Somogyi Néplap, 1958. november (15. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-30 / 283. szám
riLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! V T Mi ^ ______ * ' kfxPQ$^ Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP3A XV. évfolyam, 283. szám. Ara 60 FILLÉR Vasárnap, 1958. november 30, Mai számunk tartalmából Hetvenhárom éves közkatona Év vége a patosfai Búzakalábz Tuz-ben A két ezüstpénz KÖZÖSEN A textilmfivek után Kaposvár legmodernebb üzeme lesz a kábel- és sodronykötélgyár. A volt gépjavító vállalat dolgozói már most mindent megtesznek azért, hogy ez valóra váljék. Képünkön Lukács József, Győrfi József, Kovács Lajos, Szász Sándor a hajlékony tengely »magvának« gyártását tanulmányozza. Ülést tartott a megyei pártbizottság Tegnap ülést tartott a megyei pártbizottság. Első napirendi pontként a megye iparának távlati fejlesztési tervét vitatta meg. Az előterjesztett javaslatok felett indított vita után több fontos határozati javaslatot fogadtaik el. Ezután a november 16-i országgyűlési 'képviselő és tanácsválasztások tapasztalatairól, és a további feladatokról tárgyaltak. A délutáni órákig tartott kibővített ülésen részt vett az MSZMP Központi Bizottsága Ipari Osztályának, a KGM és a Könnyűipari Minisztérium képviselője is. Az ülés részleteire visszatérünk. Hit jelent a helyi lehetőségek felhasználása? Járdaépítéshez ad salakot a Kaposvári Cukorgyár Nem lehet és nem is szabad mindenben a népgazdaság erejére támaszkodni. Magyarország szegény építőanyagokban, alaposan meg kell fontolni minden esetben, mire fordítjuk a meglévő készleteket. Ahova pedig nem jut állami erőből, ott sem állhat meg az A kétmillió forintos nyereség örömére: ünnepi termelési tanácskozás, jutalmazás, oklevél-kiosztás, hagyományos erdészbál és tombola Az esztendő derekán a Közép-Somogyi Erdőgazdaság kommunistái ezt a célt tűzték maguk elé egyik taggyűlésükön: előre a kétmillió forintos nyereség eléréséért. Most, a gazdasági év végén az erdészet kommunistái büszkén számolhatnak be arról: teljesítettéje- tervüket, kétmillió forint nyereséggel zárt a posvári Erdőgazdaság. Hogyan érték el ezt a kétségkívül példás eredményt, elmondják majd a vezetők és a dolgozók a közeljövőiben a Béke Szálló nagytermében rendezendő termelési tanácskozásukon. De nemcsak tanácskozás lesz ez, hanem örömünnep is, hiszen az erkölcsi siker mellé anyagi juttatás is járul, s nem is kevés. A kétmillió forint nyereségből 300 ezer forintot nyereségrészesedésként, 200 ezer forintot pedig prémiumként osztanak ki azoknak az erdészeknek, . erdőgazdasági munkásoknak, alkalmazottaknak, akik szorgos, lelkes munkájukkal elősegítették a jövedelmező gazdálkodást. Ugyanekkor további 55 eZer forintot osztanak szét azok között, akik e napon megkapják a «-Kiváló dolgozó^ oklevelet és a vele járó jelvényt. A gazdaság kommunistái közül a leglelkesebbeket — szám szerint 53-at — elismerő oklevéllel tüntetnek ki a megyei és a járási pártbizottságok. Ám ezzel nem ér véget az ünnepség. A nap legjelentősebb eseménye, a háromfogásos ebéd után ugyancsak a Békében tartandó kultúrműsor lesz. A lipótfai erdészet 35 tagú KISZ fcultúrcscportja az Aranyfonal című mesejáték bemutatásával szórakoztatja majd a hallgatóságot. Bemutatkozik a Somogy megyei Népi Együttes tánckara, a Csíky Gergely; Színház , ■; műKa-5 vészibrigádja; A műsor után tartják meg a hagyományos erdészbált. A termet köröskörül élő fenyőfák díszítik majd, s ezek közül sokat meg is lehet nyerni a tombolán, mert ilyent is programba iktattak a rendezők. A reggelig hoz Ötvös szolgáltatja a tartó erdészbál- B é 1 a zenekara talpalávalót. A közlekedés- és postaügyi miniszter elismerése a postásoknak A november 16-i választások alkalmából az egész ország területére meghosszabbított, illetve folyamatos távközlési szolgálatot rendelteik el. Ennek jó megszervezésében, a műszáki berendezések működtetésében, a forgalom zavartalan lebonyolításában példamutató munkát végzett postai dolgozóknak most elismerését és köszönetét fejezte ki Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter-. Két szakcsoport alakult egyszerre Böhönyén Molnár Ist- vánnénak, a böhönyei nő- tanács elnökének szervező munkája eredményeként a nőtanács tagjai két baromfitenyésztő szakcsoportot alakítottak. A tél folyamán több előadást fognak hallgatni a szakcsoport tagjai a baromfitenyésztéssel kapcsolatban, és a kora tavasszal az ezeken szerzett tapasztalatokat felhasznál va megkezdik a munkát. Szakbizottságok alakultak a marcali járási Népi Ellenőrzési Bizottságban A marcali járási NEB a legutóbbi ülésén a bizottság eddigi munkáját vitatta meg. Nagy István elnök beszámolójában elmondta, hogy az alig több mint féléves szervezet megalakulása óta 60 alkalommal végzett ellenőrzést főképp a vállalatok, szervezetek, tanácsok gazdálkodásával kapcsolatban. 238 ezer forint értékű kárt fedeztek fel, illetve mentettek meg népgazdaságunknak. A mulasztókat az ügyészségnek adták át, kisebb ügyekben pedig fegyelmileg vonták felelősségre őket. Az utóellenőrzések azt igazolják, hogy a felfedett hibákat szinte mindenütt megszüntették. A nagy igyekezet és ügybuzgalom ellenére sem tudták »ónban a bizottság tagjai átfogni az egész járást, annak minden szakterületét. Ezért hasznosnak látszik a járás sajátosságainak megfelelő szak- bizottságok alakítása. Nagy elvtárs javaslatára az értekezleten kereskedelmi, iparügyi, mezőgazdasági, pénzügyi, közigazgatási és egész- ségügyi-művelődésügyi-szociá- lis szakbizottság alakult megfelelő szakemberek vezetésével. Egy-egy bizottság 6—8 tagból áll. Feladataik: állandóan figyelemmel kísérni szakterületüket nemcsak gazdálkodási, hanem egyéb (felekkel való bánásmód, étkeztetés, a rendszabályok megtartása stb.) vonatkozásban is, és szükség esetén vizsgálatot javasolni, illetve lefolytatni. Műsoros-est Berzencén (Tudósi tőnktől.) A berzencei földművesszövetkezet nőbizottsága és kul- túrcsoportja jól sikerült műsoros estet rendezett, melyen divatbemutató is volt. A bemutatott ruháik igen nagy sikert arattak, és azok hetven százalékát a helyszínen megvásárolták. A rendezvény után, melyen több, mint háromszázan vettek részt, a földművesszövetkezet disznótoros vacsorát adott. A nőbizottság és a szövetkezeti kultúrcsoport a tél folyamán még több hasonló műsoros estet kíván rendezni. LOTTÓ Elkészült az év utolsó hónapjának lottósorsolási menetrendje. December 5-én Budapesten a XX. kerületben kerül sor a lottó 49. heti nyerőszámainak és a novemberi tárgy- jutalmaknak a húzására. December 12-én Orosházán, 19-én pedig Várpalotán sorsolják a lottót. Az év utolsó lottósorsolásán, december 26-án ismét Budapesten perdül meg a lottógömb. A 48. héten 2 617 425 lottó- szelvény vett részt a játékban, öt találat nem volt. 19 négy- találatos szelvény akadt, és ezekre egyenként 103 319 forintot fizetnek. A héromtálá- tatos szelvények száma 1931, nyereményösszegük 508 forint. Két találatot 56 521 szelvényen értek el, s ezekre 17,30 forintot fizetnek. élet: meg kell teremteni a helyi adottságok felhasználásának lehetőségét. Az egyik ilyen lehetőség felhasználását jelenti Somogybán a megyei tanács műszaki osztályának megállapodása a Kaposvári Cukorgyárral. A megállapodás szerint a cukorgyár erőművéből származó és gépi úton vagonba rakható szénsalakot a környező községek rendelkezésére bocsátja járdaépítés céljára. így igen olcsón, csak a szállítási költség kifizetésével, jó minőségű járdát tudnak építeni a községek, és a községfejlesztési alapot másra használhatják fel. A mostani salakjárdát azután a későbbiek folyamán fel lehet használni mint a betonjárda alépítményét. Egyelőre azonban az a lényeges, hogy olcsón, minél hosszabb területen sármentes járdát építhessenek a községek — természetesen társadalmi összefogással, társadalmi munkával. A többi között az idén Ka- poskeresztúron, Hencsén, Hed- rehelyen, Telekiben, Somodorban építettek a cukorgyár szénsalakjából járdát, összesen kb. 600 vagon salakot használtak fel a községek, s ebből a mennyiségiből 7—8 kilométer járdára jutott. A megbeszélések értelmében nemcsak ebben az évben bocsátotta rendelkezésre a szénsalakot a Kaposvárt Cukorgyár, hanem a jól bevált módszer alkalmazását 1959-ben is folytatják. Felmerült annak gondolata, hogy tárgyalásokat folytatva a Téglagyári Egyesüléssel, a megye területén lévő téglagyárak is adják át a számukra csak tehertételt jelentő ringport a környező községeknek. Akikor még töibb helyen készülhet olcsó járda, s még nagyobb ütemben változhat meg a megye falvainak külső arculata. — Tizennégy előadásitól álló nevelési előadássorozatot indít e héten a Május 1 utcai általános iskola szülői munka- közössége. Az előadásokon az ideges gyerekről, a serdülő gyerekről, a pályaválasztásról és nevelési problémákról tartanak ismertetést. Kádár lános látogatása az országos mííszerkiáilHáson Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és több más közéleti személyiség szombaton délben megtekintette a harmadik országos műszerkiállítást a Technika Házában. A vendégek, akiket Csergő János kohó- és gépipari miniszter kalauzolt végig' a kiállítási termeken, elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. Tapasztalataikat többen megörökítették a kiállítás emlékkönyvében. A kiállítási termek megtekintése után a vendégek megvitatták műszeriparunk időszerű kérdéseit. A Magyar Népköztársaság kormánya elismerte az új szudáni kormányt A Külügyminisztérium sajtó- osztálya közli: Veres János, a Magyar Népköztársaság kar- tumi ideiglenes ügyvivője, felkereste Ahmed Husszein külügyi államtitkárt és közölte, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya elismerte az új szudáni kormányt HRUSCSOV LEVELE a nukleáris fegyverkezés ellen harcoló angol bizottság elnökéhez Moszkva (TASZSZ). Hruscsov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke levelet intézett Ronald Waters-hez, a volthamstovi nukleáris fegyverkezés ellen harcoló bizottság elnökéihez. Hruscsov levele válasz J bizottság november 3-i levelére. Hruscsov levelében megállapítja, hogy a nukleáris fegyverkísérletek egy évre szóló felfüggesztését célzó amerikai és angol javaslat egyáltalán nem oldja meg a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdését. Közismert tény ugyanis — írja Hruscsov —, hogy az egy évi időköz körülbelül annyi, amennyire a következő kísérlet előkészítéséhez szükség van. Amikor tehát kijelentik, hogy a mostani intenzív kísérlet sorozat végrehajtás:V után egy évre felfüggesztik a kísérleteket, ez ugyanolyan, mintha valaki jól megreggelizik és utána éhség- sztrájkot jelent be ebédig. — A levél a továbbiakban elmondja, hogy március 31; után vagyis azt követőleg, hogy a Szovj etu nió egyoldalútag megszüntette a nukleáris fegyverkísérleteket — az Egyesült Államok és Nagy-Britannia még néhány példátlan erősségű nukleáris robbantási sorozatot hajtott végre. Nyilvánvalóvá lett, hogy az említett országok kormányai a szovjet kísérletek megszüntetését egyoldalú katonai előnyök megszerzésére igyekezett felhasználni. A szovjet kormány természetesen nem hagyhatta figyelmen kívül az amerikai és az angol kormánynak ezt az eljárását és saját országénak biztonsági érdekeitől vezérelve kénytelen volt újra megindítani a nukleáris fegyverkísérleteket. A népek a veszedelmes nukleáris fegyverkísérleteknek nem átmeneti felfüggesztését követelik — írja a továbbiakban Hruscsov —, hanem azt, hogy mindenütt és örökre szüntessék meg a kísérleteket. A szovjet kormány minden tőle telhetőt megtett és ezután is megtesz e hőn óhajtott cél eléréséért. Ez vezérli qj szovjet megbízottakat a genfi értekezleten is; Kommunistaellenes összeesküvés a franciaországi választások második fordulója előtt Párizs (MTI). Ma van Franciaországban a nemzetgyűlési képviselőválasztások második, döntő fordulója. Amint ismeretes, az anyaországi 465 képviselői hely közül az első szavazás után csak 39 talált gazdára. A fennmaradt 426 mandátumért 1343 jelölt küzd. A jelöltek száma alaposan megfogyatkozott a pártok elvtelen alkudozásai után. A visszalépések után a kerületek többségéiben a kommunista jelölttel szemben csupán egyetlen jelölt áll, aki a szélsőjobboldaltól a szocialistákig A szovjet jegyzék angol sajtóvisszhangja London (TASZSZ). Az angol lapok továbbra is nagy teret szentelnek a szovjet kormány Berlinre vonatkozó javaslatának. A Daily Worker közli D. N. Pritt, az ismert jogász cikkét. Pritt jogi érveléssel bizonyítja, hogy a nyugati hatalmak elvesztették jogalapjukat Berlin további megszállására. Elmondja, hogy a t potsdami szerződést minden i módon megszegték, felfegyve- I rezték Nyugat-Németországot, nácitbonni nem hajtották végre a tanítást, s például a külügyminisztérium apparátusában működő felelős tisztviselők 80 százaléka volt náci. A Times szerkesztőségi cikke szerint hasznos lenne felhasználni az időt s mihamarabb újabb kísérletet tenni, hogy megegyezést érjenek el a német kérdésben, valamint a leszerelést és a meglepetéssze- rű támadások elhárítását illetően. terjedő kommunistaellenes egységfront közös jelöltje. Ilyen körülmények között a Francia Kommunista Párt igen kevés mandátumra számíthat. A reakciós választási rendszer igazságtalan voltára mi sem jellemzőbb, minthogy az arányos képviseleti rendszer alapján a választásokon legtöbb szavazatot kapott Francia Kommunista Pártnak legalább 88 mandátum jutott volna, a jelenlegi választási rendszer szerint azonban a párt — mint a francia belügyminisztériumban félhivatalosan jósolják — 15 képviselői helyhez juthat. Viszont a gaulleista ►«Unió az új köztársaságért-«, amely szavazatai számát illetően a Francia Kommunista Párt mögött a második helyre szorult, a megyefőnökök hangulatjelenté- sein alapuló belügyminisztériumi jóslatok szerint nem kevesebb, mint 150 mandátumra számíthat. A jóslatokat persze fenntartással kell fogadni. Több helyütt születhetnek helyi meg- lepeteseJí.