Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-15 / 39. szám

/ srmoGTi n«pi,ap Vasárnap, 1959. február 15. dÄoAdsditi Csütörtök: este 7 óra. Megszó­lal a gong. Lassan felmegy a függöny. Kezdődik a Szélvinar hatodik előadása. A színház te­le van munkásokkal, katonák­kal, vidékiekkel. Itt van a Hús­ipari Vállalat százhat dolgozó­ja is. Eljöttek, hogy a 'közel­múltról szóló drámát végigiz­gulják, megkönnyezzék; eljöt­tek, hogy azzal a gondolattal hagyják el Thália templomát: de jó lenne minél több ilyen színdarabot látni. Igen. Minden azt bizonyítja, hogy a munká­soknak tetszik a Szélvihar: a taps, amely dübörögve felcsat­tan ; a könny, amely a nők sze­méből elősettenkedik; az arc, amelyen hol ijedtség, hol szá­nalom, hol rémület tükröződik a színpadon * történtektől füg­gően; a sok-sok dolgos kéz, mely ökölbeszorul az elleníor- radalmárok garázdálkodása láttán. Amikor Csendes Imre kiáll a Szusza Kiss Andrások, Tóth Marcik igazsága mellett, ami­kor szemére hányja Kalló Fe­rencnek, a Vörös Hajnal Tsz elnökének, hogy bot nőtt a Ke­ze helyén, amellyel csak ütni lehet, de simogatni nem, hogy kisisten lett. aki nem hallgat a tagok véleményére — a mun­kások tehetetlenül feszengenék a széken, hisz legszívesebben felkiabálnának e színpadra: Kalló Ferenc ne basáskodj; vigyázz. Kalló Fe­renc, bajt okoz konokságod, hisz Mácsay uraság ugrásra ké­szen áll, már csak a jelet vár­ja, és ellened, ellenetek kél; s ha ti így marjátok egymást, könnyen el is bánik veletek... Csendes Imre szavait: »ha egyszer megpróbál minket a sors, elválik, ki kapaszkodik a csoportba vére buggyanásáig-» ■— dübörgő taps fogadja. Az emberek érzik, tudják, hogy Csendes Imre, ha kell, ki is áll a tsz-ért. Aztán változik a szín. Mácsay uraság a pesti hírek hallatára szint vall. Átveszi a hatalmat, majd fegyverrel kényszeríti Kalló Ferencet, hogy vegye le a vörös zászlót, s tapossa meg. Könny gyűlik a Húsipari Vállalat dolgozóinak szemébe Kalló Ferenc fájda­lomtól elgyötört arcának láttán, együtt éreznek véle, amikor le- dobás helyett leteszi, megtapo- sás helyett mellé lép a vörös zászlónak. S amikor az ajtóból visszaszól Mácsayéknak: »visz­szajövök én még ...•«, az embe­rek boldogan sóhajtanak fel. Igen, nem sokáig uralkodhat Mácsay úr, hamarosan vége szakad Hosszú-háton pünkösdi királyságának. Vége az első felvonásnak. A Húsipari Vállalat dolgozói cso­portokra szakadva vitatják a darabot. Simon László és Nagy István vágólegény, Sípos Béla raktáros mindig együtt jár színházba. Legutóbb az Ilyen nagy szerelmet, az­előtt a Bástyasétány 77-et lát­ták. — Nagyon tetszik a darab — mondja Nagy István elra­gadtatva —, legjobban akkor dobbant meg a szívem, amikor Kalló Ferencnek le kellett vol­na dobnia a vörös zászlót, s ehelyett szépen, óvatosan tette le a földre. Együtt éreztem a tsz-elnökkel ekkor, nekem is fájdalom hasí­tott telkembe. Simon Lászlónak Csendes Imre kiállása, Sipos Bélának pedig az tetszett legjobban, amikor Müller József oda- mandja Mácsay úrnak, hogy nemcsak bagószaguk van Kal- lóéknak, hanem lelkűk is. A második felvonás után új­ra összeverődik az előbbi tár­saság, hogy a vitát folytassa. — Még a lélegzetem is visz- szafojtottaim, úgy figyeltem az apa és a fiú szócsatáját — mondja Nagy István. Ügy bántott a fiú ingadozá­sa. MÜyen kár, hogy épp akkor hagyja el a szülői házat, ami­kor legnagyobb szükség lenne rá — mondja Sipos Béla. — Sok ember volt az ellen- forradalom idején, akit megza­vartak kis időre a hamis jel­szavak. Ezért hihető Csendes főhadnagy eltévelyedése is — szól közbe Szőke István elvtárs, a vállalat igazgatója. — S hogy tetszett az első fel­vonás? — érdeklődik tőle Sipos Béla. — Tetszett, de valamit meg­jegyeztem. Mácsay uraság po­fonvágja Szusza Kiss Andrást. Szerintem a valóságban nem így volt A kezdet- kezdetén nem léptek fel ilyen nyíltan a földesurak; igyekeztek felhasz­nálni -céljaik elérésére minden­kit, főleg az ilyen sértett Szu­sza Kiss Andrásokat — válaszol Szőke elvtárs a kérdésre. Folytatódik az előadás. S amikor a függöny legördül, a harmadik felvonás végén — a munkások sokáig tapsolnak, 40 éve történt... Megalakult a Tanítók Országos Szocialista Szakszervezetének kaposvári csoportja 1919 azt hozta a politikába és a lezüllesztett gazdasági életbe, amit már régen meg kellett volna hoznia az éveknek: a gyökeres átalakulást. Munkát a munkanélkülieknek, földet a parasztoknak s megbecsülést az e kettő érdekében dolgozó értelmiségieknek. Negyven évvel ezelőtt ennek jegyében szer­vezkedtek a pedagógusok. Azért, hogy valóban nevelőmun­kásokká váljanak, mint ahogy ezt a Somogyi Hírlap cikkírója írja a »Pár szó a somogyi nevelőmunkásoknoz« című cikké­ben: »... Magyarország haladásának mozdonya is befűtve, váltója beigazitva a szocializmus vágányára. Rajiunk, az or­szág szellemi munkásain áll, hogy nemzetünket az emberiség haladásának áramkörébe bekapcsoljuk, hogy testi munkatár­saink küzdelmeinek elismerésre méltó eredményeit állandóvá, teljessé tegyük. A mi feladatunk, hogy az általuk megterem­tett lehetőség szilárd kereteit egy művelt nemzethez illő szellemi és erkölcsi tartalommal megtöltsük: az elméket és szíveket a szociális haladásnak mentői hamarabb megnyerjük. .. .Uj idők új embereket kívánnak. Az egyének átalaku­lása nem szégyen, hanem tanulság nyomán fakadó kötelesség! A felébredt és tettrekész nevelőmunkások száma 6000 fe­lett jár. Ennyi tagja van a Tanítók Országos Szocialista Szak- szervezetének, melynek Kaposvárott is megalakult a helyi csoportja«. •• Szxx£o 2* . Ezek a körülmények komoly kétségeket ébresztettek az őr­nagyban, mert szöges ellentét­ben álltak a tárgyi bizonyíté­kokkal. A sebesült saját szavai szerint a merénylő közvetlen közelből lőtt rá. A ruhadara­bokon azonban nyoma sem volt lőpornak vagy koromnak, ami közelről leadott lövés ese­tén feltétlenül lerakódik, tehát Bászovot a lövés jelentős távolságból érte. Sőt, a go­lyó közben erősen vesztett a sebességéből, mert különben nem rekedt volna meg a tes­tében, hanem keresztül ment volna rajta. Néhány órával azután, hogy az őrnagy beszámolt a vizsgá­lat eredményéről, az ezredes asztalán ott feküdt annak a rendőrnek a fegyvere, aki a Mozsajszki úti taxilopási kí­sérlet alkalmával a menekülő negyedik bandita után lőtt. A Bászov testéből kioperált go- . lyót minden kétséget kizáróan ebből a katonai pisztolyból lőt­ték ki. Ezek alapján világossá vált: Bászov volt a negyedik, akit nem sikerült elfogni. A Bászov ruhadarabjain ta­lált vérnyomokat megvizsgál­ták a laboratóriumban. A vér a második vércsoportba tarto­zott. Szevercev kérésére azon­ban a legújabb módszer alap­ján újabb ellenőrző vizsgála­tot végeztek, és a legérzéke­nyebb immunológiái reakciók alapján megállapították, hogy Bászov vére azonos a Lősze­rek lakásának parkettjén szét­kent vérrel. Szevercev azonban még ezt sem tartotta elegendőnek, és beküldte biológiai vizsgálatra Bászov cipőjét is. hátha a tal­pán vagy a talp varratán fel lehet fedezni ugyanannak a vérnek a nyomait. De bármi­lyen gondoson vizsgálgatták is, semmiféle vérnyomot nem ta­lálták. Szevercev folytatta a kísérletezést, és megvizsgál­tatta az összes letartóztatott cipőjét — minden eredmény nélkül. De azért nem vesztette el a kedvét. Közben a kórházban egyre bonyolultabbá vált a helyzet. Bászov szemlátomást ideges­kedett. A sebe szépen gyógyult, és éjjel-nappal nyaggatta az orvosokat, hogy írják már ki járóbetegnek, majd. bejár az ambulanciára kezelésre. Érthe­tően nyugtalanította, hogy nem tud semmiről, ami közben oda­kint történik. Az anyja küldöz­getett be neki ezt-azt, és a le­velezésükből ítélve, amit Lud­milla »nővér« — más néven Aralicseva rendörszázados — ellenőrzött., a családnak fogal­ma sem volt fiúk életmódjáról. Bászov közben makacsul ke­reste az alkalmat, hogy a kül­világgal összeköttetést teremt­sen, és ez a lázas, már-már kétségbeesett próbálkozás rö­videsen a banda még egy tag­ját rács mögé juttatta. Amikor a kórterem egyik betegét — Oszeirovnak hívták — kiírták, Bászov felírt neki egy címet, megkérte, hogy menjen el oda, és egy Szonja nevű lánynak adja át az üze­netét, jobban mondva, kérje meg, hogy látogassa meg öt a kórházban. Őszét rov készségesen vállal­ta, hogy teljesíti a megbízást. A kórház irodájában azonban, legnagyobb csodálkozására, Szevercev ezredes elkérte tőle a cédulát. Oszetrov üzenetköz­vetítői szerepe Brajcev száza­dosra várt. 13. A megnevezett külső kerü­let egyik csendes kis utcájá­ban talált rá a házra. Régi-ré­gi ház volt, az egyik falán még ott ékeskedett a forradalom előtti biztosító társaság táblá­ja. A cédula szerint éppen ez a tábla volt a ház ismertető­jele. Régimódi, boltozatos kapu vezetett az udvarba. Brajcev balfelé került, és bekopogott a szélső ablakon, aztán vissza­húzódott a kapu alá, és türel­mesen várt. A függöny meglebbent, és egy napbarnított kar arasz­nyira kinyitotta az ablakot. — Kit keres? — kérdezte egy női hang. — Szánjál — felelte Brajcev, újra és újra a függöny élé} hívják a színészeket. —Nagyon tetszett a darab. J Csendes Imre hősies kiállásai ragadott meg legjobban —! mondja Marosi István* raktáros. — A legelgondolkoztatóbb,! amikor Csendes főhadnagy rá-J ébred arra, miért harcol Má-J csay úr, s nem engedi, hogy! a földet visszavegye a tsz-tői j — összegezi véleményét Sípos j Béla. — Nekem nem tetszett a da- j rab befejezése — veszi át a 4 szót F isc her B é 1 án é, azj áruforgalmi osztály vezetője. ( — Elszorult a szívem, amikor ^ Kalló Ferencnek le kellett ven- ( nie a vörös zászlót, szerettem 4 volna hát látni, hogyan kerülj vissza régi helyére. Ez szim- < bólum lett volna. Ami légin-1 kább megragadott, az Csendes < Imre tisztánlátása. így volt az életben is: aki egyszer szolgált az urak-* nak, azt már nem lehetett* megtéveszteni. — A darab legnagyobb ér-' tóke, hogy élethű, hihető, az: ember érzi, hogy valóban így: történt. Engem csak az bántott, j hogy Szusza Kiss András, akit! Mácsay uraság pofonvert, ( olyan nehezen találja meg he-) lyét. Fellélegzettem, amikor 4 elindul Csendes Juliskával fel­verni a tsz-tagokat a föld meg- j védésére — mondja D e 1 i t ü. b.-elnök. — A legnagyobb hatással az< volt rám, hogy Csendes Imrei az első pillanattól az utol-1 sóig kitart álláspontja mól-1 lett. Csak az tud ilyen állhata­tosan küzdeni valamiért, akii tudja, hogy igazsága van —* mondja Bakonyi Antal- n é könyvelő. — Nagyon-nagyon tetszett a' darab. S azért éreztem olyan igaznak, mert sajnos én is ta­pasztaltam mindezt a faluban ' ha nem ilyen mértékben, mint( a darabban. Csak annyit mond- ( hatok, még egyszer megnézem ( a Szélvihart, sőt azokat is el- < hívom, akik még nem látták, a darabot — mondja Bakó-, n y i Antal hehtes. A ruhatárból elfogytak a ka-1 bátok, elalszanak a lámpák, 1 zárják a színház a.itajait. El- f indulnak haza 2 munkások egyl szén színházi este hasznos, ta-l nulságaival gazdagodva. Lajos Géza j előlépve. — Együtt feküdtem 4 a kórházban Mityával. ö kért ^ meg, hogy keressem fel. ^ — Miféle Mityával? — kér-^ dezték óvatosan belülről. j — Dmiirij Bászovval. De ha 4 itt nem lakik egy Szonja nevű j lány, akkor tévedtem. Bocsá natot kérek — mondta, és ki-^ fele indult. f — Várjon — szólt utána a^ lány. — Baszovtól kapta a cí- J met? } — Igen.'Azt is lerajzolta hogy találok ide. j — Itt van magánul? f — Persze. i — Mutassa. ' j Brajcev a résen benyújtotta.f Bászov céduláját. Odabenn so-$ káig vizsgálgatták. Brajcevi még örült is ennek az óvatos ságnak. 4 »Csak nem a banda föhadi-f szállására bukkantam rá?« —? gondolta izgatottan. r Odabenn megnyikordult a\ súlyos retesz, és az alacsonyt ajtó kitárult. A küszöbön egy? tizenkilenc éves forma lány\ állt. Rövid, könnyű pongyola\ volt rajta, a derekán tarka zsi-\ nór fogta össze, meztelen lábán \ sarkatlan papucs. ? — En vagyok Szonja —á mondta, a kezét nyújtva. 4 Átmentek a konyhán, majd a szűk előszobán, és beléptek abba a szobába, amelynek ab­laka az udvarra nyílt. Az alacsony díványon egy sovány fiatalember hevert, aki* — legalábbis Brajcevnek úgy f tűnt — szemtelenül vizsgálgat- j ta a jövevényt. j — Mitya arra kért, mond-i jam, meg, hogy nagyon unatko- í zik, ha egy kis ideje van, Iá-i togassa meg. Tulajdonképpen r ennyi az egész üzenet. — Honnan ismeri Bászovot? — kérdezte a nyurga fiú. — Folytatjuk — A MAGYAR SZOVJET BARATSAG NÉPÜNK SZÍVÉBEN, VÉRÉBEN ÉLŐ VALÓSÁG • « 4 Ha visszapillantunk a történelemben, megállapíthat­juk, hogy a magyar nép évszázadokon át harcolt szabad­ságáért és függetlenségéért, és ez idő alatt nem akadt olyan barátja, amelyre nyugodtan és tartósan támaszkod­hatott volna. Történelme során a magyar nép 1945-ben talált olyan baráti országra, amely megszabadította évszázados ellen­ségétől, a német imperializmustól, és ezzel lehetőséget adott arra, hogy a magyar dolgozó nép megszabaduljon belső elnyomóitól, a tőkésektől és a földbirtokosoktól is. Ez az ország a nagy Szovjetunió volt. A magyar nép és a Szovjetunió népeinek barátsága azonban már régebbi keletű 1945-nél. A magyar munká­sok és parasztok az 1905-ös orosz forradalom eszméin lelkesedve indultak harcba az uralkodó földbirtokos-ka­pitalista osztályok és a Habsburgok ellen. 1917-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban a magyar nép legjobb fiai ezerszámra áldozták életüket a fehérek és az intervenciós csapatok ellen, amikor meg akarták fojtani a világ első szocialista államát. Tovább mélyült a ma­gyar—szovjet barátság 1919-ben, amikor Tanácsköztársa­ságunk a minden oldalról megtámadott szovjetország el­ső szövetségesévé lett. A magyar—szovjet barátság szálai 1945 után egyre szorosabbra szövődtek országaink között. Kezdve azon az ötszáz teherautó élelmiszeren, ■ amelyet Budapest felsza­badításának első perceiben elindítottak az éhező főváros lakosságának, és folytatódott a hidak, vasutak helyreállí­tásával szovjet mérnökök és katonák által, majd a gépek és nyersanyagok szállításával, hogy a német fasiszták és nyilas bérenceik által felgyújtott és kirabolt gyárakat rendbehozhassuk, hogy megteremthessük új életünk alap­jait. A Szovjetunió, a szovjet nép ezután sem hagyta ma­gára a magyar népet. Számtalan az a segítség, melyet gazdasági, politikai és kulturális téren a magyar nép szá­mára nyújtott. A magyar—szovjet kapcsolatok a kölcsönösség, a füg­getlenség, egymás érdekei tiszteletben tartásának figye­lembevételével fejlődtek és terebélyesedtek tovább. Ezt az évek hosszú során kialakult kölcsönös barát­ságot támadták és tartalmát hazug demagógiával ferdí­tették el az ellenforradalom belső és külső erői, melyek végül is 1956 októberében nyílt támadást intéztek a népi hatalom ellen. De a magyar—szovjet barátság éppen ezekben a vál­ságos időkben bizonyult a legerősebbnek. Azt hitték az ellenforradalom belső és külső erői és imperialista uszí- tói, hogy a kis Magyarországot nem védi meg nagy ba­rátja és szövetségese. Egy régi magyar közmondás azt tartja, hogy »a barátot bajban lehet igazán megismerni«. Láthattuk és láthatta ezt az egész világ, amikor a Szov­jetunió hadserege segítségére sietett bajba jutott barát­jának és szövetségesének, a magyar népnek. Ezzel meg­mutatta és bebizonyította nekünk és az egész világnak, hogy a Szovjetunió, a szovjet nép igaz barátja a magyar népnek, hogy a barátságot nem puszta szónak, hanem szentnek tartja. Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke, amikor 1958-ban hazánkban járt, április 3-án az Operaházban tartott díszünnepségen erről így emlékezett meg: »A Szovjetunió, a szovjet nép nem maradhatott közömbös bajba jutott barátjának, a magyar dolgozók millióinak sorsa iránt, akiket az a ve­szély fenyegetett, hogy újból a kapitalista és földesúri ki­zsákmányolás rabigájába kerülnek... A szovjet—magyar barátság kiállta a reakciós erők csapásait, sőt még jobban megszilárdult és megerősödött, s ezt a barátságot ma már semmiféle ellenséges mesterkedés sem bonthatja meg, bárhogy toporzékoljon és dühöngjön is az imperia­lista reakció«. Igen, a magyar—szovjet barátság kiállta a reakciós erők csapásait. 1956 végén és 1957 elején — amikor még erősen hatott az országban az ellenforradalom által fel­színre hozott szovjetellenes propaganda — mindenki meggyőződhet arról, hogy a magyar—szovjet barátság nem elvont fogalom, nemcsak eszme, hanem a magyar nép szívében, vérében élő eleven valóság. Városokban, falvakban, üzemekben, szövetkezetekben sorra alakultak meg azok a kis csoportok, amelyek célul tűzték a magyar—szovjet barátság ápolását, s amelyek az azóta létrejött baráti körök elődei voltak. S ebben nincs semmi csodálatos, semmi meglepő. Az a magyar dolgozó ember, aki nyitott szemmel jár a világban, s aki igazán akarja a maga, családja, hazája boldogulását, függetlenségét, szocialista fejlődését, rá kell jönnie arra, hogy ez a törekvés szorosan, szinte elválaszthatatlanul összefügg a magyar—szovjet barátság tényével. Magyarország, amely évszázadokon át a nagyhatal­muk zsákmánya volt. melyet évszázadokon át sajat cél­jaikra használtak fel idegenek, most szabad és független ország. A magyar nép szabadon építi jövőjét. A magyar nép szabadságának és függetlenségének legfőbb biztosíté­ka a szovjet nép barátsága, a Szovjetunió támogatása. Amilcor a magyar nép mélyíteni és erősíteni akarja ezt a barátságot, szabadságát erősíti, függetlenségét biztosítja, jövőjét építi. Szovjet példán tanulva könnyebben és sokszoros eredménnyel dolgoznak a magyar munkások, könnyebben műveli a magyar paraszt a földet. A magyar nép kultú­rája a szovjet néptől tanulva lett igazán magyarrá. Most először használja fel a magyar értelmiség a múlt igazi kulturális értékeit, és most először dolgozik igazán minden fenntartás nélkül a magyar dolgozó nép számára. Az elmúlt napokban igen nagy érdeklődéssel olvas­tuk az SZKP XXI., rendkívüli kongresszusán elhangzot­takat. Elénk tárultak azok a gigantikus tervek, amelye­ket a Szovjetunió népei hét év alatt kívánnak megvalósí­tani. Büszkeséggel és bizakodással töltenek el bennünket is azok a hatalmas célkitűzések, melyek megvalósításával a szovjet nép minden tekintetben a világ élen járó népe lesz. Ez a terv a mi jövőnket is mutatja, a mi jövőnket is építi, mert a mi sorsunk elválaszthatatlan a szovjet nép sorsától. Fz a felismerés, ezt a tudat adja tartalmát annak a testvéri barátságnak, amely szoros egységbe fűzi össze népeinket a közös célhoz, a kommunista társadalom fel­építéséhez vezető úton. Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan, örök barátsága! Kiss Józsefné, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Somogy megyei titkára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents