Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-07 / 5. szám

Védekezés a szárazság; és a talajpusztulás ellen Nemcsak a tudományos vi­lág, hanem a nagyközönség is elfogódott megdöbbenéssel fo­gadta a hírt az új év első nap­jaiban: a Szovjetunió fellőtte első űrrakétáját. Az első pil­lanatban sokan kétkedéssel fo­gadták ezt, hiszen el sem tud­ták képzelni, hogy ember va­laha is megvalósíthatja Verne álmait, a világűrrepülést. A kétkedőket legtöbb esetben nem a rosszindulat vezette, de a világürrepülés gondolata annyira új és megdöbbentő volt, hogy földi értelemben ki­alakult gondolkodásunk igen nehezen fogadta el a tényt: emberi kéz és elme munkája eredményeképp egy tárgyat lehet eljuttatni a Holdig, sőt ■— mint azóta kiderült — még annál is messzebb. És a két­kedés gondolatát segítette az az évezredes tapasztalat, hogy egészen a legutolsó évekig so­ha ember által feldobott vagy fellőtt tárgy nem hagyta el a Földet, mindig visszaesett. Vizsgáljuk meg tehát, milyen feltételeket kellett teljesíteni ahhoz, hogy egy tárgy elhagy­hassa a Földet. Már a legközvetlenebb ta­pasztalatok mutatják, hogy a probléma megoldása nem könnyű: minden tárgyat itt a Földön húz valamilyen erő a Föld középpontja felé. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint az a tény, hogy a Föld másik ol­dalán álló emberek hozzánk viszonyítva éppen fejjel lefele állnak, mert őket is ez az erő a Föld középpontja felé húzza. És éppen ez az erő akadályoz­ta meg mind ez ideig, hogy bármilyen tárgyat kijuttathas­sunk a Föld vonzóköréből. De a tudomány már régen fog­lalkozott a gondolattal, hogy ha elég nagy sebességgel tu­dunk útnak indítani egy tár­gyat, akkor az nem fog többé visszaesni. Igaz, szédületes nagy sebességekről van szó: másodpercenként 8 kilométe­res sebesség kell ahhoz, hogy a tárgy ne essen vissza a Föld­re, hanem a Föld körül mes­terséges hold módjára kerin­gésbe kezdjen. Ezt hívják első kozmikus sebességnek. És hogy már ez is milyen nagy feladat elé állította a tudo­mányt és technikát, mutatja az is, hogy csak 15 hónappal ez­előtt sikerült a Szovjetuniónak először elérni ezt a sebességet, és fellőni első mesterséges holdjukat, a Szputnyik I-et. Egy-két példa arra, hogy va­lamennyire is érzékelni tudjuk az első kozmikus sebesség nagyságát: egy másodpercen­ként 8 kilométeres sebességgel száguldó tárgy 19 másodperc alatt tenné meg az utat Ka­posvár és Budapest között, és 83 perc alatt kerülné meg a Földet az Egyenlítőnél. Ilyen sebességeket a technika jelen­leg csak egyetlen módon tud elérni: többlépcsős rakéták segítségével. Ezek a berende­zések lényegében hasonló mó­don működnek, mint a fejünk felett szálló léglökéses repülő­gépek: hátrafelé igen nagy se­bességű forró gáztömeget bo­csátanak ki, és ennek lökőere­je viszi előre a repülőgépet. Könnyű előállítani a légtéren belül ezt a gázsugarat, hiszen mást sem kell tenni, mint a gép elején beszívott levegővel üzemanyagot kell elégettet- nünk és gondoskodni arról, hogy az égéstermékek hátra­felé áramoljanak ki. Más a helyzet a rakétáknál, hiszen ezek magukkal kell vi­gyék az üzemanyag elégetésé­hez szükséges oxigént is, mert a Földünket körülvevő 100 ki­lométeres vastagságú levegőré­tegen kívül már nem tudnának külső levegővel működni. És i miért hívjuk többlépcsős ra- \ kétáknak ezeket a berendező- I seket? Gondoljuk meg, hogy | egy ilyen rakéta súlyának leg- j nagyobb részét az üzemanyag j és oxigén, no meg annak tar­tályai teszik ki. Természetes, hogy az út felének megtétele után felesleges magunkkal ci­pelnünk a kiürült tartályokat,. mert ezek csak káros terhet jelentenének az út hátralévő részének megtételénél. A mo- | elem technika úgy küszöböli I ki ezt a nehézséget, hogy több egymás után szerelt rakétával végezteti el a feladatot; ami­kor az első rakéta tartályai kiürültek, motorja leállt, az egész berendezés leválik, és visszaesik a Földre, a máso­dik rakéta pedig akkor kezdi el működését, és így tovább. Fentiek szerint megkülönböz­tetünk két-, három- és négy­lépcsős rakétákat, melyek ha­talmas erejére mi sem jellem­zőbb, hogy már a III. Szput- nyiknak számítások szerint 430 tonna tolóerővel rendelke­ző rakétája volt. Az elmúlt év mesterséges holdjait is ilyen három- és négylépcsős rakétákkal juttat­ták fel pályájukra. A tudo­mánynak hatalmas szolgálatot tettek, hiszen először szolgál­tattak adatokat több száz, sőt több ezer kilométer Föld fe­letti magasságból. Bár a mes­terséges holdak már nem es­tek rögtön vissza, végérvénye­sen mégsem hagyták el a Föl­det, mert hosszú keringésük alatt valamennyit mégis fé­keződtek a nagyon ritka le­vegő hatására, míg aztán las­san belesüllyedve a sűrűbb légkörbe, a súrlódás következ­tében elégtek. Ha sikerül a rakéták teljesít­ményének fokozása, akkor nyilvánvalóan egyre nggyobb és nagyobb sebességekre lehet felgyorsítani a mesterséges holdakat. 8 és 11 kilométer má­sodpercenkénti sebességek kö­zött a mesterséges holdak pá­lyája már nem köralakú, ha­nem a sebességtől függően egyre elnyújtottabb elipszis lesz. Az Amerikai Egyesült Ál­lamok tudósainak voltak olyan kísérleteik, hogy egy olyan mesterséges holdat lőjenek fel, amelyik megkerülve a Holdat és a Földet, ilyen elipszis- nályán keringjen. Kísérleteik kudarcot vallottak, valószínű­leg irányítási problémák miatt, másrészt rakétáik nem tudtak elég nagy seoességre felgyorsulni. Számítások azt igazolták, hogy van még egy bűvös se­bességi határ a kozmikus re­pülésben: száguldott a Hold mellett, pá­lyája kicsit megtört a Hold vonzóereje következtében, majd tovább száguldva távolo­dott még messzebb a Földtől és most már a Holdtól is. A je­lentések szerint a rádióadók végig kifogástalanul működ­tek, az űrhajó műszereinek adatait továbbították a földi megfigyelők felé. * Sokan felvetik a kérdést, mi lesz a sorsa az űrhajónak? Ha­sonlóan a naprendszer többi bolygójához, valószínűleg az idők végtelenségéig keringeni fog a Nap körül, mint annak egyik bolygója. Sokan látták már azt a fényképet, melyet Morris Al­lan angol fényképész készített az űrrakéta fénycsóvájáról. A rakéta tervezőinek számolniuk kellett azzal, hogy a világűr méreteihez képest igen apró rakétát útján követni lehes­sen vizuálisan is. Ezt g. felada­tot csak úgy lehetett megolda­ni, ha a rakéta valamilyen csillagászati műszerekkel meg­figyelhető anyagot bocsát ki magából útja közben. Így esett a választás a mesterséges nát­riumfelhő létesítésére, amelyet a világ több helyén megfigyel­tek, és le is fényképeztek. Mit hoz a jövő? Itt csak találgatni lehet, és az eddigi eredmények láttán előre elgondolni a várható fej­lődést. A tudomány alig 15 hó­nap alatt két kozmikus se­besség túlszárnyalását tette le­hetővé, megvalósítva a mes­terséges holdakat és most leg­utóbb a világűrrakétát. Nem lehetetlen tehát, hogy rövid idő elteltével olyan rakéták indulnak útjukra, melyek — akár televízión keresztül — közeli képeket közvetítenek a Hold felületéről, még inkább annak sohasem látott másik féltekéjéről. És biztosak lehe­tünk abban, hogy a ma élő nemzedékek megérik az ember első világűrben útját is. Mindez ma még csak talál­gatásszámba megy: de alig egy éve még a szakemberek is kétkedéssel fogadták egy vi­lágűrhajó gyors megvalósításá­nak gondolatát, és íme, már meg is valósult. így válik igazzá a filozófiai tétel: nin­csenek megismerhetetlen dol­gok, csak ez ideig meg nem ismert dolgok vannak. És amint a tények mutatják, a szovjet tudomány és technika élen jár a világ titkainak fel­derítésében. J. A. Minthogy a magyar mező- gazdaság történetében eleinte inkább a szárazság kötötte le a figyelmet, a talajpusztulás súlyos következményei pedig csak később váltak szembe­szökővé, azért természetes, hogy eleinte a szárazság elleni védekezés látszott legfonto- ! sabb problémának, később pe­dig ezzel párhuzamosan, de külön utakon indult meg a lefolyó víz tál aj rombolása el­leni harc. Ma már nem látjuk a két feladatot ilyen különállónak. A korszerű agrotechnika olyan eljárásokat adott ke­zünkbe, amelyek együttesen oldják meg a két feladatot, mégpedig sokkal jobban, mint ahogyan külön-külön le­hetséges volna. A szovjet me­zőgazdaság példája mutatja, hogy ezek minden eddiginél hatékonyabb eszközei a szá­razság elleni és a talajpusztu­lás elleni küzdelemnek. A korszerű védekezés alap- gondolata, hogy a talajnak a vízzel való gazdálkodását kell megjavítani. Képessé tesszük a talajt, hogy jelentékeny mennyiségű vizet raktározhasson el ma­gában. Ezzel egyszerre küz­dünk a szárazság és a talaj­elmosás ellen is, mert ha több víz jut be és halmozódik fel a helyszínen a talajba, akkor kisebb lesz a haszontalanul és pusztítva elfolyó vízmennyiség az esőzések idején. A talaj­ban tartalékolt vízkészlet se­gítségével a növények hosz- szabb ideig dacolni tudnak a szárazsággal. Viszont a száraz­ság utáni heves esők vizéből az ilyen talaj többet tud ma­gába fogadni, kevesebb fut le belőle a lejtőkön, és így pusztítóképessége is csökken: most már a nagy eső is csak annyit tud rombolni, mintha jóval kisebb eső hullott volna. A kétféle csapás elleni együttes védekezéshez tehát azt kell elérni, hogy a talaj több vizet tartson vissza az esőből, valamint a vízháztar­tásnak a másik, nálunk külö­nösen fontos bevételi forrá­sából, a tavaszi hóolvadásből is. Ezt a célt lényegileg kétfé­leképpen lehet elérni: egy kez­detlegesebb megoldás váz, ha a lefolyó víz útjába bizonyos akadályokat állítunk; a másik, sokkal hatásosabb megoldás pedig az, ha a talaj szerkeze­tét és tulajdonságait átalakít­juk. A NTARKTISZI M ŰMIÁK a második kozmikus sebesség. Kimutatható ugyanis, hogy ha egy tárgy 11,2 kilométer má­sodpercenkénti sebességgel rendelkezik, akkor képes vég­érvényesen legyőzni a Föld vonzóerejét, és elhagyni a Földet. Ilyen nagy sebesség elérése még fokozottabb fel­adatok elé állította a techni­kát, és mind ez ideig egyetlen állam tudósainak sikerült csak: * Szovjetuniónak. Az első űr­rakéta, melyet napjainkban indítottak útnak, ilyen hatal­mas sebességgel kellett ren­delkezzen ahhoz, hogy kijut­hasson a f öld vonzóköréböl. Az egész világ feszülten fi­gyelte, sikerül-e kitörnie a szovjet űrrakétának a földi vonzóerőből, el tudja-h végez­ni feladatát, nem izakad-e meg idő előtt a rádióösszekót- tetés a földi megfigyelőkkel? És a kétkedők minden kérdé­sére pozitív választ adott az űrrakéta. Vasárnap reggel, a hajnali órákban az űrhajó el­Jevgenyij Korotke- vics szovjet földrajztudós be­fejezte az úgynevezett, antark­tiszi múmiákkal, az Antarktisz jegében természetes körülmé­nyek között épségben maradt állat- és madártetemekkel kap­csolatos kutatásait. A szovjet tudós Kelet-Antarfktisz jég­mentes partszakaszain talált ilyen tetemeket. Az úgyneve­zett antarktiszi oázisokon a föld felszínén heverő ép fóka- és pingvin-tetemekre bukkant. Az Ingrid Chri stensen-parton találta a legértékesebb lelete­ket. Itt, azon a vidéken, ame­lyet a szovjet sarkkutatók a »halál völgyének« neveztek el, a több mint tíz kilométer hosszúságban sorakozó keserű- sós tavak partján tömegesen hevertek az épségben maradt fóka-, óriási viharmadár-, pingvin- és farkashal-tetemek. részben távol a tengertől és 40 méter tengerszint feletti ma­gasságban. A jelek után ítélve ez a vidék valaha tengerfenék volt. A tetemek másik részét a tenger szintjénél jóval alacso­nyabban, kiszáradófélben levő sóstavak partján találták. A szovjet tudós az állati te­temek természetes mumifiká- lódását több óikkal magyaráz­za. Télen a hideg mumifiikólja a tetemeket, nyáron pedig, amikor lényegesen emelkedik a hőmérséklet, az igen száraz levegő tartja fenn ezt a folya­matot. Az is hozzájárul a tete­mek huzamos épségben ma­radásához, hogy az An talk ti- szórt nincsenek rothadást elő­idéző baktériumok, sem fér­gek és rovarok. A keserű-sós tavak vízében még kedvezőbbek a feltételek a kon/ rválódáshoz. A víz só­tartalma olyan tömény, hogy I lehetetlenné teszi a bomlást. A több száz vagy talán tö^b ez"« évvel ezelőtt pir>:j-■/*”1 * ■■»«k c°.=k « no meg a ............ A z első fajta védekezési mód a talaj felszíni formáit változtatja meg, például az úgynevezett sáncolás az egész szántóföldön sűrű egymásutánban, néhány mé­teres távolságokban is föld- hányásokat létesít. Ezek a víz gyors lefolyását lehetetlenné teszik, az esővíz a sáncok közt felgyülemlik, és hosz- szabb időt tölt a talaj felszí­nén. Eközben egy része ugyan elpárolog, de másik része, legalábbis a jobb talajokba, fokozatosan beszivárog. A sán­cok kis földhányásait külön gépekkel állítják elő. A ma­gyar mezőgazdasági gép­iparnak szép eredményei van­nak ilyen sáncológópek szer­kesztésében és gyártásában. A sáncolással nagy víz- mennyiségeket menthetünk meg a talaj számára, amelyek különben veszendőbe mentek volna, és a gyengébb lejtésű területeken szinte egészen megszüntethetjük a talajpusz­tulást. Azonban ha a sáncolt terepnek olyan talaja van, amelynek kicsi a vízbefogadó képessége, vagy éppenséggel vízzáró talajfajtáról van szó, akkor ezen az úton nem lehet a szükséges víztartalékot a talajba juttatni. A sáncokon visszatartott viz ilyen helyen nem folyik ugyan el, de nagy része elgőzölgés útján ve­szendőbe megy. A talajpusztu­lás csapása ellen ezzel is vé­delmet nyújtottunk, de a szá­razság idejére nem sikerült víztartalékot gyűjtenünk. Ezt a feladatot is megoldják azok az agronómiái módsze­rek, amelyek a talaj víztároló képességének a megjavítására vezetnek. Ilyen a szovjet kutatók által kidolgozott füves vetésforgó bevezetése, megfelelő talaj­művelési és talajjavítási mun­kák elvégeztetése. A füves ve­tésforgó olyan elhaló növényi részeket visz be a talajba, fő­képpen gyökérmaradványokat, amelyeknek jelentékeny vízbe­fogadó képességük van, és szétbomlásukkor magát a ta­lajt is kitűnő víztároló kö­zeggé alakítják át. A gépi talajművelés célszerű eljárá­sai szintén, elősegítik olyan talajszerkezet kialakulását, amely nagyobb vízmennyisé­gek befogadását teszi lehet­ségessé. Ezekkel az eljárások­kal elérhetjük, hogy még nagy szárazságok idején is elég jó termést takaríthatunk be. A talajvédelem másik ága A termőtalajoknak egy má­sik veszedelmes időjárási el­lensége a szél. Az esztendő­nek azokban a részeiben, ami­kor a földeket nem fedi sűrű növényzet, és nem borítja hó­takaró sem, a szelek szaba­don száguldanak a földszín fe­lett, és a könnyen mozgó talajrészecskéket szárnyukra veszik. Elsőnek távoznak a szélben a legkönnyebb ré­szecskék, a kis humusz-sze­mek, amelyek a termőtalaj­nak a legértékesebb alkotóré­szei. Erős és tartós szélben a termőtalaj mind eltűnhet. A szél tehát, legalábbis minő­ségben, rontja a talajt, de sok­szor egészen eV is pusztítja. A talaj vízbefogadó képes­ségének javítása bizonyos fo­kig ezt a veszedelmet is csök­kenti, mert ameddig a ta­laj nedves állapotban van, addig a szél kifúvó munkája nem kezdődhet meg. Saj­nos azonban, a hevesebb, szá­raz levegőt) szállító szelek már néhány óra alatt is anv- nyira kiszárítják a talaj fel­színét, hogy a pusztulás meg­indulhat. Ezért a szél okozta talajpusztulás ellen más vé­dekezést is kell keresni. Egy kitűnő megoldást a Szovjetunióban dolgoztak ki. A szél pusztító erejét a szabad mezőkön azzal szelídíthetjük meg, ha a szántóföldeken kes­keny erdősávokat ültetünk. ANTIBIOTIKUM DAQANATOK ELLEN Egy japán tudós olyan anti­biotikumról számolt be a philadelphiai Metropolitan kórház orvosai előtt, amely a daganatok összezsugorodását idézi elő, és így esetleg érté­kes új fegyver lehet a rák elleni küzdelemben. Dr. Yaemon Shirara osakai sebész elmondotta, hogy egy kutató csoportban dolgozik, amely 1956 óta készíti a Mi­tomycin C elnevezésű penész­gombát, amely kizárólag To­kió egyik külvárosának tala­jában terem. Ezt a penész­gombát eddig 82 rákos meg­betegedésben szenvedő bete­gen próbálták ki. A Mitomycin C klinikai al­kalmazása majdnem vala­mennyi beteg állapotának azonnali általános javulását eredményezte. Az esetek 30 százalékában a rákos daganat visszafejlődött, és több be­tegnél teljesen eltűnt. A Mi­tomycin C-vel állatokon vég­rehajtott előzetes kísérletek kimutatták az antibiotikum visszafejlesztő hatását a da­ganatokra. Harminchárom kötetes beszámoló a genfi atom­konferenciáról Hétfőn az ENSZ kiadta a szeptember folyamán Genfben megtartott atomkonferencia 33 kötetes anyagának első kötetét. Az angol nyelven megjelenő 33 kötetben előreláthatólag kb. 39 000 oldal és 15 000 il­lusztráció lesz. A könyvek ki- nyomatását az Egyesült Álla­mokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Franciaországban és Svájcban működő különle­ges nyomdáknak adták ki, mert egyetlen nyomda nem udna megbirkózni a feladat- ' Tervbe vették rövidített spanyol és orosz ki- negjelentetését is, ezek sem lesznek azonban 12—13 kötetnél rövidebbek. Újítás a telefonhálózatban Egy Chicagói műszaki érte­kezleten bemutatták az úgyne­vezett szinkron detektort, amelynek alkalmazása tizen­kétszeresére növeli a telefon- kábelek teherbíróképességét. A telefonösszeköttetés ennek segítségével erősen feljavul 'anélkül, hogy az utcákat fel kellene bontani, és új kábele­ket kellene lefektetni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents