Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-12 / 36. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Csütörtök 1959. február A CSELEKVÉSEK IDŐSZAKA KÖVETKEZZÉK A FALUN DARÄNYBAN 1956 előtt há­rom termelőszövetkezet is mű­ködött. A tsz-ek tagjai közül nem is egy ma azt vágja oda a szövetkezés ügye mellett szólóknak: »Miért engedtétek, hogy akkor széthurcoljunk mindent«. Olyanok is akadnak, akik tisztára törölt székekkel várják az agitátorokat. »Ezek­re leülhetnek, majd ha kibe­szélték magukat, jöhet a má­sik pár. Falrahányt borsó az egész, én úgy sem állok kö­zéjük«. Ezzel elintézettnek te­kintik a dolgot. De! Nemcsak a darányiak, rajtuk kívül száz és száz falu lakói kérnek, sőt követelnek: villanyt, köves- utat, kultúrházat, óvodát, böl­csődét a falunak! 210 forint­nál többet a búzáért, kevesebb adót, több pénzt a meghizlalt állatokért, mert a paraszt haj­naltól estig robotol, neki nincs korán, nincs késő, s a jelenle­ginél még jobb életet érdemel. Az nem számít, hogy ő hogyan és mennyit termel, lényeg az, hogy minden áruja gazdára ta­láljon, s amire neki szüksége van, azt feltétlenül és olcsón megkapja. Elvégre is a parasz­tok tartják, az ő vállukon rin­gatózik a magyar glóbus — mondják itt is, ott is. Arról azonban megfeledkez­nek, hogy 1945 óta a kapottért nagyon keveset adtak, s még nem léptek az idővel, általá­ban a szélén sodródtak az elő­retörő, a félfeudalista társadal­mat elsöprő történelmi folyam­nak. Pusztuljanak csak a cse­lédházak, jó, hogy összetörött a grófok, botosispánok pálcá­ja, mi meg majd csak meg­állunk valahol a tisztára sö­pört tereken. Hát így nem le­het Ebben az országban mun­kás, paraszt és értelmiségi ke­zén azonos időben tört ketté a bilincs; a szellem s az érte- . lem előtt egy napon hasadt rés, tágult naggyá a horizont. A gyárak, üzemek munkásai elvégezték a rájuk esőt, s nem egy osztály, nem egy csoport, hanem az egész nép felemel­kedése érdekében cselekedtek. A harc, amit vívunk, közös ér­deke a parasztnak, a munkás­nak, értelmiséginek, minden­kinek, aki becsületesen akar dolgozni, s élni ebben az or­szágban. Ezt a küzdelmet nem lehet feladni a falun sem. A parasztoknak is alkalmazni kell az újat a maguk frontján. A batyut, melyet őseiktől örö­költek, amelyben áruikat piac­ra viszik, kicsire szabták, s legtöbb nem is tudja telerakni, no meg drága is. Ma már a vi­lág elárusítóhelyein nagyon igényesek a vevők, s nagy a konkurrencia. A körülöttünk élő népek olcsóbban és többet termelnek, a könnyebbségről nem is beszélve. MAJD MINDEN FALUBAN van mérleg, rá kell állni, a súlyok nem csalnak. Darány- ban például sokan arra hivat­koznak, hogy a kisparasztnak többje van, mint a szövetke­zetbelinek. Hát nézzük meg. A múlt év februárjában ala­kult meg az Uj Élet szövetke­zet. A zárszámadásig csak kol­dusok tsz-ének nevezték. Év végén azonban 56 forintot osz­tottak itt egy munkaegységre. Keserű József, a község egyik tehetős gazdája 23 hold földben dolgozik negyedmagá­val. Évi bevétele a következő­képpen alakult: kenyérgabo­nából 10 010, burgonyából 30 000, dinnyéből 8000, tejter­mékből 1300, két tinó ára 22 100 forint, összesen 71410 forint. Kiadás: adó és egyéb köztartozás 23 600, gazdasági felszerelések javítása és egyéb kiadások 7800, összesen 31 400 forint. Tiszta jövedelem 40 010 forint. Egy családtagra eső havi jövedelem 830 forint. Kőhegyi Adolf másodmagá­A Roma-hegy szélső házára nemrégiben egy tábla került: »Munkácsi M. utca«. Mégis­csak fejlődik a város perifériá­ja is: a felszabadulás óta be­vezették a villanyt, kaptunk közvilágítást, és most az eldu­gott kis Róma-hegyből Mun­kácsi Mihály utca lett. Az ut­ca elnevezés helyett azonban inkább azt mondhatnám: sár­tenger. Talán most még job­ban bosszankodnák az erre la­kók, lehet, hogy a tábla miatt. Gondolom, jobb lett volna, ha a városi tanács előbb utcát va­rázsolt volna a. Ráma-hegyből, és utána jöhetett volna a tábla is. Nem kérünk lehetetlent, nem kívánunk azonnal beton­járdát, egyelőre néhány kocsi szénsalak is megfelelne, s ez­zel eltűnne rögtön a sártenger. Ha ezt megvalósítanák, a járó- | val dolgozik az Uj Élet Tsz- ben. 370 munkaegységre — s ez nem is a maximum — 20 700 forintot kaptak. Egy személy­re havonta 860 forint esik, nem számítva a háztáji jöve­delmet, s azt sem, amit Kese­rű József mondott. Azt tudni­illik, hogy mikor a fél kilen­ces vonat elment, már egy hold földön elterítette a trá­gyát. Gyakran hajnali kettőkor kelnek, s az esti harangszó még kinn éri őket a mezőn. Hát hány reflektor kell a paraszti szemeknek, hogy ész­revegyék a jobb és könnyebb termelési módot?! A szövetke­zés nem forró kása, amit ke­rülgetni lehet s kell. A szö­vetkezés létkérdés, a paraszti jövendő biztosítéka. Ez az egyetlen, és a magyar mező- gazdaságban gyökeres válto­zást hozó megoldás. Ezt ta­gadni ostobaság, vitatkozni fö­lötte meg éppen nevetséges. A BIZONYGATÁSOK KOR­SZAKA lejárt, a cselekvések időszaka kell hogy következ­zék. A kerülők, kitérők, a »majd holnap« vagy »holnap­után« csak időhúzás. A folyam nem folyik visszafelé, a szö­vetkezeti mozgalom csak erő­södhet, s a holtponton állók is kimozdulnak, mert mozog a föld, ha mégannyian tagadják zegetnek az új utcatáblát. Szíjártó József, _____Kóma-hegy 41. K I TALÄLTA FEL A SZAP­PANT? Caius Plinius római író, aki időszámításunk után 73- ben a Vezúv kitörése alkal­mával életét vesztette, »Na­turális História« című művé­ben emlékezik meg a folyé­kony és szilárd szappanról, amelyet szerinte a gallok ta­láltak fel; a szappant, mint < írja. »zsiradékból és bizonyos ' növények hamujából készí-1 tik«. Csaknem egy évszázad-1 dal később a kappadókiai (kis- ázsiai görög) születésű Aro- taios római orvos ugyancsak gall találmánynak mondja a szappant. ts. Gőbölös Sándor Ami fontosabb lett volna... kelők mindjárt derűsebben né­— Ugyan ne tetesse magát. A pisztolyt a maga lakásán ta­láltuk. Tessék, itt a jegyző­könyv, két tanú aláírásával. Erre csak nem mondhatja, hogy nem igaz! Bagrov azonban most is ta­lált kibúvót: — Bocsánat, ezt a pisztolyt a falban találták a tapéta mö­gött ... — Honnan tudja, hol talál­tuk, ha most látja először? — Olvasni még tudok. Itt áll a jegyzőkönyvben. Igaza volt. Szevercev az aj­kába harapott mérgében. — A lakást két éve utalta ki a kerületi lakáshivatal — magyarázta Bagrov. — Addig más lakott benne. Igazán nem kötelességem, hogy végigko­pogtassam a falat, hátha van valahol egy titkos üreg. — Nem tudja véletlenül, ho­vá költözött az előző lakó? — Véletlenül tudom. A te­metőbe — felelte kajánul. Szevercev kifogyott az ér­vekből. Letette a vastagon be­zsírozott pisztolyt, elővette zsebkendőjét és letörölte a ke­zét. A pisztolyt szemlátomást régóta nem használták. A Ka- sirai úton talált hüvely 7,62 milliméteres volt. A Berettába 9 milliméteres, csökkentett töl­tetű töltény illik. Itt sem stim­melt az ügy. S bár az első kihallgatás eredménytelenül végződött, s Bagrov ellen még sohasem folyt eljárás, Szevercev a hi­vatásos nyomozó ösztönével megérezte, hogy minden hájjal megkent, hétpróbás banditával van dolga. Jól tudta, hogy előbb-utóbb hiba csúszik ezek­be a sima mondatokba, megtö­rik a hetyke, leereszkedő hang, és majd akkor másképp fog­nak beszélni. Addig azonban hosszú, nehéz munka áll előt­tük. ... Bagrov letartóztatásának másnapján Maria Gontar idé­zést kapott a rendőrségtől. Ugyanaz a »furcsa« százados fogadta, akivel a Nagyáruház­ban ismerkedett meg. — No, nézd csak, egy régi is­merős! — mosolygott a száza­dos. Csakhogy Mariát már nem tévesztette meg sem a barátsá­gos hang, sem a százados lát­szólagos együgyűsége. Ezúttal azonban Brajcevnek sem volt szándékában bújócs­kát játszani. Konkrét felvilá­gosításokra volt szüksége, és egy percig sem kételkedett ab­ban, hogy meg is fogja kapni. — Mit tud mondani arról az emberről, akivel együtt volt az étteremben? — kérdezte minden kertelés nélkül. — Semmit! — vágta rá mér­gesen a nő. — Nem is isme­rem! — Ez nem szép magától — csóválta a fejét mosolyogva Brajcev. — Hiszen maga mondta el a Nagyáruházban, hogy most ő udvarol magának, moziba járnak, és néha elmen­nek cigánydalokat hallgatni. — Ha éppen tudni akarja, aljasság volt magától, amit tett! Aljasság! — kiáltotta Ma­ria. — Azt hiszem, jobb lesz, ha most nem vitatkozunk erköl­csi kérdésekről. Szóval haj­landó beszélni? — Nem! — kiáltotta, és el­fordult. — Ide figyeljen, Gontar pol­gártársnő! Nincs időm arra, hogy a józan eszére hivatkoz­zam. — A százados elhatároz­ta, hogy nyíltan fog beszélni. — A barátja közönséges bű­nöző, aki betöréssel foglalko­zik. Sőt, vér tapad a kezéhez. — Szünetet tartott, hogy el­lenőrizze a hatást. — Maga a barátnője és bűntársa. Min­denben segítségére volt, és megtehetném, hogy egyszerűen lecsukatom, de azt hittem ... — Nem tudja bebizonyíta­ni! — Nem is kiáltás volt, in­kább kétségbeesett nyögés, ami kiszakadt a nő melléből. — Nem tudja bebizonyítani — ismételte, majd hirtelen elsá­padt, és megingott ültében. Brajcev vizet töltött a po­hárba, és felé nyújtotta, de a nő nem fogadta el. — Be fogjuk bizonyítani — mondta olyan nyugodt, türel­mes hangon, mintha csak er­ről a pohár vízről beszélne. — Ha esetleg megfeledkezett vol­na róla, eszébe juttathatom egy bizonyos levélnek egyik mondatát: »A fiú megütötte magát...« Világos ? — Ismét várt egy kicsit. — Talán em­lékszik arra is, mi volt abban a levélben, amit a börtönoől Fiatal költőink és íróink alkotásainak megjelentetése A Magvető Könyvkiadó ar­ra törekszik, hogy minél bő­ségesebb megjelenési lehe­tőséget teremtsen a most fel­nőtt írónemzedéknek. E cél szellemében már az év első felében több ifjú író és költő kötetét bocsátják ki. A munka ez év második felében rend­szeressé válik. A tervek sze­rint ugyanis a kiadó sorozatot indít, amelyben kizárólag fia­tal költők és prózaírók alkotá­sai jelennek meg. Az egysé­ges köntösű kötetek körülbe­lül havonta hagyják el a saj­tót. — Kilenc fiatal kérte fel­vételét az elmúlt héten meg­tartott taggyűlésen a so- mogyszili KISZ-szervezet tag­jai közé. 40 iát' töri int,.. A kaposvári malommunkások sztrájkja 1919 február elején már világossá vált a feladat: a szociáldemokrata, illetve a kommunista pártnak a ke­zébe kell vennie a hatalmat, hogy azok a történelmi vál­tozások, melyeket áhított az ország, megvalósíthatók le­gyenek. A kettősség: a munkások egyre erősödő elége­detlensége és a kormány tehetetlensége minduntalan megmutatkozott. A negyven évvel ezelőtti krónikákban, az újságok apró híreiben is ilyeneket olvashatott a ká- posvári polgár: »A matommunkások sztrájkja. A malommunkások sztrájktanyáián a legnagyobb lelkesedés uralkodik. Vár­ják a ma dé'előtt tárgyalás végett összeülő malomtulaj- dcnosok határozatát, akik ma délután 3 órakor kezdik meg a tárgye'ásokat a malommunkásokkal«. De forradalmi légkörről ad hírt a másik mozaik is a 40 évvel ezelőtti városról: »Bojkcttálták a palagyárat. A kaposvári vas- és fémmunkások csoportja a Kaposvári Palagyár RT-ot bojkott alá helyezte. A szaktársak ott munkát nem vál­lalhatnak«. (1919. febr. 12.) DARWIN KÁROLY 1809-1882. A forradalmi tettek, a merészen új kezdemé- ményezések mindig magukra vonják az emberek figyelmét. És ezek sohasem önmagukért lesznek, hanem a szükségsze­rűség a teremtőjük. Ez utóbbi­ból az következik, hogy so­kan szívesen fogadják az új­nak, az impozánsnak a szü­letését, de mindig akadnak borúlátók, és ellenfelek. így volt ez 1859-ben is, amikor a lendoni könyvesboltokban meg­jelent egy könyv »A fajok ©redete« címmel. Darwin Ká­roly írta. Már a könyv meg­jelenésekor világossá vált, hogy ebben a munkában író­ja az élővilág származását és kialakulását a feltevések és elképzelések eddigi ingatag talajáról oknyomozó tudomá­nyos történeti alapra helyez­te. Azt azonban még kevesen sejthették, hogy száz év múl­va a modern élettúdomány is 1859-ig nyúlik majd vissza gyökereivel és a darwinizmus­tól el nem vághatja magát. Kö­telessége tehát az utókornak — a darwinizmus keletkezésé­nek százéves évfordulóján, alkotója születésének száz­ötven éves jubileumán — az emlékezés. Darwin Károly 1809. feb­ruár 12-én született az angliai Shrewsburv-ben. Bár a kö­zépiskola elvégzése után elő­ször orvosnak készült, mégis hamar hátat fordított ennek a pályának, és teológus hall­gatónak iratkozott be a Cambridge-i egyetemre. Ez a terület sem kötötte le igazán, így végérvényesen a termé­szet fáradhatatlan rajongója lett. Alig múlt el húsz eszten­dős, amikor egy szerencsés vé­letlen folytán öt évig tartó földkörüli utazáson vehetett részt. Ez idő alatt a természet­kedvelő utazó kiváló termé­szettudóssá érett. Észleléseiben az igazság, következtetéseiben a pontosság jellemezte. Ezután a felgyülemlett adatok itt­honi két évtizedes és alapos feldolgozása következett. Ami­kor pedig a fogalmak kikris­tályosodtak, minden a helyé­re került, az összefüggések vi­lágossá váltak és az élővilág egysége kirajzolódott, 1859- ben napvilágot látott A fajok eredete. E műben kifejtett ta­nítás a legtágabb értelemben vett darwinizmus. M\ Nyikolaj­a darwinizmus? Ma­napság már tagadhatat­lan, hogy a biológiai tudomá­nyok egyik ága — a szárma­zástan — megillető helyet kap a természettudományok rend­szerében, hiszen korunk nagy eszméjét, a fejlődés gondola­tát tényekkel igazolja az élők világában. A származástan azt tanítja, hogy minden ma élő szervezet hozott ki ennek a nak... Brajcevnek természetesen fo- t régebben élt primitívebb ala- galma sem volt róla, hogy f kokból fejlődött fokozatos át­egyáltalán létezett-e még egy levél az imént idézetten kívül: alakulás révén. Ma már egyet­len szakember sem vonja két­vaktában lőtt, de úgy érezte, f ségbe e tétel helyességét, bár­telibe talált. hol éljen és dolgozzék is a vi­Emlékszem — mondta ? lágon. Darwin Kárc'y érdeme Maria alig hallhatóan. — Mind- J éppen abban van, hogy tudo- járt... — Látszott, valóban > Hiányosan megerőlteti az emlékezetét. — Várjon csak, azt hiszem, az ) élők volt benne, hogy »A korsó szét tört, dobjátok ki... « Brajcev nem remélt ekkoráig sikert. ____________ T udja, hogy ez az egy i j^almazkodó egyedek pedig ki­mondat egy embernek az eíe-{pusztu]tak. Tehát természetes tebe került? Tessék, itt van,fkivájogatódás történt (szelek- nezze csak meg! — es ele be 1 tartotta a hullaházban készí­tett fényképet. A képpel elérte a kívánt hatást: a nő iszo­nyodva tolta el a kezét. — Utoljára kérdem, beszél-e vagy sem? — Beszélek — suttogta Ma­ria. Most maga nyúlt a pohá­rért, de a keze remegett, és a pohár nekikoccant a fogának. J hogy a természetnek is épp­— Tessék, beszéljen — mondta Brajcev, és hátradőlt a karosszékben. — Istenem, mit tettem! Mit tettem — suttogta a nő tehe tétlenül remegve. — A londját járatták velem ... — Úgy, ahogy mondja — bólintott Brajcev. Még egy fényképet vett elő a fiókból. — Ne mutassa! Nem akarom látni! — sikoltotta hisztériku­san az asszony. — Ne féljen, ennek béké­sebb a témája. Ismeri ezt a lányt? magyarázta, mi­ként valósulhatott meg az leszármazása, milyen okok lehettek az élő világ fejlődésének mozgatói. Szerin- a tökéletesebb egyedek fennmaradtak, a kevésbé al­ció), amely folytonosan fej­lettebb, a környezethez jól al­kalmazkodó egvedeket hozott létre. Szűkebb értelemben a kiválogatódás tanát, mint a leszármazás mikéntjét magya­rázó tant nevezzük darwiniz­musnak. A nagy tudós felismerte, úgy megvan a maga történel­me, mint a társadalomnak. Ebben találkozott a két nagy vonal: Marx és Darwin. A kritikusok felszisszenése bo-jakkor vált különösen hallha­tóvá, amikor 1871-ben az idős d természettudós levonta a vég­következtetést: az ember is fejlődés eredménye. Ezután a nagyközönség körében elhara­pódzott az a nézet, hogy Dar­win szerint az ember a ja­jomtól származik. Az ellenfe­lek, mit