Somogyi Néplap, 1959. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-23 / 19. szám
Péntek, 1959. Január 23. 6 SOMOGYI NÉPLAP A négy földlakó, akit Fritz Steppke műszerész álma ragad el egy kalandos boldbéli kirándulásra, még mit sem sejt. Lämmermeier szabó gondosan vasalja álarcosbálba készülő barátjának, Steppkének kapitányi kabátját, Marikának, Fritz menyasszonyának üdítő társaságában. (Komlós István és Vári £va.l Hullócsillag herceg az idők: kezdete óta üldözi szerelmével az égbolt varázslatos asszonyát, Luna asszonyt. Virág, bók, gyöngéd szavak, tüzes vallomások nem segítenek. Luna asszony a messziről jött vendéget, Fritz Steppkét tünteti ki kegyeivel. (Olgyai Magda, Tarján Tamás.) A herceg azonban nem egyezik ily könnyen bele a kudarcba. Pintyőke Teofilban hűséges szövetségesre talál. Kis híján parázs verekedésbe kezd a fenséges hódító a földlakókkal, de közbelép Luna asszqny. (Tarján Tamás, Csorba István, Farkas Anny, Csihák László, Komlós István és Gálfy László.) Reggel van. Fritz Steppke a Földön ébred, de nehéz elhinnie, hogy álom volt csupán a kalandos éjszakai út, léghajón a Holdba. Olyan szép volt az álom. Viszont csakhamar kiderül, hogy a valóság sem szűkölködik a szépségben. Gróf Zeppelin levelét hozza a postás, a gróf meghívja munkatársául a fiatal mechanikust. (Krémer -József, Farkas Anny, Vári Éva és Gálfy László.) ELÍTÉLTÉK raAROITTAI LÁSZLÓKÉT, A HÍRHEDT MAGZATELHAJTÓT Az, hogy valakiből orvos legyen, nem lehetetlenség. Tudásával, szorgalmával, tanulással báriki elérheti ezt. Margittal Lászlóné azonban tanulás nélkül akart magának, ha nem is megfelelő hivatást, de legalább több pénzt szerezni. Kaposvárott és a megye számtalan községében már úgy emlegették őt, mint »csodatevő orvosnőt-«, aki fájdalom nélkül szakítja meg a szülni nem akaró nők terhességét. Egyszerűen mondva: Margittai Lászlóné 1956-tól 1958-ig a tiltott műtétek egész sorát végezte el. Ezért került a napokban a Kaposvári Járásbíróság dr. Mózes Gábor-tanácsa elé 31 tiltott magzatelhajtás vádjával . i. * * * Népes csoport álldogál a járásbíróság folyosóján. »Tanúk" a Margittadné-féle ügyben. Jól öltözött fiatalasszony valamennyi, háziasszonyok vagy különböző vállalatok dolgozói. Ha ismerőst látnak, igyekeznek elfordulni, arcuk ég a szégyentől. Bizony, van is mit szégyellniük! Értelmes ember létükre könnyelműen kockára tették egészségüket, életüket. Áldozatok valameny- nyien, de bizonyos mértékben segítői is voltak a vádlottnak... Most rettegnek, hogy nyilvánosságra kerül a nevük, s mi lesz, ha mások is megtudják... De miért nem féltek akkor, Egy darab fa Egy kocsiról eshetett le a puha hóba. Barna kérgével és elfűrészelt sárga felületével a fehér hótakarón úgy kínálta magát, mint asztalra tálalt torta. Senki sem kapott utána, pedig ugyancsak hivalkodott. Az emberek közömbösen mentek el mellette, és ha ráesett is egy-egy pillantás, senki sem hajolt le érte. öreg nénike állt meg mellette, apró lépteivel köriiltopog- ta, szája hangtalanul mozgott. Lehajolt, ráncos kezével megtapogatta, aztán legyintett, és ő tovább is ment. Álltam az út szélén. A néni észrevette, hogy erősen nézem a fát, hozzám jött. — Ugye, milyen szép darab akác? — szólított meg. Bólintottam. — Érdemes volna hazavinni — folytatta —, de össze- piszkolom a kabátomat, és most hálaistennek van tüzelőm. A néni elment, és biztosan udvariatlanságnak minősítette hallgatásomat, de engem úgy lefoglalt egy hirtelen elém varázsolódott kép, hogy nem tudtam szabadulni tőle. Gondolatom egy másik fadarabnál járt. Régen volt. Talán nem is olyan régen, de elfelejtettük. S milyen jó, hogy elfelejtettük! Tél volt akkor is, lucskos, sáros tél. Hosszabb deszkadarab esett le a kocsiról, egyik fele vékonyka lécdarabban végződött, a másik vége 30 cm. széles lehetett. Én is láttam a leesés pillanatában, és gyorsan körülnéztem, észreve tte-e még valaki. Mire visszafordultam, már két asz- szony fogta, és hevesen vitatták jogaikat. Nem törődtek kabátjuk tisztaságával, pedig csúnyán sárosak lettek. Az emberek, járókelők megosztott véleménnyel szemlélték a vitatkozó asszonyokat. Akadtak, akik elfordultak tőlük, mások csendesen sóhajtva továbbmentek, s voltak pártokra szakadt biztatóik a pörlekedőknek. Szavak röpködtek a levegőben a két asszony ajkáról. Hivatkozás fázó gyermekekre, beteg anyákra, stb. Már-már tettle- gességre került sor, amikor a deszkahulladék eltört. Kicsi, vékonyka darab maradt az egyik asszony kezében, aki látva a másik, szerencsésebb asszony gyors távozását, könnyezve, szégyenlősen sietett el. Ez jutott eszembe a hóba esett fa mellett. Tudom, hogy nem fog ottmaradni, de szinte kaján kárörömmel néztem rá. Majd elfeledve, hogy nem a fa volt a hibás. Fejős JózseXné amikor Margittá inéhoz mentek, hogy mi lesz, ha a lelki- ismeretlen asszony egy hibás mozdulata esetleg örökre elválasztja őket gyermeküktől, családjuktól?... * * * A fogházőrök bevezetik a vádlottat. Magas, sovány nő, s ahogy ismerősei mondják, nagyon »rossz bőrben« van. Beteg a tüdejével 1957 óta. Sír... Kezébe temeti arcát, s olyan, mint aki nagyon megbánta tettét.. j Ezt gyakran hangoztatja is. Amikor azonban a tanácsvezető bíró, dr. Mózes Gábor kérdésére telmondja életét, a tiltott műtétek végrehajtását, mosolyogva, nevetve ismerteti az apróbb részleteket... — Szülők nélkül nőttem fel, nehéz sorom volt. 1948-ban a kórház szülészeti osztályára kerültem takarítónőnek. Több esetben segédkeztem különböző műtétek végrehajtásában, adogattam a műszereket. ... Az első tiltott műtétet egy kislányon végeztem 1956- ban. Terhes lett, s nagyon kö- nyörgött, hogy segítsek rajta. Egy este bennmaradtunk a rendelőben, s megpróbáltam. Sikerült! Ez felbátorított. Gondoltam, a többivel is szerencsiem lesz. Aztán jöttek az asszonyok, egyik a másiknak ajánlott; kértek, hogy segítsek, mert nem akartak kórházba menni. Ö pedig »segített«;., * * * Margittai Lászlóné valóban a kórház szülészeti osztályán dolgozott, mint takarító. Sőt, egy hathónapos röntgen-asz- szisztensi tanfolyamot is elvégzett. Ez azonban semmi alapot nem adott neki ahhoz, hogy lelkiismeretlenül kockára tegye emberek életét. A kórház szülészeti osztályán dolgozó orvosok felháborodva mondják: »Lelkiismeretlenség, majdnem gyilkossággal volt egyenlő, amit Margittainé tett". * * * Kívüle még hárman ülnek a vádlottak padján. Dávid Mária, Kernenczei Im- réné, Hegedűs László- n é. Mindhárman segítséget nyújtottak Margittainénak azzal, hogy lebeszélték barátnőiket. ismerőseiket a kórházi kezelésről, s hozzá tanácsolták őket. Segédkeztek a műtét végrehajtásában, sőt Kemen- czeiné saját lakását is tiltott műtét elvégzésére bocsátotta. Tagadnak. Azt hajtogatják, hogy tudatlanok voltak, nem sejtették, hogy Margittainé mivel foglalkozik. Elismerik, hogy azt mondták, a kórházi kezelés fájdalmas, de ezt is másoktól haljották. Érdekes azonban, hogy Kemenczeiné, aki másokat Margittainéhoz küldött, ő maga kórházba ment, s vallomása szerint, ha szükséges lesz. ismét csak kórházi kezelést vesz igénybe. .. i * * * Felháborító érzés fogja el az embert, amikor a tanúként behívottak vallomásait hallgatja. Valamennyien 300—400 forintot fizettek, hogy Margittainé kísérletezzen életükkel, Mintha nem is a jelenben, nem is emberi közösségben, hanem a múltban, a sötétségben, a teljes elhagyatottságban élnének. Mint a megszállottak vallják: »Nem akartam kórházba menni, mert féltem...« »Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen, a kórházban pedig napokat kellett vol- n’a feküdni..,« »Margittainé olyan precíz, szakértő és tiszta volt...« »Nem hagyhattam ott annyi ideig munkahelyemet ..." »Kétszer megkísérelte Margittainé a beavatkozást, de nem sikerült, és kórházba kellett mennem...« »Féltem a nyilvánosságtól, azért kerültem el a kórházat, így egyszerűbb volt...« »Valamit csinált. de nem sikerült, és végül kórházba jutottam .,.« * • * Igen, Margittainé »csinált valamit«, de maga sem tudta, hogy mit kellene tennie, hiszen tudása, képzettsége hiányzott ehhez. Az asszonyok nem csupán azért mentek hozzá, mert — mint mondták — a kórházban fájdalmasabb, s hogy ott durván bánnak az ápolók a betegekkel, hanem mert így egyszerűbbnek gondolták, s Margittainé kedvezményt is adott nekik. Részletekben is elfogadta a »munka- díjat«. Orvosi vélemény szerint a kórházban fájdalmasabb ugyan a műtét, de ott felelősségteljes, és gondos munkát végeznek. Margittai- nénál »fájdalom nélkül ment« (?), de ő csak kísérletezett, s vagy sikerül, vagy nem — mint azt a vallomások is bizonyítják. Ellátogattunk a kórház szülészeti osztályára, s a betegektől meggyőződtünk afelől, hogy a személyzet nem bánik velük durván. Előfordul, hogy egy-egy ápoló megfeledkezik magáról, de ez nem általános. A kórház vezetői, a szülészet dolgozói, az orvosok kövessenek el mindent, ellenőrizzenek gyakrabban, hogy panaszra egyáltalán ne adódhasson ok. eseteket, s még a vállalatok* hivatalok vezetői se tudják meg, hogy beosztottjuk ilyen célból került a kórházba. • * * A tiltott műtéthez szükséges műszereket Margittainé egy orvos feleségétől vásárolta 100 forintért. Azt állította, hogy valamelyik orvos ismerősének veszi. Az orvosi műszerek egyébként szabad kereskedelemben vannak, s bárki hozzájuthat. Helyes lenne, ha ezt megszüntetnék. Orvosi műszert csak diplomával rendelkező orvosoknak, vagy általuk írásban meghatalmazott személyeknek részére szolgáljanak ki,.. * * * Súlyos bűnt követett el Margittai Lászlóné. Tette nagy veszélyt jelentett a társadalomra, mert tudás nélkül, lelkiismeretlenül kísérletezett emberek életével. A bíróság 36 rendbeli tiltott magzatelhajtás miatt 2 évi 8 hónapi börtönbüntetésre, Dávid Máriát, Kemenczei Imrénét, Hegedűs Lászlónét pedig, 3, 2, 2 havi börtönbüntetésre ítélte. Utóbbiak börtönbüntetését a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Legyen ez a ítélet tanulság, figyelmeztetés, ne csupán az elítélteknek, hanem mindenkinek, s szükség esetén ne tudatlan, lelkiismeretlen emberekhez, hanem orvosokhoz forduljanak segítségért. Szalai László A kecelhegyiek nevében íródott az alábbi levél. A Vak Bottyán utcai lakók panaszolják, hogy utcájuk nevet ugyan kapott már, de megfelelő kövesutat és villanyt még nem. A felszabadulás óta eltelt 14 év alatt csak Ígérgetést kaptak, dé ettől Szerintünk elsősorban a! még nem lett jobb az út, és nyilvánosságtól való félelem j nem világít a villany. Pana- vezette az asszonyokat, leá- < szólják, hogy a szülőknek az nyokat Margittainéhoz. Ezért j iskolához kell menniük gyer- helyesnek tartanánk, ha a ' mekeikért, mert a sötét út sárszülészeti osztály szigorú ti- ' tengerében nem tudnának töktartással kezelné az ilyen 1 egyedül hazajönni. A támosi várakozók érdekében A Somogyzsitfához tartozó Támosmajornál négy felé ágazik az út: Marcali, Somogy Sámson, Nemesvid és Nagyszakácsi irányába. A marcali járásnak ezt a részét, mintegy húsz községet autó- buszjáratok kötik össze egymással és a járás székhelyével. És ez nagyszerű dolog. Az erre haladó járattal közelítik meg a többi között — a magánutazókon kívül — Marcali hivatalos szerveinek dolgozói Sávoly, Somogy- sámson, Csákány, Somogy- zsitfa községeket, ahova reggel 7,'I5-kor indulnak a járás székhelyéről. Ez még rendjén is volna. A baj visszafelé van: 14,50■Nagyné Gyónó Ágota: Egyre nő az ember Az égbolt szeszélyes felhő-csodáin gyerekkoromban gyakran elmerengtem. Tündérkirálynő és hétfejű sárkány, manók, vasorrű bábák zord hegyekben. Szerettem éjjel a csillagos égen só várán kutatni a messzeséget; borzongva nézni, ha egy csillag lehullt, s a végtelenben nyomban semmivé lett. Mikor a mesékből végleg kinőttem, gyermekálmok jótékony homálya nem varázsolt többé furcsa tájra, a csillagoktól mindig megremegtem. Csak bámultam a szörnyű messzeséget. Mint a vízcsepp széles tengerekben, ügy éreztem, cseppnyi pont az ember, s a nagyvilágban röpke perc az élet. És ma, mikor már száll az űrrakéta, ott kering a titkos végtelenben, magasra nőtt, és egyre nő az ember! Nevét örökre csillagokba írta. n kor ér ide az említett községekből induló busz, amelynek azonban Marcali felé csak pontosan egy óra múlva, azaz 15,50-kor van csatlakozása. Mit csinálnak az utasok ez alatt az idő alatt a kellemesnek nem mindig mondható időjárásban a szabad ég alatt? Egyik részük, a fázósabb, alázatosan bekopog a közelben álló házhoz. Ezt azonban csak akkor meri megtenni, ha valami jobbfajta cukorkával vagy csokoládéval van fölszerelve, melyet a család kisfiának ajándékoz. Ha ezt elfelejtette megvenni, jobb, ha kint marad a hideggel és a széllel szemben kevésbé érzékeny utasokkal együtt az országút szélén. Itt topognak, bokáznak mindennap egy óra hosszat (ha nem késik a busz) hatan- nyolcán, de néha tízen is. Hasonló a helyzet reggel, amikor 6,05-től 7,42-ig kell várakozni a járás nyugati községeibe eljutni akaróknak. Nem tudom, nagy áldozat lenne-e, ha az érdekelt környékbeli községek összefogva, együttes erővel várótermet építenének a megállóhelyen. Nagy és meglehetősen jómódú községek vannak errefelé, amelyek lakói bizonyára nem sajnálnák azt a néhány téglát vagy egy-egy fuvart a cél érdekében. Csak valakinek kezdeményezni és irányítani kellene! Higgyék el, megérné, hiszen az időjárás viszontagságaitól megvédett utasok naponta külde- nének magasztaló szavakkal vegyes hálaadást az építésben részt vevő községek lakóihoz és tanácsaihoz. A magam részéről megígérem, hogy ünnepi verssel fogom üdvözölni az új várótermet. Vajon mikor kell hegyeznem pennámat? — sk —
