Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-12 / 267. szám

\ A hangontúli sebességek felé A felhajtóerő keletkezésében jelentős szerepe yan az úgy­nevezett Zsukovsz'kiij-féle in­dulási örvénynek is. Ennek magyarázata elég bonyolult, ezért itt fogadjunk el csak annyit, hogy az áramlás meg­indulásakor a szárny körül olyan örvény keletkezik, amely a szárny felső részén hátrafelé, alsó részén előre hajtja a levegőt. Itt a szárny felett még tovább gyorsul az áramlás, nő a szívás, alatta meg az örvény előretartó ré­szei és a haladási irányban hátrahaladó légrészecskék fé­kezik egymást, azaz növelik a levegő nyomását. Mindezek a jelenségek aízon- ban csak addig játszódhatnak le, amíg az áramlás valamelyik ponton el nem éri a hang se­bességét, az M 1-et. Az előbbiekből nyilvánvaló, hogy a szárny felett, ott fog bekövetkezni, ahol a görbület a legnagyobb, így a sebesség is a legnagyobb. A repülőgép ha­ladási sebessége és a szárny € pontja feletti áramlási sebes­ség közti különbség annál na­gyobb, minél vastagabb, ível- tebb a szárny, azaz minél több felhajtóerőt igyekszik biztosí­tani. A különbség oly nagy is le­het, hogy a gép csak M 0,8 se­bességgel halad, amikor a szárny e kritikus pontja felett az áramlási sebesség már M I, és megkezdődik a leválás, ör­vénylés. Pedig sokszor nem is a szárny e pontja felett a leg­nagyobb a légáramlás sebessé­ge, hanem a pilótafülke erősen kiugró kupolája, a szárnytörzs csatlakozás, a fegyverzet bur­kolata sbb. téríti ki és gyorsítja az áramlást a hangsebesség el­éréséig. Eddig a repülőgépekről úgy beszéltünk, mintha a repülő­gép teste, vagy ahogy szak­nyelven nevezik -'sárkánya-" magától is megközelíthetné a hang sebességét. Pedig tudjuk, hagy ez a legtökéletesebben áramvonalazott, motornélküli repülőgép esetében, de még egy függőlegesen zuhanó re- pülőpomba esetében sem lehet­séges. Ezek a légkörben zuhan­ni kezdő testek ugyanis min­denképpen olyan nagy légellen- állásúak, hogy súlyuk okozta zuhantukban neun érhetik el a hang sebességét, így egy bi­zonyos sebességen túl nem gyorsulhatnak. Ez a sebesség az, , amelynél súlyuk és lég- ellenállásuk egyensúlyba jut. Repülőgépeknél az ilyen, mo­tornélküli, függőleges zuhanás esetében legfeljebb M 0,5—0,6 értéket lehet elérni. Ahhoz te­hát, hogy a hang sebességét elérjük, még függőleges zuhanáskor Is szükséges valamilyen hajtóerő. Hát még vízszintes repülés va,gy éppen emelkedés esetén. (Esetleges félreértés megelő­zésére jegyezzük mindjárt meg, hogy a magasra fellőt ra­kéták, interkontinentális löve­dékek visszazuhantukban —- amikor tehát szabadon, hajtás nélkül esnek, a sokszoros hang­sebességi értékeket is elérhe­tik. Ez azonban a légkörön kí­vül, tehát fékező súrlódás nél­kül történik. Az ilyen hatal­masan felgyorsult rakéta vagy lövedék a légkör elérésekor, abban surlódva fékeződni kezd. Az aránylag vékony le­vegőrétegben azonban nem tud eléggé gyorsan lefékeződni — hiszen óriási a légkörbe zuha­nási sebessége, és elképzelhető, hogy M 10 körüli sebességgel zuhan a földre. Ezért amit most elmondunk, olyan repü­lőgépekre vonatkozik, ame­lyek zuhanásukat a légkörön belül, kis sebességgel kezdik.) Hosszú ideig a robbanómotor Összeállította: Szűcs J hajtotta légcsavar volt az az eszköz, amelynek segítségével a repülőgépet előrehajtották. (Természetesen voltak más irányú próbálkozások is, de ál­talában a légcsavaros hajtó­művek terjedtek el.) Abban a pillanatban, hogy a légcsavar hajtja előre a repü­lőgépet, már nem a gép teste lesz a leggyorsabban haladó pont, hanem a légcsavar, hiszen az nemcsak a repülőgéppel együtt rohan előre, hanem már körben is forog, így a haladási sebesség és a forgási sebesség összetevődnek, s jelentősen meghaladják a repülőgép tény­leges haladási sebességét. Ha pedig így van, nyilvánvaló; hogy a légcsavaron jelentkez­nek először a hanggát jelensé­gei — annál is inkább, mert tudjuk, hogy a légcsavar tulaj­donképpen nem más, mint egy körben forgó szárny. A légcsa­varon először a légcsavar la­pátjainak külső hegye éri el a hangsebességet, mert az forog a legnagyobb átmérőjű körön, azaz az tesz meg leghosszabb utat. Ezzel a jelenséggel — már­mint a légcsavar által elért hangsebességi gáttal — először a második világháború előesté­jén találkoztak, amikor a se­bességi világrekord elérte a 755,5 km/órát. Az ilyen gyor­san haladó gép légcsavarjának hegye mér ennél a sebességnél megközelítette a hangsebessé­get, légellenállása megnőtt. Gyorsabb forgatásához sokszo­rosan növekvő motorerőre lett volna szükség. Azt viszont csak.olyan nagyméretű motor­ral tudták volna biztosítani, melynek súlyát a repülőgép sárkánya nem bírta volna el. De ha még sikerült volna is valamilyen módon gyorsabban forgatni a légcsavart, ered­II. ményt nem értek volna el, mert az egyre gyorsabban for­gó légcsavar hegyéről a lökés­hullámok egyre beljebb és beljebb kúsztak volna, ahogy a belső részek is elérték volna a hangsebességget. így aztán a légcsavarnak egyre kisebb ré­szén keletkezett volna előre­húzó erő. A légcsavaros gépek sebessége már nem­igen nő ve léte tő Magyarán szólva ez annyit jelent, hogy. dugattyúsmotor­ral hajtott légcsavarokkal 800 km/óránál nagyobb sebességet nemigen lehet elérni. Enruk bizonyítására elég megemlíte­ni, hogv az 1939-ben elért 755 km/órás rekordot mindmáig — a motorok és légcsavarok, no, meg a repülőgép-sárkányok fejlődése után sem tudták 810 km/óránál nagyobb értékre nö­velni. így 20 év alatt mindösz- sze 7 százalékkal növekedett a légcsavaros repülőgépek sebes­sége. Ugyanakkor említsük meg, hogy Santos-Dumont 1996-ban felállított 41,3 km,/ órás első, hivatalos sebességi rekordját 1939-ig, tehát 33 év alatt 18-szorosan teljesítették túl. Ha még figyelembe vesz- szük a technika rohamos fejlő­dését az elmúlt 20 évben, nyu­godtan mondhatjuk, hogy a dugattyús-légcsavaros repülő­gépek sebességét tovább már nemigen lehet növelni. Történtek ugyan ilyen irá­nyú kísérletek 1 különlegesen kialakított légcsavarokkal, amelyek árarplástarülag be Is váltak. Ezek azonban szilárd­ságuk szempontjából bizonyul­tak gyengéknek, így a kísérle­tek nem vezethettek ered­ményre. (Folytatjuk.) MAGYAR FÖLDRAJZI UTAZÓK A Szevan-tó problémája A Szevan-tó vize Örményor­szágban évek óta szolgáltatja az energiát a villany telepek­nek és öntözi a földeket. A tó vízszintje az utóbbi időben erő­sen csökkenni kezd. Az ör­mény tudósok és szakemberek most úgy akarják megoldani ezt a porblémát, hogy több kö­zeli hegyifolyó vízét a tóba ve­zetik. A geológusok mintegy 200 földalatti forrást fedezték fel a környéken. E források, le­hetővé teszik, hogy a tó vízé­ből kevesebbet használjanak fel és mégis 35 000 hektárnyi aszályos területet öntözhesse­nek az Ararát völgyében. A nyugtalan emberi elme akadályt nem ismerve töre­kedett és törekszik a földrajzi »fehér faltokat« a világtér­képről eltüntetni. Az ismeret­len földrészek, tájak csodála­tos dolgai mindig vonzották az embereket; veszélyt, fáradt­ságot nem ismerve, minden természeti akadályt legyőztek. Ma már alig van olyan terü­let a Földön, amely földrajzi­lag ismeretlen. A magyar utazók, geográfu­sok is kivették a részüket a Föld megismerésének hatal­mas munkájából. Jártak' fel­fedezőink Közép-Afrika vad népei között, az Északi-sarkon, a brazíliai »zöld pokolban«, a pápuák földjén. Legtöbb fel­fedezőnk Belső-Ázsia, Tibet, Gobi-sivatag és a Himalája felkutatásában vett részt. En nek elsősorban az az oka, hogy kutatóink egyben etnográfusok is, és a magyarság őshazáját itt, ezen a területen keresték. Elég, ha példaként Reguly Antal, Körösi Csorna Sándor népét említjük meg. Hol is jártak magyar fel­fedezők, utazók? A Föld minden tájékán. Igaz, nem fe deztek fel kontinenseket, nem lengett magyar zászló az Északi-sarkon, de nincs szé­gyellni valónk. Nevükhöz fű­ződik a Transzhimalája hegy­ség felfedezése, Belső-Afrika felkutatása, és Uj-Guinea né­pének, földrajzának megis­mertetése. Belső-Azsia pedig egészen »magyar terület«, he­gyek, vonulatok őrzik kutató­ink nevét. Két dolog jellemzi a magyar utazók, felfedezők munkáját. Az egyik, hogy nem imperia­lista célok, gyarmatok szerzé­se vezette tudósainkat az is­méiét len vidék felkutatásában, hanem a táj megismerésének boldogító érzése. Álljon ennek szép példájaként Bíró Lajos I kutatónk. 7 évet töltött Uj- Guineában az emberevő pá­puák között. Míg ő nyugodtan járt-kelt a terület belső tájain, az angol utazó csak a már meghódított partvidéken me­részelt közlekedni. Igaz, az angolok pálinkát meg puska­port exportáltak hozzájuk, és cserébe kirabolták őket, Bíró Lajos gyógyította az őslakó­kat, és a bennszülöttek »fe­hér angyal« néven nevezték. Sajnos, kutatóink nagy része kénytelen volt igénybe venni a külföldi államok segítségét, mert munkájuk eredményét nem kísérte itthon rokonszenv és a Magyar Tudományos Akadémia inkább csak se­gélyt nyújtott, mint támoga­tást. A másik jellemző tulajdon­ság, hogy kutatóink nagy részénél nem elsődleges a földrajzi felfedező munka, mert a másik cél, az őshaza keresése, néprajzi érdekességeknek a kutatása viszi őket idegen tájakra. Sokszor bizony hiányzik mun­kájukból a tudományos mun­ka tervszerűsége. Az afrikai utazók közül ki­emelkedik Magyar László, Teleki Samu, Torday Emil. TELEKY SAMU felfedező és utazó 1887-ben Zanzibar szi­getéről indult el 250 főnyi ka­ravánnal; sok viszontagság után eljutott a Kilimandzsáró, Kenia hegységig. Megmászta a Kilimandzsáró magas csúcsait, elsőnek hatolva fel ezen a te­rületen az örök hó határáig. A következő évben ezen a te­rületen két tavat fedezett fel, amelyeket ő nevezett el. A közelében lévő 630 méter ma­gas vulkáni hegyet pedig az egyik társa róla Teleki vulkán­hegységnek nevezte. Expedíci­ója még ebben az évben Mom- bossa városánál elérte a ten­gerpartot. TORDAY EMIL állami szolgálat révén került a Kó- nyó vidékére. Itt letelepedett, és innét indult el felfedező, kutató útjára. Néprajzi gyűj­téssel foglalkozott 1907 és 1909 között. Kutatásainak eredményeit »Bolyongások Af­rikában« és *»Afrikai emlékek■* c. munkájában írta meg. MAGYAR LÁ^Lhó Duna- földvátról induló el kalandos útjára. Járt Dél-Amerikában mint flottatiszt, innét ment Afrikába. Segítséget kért ku­tatásaihoz, de a Tudományos Akadémiától nemleges választ kapott. Ekkor érlelődött meg benne a gondolat, hogy »kicsi ország árva fia ne álmodjék nagyot és merészet«. De ő merészet gondolt és cseleke­dett. Támogatás nélkül végig­járta a maga elé tűzött célt. A Kongó mentén Közép-Afri- kán haladt végig fekete sere­gével magyar lobogó alatt. Naplójában feljegyezte az ot­tani népek szokásait, a terület földrajzi viszonyait. Feljegy­zéséért versengett az angol és a portugál kormány. Pénzt, rangot ígértek neki, apja is arra kérte leveleiben, adja el írásait. De ő nem volt hajlan­dó, pedig pénzre lett volna szüksége. Ekként gondolko­dott: Ha fáradságomnak nem lesz haszna, legyen az minden népé, dicséret érte egyedül hazámé. Hiába volt minden tö­rekvése, hogy naplójából a magyar nép tudomást szerez­zen az ottani életről, itthon közöny fogadta. Igaz, ebben az időben vívta a magyarság a 48-as függetlenségi harcát. A munkájával szembeni kö­zöny miatt nem tért haza. Ott­maradt az ő hűséges feketéi­vel Afrika forró ege alatt. (Folytatjuk.) Miklós Endre tanár, a TIT tagja. A napórától n% atomóráig Az őskori embéreknek nem volt szükséges az idő pontos nyilván­tartására. Az is lehet ugyan, hogy szerették volna mérni az időt, de nem volt mivel. A babiloniak, egyiptomiak, majd később a görögök és rómaiak ide­jén már feltaláltak olyan szcriseze- teket, amelyekkel bizonyos hatá­rig tudták mérni az időt. Az tisö óra A NAPÓRA volt. Az ókori tudósok kiszámí­tották az árnyék hosszának és irá­nyának mutató számait, hegy mi­nél pontosabban mérhessék az időt. Nagy fogyatékossága volt en­nek az órának, hogy ejs saka, vagy borús időben nem »járt-'«. Olyan időmérő eszközöket kellett tehat feltalálni, amelyek borús időben, vagy éjszaka is működnek. Ekkor jelentek meg a Á helyes trágyakezelés A talajerő utánpótlásának egyik legáltalánosabban ismert módja az istállótrágyázás. A jól kezelt istállótrágyaval hu­muszban gazdagítjuk a talajt és kedvezőbb fizikai állapotot teremtünk amellyel a talaj vízgazdálkodását javítjuk meg. így tudjuk kialakítani a leg­kedvezőbb talajszerkezetet, és a tápanyagok visszapótlásával nemcsak a kutúrnövények, ha­nem a tál aj baktériumok élet- feltételeit is biztosítjuk. A növénytermelés fejleszté­sének megvannak az alapvető agrotechnikai módszerei, ame­lyek közül egyik legfontosabb a szervesanyag-utámpótlás, ezt elsősorban istállótrágyázással teremtjük meg. Nem ismeret­lenek ma már a termelők nagy része előtt az istállótrágya ke­zelésének és felhasználásának legkedvezőbb formái, mégis igen sok esetben alapvető hi­bákat követnek el. A helytelen istálló trágya-kezelés következ­tében nagy értékeik mennek veszendőbe, amit könnyen meg lehetne akadályozni. Hozzáve­tőleges számításaink szerint azonos termésviszonyok mellett, jó istállótrágya- kezelés esetén 30 százalék­kal nagyobb területet le­hetne megírágyázni, ami a terméshozamok alakulása szempontjából annyi forint értéket jelentene a terme­lőnek, mint amennyi az évi földadó fizetési kötelezett­sége. Trágyahiányban szenvedünk, a jelenlegi állatállomány által termelt istállótrágya nem elég­séges ahhoz, hogy a 2—3 éven­kénti istálótrágyázást végre lehessen hatjani. A növénytermelés hozamai­nak fokozása céljából kettős feladatot kell végrehajtani: több haszonállatot tartani, és ennek megfelelően emelni a ta­karmánytermő területek nagy­ságát, a másik feladat pedig: helyesen kezelni a megtermelt istállótrágyát. Áz állatállo­mány számszerű növeléséhez hosszabb időre van szükség, és ennél máx-ól holnapra döntő változást nem lehet elérni, te­hát feltétlenül szükséges, hogy az állattenyésztés fejlesztésé­vel egyidejűleg sokkal na­gyobb gondot fordítsunk az is­tállótrágya helyes kezelésére. Az istállótrágya-kezelés fő szabálya, hogy a termelt trágya a kazalban ne szá­radjon ki, és megfelelő tö­mören tartsuk. Lehetőleg minél kevesebb fe­lületen érintkezzék a levegő­vel, hogy a legkisebb legyen a párolgás folytán előálló táp­anyag-veszteség. Ezt úgy ér­hetjük el, hogy a naponta ter­melt trágyát lehetőleg árnyé­kos, szélvédett területen sza­kaszosan rakjuk össze. Az ál- latlétszám nagyságától füg­gően kell az egyes szakaszok nagyságát megállapítani, és általában 10 számosállatra szá­mítunk egy-egy és fél négyzet- méter alapterületet. A szakaszos trágyakezelés lényege az, hogy a naponta termelt istállótrágyát egy- egy szakaszba rakjuk össze, így kialakítunk há­rom szakaszt, és a negye­dik nap újból az első sza­kasz területére építjük rá a termelt istállótrágyát. Az első szakasz tehát három napon át megfelelőképpen érintkezik a levegővel, ami elégséges ahhoz, hogy a leve­gőt ksclvelő baktériumok elsza­porodjanak. A negyedik nap ráépített trágyamennyiség el­zárja a levegő hozzájutását, nagyrészt megszünteti ezeknek a baktériumoknak a működé­sét, amikor is az istállótrágya- érlelés következő időszakában a levegőt nem kedvelő bakté­riumok hatására a szerves ve- gyületek humuszszerű anyaggá alakulnak át. A trágyakazal to­vábbi építése a második, illető­leg harmadik szakasznál foly­tatódik, és arra kell töreked­ni, hogy az utóérlelés idősza­kában levegőtlen körülménye­ket teremtsünk. Különösen könnyen megoldható ez a nagyüzemekben, ahol állatok tipratásával ezt a körülményt biztosítani lehet. Az istállótrágya-kezelés még fejletteb módszere, ha az istállótrágyához nyers­foszfátot vagy szuperfosz­fátot adunk, számosálla­tonként és naponként */<— t/j kg-ot. Ezzel az eljárással nemcsak foszfor tápanyaggal gazdagít­juk az istállótrágyát, hanem annak kezelését is, illetve érle­lését tökéletesebben biztosít­juk. A szocialista nagyüzemek­ben leghelyesebb, ha a meg­trágyázandó tábla szélére hordjuk ki a naponta termelt istálló trágyát, ott kezeljük a leírtak szerint, ez üzemi szem­pontból előnyös és gazdaságos. A helyes istállótrágya-keze­lés nem jelent különösebb munkatöbbletet vagy befekte­tést, növelni tudjuk mind mennyiségileg, mind minősé­gileg a trágyafelhasználást, ami a terméshozamok kedvező alakulásában fog megmutat­kozni. . Molnár Imre, megyei főagronómus, a TIT tagja. VÍZÓRÁK. Két egymáshoz illesztett gömbala­kéi üvegből vékony nyíláson egyikből a másikba csepegett a víz. Ennek mennyisége szolgált időmérű eszközül. A vízórák már valamivel »-pontosabbak-« voltak» mint a napórák. Időnként »fel kel­lett húzni« őket, vagyis vízzel töl­teni és vigyázni, hogy a nyílás ne szennyeződjék, mert akkor az óra »megállt«. A vízórákat elég hosszú időn át használták. Még a XVII. és XVIII. században is használat­ban voltak. A társadalom azonban egyre égetőbb szükségét érezte an­nak, hogy pontosabb időmérő esz­közhöz jusson. Az első SZERKEZETES ÓRAK a XIV. században jelentek meg. Még nehézkesek, durvák voltak. Működési elvük ugyanaz, mint a mai falióráké, vagyis a szerkezetre akasztott súly folyamatosan moz­gatta a készüléket. Ezeknek az óráknak a mutatója egyhelyben állt, s a számlap fogaskerekek se­gítségével forgott körbe. Később az óraszerkezetek töké­letesedése során a terjedelem is csökkent. Már csak egy nagy bi- bája volt az órának: nein jártak pontosan. Szolgáljon mentségükre, hogy még a mai modern óraszer­kezetekre is Itatással van az idő­járás: Celsius fokonként 1 ntpet késnek, illetve sietnek. A tudomány és technika fejlődé­se, főképpen az utolsó évtizedek­ben szükségessé tette a lehető leg­pontosabb időmérést. Ennek a fel’ adatnak még a mai legtökélete­sebb szerkezetű mechanikai órák sem felelnek meg. Ekkor léptek előtérbe az úgynevezett kvarc-órak. Ha kvarc-lemezeket vagy lapocs­kákat meghajlítunk vagy össze­nyomunk, tudvalevőleg felületü­kön plusz-mínusz előjelű elektro­mos töltés keletkezik. Ha váltó­árammal kötik össze a lemezt, ak­kor inga-mozgásba lendül. Ezt a tulajdonságát használták ki i ra" dió-technikusok. Külsőleg az ilyen órák egyáltalán nem hasonlítanak a megszokott »tik-takkos« szerke­zetekhez. Inkább bonyolult, tobb- lámpás, kondenzátoros rádiókészü­lékeknek tűnnek. A kvarc-órák pontossága rendkívüli. A napi el­térés 0,0002—0,0003 mp között inga­dozik. De lassan már ez a pontosság sem elégíti ki a tudósokat. Az utóbbi időben olyan órák jelentek meg, amelyeket sohasem kell el­lenőrizni, működésük teljesen megbízható. Ezek az ATOMORAK, a másodperc milliomod részéig terjedő pontossággal mérik az időt. Az atomórák segítségével el­lenőrizni lehet a Föld tengelye kö­rüli forgását. Rájöttek, hogy Föl­dünk tengely körüli forgása nem egészen egyenletes. Ennek a jelen­ségnek a megfigjelése és vizsgála­ta még csak most kezdődött, de óriási tudományos jelenu»séf$jl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents