Somogyi Néplap, 1958. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-15 / 243. szám
A Vaskapu szabályozása H‘ | atvan éve, 1896 őszén ad iák át a forgalomnak nagy ünnepélyességgel a szábá- lyozott, Vaskapunak nevezett sziklazátonyos Dunaszakaszt. Ma az óránként 1000 kilométeres sebességet elérő személyszállító repülőgépek korában sem csökkent, sőt növekedett a víziszállítás jelentősége. Nagy súlyú, nem romlandó áru esetében olcsósága teszi versenyképessé a légi vagy szárazföldi szállítással szem ben. Hazánk fő folyója, a Duna — Európa második legnagyobb folyója — a hajóforgalom, szempontjából messze elmarod a jóOal kisebb Rajna, Elba és Odera mögött. Hazánk rohamos iparosodása azonban szükségessé teszi, hogy a dunai hajózás fejlesztéséért minden lehetőt megtegyünk. A dunai hajózás egyik fő akadálya a múltban a gyakori alacsony vízálláson kívül az a körülmény volt, hogy a folyó- nak az Alföld elhagyása után a párhuzamosan haladó Déli- Kárpátokat és a Balkán hegységet összekötő félkör alakú kapocshegységet át kellett vágnia, mielőtt a romániai síkságot is elérte. Ahol a kristályos palákból, mészkőből és homokkőből felépített hegység keményebb kőzetekből álló sziklák vonulatai a Dunát keresztezik, ott vannak a ■hajózást gátló sellök. Ezek leginkább az Orsóvá és Tumu-Severin közötti szakaszon voltak veszélyesek, ahol a Prigrada nevű szikiapad rézsútoson, körülbelül 45 foknyi szög alatt keresztezi a medret, duzzasztja. a vizet, a szirtek elhagyása után pedig a ‘VÍZ sebessége 4—5 m/ sec. sebességet is elér, a sziklák, kiálló szirtek között rohanó víz mélysége pedig kicsiny, a sodorvonal gyakran változtatja irányát. Már a rómaiak is törekedtek a hajózást megkönnyebbíteni, és Traján császár idejében a Duna jobb partján létesítettek vontató utat, amely helyenként meredek sziklafalba mélyesz- tett gerendákon nyugodott. A XIX. század élejéig itt nem történt semmi változás. A jégmentes, körülbelül háromszáz napos hajózási idényben átlag 150 napon át közlekedhettek hajók nagyobb vízállás esetén, körülbelül ugyanannyi ideig alacsonyabb vízállásnál, természetesen csökkentett terheléssel. Nagyon alacsony vízálláskor az árut itt szekerekre kellett átrakni és közutakon szállítani, ami igen költséges volt. C zéchenyi tervei között-s szerepelt a hajózás fejlesztése is. Megbízta kiváló mérnökünket: Vásárhelyi Fáit, hogy tervet készítsen az Al- Duna szabályozására. 1829-től térképezte a terepet, majd a viz alatti robbantások tanulmányozására Széchenyivel együtt angliai tanulmányútra ment. A munka kivitelezésére mégsem került sor, részben a törökök akadékoskodása, másrészt pénzhiány miatt. Vásárhelyi egyes <helyeken végzett sikeres robbantásokat, és a Duna bal partján elkészítette az akkori viszonyok között a műszakilag nagy értékű, Széchenyiről elnevezett vontatóutat. Erről vontatták Jókai: Arany- ember című regényében oly színesen leírt módon, lóerővel az uszályokat. A Vaskapu nagyobb arányú szabályozására a berlini szerződés alapján 1878-ban Magyarország nyert megbízatást. Eredetileg Ausztriával '.közösen kellett volna a munkát végrehajtani, de a magyar kormánynak sikerült kiharcolnia, hogy maga végezze a szabályozást. Baross Gábor eré- lyével biztosította a költségeket, és 1889-ben kezdték meg a munkát, részben Vásárhelyi terveit is megvalósítva. Sziklába vájt hajóutat, csatornát robbantottak, és párhuzamos gátakkal összeszorították a Dunát. A sziklákat minőségük szerint részben robbantották; részben hajókról zúzták; hatalmas, kilenctonnás vascölöpöket ejtegettek rájuk. A munkával 1898-ban, tehát hatvan évvel ezelőtt készülték el, de már 1896-ban átadták a csatornát a forgalomnak. Mivel a fenék lemélyítésével a víz- ézint is süllyédt, s a víz sebessége sem csökkent lényegesen, a külön e célra készült »Vaskapu« nevű erős vontató hajót állítatták szolgálatba. Ez a 600 lóerős hajó a csatorna fölött a fenékre lehorgonyzótt horgonylcötelet a hajón lévő dobra föltekercselve húzta magét, és a vontatott hajót a víz ellenében. Lefelé a sodrony- kötél segítségével ereszkedett le. 1915-ben a hajó megsérült, azóta gőzmozdonnyal vontatják a partról az arra szoruló hajókat. Sajnos, a Vaskapu-csatorna még ma sem felel meg a fokozott követelményeknek, és nagyon drágítja a szállítást. A zuhatagos szakaszokon csak egyirányú hajózás lehetséges. Éjjel a hajózás szünetel. A hajók csak megfelelő kalauzok vezetésével közlekedhetnek. A helyzeten csak hajózsilipek) létesítésével lehet segíteni, már Vásárhelyi is javasolta ezek megépítését. Az ő idejében a villamosság alkalmazása még gyerekcipőben járt. Ha az újabb szabályozáshoz fognak, a létesített hatalmas duzzasztóművek számottevő elektromos energiát is szolgáltatnak, és kifizetődővé teszik az ezek létesítéséhez szükséges óriási tőkebefektetést. Ugyanakkor pedig lehetővé teszik mélyebb merülésű tengerjáró hajók üzemeltetését is. Remélhetjük, hogy belátható időn belül Budapest is tengeri hajók kikötője lehet. FÖLDVÁRI BÉLA, a TIT tagja. ALFRED TOOMBS: RADIOAKTÍV HULLADÉKAINYAQOK TÁROLÁSÁNAK PROBLÉMÁI A Tennessee-beli Roane Country határain túl kevés ember hallott White Oak tóról, a White Oak Creek vizeinek erről a 3G acre (kb. 14 hektár) terjedelmű felduzzasztott víztárolójáról. Pedig ez a környék az atomenergiával összefüggően különös jelentőségű. Egy csokorra való bodzavirág, amit a tó partján szedtünk, nyomot hagy a becsomagolt filmen, amelyre ráhelyeztük. A tóból gyűjtött plankton mérhető mennyiségben radioaktív foszfort tartalmaz. A tóban úszkáló halak kisebbek, mint az azonos fajtához tartozó, de más tóban élő társaik, és e halak csontjaiban radioaktív anyagok halmozódtak fel. A tó vizén tanyázó vízimadarak húsát radioaktívaknak találták és egy péz^mapaHiányban, amelyet a tóparton felállított csapdával fogtak el, daganatot állapítottak meg. A White Oak tavat ugyanis a közeli Oak Ridge laboratóriumból származó, enyhén radioaktív hulladékanyagok te- metőjeként használják. 1950 és 1953 között állandó ellenőrzés alatt tartották a tavat és ennek eredményei megvilágítják korunk egyik döntő problémáját: hogyan helyezzük el a radioaktív hulladékanyagokat? A White Oak tavon végzett ellenőrző vizsgálat-sorozatnak az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a radioaktív hulladék gondtalan elhelyezése nyomán jelentkező veszélyeikre Milyen mértékben áll fenn a veszély, hogy a radioaktív hulladék beszennyezi vadon termő területeinket? Megengedhető-e, hogy lakatlan területeinket radioaktív temetőként használjuk fel? Az Atomenergia Bizottság választ szeretne adni ezekre a kérdésekre. Ez a bizottság ugyanis ellenőrzést gyakorol mindenfajta hasadó anyag felett és egyszersmind őrzője is minden radioaktív hulladéknak. Ez idő szerint veszélyes radioaktív hulladékanyagok tízmillió gallonos tételeit tárolja, és tudósai azon fáradoznak, hogy megbízhatóan oldják meg e veszedelmes anyagok elhelyezésének problémáját. E hulladékanyagok túlnyomó része akkor keletkezik, amikor például az urániumot plutóniummá alakítják át. Még több képződik akkor, amikor az urániumot — energiatermelés céljából — »elégetik“. A hulladékok gázneműek, folyadékok, vagy szilárdak. Egyesek közülük a másodpercnél is rö- videbb Idő alatt elveszítik radioaktivitásukat. Mások felezési ideje viszont több évezredre tehető. A cézium-135 felezési ideje — hőmérséklettől, nyomástól, vagy bármilyen más feltételtől függetlenül — kétmillió év! Az Atomenergia Bizottság ezeket a hosszú életű anyagokat betonba mélyen beágyazott acéltartályokban tárolja, attól való félelmében, hogy e hulladékok gondatlan elhelyezése Földünk egyes részeit lakhatatlanná tenné az elkövetkező generációk számára. Jelenleg a legtöbb ilyen hulladékot beássák a földbe. Ezekről az atomtemetőkben eltemetett Hogyan segíthetünk sérült embertársainkon? II. Gyakran előfordul a GÖRCSÖS ÖSSZEESÉS, ilyenkor a beteg megmerevedik, majd rángatódzik. A legelső feladat, hogy dugjunk fogsora közé fakanalat vagy fapálcát, amelyet, ha van időnk, csavarjuk be ruhával, gézzel. Ezzel elkerülhetjük azt, hogy a beteg megharapja a nyelvét. Ilyen eset az epilepsziásoknál szokott előfordulni, továbbá a terhesség vége felé, ritkábban szülés előtt vagy után. Nem kell azonban túlságosan megijednünk, ha veszekedés alkalmával valaki felizgatja magát és »összeesik“ — rendszerint nem a férfi szokott összeesni —, az ilyen egyén rendszerint nem szokta megharapni a nyelvét, nem is üti meg magát, mert óvatosan szokott elesni. Egyébként a valóban görcsben szenvedőt óvjuk, nehogy hány- kolódás következtében megüsse magát. Gyakran csecsemőknél is előfordul görcsös állapot. Ilyen gyermeket sürgősen orvoshoz kell vinni, addig is adjunk lázcsillapító kúpot, igen magas láz esetében hideg vizes borogatást. VÍZBŐL történt MENTÉS után emeljük a törzset magasabbra, hogy a víz kifolyhasson a légutakból. Néha előfordul hirtelen halál a fürdőkádban vagy egyéb meleg fürdőben, rendszerint szívbetegeknél, bőséges étkezés után. Ezért ajánlatos, hogy szívbetegek ne fürödjenek felügyelet nélkül meleg vízben, és ne fogyasszanak bőséges ételt fürdés előtt. MÉRGEZÉSEK öngyilkossági szándékból vagy tévedésből szintén elég gyáko- riak. Még ma sem ritka — különösen gyermekeknél — a lúg- és savmérgezés. Rendszerint a gondatlanságból elöl hagyott üvegből iszik a kisgyermek. A sav és lúg felmarja a szájüreget, a nyelőcsövet, a gyomrot. Ilyenkor sürgősen tejet kell itatni, vagy tojásfehérjét adni, vagy ha ezek nincsenek kéznél, közönséges ivóvizet kell bőségesein itatni, hogy a tömény lúg, vagy sav felhíguljon. Ilyenkor nem szabad meghánytatni a beteget, azonban sokszor maguktól hánynak, ezért jó, ha a h*nw4s ideMűanyngok az orvostudományban Joszif Revzi.n, a moszkvai traumatológiai intézet műanyag-laboratóriumának vezetője elmondotta, hogy a szovjet orvostudományiban határtalan lehetőségeket látnak a műanyagok felhasználására. Különösen hatásosan alkalmazzák ezeket az anyagokat plasztikai operációknál. Az intézet munkatársai nemrégiben olyan műanyagból készült mű- lábakat készítettek, amelyek 3 tonnás terhelést is kibírnak Az orvosok különösen nagy ér deklődést tanúsítanak az úg" nevezett penoplaszt iránt, am ■ lyet poliamid gyantából állító' tak elő. A penoplasztból ké szült nyelőcső például rövid idő alatt a szervezet élő részévé válik. jére megkapta az említett hígított folyadékot, és így nem marja fel másodszor is az emésztőrendszer felső részét. Másképpen kell eljárni, ha gyógyszer- vagy ételmérgezés áll fenn; gyakori a gombamérgezés. Ilyen esetben viszont minél hamarább meg kell hánytatni a mérgezettet. A hányást előidézhetjük, ha langyos vizet, langyos szappanos vizet itatunk, és ezután jó, ha megcsiklandozzuik ujjunkkal a mérgezett garatját. Eszméletlen mérgezettet ne hánytas- sunk, mert a hányadékot beszippanthatja a légcsőbe és megfulladhat. Ha magától hány, fordítsuk fejét oldalra. Fűtési idényben elő szokott fordulni 1 SZÉNMONOXID-MÉRGEZÉS ! (gázmérgezés), és szüret után, I borforrás alkalmával széndioxid-mérgezés. Ilyen esetben az . első teendő a mérgezettet friss levegőre szállítani. I Az említett beavatkozások csak arra valók, hogy segít- , síink a betegen addig, míg az I orvos vagy a mentők meg nem ! érkeznek. Tehát a beteg még , véglegesen nincs ellátva, ezért első segélynyújtás után forduljunk orvoshoz, vagy súlyos, sürgős esetben hívjunk mentő- két. A mentők feladata, hogy az életveszélyes állapotban le vő sérülteket, betegeket kés" delem nélkül, azonnal segí ft égben részesítsék, és ha szü 'les, kórházba szállítsák, i '5 segélynyújtási ismeret’ ’ása tehát mindenki szárr '. fontos, mert azzal sok e életét meg lehet menten' Dr. Fehér Viktor. mentöfőorvos, a TIT tagja tárgyakról pontos nyilvántartást vezetnek. A radioaktív hulladékok elenyészően csekély részét jól elzárt ládákba csomagolva lesüllyesztik a tenger mélyére. Az elkövetkező években azonban a hulladék mennyisége sok százezerszeresre fog növekedni, ezért valamilyen formában végérvényesen meg kell oldani e hálált hozó anyagok roppant mennyiségének elhelyezését. Két elképzelés is van: az egyik szerint a hulladékokat koncentrálva egy-egy helyen összesűrítve kell tárolni; a másik elképzelés éppen ellenkezőleg .a hulladókanyagok felhígítását és a Földön való szétszórását javasolja. Az első terv nagy földterületeknek erre a célra való kisajátítását teszi szükségessé. Ezek a területek persze más célokra alkalmatlanokká válnak. Az ilyen helyek felkutatásában az Atomenergia Bizottságnak nagy nehézségeket kell leküzd enie. Nem helyezhet el például radioaktív hulladékanyagokat olyan területen, ahol értékes természeti kincsek várnak felfedezésre. Márpedig ki tudja, hogy valamely terület, amelyet ma még értéktelennek mondunk, mekkora értéket jelent majd számunkra egy évszázad múlva? A koncentrált hulladékot talán mélyen a földben lehetne elhelyezni és ezzel el lehetne kerülni a vizek szennyeződésének veszélyét. E tekintetben a legtöbb barlangot kihagyták a számításból. Vannak azonban olyan természetes sótelepek, amelyekben kiképezhetek lehetnének olyan üregek, amelyekben szivárgás veszélye nélkül lehetne raktározni. Az olajipar sokkal nagyabb meny- nylségű kihasználatlan sótelep felett rendelkezik, mint amennyi radioaktív hulladékanyaggal az Atomenergia Bizottságnak foglalkoznia kell. A kutatások arra Is rámutattak, hogy bizonyos anyagpalák képesek a radioaktív anyagokat oly módon megkötni, hogy azok onnan már nem juthatnak vissza az ember környezetébe. Ez idő szerint kísérletek folynak a montmorillomt nevű agyagféleséggel. Ezt húzóüregen sajtolják át és olyasféle lesz, mint a spagetti. A radioaktív anyagokat ez az anyag abszorbeálja és megfelelő kezelés után többé már nem lehet belőle eltávolítani. Ha sikerül olyan területeket találni, amelyeken az ily módon aktivált anyagot el lehet temetni, a tárolási problémát részben megoldottnak mondhatjuk. Gondoltak a tengerek fenekére is, mint olyan területre, ahol koncentrált radioaktív hulladék rakományokat lehetne elhelyezni. Általános felfogás szerint ugyanis a tengerekben vannak olyan mélyen fekvő víztömegek, amelyek 2000 év óta sem jutottak a felszín közelébe. Egyesek azt javasolják, hogy radioaktív hulladék- anyaggal megtöltött plasztik ballonokat kellene ledobni olyan mélységekbe, hogy azok ne okozhassanak kárt még az anyag esetleges kiszabadulása esetén sem. 2000 év azonban mindösz- sze hatvan emberi nemzedék; ezért az az ötlet, hogy a tengereket a radioaktív hulladékanyagok temetője- ként használják fel, egyes hatóságok részéről ellenkezést váltott ki. Rámutattak ugyanis arra, hogy valójában igen keveset tudunk az óceánokról, különösen pedig keveset tudunk arról, hogy a nyomelemek miként befolyásolják a vízi életet. Az óceánok természetesen nagyon csalógatóak mindazok számára, akik szerint a radioaktív hulladékanyagokat fel lehet hígítani úgy, hogy már ne jelenthessen veszélyt. Ehhez azonban aligha van a tengerekben elég víz. Becslés szerint pl. a tengerek vizének 5 százalékára volna szükség ahhoz, hogy előreláthatóan századunk végéig keletkező stroncium-90 hulladékot veszélytelenre lehessen felhígítani. Az olyan területek, mint pl. ‘a Mojave-sivatag és a Salten Sea szinte kínálkozni látszanak a veszedelmes hulladékanyagok elhelyezésére. Biztonsági szempontból ezek a helyek ideálisnak tűnnek, minthogy eddigi megállapítások szerint nincs lefolyásuk. A radioaktív hulladékok különösen alattomos természetük miatt jelentenek speciális problémát. Mérgező voltuk nem állapítható meg minden esetben. Az Atomenergia Bizottság már szerzett némi tapasztalatot a tekintetben, hogy ezek a hulladékok az elhelyezésnél tanúsított legnagyobb gondosság ellenére is kiszabadulhatnak rejtekükből. Az Atomenergia Bizottság egyik telepén megállapították például, hogy valamilyen módon uránium halmozódott fel egy szennyvíz levezető közelében, méghozzá olyan mennyiségben, ami könnyen veszélyessé válhatott volna. 1947- ben radioaktív részecskéket találtak a hanfordi elválasztótelep közelében. Ezek a részecskéik a füstkéményeken át j utottak ki a szabadba, s emiatt a munkások néhány hónapon át maszkot voltak kénytelenek viselni. Megállapították azt is, íogy a hanfordi területen speciálisan erre a célra ásott úrikban eltemetett radioaktív Uadékok lassan kúsznak a lumbia folyó félé. felidézve zel a folyóvíz szennyeződéinek veszélyét. Ezen a helyen nég ma is gondos ellenőrzéseket végeznek, de a helyzetet ma már nem tekintik veszélyesnek. Ezek a példák világosan mutatják, hogy az Atomenergia Bizottság legnagyobb óvatossága ellenére is történhetnek veszélyt jelentő hibák. A Bizottságot mindennél jobban foglalkoztatja az a probléma, hogy mi lesz akkor, amikor a radioaktív hulladékok elhelyezése mindennapi ipari kérdéssé válik. Éppen ez az a pont, ahol az ipari és tudományos szervezetek együttműködésére van szükség, hogy hatékonyabban leküzdjék a szennyeződés veszélyét, amely korunk egyik komoly veszélyének tekinthető. (A Natural History-ban megjelent cikk alapján.)