Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-15 / 12. szám

Csütörtök, 1959. január 15, 4 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Beszélő számok a labdarúgó megyei I. osztályból Vizsgálódásunk során eljutot­tunk a megyei labdarúgó-bajnok ság I. osztályához. Bevezetőül annyit e bajnokságról: a magyar labdarúgás átszervezése folytán lényeges megerősödést várhattunk e bajnoki küzdelemtől. E várako­zásunk csak részben vált valóra, ugyanis a volt NB III-as csapatok nemigen tüntették ki magukat az őszi fordulóban. Egyetlen kivétel a K. Dózsa csapata, amely őszi bajnok lett, s ma Siófokkal egye­temben a bajnokság várományosa. A mai beszélő szamoknak nem azt a szerepet szántuk, hogy egyenként taglalja a csapatok szereplését. Erre a most követke­ző napokban majd úgyis vissza­térünk. összegyűjtöttünk azonban az 1958—59. évi labdarúgó-bajnok­ság őszi beszédes számait, ame­lyek sok érdekes választ adnak azoknak, akik elemezni akarjak e bajnoki küzdelmet. Sportszerűségi verseny ugyan nem folyik a csapatok kö­zött, azonban nyilvántartottuk, hogy melyik csapatnál hogy fest a fegyelem. Mi itt a döntő? Két­ségkívül a játékosok magatartása a pályán. Ezt igen hűen tükrözi a kiállított játékosok száma. Nos, ebben a »versenyben-« a követke­ző képet kapjuk: Nem állítottak ki senkit: a Za- márdi, a K. Kinizsi, Sió­fok és Balatonlelle csapa­tából. Tehát a részvevő csapatok egynegyede úszta meg szárazon az őszi baj­noki idényt. 1 játékost állítottak ki: Tab, Ba­latonboglár, Barcs és Mar­cali együtteséből. Ez a me­zőny is éppen 25 százalé­kot tesz ki. 2 játékost állítottak ki: K. V. Lobogó, Nagybajom, K. Dózsa, Somogyszob, Fo- nvód és a K. Hunyadi Vasutas csapatából. 3 játékost állítottak ki: a TaszáH Honvéd és a Csurgói Pető­fiből. Igaz ugyan, hogy feltűnően nagy fegyelmezetlenség az őszi bajno­ki fordulóban nem fordult elő, de játékosaink egy része még mindig nem tud vigyázni a szájára, más részük játékostársaival szemben nem tart mértéket. Két játékos akadt, akit az őszi idényben nem is eeyszer. hanem kétszer z?n ki a játékvezető a * játékból. Ezek: Pámel (Taszár) és Tóth (K. H. Vasutas). Egyébként 19 labdarúgót állítottak ki az őszi idényben, s mindössze öt fordulóban nem tör­tént kiállítás. Csatár ás védő teljesítmények Mivel a labdarúgást gólokra játsszák, így a rúgott és kapott gólok száma hűen tükrözi a táma­dók, illetve védők jó avagy rossz játékát. Hogy a mezőny nagyjá­ból kiegyensúlyozott, mutatja: nagyon nagy arányú győzelmek, illetve vereségek csak ritkán szü­lettek. Mint érdekességet említjük meg, hogy kétszámjegyű győzel­met csak a Csurgói Petőfi csapa­ta aratott, mégpedig Balatonbog- lár ellen (11:2), de ezt a mérkő­zést megsemmisítették. Ezenkívül három ízben született 8:0. a Nagy­bajom—Balatonboglár, Taszár— Somogyszob és a Tab—Nagybajom mérkőzéseken. 