Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-15 / 63. szám

Vasárnap, 1959. március lő. 6 SOMOGYI NÉPLAP Bizfató jelek Csurgón Márnmár megszokott jelen-, berendezéssel dolgoznak — ség, hogy a művelődési házak ' naponkénti vendégek a fotó­élete faluhelyen ősszel indul! szobában. Együd Árpád irá- virágzásnak, a következetes nyitja a néprajzi szakkört, népművelésre irányuló munka, Negyven lelkes szempár csügg amelynek otthont a művelődési j rajta, indul táncokat, dalokat ház nyújt, a téli hónapokban j gyűjteni. Tanulja az etnográ- cs a tavaszi mezőgazdasági' fia-alap tudnivalóit. Mert munkák beállta előtt hozza : negyven tagja van a néprajzi meg gyümölcsét. j szakkörnek. Nem sokallják A megye művelődési házai egymást. Különösen azután, közül a csurgóira igen sok bi- • hogy egy igen jól sikerült mű- ráló szó hangzott el a közel-; soros esiet adtak a közelmúlt­múltban. Sőt, nem is olyan ré­gen még úgy emlegethettük a csurgói járási művelődési há­zat, mint leggyengébbet. Hosz- szú időn keresztül nem töltötte meg tartalmi munka a kultúr- házat, még a csurgóiak igé­nyeit sem tudta kielégíteni, ar­ról nem is beszélve, hogy mun­kájával meg sem kísérelte az igények jóra való pallérozását. Sem helybeli, sem pedig a já­rásra szóló feladatát nem látta el. S íme, történnek «-csodák!-« Csokonai, hajdanvaló «városá­ban« történnek változások! Pe­dig nem telt el nagy idő, mind­össze néhány hónap. Ma már mégsem emlegethetjük a csur­gód járási művelődési házat mint olyat, ami mindegy, hogy van, vagy nincs. Élet költözött a kultúra ed­dig meglehetősen elhanyagolt és elhagyatott hajlékába, kö­szönhető pedig ez az igazgató­nak, a Hazafias Népfront köz­ségi szervezetének, a község pedagógusainak, akik nem zár­kóznak el újabban már az is­kolán kívüli népművelés fon­tos és igen nagyrabecsült fel­adataitól. Peperő Gyula népművelési felügyelő az énekkar vezetését vállalta. A színjátszók, akik között sok nézeteltérés volt műsorválasztási dolgokban, Sá- godi József: Hínár című szín­művének bemutatójára készül­nek. Van közönsége az isme­retterjesztő előadásoknak, nem üresek a klubszórakozások al­kalmával a helyiségek. S ez az alkalom már majdnem min­den-napos. Mindennap akadnak jónéhányan, akik a kultúrház társalgójában szeretik eltölteni ^^szabadidejüket. Ez pedig ta­gadhatatlanul a nekilendülés, a kulturális élet kivirágzásá­nak biztató jele. Három szakköre van a mű­velődési háznak. A képzőmű­ban. Persze, nem tétlenkedtek a Képzőművész szakkörösök sem. Munkáikból készült egy kis házikiállítás s nem kétsé­ges, hogy ösztönzőleg hatott az ifjú, még tanulóéveiket Nehezen született meg és in­dult meg a művelődési ház ze­neiskolája, amelyben huszon­nyolc gyermek részesül iskolán kívüli zened oktatásban. Az év később kezdődött mint az egy­két évvel ezelőtt alapított fiók­zeneiskolákban, mégis a kis és nagyobb növendékek behozták a lemaradást. Mindezeket jó érzés hallani, olvasni és továbbadni. Mint­egy buzdításul, nemcsak a csurgóiaknak, akik végre szá­mot adtak arról, hogy szeretik, avatottam művelik a kultúra ügyét, hanem mindenki más­nak is, aki azt vallja a maga vonatkoztatva, hogy; töltő I falujára ecsetforgatókra, hogy munkáik j «nem lehet itt kezdeni sem- közül kitüntetően sokat dicsér- j mit«. Sajnos még sok művelő­tök Huszár László és Hargittay j (jési házzal rendelkező közsé- Lászlő, valamint a sok tehet- .. . „ segrol tanúskodó többiek, i ° J Kontra Mária, Szigti Agnes, I esi tül. Pedig nem örömest Magyar István munkáit. hallja! .... Igaz ember meghal inkább, Sohasem lesz áruló" A Latínka-ballada sorai elevenedtek meg táncban, zené­ben, izzó hangulatot teremtve a színházteremben. Emlékez­tünk. Igen, emlékműsor volt csütörtökön Budapesten a vete­rán harcosok tiszteletére, zártkörű bemutató, ahol a Magyar Állami Népi Együttes lebbentette fel a feledés fátylát egy eseményről, amit tulajdonképpen sohasem lehet elfelejteni. Horthy pribékek lökdösik, rúgják, ütik, tapossák az igaz ügy börtönbe zárt harcosait. Elaléltan, sebzett testük fájdal­maitól, s szívük gyötrődésétől szenvedőn fetrengenek a bnr- töncella padlóján. De az eszme erőt ad. És Latinka buzdít, felemel, kitartásra késztet, s szava megacélozza a fáradt iz­mokat ... Micsoda nagyszerű alkotás! Táncol az együttes szólistája, s mozdulatokkal, arcjátékával, szenvedélytől fűtött, átélt tán­cával többet tár elénk, mint amit színész szavakkal elmond­hatna. Aztán táncol az úri népség, dévaj őrjöngésükben a fog­lyokkal szórakoznak. S ha nem tetszik a módszer, ó, meddig tart egy pisztolylövés, mely sírba dönti a nép fiait? Döbbenetes erejű táncdráma született a balladából. S az alkotók (Rábai Miklós és Gulyás László), ha többet is meg­mutathattak volna a hősök életéből, a fehérterror borzalmai­ból —, igen-igen értékes kompozícióval gazdagították emléke­zésünk irodalmát. A zenén átvonuló forradalmi dal, s a macs­kanyávogássá sínylett tangó; az érzelmek túlfűtöttsége, s a hangulat színeinek kitűnő megfestése oly élethűen ábrázolja az ellentéteket, a dicsőséges harcot és véget, a két világ közti különbséget, hogy aligha lehetne szebben, meggyőzőb­ben. S a táncosok élik a forradalmat, táncuk, szívük, egész valójuk az eseményé, melyet megformálnak a színpadon. A Latinka-balladából alkotott négy részből álló táncdrá­ma befejezése volt a «Fel vörösök diadalra« című ünnepi műsornak. De a többi mű is, a kórus tökéletes megszólaltatá­sában elhangzó Feltámadott a tenger, a Forradalmi képek, a Katonafogás és a Kossuth toborzó című tánckompozíció, Pályaválasztás előtt vész ha jlandóságú látogatók js a többiek mind, mind maradandó emléket állított a Ta- megtalálják az érdeklődésük- j nácsköztársaságnak, s megnyitotta szívünket a harcosok, hő­nek megfelelő foglalkozást a ' sök emléke előtt. Raksány Lajos vezette képző-I Várjuk, nagyon várjuk a Magyar Állami Népi Együttest, művész szakkörben. A fotósok hogy feledhetetlen műsorával Somogy lakói előtt is megele- — noha nem egészen korszerű | venítse a Tanácsköztársaság harcait. A cél felé nehéz az út A ki ennyi szerénységgel anatómiával pedig bajban van, nyúl a művészet után, ezen a téren a legnehezebb az arra mondhatnak bármit, csak önművelés. Önkritikájából azt nem, hogy tehetségtelen, azonban futja, hogy olyat nem kirekeszlhetik bárhonnan, mé- erőltet, amit nem tud. Igaza gis osztályrészül jut neki a van, mélységesen igaza. Egyé- pokolra-járás. Vezér Dezső niségének vizsgálatakor ön- szobájának asztalán egy né- kéntelenül Kosztolányi egy met nyelvű Vaszary-album, régi megállapítása jut eszünk- Nem példaképe Vaszary, tulaj- be a nyelvművelőkről. Vissza- donképpen nincs is példáké- sírja azt az időt, amikor a di­lettánsok szazait ösztönözte munkára a nyelvművelés. Né­hány dilettáns tudóssá nőtt. De ez mellékes, az a fontos, hogy a felkeltett érdeklődés nyomán Két nyúlánk termetű gimna­zista fiú beszélgetésének vol­tam az elmúlt napok egyikén fültanúja. Moziból jöttek ők is, pár lépéssel előttük halad­tam s nem lehetett nem oda­figyelni a szenvedélyes hangú eszmecserére. A két fiú kabát­ja hajtókáján ott virított az a szalag, amiről messziről meg lehet ismerni érettségire ké­szülő fiainkat, leányainkat, — Én nem azért törtem ke- zem-lábam, hogy asztalos le­gyek! Érted?! Hülye vagy, ha érettségivel melósnak mégy. Mi tagadás, szíven ütöttek a szavak, s már arra sem tud­tam figyelni, mit válaszol a másik, akit az éretlen kamasz- méltatlankodás már most «hü­lyének« bélyegez, mert szak­mát akar tanulni. Asztalos akar lenni. Arra gondoltam, hány elhibá­zott. túlzó nyilatkozat, cikk számolt és számol be olyasva­lamiről, aminek egyelőre híj- ján vagyunk. Arról tudniillik, hogy pályaválasztás előtt álló ifjaink vonzódnak a fizikai munkához. Megértik, hogy a szocializmus építésében nem­csak mérnökökre, jogászokra, orvosokra, fizikusokra, vegyé­szekre, biológusokra van szük­ségé a társadalomnak, hanem művelt szakmunkásokra is, olyanokra, akik a fizikai mun­ka valamelyik ágazatát vall­ják élethivatásuknak. Igen, nem is kevéssé, szeret­jük túlderíteni a helyzetképet tizennyolc éves fiataljaink pá­lyaválasztását illetően, pedig olyan jelzés, mint ez a kis el­kapott beszélgetés, eljut hoz­zánk naponta több is. S ma­gunkat csapjuk be — akiknek nem mindegy, merre tart ifjú­ságunk—, ha azt hangoztatjuk, hogy középiskolás fiatalságunk lelkesedik a fizikai munkáért. Nemrégiben egy parasztasz- szonnyai nyílt alkalmam be­szélgetésre. Büszkén mutogat­ta fiának fényképét, aki mi­után leérettségizett, fontos ta­nácsi vezetőállásba került. Ta­nácstitkárként dolgozik me­gyénk egyik községében. A la­kodalomban készült gyors- fényképen daliástermetű fia­talember mosolygott, s mellet­te egy lány, fejét a fiú dom­ború mellére hajtva. Bizony szép pár voltak ketten. — Ez a menyasszony? Meghökkentett a majdnem haragos tiltakozás. — Még mit nem! Nekem nem kell parasztlány me­nyemnek, csak művelt városi! — Gondolja, hogy a fiának nagyságos asszony kellene élet­társ helyett? Elszégyellte magát, de to­vább csak azt hajtogatta, hogy nem parasztlányt szánt a fiá­nak. Látszólag nem tartozik a tárgyhoz a fenti példázat. Csak látszólag! A valóságban az a helyzet, s ezt ideje észre­vennünk végre és szembe néz­ni vele —, hogy az új szelle­met felnövekvő fiataljainkba plántáló iskolával a szülői ház száll szembe. Közülük soknak nem házasság a házasság, ha a fiú ugyanolyan parasztlányt akar feleségül, mint az édes­anyja volt, az ő szemükben nem ember a felnövekvő gye­más vívmánya mellett elég erős volt ahhoz, hogy elmossa az ember és ember közötti különbségek határait. Hogy kétféle ember él társadal­munkban: becsületes dolgozó ember és ingyenélő henye, aki a közösség kárára él. A be­csületes dolgozó ember kate­góriájában nincs különbség a fizikus és a szobafestő, a szín­művész és az útkövező, az or­vos és a kazánkovács között! A «hülye« megbélyegzés kö­vetkezésképpen visszaüt arra, aki e névvel azt illette, aki az érettségi után az asztalos szak­mát választotta. Ne álltassuk magunkat! Se azzal, hogy fiaink lelkesednek a fizikai munkáért, de azzal sem, hogy mindenkiből diplo­más lesz, akit hazulról lökdös- nek ezt megszerezni, vagy akik csak így látják biztosítva egyéni jólétüket és előrehala­rek, ha nem viszi többre, mint I dásukat. A szocialista gazda az apa, a szülők, egyszóval, ha j sági élet egyik fő tartópillére nincs a kezében diploma. Legtöbb fiatal az érettségi­zők közül szívesen választana szakmát. De a szülők erőltetik továbbtanulásra. Elfeledkezve ismét csak arról, hogy a kö­zépiskolai beiskolázásnál azt hangoztatták: — Azért adom gimnáziumba a fiút. — vagy leányt —, mert eredményeseb­ben tanul majd szakmát, ha leérettségizett. Négy év persze elmossa az emlékezetből az ilyesmit. Négy év után a leg­több szülő azt mondja: — nem azért taníttattalak, hogy sem­mi se legyen belőled. Mondják ezt pedig úgy, mintha tökéle­tesen megfeledkeztek volna arról is, hogy országunkban az elmúlt tizennégy esztendő alatt történt jónéhány forra­dalmi változás és népi demok­ratikus államrendünk, a mun­kások és parasztok állama sok a tervszerűség. S mi előre örü­lünk annak a lehetőségnek, amit pártunk művelődéspoliti­kai irányelvei máris körvona­laznak: — nincs messze az az idő, amikor az iskolakötele­zettség korhatára felszökik ti­zennyolcra! A politechnikai nevelés, mint új oktatási gyakorlat, nem kétséges, megtenni gyü­mölcsét. Nem kétséges, hogy egyre kevesebben lesznek azok a fiatalok, akiknek háta bor­sódzik a fizikai munkától. De míg igazán elérkezünk eddig, fáradhatatlanul kell küzde- nünk azellen a szülői házba gyökeret vert hiedelem ellen, hegy érettségivel a háta mö­gött csak akkor lesz teljes ér­tékű ember a gyermek, ha mérnöki, orvosi, vagy más ké­pesítést szerez. László Ibolya Jlatinka nini a Petőfi iskolában pe, nem követ senkit. Nem mintha olyan merész újító, vagy önálló tehetség volna, akinek nincs szüksége ilyes­mire: a sors tagadta meg tő­le. Olyannyira, hogy most, ba- fellendült a mozgalom, éke- bócsai általános iskolai igaz- sebb, szebb lett( a nyelv, gaió korában, ““ ----- i_ * ~ ' ----­d e őket, nem hivatásosakat, le- tagja a Képzőművészek Sző­mnrrá 7/» í/M • ni nn .. -Z. í _ 1 _ »t » • • r 1 Csütörtök délután ellátoga­tott a Petőfi iskolába Latinka néni. A 244. sz. Latinka Sán­dor és a 245. sz. Zrínyi Ilona úttörőcsapat pajtásai látták vendégül Latinka Sándor özve­gyét. Lázas izgalommal készülőd­tek a pajtások a találkozóra. Nagy nap volt az életükben. Nem minden úttörőnek sikerül Latinlka nénivel személyesen beszélgetni és a mártír halált halt özvegyétől hallani a for­radalmár harcos életéről és szomorú, de dicsőséges halálá­ról. Kis műsort adtak a pajtások, mozgalmi dalokat énekeltek harmonikáztak. Váradi Kati a «Latinka balladát«, Horváth Gyula a «Köszöntőt« szavalta el. Méghatottan néztük a La­tinka Sándorné szeméből elő­gyöngyöz» fájdalmas és büszke emlékezés könnyeit. A műsor után beszélgetni kezdtünk. Bevezetőül elmesélte Latinka Sándor rövid életrajzát, ki­emelve tudatlanság elleni har­cát. Harcolt a fiatalok tovább­tanulásáért, a magasabb isko­lai végzettségért. Sajnos, küz­delme csak a felszabadulás gato korában, már nem is A művészetek közkatonái a nézik. Sajnos így van, az úgy- vétségének. Neki nem jár al-Jután aratott győzelmet A mai banja túlságosan, hogy lema- dilettánsok. Azok, akik be- nevezett hivatásos művészek kotóház, ö nem adhatja el ké-Jfiatalok nem is tudják kellően radt az akadémiáról, hogy látják korlátáikat, de égnek az (ember legyen, aki ma meg- peit. És mégis dolgozik, lan-4értékelni, hogy autodidakta lett, dilettáns. eszméért. Akikben sok, nagyon mondja róluk, hogy azok) kadatlanul tör a cél felé. El- t van Ahogyan maga mondja: fes- sok minden megvan az igazi rendszerint megvetik a nem - -- - teget. Somogyi tájakat. Felvil- művészből. Talán csak — hivatásosakat. Miért? Nehéz lan vásznain a Balaton és a ahogy mondani szokták — egy lenne röviden kifejezni: sok Babócsa környéki dombvidék, szikra hiányzik. Vezér Dezső okkal és sokszor oktalanul. Ezekben leli legnagyobb örö- ilyen ember. Méltó a megbe- Néha bizonyára nehezükre mét. Néha csendélet is kike- csülésre, amit végeredmény- rül ecsetje alól, pedig nem ben nem kap meg. Ezt úgy fé­szerét csendéletet festeni. Az jezi ki, hogy nem tudja miért, esik a különbségtétel. Mert ez a legfontosabb, különbséget lehetőségük legmagasabb iskolai éri? Erre a, kérdésre nem le-iképzésre. Meghatóan figyel­het válaszolni: a lehetőség ad- 1 meztette a pajtásokat, hogy jó va, éppúgy a kudarc is. De f tanulással, a tanítók iránti sze- van-e, aki támogatja, segíti a i retette] hálálják meg ezt a le- sikerhez? Nincs, senki sincs. + hetőséget, melyet államunk A helyi festegetöktől ugyani biztosít nekik, s melyért férje mit tn-n„lhntr>n n-rnu- pedig} küzdött és életét adta. A pajtások Is nekibátorod- * tak és a kérdések özönével Jhalmozták el: Hogyan tudta meg férje halálát? Hol és med- ' dig lakott Kaposváron? Meg­hitt beszélgetés alakult ki. Sok mit tanulhatna, azok , __„ t enni azok között, akik az ala- akiknek kezébe le van téve a pót képezik és azok között, képzőművészetek ápolása So- akik az alapot tönkreteszik, megyban, elzárkóznak a tá- Elhiheti bárki, hogy az ország mogatás elől. Akit nem ér el kultúráltságának nem az a va- a kritika szele, legyen az ba­lódi fokmérője, hogy él egy ráti, de igazságos — szóval va- ___ ivi oua K odály, _ Kisfaludi-Stróbl, lódi kritika, annak sorsa vég- i ördekes'^üdi^isrnTretlen moz1- Clsók es így tovább. Éppen ze- zette valhat. Van hivatali, van A zanatot hallottunk. Például netortenetunk igazolja légin- emberi, van művészi köteles-Ahogy a «-Latinka balladában« ség is. Mindhárom a lelkiisme-1 szereplő Simon, marcali pap, retre apellál. f egy szegény parasztfiú volt’ jpl Babócsán egy magára» aki tovább akart tanulni. A ta- ^ hagyott képzőművészeti f nuláshoz csak úgy volt alkal- kör, él egy Vezér Dezső (aki-*»», hogy papnak ment. Mikor nek két képét most bemutat-ya fehérterror garázdálkodott, juk) —, mindannyian dilettán- f ő az igazságtalanság ellen fel­sok. Az első lépést tehát meg- f emelte szavát. Az ő sorsa is tették, a második lépés márt az lett, felakasztották az egyik nem egyedül tőlük függ. Azért t «vörös« mellé. Hiába tanult, már más is felelős! t hiába lett pap, az akkori urak f szemében ő csak paraszt ma- Fehér Kálmán*radt. kább, hogy a zseni magányos csúcs, s ha nincsenek körülöt­te számtalan dombok s ma­gaslatok, nem talál megértés­re. Bartókot csak most kezd­jük tisztelni, szeretni még alig bírjuk, és mikor jutunk el a teljes megértéséhez? Talán ez túl nagy kanyar volt, térjünk vissza Vezér De­zsőhöz, a babócsai festegető- höz. Neki még egy vászon is többe kerül, mint annak, aki A kaposvári vérengzésről a vonaton Pestről hazatérőben szerzett tudomást. Ott beszél­gettek a mártírokról, Hogy a férje is köztük van, azt nem tudta meg a vonaton, mert az egyik utas felismerte és figyel­meztette a többit, hogy Latin­ka nevét ne emlegessék. Csak otthon tudta meg, hogy az ő férje is köztük volt, amikor részvétét fejezte ki Tóth La­jos fiának. Hosszasan beszélgettünk, na­gyon megszerettük Latinka né­nit. örült annak, hogy van út­törőcsapat, amelyik férje nevét viseli, és ő a csapat úttörőit saját gyermekeinek vallja; Megadta pesti címét, hogy mindenről tudassuk, ami a csa­patban történik. Megígértük, hogy állandó kapcsolatot tar­tunk vele. ígérte ő is, hogy nyáron, amikor a népi együt­tes a »Latinka balladát« fogja Kaposváron előadni, fiával együtt ismét meglátogat min­ket. Késő estig beszélgettünk vol­na, de az idő nagyon gyorsan haladt Sokat tanultunk Latin­ka nénitől, erőt mentettünk férje életéből és szívünkbe zár­tuk az idős, ősz hajú nénit, aki annak idején bátorította és harcra serkentette férjét, hegy a mi életünkért, szabadsá­gunkért és boldog ifjúságun­kért küzdjön. Latinka Sándor úttörőcsapat. Paul Robeson találkozása szovjet filmművészekkel A szovjet filmművészek klubjukban vendégül látták Paul Robesont, a jelenleg Moszkvában tartózkodó is­mert amerikai énekest és béke­harcost. A találkozón a szov­jet filmművészet ezernél több képviselője vett részt. Itt mutatták be első ízben a Robeson életéről és munkás­ságáról szóló új, szovjet do­kumentumfilmet. A film szer­kesztői felhasználták Robeson gyermek- és ifjúkori fényké­peit, valamint az angol és amerikai filmhíradó régi fel­vételeit is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents