Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-15 / 270. szám

SOMOGYI NÉPLAP s Szombat, 1958. november 15. A SZERZŐDÉSES TERMELTETÉSRŐL A mezőgazdasági termékeik . egyik jelentős része a lakosság szükségleteit elégíti ki, a másik része az ipar nyers­anyagellátását szolgálja, a harmadik részét pedig vető­magként használják fel. A ki­vitelre is évenként meghatáro­zott mennyiségű termény szük­séges., aminek előállítását nem lehet a véletlenre bízni. Ah­hoz, hogy népgazdaságunkban zavarok ne álljanak elő, szük­séges, hogy a mezőgazdaság pontosan megoldja feladatát. Ezért a népgazdasági terv év­ről évre a szükségletek alap­ján megállapítja, hogy a fon­tosabb növényekből mennyit kell termelni. Ennek egy ré­szét az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, a má­sik részét pedig az egyéni dol­gom parasztok biztosítják a szerződéses termeltetés kereté­ben. A párt és a kormány e fon­tos mimikát — a szerződéskö­téseket — a földművesszövet- kezetekre bízta. Ennek a fel­adatnak tesznek eleget, ami­kor a földműves&zövetkezétek megbízottjai felkeresik a gaz­dákat az egyes növények ter­melésére szóló szerződések megkötése céljából. A földművesszővetkezetek először 1948-tól 1950-ig fog­lalkoztak a szerződéses ter­meltetéssel. 1954-ben a lakos­ság jobb zöldség- és gyümölcs- ellátásának érdekében e cikkek szerződéses termeltetését a kormányzat a szövetkezeti szervekre bízta. 1957-ben pe­dig a kormány úgy határozott, hogy az fmsz-efc fokozatosan vegyét át a szerződéses ter­meltetés helyi feladatait. A z elmúlt évben jól vizs­gáztak a szerződéskötés­ben a megye földművesszövet­kezetei. Az idén is jól fogták meg a dolgot. A szerződéskö­téseket beindították és folya­matosan végzik. A cukoripar részére kapott tervfeladat 75 százalékát teljesítettük eddig. A legjobb eredményt (85,7 szá­zalék) a fonyódi járás érte el. A tabi járás 84,1, a siófoki já­rás 62,3 százaléknál tart. A marcali járás 70,1 százalékkal az utolsó a megyében. A lakosság friss zöldséggel való ellátása végett két hét alatt több mint 300 kh. terü­letre (35 százalék) kötöttük meg a szerződést. (A konzerv- gyártáshoz tervezett zöldség­félék 41,3 százalékának a ter­melésére gyors ütemben keres­tünk és találtunk vállalkozó­kat.) A rostnövényék szerződ­tetését befejeztük. A MEZÖ­MAG Vállalat nővényfélesé- geiből jobban is állhatnánk. A magtenmelés érdekeit szem előtt tartva mindent elköve­tünk, hogy a szükségletet fe­dezzük minél hamarább: az ősziekből 73,3, a tavasziakéból pedig 38,5 százalékot teljesítet­tünk. H a összességében vizsgál­juk munkánk eredmé­nyét, azt láthatjuk, hogy az egyéni dolgozó parasztság még 7449 kh. területre köthet kü­lönféle növényféleségekből szerződést, amely mennyiség a terv 40,5 százalékát teszi ki. A szerződéseket folytatjuk. Egyes meghonosodott termé­nyek helyett a népgazdaság számára fontosabb, értékesebb, s a gazdának nagy jövedelmet hozó termények előállítását szorgalmazzuk. Többször is felkerestük a dolgozó parasz­tokat, főleg azokat, akik még egy négyszögölnyi területre sem szerződtek. Számolnunk kell munkánk nehézségeivel. A gazdák nem egyidőben ha­tározzák meg a következő évi termelési tervüket, és sok esetben nem ismerik az aján­lott szerződéses növény terme­lését, és az ezáltal várható jő vedelmet. Magyarázzuk meg nekik a szerződési feltételeket és szóljunk a várható ered­ményekről. Az fmsz-ek közvetlenül kap­csolatban vannak minden ter­melővel és ezt a kapcsolatot állandóan fenntartják. Köz­vetlenül biztosítjuk a terme­lők részére a szerződéses nö­vények termeléséhez szüksé­ges gépi munkát, műtrágyát, növényvédőszereket, termelési és művelési előleget. A föld­művesszövetkezetek agronó- musai mindenkor segítségükre vannak a gazdáknak és bár­mikor megfelelő szaktanáccsal látják el a hozzájuk forduló kát. Az fmsz a termelőknek érdekvédelmi szerve: képvise­li a termelők érdekeit a válla­latoknál. Éppen ezért a gazdád bizalommal fordulhatnak a'' fmsz vezetőségéhez és agronó musához minden kérdésükkel jogos panaszukkal, mert orvos­lást találnak, ügyüket elinté­zik. A felszabadulás előtti idő­ben is termeltek szerződése­sen egyes ipari növényeket. Ez a termelési szerződés azonban a terjedelménél és jellegénél fogva nem hasonlít­ható össze a jelenlegivel. Kik szerződhettek a múltban? A nagybirtokosok és esetleg ki­sebb számban a falusi nagy­gazdák. És ma mi a helyzet? Ma már nemcsak a kiválasz­tottak szerződhetnek egyes nö­vények termelésére, hanem minden egyes becsületes gaz­da, aki megérti ennek fontos­ságát és szükségességét. A szerződéses termeltetés révén a tervszerűség elemei behatolnak a mezőgaz­daságba. Nem a kötelező veté­si előírások, hanem a megfon­tolt és célravezető gazdasági intézkedések útján valósul meg a kisparaszti gazdaságok termelésének tervszerű befo­lyásolása. Helyes árpolitika, széleskörű szaktanácsadás és szervező munka szolgálja azt a paraszti és egyben állami célt, hogy a mezőgazdaság megoldja a népgazdaság adta feladatait. Szabó Zoltán, a MÉSZÖV főagrenómusa. A rákói üzemegységben Mint színes selyemzászlök nagy nemzeti ünnep alkalmá­val, a távolból olyan benyo­mást keltenek a fiatal leány­kák tarka ruhái. Káposztát »szüretelnek« a csörgővízű Kapos mellett a Kaposvári Ál­lami Gazdaság rákói üzemegy­ségében. — Hát ez bizony kifizető­dött — válaszolja kérdésünkre Kolega György idős kertész. — Ez már a huszadik szedé­sünk, ezért ilyen apró. Az ele­je nagyon szép volt. Azt bán­juk, hogy csak két és fél hol­don termeltünk. De van ebből más haszon is: a torzsákat és aljleveleket megvágjuk szecs­kának. Takarmánynak nagyon finom. Marton Ilonának majd ki­csattan az arca a hűvös, kö­te«?"* mmrr ívifi f •Jó*' i.mies időtöltés a Kilián György Ifjúsági Házban. j dös levegőtől. Itt dolgozik már négy év óta. — De nem sokáig — mondja, és úgy tartja a ke­zét, hogy ki-ki meglássa: menyasszony. A major felé haladva nagy parcellákra tagolt szántóföldet látunk. — Ezt öntözésre állí­tottuk be — világosít fel' ben­nünket a kertész. — A Kapos folyóból két motor szívja fel a vizet Harminckét holdat ön­töznek itt, a major mögött meg újabb nyolcat. Kis, félig földbesüllyedt fa­lu házaiként sorakoznak a melegágyak. — Ezek már ré­giek — magyarázza Kolega György —■, még az 50—51-es értekben építettük őket. El­avultak, bedőltek. A többi új. Tavaly hatvanat készítettünk, az idén még hússzal gyara­pítjuk számukat. Az irodában Berkes László üzemegységvezetővel folytat­juk a beszélgetést. — Nem ta­gadom — mondja —, tavaly nem a legjobban sikerült a kertészet. Sokat töprengtünk: miért nem tudunk olyan gaz­daságosan termelni, mint a bolgárok. És rájöttünk: meg kell teremtenünk az előfeltéte­leket. Hát ezért építettünk többek között új, korszerű me­legágyakat. Természetesen mást is épí­tettek. Egy ököristállót gép­színné alakítottak át, ebben — ami állami gazdaságokban ritkaság — az összes gépet el tudják helyezni, pedig van néhány: két szántó-, egy uni­versal- és egy G 35-ös von­tatótraktor, az összes hozzá­való eszközökkel. Az ^épület végében még kovácsmühely- nek is jut hely. — Ez itt pedig a kultúrott­hon — mutat az épület felé nem leplezett büszkeséggel. — Nyolcezer forintért vettük meg ®0V egyéni gazdától. Még 6—8 ezer forintot hozzácsaptunk és átalakítottuk. Valószínű, hogy a hónap 20-án felavatjuk. Kultúrház a pusztában... — nagyobb, községek is megiri­gyelhetnék. Betekintünk az ajtaján. Nagy, tágas terem, vörösbeton padlózat, kék vi­rágmintákkal festett falak. Még színpadot is építenek be­le. Szórakozhat, tanulhat a fiatalság, lesz hol. Eddig 12 családot helyeztek el gazdasági lakásban. Most készült el a tizenharmadik »fé­szek«. Építettek tizenöt ágyas legényszállást is. Az üzemi konyhában öz­vegy Deák Ferencné főszakács és segítője, a 17 éves Kolega Margit sürgölődnek. — Mi lesz az ebéd? — Daragombóc leves és édeskáposzta főzelék fasí- rozottal. Ezt nagyon szeretik a dolgozók — válaszolják. A konyhában, ebédlőben és élelmiszerraktárban rend és tisztaság... lenne, ha a falakat is bemeszelték volna. — Most a napokban hozzá­fogunk — mondja Deák néni és a tréfa kedvéért még hoz­záteszi: — nemrégen meszel­tünk, de legyeket nem küld­hetjük. .. a mindjárt meg­mondom, hova. Benyitunk Péter József trak­toros lakásába. A háziasszony éppen kenyeret zsíroz a na­gyobbik gyerekének, a kétéves Pistikének. Az öthónapos Ma­rika a rádió hangjával ismer­kedik. — Régóta laknak itt? — Bizony mi már esküvőnk óta, s annak öt éve. Először furcsa volt, de már megszok­tuk — s a kezével a nyitott szoba felé mutatva, beszél to­vább. — Most még kicsit sze­gényesen élünk, de tavaszra már másként lesz. Van két kerékpárunk, az egyiket el­adjuk, no meg egy kis meg­takarított pénzünk is akad, ha kell, egy hízó is elmegy és a tavasszal megvesszük a szo­babútort. Aztán motorkerék­párt is szeretnénk... — Mennyit keres a férje? — 1400—1500 forintot. Igaz, hogy én nem dolgozom most a gyerekek miatt, de azért ki­jövünk valahogy. A kis kert meg a háztáji föld megtermi a konyhára valót, és még ba­romfiakat is tarthatok. Hát így élünk. Szentai Sándor t♦♦♦♦♦♦♦« : üti k 'ifin tudták mtQ... Új módszerek a Sertéstenyésztő és Hizlaló Vállalatnál — SOK tJJ DOLOG VAN — mondja Szabó László, a vállalat igazgatóhelyettese —, amit másképpen, más, újabb módszerekkel, s ennek következtében eredményesebben csi­nálunk, mint régen. — Az eddigi gyakorlattól eltérően — folytatja — nem 150—200-as falkákban, hanem csak 30—40-es csoportokban történik a sertések elhelyezése. Ennek az az előnye, hogy így jobban híznak, nagyobb a súlygyarapodás, mint a régeb­bi, nagy csoportokban való hizlaláskor. — A másik új módszer a Jugoszláviában tapasztaltak alapján: a malacokat már 35 nap után elkülönítjük az anyakocától, míg eddig csak 60—65 nap után választottuk el. A malacok sem látják kárát, mert intenzív etetésük követ­keztében ugyanúgy növekednek, mint eddig, az anyakocák számára pedig sokkal előnyösebb, mert testtömegükben nem romlanak le annyira, mint a másik elválasztási módszernél. S gazdaságosabb is igy, az eddigi 1,5—1,6-os kocaforgóval (egy évben hányszor fial egy koca) a vállalati átlag 2 egész­re ugrik. — Ez ősszel vetettük először a »Fortunáto« elnevezésű olasz búzafajtát, melyből a hazai tizenegynéhány mázsás át­lagterméssel szemben körülbelül 30 mázsás átlagot várunk. Igaz, sikértartalma kisebb, mint a hazai fajtáké, de a meny- nyiség növekedése érdemessé teszi a termesztését. — Hazai fehér hússertés-állományunk igen kicsi, és kezdett ez a faj elkorcsosulni már. E sertésfajta feljavítására vérfrissítőnek Dániából, Svédországból, Angliából és Hol­landiából kanokat és kocákat hoztak hazánkba, közülük — az Angliából származótokból — vállalatunk is kapott 9 dara­bot. Ezek hosszabb törzsűek, erősebb, nagyobb a sonkájuk, s éppen e jellegzetességeket kívánatos javítani a hazai faj­táknál. Most ellenek először az import kanokkal fedeztetett kocák, s az eredmény kielégítő: a malacok nagyon szépen örökítik a törzshosszúságot. Persze, a sonka nagyságára vo­natkozóan még nemigen lehet véleményt mondani, de való­színű, hogy a fajta e tulajdonsága is öröklődik az utódokon. — Harmadik éve, hogy a beton- és kőistánók helyett — szovjet módszerrel — téli-nyári nádtetős, szabad elletőkben folyik a tenyésztés. E szellős, napfényes kifutókkal épített szállásokban nincs páralecsapódás, s a tüdőgyulladások és egyéb betegségek lehetősége esészen kicsi. Lassan minden telepünkön áttérünk erre a módszerre. Ahol belezettük már, nagymértékben csökkent az elhullás, s rendkívül jó hatással van a malacok növekedésére. IGY VÁLTJA FEL népgazdaságunk e területén is az új a régit, a korszerű az elavultat, hogy szebb, jobb és na­gyobb eredmények születhessenek. Óriási az ereje. Szárnyakat ad, lelkesít, érte sokan meg­hoznak minden áldozatot. Az öregasszony, kinek nincs egyebe a rajtavalójánál, eped- ve vágyik vissza arra a hely­re, ahol évtizedekig cselédes- kedatt, ahol világrahozta gyerekeit, mind a hetet, ahol a férje holtteste nyugszik, oda vágyik a szíve. Pedig nincs ott háza, nincs egy da­rabka földje, mégis erről a kicsiny faluról álmodik, ha hazáról, otthonról esik szó. Ez a falu felér neki a legnagyobb vagyonnal, boldogsággal. S hányán vannak, akik szülő­falujuktól távolestek, s a ma­gyar föld az új helyen is ke­nyeret, fészket adott nekik, mégis álmaik netovábbja, hogyha előbb nem is, de öreg­ségükre visszakerüljenek ha­za a faluba’ vagy városba, ahol ringott a bölcsőjük, aho­va köti őket a gyermekkori emlék, szüleik sírhalma, az ismerős tájak, szívbe vésett fák és egyebek. Leküzdhetetlen ez az erő, a honvágy idehaza, magyar földön is. És mit érezhetnek azok, akik a szülőhazától tá­vol, számkivetve élnek vala­hol messze, idegen oi*szá.gban. övezheti őket a jólét, a sze­rencse, a dicsfény, hazáját szerető embernek ez nem je­lent kárpótlást az elveszett vagy elhagyott hazáért. Sokan, nagyon sokan rá­döbbennek , erre azok közül, akik két esztendeje kaland­vágyból, idegen fények csá­bítására egykönnyen túltették magukat ezen a szent, nagy érzésen. Valljanak erről kü­lönben magúik a kicsábdtot- tak, akik ráébredtek, mily nehéz igaz haza nélkül élni, s most a hazához, ehhez a drá­ga, szerető anyához fordul­nak, fogadja vissza a tékozló fiakat. Kovács Zoltán, Nyu- gat-Németországba disszidált hazánk fia irta ezt a levelet a Magyar Rádióhoz: »Magyarországon szület­tem, Somogybán 1931. má­jus 23-án. Négy évi népisko­la után a székesfehérvári Szent István Gimnáziumban tanultam. Röviddel az érett­ségi előtt talán félelemből vagy kalandvágyból hagytam el Magyarországot. Már Ausztriában megbántam lé­pésemet, és miután Nyugat- Némelországba kerültem, a ruhrvidéki bányában dolgoz­tam, a sok munkában igye­keztem honvágyamat elfelej­teni. Nagyon kérim önöket, hogy levelemet ahhoz a hi­vatalhoz közvetítsék, amely nekem a hazatérésben segít­het ... Nem láttam más utat... A kívánságom a következő: 948 novemberében hagytam el Magyarországot és semmi más bűntényt nem követtem el, mint a tiltott határátlé­pést. Remélem, hogy a ma­gyar törvények emiatt nem nagy büntetésben részesíte­nek, mert magam szándéká­ból és jóakarattal visszatérni szeretnék. Megígérem, hogy a bányába jelentkezem és az itt tanult szakmai ismerete­met a legjobb akaratommal a magyar célnak a szolgálatába állítom, s meg vagyok arról győződve, hogy más téren is sokat segíthetek hazámnak, ha e kérésemet teljesítik«. Hányán vágytak 1956-ban a mesés Nyugatra! Milyen csodás meseket szőttek az ot­tani könnyű életmódról, a sa­ját gépkocsiról és egyebek­ről. Talán Lénay Győző és Angliába szakadt másik tár­sa is ilyenről álmodott. És most itt a levél a »mesés« Angliából, ök írták: »Tisztelt Rádió! Angliában elő magyarok közül kettő ir most önökhöz, jelenleg a Canterbury-i börtönből. El­mondjuk a történetünket. Londonban éltünk eddig. Munkánk hat hónapja nem volt. Ruhánk leszakadt ró­lunk. Éhesen, fázva jártunk munka után. Sehol nem fo­gadtak be, sehol nem segítet­tek. Elindultunk gyalog a kisvárosokba munkát keres­ni. Elértünk Doverbe. Itt ne­gyedik napja nem ettünk egy falatot sem. Az éhségtől már menni sem tudtunk. Elértük a tengerpartot, szakadt az eső. Ott állt üresen egy ház, abba bementünk. Bent találtunk élelmet is. Ettünk, ittunk és fáradtan ledőltünk az ágyra. Ebben a házban senki nem lakik. Csak nyaralni jár ide egy főúr. Este 11 óra felé a barátom elment és saját ma­ga szólt a rendőrnek. Ö ide­jött és bilincsbe zárva elvitt bennünket a rendőrségre. Itt vagyunk már két hete, elítélés nélkül. Értsék meg, éhesek voltunk. Haljunk meg éhen? Itt úgyis azt kívánják. Sze­retnénk hazamenni, de el va­gyunk zárva mindentől. Mi lesz velünk, nem tudjuk. Vagy börtönt kapunk, vagy mehetünk megint az utcára. Itt mindenképpen el kell veszni! Ha tudnak, segítsenek valamit«. És emlékezzenek, hányán szidták azt a bizonyos nor­ma-rendszert, amely állítólag kiuzsorázta az embereket. S akik kimentek Nyugatra, most megrökönyödve szemlélik az ottani munkatempót. »Hát ezt is lehet bírni?« — kérdik ön- maguktól. Ott döbbennek rá, hogy mennyivel jobb volt itt­hon. Hollandiába disszidált fiatalember írja ezeket a so­rokat: »Otthon megbecsülik az embert a munkájáért és meg­fizetik. Otthon megkérdez­ték, hogy van az ember meg­elégedve a munkával és ki tud-e jönni a keresettel. De itt a munkást nem veszik em­berszámba, sohasem kérdez­ték meg, hogyan tudok meg­élni a keresetemből. Szóltam, több bért kértem, erre elküld­ték a gyárból. Két hónapig nem vettek fel sehova, s azt mondták, kommunista va­gyok, mert lázadozok. Most kérdezem én, hol itt a sza­badság. Azt mondják, hogy itt szabadság van és ha szól az ember, elküldik a gyár­ból ... Hogy a lakbért ki tud­juk fizetni, azt meg kell kop­lalnunk. Soha nem ehetünk semmi jót. Gyümölcsöt is csak nagy ritkán. Ez nem élet, ami itt van. De nem mernek szól­ni az itteni munkások, mert félnek, hogy elbocsátják őket. Itt mindenki úr akar lenni, és más vérén akar élös- ködni. De az enyémen nem élősködnek tovább, eleget szívták. Visszamegyek hazám­ba, ahol megbecsülnek a munkám után és mint embert értékelnek. Haza akarok menni, magyar földön akarok élni, ahol mindenki manya- rul beszél, a barátok, a test­vérek. Visszahív a szülői ott­hon.'« Ez a fiatalember is csak odakünn tanulta meg szeret­ni a hazát, a pótolhatatlant, a drágát. Három levelet idéztünk, három vallomást. Olyan em­berek vallomásait, akik saját maguk próbálták ki a sokak által dicsőített nyugati para­dicsomot, a kapitalizmus »ál­dásait«. Hány ójukat kergeti a vihar, az idegenség. A ka­pitalizmus áldóiként mentek ki és a szocialista rendszer propagandistáiként térnek vissza, vagy legalábbis sze­retnének sokan, nagyon so­kan visszatérni. Az általuk szabadon választott világ ta­nítja meg őket szeretni, tisz­telni ezt az új világot, és ezt a hazát. A kapitalizmus tanít­ja meg őket a költő szavaira: A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, s halnod kell. Varga József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents