Somogyi Néplap, 1959. március (16. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-25 / 71. szám

* Szerda, 1959. március 25. 6 SOMOGYI NÉPLAP Q^l jkáJi CL taJUJLLZ Hűvösen fújt az esti szél, fáztam. Bárhogyan tűrtem- gomboltam is ballonomat, meg-megvacogtam. A március eleji napmeleg elbújt a házak, szobák ablakai mögé, s a kály­ha körül barátkozott apró tűz- testvéreivel. A Dimitrov utca kicsiny fái között ott bujkált valahol a tavasz, csak lenge fátylának libbenését lehetett egy-egy percre észrevenni a félhoi.-.ilyban, és félszemmel minden figyelte, leste a bú­jócskát. De a sötét megirigyel­te őket, és felgyúltak az utcai lámpák; a játéknak vége lett... Vidám ének foszlányai, ne­vetés szűrődik az egyik épü­letből, a József Attila Diák­otthonból. Már a társalgóban vagyok; most csendes, senki sincs itt, csak Riba Irénke, és napi feljegyzéseiket nézege­tem: »Naposbeszámoló. Ka­posvár, 1959. március 9., hét­fő. Naposok: Riba Irénke és Bokor Mária. Az ébresztő a mai naptól 6 órakor lesz, fél héttől tanóra, hétkor hírhall- gatás. Mai feleletek:... « Míg a nevelőre várok, sorra kerül a faliújság is. Olvasga­tom a cikkek címét: »Kádár János nyilatkozata az SZKP XXI. kongresszusáról«, »Fotó­kiállítás a múzeumban«, »Egy irodalmi est a kollégiumban«, »Megemlékezés Móra Ferenc halálának 25. évfordulójáról«, »A Cukoripari Technikum bál­ja«, »A szerkesztő bizottság...« — Igen, mint láthatja, van egy szerkesztő bizottsága a faliújságnak — mondja Vaja Lászióné, a kollégium igazga­tójának helyettese. S olvasom. Főszerkesztő: Rumi Ilona, az irodalmi rovat vezetője: Zoliéi Irén (aki a diákotthon titkára is), zenei rovat, politikai, sport stb. — Azonban nemcsak a fali­újság cikkeinek elkészítésével foglalkoznak a rovatok, hanem előadások, szakkörök, verse­nyek rendezésével és szerve­zésével is — mondja Vaja hászlóné és a kis szőke Zöllei Irén. — Az irodalmi szakkörök ■előa&asait a diákok tartják. Shakespeare, Lev Tolsztoj, a zenei szakkör keretében pedig Bartók Béla életéről és mű­vészetéről hallgatunk előadá­sokat. Alig győzöm jegyezni a sok nevet, eseményt: — Minden második héten sajtóbeszámoló van, külön az első-második és harmadik-ne­gyedik osztályosoknak. A cso­portokat tanulók vezetik. A politikai előadásokat közösen rendezzük a kísérleti módszer­rel dolgozó Ady Endre utcai Kollégiummal. Az intézet 64 tagjának félévi tanulmányi átlaga 3,68, senki sem bukott meg, elégséges is mindössze kettő akadt. Több jó, mint kö­zepesrendű tanulója van a diákotthonnak. Kicsit húzó­dozva fogadták, de később an­nál lelkesebben láttak hozzá a karácsonyi szünetre adott feladatok elvégzéséhez; az egyik: adatgyűjtés a község veteránjaival és eseményeivel kapcsolatban; a másik: konk­rétumokon keresztül bemutat­ni, hogyan fejlődött a falu 1945—59 között. Az előbbit — éppen lakóhelyükből adódóan — nem is csinálhatta meg mindenki, de ez utóbbit vala­mennyien elkészítették. Az ebédlő ablakfüggönyeit a szülői munkaközösség támo­gatásából vették. A könnyű­szerrel előadóteremmé átala­kítható helyiség cementpadló­ján dobbannak a tánccsoport tagjainak léptei. — Orosz táncot tanulunk — mondja Csollig Klára IV. osz­tályos tanuló, a szakkör veze­tője a próba befejezése után. A nevelő hozzáteszi: — Szerepeltek és nem kis sikerül a Mikulás- és válasz­tási ünnepségekkor. Szavazó­helyiség volt a kollégium, jó munkájuk elismeréseképpen dicsérő levelet kaptak. Kecskeméti Erzsébet, a Cu­koripari Technikum és a kol­légium KISZ-titkára is két szóval számol be a szervezet életéről: »Kilián-próbákra ké­szülünk«. Nem azért, mert nem tudna többet mondani, hanem mert — kicsit nehéz is megmagyarázni — valahogyan együtt, egymásért, egymásnak is dolgozik itt mindenki, a diákok és nevelők egyaránt. Meghitt és őszinte a kapcsolat tanulók, pedagógusok között. Ezt sem Kecskeméti Erzsi mondta el: az egyik este itt voltak nála látogatóban a szü­lei, a háló csendes sarkában beszélgettek. A nevelőnek fel­tűnt, hogy nagyon komoly és megfontolt a hang, nem ilyen szokott lenni máskor a kis­lány. — Mi történt? — kérdezte tőle, amikor egyedül maradt. — Semmi — rázta a fejét. — De mégis ,.. miről beszél­gettetek? — Otthoni gondokról és a tsz-röl... Még nem tudják, hogy... — És le? — Én igen ... Megint a társalgóban va­gyunk. Dani Jolán első osztályos kislány szekrény csíkot horgol. A kézimunka szakkör novem­ber óta dolgozik, térítőkét, díszpárnákat készítettek a kol­légium anyagából saját ágyuk­ra. Itt mondja még el Vaja Lászlóné: — Minden héten háromszor helyesírást gyakorolunk; szeptember óta öttagú primer közösségeket alakítottunk a nagy közösségen belül, veze­tőik a tanulmányi előmenetel szempontjából nyújtanak se­gítséget. — Köszönetét mond a kollégium nevelőtestülete és diákjai nevében a már sze­rencsésen véget ért influenza járvány ideje alatt náluk dol­gozó két ápolónőképzős kis­lánynak, akik önként jöttek egy héten át reggel 7-től 9-ig segíteni ellátni a betegeket. Cservenka Gizella és Kecs­keméti Erzsi előtt könyvek, füzetek sorakoznak. — Ha úgy sikerül, akkor egyetemre vagy főiskolára me­gyek. — Zöllei Irén tanár, mégpedig a magyar és vala­melyik idegen nyelv tanára sze­retne lenni, Önody Eleonóra a géptant forgatja, amikor terveiről kér­dezem. — Még nem tudom, messze van az érettségi. — (Nem is olyan nagyon, már harmadik osztályos.) Aztán elárulja nagy vágyát: a pedagógus pálya vonzza leginkább, csak fél, hogy nem sikerül ezért vagy azért a felvétele. Megegyezünk abban, hogy tanulni mindenképpen érde­mes, s búcsúzom. Az udvaron kisebb és nagyobb lányok játsszák a »Nyuszi ül a fű- ben«-t, s nevetnek, forognak önfeledten. ... A Dimitrov utca kicsi fái között ott bujkált valahol q tqvasz:.. Virányi Pál ÉRDEKESSÉGEK URCSASAGOK PEDIG NEM IS SKÓTOK! Egy karácsonyi üdvözlő lap 19 év óta minden esz­tendőben megteszi az utat Pretoriából Cambridgebe, illetve onnan vissza. A la­pot C. Tidmorsch küldi dr. A. Wulfnak. A címet min­dig ceruzával írják, úgyhogy ki lehet radírozni és a kö­vetkező évben újra felhasz­nálható! A HÉTMÉRFÖLDES CSIZMA UTÓDA A legújabb amerikai öt­let a »ballonugrás«, a me­sebeli hétmerföldes csizma modern változata. Egy amerikai gyár olyan speciális ballonokat gyárt, amelyek rendkívül ellenál­lók, héliummal töltöttek és ejtőernyős szíjazattál szere­lik fel őket az »ugrók« há­Vonatindulásig van még idő. Várakozás közben a Színház- jpark kellemes tavaszi levegőjén jólesik egy kis kézimun­kázis, tára. A ballonban lévő gáz mennyiségét gondosan ki­számítják, hogy majdnem el­lensúlyozza az ugró súlyát. Ez a »majdnem« rendkívül fontos, mert hiszen ellenke­ző esetben a tulajdonost fel­kapná a szél és »hétmérfóld- re« vinné. A készülék segítségével a »ballonugró« 6—10 métert tud »lépni«, de előzőleg re­pülővizsgát kell tennie és repülési engedéllyel kell *■ rendelkeznie. 4 LEFOGLALTAK az első 4 KÉT MENETJEGYET I A HOLDBA Valóban nem késhet már soká az első holdutazás. A Cook utazási iroda eladta az első két menetjegyet egy holdkiránduláshoz. A két je­gyet Maurice Lindon fog­lalta le maga és felesége számára. Lindon 200 font­sterlinget helyezett letétbe és a Cook utazási iroda meg­ígérte, hogy tájékoztatni fogja a menetrendről. I AMERIKAI GYERMEKSZÄJ 4 Hogy az amerikai televízió 4 műsora milyen mértékben 4 befolyásolja a gyermekek 4 gondolkodásmódját, erről 4 legutóbb fényes bizonyítékot ? kapott egy hustoni édesanya. ? Hároméves kislányával be- 4 szélgetett és szóba került a 4 nagymama. »Hol van most a 4 nagyanyó?« — kérdezte a 4 bájos kis Vicky. Az édes- } anya megmagyarázta, hogy 4 nagymama már évekkel ez- 4 előtt meghalt. A kislány egy 4 pillanatig gondolkozott, majd 4 megkérdezte: »És mondd, i anyu, ki lőtte le?« Zenei szakköp alakult Csurgón (Levelezőnktől.) A csurgói művelődési ott-< honnak nem is egy szakkörei alakult, de sokáig nem volt a! községben olyan intézmény, * mely a dolgozók zenei művelt-'' Bégének ápolására lett volna' hivatott, avagy a gyermekek? zenei oktatására. A község kul- ? fcurális életének minden bizony-; nyal fejlődésre mutató jele, hogy a megyei tanács pianinót! vásárolt a művelődési, háznak] a múlt év tavaszán, s ezzel lé-! nyegében biztosította a zene-» oktatás megteremtését. A So-4 mogy megyei Zenepedagógusok 4 Munkacsoportja Takács Máriát^ küldte Csurgóra a zeneiskola? vezetésére. Ma már harminckét 4 dolgozó és gyermek tanul zenét < a községben. Sok jelentkező ( van az általános iskolából, de ( a felnőttek is szívesen járnak! oktatásra. A februári félévi bi­zonyítvány kiosztásakor fény < derült arra, hogy komolyan ve-! szik a zenetanulást az iskola ( növendékei. Napsütés a parkban Kellemes tavaszi napsütötte napokon a gyerekek valósággal megrohamozzák a játszótereket. Végre lehet játszani a sza­badban. Népzenész nyugdíjban Ül a vendéglőben. Egyik könyökét az asztal sarkára tá­masztja, lehajtó ujjai közül a cigaretta ké­kesszürke füstje csí­kozik felfelé, majd fe­ie ‘körül áttetsző fel­hővé oszlik szét.. Előt­te elegáns talpas po­hárban kisfröccs-'yöngyözik. Kortyint “Érvét, aztán tovább néz elgondolkodva maza elé. Háta mögött két rsztalinyira játszik a zenekar. A prímás hajladozva, fejét ol­dalra billentve, kissé hátradőlve csalja ki széphangú hegedűjé­ből a cifra dallamo­kat, a cimbalmos für­ge kezében fehéren villognak a verők, a kontrás egykedvűen emelgeti vonóját. A bőgős se néz p másik asztalnál ülő társára: elmerengve fűrészeli nagy szerszámának hasát. — És az ő he­lyén, az ötödik széken egy nyurga fiatalem­ber magabiztosan, nagy igyekezettel kí­séri a prímást..; Az öreg nyugdíjas még mindig mozdu­latlanul ül. Nem néz a zenekarra, az aszta­loknál beszélgető vendégekre sem kí­váncsi, csak elgon­dolkozva szegezi ma­ga elé tekintetét. Éppen hozzá aka­rok ülni, hogy beszél­gessek vele, amikor készülődni kezd. Fel­áll, alig észrevehetően odabiccent a zenekar felé és elmegy. No, majd legközelebb — gondoltam. Az alkalom nem vá­ratott sokáig magára. Ahogy fél óra múlva kiléptem a vendéglő­ből, úgy fél tizenegy félé, újra találkoztam vele: a betonjárdát sö­pörte. Arca megélén­kül, tekintete mosoly­góssá válik, amikor sorsáról kérdezem. — Nem, nem va­gyak még teljesen nyugdíjban. Tizen­négy hónapom van vissza, addigf itt éjje­liőrködöm a szövetke­zetnél. De a régi fi­zetésemet kapom árn — teszi hozzá büsz­kén. Már nyoma sincs a félórával ezelőtti ma­ga elé néző, elmélázó hangulatának. Mint­ha kicserélték volna. Hiába, nem hallatszik ide, vagy csak távol­ról a muzsikaszó. — Nem hiányzik a hegedű, Suki bácsi? —- Hát amikor hiányzik, bármikor odaülhetek a zenekar­ba játszani. Mert én még tulajdonképpen odatartozom ma« gy arázza. Aztán a gyerekeiről beszél, akikkel annak idején elvégeztette a négy polgárit, a fia pedig azóta szakmát tanult, sőt érettségi­zett is. Az unokák —* hátralévő éveinek leg­főbb vigasza, szóra­kozása, öröme. Hetvennégy évest Külföldön járt, nagy városi zenekarokat ta­nított, számtalan ma­gántanulóját vezette be a zene, a hegedü- lés tudományába. Még nem találja helyét új beosztásában, estén­ként el-eljár a ven­déglőbe, ahol évtize­dekig muzsikált, szó­rakoztatta a vendége­ket. És most ő is ven­dég. Elmerengve hall­gatja a zenét, emlé­kezik .« P. U AZ ADY-FRIZURÁS A molyán ifjú titánféle volt a múlt század utolsó éveiben. Azok közül va­ló, akiknek társaságát, émely­gő nagyképűségét, egoizmusát kevesen tudják elviselni. Kül­sőleg — legalábbis haját te­kintve — pontosan olyan volt, mint Ady. Koponyáját azon­ban jóval szerényebben látta el a teremtő képzelet. Már egyetemista korában menekültek tőle. Barátja so­sem volt — vagy csak hozzá hasonló —, mert akit egyszer elárasztott öntelt fecsegésével, inkább a néma egyedüllétet választotta, mintsem vele tár­salogjon. Úgy hívták: »Bará­tom, a könyöklő tudós ...« Az utolsó szót mindig kellő hang­súllyal aláhúzva. Mert könyö­kölni, szónokolni, szótárakból ellesett csodálatos műszavakat formálni a semmi köré — csak ő tudott. Érthetetlen, mégis szinte percek alatt le tudta henge­relni ékesszólásával környeze­tét. Aki egyszer hallotta őt hozzászólni a világ dolgaihoz, azt mondta: zseni. Aki másod­szor, az fejcsóválva konstatál­ta félrecsúszásait. S aki har­madszor, az már tudta, hogy kongó üresség rejtezik a nagy szavak mögött. De feltörő if­júként tüntette fel magát, s ezzel hitte: csakhamar beke­rül az érdeklődés középpont­jába. Valóban hamarosan felfi­gyeltek rá. De azt csak ő hitte magáról, hogy zseni, aki egye­dül hivatott majdan megvál­tani e szerencsétlen árnyékvi­lágot. így állított be világot ren­gető cselekedeteinek új szín­terére: Eljöttem Erdélyből éle­tet, lüktető vért plántálni e tunya magyarságba. — Nos, beköszöntőnek nem is rossz. Kár, hogy nem esett hasra előtte a nagy világ. De vereke­dett hősiesen, vitézül, azt meg kell hagyni. Tudományos te­vékenységet folytatott — ő annak nevezte —, s egy alka­lommal felfedezett vidéken egy pontosan olyan házat, ami­lyenben Petőfi született. Ezen is tető volt, meg azon is, rá­diót egyikben sem lehetett ta­lálni. Erről a házról írt tudo­mányos értekezést, s szent meggyőződése szerint óriási ér­tékkel gazdagította a magyar irodalmat. Másszor esszét bo­csátott volna közre az Akadé­mia folyóiratában, miszerint a klasszikus zene terjesztése csak az operett rendőrhatósá- gilag való betiltása esetén va­lósulhat meg. l\[em kapott nyilvánossá­^ * got. Mit tegyen egy sze­rencsétlen zseni, ha kivétel nélkül mindenki butább, mint ő, s nem hagyják érvényesül­ni? De azért volt törtető, hogy elérje, amit akar. Az egyik kutatóintézetből olyan helyre került, ahol szinte korlátlan úrként bízták rá az emberek külturálását, nevelését. Ütőit is olyan világrengető dolgo­kat, mint a be nem futott éne­kesek nemzetközi fesztiválja, meg a Piramismúzeum létre­hozása (itt Magyarországon!). S hogy hű legyen önmagához, azon nyomban ki is nevezte volna magát igazgatónak há­rom tudományos munkatárssal és legalább háromezer fix­szel. Közben tovább kutatott. Hol állást, hol lehetőséget, ahol koponyájához méltó tevékeny­séget fejthetne ki. De hiába, a narancshéj mindig útjába akadt, s ilyenkor lemondóan jegyezte meg: — Kár, hogy ilyen ostoba, korlátolt és — na, mit is mond­jak —, hülye emberek vannak a világon, akik nem veszik észre: micsoda nyereség len­nék én a társadalomnak, ha megfelelő anyagiakkal dotálva nyílt teret engednének érvé­nyesülésemnek ... Kegyelemből egy iskolába helyezték. Ott lanárkodott, hogy még többet árthasson. Mert macska dereka volt, min­dig talpra esett, s akárhogy is nézzük: mindig felelősségtel­jesebb beosztásba került. Egy alkalommal titokban megsúgatta ismerősével az Akadémia kiadványának szer­kesztőségében, hogy egy bizo­nyos anyag jutott birtokába a közeledő nagy évfordulóval kapcsolatban. S miután ennek oltári nagy jelentősége van, s erről kizárólag csak Ő tud írni világrengető tanulmányt. Illendő, hogy térdre ereszked­jenek előtte, s könyörögjenek munkásságáért. Természetesen egy oldalnyi terjedelmet kér, s annyiból nem lehet megúsz­ni, mint legutóbbi értekezését... Ujfent nem kapott helyet, s akkor elkeseredve azt mondta a főgimnázium diákjainak: — Látják, kérem, a mai vi­lágnak nem kell a tudomány, felőrölhetem energiámat, szét­törhetem koponyámat, hozha­tok világraszóló ötleteket, ak­kor sem tudom felrázni, meg­váltani ez elveszett világot... C a dtákok azt gondol- ták: Ugyan, miként is tudná az, kinek nyomasztó sö­tétség nehezedik szellemvilágá­ra ... — Y, Z. — t

Next

/
Thumbnails
Contents