Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 25. szám

világ proletárjai, egyesüljetek» Somogyi-frf'--­--- • M SZMP Jegyei bizottsága és a megyei tanács lapja XVI. évfolyam, 25. szám. ARA 50 FILLÉR Péntek. 1959. január 30. Mai számunk tartalmából A magyar kormány válaszjegyzéke a szovjet kormány jegyzékere OTTHONUNK BIZTOS GYÓGYMÓD A községfejlesztési tervekről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Amint hírül adtuk, ülést tartott Somogy megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsá­ga. Az ülés napirendjén szere­pelt a múlt évi községfejleszté­si tervek megvalósítása, ta­pasztalatainak összegezése és az idei feladatok megvitatá­sa. A végrehajtó bizottság megállapította: a helyi taná­csok mind nagyobb gondot fordítanak a községfejlesztés­re. Felismerték, hogy munká­juk döntő részét képezi a köz­ség építése, szépítése. Ezt az utat kell járni a jövőben is, mert a községfejlesztési ter­vek megvalósítása a kapcsolat erősítésének leghatásosabb módja. kedden | tására, közhidak építésére és javítására mintegy másfél mil­lió forintot használtak fel, Vízvezetékihálózat építése (7,7 km) 430 ezer forintot vett igénybe. Mindez azért vált lehetővé, mert »...megyénkben 1958-ban nem volt olyan köz­ség, ahol ne szavaztak volna meg községfejlesztési hozzá, járulást...« — mondja az elő­terjesztés. Számokban lemérhető fejlődés Ml épült tavaly? A tervosztály kitűnik, hogy Ha egybevetjük az. 1957-es tömeg-(év adatait az 1958-aséval (fo- egyik j rintban kifejezve), azt látjuk, hogy a pénzhozzájárulás 3,1 millióról 11,5 millióra, a tár­sadalmi munka értéke 1,4 millióról 3,9 millióra, a helyi anyag értéké 854 ezerről mintegy 2,3 millióra, tehát az jelentéséből megyénkben 1958-ban községfejlesztésre fel- . , j 00 . használtak pl. közületi áron 0SSzbeVetel 17>6 millloro1 33’4 kapott 12190 mázsa cementet, 1748 mázsa meszet, 1,8 millió ! • darab téglát, 53 e^er darab bevetelbo1 12’7 mllhó’ cserepet és palát. Építettek több óvodát összesen 505 férő­hellyel, 1,1 milliós beruházás­sal. 71 692 négyzetméternyi szi­lárd burkolatú járda létesíté­sére 2,9 millió, 15 tanterem és 8 pedagóguslakás építésére mintegy 800 ezer, 116,4 km hosszú vízvezető árok tisztí­tására 1 millió forintot köl­töttek. A villanyhálózatot 49,9 km hosszan bővítették 1,9 milliós költséggel. A fásítás (8,5 kh.) és a legelőjavítás (1518 kh.) csaknem 193 ezer forintba került. Dűlő­millióra nőtt. Azt is érdemes megjegyezni, hogy 1957-ben a a múlt évben pedig 24,3 millió forin­tot (pénzt, társadalmi munkát és helyi erőforrásból származó anyagot) használtak fel köz­ségfejlesztésre (a különbözetet nagyobb összegű beruházások- | ra tartalékolták). A tavalyi tényleges bevétel­lel szemben (33,4 millió) a tervek szerint 45,6 millió fo­rint szolgálja ebben az év­ben a községfejlesztés céljait. A lakosság pénzhozzájárulása mintegy 6,3 millióval, a tár­sadalmi munka és a helyi anyag értéke pedig 3,6 millió­utak, belterületi utak javí-val növekszik. Ám a községek Kiss Károly elvtárs látogatása Somogybán Január 29-én, csütörtökön délelőtt Somogyba érkezett Kiss Károly elvtárs, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Látogatása során Siófokon megtekintette a Kőolajvezeték Vállalat üzemét, és beszélge­tett a dolgozókkal. A délutáni órákban Szirmai Jenő­nek, a megyei pártbizottság titkárának, valamint d r. László Istvánnak, a megyei tanács v. b.-elnökének köz­Ká­társaságában Nagyberki ségbe látogatott el Kiss roly elvtárs. Nagyberkiben Kontra Jó­zsef tanácselnök és Vörös Ferenc községi párttitkár üdvözölte a kedves vendége­ket. Kiss Károly elvtárs egyéni dolgozó parasztokkal, volt tsz- tagokkal és a község kommu­nistáival folytatott közvetlen, baráti beszélgetést az időszerű politikai, gazdasági kérdések­ről. létesítményei nemcsak a helyi lakosság önerejéből születnek: a pénzhozzájárulással egyenlő összeget, 17,8 millió forintot adnak erre a célra az állami vállalatok, a földművesszöveT- kezetek, a kisipari termelőszö­vetkezetek és költségvetési többletbevételükből a taná­csok. 3,3 százalékkal nőtt a pénzhozzájárulás A múlt esztendőben helyi tanácsaink átlagosan 8,9 szá­zalékos községfejlesztési hoz­zájárulást szavaztak meg. Az idén a tanácsülések határoza­ta szerint 12,2 százalékra nö­vekszik a lakosság pénzhozzá­járulásának megyei átlaga. Kaposvár város tartja a ta­valyi 18 százalékos szintet. A járások közölt a csurgóié az elsőség: 7,2-ről 15,3 százalékra emelte a hozzájárulás mérté­két. A megyei átlagot meg­haladja a marcali járás 12,9 százalékra emelt és elfogadott terve is. A többi járás — kü­lönösen a siófoki (9,4 százalék) TANÁCSKOZIK AZ SZKP XXL KONGRESSZUSA A hétéves terv győzelme a magyar nép boldogulását is segíteni fogja Kádár János üdvözlő beszéde az SZKP XXL kongresszusán Moszkva (MTI). Az elnöklő Beljajev bejelentette, hogy Kádár János elvtársat. az MSZMP Központi Bizottságá­nak első titkárát illeti a szó. A szónoki emelvényre lépő Kádár Jánost a küldöttek he- yükről felállva, hosszan tartó lelkes tapssal köszöntötték. Kádár János beszédében a kö­vetkezőket mondotta: Kedves elvtársak 1 Küldött­ségünk a magyar kommunis­ták és az egész magyar dol­gozó nép nevében forrón üd­vözli a Szovjetunió dicső Kommunistái Pártját, annak (Központi Bizottságát, a XXI a nagyatádi (9,5 százalék) — jkongresszus minden küldöttét, énzhozzáiárulás megyei át- valamennyi megjelent elvtár­sat. i es a a pénzhozzájárulás megyei át lagos szintje alatt marad. Az idei tervek között sze­repel például 18 falu villa­mosítása, (a községek hozzá­járulásával és állami költség­gel), 14 tanterem és 144 577 négyzetméternyi járda építése, 230 közhíd megépítése vagy javítása, 39,4 km hosszú vil­lanyhálózat építése, 597 km hosszú út javítása, 274,5 km hosszan pedig árkok kitisztí­tása, 3096 kát. hold legélő megjavítása és 300 holdnyi te­rület fásítása. A végrehajtó bizottság meg­állapította: a községfejlesztési előirányzat — és ezen belül a társadalmi munka — folyto­nos növekedése nemcsak a ta­nácsok, hanem a helyi szer­vek — főleg a Hazafias Nép­front-bizottságok — jó felvi­lágosító és szervező tevékeny­ségéről is tanúskodik. Az ülés végezetül meghatá­rozta azokat a szervezeti in­tézkedéseket — pl. műszaki el­lenőrök munkábaállítása min­den járási tanácsnál stb. —, amelyekkel elő kell segíteni az idei községfejlesztési ter­vek hiánytalan valóra váltá­sát. Ezt a célt szolgálja az a határozat is, amely szerint a közeljövőben községfejlesztési ankétokat tartanak. ÍKSaKSOSaKgOgöKSOgOKSCgaí-c' LELKESÍTŐ CÉLOK a TR4NSZVILL KISZ-fiataljainak téli-tavaszi tervében Labdarúgó- és asztalitenisz­csapatot szerveznek. Február­ban illemtan-előadásokat tar­tanak, hogy a fiatalok meg­tanulják, hogyan kell helyesen viselkedni moziban, színház­ban, szórakozóhelyen, munka­helyen. Megszervezik az ifjú­munkások szakmai oktatását. A kíszesek sok értékes ja­vaslattal egészítették ki a be­számolót. Stornier László lakatos kérte, rendezzenek batyubált. Szerda délután fél 3 órai kezdettel tartotta meg taggyű­lését a Transzvill kaposvári te­lepének KISZ-szervezete. G i- ldcs Antal megnyitó szavai után Borbola Mihály, a szervezet KlSZ-titkára szá­molt be az eddigi munkáról és a téli-tavaszi tervről. Legelő­ször a múlt havi tagkönyvki- osztó taggyűlésről szólt. Elítél­te azoknak a -fiataloknak a magatartását, akik nem jelen­tek meg ezen. A vezetőséget is ' klubdélutánokat, hibáztatta ezért Eredménynek könyvelte el, hogy a tagkönyv- kiosztó taggyűlésen a szerve­zet tagjai szorosabbra fűzték kapcsolatukat a leánygimná­zium meghívott tanulóival. Borbola elvtárs ezután a szervezet téli-tavaszi tervét is­mertette. A Transzvill kiszesei 1500 óra társadalmi munkát végeznek a Kilián György If­júsági Házban, a szabadtéri színpad építésén. Uj tagakkal «nősítik a kultúrcsoportot. Gilics Antal esztergályos azt javasolta a fiataloknak, ptronálják valamelyik iskola úttörőcsapatát. Többen kérv az öntöde, a lakatos- és az tek, hogy társadalmi munka- Mztereálvosműihelv ifiú Kardos Ferenc ü. b.- elnök helyeselte a fiatalok ja­vaslatait, s a szakszervezet ne­vében megígérte, hogy a szín­pad újjáépítéséhez szükséges anyagokat biztosítani fogják. A taggyűlés az ifjúmunká­sok neveléséről is tárgyalt. Megvitatták, hogyan tartsák tisztán a műhelyeket, a gépe­ket; hogyan vigyázzanak még jobban a társadalmi tulajdon­ra. hogyan viselkedjenek az idősebb szakmunkások előtt. A kíszesek lelkesedéssel fo­gadták azt a javaslatot, hogy indítsanak tisztasági versenyt Nagy figyelemmel követtük Hruscsov elvtárs beszámoló­ját, lelkesen üdvözöljük a hétéves terv lenyűgözően nagyszerű céljait, valamint a Szovjetunió Kommunista Párt­jának az egyes ideológiai és politikai kérdésekben kifej­tett és az elméletet számos vonatkozásban továbbfejlesztő megállapításait. Az egész emberiség létérde­keit és a civilizáció minden alkotását védelmezi a lenini elveken alapuló és a beszá­molóban számos fontos olda­láról megvilágított szovjet bé­kepolitika. Ennek a békepolitikának az erejét különösen az ad­ja meg, hogy nagyszerűen egyesíti a nemzetközi kér­dések békés megoldására irányuló lankadatlan tö­rekvést és az imperialista kalandorokkal szemben mindig kötelező éberséget. üdvözöljük, móló oly jelentős a melegháborúra spekuláló kalandorok megfékezését kívánó embereknek. Ez a kongresszus munkája ban a történelmi jelentőségű XX. kongresszus politikájának eredményeire támaszkodik, annak irányvonalát viszi to­vább. Engedjék meg, hogy itt a kongresszuson kifejez­zem a magyar kommunisták nagyrabecsülését a Szovjetunió Kommunista Pártja és annak Központi Bizottsága iránt azért a harcos helytállásért, amellyel Hruscsov elvtárssal az élen 1957 nyarán kemé­nyen megvédték ezt a politi­kát a visszahúzó erők cso­portjának támadásával szem­ben. (Taps.) A Magyar Szocialista Mun­káspárt a magyar nép rendkívül nagy bálával tartozik a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a szovjet nép­nek azért a testvéri se­gítségért, amelyet 1956- ban nyújtott az ellenforradalmi felkelést ki­robbantó erőkkel, a burzsoá- földesúri reakcióval, a revi­zionista árulással és a nem­zetközi imperializmussal küz­dő magyar népnek. (Taps.) E helyről is köszönetét mondunk ezért a szovjet elvtársaknak, a szovjet népnek és hasonlókép­pen a kínai népnek, vala­mennyi testvérpártunknak, amelyek internacionalista szel­lemben támogatóink voltak a nehéz harcban. (Taps.) Joglalkozik pártjaink eszmei! fegyvere, a marxizmus—leni­niemül tisztaságának meg­óvásával, s azt teljes hatá­rozottsággal és nagy meg-1 győző erővel védelmezi meg jugoszláv revizionisták tor­zítási kísérleteivel szemben. Nagyon örülünk, hogy szá­mos testvérpártunk küldöttsé­ge az utóbbi két évben ellá­togatott hazánkba. Különösen hogy a beszá-. nagy eseménye volt politi- részében kai életünknek a múlt év áp­ban hozzák rendbe, építsék újjá a színpadot. A KlSZ-szer- vezet elhatározta, hogy ne­gyedévenként értékeli a fiata­lok társadalmi munkáját Ju­talmul a legkiemelkedőbb eredményt elérő fiatalokat né­hány napos tanulmányi kirán­dulásra küldik valamelyik bu­dapesti nagyüzembe, esztergályosműhely ifjúmun­kásai. A Transzvill kiszesei eddig sem hoztak szégyent vállala­tukra, mindig élen jártak a munkában, s remélhetőleg nagy lelkesedéssel látnak hoz­zá a téli-tavaszi terv megva­lósításához is. Nagyszerű segítséget kap tunk munkánkhoz a szocializ­mus építésének gazdag szov­jet tapasztalatain alapuló el­méleti következtetések for­májában is. Arra törekszünk, hogy viszonyaink figyelembe­vételével a szocializmus és a béke magyarországi front­szakaszának erősítésére, né­pünk javára hasznosítsuk őket. Meggyőződésünk szerint a XXI. kongresszus a kommu­nizmus építésének széles, jól megalapozott és reális útját mutatja meg a szovjet népnek. Ugyanakkor ez a kongresszus — amely megérdemelten vi­selhetné a »kommunizmus épí­tésének és a béke megvédésé­nek kongresszusa« elnevezést is — hatalmas erőt ad a kom­munista világmozgalom min­den pártjának, a szocializmust építő népek táborának. Földünk valamennyi or­szágában reményt nyújt a tartós békét, a hideg- és rilisában Hruscsov elvtárs ! vezetésével hazánkban járt szovjet párt- és kormány- küldöttség látogatása. A küldöttségek által nyújtott közvetlen politikai támogatá­son kívül azért is örültünk e I látogatásoknak, mert a ná­lunk járt elvtársak személye­sen is meggyőződhettek arról, hogy nem méltatlanra tékozol- ták a segítséget, amelyet a magyar népnek nyúj­tottak. Igaz, hogy a kommunizmust építő szovjet nép, a szocializ­mus építésének útján viharos tempóban haladó kínai nép, a gyorsan haladó bolgár, cseh­szlovák és más testvéri népek eredményeihez képest nekünk, magyaroknak még rrics sok dicsekednivalónk. De az is igaz, hogy a magyar nép az iparban 1958-ban már 12 szá­zalékkal termelt többet, mint az előző évben. (Taps.) És ter­melőszövetkezeti mozgalmunk is újból fejlődésnek indult. Fontos továbbá, hogy a no­vemberi választásokon a ma­gyar nép súlyos politikai vere­séget mért az elszigetelődött reakcióra. Mindennél ban, hogy fontosabb azon­a párt és a magyar dol­gozó tömegek ma ismét együtt és összeforrva küzdenek. (Nagy taps.) A magyar népben ma nem gyengébb, hanem erő­sebb az internacionalizmus, a szocialista tábor egységéhez való ragaszkodás, a példamu­tató nagy testvérnéppel össze­forrasztó magyar—szovjet ba­rátság érzése, mint korábban bármikor volt. Mi, magyar kommunisták bizakodva nézünk a jövőbe. Ott haladunk mi is a testvéri népek sorában, a szocializmus építésének útján, és bár meg­tanultuk, hogy nem ugorha­tunk akkor, amikor erőnkből csak lépésre telik, érezzük és tudjuk, hogy népünk erőit ösz- szefogva, az internacionaliz­mus eszméje mellett szilárdan kitartva, behozzuk viszonyla­gos elmaradásunkat, felépítjük szocialista hazánkat. (Nagy taps.) A legnehezebb időben a lenini tanításokat sugárzó XX. kongresszus útmuta­tásaiból vettük azt az eligazítást, amely ké­pessé tette pártunkat ar­ra is, hogy szakítson a dogmatikus szektás hi­bákkal, s arra is, hogy szakítson és leszámoljon a revizionista téveszmékkel és árulással. Ma már kissé könnyebb hely­zetünkben új erőt és biztatást kaptunk az önök XXI. kong­resszusától. Erős meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió hétéves terve valóra válik. Tudjuk azt is, hogy ez a szovjet nép, és egy­szersmind az egész szocialista tábor, a nemzetközi kommu­nista mozgalom, az egész ha­ladó emberiség győzelme lesz. (Taps.) A terv győzelme a töb­bi nép között a magyar nép boldogulását is segíteni fogja. Küldöttségünk sok sikert kí­ván a kongresszus munkájá­hoz. Teljes sikert kívánunk a Szovjetunió Kommunista Párt­jának, a testvéri szovjet nép­nek annak a magyar népnek nevében, amely maga is a szo­cializmus és a béke legyőzhe­tetlen táborában van, és azzal jegyezte el jövőjét, sorsát. (Taps.) Éljen a nagy szovjet nép és dicső forradalmi élcsapata, a Szovjetunió Kommunista Párt­ja! (Taps.) Éljen a magyar és szovjet nép és pártjaink testvéri ba­rátsága! (Taps.) Éljen a proletár nemzetközi­ség és a béke! (Hosszan tartó lelkes taps.) A küldöttek he­lyükről felállva üdvözlik Ká­dár János elvtársaU

Next

/
Thumbnails
Contents