sem- törődve a tudo­mányos tényekkel, maradi fel­fogásuk védelmére kiragadtak és felderítettek az új elmélet­S elétette az egyik fényké-\ bői egy tételt, amelytől azt pet. .várták, hogy nagyon hatásos — Nyina Kornyejeva. Isme-^ijesztő-szer lesz. így lett sokak rém. Ez a türdőruhás meg ö. . i szamára a darwinizmusból — Azt én is sejtettem — TO0. (| »-majomelmélet solyodott el Brajcev. — Folytatjuk — Ez a felfo- j gás azonban merően téves, jmert kom^'v természetvizsgáló ^sohasem állította, legkevésbé maga Darwin, hogy az ember a most- élő emberszabású maj­mok (csimpánz, orángután, go­rilla) valamelyikétől szárma­zott volna. Sőt mindegyik bú­vár határozottan kiemelte, hogy az ember és a ma élő emberszabású majmok egy ko­rábbi, de már kihalt primití­vebb ősre vezethetők vissza. »Az alapok, amelyeken ez a végkövetkeztetés nyugszik, sohasem fognak megrendülni — írja Darwin —, mert a kö­zeli hasonlóság az ember és az alsóbbrendű álatok mag­zati fejlődése, valamint a szervezet és a testalkat szám­talan mozzanata között, a megtartott csökevényes szer­vek, az alkalmilag előforduló rendkívüli visszaütések: mind el nem vitatható tények« A darwinizmus nagyszerűen beilleszkedett a világ fejlő­désére vonatkozó fogalmak együttesébe. Kant és Laplace abban az időben kimutatták, hogy a naprendszernek törté­nete van, amely nem azonos a jelenségek egyszerű azo­nos ismétlődésével. Hutton és Lyell ugyanezt bizonyították be a Föld felszínére vonatkozó­an. Darwin az élők világánál mutatta ki ugyanezt. Az an­gol, francia és német ifjúság szinte kielégíthetetlen tudás­szomjjal vetette magát az új tanokra. Darwin Károly nem maradt közömbös a nagyfokú érdeklődés iránt. így szólt az ifjúsághoz: »Bizalommal tekintek a jö­vőbe, fiatal és törekvő ter­mészettudósokra, akikben meglesz a képesség, hogy elfo­gulatlanul mérlegeljék a kér­désnek mindkét oldalát. Aki hajlik arra a feltevésre, hogy a fajok változékonyak, jó munkát fog végezni, ha meg­győződését lelkiismeretesen, ki­fejezésre juttatja, mert csak így távolítható el az előítéle­tek tömege, amely erre a kér­désre nehezedik«. Igaz, hogy Sedgwick tiszte- letes a Spectator című lapban úgy reagált, hogy »nem sze­retem a győzedelmes bizako­dásnak azt a hangját, amely- lyel ön az ifjú nemzedékre hivatkozik«, de ez nem vál­toztatott a helyzeten, A darwinizmus százéves fennállása azt bizonyítja, hogy a mai élettudomány sem vet­heti el magától azt az előnyt, hogy a darwinizmus alapján az élővilág nagyon sok jelen­ségének ésszerű magyarázatát tudja adni. I 882. április 19-én halt meg a nagy tudós. A londoni Westminster apátság sírboltjában temették el. Munkás élete ma is példakép. Az utókor természettudósai végtelen pontosságot, lelkiis­meretet és kitartást tanulhat­nak Darwintól, amellyel ő a tények halmazát gyűjtötte ösz- sze, mielőtt elméletet alapított volna. Az utókor megtanulhat­ja, hogy csak az ilyen munka vezethet eredményre, mert így tudjuk felfedezni idővel azo­kat a bizonyítékokat, amelyek a leszármazás elméletének tel­jes kiépítéséhez szükségesek; Horváth Zoltán tanár, a TIT tagja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents