Somogyi Néplap, 1958. december (15. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-25 / 304. szám
SOMOGTI NÍFLAP n Csütörtök, 1958. december 25. SPORT A sport barátaitól is függ, hogy mikorra épül fel a kaposvári sportliget Interjú Kerekes Ándrásnéval, a Városi Tanács VB elnökhelyettesével A sportélet óriási mérvű fejlődése már 1955-ben arra késztette Somogy megye vezetőit, hogy olyan otthont biztosítsanak a megye sportjának, amely elősegíti Somogy, s ennek révén az egész magyar sport felfelé ívelését. Annak idején a megyei tanács v. b. nagy jelentőségű határozatot hozott, s elkészült a kaposvári sportliget terve. Merész terv ez, amely a város egyik legelmaradottabb részét, az egykori Szo- kola-berket varázsolná át ligetté. Miként a mellékelt rajz feltünteti, az egykori ingovány helyén nyitott és fedett uszoda, röplabda-, kosárlabda-pálya, korszerű stadion s ezek árnyékában megfelelő edzőpálya létesülne. A mintegy 12 holdnyi területen otthonra találna valamennyi sportág. Ki tudja, hol állna már a sportliget ügye, ha nem szólt volna közbe 1953 októbere . . . Most ismét előkerült a kaposvári sportliget terve. A Kaposvári Városi TST ülésén Kerekes And- rásné, a v. b. elnökhelyettese mint várható feladatról beszélt a sportliget megvalósításáról. Ezért hozzá fordultunk, hogy mondja el, hogy áll jelenleg a sportliget ügye, mit hozhat e tekintetben 1959 és az ezt követő esztendők. — Igaz, hogy a városi tanácsnál ismét napirendre került a sportliget ügye? — Kezdjük azzal, hogy most is a Somogy megyei Tanács V. B. volt a kezdeményező. Megállapította, hogy ma még inkább, mint 1955-ben, időszerű a sportliget megvalósítása. A tervek készen vannak. Eszerint mintegy 27 millió ■forintos beruházást igényelne a kaposvári sportliget. Hatalmas összeg ez, nem lehet máról holnapra előteremteni. A megyei tanács mégis időszerűnek látta elővenni a tervet, s megtette az első lépést. Minthogy ez egész Somogy ügye, a megyei tanács kérő szóval fordult valamennyi községhez, hogy erejükhöz mérten anyagiakkal is segítsék a sportkombinát munkálatainak megindulását. Határozat született: 1959-ben meg kell kezdeni a földmunkálatokat. Ezzel egyidejűleg a városi és meUAPOm'lli * SP06.TŰ6ET. t 26. »SM miOMttCNCC. 2. 20«5OH VEUSfcKyMÍSCMC*. 5 STttAXOÉPÖCJfT. ótrózót. a eŐPLA&OArKlmIu ««zom 6 VENDCOLÓ-ÉlECEM-URRAIt 6 TCUEPAlCWÚt 3.Z8M T TENNI 51 ÖLTŐZ.Ö«. & TCNNÍ51P4LW&. 9. tennÍü vEoaEMyrnfuftb usla*tc*au. 1ft (.AftOABMOWfofe 110.66M H UOS AH LABDA vtívn^u. IZ-ZAi «L ótTÓiÖ Épület fi. SPO«.T pa'ua iala.'to 14 IA5MUMC Ú ATUtTHiAÍ 1S. FELVOMUU&i Éi &VAU.ORÍ.Ó MO.N 14 ZA'atLOttJJO, EMCÉU-HŰ. o 4Tufhl£AÍ fiVAUOtt-LO TUŰUTt ACHIM ANMUÍb-UTCA gyei tanács próbamélyfúrást végeztet, hogy az uszodához szükséges melegvizet felkutassák. — Melyik objektum építésével kezdődik a munka? — Az uszodával kell kezdeni. így mondja ki a terv is meg a szükségszerűség is. Ismeretes a kaposvári uszodahelyzet. Megoldása már nem tűr halasztást. Miként említettem, a jövő évben elvégezzük a próbafúrást. Ha ez eredményes lesz — márpedig az előjelek ezt sejtetik —, akkor hozzálátunk a nyitott uszoda medencéinek elkészítéséhez, majd az anyagi erőktől füegően a fedett uszoda meg- épí+éséhez. — Milyen anvaeri eszközök állnak rendelkezésre? — Az elinduláshoz meglesz az alapunk. Ne kívánják, hogy ősz- szegről beszéljek. Azt azonban hangsúlyozom, hogv az öt-hat esztendőre tervezett éoftkezés me«?- fei^iő ütemben csak akkor készülhet el. ha biztosítani tudjuk a ^«széles^hb körű társadalmi munkát. meivben részt, vesznek fiatalabbak és idősebbek egyaránt. A társadalmi segítségre annál inkább számítunk, mert 1956 tavaszán. amikor az első léné^ek történtek. a közériskolák a Táncsics ríimnáz.ium vezérletével mintegv 70 ezer munkaórát aiá^lot+ak fel. Most is számítunk az általános é« középiskolákra egvaránt, hisz e1- ső<3orban e fiatalokért teszünk erőfeszítéseket, azért. hn°v ők már kedvezőbb körülmények között sportolhassanak. — A váró«* tanács lesz a sportliget gazdája? — Ez is tanácsi feladat. Mi szívesen vállaltuk a ránk eső részt, mert látjuk, hogy nem leszünk egyedül. A megyei tanács — főként a tervosztály — már eddig is sokat segített. E szakemberek a jövőben is rendelkezésünkre állnak. Úgy tervezzük velük egyetértésben, hogy januárban összehívunk egy széles plénumból álló, a sportliget ügyeit intéző bizottságot, s ennek szűkebb elnöksége irányítja maid a munkálatokat. Februárban a tervező mérnökök ismertetik tervük részie+olt is. Reméljük, mire kitavaszodik, már sokan munkára készen állunk. — Mi igaz abból, hogv téglajegyeket bocsátanak ki? — Ez nem csupán tőlünk függ. Ha a sportliget intéző bizottsága jónak látja, s ha a sport barátai sejtetik, hogy egy ilyen gyűjtés sikerrel járhat, akkor bocsátunk ki téglajegyeket. Tudjuk, hogy a sportbarátok igen sokszor számottevő anyagi áldozatot is hoznak a sportért. A jelen eset sem látszik kivételnek. Az esetleg kibocsátandó téglajegyek meggyorsítanák a munkálatokat. * * * összegezzük a hallottakat. A sportbarátok nem kis örömére tehát ismét napirendre került a kaposvári sportkombinát ügye. Mint a jelekből látszik, ez már nem csupán kaposvári ügy. A somogyi .sportstadionról van itt szó, amely bázisa lehet a megye s egyik fellegvára a magyar sportnak. Az olyan nagyszabású létesítmény, mint a sportliget, bizonyára meghozná gyümölcsét, mert a kaposvári uszodában felnőnének az új Csík Ferencek, Lengyel Árpádok, a stadion piros salakján új Bodcsi Mihályok, a labdarúgó-pályák zöld gyepén az új Strakovicsok, Mikló- sik, akik szintén a válogatottságig vihetnék. Reméljük, hogy a Somogy megyei és a Kaposvári Városi Tanács segítségével az új esztendőben megindulhat a munka. Sőt, abban is bízunk, hogy a nagyarányú erőfeszítéseink láttán érkezik segítség a megyén kívülről is. Mert a kaposvári sportliget nemcsak Kaposvár, nemcsak Somogy, hanem a magyar sport egészének ügye is. Kovács Sándor Apróhirdetések ADÁS-VÉTEL Fél ház beköltözhetőséggel, huszonnégyezerért eladó. Cím a Kiadóban. ______________________(1828) S egesden háromszobás családi ház melléképületekkel eladó. Keszler, Segesd.____________________(U79) 1 60-170 kg közötti zsírsertések eladók. Domb u. 81.__________(1181) A zonnal beköltözhető belvárosi 1 szoba összkomfortos, telekköny- vileg is elkülönített házrész igényesnek sürgősen eladó. Érdeklöd- ni Rippl-Rónai utca 5. (1819) Szigetvári u. 131. sz. ház fizetési kedvezménnyel, beköltözhetőséggel eladó.________________ (1824) E ladó szalagfűrészelőgép MIÄ motorral (külön is eladó). Szigetvári U. 62. (1830) Príma állapotban lévő 250 köbcentis Zetka eladó 11 500 Ft-ért. Esetleg részletre is. Légrádi, Fonyód, Ady Endre u. 7. (1187) Tóth Lajos u. 2. sz. ház eladó. Érdeklődni lehet Dimitrov u. 52- ben hétközben 17 órától, vasárnap délelőtt. (1813) Kaposszentjakabi Legeltetési Bizottság egy jó pásztort keres. Fogadás újévkor. Érdeklődni lehet: Móricz Zsigmond u. 3. ______(1325) V EGYES Plisszét-guvrét legdivatosabb minták szerint készítek. Minőséget, tartósságot 33 éves gyakorlatom garantálja. Postán küldött anyagot szakszerűen csomagolva szállítom. Dr. Berényi Nándomé, Pécs, Munkácsy u. 4. (x) ALLAS Konyhakertész elhelyezkedne 30 éves gyakorlattal,. öntözéses kertészetben. Cím: Marton Ferenc, Tiszakécske, postafiók 6. (x) A Gamási I.egelletési Bizottság két sertéspásztort keres, úgy alsó, mint felső részre. Jelentkezni lehet a legeltetési bizottság elnökénél, Horváth Istvánnál. (x) Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy telepeinket az ÉVVÉGI LELTÁROZÁS * alkalmával az alábbiak szerint tartjuk zárva: X 1958. december 29—31-ig: i Kaposvár, Május 1 utca 84., Marcali, Nagyatád, Csurgó. X 1959. január 2—5-ig: j Kaposvár, Berzsenyi u. 21., Kaposvár, Cseri úti szénte- t lep, Tab, Siófok, Balatonién yves, Balatonboglár, Barcs, t Kérjük, hogy beszerzéseiket ennek figyelambevételével t eszközöljék. Kedves ügyfeleinknek és vásárlóinknak kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk. TÜZÉP VÄLLALAT KAPOSVÁR HÍREK — LAPUNK LEGKÖZELEBBI SZAMA 1958. december 29-én, hétfőn jelenik meg. — Vezetőségi ülést tartott a Bánya- és Építőanyagipari ES pártszervezete. A vállalati KISZ alapszervezet megalakításának problémáit vitatták meg. — Orvosi hír. Dr. Svastdts Pál gyermekgyógyász, kórházi főorvos, lakásán (Kossuth L. u. 32.) de. fél 8-tól fél 9-ig, du. fél 3-tól fél 5-ig rendel. (x) — Húsz százalékkal végeztek több javítást a Tabi Vegyesipari Ktsz tagjai az elmúlt hónapban az előző hónaphoz viszonyítva. — Harminc darab női gyapjúkabátot. 13 férfiöltönyt és még sok egyéb ruhaneműt készítettek egyéni megrendelésre a múlt hónapban a Kaposvári Szabó Ktsz dolgozói. — Újabb mintakollekciót kért a múlt héten a Külkereskedelmi Vállalat az Agyagdpa- rosok Háziipari és Népi-iparművészeti Tsz-től. — Karácsonyi ünnepséget rendezett 22-én, hétfőn délután 2 órakor a nagyatádi nőtanács. Az asszonyok 4600 forint értékű ajándékot osztottak (ki. Többek között a gimnázium e>gy 900 forintos magnetofon-erősítőt, az általános iskola két-két darab futballt, és röplabdát, az óvoda és a bölcsőde festékeket és játékokat, tíz sokgyermekes család ajándék ruha-csomagot kapott — Az Állami Biztosító 3754 forintot fizetett ki Csík Béla kisgyaláni, 7580 forintot pedig Böröcz Kálmán balatonberé- nyi egyéni gazdáknak állat-, illetve tűzkárukért — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem elhunyta okozta mélységes fájdalmamat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok köszönetét. Dr. Domián Géza. (x) — Határidő előtt 15 nappal eleget tett a Csurgód Faipari Vállalat a Finommechanikai Vállalattal kötött szállítási kötelezettségének. Művelődés—szórakozás Az Uvegértékesítő Vállalat 1959. január 1—10-ig tartja leltárát. Ezen idő alatt az árukiadás szünetel. ____ ________________________(1063) S OMOGYI NÉPLAP Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. - Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latinka S. u. 2/a. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari V Nyomdáért felel: László Tibor. CSÜTÖRTÖK: Csíky Gergely Színház: Bástyasétány 77. Délután 3 órakor. Cigánybáró. Este 7 árakor. Tájelőadás Csiurgón: Nem vagyunk angyalok. Vörös Csillag. December 31-ig: Robin Hood. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Müihlenbergi ördög. Fél 11 órakor. Szabad Ifjúság. December 26-ig: Makrancos feleség. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Moszkvai találkozó. Fél 11 órakor. Helyőrségi Tiszti Klub. 20 órakor: Táncest. Közreműködik a Tiszti Klub tánczenekara. Béke Szálló dísztermében: Országos Fotóművészeti Kiállítás, a Kaposvári Fotoklub rendezésében. Nyitva: 9—20 óráig. PÉNTEK: Csíky Gergely Színház: Piroska és a farkas. Délelőtt föl 11 órakor. Cigánybáró. Délután 3 órakor. Bástyasétány 77. Este 7 órakor. Vörös Csillag. December 1jl-ig: Robin Hood. 3, 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. December 26-ig: Makrancos feleség. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Moszkvai találkozó. Fél 11 órakor. Béke Szálló dísztermében: Országos Fotóművészeti Kiállítás, a Kaposvári Fotoklub rendezésében. Nyitva: 9—20 óráig. SZOMBAT: Csíky Gergely Színház: Piroska és a farkas. Délelőtt fél 11 órakor. Cid. Este 7 órakor. Vörös Csillag. December 31-ig: Robin Hood. 3, 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. December 29-ig: Hoffmann meséi. 3, 5, 7, 9 órákor. KIOSZ Béke-mozi. December 28-ig: Chaplin-parádé. 3, 5 árakor. Helyőrségi Tiszái Klub. 20 órakor: Zenés, táncos hétvége. Közreműködik Porkoláb László és tánczenekara. Béke Szálló dísztermében: Országos Fotóművészeti Kiállítás, a Kaposvári Fotoklub rendezésében. Nyitva: 9—20 óráig. VASÁRNAP: Csíky Gergely Színház: Cigánybáró. Délelőtt 10 árakor. Bástyasétány 77. Este 7 órakor. Vörös Csillag. December 31-ig: Robin Hood. 3, 5, 7, 9 órákor. Matiné: Varázsduda. Fél 11 órakor. Szabad Ifjúság. December 29-ig: Hoffmann meséi 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Siker útján. Fél 11 órakor. KIOSZ Béke-mozi. December 28-ig: Chaplin-parádé. 3, 5 órákor. Helyőrségi Tiszti Klub. 15 órakor: Diafüim-vetítés a gyermekszobában. 15 órakor a társalgóban: Törd a fejed! Vidám fejtörő gyermekeknek. 19 órakor: Rita. c. szovjet film bemutatása. Béke Szálló dísztermében: Országos Fotóművészeti Kiállítás, a Kaposvári Fotoklub rendezésében. Nyitva: 9—20 óráig. Rippl-Rónai Múzeum: Somogyi festők őszi tárlata. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. NEM VÉLETLEN, hogy a nők nagy többsége OPERA kozmetikát választ. OPERA KM: a legkiválóbb bőrtápláló krém. — Éjszakára, lefekvés előtt kenje vékonyan letisztított arcára, hagyja beszívódni, a szem körüli részeket enyhén masszírozza. Hamarosan látni fogja az eredményt: arcbőre kisimult, bársonyos-sima lesz, eltűnnek a kis hajszálráncok. Ha száraz a bőre, nappalra is használja. OPERA RIZS: 10 féle divatos színből válogathat Vékonyan kenje ajkára, hagyja kissé felszívódni, majd selyempapírral szedje le a felesleget és kenje át nagyon vékonyan újra. így sokkal tartósabb. OPERA K0EN1VIZ: a jólápolt nő kedvelt illatszere. Tartós, kellemes, jellegzetes egyéni illat, ajándékozásra is igen alkalmas. Biztos siket OPERA kozmetika F0LDM UVESSZÜVETKEZETI VENDÉGLŐBEN CUKRÁSZDÁBAN