Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-01 / 27. szám
SOMOGYI NÉPLAP 7 Vasárnap, 1959. február L H át... nemcsak arra, hogy legyen mire tenni a kalapot! Erre a nagyon is nyilvánvaló igazságra Tóth Vendel ötvenedik életévének küszöbén döbbent rá, minekutána asz- szonyát többször egymásután levette lábáról az izületi megbetegedés. Annus néni, mihelyt egy kicsit jobban megfújta az alattomos kora tavaszi, őszi és téli szél — a téli hidegről nem is beszélve, ami úgy be tudja magát fészkelni az ember beteg csontjaiba, mintha ki se akarna menni belőle halála napjáig —, máris ágynak esett. A betegeskedés pedig olyan luxus az afféle gazdaságban, mint Vendel bácsié is, amit nem nagyon lehet megengedni. Igaz ugyan, hogy egyszer sem kéretőzött be az ajtón se a reuma, se a boszorkánylövésnek titulált isiász, mégis bejött. Tóth Vendel jó gazda hírében állott, ami nem csoda. Asszonyával ketten munkálták öt hold földjüket. A kora hajnal, késő este mindig dologban találta kettejüket. Gyermekük nem volt. Annus néni szomorkás mosolygással szokta volt mondani: — Hiába, nem adott az Isten! A rról soha nem beszéltek, hogy bizony hiába is akart volna adni legkegyelmesebb kedvében. Lehet annak jó húsz esztendeje, az akkor még virágában lévő Annus asszony mint afféle ágról- szakadt napszámos-feleség nyárról nyárra az urával ment kapálni, aratni. Azon az emlékezetes nyáron, melyet annyit szoktak emlegetni maguk között, Annus asszony már igen nekigömbölyödött, amikor embere hazaállított egy este azzal, hogy: — Holnap hajnalban állunk bele a Kereki-dű- löbe. Igen ellene volt, hogy az asz- szony is jöjjön, de Annust nem lehetett volna még kötözve sem otthon tartani. — Jön a gyerek, kell a kenyér — érvelt Majd: — Anyám öt gyereket hozott világra, de egyszer sem hiányzott apám mellől. A z ember meghátrál, az asszonyt érvek elől. Már a behordással dolgoztak, amikor Tóth Vendelnét haragos indulatában meglökte a kocsi tetején a kasznár úr, aki azért mászott fel gutaütéses pofával, hogy majd ő megmutatja, hogyan kell terhet rakni. Annus leesett a kocsiról. Nem tört se keze, se lába, de odalett a gyerek. Majdhogynem elpatkolt az asszony is. Életben maradt, de amikor kijött a kórházból, ahova hirte- len-hamar ijedtében az uraság szerezte be, megmondták neki, hogy nem lehet gyereke Az ember keserű mérgében azt sisteregte, valahányszor magaMire való az ember feje gyötrőn gyerek után sóhajtozott az asszony: — A nyomorúságra, a szegénységre, a döglődésre kéne? De azért, amikor a vele egy- korúak meg a nála fiatalabbak fel cseperedő csimotáit látta, csak sajgott a szive. Hát még akkor, amikor a földosztáskor öt szép hold földet kapott egy darabban, s nem másutt, mint a Kereki-dűlőben, s a vigasztalan képű napszámos-porta kezdett önálló gazdasággá szépülni. Csakhamar a legjobb gazda híre járta Tóth Vendelről. ügy mondták, arannyá válik kezében meg a felesége kezében minden. így aztán érthető, hogy amikor először felbukkant a falu életében a szövetkezés gondolata, s a parasztok papírral, ceruzával a kézben sorakoztatták a szövetkezés mellett felsorolható érveket, előnyöket, a közös gazdálkodás hasznát, először is Tóth Vendelt kérdezték meg, mi a véleménye, hajlandó-e belépni ő is. A gazda majd kikergette a szövetkezet ügyében jöttékét, pedig nem egy legénykori pajtását láthatta közöttük. — Igaz, úgy kaptam a földet, de az az enyém, és senkié, amíg egy szikra vérem van. Vagy vissza akarnátok venni, amit nekem adott az állam?! A komák eloldalogtak, nem is kis haraggal a szívükben. Utána tettek még néhány közeledő .kísérletet, de Vendel valahányszor kemény szóval terelte másra a beszédet. Nélküle, a legjobb gazda nélkül alakult meg a szövetkezet. Szépen neki is lendült. Bánta is ő. Nemigen törődött a szövetkezet dolgaival, de amikor a módosabb gazdáit közül néhány elkezdte szapulni. hordani a szövetkezetieket, akkor vette a kalapot, faiképnél hagyta az ámuldozóka t. Mindössze egyszer szólt a szövetkezetiekről. De akkor is sokáig forgatva, nehezen adva ral igyekezett hazafelé a kertek alatt A szövetkezet udvarán és épületeiben éppen a közös széthúzkodásán marakodtak néhányan a kilépni kívánók. Vendel egy hátra való szénával igyekezett befelé a pajtából, amikor meglátta az elnököt. — Ne csüggedj, koma. Jön még a kutyára dér! Nézd, én ismerem az embereket, ki miféle. Nem tévedtem, ezekkel nem lehet közösködni. Az ilyenek az első füttyre mást gondolnak. Annyit megmondhatok előre — csapott a levegőbe haragos indulattal, mintegy válaszul azokra a kósza hírekre, hogy tán visszacsinálják a földreformot is —. a magamét nem hagyom, jussom van a Kereki-dűlőhöz már az asz- szony miatt is! j óval azután, hogy elsimultak az októberi vihar mocskos hullámai, ismét arról kezdtek beszélgetni a faluban a szegényparasztok közül néhányan. hogy életre kéne hívni megint az Uj Életet, de új tagokkal. Újjá is alakultak, de most nem jártak senki nyakára, hogy lépjen be a szövetkezetbe. Amint erősödött, tekintélyesedett, eredményekben és vagyonban a tsz, elég a szót. A naptár 1956 október volt az agitációnak. végét jelezte és a szövetkezet elnöke majdnem sírva, lógó orKbs Farkas Jenő né; Portré. (Ceruza.) Tóth Vendel saját bevallása szerint ekkor kezdett azon gondolkodni, hogy nemcsak arra- való az ember feje, hogy a kalapot rárakja. Az utóbbi esztendőben már nehezen bírt a földdel meg a szerződéses álla- í tokkal, mert felesége egyvég- •, tében hat hónapot töltött a ~ kórházban, ami megint csak :nagy istencsapás olyan házra, . ahova nem döntik vékával a j pénzt. Keserítette a magáéi nyosság. Most kezdett csak iga- \ zán fájni, hogy nincs gyerek a S' házban. Az asszony is hol van, * nol nincs. Lassacskán már az % az önvigasztalásnak szánt gon- % dolat sem enyhítette szorító i gondjait, hogy addig nincs na- 5 gyobb baj, mig csak az asz- iszony nyavalyás. — De ha en- £ gém is elővenne valami! — i Ilyenkor a tükör elé állt, t, belebámult a megvénült £ szag fényes lapjába:- — Hát nem vagy már fe- jgény, Vendel. Nem a! Unokáid lehetnének! 9 Szoruló szívvel hessegette el ía rémet magától: mi lenne ':az asszonnyal, ha ő... — ne gondolj mindjárt a legrosz- fszabbra, Vendel! I 7\ szövetkezet elnöke nem fi mutatott semmi cso- ; dálkozást, amikor egy este betoppant hozzá a komája, s anélkül, hogy kertel getne, arról kezdett puhatolózni, hogy is van hát pontosan itt a csoportban. Hát a nyugdíjra ki jogos? Orvosi kezelésre, meg egyébre? Mennyit osztottak ^ zárszámadáskor? Kovács Vince illő komolys jó12 Kiéggé babramunka volt összeállítani a cserepekből a szélvédő üveget. Lassan haladtak, és az ezredes kétszer is megvágta az ujját. De egyszer minden véget ér, és az üveg kőrixmalai egyre jobban kirajzolódtak a fu mérlemez en. Alig néhány centi-méternyi maradt üresen, de hát az erős ütéstől az üveg izzé-porrá tört. — Azt hiszem, elég — mondta az ezredes, és leverte a port a kezéről. — Most pedig adja ide, Arkagyev, azt a szerencsétlen üveget. Csakhogy az éles csúcsban végződő, háromszögforma üvegcserépnek a lemezen nem maradt hely. — Kinek volt szüksége erre a komédiára? — ámuldozott Brajcev. — Én is azon töröm a fejem — mondta töprengve az ezredes —, kinek és miért? És amíg erre nem tudjuk meg a választ, addig aligha jutunk tovább. Bementek a laboratóriumba. Spektr álanalízis segítségével meg kellett állapítani, hogy miféle üveg az, amelyen az Ujjlenyomatok voltak. Az analízis szerint az üvegdarab titán- és vastartalmú po- liszilikát-öntvény volt. — Az asztalok tetejére szokták tenni — mondta Arkagyev. — Csak azt nem értem, hogy került ez a taxiba? Egyikük sem szólt. Az ezredes az ablakhoz lépett, és dobolni kezdett rajta az ujjúval. Egy éji lepke kétségbeesetten csapkodta szárnyaival az üveget. Az ezredes kinyitotta az ablakot, és a lepke villámgyorsan kirepült. Szevercev hirtelen megfordult. — Jöjjön velem — mondta Brajcevnek. Azonnal beszélnünk kell Kovalenkóval. — Késő van, Ivan lljics — jegyezte meg óvatosan Brajcev. — Foglyot csak hatig szabad kihallgatni, most meg már, hála istennek, tizenegy is elmúlt. — Ez nem kihallgatás. Egyszerűen elbeszélgetünk vele. Majd szólok, hozzanak fel egy- egy csésze kávét. Kovalenkóval együtt megpróbálták egészen pontosan rekonstruálni az utolsó öt nap eseményeit. Hol járt? Miről beszéltek? Ebifen az aprólékos vizsgálódásban semmi sem számítolt jelentéktelennek, az ezredest minden érdekelte. Végre, úgy hajnali négy felé megvolt az, amit ilyen kitartóan keresett. | —... Megállított a sarkon, és azt mondta, menjünk be a szemben levő kocsmába, igyunk meg egy korsó sört. . Tudja, van ott egy ilyen ital- j bolt-féle. Leültünk. j Volt az asztalon abrosz vagy viaszosvászon? — kérdezte látszólag mellékesen Szevercev. | — Nem. Üveg volt a tetején ... Azt mondta, hogy Ur- ganov küldte, akire még a tá- ■ borból emlékeznem kell. Aztán azt mondta, hogy együtt vannak a fiúk, hogy végrehajtsák azt, amiről Urganov ugyancsak biztosan beszélt nekem. Megkérdeztem, szabadon van-e Urganov. Azt felelte, hogy ez mellékes, most az a fontos, hogy a barátai együtt vannak. Azt ajánlotta, vegyek részt a vállalkozásban. Nyomban visz- szautasítottam, megmondtam, hogy új életet kezdtem, és nem foglalkozom ilyesmivel. Nem próbált rábeszélni, csak azt kérdezte, megvan-e a térkénem, amit Urganovtól kaptam. — Folytatjuk — sággal adta meg a szükséges felvilágosítást, meg sem kérdezve még tréfából sem, hogy ez meg mire jó, hiszen a szavak üres szalmát csépelnek. Vendel legalább olyan jól tudja, mivel jár, ha valaki szövetkezeti tag. De ismerte jól a komát. Nem jött az másért, mint hogy hivatalos ember szájából hallja, amit eddig csak úgy hallottakból tud. — Azért kérdem, mert belépnék, ha kellek, közétek! Amikor aztán az ünnepinek számító taggyűlésen felvették a többi között Tóth Vendelt is az Uj Életbe, ő is, élete párja is sugárzó arccal állott a régi tagok tréfálkozó gyűrűjében. Varga Zsiga, az állatgondozó legényfia, aki fogatosként fájditotta a lányok szívét, kötekedőn ütögette hátba az öreg Tóthot: — Vendi bátyám, ugye, csak ide talált maga is, ahova való?! Az öreg keservesen nekivörösödött a nevetésre. — Se kutyám, se macskám, fiam. Dolgozni tudok, aztán itt vagyok! — s igen legé- nyesen kihúzta a derekát. — Valahova tartozni kell az embernek. K ésőbb, terített asztal mellett Tóth Vendel tréfás grimasszal tolta a feje búbjára a kalapot. i — Halljátok, azért ideje ; volt már megtanulnom, hogy mire való a fejem! — Mire, Vendi bácsi? — Hát gondolkodni, fiam, aztán nemcsak azért, hogy legyen mire tenni o kalapot! László Ibulya------------------------------------------------------------------------------—> cA tnagijar sajté napján Ma tizenhét éve, 1942. február 1-én jelent meg először az illegális kommunista párt központi lapja, a Szál. d Nép. Félelmet és rettegést keltő háborús napokban emelte magasra a független, szabad, demokratikus Magyarország zászlaját, s cikkeivel, bátor hangú, lelkesítő írásaival síkraszállt a fasisztaellenes összefogás helyes politikája mellett. Hajsza indult a lap és szerkesztői ellen. De sohasem akadt köztük áruló. Rózsa Ferenc, Schőnherz Zoltán életét áldozta, s munkásságuk példakép a mai kommunista sajtó munkásai előtt. A felszabadult élet szabad sajtót teremtett. És 1945- ben a párt agitátora, szócsöve, szervezője, központi lapunk is kiléphetett az illegalitás veszélyes és áldozatokat követelő sötét pincenyomdáiból. A Minisztertanács a magyar sajtó napjává nyilvánította február 1-ét, hogy emlékezzünk, és soha ne feledjük a múlt küzdelmeit. Újságjaink, a párt sajtója azóta egyre közelebb került a dolgozó tömegekhez. Hivatása, feladatai ma sem változtak. A párt lapja összekötő kapocs a párt és tagjai, a széles néprétegek között; véleményeket közöl; vitázik egészségtelen, az ügyünk szempontjából káros nézetekkel; segíti végrehajtani a párt politikáját, és igyekszik szórakoztató olvasmányokkal is meglepni az olvasók egyre tekintélyesebb táborát. Az újság kutatva figyeli dolgozó népünk erőfeszítéseit, krónikása a szocialista építés történelmi hétköznapjainak, s szót emel a hibák ellen, orvoslást kíván az egyén ügyes-bajos dolgaira. És szervez, lelkesít, miként azt tették illegalitásba kényszerült, útmutató elődei. A kommunista sajtó munkásai a nép fiai: nem tudnak, nem akarnak elszakadni tőle. Közös a cél, az eszme: jobb, boldogabb élet, szocializmus. És ez a cél kötelez. Óriási felelősség nyugszik a közvélemény formálóinak vállán, s a párt, mint édesgyermekét segíti, hogy levetkőzze esetleges hibáit, nyesegesse tévedéseit. Ma, a magyar sajtó napján elődeinkre gondolunk, tántoríthatatlan kommunista újságíróinkra, tőlük merítünk erőt, s az olvasót köszöntjük, ki naponta kezébe veszi a párt lapját... ______________________________________J I rodalmi est az MSZBT-ben Pénteken este igen sokan gyűltek össze a magyar—szovjet barátság hívei közül az MSZBT megyei elnökségén, hogy meghallgassák a Somogy megyei írócsoport néhány tagjának irodalmi estjét. Az est gyújtópontjában az 1919-es dicső napok álltak, a Tanács- köztársaság napjaira emlékeztek vissza a résztvevők. Dr. Bellyei László rövid megnyitója után Somogyi Pál két versét mondta el, majd Szabó Ibolya olvasta fel egy disszidens fiatalemberről szóló novelláját Ezután Bellyei László olvasott fel verseiből, és Somogyi Pál emlékezett meg Lenin halálának évfordulójáról. A műsor utolsó számaként Csákvári János írásának három részletét hallhatta a közönség. Az elbeszélés izgalmas, fordulatos részletei a fehérterror uralmának marcali napjairól szólt. Az irodalmi műsor után még sokáig együtt maradtak az előadók és hallgatók, s uzsonna közben kellemesen elbeszélgettek. Amerikai szakértők a szovjet rakétatechnikáról A vezető amerikai rakétatudósok pénteken az amerikai szenátus albizottságai előtt megerősítették a Szovjetunió holdrakéta kilövésének jelentőségéi. Steward, az amerikai űrhajózási hivatal igazgatója elmondotta, hogy a Szovjetuniónak olyan pontos irányító berendezése van, amely lehetővé leszi, hogy interkontinentális rakétáit húsz—harminc kilométernyi »szórással« eljuttassa céljához. Dr. Wernher von Braun, a német származású rakétaszakértő — aki most az Egyesült Államok hadserege rakétafejlesztési kutatásának vezetője — az amerikai szenátus fel- készültségi bizottságában pénteken kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak öt évre van szüksége ahhoz, hogy utolérje a Szovjetuniót az interkontinentális ballisztikus rakétalövedékek fejlődésében. A bizottság egyik tagjának kérdésére válaszolva azt mondotta, hogy ha az Egyesült Államok nem gyorsítja meg űrkutatási és rakétalövedék- programjának ütemét, akkor körülbelül tíz év alatt »tehetetlenné« válik. Katonai tudósok különben az amerikai kongresszusban kijelentették, hogy az Egyesült Államoknak tíz-tizenöt éven belül meg kell teremteni a rakétákkal közlekedő katonai egységeket. Az űrrakéták hasonló szerepet töltenének majd be, mint jelenleg a lökhajtá- sos repülőgépek. A magyar sajtó napján szeretettel üdvözöljük a postás kézbesítőket Borbély János, & somogy juut *.<*5 „am vám*
