Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-04 / 286. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Csütörtök, 1958. december 4. Községi tanácsaink feladatat javítani, eredményesebbé tenni az együtt­működést a Hazafias népfront bizottságaival Interjú Sasvári Ferenccel, a Nagyatádi járási Tanács elnökével Elmúlt a tanácsválasztás, le­zajlottak a nagy munkák, me­lyek egyaránt próbára tették pártszervezeteinket, tanácsain­kat, tömagszervezeteinket. Kommunisták, pártonkívüliek vállvetve tevékenykedtek, hogy elősegítsék a tanácsválasztás sikerét. így voít ez a nagyatá­di járásiban is. Ennek az együttműködésnek az eredmé­nye, hogy a járás községeiben már a kora délutáni órákban, fél kettőre befejeződött ia vá­lasztás, elsőnek a megye terü­letén. Sasvári Ferenc elvtárssal, a járási tanács v.b. elnökével beszélgettünk az el­múlt hetek munkáiról, és ér­deklődtünk tőle a tanács és a népfront közös terveiről. ■— Sikerült-e a népfront-bi­zottságokkal közös akció­programot megvalósítani? — A választások idején jó együttműködés alakult ki ta­nácsaink és a népfront-bizott­ságok között. Ennek eredmé­nye, hogy a 23 811 szavazati joggal rendelkezőből 23 650, azaz a választók 99,8 százalé­ka leszavazott, s hogy minden jelöltet elfogadtak. Nagyatád, Szabás, Somogyszob, Kutas, Se- gesd, Csököly községekben szinte minden feladatot közös erőfeszítéssel oldottunk meg. Sajnos, ez nem mindenütt volt így. Kún telep, Bakiháza, Beleg községekben a népfront-bizott­ságok alig-alig tevékenyked­tek. Munkánkat tehát nem si­került a Hazafias Népfronttal teljes összhangba hozni. — Miben látja ennek okát? — Nehéz ezt meghatározni. Az mindenesetre tény, hogy a Hazafias Népfront dolgozik, tevékenykedik. Ezt tapasztal­tuk a választások előtt és után is. Ezt bizonyítja, hogy idén a falvak lakói a iközségfejlesz- tési hozzájárulás tervezett 1 184 000 forintjából már több mint egymilliót befizettek. A vállalt társadalmi munka ér­téke 500 ezer forint, ennek fe­lét teljesítették. A társadalmi munka szervezésében élen jár Taramy, ahol 67 ezer forint, va­lamint Szabás, ahol 25 ezer fo­rint értékű társadalmi munkát végeztek el. A járás községei­ben idén négyezer négyzetmé­ternyi betonjárdát építettek 150 ezer forint, 36 kilométer utat javítottak meg 100 ezer forint, s húsz hiflat hoztak rendbe 30 000 Ft felhasználásá­val. Mindebben részes a Ha­zafias Népfront is. Talán ab­ban van a hiba oka, hogy sem a tanácsok, sem a népfront­bizottságok nem törekedtek kellően a szorosabb együttmű­ködésre. — Milyen segítséget várnak a népfront-bizottságoktól s azok aktivistáitól? — Elsősorban azt várjuk, hogy a súlyponti községekben: Nagyatádon, Segesden, Cse­kélyben, Háromfán, Somogy- szobon, Láfoodon, Kutason tá­mogassák erőteljesebben a ta­nácsi szerveket. Működjenek közre mindenütt a községfej­lesztési tervek elkészítésében. Kérdezzék meg a községek la­kóit, s eszerint valósítsák meg a legfontosabb feladatokat Szervezzék a társadalmi mun­kát, működjenek közre a kul­turális élet fellendítésében, tartalmasabbá tételében. Ve­gyenek részt a termelőszövet­kezetek zárszámadó közgyűlé­sein, vigyenek magúikkal egyé­ni parasztokat, hogy szemé­lyesen is meggyőződhessenek a tsz-ek eredményeiről. Segít­senek a népfront-bizottságok a nagyüzemi mezőgazdaság népszerűsítésében, fejlesztésé­ben. — Mi a tervük az együtt­működés megjavítására? — A megyei tanács határo­zata alapján — mely a nép­front-bizottságokkal való te­vékeny együttműködésre szó­lít fel — mindent elkövetünk az együttműködés megjavítá­sáért. Hasonló értelmű utasí­tást adtunk a községi taná­csoknak. Az együttműködésre való törekvés máris tapasztal­ható. A negyedik negyedévi munkatervet például már a népfront-bizottságokkal ké­szítettük el. A téli munkaterv megtárgyalásába bevontuk a Hazafias Népfront járási tit­kárát is. Ezt a tervet megküld­jük mind a községi tanácsok­nak, mind a népfront-bizott­ságoknak. — Tervezzük, hogy a köz­ségi tanácselnököket és a nép­front-bizottságok elnökeit táj­egységenként közös értekezlet­re 'hívjuk egybe. Hasonló meg­beszéléseket már tartottunk j eddig is, s valamennyien sok Tüxelő-panas* Nemrégiben olvastam, hogy a TÜZEP-telepek versenyben vannak egymással. Nem tu­dom, miféle verseny ez, ugyanis a fonyódi telepen már két hónapja a másodosztályú komlói dión kívül sem fát, sem egyéb tüzelőt nem kapni. November elején érkezett va­lamennyi jobbfajta szén, de ez nem volt elég az igények ki­elégítésére. Tárolóhely-probléma miatt a járási könyvtár sem tudta ko­rábban beszerezni tüzelőjét, s most csak gyengébb minőségű szenünk van, fa és alágyújtós nélkül. A TÜZEP-telep rendelt ugyan megfelelő mennyiségű és minőségű tüzelőanyagot, de a rendelés leszállítása helyett csak ígéreteket szállítanak. Máté György, könyvtárvezető, Fonyód. hasmos tapasztalatot szerez­tünk. Reméljük, hogy ez is javítja az együttműködést. — Az eddigi tapasztalatok szerint a választási időszakban megtörténtek az első lépések az eredményesebb együttmű­ködésre. Azt akarjuk, hogy ez valamennyi községünkben megvalósuljon. Mert ha ez si­kerül, akkor sókkal nagyobb eredményeket érünk el a köz­ségek fejlődésében, előrehala­dásában — fejezte be tájékoz­tatóját Sasvári Ferenc elvtárs, a Nagyatádi járási Tanács el­nöke. Szalai László Ki dönt vajon? Talán ax ENSZ? Október 8-án elvittem tisztíttatni világos színű nad­rágomat a Patyolatba. Körülbelül egy hónap múlva érte mentem, amikor át is adták volna »kitisztítva« — »csak« két térdén éktelenkedett két hatalmas folt. Nem hoztam el a nadrágot, ugyanis tisztítás előtt nem volt rajta a folt. Erre tanácskozást hívott össze a Patyolat, s megállapítot­ták, köteles vagyok kifizetni a számlát, mert szerintük a folt már előbb rajta volt, nem a tisztításkor került a sző- veire. Persze nem fizettem. Kompromisszum jött létre: megfestik nadrágomat barnára. Az átfestés után ugyan­úgy bent maradt és látszott a folt, mint előtte. Megint tanácskozásra ültek össze, most már pécsi és pesti szak­emberek részvételével. Megint nem fizettem, mert az át­vételi nyugta bizonyítja, hogy nem volt a nadrágon ki- tisztithatatlan folt, amikor beadtam. Most ismét vizsgálat alatt van ügyem. Csak azt nem tudom, végre kik fognak dönteni. Remélem az ügy nem kerül az ENSZ elé, mert akkor még évekig várhatok. Gallai Lajos Kaposvári járási Tanács Va^zillj -Ardama^zklj Fordította: Lajo$ Géza 9. Ekkor vette csak észre, mi­lyen gyorsan sötétedik. Embe­reinek parancsot adott a - le- táborozásra, ö meg fogta az ejtőernyőt, s az erdei úton vá­rakozó kocsihoz ment. Szere­tett volna Potapovvál beszél­ni, akinek előírás szerint az erdővel szemközti Lesznaja megállóhelyen kellett várakoz- nia ... Potapov nem volt a kijelölt helyen. Az operatív csoport megfigyelője közölte Goncsa- rovval, hogy az őrnagy a vo­nattal bement a városba: el­lenőrizni kellett a szerelvényt is. Reggelre azonban visszajön, legalábbis azt mondta. Az apró és csendes állomás néptelen volt. Goncsarov be­ment a váróterembe a meg­figyelővel. — Olyan elhagyott, mintha mindenki meghalt volna a kör­nyéken — morogta Goncsa­rov, s leült a kemény padra. — Hát bizony, itt csak egy vonat jár naponta! — vála­szolt a megfigyelő. S különben is ez csak szárnyvonal, amely a fűrészüzemhez visz. No, hogy halad a nyomozás? — A földetérés helye már megvan, most már csak a tűt kell megtalálnunk a szénaka­zalban. — Megtaláljuk! — Megtaláljuk! Sapkával merjük ki a kazalból!? — for- tyant fel Goncsarov. A megfigyelő hallgatott, majd kis idő múlva kiment a peronra. Ugyanekkor Asztangov dol­gozószobájába Potapov lépett be. — Jelentem, hogy a vonatot tüvétettük, de semmi... — Tudom, semmit se talál­tak ... — szakította félbe Asz­tangov. — Nem is találhattak. A bennünket érdeklő személy már a városban van. Olvassa csak... Potapov elolvasta a két táv­mondatot. Az egyikben azt közölték, hogy a külvárosban a százegyes postahivatal mel­lett egy IZS márkájú gazdát­lan motorkerékpárt találtak. A másik azt jelentette, hogy a kolhoz pásztora Osztrovszk- tól húsz kilométerre a híd alatt egy fiatalember holttestére bukkant, akiben az egyik po- nyizovi traktorost ismerte fel. — Ponyizowal már beszél­tem — folytatta Asztangov. — Szergej Ljubcsenkonak hívják a traktorost, hajnalban indult el Osztrovszkba saját IZS márkájú motorján. Embereink fél órája jöttek meg Oszt- rovszkból. Semmi lényegeset nem találtak. Ljubcsenkot tar­kón lőtték. A pásztor a mo­torberregést hallotta, de a lö­vést nem. Mindebből azt von­hatjuk le, hogy nagyon erős és képzett ellenség érkezett. S nem véletlen ez a vasárnapi megjelenés sem. Arra számí­tott nyílván, hogy pihenünk, s nem dolgozunk. Az lehetett a célja, hogy bármiképp is, de eljusson a városba, ahol kőny- nyebb elrejtőznie. Ezt eddig sikeresen megvalósította. Mit végeztek Goncsarovék? — Nem tudom. Nem lát­tam őket. — Azonnal visszamegy az Erdei övezetbe, s megkeresi Goncsarovot. Mondja meg ne­ki, hogy a nyomozást folytas­sák, s naponta kétszer tegyen jelentést az eredményről tele­fonon. Ellenőrizze, jól szervez­te-e meg a nyomozást, és hala­déktalanul térjen vissza. Reg­gel tízre várom. 5. Okajemov a külvárosban be­tért az egyik mellékutcába, megállt egy alacsony ház előtt. Körülnézett, odalépett a kapu­hoz, amelyen ez állt: »Május 1 utca 6. A. P. Gurko«. Félre­húzta a reteszt. A háziasszony, Adalija Pet­rovna Gurko csodálkozva bá­multa az udvarra belépő ide­gent. Okajemov átlépte a küszö­böt, megállt, s mosolyogva méregette Adalija Petrovnát. — Ugye, nem ismer meg? — Ne haragudjon, de nem... — felelte zavartan. — Okajemov, Grigorij Mak- szimovics Okajemov. — Grigorij Makszimovics ?! — kiáltotta el magát Adalija Petrovna, de aztán mintha. megrémült volna saját hangjá­tól, szájára szorította a tenye­rét. «*-> Igen, igen, Adalija Pét­TANÁCSÜLÉS ELŐTT Az Arany utcai lakók nevében Már sok helyen és sokszor elmondtuk panaszunkat, de ez ideig, ha meghallgattak is ben­nünket, még nem segítettek sehol. Az Arany utca tűrhe­tetlen állapotáról van szó. Kü­lönösen a Honvéd utcától a Petőfi utcáig terjedő szakasz felé az a rész, amely minősít­hetetlen állapotban van. A belvárosban nem közlekedhet­nek a vontatók, tehát ezen az úton bonyolódik le forgalmuk. Az erősebb igénybevételtől természetesen az úttest foko­zottabban rongálódik. Esőzéskor az út csupa sár, melyet a járművek vagy az arra járókra, vagy a házakra fröcskölnek. Arra kérjük az illetékese­ket, teljesítsék a környék la­kóinak kérését, javíttassák meg az utat. A gépkocsiveze­tőket pedig arra, hogy esős időben lassabban hajtsanak, ne fröcsköljék tele a házak fa­lait, az emberek ruháját sár­ral. Karácsonyi Istvánná — A brüsszeli világkiállítás tapasztalatairól tart filmvetí­téssel egybekötött előadást Ot­ze Ede elvtárs, a Kereskedel­mi Kamara főigazgatója, a brüsszeli kiállítás magyar pa­vilonjának volt kormánybizto­sa 5-én, pénteken este 6 óra­kor a MÁV Nevelőintézet kul­túrtermében. Markos László, a Hazafias Népfront helyi elnöke és Horváth György tanácselnök megbeszélik egymással a jövő évi köz- ségfejiesztési tervezetet, hogy kész programmal állhassanak a berzencei tanácstagok elé. rovna, én vagyok az saját sze­mélyemben! — Nyájasan mo­solygott az asszonyra. Adalija Petrovna közelebb lépett Okajemovhoz. — Nem hiszek a szemem­nek ... Ez nem lehet igaz — suttogta, s könnybe lábadt a szeme, arcát a váratlan ven­dég vállába temette. A férfi nagyon jól tudta, miért sír Adalija Petrovna, s türelmesen kivárta, míg meg­nyugszik ... Végre leültek az asztalhoz szemben egymással. Adalija Petrovna izgatott és még min­dig kétkedő tekintetét le nem vette volna Okajemovról. — Nézem magát, nézem, Grigorij Makszimovics, s nem tudom, ébren vagyok-e, vagy csak álmodom? — Nem, nem, Adalija Pet­rovna, nem vagyok kísértet... — Értse meg, az én drága Szányám egyik levelében azt írta, hogy a fronton egy ala­kulathoz kerültek. Rá egy hó­napra azt írta, Okajemov ott veszett a gyűrűben. Több le­vél nem is jött tőle — Adalija Petrovna érezve, hogy köny- nyeit nem tudja visszatartani, szeméhez nyomkodta zsebken­dőjét — Nem gyerekjáték a hábo­rú, Adalija Petrovna... S el­sőnek mindig a nép legjobb fiai pusztulnak el. hegyen büszke a fiára, az egész zászló­alj az ö hősiességéről regélt. — Folytatjuk — QAtk tltLÍLL A H' tavasszal ismerkedtem meg vele. Jutalékosztó, beszámoló taggyűlést tartott a földművesszövet­kezet. Az elnökségi asztalnál ültem a színpadon. Vélünk szemben ült özvegy Jani-Tóth Józsefné az első sorban. Nem is tűnt volna fel, hisz pontosan olyan volt, mint a többi nénike. Csak a szeme, a nézése volt más. Olyan fiatalos, érdeklődő s főleg igen értelmes tekintet volt ez, hogy nem lehetett nem észrevenni. A község régi problémáját feszegette az elnök: nincs állandó helye az italboltnak, hol ezt, hol azt a lakást ala­kítják át, a pénz csak elmegy, s most sincs helyiség, a bolt­ban butéliáznak. Javasolta, hogy az osztalékot ne osszák ki, hanem hagyják együtt, az állam is ad kölcsönt, s ve­gyenek egy végleges épületet. Felmordultak ám erre az asszonyok. Még mit nem, fejkendő meg melegalsó helyett kocsmát? A jutalék, igaz, nemigen haladja meg átlagban a száz forintot, de az az asszonyokat illeti! A pénz az pénz, isznak az emberek úgy­is eleget, ha van kocsma, ha nincs. Nem hagyjuk a pénzt! Persze az emberek sem hagyták annyiban a dolgot Jó gondolat, helyes gondolat, mi közük ehhez az asszonyok­nak? A férfiak határoznak és punktum! Nem addig az! — replikáztak az asszonyok. Percek kérdése volt csak, hogy kitörjön a vihar, mivel az asszonynép a férfiakkal sehogy sem juthatott dűlőre. A legnagyobb elnöki erélyre volt szükség, hogy a rend hely­reálljon. Korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott fel Tóth néni, s szót kért. Ahogy beszélni kezdett, csak bámultam azt a határozottságot, mely csendet varázsolt maga körül. [át idefigyeljenek, asszonyok! — kezdte. — Megma­gyarázom én ezt a dolgot mindjárt. Helyes is, hogy ellenzik a kocsmát. De álljunk meg egy pillanatra! A borivó ember megkeresi kocsmán kívül is az italt. Oszt nem a közösségnek lesz haszna belőle, hanem a spekulán­soknak. Akik dupla áron mérik a bort a kiskonyhában, háznál. Hát duplán kőccsenek inkább az emberek, kérdem én maguktól, asszonyok! Nem a magam érdekében beszé­lek, mert nekem már nem kell a kocsma, 75 évig nem is kellett soha. Az emberemnek se kell, Isten nyugosztalja. De kell a közösségnek, mert már ki hallott olyat, hogy világ csúfjára egy faluban ne legyen italbolt. Ha valakinek szüksége lenne arra a 60—70 forintra, úgy nekem lenne rá. De én felajánlom. Majd csak kerül helyette másik. Ennyit akartam szólni. Végignézett a hallgatóságon, és magabiztosan leült. Az éljenzés és taps alatt is csak ült, s hamiskásan mo­solygott. Mit szaporítsam a szót, egyhangúlag megszavazták a javaslatot. Azóta meg is vették a házat, s szép, új beren­dezést is kapott az italbolt. Még »Rex«-asztalra is került.. így ismerkedtem meg Tóth nénivel. Azóta már több­ször beszélgettem vele, gondolkodásmódját sok fiatal is megirigyelhetné. Eljár a moziba, még a bálokba is elmegy, nézi a fiatalságot, gyönyörködik bennük... A választások előkészítésében is hallatta hangját. Se­hol sem volt olyan jól megszervezve a jelölőgyűlés, mint Tóth néniék körzetében. Házról házra járt a gyűlés esté­jén, meg is jelént mindenki. — Gyertek — mondta —, ilyen módunk sose volt, most megkérdeznek minket is. Hallgattunk a múltban ele­get. Most kinyithatjuk a szánkat, éljünk is vele, van mit mondani mindig. A választás előtti éjszakán négyen tartózkodtunk a tanácsházán. Ügyeletet tartottunk, öt óra körül érkeztek meg a választási bizottság tagjai. Még sötét volt. Nem volt hat óra sem, mikor fogtuk az urnákat, szavazócédulákat, s indultunk át a kultúrházba. Itt rendeztük be a szavazó­helyiséget. A bezárt ajtó előtt nagy kendős nénike állt, behúzódva az eresz alá. — Hát maga, Tóth néni, hogy kerül ide? — kérdezte meglepetten a párttitkár. — Még hogy hogy kerülök ide? — tette tréfás harag­gal az öregasszony. — Nézd, hogyan fogadja az ember lányát. Hát nem is örülsz, te gézengúz! Bezzeg, ha fiata­labb volnék, örülnél, ugye? Szavazni gyüttem, ha akar­játok tudni. Nem is alszom délig, mint ti! könny is kicsordult szemünkből, akkorát nevet­tünk. Mintha elfújták volna belőlünk az átvirrasz­tott éjszaka utáni ólmos fáradtságot. Harman is ugrot­tunk, nyújtottuk a színes lapokat, a borítékot a nénikének. Ö ment egyenes léptekkel a fülkébe sietősen. Sugárzott az arca, mikor kilépett. Koppanva dobta be a borítékot az üres urnába. Elsőnek szavazott. Nem hiszem, hogy boldo­gabb, büszkébb ember lett volna ebben a pillanatban ná­la. Megigazította a nagykendőt, s indult kifelé. Az ajtóban álló párttitkámak még odasúgta öreges, hallható súgással: — Rátok szavaztam, fiam! A pártra, a demokráciára! Hát Isten áldjon benneteket..; Leírtam ezt a kis történetet. Mert tanultam én is, ta­nuljanak mások is. özvegy Jani-Tóth Józsefnétől sokat lehet tanulni öregnek, fiatalnak egyaránt. Szilágyi János A

Next

/
Thumbnails
Contents