Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-11 / 9. szám

Vasámsp, 1959. január H­8 SOMOGYI NÉPLAP SPORT Ülést tartott a Somogy TST elnöksége megyei A napokban tartotta meg az év első ülését a Somogy megyei Testnevelési és Sport Tanács el­nöksége. Az igazoltan távollevő Szikora István elnökségi tag kivé­telével mindenki jelen volt a ta­nácskozáson, amelyen a megye legfontosabb sportproblémái ke­rültek terítékre. Elsőként a sporttanács hivatalos közlönyének megszerkesztése ke­rült szóba. Határozat született, hogy a tanács havonta. egyszer közlönyt bocsát ki, amely felöleli az MTST, valamint az összes szak- szövetségek életének főbb mozza­natait, az ezzel kapcsolatos ren­delkezéseket. Úgy határozott a ta­nács, hogy nyomdai úton állítja elő közlönyét, s az első példány még januárban megjelenik. A második napirendi pont a já­rási testnevelési és sporttanácsok lezajlott üléseit elemezte. A beér­kezett jelentések, továbbá az el­nökség tagjainak személyes ta­pasztalatai alapján megállapítható, hogy igen mozgalmas és jó volt a Kaposvári Városi TST, a Mar­cali és Tabi Járási Sport Tanács ülése. Az ülések visszatükrözték, hogy e járásokban megindult a sportmunka, dolgozik a tanács. Sajnos, a többi tanácsülés: a ka­posvári járási, barcsi, nagyatádi, és siófoki igen gyengén sikerült. E három utóbbi ülést csak má­sodszori szervezésre sikerült lét­rehozni. Az ezzel kapcsolatos teen­dőket vitatta meg az elnökség, s elhatározta: e járásokat hatványo­zottabban segíti, hogy felzárkóz­hassanak az élen járó sporttaná­csokhoz. Véglegesen döntöttek a segéd­oktatói tanfolyamra jelentkezések ügyében. Valamennyi jelentkező­nél egyenként bírálták el, alkal­mas-e arra, hogy az ifjúság neve­lője legyen a jövendőbeli segéd­oktató. Végül 18 személyt terjesz­tettek fel a felsőbb sporthatóság­hoz, javasolva őket a segédoktatói tanfolyamra, örömmel nyugtázta az elnökség, hogy olyan ismert nevű sportember, mint Dőri András, a sokszoros válogatott ökölvívó is meg akarja szerezni a segédoktatói képesítést. A három hivatalos napirendi pont után belső, folyó ügyeket tárgyalt a sporttanács elnökségi ülése. Megkezd i edxéteil a Kinizsi is Véget ér a Kinizsinél is a téli pihenő. Király Tivadar edző máris visszaérkezett szabadságáról, s az eredeti terveknél két nappal ko­rábban megkezdi edzéseit az NB Il-es labdarúgó-csapattal. ~ A Kinizsi-labdarúgók idei első Bdzése január 13-án du. 5 órakor lesz a Táncsics Gimnázium torna­termében. Alapozó edzéseit itt kezdi meg a csapat. Az alapozá­son valamennyi játékos, akár az első, akár a második vagy az ifi csapat tagja, együttesen vesz részt. Az első edzést egyébként játékosértekezlet követi, amelyen a szakosztály vezetősége általános tájékoztatót tart a játékosoknak. Az NB III. teljes góllövó-listója Tegnap közöltük az NB m. so­mogyi góllövőit, most közzétesz- szük a teljes góllövő-listát. Azaz valójában a lista nem teljes, mert csak azokat tüntettük fel, akik legalább három gólt szereztek. 18 gólos: Zsoldos (KMTE). 15 gólos: Dujmov (Bajai Bácska). 11 gólos: Benács (Szekszárd). 10 gólos: Kása (P. Bányász), Si- mity (Bácsalmás). 9 gólos: Fláding (Bonyhádi Ju­tási (KMTE). 8 gólos: Petresevics (Bajai Bács­ka), Tamás II. (Bázakerettye), Ceg­lédi (Bajai Építők). 7 gólos: Szilasi, Csuti (Székesfe­hérvár), Rápity II. (Bajai Építők). 6 gólos: Tiszagáti (KMTE), Se- verán (Bácsalmás), Kreisz, Posz- lancsek (Bajai Építők), Hauschl (PBTC), Fábián (Nagykanizsa), pintér, Keszler (P. Bányász), Ka­rácsonyi (P. Vasas). 5 gólos: Stelzammer, Somogy vá­ri (P. Vasas), Bányai, Kovács (Nagykanizsa), Mezei (Bácsalmás), Kondor (SBRC), Majnai (Szek­szárd), Férhezli (Bázakerettye). 4 gólos: Tálas (Nagyatád), Pén­zes, Csapó (SBTC), Hóman (Szek­szárd), Horváth I. (Bázakerettye). 3 gólos: Halasi (P. Vasas), Stroh- mayer, Horváth (Székesfehérvár), Hertelendi (P. Bányász), Ler- vencz, Bodnár (Nagykanizsa), Te­kéd (Bajai Építők), Gebhardt, G. Kiss, Fülöp (DVSE), Albert (Bajai Bácska), Fogarasi, Szentendrei (Balinka), Horváth II. (Bázake­rettye), Váradi (Bonyhád), Pam- mer (KMTE), Bicsáki (Nagyatád). így látja az ökölvívó-válogatott edzője Szántó Imre, a Budapesti Hon­véd ismert nevű edzője vette át a közelmúltban a magyar ököl­vívó válogatott edzéseit. Tegnap­előtt Szántó edző meghívottak­nak beszámolt a magyar ökölví­vó-sport jelenlegi helyzetéről, s ökölvívóink legutóbbi szovjetunió­beli, illetve albániai útjáról. Ismé­telten bejelentette, hogy az ököl­vívó válogatott keret tagjai edző- táborozáson vesznek részt Tatán. Az ökölvívó-sport megfiatalításá­ról szólva az edző a következőket mondotta. — A válogatott keretben egész sereg fiatal szerepel. Úgy gondo­lom, ha szorgalmasan dolgozik, még ebben az évben bekerülhet a válogatottba például Tóbi, Tóth (Gyöngyös), Füzesi, Dorogi, Pál, Dienes, Matus, Budai (Győr), Kiin­ger, Simon (Székesfehérvár) és mások. Labdarúgó játéktereim tanfmyam Kaposváron A Somogy megyei Labdarúgó Játékvezetők Tanácsa felhasználva a labdarúgás téli szünetét, ismét játékvezetői t&nfolyamot indít. A tanács ezúton is felhívással for­dul mindazokhoz a 18. életévüket betöltött sportbarátokhoz, akik a labdarúgó játékvezetéshez kedvet és tehetséget éreznek, jelentkezze­nek játékvezetőnek. Kaposvárott jelentkezni lehet a 21-50-es tele­fonon, továbbá levélben a Labda­rúgó Játékvezetők Tanácsa, Ka­posvár, Postafiók 13. címen. Balatonbogláron ma választják újra a sportkör vezetőségét Rég nem látott érdeklődés kí­séri Balatonbogláron a ma — ja­nuár ll-én, vasárnap — sorra ke­rülő sportköri vezetőségválasztó taggyűlést. Az érdeklődés legfőbb oka, hogy az elmúlt esztendőben nem a legjobban mentek Balaton­bogláron a dolgok. Bizonyos fokú kapkodás jellemezte a sportköri vezetők munkáját, ennék következ­teben nagyarányú visszaesés mu­tatkozott több vonalon. Főként a labdarúgók őszi gyenge szereplé­se keserített el sok szurkolót. Ezek az emberek most a taggyű­léstől azt várják, hogy olyan ve­zetőség kerüljön a sportkör élé- i re, amely kivezeti a kátyúból a I balatonboglári sportot. Apréhirdeté^ek ADÁS-VÉTEL Beköltözhető házrész eladó Ka­posvárott. Nyár u. 2. sz. alatt. (33) Hízott sertés 140—150 kg-os eladó. Füredi u. 143. sz. ______________(1222) F onyódi telek részletre is eladó, autóért cserélhető. Pestimre, Vasút U. 46._____________________ (25) Eladó Nagyatádon, Kápolna u. 10. sz. 2 szoba, konyhás családi ház, mezőgazdasági melléképület­tel, 900 négyszögöl kerttel, azonnal beköltözhető. (T—1) Eladó kb. 250 kg-os hízott ser­tés. Laborfalvy Róza u. 29. (Don­ner). (32) Törzskönyves származású 6~db cornwald és 6 db angol kereszte- J zett választási malac és egy köny- nyű stráfkocsi, egylovas, eladó. Virág u, 92.___________________(1210) B eköltözhető ház szőlővel 30 000 forintért Tolna megyében, Érté-, nyen eladó. Bővebbet: Szallai-nő-* 1 2 3 * 5 6 vérek, Értény, vagy Kaposvárott ‘ 21-19 telefonon. (1208) Kaposvár, Domb u. 2. sz. alatt félig kész állapotban levő családi ház eladó. Érdeklődni lehet a MÉ­SZÖV terv-főosztályán, megyei ta­nács tel.: ‘24-29. (39) 180—200 kg-os hízott sertések el- adók. Rozner. Kanizsai út 5. (1219) 1954-es kiadású Moszkvics sze­mélygépkocsi eladó. Körállatorvos, Kutas. (1213) Á L I Á s Az Alsóbogát! Állami Gazdaság baromfitelep-vezetőt keres. Szak- képzettség és legalább ötéves gya­korlat szükséges. Fizetés megálla­podás szerint. Jelentkezés Alsóbo- gáti Állami Gazdaságnál. (41) Azonnali belépéssel ~ felveszünk gyakorlott Sztálinyec-vezetőket, mezőgazdasági erőgép szerelésben jáitas szakképzett szerelőket, szakképesített esztergályost és építési gyakorlattal rendelkező ké­pesített munkavezetőt. Jelentkezés írásban vagy szóban: Dél-Somogyi Állami Erdőgazdaság, Nagyatád, Szabadság tér alatt. (35) VEGYES Törköly cefréből a kifőzött tel­jes pálinkamennyiség törvényes áron megváltható. A főzés a szál­lítás sorrendjében történik, a ki­főzés a szállítástól három napon belül megtörténik. Szeszfőzde, Ka­posvár, Berzsenyi u. 49. (1220) A Kaposvári Közúti Üzemi Vállalat mélyépítésben jártas mérnököket és munkavezetőket keres. Fizetés a 19/1957. K. P. M. számú utasítás bérezése sze­rint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés a vál­lalat igazgatójánál Kapos­vár, Szántó Imre u. 39. " Színház Január 13-án, kedd este 7 órakor (Csiky-bérlet) PAUL LINCKE BEMUTATÓ ELŐADÁS! Revű operett 2 részben Rendez*: SALLÓS GÁBOR Csak 16 éven felülieknek! Műsor-naptár: Jan. 13, kedd 7 óra Csiky-bérlet Jan. 14, szerda 7 óra Odry-bérlet Jan. 15, csiit. 7 óra Jászai-bérlet Jan. 16, péntek 7 óra Déryné-bérlet Jan. 17, szombat 7 ó Somlay-bérlet Jan. 18, vas. du. 3 ó Kisfaludy-bérlet Jan. 18, vas. estei 6 Bérletszünet HÍREK Fogadónapot tartanak Szirmai Jenő, az MSZMP Somogy megyei pártbizottsá­gának első titkára és Habucz- ky Józsefné országgyűlési kép­viselők január 16-án, pénteken délelőtt 9-től délután 2 óráig a városi tanács elnöki szobájá­ban. Jegyek bérleti előadásokra is előre válthatók a ssinhtai jegyirodában, Május i. n. 23. — Telefon : 11-03 — A Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat nőbizottsága, ma délután fél 5 órakor mű­soros teadélutánt rendez, me- yen Balázs Andor, a Csíky Gergely Színház művésze is fellép. A nőbizottság a közel­jövőben szabó-varró tanfolya­mot indít az üzem női dolgo­zói részére. — Népfront-bizottsági tan­folyamok indulnak. Január 15-ón este 6 árakor a cseri körzetben A világ mezőgazda­sága címmel dr. Németih Sán­dor tart előadást. — A Munkaügyi Miniszté­rium szülői és mesteri érte­kezletet tartott az 523. számú siófoki ipari tanuló-iskolában. Az értekezleten 97 szülő és mester jelent meg, s megbe­szélték az ipari tanulókkal kapcso’atos problémákat. — Ünnepélyes tagkönyv ki­osztó KISZ taggyűlés volt 8-án a Kefeüzemben. Úttörők köszöntötték a gyűlést, s min­den KISZ-tagnak virágot nyújtottak át, majd a vállalat vezetősége vendégül látta a jelenlevőket. — Az ádándi nénközénisko­Ia 28 főve' működik, a hallga­tók 80 százaléka idős paraszt- ember. — A TIT műszaki szakosz­tálya értesíti az érdekelteket, hogy a klubműsorban 12-ére meghirdetett előadást január 14-én, szerdán este 6 órakor tartja meg Csepreghy főmér­nök -Merre tart a pamut ipar« címmel. PÄLYÄZATI felhívás a kaposvári Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe való felvételre. Somogy megye Tanácsa V. B. X. Művelődésügyi Osztálva oályázatot hirdet a Kaposvári Felsőfokú Ta­nítóképző Intézetbe való felvétel­re az 1959-60. tanévre. Pályázhatnak mindazok a fér­fiak és nők, akik az alábbi fel­tételeknek megfelelnek: 1. Szüleik Somogy megye terü­letén laknak. 2. Általános gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal, vagy ezzel egyen­I lő értékűnek tekinthető más érett- . ségi bizonyítvánnyal, illetőleg ké- i pesítéssel rendelkeznek. 3. A 2. pontban jelzett bizonyít­vány legalább közepes minősítésű. | 4. Politikai, erkölcsi magatartá­i suk kifogástalan. 5. A tanítói pályára egészségileg 6. 30. életévüket még nem töltöt- i ték be. j Tanulmányi idő 3 év. A tanul­mányok sikeres befeiezésével szerzett oklevél az általános is- ! kola I—IV. osztályaiban tanítói : működésre jogosít. A felvételnél előnyben részesül- ! nek azok a jelentkezők, akik az érettségi bizonyítvány megszerzé­se után ipari nagyüzemben, vagy a mezőgazdaság szocialista szek­torában fizikai termelőmunkát vé­gezlek és ott jól megálltak a he­lyüket. A pályázat beadásának mód la: A kérvényeket március hó 31-ig Somogy megye Tanácsa V. B. X. Művelődésügyi Osztálya vezetőié­nek kell benyújtani az alábbi mel­lékletekkel: I TÜ 820. r. sz. »Felvételi kére­lem«. Annál az iskolánál kanha- I tók, ahol a pályázó érettségi bizo­nyítványt szerzett, vagy a Nyom- i tatványboltban. Hatósági orvosi bizonyítvánv ar- j ról, hogy a pályázó egészségileg alkalmas a tanítói pályára. I Az iskola javaslata. Amennyi­ben érettségi után dolgozott, a munkahely vezetőiének javaslata 'is az iskola mellett. * Amennyiben az illető nem a fo­lyó tanévben érettségizek, az érettségi bizonyítványa. (A folyó tanévben érettségizők érettségi után terjesztik be érettségi bizo­nyítványaikat.) önéletrajz. Hatósági vagyoni bizonyítvány. Születési anyakönyvi kivonat. A Dályázók előreláthatóan július hó folyamán felvételi vizsgát kö­telesek tenni. Frről külön értesí­teni fogjuk a ténylegesen jelent­kezőket. Kaposvár, 1959. január hó 5-én. Somogy megye Tanácsa V. B. X. Művelődésügyi Osztálya. — A színház felhívja a bér­lettulajdonosok figyelmét, hogy kivételesen kedd este 7 órakor tartja a bemutató elő­adását. Paul Lincke :■ Luna asszony c. revü operett kerül színre két részben. Csíky bér­let. Bérleti előadásokra rendes napi jegyek is válthatók (x) — Egy évi börtön-, 500 fo­rint pénzbüntetésre és 13 825 forint megfizetésére ítélte a Lengyeltóti Járásbíróság Pul­ler Károly balatonzamárdi la­kost, a fonyódi 2-es számú hentesüzlet volt vezetőjét tár­sadalmi tulajdon elleni sik­kasztással és hűtlen kezeléssel ismételten elkövetett bűntett miatt. A tabi KISZ-szervezetben 14 tagú tánccsoport alakult Nagy Gyula vezetésével. — Középiskolás Ifjú Gárda alakult január 7-én. A szerve­zet célja: az iskolai fegyelem megszilárdítása, rendezői szol­gálatok elvégzése és társadal­mi munkában való részvétel. — Az osztoDáni Győzelem Tsz bővíti halastavát; az idén már 18 holdnyi!’ tótecn fognak halászni. — A 66-os, kaposvár—szán- tődi útvonalon a Ráksi és Igái közötti hóakadályt eltakarítot­ták, így a megyében minden út járható, hóakadály sehol sincs. LOTTÓ A másod iík játékhéten 3 231 425 lottószelvény érke­zett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságira. ÖX találatot egy szelvényen sem értek el. A négytalálatos szelvények száma 15, nyereményük egyen­ként 161 671 forint. Három ta­lálat 2423 volt, s ezekre 500 forintot fizetnek. A kéttalála- tos szel vénvek száma 73 601, nyereményük 16,40 forint. PÄLYÄZATI felhívás a soproni Felsőfokú Óvónőképző Intézetbe való felvételre. Somogy megye Tanács V. B. X. Művelődésügyi Osztálya pálvázatot hirdet a Sooroni Felsőfokú Óvó­nőképző Intézetbe az 1959—60. tan­évre. Pályázhatnak mindazok a nők, akik az alábbi feltételeknek megfelelnek: 1. Szüleik Somogy megye terü­letén laknak. 2. Általános gimnáziumi érett­ségi bizonyítvánnyal, vagy ezzel egyenlő értékűnek tekinthető más érettségi bizonyítvánnyal, illetve képesítéssel rendelkeznek. J 3. A 2. pontban jelzett bizonyít­vány legalább közepes minősíté­sű. 4. Politikai, erkölcsi magatartá­suk kifogástalan. 5. Az óvónői pályára egészségi­leg alkalmasak. 6. 30. eletavüket niég nem töl­tötték be. Tanulmányi idő 2 év. A tanul­mányok sikeres befejezésével szerzett oklevél óvodákban óvó­női működésre jogosít. A pályázat beadásának módja: A kérvényeket március hó 31-ig Somogy megye Tanácsa V. B. X. Művelődésügyi Osztálya vezetőjé­nek kell benyújtani az alábbi mel­lékletekkel: TÜ 820. r. sz. «-Felvételi kére­lem«. Annál az iskolánál kapha­tók, ahol a pályázó érettségi bizo­nyítványt szerzett, vagy a Nyom­tatványboltban. Hatósági orvosi bizonyítvány ar­ról, hogy a pályázó egészségileg alkalmas a tanítói pályára. Az iskola javaslata. Amennyi­ben érettségi után dolgozott, a munkahely vezetőjének javaslata is az iskola mellett. Amennyiben az illető nem a fo­lyó tanévben érettségizik. az érettségi bizonyítványa. (A folyó tanévben érettségizők érettségi után terjesztik be érettségi bizo­nyítványaikat.) önéletrajz. Hatósági vagyoni bizonyítvány. Születési anyakönyvi kivonat. A pályázók előreláthatóan július hó folyamán felvételi vizsgát kö­telesek tenni. Erről külön értesí­teni fogjuk a ténylegesen jelent­kezőket. Kaposvár, 1959. január hó 5-én. : Somogy megye Tanácsa V. B. ______X. Művelődésügyi Osztálya. S OMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin I út 14. - Telefon: 15-10, 15-11. ' Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Somogy megyei Nyomdaipari V. Nyomdáért felel: László Tibor. „Nem tartok igényt isten jobb kezére“ Soha nem gondoltam vol­na, hogy abban a faluban, ahol a dolog történt, egyszer, amikor megkondulnak a ha­rangok, velem is foglalkozik a tisztelendő úr, s ha nem is név szerint, de az isién és a gyiiiLekezet színe elé ci­tál. Amit én akkor a versben kimondtam, ma is vallom, még akkor is, ha ez ellen­kezik a biblia és a papok tanításaival. Hogy »Nem tar­tok igényt isten jobb kezé­re« — ez az én privát dol­gom, nem másoké. Egyáltalán nem nyvgtalanlcodom, ha a szószékben állóknak nem egészen, de az embereknek tetsző dolgok történnek a vi­lágban. Ha fordítva lenne, az más. Volt ilyen is, s én emlékszem azokra az idők­re. Az intéző, aki megverte a cselédjét, a zsugori, aki két gyalognapszámot követelt egy kocsifuvarért, áhítatos arc­cal hallgatta vasárnaponként az igét, s tüntetőén még pénzt is adott isten dicsősé­gére. Ez kedves volt a pré­dikátorok és az Vr előtt? Egy-két közvetlen szó nem ártott volna a szószékről az istent és az embereket ily módon gyalázók ellen. Vagy ehhez nem volt jogalap? Jobb volt inkább mennyor­szággal is tűrésre bíztatni?.., — gs — ^yitűve lődés «Szórakozás VASÁRNAP: Csíky Gergely Színház: Ka­baréműsor. Délután 3 és este 7 órakor. Vörös Csillag. Január 14-ig: Szent Péter esernyője. 3, 5, 7, Q Ápalírvr Matiné: Fel a fejjel. Fél 11 órakor. Szabad Ifjúság. Jan. 11-ig: Az élet visszavár. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Csínytevő. Fél 11 órakor. KI OS/, Béke-mozi: Január ll-én: Szökevények. 3, 5 óra­kor. Helyőrségi Tiszti Klub. 10 órakor: Kis szökevény című film bemutatása gyermekek részére. 15 órakor: ötórai tea. Közreműködik Porkoláb Lász­ló tánczenekara. 20 órakor: Ott a végállomásnál című csehszlovák film. Kísérőmű­sor: Vakáció Sylt szigetén. HÉTFŐ: Vörös Csillag. Január 14-ig: Szent Péter esernyője. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Jan. 14-ig: Bum, a katona. 4, 6, 8 órakor. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. ; At EM. Somogy megyei All. ^ Építőipari Vállalat 1 GYAKORLOTT ÜVEGEZŐKET Állandó munkába FELVESZ. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1 u. 57. VADASZOK FIGYELEM! Közöljük megrendelőink­kel, hogy vállalatunk legyvfirjavításDkat az eddigi gyakorlattól el­térően nem a Nádor ut­ca 3. sz. alatti részlegé­nél, hanem a Május I u. 30. szám alatt lévő központi üzemegységénél eszközöl. SOMOGY MEGYEI FINOMMECHANIKAI gépjavító v. Kaposvár, Május 1. utca 30. Felhívjuk a város és a megye területén az ér- dekelt nagyfogyasztók figyelmét, hogy 1959. évi mujee szükségletüket legkésőbb 1959. február 28-ig, vállalatunknál szer- ződésileg biztosítsák. KAPOSVÁRI HŰTŐIPARI VALLALAT ) 04338187

Next

/
Thumbnails
Contents