Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-11 / 59. szám

#zer<Ta, 1*159. tnárotes TT. 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Színvonal nélküli mérkőzések jellemezték a pécsi területi ökölvívó bajnokságot Mar az indulásnál látni leheteti, hogy igen gyengén sikerül idén a del-dunántúli területi felnőtt, egyéni ökölvívó-bajnokság. Mind­össze 38 versenyző gyűlt össze Pé­csett, s bizony a rendezőknek minden ügyességükre szükségük volt, hogy ezt a gyér mezőnyt há­rom fordulón keresztül foglalkoz­tassák. Könnyűszerrel be lehetett volna fejezni már vasárnap dél­előtt a küzdelmeket. Végül is azonban a döntőkre csak vasárnap este került ser. Nemcsak az indulók száma miatt volt szegényes ez a verseny. A selejtezők, az elődöntők és a dön­tők során jóformán nem volt egyetlen nívós mérkőzés sem. Igen sok volt a feladás, a leléptetés. Például a vasárnap délelőtti elő­döntőkön a 12 mérkőzés közül mindössze kettő ment három me­neten át. Ez a verseny azt mu­tatja. hogy a délnyugati kerület­ben bizony nincs minden rendben e sportág körül. (PVSK). Dorogi az elődöntőben Dórát egy perc alatt elintézte. A döntőben Fülöp jól helytállt Do­rogival szemben, időnként vissza is vert, de Dorogi győzelme egy pillanatig nem volt vitás. Harmatsúly: Bajnok: Jámbor (PVSK), 2. Takács (Szekszárdi, 3. Illés (K. Dózsái. A kaposváriak harmatsúiyú versenyzője, Illés igen helytelen felfogásban öklö­zött, nincs is formában, végül is sorozatos fejelésért az elődöntő­ben Jámbor ellen leléptették. Pehelysúly: Bajnok: Tóbi (K. Dózsa), 2. Radvánszky (Komló), 3. Tamásovics (K. Dózsa). A selejte­zőket a Tamásovics—Gombkötő D. mérkőzés vezette be, s nem kis meglepetésre Tamásovics kiütés­sel győzött. A második fordulóban összekerült a két kaposvári öklö­ző, s Tóbi ellen Tamásovics már az első menetben feladta. A döntő­ben Radvánszky a második me­netben adta fel, amikor Tóbi első ízben komolyan elkapta őt. Scheffer anélkül, hogy Füzesi megütötte volna, feladta. Váltósúly: Bajnok: Kálmán (Szekszárdi, 2. Baksa (Pécs-Sza- bolcs), 3. Jakab (K. Dózsa). Jaka­bot az elődöntőben Kálmán ellen lepontozták. Ez. a találkozó volt egyébként a verseny legszmvona­lasabb me-’kózese. Nagyválíosúly: Bajnok: Miklai (K. Dózsa), 2. Nvitrai (Pécs-Sza- bolcs), 3. Benézik (K. Dózsa». Een- czxk igen gyámoltalanul öklözött Nyitrai elltn, akit Mikim is csak küzdelem arán győzött le. ’gaz. hogy azért, mert a vezetőbiró so- »•ozalosan elnézte Nyit: a: szabály'- ■ »lanságait. Ilözépsúly: Bajnok: Borda (Szekszárd), 2. Kagoncsa (Péos- Szaboles), 3. Garber (K. Dózsa). Az elődöntőben a formán kívül lévő Gerber megérdemelt veresé­get szenvedett Borsán*!. Félnehézsúly: Bajnok: Tatai (Bonyhád), 2. Varga (Szekszárd), 3. Doniján (Komló). E súlycsoport­ban kaposvári versenyző nem in­A kaposvári ökölvívók — mint már hírül adtuk - négy bajnok­ságot szerezlek. Néhány Dózsa-ök- löző azonban a várakozásnál gyen­gébben szerepelt a pécsi verse­nyen. Erre majd az egyes súly­csoportok értékelésénél visszaté­rünk. A bajnoki küzdelmek végered­ménye: Légsúly: Bajnok: Dorogi (K. Dó­zsa), 2. Fülöp (Komló), 3. Dóra Könnyűsúly: Bajnok: Mészáros (Komló), 2. Marton (PVSK). 3. Mik­lós (Bonyhád). A kaposvári Laka­tos szoros küzdelemben - szerin­tünk pontozói tévedés alap ián - n selejtezőkben kikapott Miklós­tól. Kisváltósúly: Bajnok: Füzesi (K. Dó^sa), 2. Scheffer (Dombóvár), 3. Deák (Komló). Füzesi bár három mérkőzést vívott, összesen nem ök­lözött három percet. A döntőben dúlt. Nehézsúly: Bajnok: Werüng (PVSK). Csak egyedül indult. A pontverseny győztese a K. Dózsa lett. A sorrend a következő: l. Kaposvári Dózsa 25 pont ?.. Szekszárdi Dózsa 16 pont 3. Komlói Bányász 13 pont 4. Pécsi VSK 9 pont 5. Pécs-Szabolcsi Bányász 9 pont 6. Bonyhád 6 pont 7. Dombóvári VSE 3 pont A somogyi falvak sportolóinak ószi-téli spartakiádján Valójában tavaszias idő, bár helyenként metsző szél fogadta a somogyi falvak legjobb asz­taliteniszezőit, sakkozóit vasár­nap Kaposvárott, az őszi—téli spartakiád asztalitenisz- és sakkversenyeinek megyei dön­tőjén. Az Ifjúsági Ház ünnepi díszt öltött a falusi sportolók fogadására. Az indulásra jogo­sultak rendre meg is érkez­tek. Szinte hiánytalanul együtt volt a mezőny, amikor Szikora István, a KISZ megyebizottsá­gának sportfelelőse köszöntöt­te a versenyzőket és sportsze­rű -küzdelemre buzdította a megjelenteket. Jó küzdelmet hozott az őszi ■—téli spartakiád megyei dön­tője. E versenyek szinte egész télen át foglalkoztatták a so­mogyi falvak sportolóit, soha még ennyi asztaliteniszező és sakkozó nem küzdött a megyei elsőségért, mint a most hiva­talosan első ízben megrende­zett versenyeken. A megyei döntőn az asztaliteniszezőknél 32 férfi és 14 női versenyző vetélkedett az elsőségért, a sakkozóknál 27-en küzdöttek. Az alapos körültekintéssel megszervezett versenyen leg­feljebb csak azért maradt egy kis keserű szájíz, mert végül is nem a várt paraszti tömegek képviselői vettek reszt a döntő küzdelmekben. A jövőbeni szervezésnél jobban kell moz­gósítani majd a fiatalokat is, mert bizony mind az asztali- teniszezők (a női versenyzőket kivéve), de különösképpen a sakkozók bizony az idősebb évjáratokhoz tartoztak. Még e körülmények ellenére is azt mondhatjuk, hogy ér­demes volt megrendezni az őszi—téli spartakiádokat, me­lyeknek megyei döntője azt bi­zonyította, hogy számos te­hetséges sportoló van a so­mogyi falvakban is. A verseny végeredménye: ASZTALITENISZ: Női csapatverseny: 1. Nagyatád (Kutorné, Gál) 2. Marcali 3. Fonyód Női egyéni: 1.1 Dr. Maróthné (Buzsák) 2. Kutorné (Nagyatád) 3. Tóth (Bélavár) Női páros: 1. Kutorné—Gál (Nagyatád) 2. Kollányi—Vas (Marcali) 3. Dr. Martonné—Tarinc (Fo­nyód) Férfi csapat: 1. Nagyatád (Kovács, Bognár, Vránics) 2. Balatonszemes 3. Kaposvári Gépállomás KISZ Férfi egyéni: 1. Vránics (Nagyatád) 2. Sáringer (K. Gépállomás) 3. I^imbek (Balatonszemes) Férfi páros: 1. Vránics—Bognár (Nagyatád) 2. Limbek—Bihari (Balaton­szemes) 3. Szabó (Kadarkút)—Sáringer (K. Gépállomás) Vegyes páros: 1. Kutorné—Vránics (Nagy­atád) 2. Dr. Maróthné (Buzsák)—Lá­zok (Balatonboglár) 3. Bauer—Flórián (Csurgó) SAKK: 1. Kadarkút (Ligeti, Jóba, Vízi, Móring) 2 Barcs 3. Balatonszabadi A még hátralévő torna me­gyei döntőt április 3-an ren­dezi meg az MTST és a KISZ megyebizottsága. Ezután kerül sor az országos döntőkre. Nincs mór veret'en versenyző a megyei sakkbajnokságban A 9—10. fordulóra került sor e héten a megyei sakkbajnok­ságban. A fordulók meglepe­tése volt, hogy az eddig veze­tő dr. Siposs elvesztette veret­LslS^bh csúszott a Kinizsi a bajnoki táblázaton A K. Kinizsi pécsi veresége magával hozta, hogy a Kinizsi egy hellyel lejjebb került a bajnoki táblázaton. A közép­mezőny még most is szoros, a 4. helyezett Sztálinváros és a 11. helyezett Székesfehérvár között mindössze három pont a különbség. Megkezdte a fel­zárkózást a Pécsi, VSK, vi­szont egyre inkább leszakad a Kistext és Budafok csapata. A bajnoki táblázat állása: 1. Komló 17 13 2 2 30:14 28 2. Pécsi Dózsa 17 lt 3 3 34:14 25 3. Zala eg. TE 17 8 5 4 25:14 21 4. Sztálinváros 17 8 4 5 27:11 20 5. Db. Spartacus 17 7 6 4 20:14 20 6. Vác 17 8 4 5 27:19 20 7. Magyaróvár 17 6 6 5 22:20 18 8. Szállítók 17 6 6 5 19:22 18 9. Oroszlány 17­6 5 6 27:19 17 10. K. Kinizsi 17 7 3 •7 21:18 17 11. Sz.-fehérvár 17 4 9 7 15:20 17 12. Pécsi VSK 17 4 6 7 18:28 14 13. Láng 17 4 5 8 16:28 13 14. Budafok 17 4 3 10 18:28 11 15. Kistext 17 2 5 10 16:29 9 16. Csepel Autó 17 1 2 14 14:51 4 A soron kővetkező forduló mérkőzései: Mosonmagyaróvár —Sztálinváros, Zalaegerszeg— Szó.llitók, K. Kinizsi—Székes- fehérvár, Budafok—Pécsi VSK, Kistext—Vác, Pécsi Dózsa— Ob. Spartacus, Komló—Csepel Tulo. Lang—Oroszlány. lenségét. A 10. fordulóban ugyanis H. Kovács a sötét bá­bokat vezetve megadásra kény- szeritette dr. Siposst. Most sem voltak teljesek a fordulok. E héten Taubert volt beteg, s emiatt mérkőzéséi el­maradtak. Köhler pedig beteg­sége miatt vissza is lépett a bajnoki küzdelmektől. így az­tán már 12 főre olvadt a baj­noki mezőny. A kettős forduló eredményei: 9. forduló: dr. Siposs—dr Franki döntet­len H. Kovács—Soóky döntetlen László—dr. Máté döntetlen Dobor—Jóba 1:0 A Vodicska—Taubert mér­kőzés elmaradt. 10. forduló: dr. Máté—Horváth 1:0 Jóba—László 0:1 Soóky—Dobor 0:1 dr. Siposs—H Kovács 0:1 A dr. Franki—Taubert mér­kőzés elmaradt. A bajnokság állása: 6 pont: dr. Siposs, dr. Franki. 5.5 pont: László. 5 pont: H. Kovács, Dobor 4.5 pont: dr. Máté. 4 pont: Vodicska. 3.5 pont: Horváth. 2 pont: Jóba, Taute" ' 1 pont: Soóky. 