Somogyi Néplap, 1959. április (16. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-02 / 77. szám
Csütörtök, 1959. április 2. SOMOGYI NÉPLAP fi VIKAR BELA ii. »A magyar népköltés gyűjtése nagyon sokat jelentett nekem, mert jobban megtanultam magyarul, amikor megismertem az ősi nyelv szépségeit, amelyeket az irodalom addig még nem ismert«. Vikár Béla munkásságának másik hatalmas területe a népdalgyűjtés. Ezt még otthon tanulta, édesanyja kedveltet- te meg vele. Mindig szeretettel emlékezett vissza arra, hogy édesanyjának dalos természete a nóták eléneklésén kívül azok összegyűjtésében, felkutatásában is megnyilvánult. Vikár Jánosné még lúd- tóllal jegyezte fel a dalok szövegét, és fiának, amikor Budapestről hazament látogatóba, elénekelte. / Vikár Béla már az 1880-as években foglalkozott a népdal- gyűjtéssel. Sőt, egészen új alapokra helyezte a népdal- gyűjtést. A 90-es évek közepe táján azzal a kéréssel fordult az akkori kultuszminiszterhez, hogy a Néprajzi Társaság részére egy fonográf beszerzését biztosítsa. A miniszter nemcsak nagy érdeklődéssel fogadta a kívánságot, hanem egy héten belül a kedvező elintézés folytán Vikár Béla kezében is volt a fonográf költsége. Még az év decemberében a Nagyalföldön megkezdte a gyűjtést. »Nehezen ment a dolog eleinte — írta —, nemcsak az akkor rendelkezésemre áüott gépnek rendkívüli nagy súlya miatt — egy amerikai Edison- utánzat, elektromos akkumulátor, a kettő együtt csaknem félmázsát tett ki —, hanem még inkább a kezelésben való járatlanságom miatt. De e nehézségek ellenére is mindjárt megállapítottam, hogy a kitűzött célt elérem vele. A gépbe énekelt hangok legalább hallgatócsővel elég tisztán kivehetőek, s e dallamok köny- nyen és biztosan kottázhatók voltak... Lassanként a fonog- Táf különféle alakjait ismertem, meg, és sorban kipróbáltam. A gyűjtés technikai nehézségeit jobban-jobban legyőztem. Hét esztendeig minden parlamenti vakációt a székelyek között töltöttem, és fonográfommal jártam a kedves kis székely falvakat. örvendetes volt, hogy a nép milyen élénk érdeklődéssel fogadta a géppel való gyűjtés kísérletét... Mindenki biztatta a jó hangú énekeseket, hogy daloljanak a gépbe... Egy alkalommal két férfi testvér állt a gép előtt. Az egyik bátran énekelt, és mondta, hogy a bátyja még többet tud, mint ö. Az idősebb testvér azonban sehogysem akart kötélnek állni. öccse erre így biztatta; — Dúdolj már, no! Nem látod, hogy irodalmat gyarapításiak. (Pürke- recen, Brassó megyében).« Vikár Béla először feljegyezte gyorsírással egy-egy helyinek összes népköltési hagyományait, és azután a dalok közül azokat, amelyek nem a műköltés köréből valók, beénekeltette a fonográfba. Az Eperjesi Lapok 1899. október 15-én arról ír, hogy Vikár Béla a Tudományos iMunkástársaságban «-Matyók dalai-« címmel igen értékes és érdekes előadást tartott. A Szabolcsi Híradó 1900. november 18-i, vasárnapi előadásáról számol be, külön kiemeli a fonográfról adott kitűnő hangversenyt. 1801. október 16-án a Néprajzi Társaságban «-Élő nyelvemlékek« címmel már arról számolt be, hogyan használta fel a népdal- gyűjtésnél a fonográfot. 1905-ben jelent meg a Magyar Népköltés gyűjtemény sorozatban »Somogy megye nép- költészete« c. munkája. A gyűjtemény gazdagsága Vikár Béla fáradhatatlan munkájának egyik eredménye. Itt adta közre azokat a dalszövegeket is, melyeket még édesanyja gyűjtött. Különösen értékessé tette munkáját az, hogy nem szorítkozott csupán a dalok szövegének gyarsírásos feljegyzésére, hanem a fonográf segítségével a dallamokat is megörökítette. A magyar zenének sok-sok értékes, kedves darabját mentette meg az elkalló- dá.stól. 1906-ban jelent meg Magyar Népköltés Remekei« c. kétkötetes munkája, mintegy 600 oldalon. Kezdeményezésére külföldön is felfigyeltek. Újszerű népdalgyűjtésének módszerét először Paasonen Henrik hel- singforsi egyetemi tanár tekintette meg, mielőtt az Ural népeihez tanulmányút] ára indult. Megtanulta Vikár Bélától a fonográf kezelését, és mint később megírta, igen nagy haszonnal alkalmazta a fonográfot a rokonnépeknél gyűjtött dallamok felvételére. Érdeklődött a gyűjtés iránt Radloff Vilmos Pétervárról. A német tudományos világból Schuehardt Hugó gráci egyetemi tanár tekintette meg a magyar népdalgyűjtés új módszerét. Az 1900. évi párizsi világkiállításon feltűnést keltett Vikár Béla fonográfja és egy térképe, amely Magyar- országot és ezen a népdalváltozatok vándorlását mutatta be. "... Sok híres nótát gyűjtöttem össze, sok olyant is találtam, amelynek mifelénk csak az első strófáját ismerik. Miért? Lehet, hogy azért, mert a nép bizalmatlan az urakkal szemben, nem meri előttük elénekelni azokat a szakaszokat, amelyek ellenük szólnak. Ilyen pl. a »Nem loptam én életemben...«, melynek első sorait mindenki ismeri, de vajon hányán ismerik Pesten a folytatását? Találtam sok rejtélyes nótát is, amelyeket sokáig nem is tudtam megfejteni. Ilyen volt egyik dunántúli faluban az a dal, hogy: Kossuth Lajos ablakába, Kinyílt a rózsa magába. Ily messze terjed az ága, Bort iszom az árnyékába. Ezen is sokáig törtem a fejem, míg rájöttem, hogy az a rózsa, amely Kossuth ablakában kinyílt, csak a szabadság virága lehet«. Vikár Béla-1 több mint hétezer dalt jegyzett fel gyorsírással. A gyorsírási jegyzetek nagy részét a Tudományos Akadémia megbízásából dr. Gergely Pál, a kiváló gabels- bergi gyorsíró tette át dr. Pap Sándor parlamenti gyorsíró, e rendszer kitűnő ismerőjének segítségével. Több száz dalnak az áttétele csak az elmúlt esztendőkben történt meg a háború alatt elkallódott, de szinte csodálatos módon előkerült feljegyzésekből. Zenei szempontból különösen nagy jelentősége van az anyag feldolgozásának, mert van olyan megkezdett fonográfhenger, amelyen csak egy kis strófa van a dalból, a gyorsírás! feljegyzések között pedig még 15—20 szakaszt is találtak hozzá. Vikár Béla székelyföldi gyűjtésére felfigyelt a fiatal Bartók Béla is. Felkereste Vikár Bélát, és elsajátította tőle a népdalgyűjtés új módját, sőt csakhamar tökéletesítette a fonográffal történő gyűjtést. Hozzá csatlakozott Kodály Zoltán is, aki nagy lendülettel folytatta a megkezdett munkát. ». odakölcsönöztem nékik a fonográfot. Petőfi szellemében: Mit én nem egészen dicstelenül kezdek, Folytasd Te, barátom, teljes dicsőséggel... Mindketten követték eljárásomat abban a tekintetben is, hogy nemcsak a dalUynokra, hanem a szövegekre is kellő figyelmet fordították — írta Vikár Béla a Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára kiadott emlékkönyvbe. így adta át a nagy tudós gazdag élete tapasztalatait a fiataloknak, akiknek Ejnye, de kár...! Slezák Leo, a híres bécsi tenorista és Erik Schmedes dán tenorista, alti Slezák- kal együtt a bécsi operában énekelt, állandóan ugratta egymást. Egyik éjszaka Slezák, aki nagyszerűen el tudta változtatni hangját, 3 óra tájban felhívta telefonon Schmedest. — Itt Pierpont Morgan beszél New York-ból. Elnézést kérek, Schmedes úrral szeretnék beszélni — mondta a telefonba. Schmedes a híres név hallatára lenyelte bosszúságát, és örvendezve mondta: — Üdvözlöm, Mister Morgan. Itt Schmedes beszél. — Csak azt szerettem volna megkérdezni, ön ének- li-e holnap a Tristiánt? — — hallatszott a drót túlsó végéről, erősen amerikaias kiejtéssel. — Hogyne, Mister Morgan — fuvolázta Schmedes dagadó kebellel. Mire .»Morgan-«: — Ejnye, de kár. Akkor ugyanis vissza kell adnom a jegyet, mert Slezákot akarom meghallgatni... |A tavasz első játékai közül talán a golyózás a legkedvesebb. [Horváth Gyuszi és Kővári Gyuszi V. osztályosok, miután há- rzi feladataikkal elkészültek, nagy golyócsatát vívnak egymással. A művelődés karádi otthonáról A téli tetrv lapjait forgatjuk a karádi tanácsháza elnöki szobájában. Tartalmas, szép munka. Azt tanúsítja, hogy ha a maximalizmus hibájába esve is, de a tervezéskor csak tudták a karádi vezetők, mi kell, mi szükséges ahhoz, hogy fellendüljön a falu gazdasági, politikai és kulturális élete. Tanúsítja még azt is, ami nem újkeletű igazság: aki sokat markol, keveset fog! Valahogy így jártak a ka- rádíak sok szép tervpon-ttal további I megrakott téli tervükkel. munkáját mindig nagy érdek- Az első mínuszt mindjárt a lődéssel, féltő szeretettel kísérte. Schelken Pálma KULTURÁLIS AGYAR FILMEK MOSZKVÁBAN-A magyar népi filmgyártás 10 .éve« kiállítás nemrégiben nyílt meg a moszkvai Filmháztxm. A kiállítás anyagát a budapesti Színház- és Filmművészeti Fc/s- kola küldte a szovjet fővárosba. A kiállítás látogatói megismerkedtek a magyar filmművésEEik fényképeivel, eddigi művészi pályafutásával, a magyar filmgyártás alkotásainak egyes jeleneteivel, a magyar filmek külföldi sikereivel. A »BUDAPEST« TÁNCEGYÜTTES KÁRPÁT-UKRAJNÁBAN Kárpáí-ükrajnában, ahol csakúgy, mint Magyarországon 1919- ben megteremtették a proletár- diktatúrát, e nevezetes évforduló alkalmából előadásokat, gyűléseket tartanak. A könyvtárakban és a múzeumokban kiállítások nyíltak, amelyek az 1919-es szocialista forradalom kárpátukrajnai eseményeit mutatják be. Az uzsgorodi egyetem tudományos konferenciát rendezett, és történelmi gyűjteményt adott ki a fenti eseményekkel kapcsolatban. Ezekben a napokban a »Budapest-« népi táncegyüttes több kárpát-ukrajnai városban vendégszerepeit. — Hálásak vagyunk az ukrán népnek a meleg, baráti fogadtatásért — mondotta Molnár István, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze, az együttes vezetője. — Együttesünk Lwow- ban, Leningrádban és Moszkvában is fellép. A szovjet emberekkel együtt ünnepeltük a Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulóját. SZIMONOV UJ REGÉNYT IRT Konsztantyin Szimonov ismert szovjet költő és író befejezte »Élők és haltak« című új háborús regényét. A regény cselekménye 1941 júniusától decemberig játszódik le, amikor a német fasiszta csapatokat Moszkva alól visszaverték. A regény a »Fegyvertársak« című eposz folytatása. A SZOVJETUNIÓBAN JELENIK MEG... A Szovjetunióban 1959- ben 120 művet adnak a keleti országok íróinak tollából, és olyan szovjet szerzőiktől, akik műveikben a keleti országokról írnak. Újabb könyvek jelennek meg India, Pakisztán, Nepál, Vietnam. Burma, Thaiföld, Japán és más keleti országok történelméről és gazdasági életéről. tervbe vett műsoros rendezvények után tehetjük. Szám szerint tízet terveztek, persze a teljesítés nem olyan könnyű. Nincs is lehetőség rá, mivel a csúnyán elhanyagolt kultúrház összesen három helyiségből áll: ||gy nagyteremből, melyet tavaly a tanács 11 ezer forintos költséggel hozatott rend-be, hogy normálfilm- színházat kapjon a község. Egy szobában pingpongozhatnak a fiatalok, a harmadik helyiségben a könyvtár foglal helyet. Egy angol újság felszólította ifjú olvasóit, hogy szolgáltassák be fegyvereiket A több mint 5 millió példányban megjelenő Daily Mirror az Ifjúsági bűnözés ellen indított kampány keretében felhívta ifjú olvasóit: szolgáltassák be a birtokukban levő fegyvereket A lap március 18-i száma fényképes beszámolót -közöl a szerkesztőségben berendezett »fegyverraktárról«: különböző nagyságú -kések, pisztolyok, amerikai box-e- rek és gumibotok szerepelnek; benne. A fegyvereket egyrészt szülők gyűjtögették össze, másrészt magúik a »bűnbánó« fiatalok küldték be. A Daily Mirror a fegy- vereiket a Scotland Yardnak akarja átadni. Kéri Rezsőnek, a kultúrház igazgatójának nyilatkozatát idézve, a kultúrházba vagy nem lehet bemenni, mert a bérlő MOKÉP nem engedi be, csak hétköznapokon, a hazai rendezvényeket, vagy — s ez a másik két helyiségre vonatkozik — nem ‘kívánnak bemenni sem a fiatalok, sem az idősebbek a rendetlenség, elhanyagoltság miatt. Úgy mondják, jó lenne egy olvasókör. Kellene, hiszen törődik a tanács a könyvtárfejlesztéssel, s idővel akadnának szép számmal, akiket a rendszeres olvasás irodalom értő emberekké, olvasóköri tagokká nevelne. De hát hol legyen az olvasókör? Jó volna, ha lennének szakkörök, és a fiatalok tudnának mihez kezdeni szabad -idejükkel; ha nemcsak a falu sportkörében erősödhetnének testben, de -a test egészséges kultusza mellett megtalálnák a szellemi gyarapodás lehetőségeit is. Kellenének a szakkörök, de hová helyezzék el őke-t? A színjátszók — ha ugyan a sorozatos hazát- lanság után össze lehet harangozni őket — rendszerint, az iskolában próbálnak, a kultúr- házban csak vendégek. Nem szűnnek a viták a MOKÉP és a művelődési ház aktívái között. — Kié a kultúrház? Ha a mienk, akkor becsüljék munkánkat annyira, hogy engedjenek is be oda! — Ilyen kérdések, kívánságok hangzanak el, rne-r-t már előfordult az a sajnálatos dolog is, hogy hiába készültek fel valaminek az előadására, nem tudtak lehetőséget teremteni az új műsor bemutatására. Mindebből világosan kiderül, hogy nem könnyű feladat Karádon a gazda szerepét vállalni a népművelés dolgában. H angulatrontás Mindnyájan halandók vagyunk. Még talán Bambulek Benő is, aki pedig a múltkor egy vadászvacsorán úgy éjféltájban az asztal tetejére mászott (hárman segítették fel), egyik kezét tarkójára tette, a másikkal az ég felé mutogatott, és két rikkantás között megfellebbezhetetlenül világgá kürtölte: Sose halunk meg! Lehet azonban, ha még két pohárral megiszik, aznap megcáfolta volna magabiztos kijelentését. Szóval, még talán Bambulek sem vonul be az örökkévalóságba. Ezt egyébként, amint a minap panaszolta, a fenti kinyilatkoztatás dienere o maga is érzi — igaz, hogy nem vadászvacsorán, nem is valami jobb banketten. Hanem az utcán. Mégpedig' főképp Marcaliban, mivel a sors ebben a községben írta elő életének folyását immár tíz esztendeje. Közelebbről meghatározva pedig érzi ezt, ha útja a Petőfi utcán az állomás felé visz. Ilyenkor vérnyomása 170-ről 200-ra ugrik, füle zúg, szédülés keríti hatalmába még akkor is, ha esetleg nem néz arra a bizonyos kirakatra, amely e tüneteket több ízben kiváltotta belőle. Ugyanis az üveg mögött nem mosolygó gyümölcs, nem is halványrózsaszín női nylon holmi vagy Panni robogó kínálja magát eladásra, hanem koporsó. Igen, tisztelt olvasó, egy kisgyermek méretű (nagyobb nem fér el a kirakatban) fehér koporsó. Mögötte pedig egymásra halmozva, felnőtt nagyságú koporsók és födeleik látszanak. Ettől kap szédülést Bambulek, ettől fogja el enyhe borzongás a vasárnap délutánonként anda- logva sétáló fiatalokat, ettől keríti hatalmába sírógörcs a kórházban gyermekét látogatni volt anyát. És megvallom, bár inkább a realizmus talaján állok, mint Bambulek, én sem szeretek még elmenni sem e kirakat mellett. Ha tehetem, elkerülök az utca másik oldalára. Különösen teszem ezt azóta, amióta az üzletvezetővel beszéltem annak ügyében, nem lehetne-e a kirakatot legalább emberma- gasságnyira átlátszatlan festékkel bemázolni. Nem lehet — úgymond —, mert ez is üzlet, a szó eredeti értelmében, és a forgalmat így, e szemléltető eszköz segítségével is növelni kell. Hm. Talán még prémiumot is kapnak a T emetkezési Vállalat dolgozói a halálozási arányszám bármilyen eszközzel való emeléséért? — sk — ‘ A téli terv ismeretterjesztéssel foglalkozó sorait nézegetve Gábor Andor neve ötlött szemünkbe. — Megtartották ezt az előadást, elnök elvtárs? — Várjon csak .;. Gábor Andor, Gábor Andor . . Nem, nem volt mag! A művelődési ház fiatal igazgatója ezt később ilyen kifakad ássál nyugtázza: — Hát igen! Ez itt a baj. Me-gvolt a Gábor Andor-est, a tanács dobaltatta ki, nem is egyszer. Persze, a vezetők közül senki sem jelent meg. Véleményünk szerint valahol itt a baj gyökere, itt az oka annak, hogy sóik terv marad megvalósítatlanul Karádon. A kultúrház a vezetők közönyössége miatt nem tud otthonává válni a kultúrának, pedig a fiatal tanító. Kéri Dezső teile van jó szándékkal, lelkesedésben sem szegény. Csakhogy közhasznú munkájában nem szabadna egyedül hagyni. Segítenie kellene a tanácsnak, a tömegszervezeteknek. Meg kell végre érteni, hogy a falu is kiművelt fejű embereket kíván, olyanokat, akik nem tapogatóznak a világ dolgaiban, hanem tudják a helyüket, dolgukat. S természetesem tisztázni kellene minél hamarabb a bérlő és a bérbeadó viszonyát a kultúrház előadótermeit illetően. A KlSZ-fiatalck Dé- kány Andrási—Baráti Géza: Danfcó című daljátékának előadására készülődnek. Vajon hol fogják előadni? A MOKÉP ragaszkodik a szombat-vas ár- naponkénti előadásaihoz. Hétköznapokon pedig már ez idő tájt egy nap sem alkalmas arra, hogy lebonyolítsák bemutatkozásukat a karádi figtalojk. Márpedig, ha a kultúrház nem tud éléi 4 bevételes rendezvényt lebonyolítani, akkor miből tartsa fenn magát? Abból a hetven forintból, amit a Moziüzemi Vállalat fizet terem- bér címén? Ez legalább olyan kevés az üdvösséghez, mint a kulturális élethez az, hogy a kultúrát Karádon csak a mozielőadások jelentik, no meg a könyvtár. Az . idén ismét tervezi a tanács a tatarozást, 10 ezer forintot szánna érire. Nem kákán csomókeresés, ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk nyugodtak még e remény birtokában sem, hallva, hogy sor kerül a művelődési ház rendbeszedésiére. Mert miről van szó? A MOKÉP is, a tűzoltóság is ragaszkodik ahhoz — joggal —, hogy a nagyterem nézőterét, illetve a nézőtér széksorait rögzítsék. Félő, hogy a tízezer forintot ez a munkálat emészti fel, és a népművelés ügyeit-bajait nem orvosolják ezután sem. Pedig nem tűr halasztást a kultúrház viszonyainak rendezése! ^László IboJj»