9:2 arányban győ­zött Marcali a fonyódiak ellen. Egyébként nagy győzelemmel még a vezető csapatok is csak kétszer tudtak kirukkolni, többre egyik erejéből sem futotta. Kétszer győzött négynél több góllal: a K. Dózsa (K. Kinizsi 4:0, Somogyszob 7:0), Siófok (Balaton­lelle 4:0, Balatonboglár 7:0), Tab (K. H. Vasutas 5:0, Nagybajom 8:0), Marcali (Balatonlelle 7:3, Fo­nyód 9:2). Barcs (Balatonlelle 6:1. Fonyód 6:0). K. Kinizsi II. (Nagy­bajom 4:0, Balatonlelle 5:0). Egyszer győzött gólzáporral: K. H. Vasutas (B.-lelle 7:1), K. V. Lo­bogó (Zamárdi 5:1), Taszár (So­mogyszob 8:0), Csurgó (Taszár 5:1), Nagybajom (Balatonboglár 8:0). Ez utóbbi csapat bizonyult a legszélsőségesebbnek, hisz 8:0-ra győzni is tudott, viszont a tabiak- tól ugyanilyen arányban vereséget szenvedett. Leggyakoribb eredmények Mivel kevés volt a gólzáporos győzelem, így magától adódik, hogy sok szoros eredmény szüle­tett. Érdekességként említjük meg, sogy legtöbbször 3:l-es ered­ménnyel végződött a mérkőzés: 16 találkozónak volt ez a végered­ménye. Utána 2:0 a leggyakoribb. Ez az eredmény 12 ízben született. 11 találkozó volt 1:1 arányú dön­tetlen. Sokszor fordult elő az 1:0 és a 2:1 is, szám szerint 9-szer. Akadtak egészen furcsa eredmé­nyek is. Ilyennek számít a K. Dó­zsa—Siófok rangadó eredménye: 4:4, továbbá a somogyszobiák 5:4 arányú győzelme Fonyód ellen. A rúgott gólokat vizsgálva érdekes képet kapunk. Végered­ményben 3 csapat tudott minden mérkőzésén gólt rúgni. Minthogy azonban megsemmisítették a Mar­cali-Csurgó 1:1 arányban végző­dött mérkőzést, továbbá a siófo­kiak játék nélkül kapták a két pontot, nagybajom ellenében, így Vív atalosan teljes sikkerrel csak x Pózsa-csatárok dicsekedhetnek. A rúgott gólokat vizsgálva az alábbi sorrendet kapjuk: 15 mérkőzésen rúgott gólt: K. Dózsa. 14 mérkőzésen rúgott gólt: Sió­fok, Marcali, Barcs, K. V. Lobo­gó, Zamárdi. 13 mérkőzésen rúgott gólt: Ta­szár. 12 mérkőzésen rúgott gólt: Tab, Balatonlelle, Csurgó. 11 mérkőzésen rúgott gólt: So­mogyszob, Fonyód, K. Kinizsi II. 10 mérkőzésen rúgott gólt: K. H. Vasutas, Nagybajom. 8 mérkőzésen rúgott gólt: Bala­tonboglár. A kapott gólok tekintetében is a K. Dózsa áll az élen. A Dózsa védelme 9 találkozón úszta meg gól nélkül. Ez igen szép teljesít­ménynek számít, hisz a rangsor a következő: 9 mérkőzésen nem kapott gólt: K. Dózsa. 5 mérkőzésen nem kapott gólt: Siófok, Tab, K. Kinizsi II. 4 mérkőzésen nem kapott gólt: Nagybajom. 3 mérkőzésen nem kapott gólt: Barcs, K. H. Vasutas, Csurgó. 2 mérkőzésen nem kapott gólt: Taszár. 1 mérkőzésen nem kapott gólt: Marcali, K. V. Lobogó, Balatonlel­le, Somogyszob, Balatonboglár. Valamennyi mérkőzésen kapott gólt: Zamárdi és Fonyód. Fehér (Nagybajom) volt a legeredmé­nyesebb csatár összeállítottuk a megyei góllö- vő-listát. 465 gólnak kerestünk gazdát, s kitűnt, hogy a legered­ményesebb megyei csatár Fehér, a nagybajomiak játékosa. Pedig a nagybajomi gólzsák jó néhány mérkőzésen védőjátékosként sze­repelt. Az őszi idény utolsó for­dulóiban nem is játszott, mert ka­tonai szolgálatra vonult be. Az idény végén így elég sokan meg­közelítették a listavezető Fehért. A góllövő-táblázat az őszi fordu­ló befejezése után a következő (A 2 és 1 gólt elérőket nem soroljuk fel): 17 gólos: Fehér (Nagybajom). 15 gólos: Kertész (Zamárdi), Farkas (Marcali). 14 gólos: Tóth (Siófok). 13 gólos: Nagyréti (K. V. Lobo­gó). 12 gólos: Keszthelyi (Siófok). 9 gólos: Kerékgyártó (Taszár), Kecskeméti (K. Dózsa), Cser (Ba­latonlelle). 8 gólos: Szili (Barcs), Tacsi, Nagy T. (K. Dózsa), Jónás (K. H. Vasutas), Kisborsó (Marcali). 7 gólos: Puha (Tab), Rószavöl- gyi (Barcs), Bálint (Somogyszob). 6 gólos: Kiss (K. Kinizsi), Sza- kály (Taszár), Laborfalvi (Bala- t.onbogíár), Rószavölgyi II. (Barcs). Bene (Marcali). Szántó (Fonyód), Hottó I. (Csurgó). 5 gólos: Bíró, Farkas (K. Kini­zsi), Veverán I. (K. Dózsa). Tal- lián (K. H. Vasutas), Horváth, So­mogyi (Balatonlelle). 4 gólos: Török (Zamárdi), Végh (K. V. Lobogó), Stadler (K. Kini­zsi), Czabula I., Czabula II. (Tab), Dargai, Pámel (Taszár), Gölcz (Nagybajom), Molnár I. (Fonyód), Nagy II. (K. V. Lobogó), Nagy II. (Csurgó). 3 gólos: Hortváth, Herber, Ba­ta (Csurgó), Szűcs (B.-lelle), Tóth, Benedek (K. H. Vasutas), Pálfi, Gőbölös II. (Somogyszob), Farkas (Fonyód), Bessenyei (Marcali) Csima (K. Dózsa). Barakonyi Barcs), Vanya, Gerei (B.-boglár); Sin ka (Taszár), Győr ke H. (Tab), Nagy, Bencze (K. V. Lobogó), öngólt vétettek: Liszkai (Fo­nyód) Siófok ellen. Gréczi (Bala­tonlelle) Fonyód ellen. Pálfalvai (K. Kinizsi) Marcali ellen. Nagy I. (Csurgó) K. Dózsa ellen. Vörös (B.-lelle) és Bédai (Zamárdi) Barcs ellen. Mirkó (Marcali) Balaton­boglár ellen. A megsemmisített mérkőzések •eredményeit természetesen nem számítottuk be. A csapatok legjobb góllövői Nagybajom: Fehér (17). Marcali: Farkas (15). Zamárdi: Kertész (15). Siófok: Tóth (14). K. V. Lobogó: Nagyréti (13). Tab: G^rbely (11). Taszár: Kerékgyártó (9). K. Dózsa: Kecskeméti (9). Balatonlelle: Cser (9). K. H. Vasutas: Jónás (8). Barcs: Szili (8). Somogyszob: Bálint (7). Csurgó: Hottó I. (6). Fonyód: Szántó (6). Balatonboglár: Laborfalvi (6). K. Kinizsi: Kiss (6). Ki lesz a bajnok? Erre a kérdésre ma még nem le­het választ adni, hisz az őszi for­duló után teljesen nyílt a bajnoki cím sorsa. Közöltük a megyei lab­darúgó-bajnokság őszi végeredmé­nyét is. Azonban ez a kép csaló­ka. Nem egészen valós azért, mert a labdarúgó szabálykönyv 189. paragrafusa, illetve ennek 5, bekezdése a következőt mondja ki: A vidéki bajnokság befejezése után a feljutás, valamint a kiesés eldöntésénél a szereplő csapatok eredményéből törölni kell a tar­talékcsapatok eredményét, és ezek figyelembevétele nélkül döntik el a feljutás (illetve kiesés. Szerk.) sorrendjét. Itt jegyezzük meg, hogy e te­kintetben a Kinizsi II. eredményei törlendők tehát az idény végén. Megjegyezzük azt is, hogy a K, Kinizsi II. bajnokságot ugyan nyerhet, de feljebb nem juthat.) Viszont ki is eshet a K. Kinizsi tártál ékese pata a megyei I. osz­tályból. Az őszi idény eredményei alap­ján a Kinizsi mérkőzések figye lembe vétele nélkül a bajnoki sor­rend a következő: 1. K. Dózsa (1) 14 11 3­36:10 25 2. Siófok (2) 14 10 4­38:15 24 3. Tab (3) 14 7 3 4 33:17 17 4. Marcali (4) 14 7 2 5 39:32 16 5. Barcs (5) 14 6 3 5 34:25 15 6. KH Vasút. (6) 14 5 4 5 23:22 14 7. Nagybajom (9) 14 6 2 6 26:27 14 8. B.-lelle (10) 14 6 2 6 28:41 14 9. KV Lobogó (7) 14 5 3 6 29:25 13 10. Taszár (11) 14 4 3 7 28:28 11 11. Zamárdi (13) 14 4 3 7 23:29 11 12. Csurgő (12) 14 3 4 7 23:22 10 13. S.-szob (14) 14 4 2 8 18:37 10 14. B.-boglár. (15) 14 3 3 8 16:41 9 15. Fonyód (16) 14 3 1 10 21:44 7 nyék beszámításával elért helye­zéseket tüntettük fel. Érdekes képet mutat tehát ez a táblázat. Mutatja azt, hogy már csak a Dózsa és a Siófok versen­genek az elsőségért. De jelzi azt is, hogy a fonyódiak mindössze három ponttal vannak leszakadva a kiesési zónában tanyázó So­mogyszob, illetve Csurgó csapatá­tól. Minthogy három csapat esik ki a bajnokságból (ha Nagyatád megmenekülne az NB Ill-ban, ak­kor csak kettő), ezért tehát igen éles harc várható a tavaszi idény­ben a kiesés elkerülése körül. K. S. HÍREK — Kaposvár anyakönyvi hí­rei: Születés: Boldizsár László leánya, Erzsébet, Szunyogh Vilmos fia, Ferenc, Kása La­jos leánya, Irén, Csornai László fia, József, Budai Jó­zsef fia, Bertalan, Gábriel Jó­zsef fia, Péter, Oroszlány Jó­zsef leánya, Mária, Sasvári Károly fia, Károly, Bánó György fia, László, . Faggyas Ferenc fia, Ferenc, Rózsa Károly leánya, Ibolya, Eger- szegi László leánya, Magdol­na, Szekér László leánya, Anikó, Bankó János fia, Csa­ba, Kelemen Dezső fia, Zol­tán. Házasság: Patkó László— Puskás Mária. Halálozás: Far­kas Ferenc 66, Hortai Józsefné 68, Kovács Józsefné 75, Pa­taki Ádám 54, Radácsi La­josaié 67, Beleznai Józsefné 52, Migács József 25, Csekő Mi­hály 57, Takács Istvánná 80 éves. — AZ ISKOLAI FÜZETEK minőségére az* utóbbi időben több panasz hangzott el. A papírgyárak elhatározták, hogy a kisiskolások számára meg­kezdik a szálkamentes, fehér, já$ enyvezett vagy a tintát át nem eresztő füzet készítését. A tervek szerint az új tan­évben a kisdiákok már jobb füzetekbe írhatják feladatu­kat. — Mestervizsga előkészítő tanfolyam indult Marcaliban több szakmában. — AZ ORSZÁGOS BEKE- TANÁCS külpolitikai tájékoz­tatójának első füzete: Mi lesz Berlinnel? címmel jelent meg. j Már szégyelljük. f hogy ki tudja, hányadszor é megint erről kell beszélnünk- De ki tehet róla? Nem mi, tehetetlen, megírt, színezett . . , . .... . vagy áttetsző papír darabkák., ~ A* 1959- ,«vi építőipari, országunk egyik pa­koltsegvetes. es árrendszerrel születtünk, vala­kapcsólaiban uj rendelet fog, ^eiyik nyomdában láttat- megjelenni. A kisiparosok adó-, tunk el felirattal és díszités- kozossege ezert felhívja a kis-, sel aztán a őri fi iparosok figyelmet, hogy ta-, édesipari általainál a kü- valy megkezdett munkáikat a* nugátszeletek és szerződés csszegere való te-f csomádék testét fedtük ^ krntet nélkn!, az 1958. évi de-j és rejtettük el J szennyező­' napjan meglevő £ d^s meg a kíváncsi szemek állapotnak megfelelően sza- i elől molják el a megrendelőkkel, é — Az Áramszolgáltató Vál­lalat értesíti a lakosságot,^ hogy január ' 16-án, pénteken! 6— 7 óráig, 17-én,’ szombaton ( 13—14 óráig, 18-án, vasárnap! 7— 10 óráig áramszünet lesz! Kaposvárott és a kimenő, 15 < KW-os vonalakon. — Egyhetes tanfolyam kez­dődött Balatonbogláron mint­egy 80 tsz-tag részvételével. A brigád- és munkacsapatveze­tők a munkaszervezetek mű­ködésének feladatait, a nö­vénytermelés és állattenyész­tés időszerű kérdéseit tanul­mányozzák. — Nagyobb mennyiségű na­rancs érkezik Kaposvárra a napokban. A hét végére ismét árusítják az üzletek ezt a köz­kedvelt déligyümölcsöt. — József Attila, a munkás-f osztály költője címmel tart ( előadást Boross Dezső gimná- f ziumi tanár ma este 6 órakor? az ÉDOSZ kultúrházában. ? — Hagyományos tsz-pályá- ■ zaton dolgoznak a Közgazda- sági Technikum tanulói. A dolgozat beadásának határ­ideje: január 31, 70 000 könyv kelt el a karácsonyi vásáron Megyénk járási székhelyein — Fonyód és Siófok kivételé­vel — a földművesszövetkeze­tek kezelésében dolgozik a já­rási könyvesbolt. Jól sikerült a karácsonyi könyvvásár ezek­ben a boltokban. Az üzletek felkészültek a várható nagy keresletre, és több millió fo­rint értékű könyvben válogat­hattak a könyvbarátok. A tervezett 680 ezer forintos forgalommal szemben 860 ezer forint értékű, több mint 70 ezer darab könyvet adtak el a karácsony előtti időszakban. Legszívesebben az ifjúsági és szépirodalmi műveket, vala­mint a mezőgazdasági szak­könyveket vásárolták a falvak dolgozói. De szép számmal fo­gyott el politikai tárgyú könyv is. Minden könyvesbolt túltel­jesítette tervét. A nagyatádi könyvesbolt előirányzatának majdnem kétszeresét — 64 ezer forint helyett 116 ezer forin­tot — forgalmazta, a marcali könyvesbolt 114 ezer forinttal szemben 185 ezer forint érté­kű, a barcsi könyvesbolt 56 ezer forint helyett 84 ezer fo­rint értékű könyvet árusított. (Nem kell mindent látni a vevőnek...) Es most itt vagyunk Mar­cali főterének betonjárdáján, új ságpa/pirdarabok, szalma- szálak, elkésett falevelek kö­zött, kiszolgáltatva a csípős szél kénye-kedvének és a já­rókelők megvető pillantásai­nak. De, kőnyörgünk, tehe­tünk mi erről? Van. valami beleszólásunk sorsunk irá­nyításába? Alkotónk, az Em­ber szabadon rendelkezik ve­lünk: ideges türelmetlensé­gében a megvétel után azon­nal tépdesve vetkőztetni kez­di a. csokoládét, és minket, a, ruhát* hanyagul odahajít a főtér betonjára. Hasztalanul áll őrt álig egy-két méternyi­re a három frissen festett, csinos szemétláda, hiába tát­ja várakozón papírhulladék­ra éhes száját, az édességre, áhítozó Ember ezt nem veszi figyelembe. Szinte a tövükbe dob bennünket, a lefejtett papírt. Mintha csúfolódna: »Hiába állítottak ide naiv, jóhiszemű embertársaim, ne­kem nem parancsolnak. Én csak azért is a járdára do­bom. ..« így aztán igazán nem csodálható, ha vastagon borítjuk a cukorboltok kör­nyékén a házak töveit, aho­va zörögve sodor bennünket a fürgét téli szél Hát ezért szégyelljük ma­gunkat. .. egy kicsit az em­berek miatt is. i — pl —• Apróhirdetések: Az MHS és a K. H. Vasutas SK összefogásából motoros salakpálya épül Kaposvárott A Magyar Honvédelmi Sport Szövetség Somogy megyei elnök­sége és a Kaposvári Hunyadi Vas­utas Sport Kör vezetői meghívot­tak jelenlétében tárgyalta annak lehetőségét, hogy a K. Hunyadi Vasutas cseri sporttelepén moto­ros salakpályát létesítsenek. A je­lenlevők egyöntetűen megállapí­tották, hogy e salakpályára a mo­torsport fejlődése szempontjából igen nagy szükség van. Bár anya­gi eszközök tekintetében a KH Vasutas nem a legjobban áll, a kaposváriak mégis hozzálátnak a motoros pálya megépítéséhez. Az MHS anyagilag is tudja támogat­ni a pályaépítkezést, ennek elle­nében az MHS kaposvári moto­rosai otthont kapnak a cseri sport­telepen. A jelenlevő vállalatok és szervek vezetői szintén támogatá­sukról biztosították a motoros pá­lya építkező MHS-t és K. Hunya­di Vasutast. Segítséget ajánlott fel a Honvédség, a Cukorgyár, vala­mint a 23. Autóközlekedési Válla­lat is. A megbeszélésen előkészítő bizottságot választottak, amelynek elnöke Kovács László lett. Nagy­vári János városi főmérnök a Bu­dapesti Vasas motoros salakpálya terveinek tanulmányozása után el­készíti a cseri motoros salakpálya tervét. A pályaépítkezök úgy tervezik, hogy még 1959-ben elkezdik és használható állapotba hozzák első kaposvári motoros salakpá­lyát. Összeegyeztette tavaszi programját a K. Kinizsi és a KMTE labdarúgó-csapata A közelmúltban összeültek a K. Kinizsi és a KMTE labdarúgó szakosztályának vezetői, hogy megtárgyalják a tavaszi felkészü­lés programját, s azt összeegyez­tessék. Amikor a megegyezés szándékával ül le két sportkör, akkor nem lehet vitás az ered­mény. így volt ez most is. A leg­teljesebb összhangban lefolyt ta­nácskozás eredményeként meg­született a megállapodás. amely szerint február 8-án a KMTE ját­szik előkészületi mérkőzést, feb­ruár 15-én K. Kinizsi—KMTE mér­kőzés lesz Kaposvárott, 22-én a Kinizsi játszik itthon. A KMTE tavaszi előkészületi programja egyébként a pécsi csa­patok tornája miatt felborul. Az azonban bizonyos, hogy február 8-án a Komlói Bányász Kaposvá rótt játszik a KMTE csapatával. Szombaton nyit a Dézsa jégpálya A Kaposvári Dózsa SK vezető­sége felhasználva a kedvező idő­járást, elkészíti idén is jégpályá ját, amely mindennap délután 4- tol 8 óráig tart nyitva. Megállapí­tották a belépőjegy árát is. Fel­nőttjegy 3 forint, gyerekjegy 2 fo­rint. A Dózsa-iégpálya januar 17-én, szombaton délután 4 órakor nyit. (x) Apróhirdetések díja szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Az első szó minden esetben dup­lán számítandó. (10,— Ft-on aluli apróhirdetés nincs.) Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Kiadó- hivatala Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon: 15-16. A vidékiek hirdetéseiket postán is feladhatják ugyanerre a címre. Az érte járó összeget a megjelenés után a fel­adóval közöljük és befizetési csek­ket mellékelünk. ADÁS-VÉTEL Gerenda, szalufa, léc kapható Juhász kiskereskedőnél. Szigetvári U. 20. (1226) Vennék Kaposvárott kisebb há­zat. Árajánlatokat kérek. Cím a Kiadóban. (42) Eladó Csalogány-köz 39/b. 850 négyszögöl terület, házhely, szőlő, 30 db gyümölcsfával. Érdeklődni: Kanizsai u. 14. sz. (51) Eladó egy Hermes Béby táska­írógép 1500 Ft-ért. Sinay Sándomé, Somogyszil, Dózsa u. 205. (54) 125-ös Danuvia új állapotban el­adó. Cím: Toldi M. u. 1. sz. (1235) ÁLLÁS Az Alsóbogát! Állam! Gazdaság baromfitelep-vezetöt keres. Szak­képzettség és legalább ötéves gya­korlat szükséges. Fizetés megálla­podás szerint. Jelentkezés Alsóbo­gát! Állami Gazdaságnál. (41) HÁZASSÁG Megismerkednék házasság cél­jából 40—45 éves magányos asz- szonnyal. Leveleket a Kiadóba »Gyermekszerető« jeligére. (44) Az ÉM. Somogy megyei All. Építőipari Vállalat GYAKORLOTT ÜVEGEZŐKET Állandó munkára FELVESZ. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1 u. 37. «^^űvelődés cJzórakozós Csíky Gergely Színház: Lu­na asszony. Előadás este 7 órakor. Cid. Tájelőadás Barcson. Helyőrségi Tiszti Klub: 19 órakor: Nővérek c. film. Kísérőműsor: Állj közénk. Gyermekek részére: Hüvelyk Matyi, Kismalac meg a far­kasok, Az Aranyantilop c. filmek bemutatása. Vörös Csillag. Január 21-ig: Rose Bernd. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Január 18- ig: Gitáros lány. 4, 6, 8 órákon Rippl-Rónai Múzeum: So­mogyi festők őszt tárlata. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. így jobban melegít? Egy esseni cég fehérre, vö­rösre vagy kékre festett szenet szállít vevőinek — kinek-kinek ízlése szerint. SOMOGYI NÉPLAP Az MSZMP Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. Telefon: 15-10, 1S-11. Kiadóhivatal: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. Előfizethető minden postahivatal­nál és postás kézbesítőnél. Elő­fizetési díj egy hóra: 11,- Ft. Somogy megyei Nyomdaipari Váll. Nyomdáért felel: László Tibor. CÁ. DCiiiizsi Sport Kör MA fél 6 órakor az ÉDOSZ Művelődési Otthonban vexetöaégválaastó nagygyűlést tart. NAPIREND: 1. A sportköri választmányi tagok beiktatása. 2. A sportkör beszámolója az 1958. évi sport és gaz­dasági munkákról. 3. A sportkör 1959. évi programjának ismertetése. 4. A sportkör új vezetőségének megválasztása. A sportkör tagjai rendezett tagsági igazolvánnyal szavazati joggal bírnak. Kérjük a tagságunk minél nagyobb számban való megjelenését, az ügy fontosságára való tekintettel. VEZETŐSÉG.

Next

/
Thumbnails
Contents