1 0,5 pont: Kátay. Az NB III-ban nem változott az élen a helyzet Azaz mégis változott: a Pé­csi Bányász múlt vasárnapi döntetlenje révén egy ponttal leszakadt a Kaposvári MTE- töl. Egyébként kis híja, hogy a KMTE nem lett a héten lis­tavezető. Ugyanis a Bajai Bácska csak verejtékes küzde­lem után szerezte meg a mér­kőzés utolsó perceiben a győz­tes gólt. Ha marad Balinkán az 1:1, akkor a KMTE ma már első lenne, ugyanis a mezőny­ben a legjobb a kaposváriak gólaránya, ami szintén »meg­ér« egy pontot. A bajnoki táblázat állása: 1. Bajai Bácska 17 12 2 3 32:15 26 2. KMTE 17 11 3 3 48:18 25 3. Pécsi Bányász 17 11 2 4 39:20 24 4. Bajai Építők 17 10 2 5 38:21 22' 5. Nagykanizsa 17 7 5 5 36:31 19 fi. Sz«-fehérvár 17 6 6 5 30:22 13 7. Bonyhád 17 7 4 6 23:27 18 8. Pécsi BTC 17 6 6 5 17:20 18 9. Szekszárd 17 7 3 7 29:31 17 10. Bázakerettye 17 7 2 8 36:30 16 11. Pécsi Vasas 17 7 2 8 24:29 16 12. Simontoi nya 17 5 6 6 23:28 16 13. racsalmás 17 6 1 10 31:51 13 14. Dombóvár 17 4 3 10 17:37 11 15. Balinka 17 3 1 13 14:39 7 lt Nagyatád 17 3 ” 14 14:32 tí A soron következő forduló­ban rangadó lesz. Ekkor ta­lálkozik a kt‘ bajai együttes, a Bajai Bácska és a Bajai Épí­tők. A többi mérkőzés: Szé­kesfehérvári MÁV—Simontor- «5;a, Szekszárd—Dombóvár, Bonyhád—Nagykanizsa, Nagy­atád—Pécsi BTC, Pécsi Vasas —Balinka, Bácsalmás—KMTE. Pécsi Bányász—Bázakeretlye. — HÍREK A ZÁSZLÓ ^/iLüve lődés Szórakozás Csíky Gergely Színház: Sybill. Előadás este 7 órakor. Szélvihar. Tájelőadás Len­gyeltótiban. Pár nap választ el bennünket a Magyar Tanácsköz­társaság megalakulásának 40. évfordulójától. A friss már­ciusi szél vidáman lengeti, lobogtatja majd a házakon el­helyezett zászlókat. A zászlókkal áIáidban nemzeti- és a nemzetközi mun­kásosztály ünnepein díszítjük házainkat, hogy ezzel is emel­jük a nap ünnepi jelentőségét. Néhány nap múlva bevonjuk a lobogót. Megbecsüljük a zászlóinkat. De van egy zászló a Május 1. utca 34. szám. aálti ház kapuja felett, ami úgy látszik, nem nagy megbecsülésnek ör­vend. Taán még augusztus 20-a tiszteletére helyezték el, de most is ott árválkodik. Azóta a nap szíttá, eső verte, a szél megrongyaUa, a korom és por piszkítotá. Szomorú nézni az elhagyatott zászlót, mert ennek a zászlónak győzelméért sok ezer munkás és hazafi szenvedte a börtönök kegyetlenségét és hulátta vérét. Nem érdemli meg tehát a zászló azt a sor­sot, amit akár a háztuájdonos, akár a házfelügyelő jutta­tott neki. Vörös Csillag: Március 11-ig: Spanyol kertész. 5, 7, 9 órakor; Szabad Ifjúság. Március 11- ig: Fekete zászlóalj. 4, 6, 8 óra­kor. Rippl-Rónai Múzeum: Mű­vészi fényképkiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kö lesönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés — Anyakönyvi hírek. Szüle­tések: Imre József fia, József, Horváth Gyula fia, Tibor, Gcrics István leánya, Mária, Sümely János leánya, Irén, Palkovics Béla fia, Béla, Stel­ler Imre fia, Tibor, Háncs Jó­zsef leánya, Éva, Nagy Sándor leánya, Judit, őri Róbert fia, Róbert. Halálozás: Kardos Já- nosné 59 éves, Mály Adámné 77 éves, Adamech Andrásné 88 éves, Stílekéi Erzsébet 29 éves. — Szakmai továbbképző tanfolyam indult a kisipari szövetkezetek