Somogyi Néplap, 1959. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-07 / 32. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Szombat, 1959. február X SENKI SEM FELELŐS ? Elszaporodtak az üzemi balesetek megyénkben Január 15-én Fejős György rugókovács rugólapoknak feldolgozandó anyagot vitt a műhelybe. A négy méter hosszú vas, mely jeges volt, megcsúszott kezében. Hirtelen utánakapott, s a zuhanó rúd bal keze gyűrűs ujjúnak egyik ízét szétzúzta. Ha nem igyekszik kézzel elkapni, akkor súlyosabb baleset következik be — szól a baleseti jegyzőkönyv —, esetleg lábát töri össze. Ez az üzemi baleset a Finommechanikai Vállalatnál történt. A jegyzőkönyvek szerint azonban sem ezért, sem a gépállomások állami gazd. erdőgazd. helyiipar építőipar Hogy az ellenforradalom bomlasztó hatásának nagy szerepe volt a munkafegyelem, a munkaerkölcs lazulásában, ahhoz nem férhet kétség, (1957másik négy januári balesetért nem terhel senkit felelősség. Valóban senkit? A Barcsi Fűrészüzemben 1958 júniusáig 44 üzemi balesetről vettek fel jegyzőkönyvet. A 44 közül hét esetben a dolgozó okozta a balesetet, 36 esetben senki. Egynél — akárcsak a Finommechanikánál szokásos — ürese * hagyták a rovatot. Pedig valakit terhel a felelősség. Egy kis statisztika az elmúlt két év három napon túl gyógyuló baleseteiről: ben éppen emiatt sokkal több baleset történt, mint ahány a statisztikában, de még csak nem is jelentették.) A fegyelmezetlenség, a felelőtlenség szülőanyja az üzemi baleseteknek. (Lásd például a Somogy megyei Építőipari Vállalatot, melynél technikai téren semmivel sem rosszabb a helyzet, mint volt, mégis csaknem nyolcvannal szaporodott a balesetek száma.) A munkafegyelem lazulása, a helytelen anyagtárolás, figyelmetlenség a szállításoknál, anyagmozgatásnál — rendre balesetet okoz. Tavaly a Beloiannisz utcai lakóházépítésnél esett egy vas a felfelé igyekvő munkásra. Az idén januárban a Kossuth Lajos utcai szak- szervezeti székháznál annyi baleseti lehetőséget állapítottak meg, hogy húsz építkezésre is sok lenne. Gödrök, korlát nélküli feljárók veszélyeztetik a dolgozók testi épségét. A széntárolóba például transzportőrön csúszkálnak le. Bekövetkezett a baleset is: a kellő szakképzettség nélküli kazánfűtő — figyelmeztették pedig — leforrázta magát. Érdekes az Áramszolgáltató Vállalat esete is, ahol az ember joggal feltételezhetné a szakmával járó legteljesebb elővigyázatot, pontosságot. Saját munkahelyükön mégis sorra volt tapasztalható a szabálytalan villanyszerelés. Pedig minden gondatlanság végül is balesetre vezet Nem lenne hát senki felelős? Egyöntetűen meg, lehet állapítani, hogy a megyeszerte felszaporodó üzemi balesetek oka a munkafegyelem lazasága, a vigyázatlanul dolgozó munkások mellett — a liberalizmus. Mégpedig a műszaki vezetés liberalizmusa. Egy apróbb baleset semmi — vallják igen helytelenül —, s igen keveset tesznek a balesetek elkerülésére vagy az előforduló balesetek alapos kivizsgálására. Pedig a dolgozók vigyázatlanságából eredő balesetekért is végső falcon a műszaki vezetés felelős, mert elmulasztotta a szükséges kioktatást, felvilágosítást, ellenőrzést. A felelősséget minden baleseti veszély esetében meg kell állapítani, ez a legminimálisabb feladat az üzemi balesetek elkerülésére. Az üzemek, vállalatok évről évre fejlődnek, fejlődik balesetvédelmi berendezésük is, nincs hát objektív jogalap a balesetek számának növekedésére. A Finommechanikai Vállalat udvarán áll egy csővágó. A gép szalagjának védőrácsát hevenyészve drótozták oda. A gép fölé hajló fiatal munkáson nincs védőszemüveg, rendes szemüvegének’ üvege törött. A kerék sercegve, millió szikrát hajítva szeli szét a vascsövet. Figyelmeztetik, de hiába, megvonja csak vállát. Ha baleset éri, ki lesz a felelős? A jegyzőkönyv majd elárulja. Ha kitöltik. Véget kell vetni a nemtörődömségnek, s akkor ismét csökken az üzemi balesetek száma. Mert akárhogy csűrjük-csavarjuk: a dolgozók testi épségéért, minden üzemi balesetért felelős valaki! Fehér Kálmán Messze esik Kányától Gamás A tabi járásban Kányán kívül még két községben (So- mogydöröcske és Miklósi) szavaztak meg erre az esztendőre 20 százalékos községfejlesztési hozzájárulást. Ennél magasabb nincs is a járásban. A többi községben 10 és 20 százalék között mozog, kivéve Gamást. ahol 8, Zalát, ahol 3 és hullát, ahol szintén 3 százalék a községfejlesztési hozzájárulás. A fiadi gazdák, akik tavaly még szégyenkeztek, ha a megszavazott 5 vagy 6 százalékot emlegették előttük, idén büszkén felelik a kíváncsiskodóknak: 10 százalék. Gamáson pontosan még nem tudni (a tavalyi adóhoz viszonyítva), de körülbelül 100 000 forintot jelent ez a hozzájárulás. Mi fog elkészülni, épülni ebből a pénzből (meg a tavalyi többletbevételből)? A tanácson büszkén sorolják a terveket, egyik-másiknak a megvalósulását már látni is a faluban. A járdaépítésre szánt 5000 forintból a tavaly kimaradt utcák lakói betonjárdát kapnak. A múlt évben (szintén községfejlesztésből) négy falu (Kánya, Bedegkér, Tengőd, Somogyegres) útgyalut vett, ezzel javítják idén a község határának dülőútjait. Erre is 5000 forintot irányoz elő a terv. 5000—5000 forint jut egy híd javítására és a tavaly építeni kezdett tűzoltó- szertár befejező munkálataira. Ez évben a posta épületének befejezésére is még 17 000 forintot költenek. Az orvosi rendelő 30 000, az állatorvosi lakás és rendelő 67 000 forintba kerül. Játszóteret építenek (3000), és javítják a falu közvilágítását (5000 forint). Gondolnak a tabi mentőállomás felépítésére is, erre a célra 5000 forintot adnak. Elkészül a művelődési otthon is ebben az évben. Jólesik hallgatni a sok számot, tervet, amint jólesik tudni azt is, hogy mennyi mindent kapott Gamás község az ellenforradalom után, alig két esztendő alatt. 1956 októbere után épült a köves bekötő út. Autóbuszjáratuk van, nem kell már csaknem 10 kilométert gyalogolni a falu lakóinak a legközelebbi vasútCsütörtökön este falusi és gépállomási kommunisták, pár- j ton,kívüli egyéni gazdák gyűl- I tek össze a tapsonyi pártszervezetben . Mint a járás többi községében, itt is bővített taggyűlésen vitatták meg a kommunisták és pártonkívüli parasztok, a falu vezetői a legállomásra. Betegség esetén kéznél van az új gyógyszertár. Ezeket kapta a község az államtól, éppen ezért elszomorító hallani, hogy a falu lakói nemigen törődnek saját fejlődésükkel, gyarapodásukkal. Ezt bizonyítja az ez érne megszavazott 8 százalékos községfejlesztési hozzájárulás. Vagy azt várják talán, hogy megint csak az állam adjon, építsen, segítsen? Arra nem gondolnak, vagy elfelejtették már, hogy éppen Gamáson menynyit adott, segített? Kánya és Gamás nemcsak kilométerekkel mérve, hanem áldozatvállalásban, saját falujukkal való törődésben is messze esik egymástól. A ga- másiaknak nagyobbakat kell lépniük, hogy ne kerüljenek mind messzebb, ne maradjanak le a tabi járás fejlődő, előrehaladó községei mögött. utóbbi megyei pártaktíva-érte- kezlet anyagát a mezőgazdaság szocialista átszervezésének feladatairól. A tapsonyiak összejövetelén részt vett és felszólalt Szigeti István elvtárs, az MSZMP Marcali járási Bizottságának titkára is. Bővített taggyűlésen vitatták meg a megyei pártaktíva anyagát Tapsonyban 1957. 1958. 72, ebből halálos G, 63, ebből halálos 1. 138, ebből halálos 3, 174, ebből halálos 2. 60, ebből halálos 1, 160, ebből halálos 5. 149, ebből halálos 175, ebből halálos 171, ebből halálos 275, ebből halálos 1. — A, ezek nem lényeges dolgok. De különben is, ennek semmi köze ahhoz, amiről beszélünk. — Dehogy nincs. Mondja csak. —• Kérem, ahogy parancsolja. Szóval azt mondták, hogy az a fiú, aki egy pár napig velünk ült, Kovalenkónak hívták, ha jól emlékszem ... Meg kell mondanom, hogy őellene semmi panaszom sincs, nagyon korrekt, mondhatnám rokonszenves fiatalember volt. Szóval azt mondták, hogy ezt a Kovalenkót megölték, mert állítólag beköpte a társait. Bocsánat, tényleg megölték? — Meg — bólintott Szever- cev. — De hogy miért, azt nem tudom, nem ismerem az ügyet. Pár másodpercig csend volt a szobában. — Szóval maga azt mondja, hogy ez a hir a szomszéd cellából érkezett — szögezte le Szevercev. — Igen. Épp a sugdolózás előtt jött onnan a kopogás. De eltértünk... — Nem, köszönöm, elég — mondta Szevercev felállva. — De hiszen még nem mondtam el a legfőbbet! A legújabb, hogy huszonegyest akarnak játszani, és ... — Elég — ismételte Szevercev. — Át fogjuk tenni egy másik cellába. Olyan helyre, Qjxol nem bűnözők ülnek. ».. A 14-es cella jobb felől az utolsó volt, így nem volt jobboldali szomszédja. Tehát csak a baloldaliról lehetett szó, a 13-asról. Kis cella volt, mindössze három személyes. Szevercev nem akarta halogatni az ügyet, és azonnal utána nézett, ki kapott ma csomagot vagy levelet közülük. Tíz perc múlva már tudta: Gontamak hívják az illetőt, sokszorosan büntetett előéletű betörő. A további hadműveletek szintén nem okoztak különösebb nehézséget: a három őrizetest minden előzetes figyelmeztetés nélkül sétára vitték. Távollétükben átkutatták a cellát. Az egyik ágy alatt, a falnál Brajcev apró darabokra tépett, összegyűrt papírt talált. Mikor összerakta, kiderült, hogy egy levél része. Egyik mondata így hangzott: »Nyikolaj arra kér, köszönd meg Orgadasnak, amit tett, és mondd meg neki, hogy a gyerek megütötte magát». — Megvan! — ütött az asztalra Szevercev. — Megvan — ismételte csüggedten. Még őt is, aki pedig már sok kegyetlenséggel találkozott életében, szíven ütötte ez a cinikus »megütötte magát». ... A szemek ismét kezdtek lánécá kapcsolódni. Körülbelül így: Ordas — Gontar — aztán aki a levelet írta. és kapcsolatban van egy bizonyos, a nyomozás szempontjából bizonyára nem érdektelen Nyiko- lajjal. A levéltöredéket lefényképezték, aztán Brajcev ismét összegyűrte a darabokat, és nehogy felkeltse Gontar gyanakvását, ugyanoda visszatette. Most azt kellett megállapítani, ki a levél írója — az írás után ítélve valószínűleg nő az illető —, és kivel van kapcsolatban. Mint kiderült, Gontar nem postán kapta a leveleit. A cédulák mindig csomagban érkeztek. A csomagot anyja vagy húga hozta be. Gontarék a Taganszk térről nyíló utcák egyikében laktak. Szevercev a kerületi bejelentőhivatalban megtudta, hogy a családban van egy kisgyerek is, éspedig Gontar hiígának a kisfia; a napokban vették ki a vakbelét, még kórházban van. Hetenként egyszer, vasárnaponként a kezelőorvosok fogadták a kis betegek szüleit. Darja Zaharovna Gontar, a nagymama — ő nevelte a hatéves Jurát — jól ismerte már a kórterem kezelőorvosát. Ezért nagyon meglepődött, mikor a doktornő éppen csak üdvözölte, és mindjárt arra kérte, hogy menjen be az osztályvezető főorvoshoz. A főorvos szobájában fogadta a nagymamát. Ritka barátságos, jóindulatú embernek bizonyult. Már nem volt fiatal, ritkuló hajában több volt az ősz szál, mint a fekete, szemei figyelmesen és jóságosán csillogtak. »Szent isten — gondolta az asszony —, biztos rosszabbul van a gyerek!..— és a szíve sebesebben kezdett verni. — Ne aggódjék — sietett megnyugtatni az orvos —, az unokája kitűnően érzi magát. — Hála istennek — mondta hangtalanul az asszony. Félénken, mereven ült a szék szélén, kezét a térdén nyugtatva, és várta, mit akar- hat tőle a főorvos. — A doktornő panaszkodott, hogy egyszer sem volt alkalma a gyerek anyiával beszélni. Vagy talán nincsenek szülei? — Én vagyok az anyja! — felelte szigorúan az öregasz- szony. / — A fiú hatéves. Már van magához való esze — folytatta az orvos. — És persze fáj neki, hogy a többi gyereket majd mindennap meglátogatják a szüleik, az ő- anyja meg még egyszer sem volt benn. A mondat célba talált. — Hát anyja az neki? Az?! Majd megmondtam, hogy mi! — szakadt ki belőle, de nyomban megijedt, hogy így megfeledkezett magáról, és félénken, aggodalmaskodva emelte az orvosra a szemét. Az orvos arca azonban éppolyan nyugodt volt, mint az imént, mintha mit sem hallott volna. S ez a megértés, ez a néma részvét végképp megtörte az öregasszonyt. Maga sem tudta, miért, a következő percben már mesélni kezdte ennek a voltaképpen teljesen idegen embernek az életét, örökö bánatát, és nem szépített nem titkolt el semmit. — Folytatjuk — NÉHÁNY MEGJEGYZÉS a tizennégy—húszévesek problémáiról — LEVÉL — A közelmúltban vitattuk meg Tabon az MSZMP művelődési politikájából ránk váró feladatokat. A vitában részt vettek a párt- és tanácsi vezetők, közép- és általános iskolai tanárok, a művelődésügy járási vezetői, ifjúsági vezetők és sokan mások, akik tenni kötelesek a párt művelődéspolitikájának végrehajtásáért. Az egyik elvtárs elmondotta, hogy az összeíráson megjelent húszévesek közül sokan nyegléik, közömbösek és műveletlenek. Egyszerű kérdésekre nem tudnak válaszolni. Nem tudják, milyen országok veszik körül hazánkat, mi a fővárosuk, milyen az államformájuk stb. Többen azt sem tudják, melyik város saját megyéjük székhelye. Megdöbbentett ez, s arra gondoltam, bizonyára túloz a felszólaló. Elmondtam neki aggályaimat. Azt válaszolta, ha nem hiszek, vegyek részt egy ilyen beszélgetésen. Hajtott a kíváncsiság, a kételkedés, elmentem, és végighallgattam harminc fiatallal folytatott beszélgetést. Erős, jól táplált, jól öltözött fiú volt a soron következő. A mosolygós szemű százados udvariasan hellyel kínálta, s minthogy a sorköteles a Dózsa György utcában lakik, megkérdezte tőle, tudja-e, ki volt Dózsa György. A fiú nem mondott »nem tudom—ot, csak orrát vakarva mentegetőzött, hogy ezt már régen tanulta. Próbáltuk segítő kérdésekkel közelebb hozni a történelemnek ezt a korát, de olyan badarságokat válaszolt, hogy jobbnak láttuk abbahagyni a kérdezősfcödést. Majd Baranya megye székhelyét, Románia fővárosát kérdeztük, egyiket sem tudta. Kértük, kerítse be Dunántúlt a térképen, azt sem tudta. Ezután a százados arra kérte, hogy olvasson, vegyen részt gyűléseken, törődjön többet a körülötte történő dolgokkal. Utána hasonlóan jól öltözött fiú lépett be. Nagykabát- gallérja felhajtva, bal keze a zsebébe süllyesztve, és kínálás nélkül helyet foglalt. Az első kérdésnél kiderült, hogy előbbi társánál is nyeglébb, és kevesebbet tud. Még körülbelül sem tudta megmondani, milyen széles vagy hosz- szú a Balaton (bár mellette dolgozik), mennyi az ország és Budapest lakossága, sőt azt sem, hogy melyik város megyénk székhelye. A középiskolát végzettektől vagy a jelenleg végzőktől olyat is kérdeztünk, mint Németország újraegyesítésének ügye, vagy Berlin szabad várossá nyilvánításának kérdése, s hogy mit tud a XXI. pártkongresszusróL A 30 fiú közül csak egy-kettő tudott e kérdésekre néhány szóval válaszolni. A dolgok lényegét ők sem értették, de valamit mégis tudtak róluk. Szép számmal akadtak, akik vállvonogatva jelentették ki, hogy őket nem érdekli a politika. Münden fiútól megkérdeztük, szokott-e olvasni. Mindegyik azt válaszolta, igen, ő szokott olvasni, de amikor megkérdeztük, hogy mit, akkor sokan csávában maradtak. Szégyenkezve vallották be, hogy csak a Ludas Matyit és a Sportot olvassák. i Szerettem volna, ha az illető község v. b.-elnöke mellett a pártszervezet, a KISZ- titkára és az iskola igazgatója is jelen van, és saját maguk győződnek meg mulasztásukról. Hogy szivükbe nyilalljon a felelősségérzet Természetesen van különbség fiatal és fiatal között Némely sorköteles tisztelettudó viselkedésén és tájékozottságán meglátszott, hogy foglalkoznak velük — és a fiúk is önmagukkal. Többségük azonban éppen a velük való foglalkozás hiányában és saját közömbösségük miatt híján van a legelemibb követelményeknek, és még lesúj- tóbb, hogy tudatlanságukat fölényességükkel igyekeznek takargatni. Régóta hangoztatják — sajnos, sokan valóban csak hangoztatják —, hogy az ifjúság nevelése társadalmi ügy, . hogy minden szerv és ember felelős az ifjúságért. Ennek elleniére sincs még megnyugtatóan megoldva a 14—20 éves korban élő fiatalok nevelése. A KISZ-vezetők, akik az ifjúság nevelésének hivatottjai, némely helyen maguk is nevelésre szorulnak. S a falusi ifjúság nagyobbik része még nsm is KISZ-tag, s ha az volna is, sok helyütt még nincs olyan ereje a szervezetnek, hogy ezt a nagy feladatot me; Adhatná. Nagyon nyugtalanító ez. »Minden kor jövője attól függ, milyen az ifjúsága« mondotta Széchenyi István — s ha ez igaz — márpedig igaz —, akkor nem nyugodhatunk bele abba, hogy a 14—20 éves korosztályba tartozó fiatalok nevelését ne tartsuk az eddiginél fontosabb feladatnak. Segíteni kell nekik a helyes szemlélet kialakításában, rá kell döbbenteni őket arra, hogy az élet igen gyorsan halad, s ezt nem nézhetik közömbösen. Egész nemzetünk előtt nemes cél lebeg: a szocializmus felépítése. Nagy részt kell vállalnia ebből a falu fiataljainak is. A mai húszévesek már a mi rendszerünkben nőttek fel. Ök már nem ismerik az elnyomatást, számukra az élet szépsége, a kényelem természetes dolog. Közülük nagyon sokan nem gondolnak arra, hogy ez azért van így, mert az egész társadalom értük munkálkodik. Tanítsuk meg hát őket, hogy »egy nyelvet« beszéljenek velünk, s a társadalommal együtt gondolkodjanak, cselekedjenek saját jövőjük érdekében. Es még valamit. Ahogy a túlzott alkoholfogyasztás ellen sikerült többé-kevésbé olyan hangulatot teremteni, hogy <■ légyen a részegeskedés, legyünk azon, hogy a társadalommal szembeni közömbösség és a műveletlenség is szégyen legyen. Hiszen nálunk minden embernek módja van tanulni, és a társadalom munkájában részt venni, ha akar. Azt hiszem, hogy a 14—20 éves korban élő fiataloknál éppen az akarattal van baj. Azt is hozzá kell tenni ehhez, hogy az ipari és középiskolákba nem került (főként falusi) fiatalok rendszeres foglalkoztatottságát, tanítását államilag sem fontoltuk még meg. Lassan át kell adni helyünket a jelen kor fiataljainak, de tehetjük-e ezt teljes nyugodtsággal? Fgyed László, a tabi járási népfront bizottság titkára. Kétségtelenül nagy fontosságú ügyben fogott tollat a tabi járási népront-bizottság titkára. Az ifjúság nevelése az egész társadalom kötelessége és felelőssége. A tfzennégy— húszévesek nevelése, gondja, Droblémája, akárcsak az egész ifjúság nevelése része a párt általános művelődési politikáiénak. E téren még igen sok a tenniva/6/iIí. Ettől a felismeréstől vezettetve közöljük Egyed László néhány megjegyzését abban a reményben, hogy bizonyára mások is lesznek, akik a nagy nyilvánosság előtt segi- ene.k megoldani a tizennégy— húszévesek nevelési gondjait.
