Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-15 / 39. szám

SOMOGYI NÉPLAP

7

Vasárnap, 1959. ftsfrroAr 15.

MÓRICZ ZSIGMOND:

A somogyi földművesszövetke&etek

Móricz Zsigmond alábbi írása, amely az lS)19-ben készült Üti jegyzetek közül való, a Tanácsköztársaság idejébe viszi el az olvasót.

Az élmény írisseségével mutatja be, milyen hatalmas változás megy végbe az emberekben a proletár- diktatúra intézkedései nyomán. A zsellérek, urasági cselédek hosszú évszázadok után ekkor szabadultak fel földesuraik igája alól. Érhető, hogy először bizalmatlanság él bennük. Az okos szó azonban hamar meggyőzi őket arról, hogy megváltozik a világ rendje: az ember nem kényszerül arra, hogy másik ember szolgájává legyen.

A somogyi termelőszövetkezet úgy alakult meg, egy nap alatt, egy gondolat megszületésével, hogy semmi nemzeti érték nem ment kárba abból, ami már megvolt, ellenben rejtett erőknek milliónyi forrása b.ugy- gyant ki.

Nem tudom más természeti képpel összehasonlítani, csak épp a virágfakadással.

A tél kemény kis rügye vastag és zsarnoki védőlevelekkel van borítva, gyantás, enyves, kemény burokkal, amelyek megvédik a téli fagy és az időjárás minden viszontagsága, sőt a kártevő bogarak ellen is a leendő szirmok, porodák és bibe csíráit. A tavaszban duzzadni, fakadni kezdenek a belső életek. A szigorú és vaskemény fedőlevelek egy darabig velük nőnek, nőnek, dagadnak és elszántan védik magukat és életüket, s azt állítják, hogy órájuk szüksége van a bent rejlő kis életek tömegének, ők védik, tehát jogosan préselik kiesi térbe őket. Egyszer aztán a szirmok a tavaszi napsugártól egy hajnalban szétrepesztik a burkot, kitárulnak a napfényre, gyűrötten, lucskosan, de szépen és boldogan, s övék a jövő. A fekete kopán- csdkkál többet senki sem törődik, elbomlanak, lehullanak.

így őrizték meg korunkig a grófok, a feudális nagybirtokosok, a magántulajdon szömyóriásai egy testben a földeket és rajta a népeket. A vörös forradalom tavaszi lázától a már érett és megduzzadt néplélek egyszerre szétrepesztette a nagybirtokosok külső kopáncsát. Az lehullt, leesett, s a belülről kivirító milliónyi népiélek egyforma erővel, örömmel, szépséggel és boldogsággal tárja ki magát az új élet új lehetőségeinek.

Ennek a kifakadásnak a titka izgatott engem. Minden agitátortól, aki részt vett ebben a munkában, azt kérdeztem, hogy mit mondott, amivel meggyőzte a népet a szövetkezés fontosságáról. A köztudatban ugyanis az van, hogy agitátorok, elcsapott gazdatisztek járták az országot, önző érdekből lazították . fel a népet és romlásba vitték. Tíz-tizenöt béres jcommunizált egy 15 000 holdas uradalmat, s más efféle rémhírek járták és járjak az országot.

Most utólag meg lehet állapítani, mint minden nagy forradalom után, hogy a köveknek is nyelve támad, és a dadogó és gyengeelméjű is az angyalok nyelvén beszél, mint mindenkor, ha itt az idők teljessége.

— A kerítésen belül állítottak fel valami ferslógot — mondta az egyik főagitátor —, arra állottam és két óráig beszéltem a cselédeknek. Megmagyaráztam nekik, hogy mi a szövetkezeti gazdálkodás előnye: a feldarabolásnál a nagybirtokok nagyértékű fölszerelései kihasználatlanul maradnak és így ugyanaz a föld alig lesz képes a saját birtokosait eltartani, de képtelen lesz a termes fokozására, pedig a szövetkezeti nagyüzem nemcsak a megművelő munkásságot látja el jobban, hanem a városi lakosságot, az ipari proletár testvéreket is, sőt külföldi kivitelre válót is képes termelni, amiért cserébe külföldi cikkeket kaphatunk. Azután megmagyaráztam, hogy ezzel szemben lehetetlenség a kis- és törpebirtokosok százezreit fölszerelni a legelemibb mezőgazdasági eszközökkel is. Még tovább kimutattam, hogy lehetetlen volna azt a sok százezer új kisgazdát kiokVéletlemül találkoztam' a múltkor kedves ismerősömmel. Hangsúlyozom, véletlenül,

mert, ha a legcsekélyebb remény kecsegtet, hogy elérem a mellékutcát, mielőtt észrevesz, egy kis futást sem sajnáltam volna magamtól. De észrevett. És folytatta ott, ahol a múltkor abba sem hagyta:

— Miért nem írsz? Akarsz egy jó témát?

Most következik az élet- történet! — futott végig a hideg a hátamon. (Ugyanis nemegyszer ajánlotta mór témának.)

— Az én életem valóságos regény — ismételte minden alkalommal. — Hogy mást ne említsek, itt van például a háború. Mennyi rettegésben volt részem!

Azt gondoltam, hogy a háborúról nekem is megvannak a szerény tapasztalataim a véleménnyel együtt, és szívesebben írok a saját élményeim alapján, de ő folytatta rendületlenül:

— Míg élek, mindig hallom az ágyúdörgést.

Lehet, hogy kicsit megrándult a szám széle, mert itt abbahagyta. De mikor nagyon jól emlékeztem, hogy milyen távolságban volt a csatatértől; a csendes kis faluba

taíni máról-holnapra a földnek olyan új megművelésére, hogy csak valamennyire i* pótolni tudják a mai eredményt. Ki lehet számítani, hogy napokon belül beáll a termelés anarchiája. Roppant egyszerű volt ez az agitáció, csak tudni kell az igazságokat, és nem kell ahhoz egyetlen erőszakos szó sem, a magyar nép annyira intelligens és J bölcs, hogy egy perc alatt kapacitálható.

Nem is volt baj sehol a cselédséggel, sem a szegényzsellérekkel, csak a kisgazdákkal Ezekkel sem volt baj, csak ki kellett kapcsolni őloet az eszmeáramlat köréből

Egyelőre nincs szükség arra, hogy a kisgazdák szövetkezetbe tömörüljenek. Csak hadd maradjanak ők a maguk egyszerű becsületes munkájúk mellett, dolgozzanak, termeljenek, az ország központjáról nagy felelőssé —t vesznek le azzal, hogy annyi családi nem kell gondoskodni, amellett a kisgazdák is termelnek valamit a közönség számára is. El fog azonban jönni az idő hamarosan, hogy a kisgazdák maguk fogják kérni, hogy a birtokukkal bocsátkozhassanak a szövetkezetekbe. Majd ha látni fogják, hogy a szövetkezeti tagok, akik nekik mindig koldusok voltak, jobban élnek, mint ők, szebb és egészségesebb lesz a lakásuk, lesz fürdőszobájuk és villanyvilágításuk, lesz ruhájuk, ellátásuk, kaszinójuk, újságjuk, könyvük, iskolájuk... Nem utolsó érv volt, hogy a »szétdarabolt földeken alig tud tengődni a nép.i ellenben a nagybirtokokból már az eddigit üzemek mellett is milliókat kerestek a régit tulajdonosok. Nem lesz jó ezeket a milUikat} népjóléti intézményekre fordítani?«

Hát a grófok? I

A grófok három álláspontot foglalnak el J Az első típus emigrál, miméi gyorsabban me-} ne hűl Svájcba, s viszi, amit tud, és ellznfor- t radalmon töri a fejét. A második típus »meg-} érti az időt«, »behódol« és »munkát kér« at szövetkezetnél. A harmadik itthon van, a kas-> télyába zárkózik, és ámul-bámúl, egyszerűen J nem hisz a szemének. t

Ezzel a harmadik típussal volt egypár ked { vés esetünk. Egyiktől semmiképpen sémi bírtunk fakitermelést kapni Kaposvár szá- t mára, csak mikor azt mondtuk neki: »Há’% főméltóságod előtt (még akkor külön megta-} nultuk ezeket a furcsa címeket) csak két rá-| lasztás van. Vagy odaajándékozza az erdőt * s akkor a nagylelkű adakozó lelki ö.ömcit} élvezheti, vagy elvesszük. Slussz.« Hát ó in-♦ kább az első formát választotta, s nagy le ■ l velet írt, hogy ajándék Egy másik gróffal még szebb esetünk volt { Mikor odamentünk, a cselédség fel volt♦ uszítva, fejszével és lármával fogadott. Aztán} .órákig gyúrtuk a grófot, míg megengedte, x hogy az ö jelenlétében beszéljünk a néphez, ♦ s azután órákig beszéltünk a népnek. Persze | megszerettek, megértettek, a mieink lettek I Gyalog jöttünk oda, de amikor el akar- { tünk menni, előáll a parádéskocsi, a bakon\ ugyanaz a dugóhúzóbaj szú kocsis, aki a leg-t nagyobb fejszével fogadott bennünket.

A gróf elbámult s azt mondja neki:

— Hát János!... Te is cserben hagysz? Hi-1 szén benned volt a legnagyobb bizodalmámll

Az ember ner>í szól. Azt mondja neki hec ? celve valaki: 1

— Hát most feleljen, János bácsi! }

A kocsis szépen szól nekünk: j

— Ujjék be, elvtárs úr! ♦

Aztán odapislant a heccelőre is: «

— Mindenféle grófokkal... nem állunk}

szóba! ♦

Evvel megrántja a gyeplőszárat, kieresztiI az ostort, s ahelyett, hogy gyű! azt mondja} hetykén, foghegyről, hogy:

— Köztársasááág!... i

A lovak kirúgnak, s a hintó repül a ra-í

gyogó tavaszi napon, a szép, színes, gazdag} tavaszban a boldog jövő felé. Köröskörül vi- • rítar.ak a fák és a lelkek.

(1919 április.)

;V ■;

Dada Kálmán: Meteorológia (akvarell).

A jövő hónapban összehívják |nterjú Fodor 56zsef

a vidéken élő írók kongresszusát Kossuth-díjas költővel

s

nemigen hallatszott el az ágyúzás. Mit mondhatnék neki? Hogy megírták ezt a háború! már mások is, s hogy komolyabb megrázkódtatások értek sok millió embert, mint őt? Megsértődne. Pedig csak a kisöccse esett át a bárány- himlőn negyvenötben.

Mindez megfordult fejemben, miközben vártam megadással az élettörténet folytatását, melyből én — szerinte — amilyen ügyes vagyok, egy kis novellát is kanyaríthabnék. (Körülbelül tizenöt-húsz évről van csak szó, ami lényeges. Egészen zsenge, pelenkás ifjúságát nem részletezte.)

— Figyelj ide egy kicsit, remek a témám! A mai íróknak ugyanis kevés a fantáziájuk. Nagy pénzeket kereshetné?!

Ámuldozva néztem rá, szólni sem bírtam, ő hallgatásomat beleegyezésnek tekintette és felbátorodott.

— Gyönyörű lány a főhős, ogy erdei haziüópan lakik, es

nem tudja, hogy a papája herceg volt.

Nem tudom, miért akartam hirt©’en megfulladni, de gyanakodva nézte, mekkorát nyeltem. Kissé bizonytalanabb lett a hangja:

— Talán nem is kell a herceghez ragaszkodni, csak a származását titok borítsa.

Nem állhattam’ tovább szó nélkül.

— Miért fontos ez?

— Hogy a végén fény derüljön, kinek a lánya.

— És akkor küld egy szív- küddit a távolba? — kérdeztem ártatlanul.

Vállat vonva fölényesen legyintett.

— A részleteket rád bízom.

— Mondd, miért nem írod meg te magad? — Komolyan kíváncsi voltam a válaszára.

— Hiszen, ha élnének még a régi, nagy írók, azok mellett én is megpróbálnám. De ma! — Újra legyintett, és méltóságteljesen dolgára hivatkozva otthagyott. Eszébe sem jutott, hogy megsértődhetnék. Mert miről is tudok én írni? Apró- cseprő dolgokról. A mindennapi életről. Hol vagyok attól az elképzelt mesevilágtól, mely valamikor és nagyon kevesek számára létezett!

Nagy né Gyánó Ágota

A fővároson kívüli irodalom az utóbbi években közel sem alkotta olyan mértékben részét a mai magyar irodalomnak, mint az ellenforradalom előtt, és művelőinek részesedése á. nyilvánosság ösztönző és bíráló hatásától főként laphiány miatt el volt vágva. Biztató jelenség viszont, hogy egyre több irodalmi folyóirat jele- ’’c meg vidéken — minőségileg változatos belső tartalommal —, ami maga is az-: példázza, hogy a vidéki irodalom most van kialakulóban. Hogyan látja ezt a fővárosi költő, a vidék irodalmának ismerője. ezért fordultunk Fodor József Kossuth-díAas- hoz, az Irodalmi Tanács tagjához.

Kérdés; Van-e az Irodalmi Tanácsban olyan bizottság, mely állandóan figyeli a vidéki irodalmi életet?

Válasz: Van, és ez a bizottság — melynek tagjai Jankó- vich Ferenc, Mesterházy Lajos, László Gyula és jómagam, akit egyben a titkár teendőivel is megbíztak — a lehetőségekhez képest rajt tartja tekintetét a vidék irodalmán. S hogy nemcsak formáks dolog a bizottság — s egváltalán a bizottságok —- meg’été, annak bizonyítéka az is, hogy üléseinken a párt és a kormány képviselője mindig jelen van,, ez pedig lényegesen elősegíti a hozott határozatok gyakorlati érvényesítését. Jelenleg nagyszabású terv foglalkoztat bennünket, melynek megvalósításához még e hónapban hozzáfogunk: összehívjuk Budapestre a vidéken élő írók néhány küldöttjét, és megbeszéljük velük a vidéki irodalom helyzetét. Az így szerzett tapasztalatokból kiindulva márciusban pedig összehívjuk az »írói parlamentet«, az országos vidéki írókongresszust. Több mint valószínű a fővárosban kerül sor erre a nagy megmozdulásra, de lehetséges az is, hogy Kecskemét lesz a kongresszus színhelye.

Kérdés: Általában milyennek látja a fővároson kívüli irodalmat; alkotásainak értéke milyen helyet foglal el a mai magyar irodalomban?

Felelet: Határozottan merem

állítani, hogy a vidéki írók között nagyon sok új tehetség van. Más kérdés viszont, hogy ezek a vidéki írók mivé fejlődnek. Mert ha bekerülnek olyan keretbe, ahol buzdítják őket, irányt mutatnak nekik, alkalmat kapnak megjelenésre, ez esetben kibontakozásuk feltétlenül bekövetkezik. Persze ehhez szorosan hozzátartozik, hogy kellő sajtóorgánum álljon a vidéki írók rendelkezésére — mely tulajdonképpen már meg is van —, mert a nyilvánosság és ezzel együtt az építő, hasznos kritika a költő, író elsőfokú ösztönzője.

Elég sok költőt ismerek vidéken, akik megérdemelnék a nagy nyilvánosság előtt való szereplést és megfelelő helyet éppen azért nem foglalnak el, mert nincs számukra --- illetve eddig nem volt — kellő megjelenési lehetőség. Ezért tehát a vidéki irodalom mai. helyzetét, nívóját nem is tudjuk pontosan felmérni. A közeljövő feladata, hogy a tehetséges vidéki írók »kiugor janak«, méltó képviselői legyenek az élő magyar irodalomnak. Itt térek ki arra, hogy ne használjuk ezt a kifejezést: vidéki írók! Mert a magyar irodalomnak a múltban is, ma is a vidék volt a legfőbb utánpótlása. Tehát a leghelyesebb, ha azt mondjuk: vidéken élő Írók, akik — s ez tagadhatatlan — 'sok tekintetben mostohább körülmények között dolgoznak, mint a fővárosban élő kollégáik. De éppen ennek az említett vidéki kongresszusnak a feladata elsősorban az lesz, hogy az írók elmondják panaszaikat és kívánságaikat, s azoknak megfelelő intézkedések történjenek. Kormányzatunk igen fontosnak tartja, hogy a vidéki irodalom új virágzásnak induljon, és súlyához képest beilleszkedjék irodalmunkba. Kormányzatunk segítőkészségét mutatja az is, hogy a közelmúltban egymásután adták meg az irodalmi lapengedélyeket különböző vidéki városoknak. Ez pedig lehetőséget ad most már a vidéken élő íróknak, hogy kinőjenek a szűk keretekből, a »provincializmusból-«, hiszen immár országos nyilvánosság elé jutottak. Persze az országos nyilvánosság jelleg akkor fog kidomborodni, ha ezeket a rendelkezésre álló lapokat jól is szerkesztik.

Kérdés: A vidéki irodalmon belül is a Dunántúl mai irodalma mutat-e fel olyan értékeket, mint a közelmúltban?

Felelet: A Dunántúlon jó néhány jelentős költő, író él. De a szűkebb országrész irodalmi mérlegét egész teljességében nem lehet kimutatni jelenleg, éppen megjelenési lehetőségük eddigi hiánya miatt. Az ismert és régen indult tehetségeken kívül sok új talentum van útnak indulóban a Dunántúlon. Mi élénk figyelemmel kísérjük, hogy ebből a vajúdásból mi fog megszületni. Mert a művekből derül majd ki végső fokon, hol a helye a Dunántúl irodalmának.

Kérdés: Egyes fővárosi lapok a művészi színvonal gyengeségét tartották a múlt évben a dunántúli írók alkotásainak általános jellemzőjeként. Mi a véleménye. változott-e a helyzet azóta, s ha nem. melyek a dunántúli irodalom főbb fogyatékosságai?

Felelet: Ezeknek a fővárosi lapoknak »kritikái-« többé-ke- vésbé alaptalanok, felületesek voltak! Mert az, hogy egyes emberek kirándulnak vidékre, és mindjárt megírják a maguk »kritikáját« közvetlen impressziók alapján nem helyes dolog. Nem lehet helytálló ilyen bírálat azért, sem, mert ahhoz, hogy véleményt mondjunk egy bizonyos időszak irodalmi alkotásairól, folytonosságukban kell vizsgálni azokat. Márpedig ezt nem tehették, mert eddig vidéken iroo'a'mi lapok nem voltak. Csak most áll majd módunkban látni, hogy mire képesek valójában a dunántúli írók, most, hogy itt a Jelenkor, tehát van országos fórumuk. S hogy a Jelenkorból lesz-e olyan színvonalas lap, mint a maga legjobb időszakában a Dunántúl volt — mely bizony a budapesti folyóiratokat is felülmúlta! —, az két tényezőtől függ: a lapot megtöltő írások színvonalától, és — nem lehat eléggé hangsúlyozni — a VJelenkor szerkesztőinek munkájától. Remélem, ez sikerülni fog.

Király Ernő

Van mozi

— de gyakran mégsincs

(Levelezőnktől.)

ötvöskónyiban sajnos, még nincs állandó mozi. Nem is e tény ellen emelünk most szót, hiszen a kutasi filmszínház igyekszik kielégíteni községünkben a moziszerető emberek igényeit. A hiba az, hogy a művelődési otthon kulcsa Varga Józsefnél, a községi tanács hivatalsegédénél van, ő pe- | dig elég gyakran csak valamelyik borospincében található. A filmre várók ilyenkor megunva a várakozást a hideg folyosón — mit tehetnének mást? — hazainrlulnak. Ugyancsak Vargáék takarítják (he- i iyesebben: kellene takarítaniuk) a [ művelődési otthont. Mégis, ha valaki véletlenül néha bejut oda. és helyet foglal valamelyik széken, ruháján szürke folttal távozik. A tanács vezetőinek tenni kellene valamit,' hogy a falu lakói élvezhessék — és tiszta helyiségben — egy-egy jó film örömeit.

Szikra János: Marcali kertek »0*e