cipész dolgozói részére. A hallgatók anyag­ismereteket, geometriai isme­reteket és különböző lábbeli minták elkészítését tanulják. — Húsvéti bor- és likőrvá­sárt rendeznek ez évben me­gyénk 160 földművesszovetke- zeti italboltjában. — Március 14-én délután 3 óra­kor külön autóbusz indul Bács­almásra. Részvételi díj 90,10 Ft. Jelentkezés ll-én 16 óráig az IBUSZ-nál. (x) — Nagysikerű nőnapot ren­deztek Ósztopánban a kultúr- otthonban, ahol vendégül lát­ták a sokgyermekes anyákat. Az iskola igazgatójának ünnepi beszéde után az úttörök vi­rággal kedveskedtek a vendé­geknek. — A szovjet—magyar diák tíz nap keretében tegnap ün­nepélyt tartottak a Munkácsy Mihály Leánygimnáziumban. A jól sikerült ünnepély műsorá­ban orosz és magyar nyelvű számok szerepeltek. — Nyolchónapi javító-nevelő munkára ítélte a Kaposvári Járásbíróság Csűri János fo- nyódi lakost közlekedés ve­szélyeztetésének bűntette miatt, mert mint a fonyóöi ál­lomás váltókezelője nem eresz­tette le időben a sorompót, és az áthaladó mozdony elütött egy motorost. — Különvonat Budapestre 22-én, vasárnap. Jelentkezés az IBUSZ- nál. (x) — Édesipari árubemutatót és édesipari vásárt rendez a Somogy Megyei Fűszer- és Édességkereskedelmi Válla­lat és a Kaposvári Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat a Szakszervezetek Megyei Taná­csa székházának nagytermé­ben, március 12—15-ig. — Március 13-án Somogyszob községben országos állat- és kira­kodóvásár lesz. (x) — Ifjú Gárdát alakítottak a kaposvári kisipari szövetke­zetek KISZ-szervezetének tag­jai. A munkában 19 fiatal vesz részt. Várható időjárás szerda estig: csökkenő felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Élénk keleti, dél­keleti szél, éjszakai fagyok, a nappali felmelegedés kissé erő­sebb lesz. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szer­dán 5—8 fok között. Tavaszi szünet az iskolákban A Művelődésügyi Minisz­tériumban kapott tájékoztatás szerint az általános és közép­iskolákban március 14-én az utolsó tanítási órán osztályon­ként emlékeznek meg már­cius 15-ről. Március 21-én a tanítás szünetel. Ezen a napon az iskolákban ünnepségek lesz­nek a Tanácsköztársaság ki­kiáltásának negyvenedik év­fordulója alkalmából. Ezeken az ünnepségeken 1919-es vete­ránok, a munkásmozgalom ré­gi harcosai számolnak be él­ményeikről. Ebben az iskolai évben a ta­vaszi szünet április 4-töl 11-ig tart. A szünetet megelőző tanítási nap április 3-a. Ekkor emlékeznek meg az iskolákban hazáink felszabadulásának 14. évfordulójáról. A szünet utáni első tanítási nap: április 11. Apróhirdetések Apróhirdetések dija szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Az első szó minden esetben dup­lán számítandó. (10,— Ft-on aluli apróhirdetés nincs.) Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Kiadó- hivatala, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon: 15-16. A vidékiek hirdetéseiket postán is feladhatják ugyanerre a címre. Az érte járó összeget a megjelenés után a fel­adóval közöljük és befizetési csek­ket mellékelünk. ADÁS -V ÉTEL Jó állapotban lévő piros Pannó­nia eladó. Érdeklődni: Nemesdéd. Fő u. 103. ______________________(2866) K öltözködés miatt nikkelezett, bordó csőgarnitúra. teljesen új. sürgősen eladó. »1578«-as jeligére a Hirdetőbe. _____________________(1578) S ürgősen eladó Hangyásmál dű­lőben lakház kis szobával, 892 négyszögöl telek, szőlő, szántó, 20 ezerért. Érdeklődni Kaposvárott, Streit Miklós u. 7. (1577) F:gy fehér, iker sportkocsi el­adó. Berzsenyi u. 25. (2890) Gorkij u. 52. sz. ház beköltözhe- tőséggel eladó. (2895) Fonoda melletti utcasorban 170 négyszögöl házhely eladó. Érdek­lődni lehet: Arvaház u. 9. Erdős Lajosnál. (2896) Jókarban lévő könnyű, teleszkóp rugózást! oldalkocsi sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet: Petőfi u. 15. sz. (2897) Szőlőoltványok: I—II. osztályú, hazai gyökeres, berlanderi, fillére­kért. Dér István telepéről, Abasár 759. SZ.___________________________0535) S zenta 74. számú kétszobás ház üzlethelyiséggel, beköltözhetőség- gel huszonnyolc ezerért eladó. Ér­deklődni Kaposvárott, Beloiannisz u. 80. alatt, Boldizsáréknál. (1572) CSERE Elcserélném egyszoba, konyhas, disznótartásos, kertes lakásomat kétszobásért. Cim a Kiadóban. _________________________________(2387) ÁLLÁS Segesd és Vidéke Földművesszö­vetkezet vegyesboltba boltvezetőt keres, erkölcsi bizonyítvány szük­séges. Jelentkezés: fmsz-iroda. (9004) SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Megyei Bizottsága és a Megyei Tanacs lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős kiadó az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. Előfizethető minden postahivatal­nál és postás kézbesítőnél. Elő­fizetési díj egy hóra: 11,- Ft. Nyomdáéit felel: László Tibor. Somogy Megyei Nyomdaipari Váll. Emelkedik a műtrágyafogyasztás megyénkben A Műtrágya- és Növényvé­dőszer Értékesítő Vállalat ka­posvári kirendeltségéhez az újonnan alakult termelőszö­vetkezetektől egymásután ér­keznek be a műtrágyaigénylé­sek. Eddig majdnem 300 vagon nitrogén-, 200 vagon foszfor- és 83 vagon káliumtartalmú műtrágya megrendelést kap­tak. Az idei első félévben a ta, valyinál majdnem 1400 vagon­nal több műtrágyát használnak fel a megyében. Nitrogén-mű­trágyából például mái eddig több mint 800 vagonnal meg is érkezett. Ennek felét a ter­melőszövetkezetek és egyéni­leg dolgozó parasztok át is vették. A répáspusztai Első ötéves Terv Termelőszövetke­zet 700 mázsa nitrogén-, 450 mázsa foszfor- és 160 mázsa kiáliumtartalmű műtrágyát használ fel. A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet is több mint 1100 mázsa nitro­gén- és foszfor műtrágyát vett át. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét a LEÉRTÉKELT ÁRUK BOLTJÁNAK bő áruválasztékára Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat

Next

/
Thumbnails
Contents