Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-11 / 214. szám
; l\ »J /■ >-3? ^POSM'^ VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK« Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 214. szám. ARA 50 FILLÉR Csütörtök, 1958. szeptember 11. Mai számunk tartalmából A Pravda a távol-keleti helyzetről Miért van szükség földmérésekre? Wú figyel° PORFELLEG KAVARGOTT napok, sőt hetek óta a dűlő- uíakon elvonuló szekerek, traktorok nyomában. Egy két órai használat után élüket vesztették az ekevasak, nagyokat botlottak a fogast és hengert húzó lovak, s helyenként még a Zetor gumikereke alatt sem máliott szét a hant. Sokan tétlenségre ítélten kémlelték a felhőtlen eget: lesz-e, jön-e már végre az eső? Szinte állandó készültségben lesték, várták a portverő, rögöket omlasztó csapadékot. A gonddal előkészített táblákat és kispar céllá kát pedig perzselte, szárította a nap. A harmat kevés, eső kellene — mondogatták a parasztemberek. Tegnap megjött. Kiadós csapadék hullott az esőt és magot egyaránt váró földekre. Most már megkezdődhet a munka mindenütt a megyében. Az őszi árpa vetésideje már le is járt. A szárazság és esőre várás miatt sok helyen a zsákban találta még a magot a naptári határidő. Bizonyos fokig érthető ez a várakozás, hisz mindenki jobban szereti a biztosat a bizonytalannál. Azok a gazdák szerencsések, akik bíztak és a földbe hintették már az eső előtt az őszi árpát és az egyéb magféleségeket. Az Alsóbogáti Állami Gazdaság már szeptember elején vetett. Őszi árpából 453, takarmánykeverékből 187 holdat szándékoznak vetni az 1958—59-es gazdasági évben. 280 hold árpára és 50 hold keverékre nincs gondjuk: a tegnapi eső 330 holdon földben találta a magot. A Háromfai Állami Gazdaság sem várt kedvezőbb feltételekre. Baratini üzemegységükben még a száraz napokban megkezdték az ősziek vetését. 95 hold biborherét, 60 hold káposztarepcét, 10 hold őszi árpát, 40 hold takarmánykeveréket elvetettek. \ kis-pusztai és géza-pusztai izemegységben pedig 85 kát. nőid rozsot tettek a földbe ed- lig. Tanácsülést tart a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága szeptember 13-án, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel Kaposvárott, a megyei tanács nagytermében. Napirenden Somogy megye népművelési helyzete d-r. Németi Hruscsov üzenetének világszámolójával, az 1958. évi költ-f ségvetések jóváhagyása és az 1957-es zárszámadás, valamint tanácsi rendeletek alkotása tviIj-ía íta m ti. tjt.... M Jfg. vj-mtir /J“£<*“££.*£££ tanács elnökének Eisenhower visszhangja előterjesztésében. Végül a tanácsülés bejelentésekkel és László vb-elnökhelyettes be- egyéb kérdésekkel foglalkozik. Munkás- és parasztasszonyok találkozója Niki an Vasárnap délután ünneplőbe kereskedelmi Vállalat nőbi- öltözött asszonyok, csoportok-; zottságának tagja beszélt a pa-jl ba verődő férfiak lepték el a ; rasztasszonyoknak munkájáról.! niklai művelődési otthon kör-: tapasztalatairól. Papp Ferenc.? az amerikai csapatok kivonányékét: a helvi nota.nárs mpg-< a Marcali járási Tanáré plnn-l cáf zác Q.moiri'Irtai wrrryt7r\lrárám* elnökhöz intézett üzenete óriási érdeklődést keltett Japánban. Az Asahi Evening News című lap közli az üzenet teljes szövegét, s a címben külön kiemeli azt a mondatot, hogy a Kína elleni támadás ugyanannyi, mintha a Szovjetuniót támadnák meg. A lapok címeikben Hruscsov üzenetének azokat a részeit emelik ki, amelyek követelik nyékét: a helyi nőtanács meg hívására baráti találkozóra várták a kaposvári munkásasszonyok küldöttségét. Miután megérkeztek a vendégek, Kiss Józsefnének, a helyi nőtanács elnökének bevezetője után Tombor Józsefné mondott beszédet a község asz- szonyainak munkájáról, eredményeiről. Fenyő Sándorné, a Kaposvári Kefeüzem dolgozója, a cseri területi nőtanács elnöke, majd a Kaposvári Kisa Marcali járási Tanács elnöke az asszonyok szerepét hangsúlyozta a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Befejezésül rövid kultúrműsor volt, majd pedig közösen elsétáltak az asszonyok a Berzsenyi-kúriához, s megtekintették a nagy magyar költő házában berendezett emlékmúzeumot. A találkozó résztvevői megegyeztek abban, hogy legközelebb Kaposvárott tartanak hasonló baráti összejövetelt. sát és az amerikai provokációs tevékenység megszüntetését. * * * Athén. A keddi athéni lapokban a legfontosabb helyet foglalja el Hruscsovnak Eisén- howerhez intézett üzenete és Mao Ce-tung beszéde. A lapok figyelmét különösen Hruscsovnak az a javaslata keltette fel, hogy az ENSZ-ben vitassák meg a haditengerészeti és katonai légierők áthelyezésének megtiltását, ha ezeknek az áthelyezéseknek zsarolás és megfélemlítés a célja. A legtöbb lap véleménye szerint Hruscsovnak ez a javaslata jótékony hatással lesz az egész nemzetközi helyzetre. Hruscsov és Mao Ce-tung világos figyelmeztetései lehűtenek bizonyos forró fejeket az Egyesült Államokban — hangoztatják a görög lapok. * * * Damaszkusz. Valamennyi damaszkuszi lap nagybetűs címek alatt, első oldalán közli Hruscsov üzenetének teljes szövegét. Megjelent a lapokban Hruscsov és Mao Ce-tung fényképe is. A két baráti nagyhatalom minden intézkedést megtesz a saját biztonsága, valamint a világ biztonsága érdekében — hangoztatja az An Nur című lap. »A távol-keleti békét mindaddig veszély fenyegeti, amíg az amerikai csapatok el nem hagyják ezt a területet — jelenti ki az An Naszr. — Az ENSZ-nek meg kell tiltania, hogy idegen csapatokat a világ egyik sarkából a másikba vessenek át-« — írja a lap, Delhi. A legnagyobb indiai lapok első oldalukon feltűnő címekkel közlik azt a jelentést, amely Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének Eisenhower elnökhöz intézett üzenetéről számol be. A sajtó különösképpen az üzenetnek azt a részét hangsúlyozza, amely szerint a Távol- Keleten mindaddig nem lehet tartós béke, amíg az amerikai hadiflottát vissza nem hívják a Tajvani-szorosból. A lapok vezércikkeikben hangsúlyozzák, hogy Csou En- lajnak az a nyilatkozata, mely szerint a Kínai Népköztársaság kész felújítani a kínai—amerikai tárgyalásokat a problémák békés megoldása végett, fontos kezdeményezés a feszültség enyhítésére, Építkezés Somodorban — önerőből Régóta tervezgették már a somodoriák, hogy korszerű óvodát és napközi otthont építenek. A tervek sokáig csak tervek maradtak, de csupán ez év nyaráig. Ekkor elhatározták, ha törik, ha szakad, de felépítik az óvodát. A szép elhatározást szavaknál ékesebben beszélő • tettek követték: a község lakói által összeadott 23 000 forintért telket vettek a hozzá tartozó gyümölcsössel. A tégláért nem kellett fizetniük, egy romos kastély elbontásából az egész óvoda felépítéséhez elegendő mennyiséget kaptak. A község minden lakója hat napot, a segédmunkások ezenfelül kettőt, a fogatosok pedig még egy napot ajánlottak tel e szép terv megvalósításáért. S júliusban megkezdődött az építkezés. A majd félmillió forint értékű beruházásra az államtól csak 140 ezer forint kölcsönt kértek, a többit a maguk erejéből adták össze, s még ezt a 140 000 forintot is visszafizetik majd a községfejlesztési alapból. Már állnak a falak, tető fedi az épületet. Két-három hónap múlva gyerekekkel telik meg az óvoda tanterme, az ebédlőben kis tányérjuk fölé hajolnak a kicsinyek, s a fektető apró ágyaiba a tanulás, a játék fáradalmait kipihenni álomra csukódnak a szempillák. S az ötven kis ember álmán — eny- nyinek jut hely az óvodában — az óvó néni szeretste őrködik. Helyet kap még az épületben egy konyha, egy élelmiszer előkészítő és egy éléskamra is, továbbá kétszobás, összkomfortos óvónő lakás (ne csiaik a gyerekeknek, az óvó néninek is legyen hol álomra hajtani fejét). A másik már elkészült létesítmény az orvosi rendelő. A rendelő helyiségen kívül van benne egy várószoba és egy védőnői szoba is. Szép és követendő példáját adta a község lakossága, hogy az összefogás, a közös, áldozatkész munka mindig meghozza eredményét. Egéas hitt i lelkesen üdvözli Mao Ce-tung beszédét és Hruscsov levelét Peking (Uj Kína). Egész Kínában meleg fogadtatásban részesítették Mao Ce-tung legutóbbi beszédét és Hruscsov szovjet miniszterelnök Eisen- howerhez küldött figyelmeztetését. Csunkingban kedden nagygyűlést tartottak, amelyen elítélték az amerikai imperialisták háborús provokációit. A felszólalók hangsúlyozrták, hogy az »amerikai agresszorok napjai meg vannak számlálva«^ Hírek az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár előkészületeiről Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár pavilonjai közül legelőször a Német Demokratikus Köztársaságé készült el. Kívül, belül rendben t Kapóra jött ez az eső. Még J ra reggeli - - - U- ♦. Jól válaszolgat a többi káván már: működik a világító szökőkút, pontosan gyullad az óriási modell 1500 kis villany- körtéje. A' Bolgár Népköztársaság pavilonjában számos látványos megoldást alkalmaztak a rendezők. A rózsavízzel működő szökőkút, a kiállításra kerülő nagyszemű szőlő, dinnye, dohány, gyümölcskonzerv és bor sok látogatót vonz majd; Szerdán befejeződött a kiállításra került állatok bírálataim« k«t. desz Gyula nagyba- ♦ ta. Két bizottság elé ezen a jomi pedagógus a KISZ járásit napon vonult fel a bemutató- bizottsága nevében beszél a J kon szereplő negyven fogat; ragra gondol, hanem kérelmé- fiatalokhoz. Ezután három esi- ? Az egyes számú bizottság előtt a sorozáson felsorakoznak a sorozásonj részt vett fiatalok az elnökségj asztala elé. Simon Lajos, a j járási tanács elnökhelyettese a í tanács nevében köszönti a fia-j talokat, s kiosztja a könyvju- < Tlyet se látott MÉG Kaposvár! A ko- ♦ - reggeli órákban pattogó, ncs későn. Ahol késieket!- ♦ vidám zene csalogatta az emit. pár napot, ott sem lesz ♦ heveket az ablakokba. Kapósba. A Kaposvári Állami | mérő, Őrei, KapoSújlak, Tö- azdaság például még nem {vöcske, Kaposszerdáhely, Kadett őszieket. Bár a talajt tposfüred és Juta sorköteles ókészítették, de vártak, nem { fiataljai érkeztek meg a sorortek földbe szórni ajusol. ;zásra, mégpedig nem akár- --------- — ■ a—-, ,v—*- nzuwn nurorn c«-* h old őszi arpa, to »hogy. Harminchat fellobogó- posmérői fiatal is a kérdések- re: egy év szolgálathalasztást nos lány kokárdát tűz a fiúk { többek között a Nagykúnsági manykeverek es ou ; zott, feldíszített kocsi hozta re, mint például Balogh Lajos, szeretne kapni. Nemrég lépett mellére. A lányok között vant Állami Gazdaság kancafogata, IC \IOT(>fiPt. UP7/IIK 1Y1IU1“ * __t . _■ 71 rt ■ -r - , r ,. r i .7 7 1 . . .. ._ . a , _ ♦ _ ,,, . t, rr ' 1 1 i É lelmiszer- j a Mezohegyesi Mentelep es a eí-1 Mezohegyesi Állami Gazdaság _____nap-1 ötösfogata, a túrikevei Vörös a vannégy éves édesanyjának ja vesz részt társadalmi mun-í Csillag Termelőszövetkezet lőtt pedig senkije sincs kívüle. A kában a sorozáson. írói hajtott nagykúnsági ötösbizottság javasolja is szolgálat- Amíg a kokárdázás folyik,] a halasztásra. Azzal az indoka- nézzünk szét a teraszon. Fá- i iészúlnek e növények vetese- . vas bandériumot is megeső- rozásra. A keddi sorozáson tcF ♦ dúlta mindenki. Egy idősebb mérői fiatalok árulták el Mégiscsak eső nélkül kerül j bácsi megjegyezte: »-Ha nem legnagyobb felkészültséget. \ földbe a mag — emiatt félt, -ülne minden harmadik kocsin Az orvosi vizsgálat után _ ________________ ____„ ^ ± u.i ggódott a falu népe. Erre í tiszt, meg nem lenne itt a ka- fiatalok visszakerülnek a so- lássál, hogy a föld megműve- bias József, a kaposfüredi pártizerencsére nem került sor. ttonazenekar, azt hinném, hogy rozó bizottsághoz, s megálla- letten, az édesanya pedig el- titkár így nyilatkozik: »Éle\ vetési munkálatokat akana- ♦lakodalmi menet. A mi időnk- pítják, ki milyen fegyvernem■ -L" yozó szárazságot »eíverte« ^ | ben nem mentek ilyen vi- hez kerül. A legtöbb tdáman sorozásra a fiatalok.« büszkén szól oda barátjának, ; De kövessük mi is a fia- amikor az ajtón kilép: »A tü- I talokat. Az ÉDOSZ Kultúr- zérekhez kértem magam, oda tartó nélkül maradna, ha a temben ilyen szép sorozáson fiatal fiút behívnák. Papp Józsefen nem voltam. Különösen a fosápor. A csírázáshoz elegendő jsapadékot kaptak a földek. \ többi a szántó-vető embe- _____ •ek dolga. És ők tudják a kö ♦ otthon zászlódíszbe öltözve is tettek«. Igen, a bizottság a nács szociálpolitikai .élességüket. Talán elsosor- l fogadja az érkezőket. A kísé- legmesszebbmenőkig teljesítetjan nekik jelent legnagyobb J ret a nagyteremben telep- te a fiatalok kéréseit. negnyugvást, hogy munka- j szik le, s repesve várja az A MÍG A SOROZÁS FO- loz láthatnak, hogy zavarta- j előadás megkezdését. Közben LYIK, a hozzátartozók anul elkezdhetik az ország taz első csoport már az írnokok a kultúrműsorban gyönyörköd- _ ...........................____________ ___________ _______ I előtt áll. Itt állítják ki a ka- nek, amit a BM, a Ruhagyár, zást, idén az összes sorköteles- Papp Lajosné is Kaposújlük t tonakönyveket. Innen a fiata- az Építők kultúrcsoportja ad. sei tárgyaltak. Mire tehát a ról, az ő fiaik is beváltak. I lók ahhoz a bizottsághoz ke- A teraszon az ötvenöt éves bizottság elé kerültek a fiata- A Z ŰTTÖRÖK KÖSZÖNamely politikai felké- Kelemen József munkásőr me- lók, már tisztában voltak az- TŐJE után még a Já61OCS81SP Pl0UaB9GI65ltszuZíseeüfcrőt és általános mű- sél a fiataloknak életéről, a zal, kinek adható szolgálatiul- rási Kiegészítő parancsnoka fveltsegukrol győződik meg. múlt rendszerről, az ellenfor- lasztás. üdvözli a- fiatalokat. Vége a {Most épp a kaposmérői Bá- vadalomról. Dévai György tiszt elvtárs a sorozásnak. Kocsira szállnak a fogata szerepelt nagy sikerrel. A bíráló bizottság az eredményeket ma reggel hozza nyilvánosságra. Három pavilonban mérik a nemzetközi borversenyen díjnyertes borokat. Szerdán a kiállítás területén övő évi kenyerének vetését. végeztén kívül még két fiatalt javasol- gadtatás és a műsor tetszett«, nah szolgálathalasztásra. Tódor Jánosné szemébe könny Nemes János, a járási ta- szökik, amikor Feri fia melléelőadója re feltűzik a kokárdát. »Na-1 működő nyolc vendéglőben, azzal magyarázza e bizottság gyón örülök, hogy bevált a {két cukrászdában befejezték a jó munkáját, hogy a kiegészí- fiam, elkel neki egy kis kato- f berendezési munkákat s megfő parancsnoksággal karöltve náskodás. Kap is majd nagy i mumcaKat, s meg már az összeírás után megkezd- pántlikát a kalapjára«. De jól { kezcitek mar a Palackozott bőtök a környezettanulmányo- érezte magát Kiss Ferencné, | r°k egyób italfélék kiszállí; tását. Az idén húsz borkóstolót : állítanak fel a kiállítás külön- : böző pontjain, három pavilon- I ban pedig kísérleti és állami ; gazdaságok, temnelőszövetkeze- : tek és szakcsoportok a nemkéthelyi tanácsi téglagyár-2 ™™!! József áll a bizottság Lassan már délfelé jár az Járási Kiegészítő Parancsnok- rokonok, ismerősök, a tiszt | j;ir,vpr ián. Korábban már gyártottak! statt. Az első kérdés az ellen- idő, sok kosárból előkerül a ság tagjainak áldozatos mun- elvtársak, a kokárdás fiatalok, * zelK07A Dor e y ■* y tt tetőcserepet, de pár év óta!forradalomra vonatkozik. Bá- sonka, a rántott csirke, és fa- kajáról emlékezett meg. Nem s megindul a vidám menet zünetelt a termelés. Most aiTanV József szépen megfelel, latozni kezdenek a megéhezett vitás, hogy sok szaladgálással vissza, a vásártérre. Nemcsak 3 árivá- és ^«i+Acmvoarnuri XŐ,6 TLßTfLCSfLlc. P.TTP /1. If.PT/IPStTP P.fLp.fifl/n.llrilr Rflr.OiJ rt 'nnmmhh ő/í.rf n Irnnctio o rnnn- n oe\n*r\«»n ar\nn «éant An v. _ Építőanyagiparitóe nemcsak erre a kérdésre, édesanyák. Persze a nagyobb járt a kocsis felvonulás meg- a sorozáson részt vevők és ol ü gyes ülés vezetőinek kezdemé-1 hanem a többire is. Jól ismeri falatokat a fiúknak kanyarít- szervezése. A kiegészítő kom- város lakói állapították meg, j íyezésére megtörtént a próba-ja politikai eseményeket is. ják. munistái lelkesen dolgoztak, hogy ilyen szép sorozást nem] lyártás. A szakemberek azt {Kern csoda, hisz párttag, Kis- Közben a szociális helyzettel és sikerült is a mintasorozás, láttak még, hanem a filmhír-) emélik, hogy a látszatra jói bár apátiban a tanácson dolgo- foglalkozó bizottság is munka- Főleg Kovács Lajos, Pintér adó munkatársai is, akik film-i ninőségű cserép kiállja majd pik. Amikor a bizottság egyik hoz látott. Épp Papp József Károly és Nagy László tiszt re vették a keddi sorozást. így < 1 próbát, s újra megkezdőd-;tagja megkérdi, nincs-e vala- ügyét tárgyalják. A füredi fiú elvtárs végzett kiemelkedő azok se búsuljanak, akik nemi let Kéthelyen a cserépayártás.\mi kérése, elmondja, szeretne sötétkék zakómra jókora piros munkát. láttak semmit a sorozásból,' iz jelentősen enyhítené a tető- szolgálathalasztást kapni, hogy ~egfűt tűzött ki valamelyik Délutánba hajlik az idő. A mert hamarosan megnézhetik] serép-hiányt megyénkben. •tanulmányait befejezhesse. tány. Most azonban nem a vi- honvédzenekar műsora után a moziban. L. G, tes borokat fnérik; A hidegbüfék és a lacikonyhák száma a két év előttihez viszonyítva hússzal bővült; A vendéglőkben az ülőhelyek számát ezerrel bővítették, s gondoskodtak arról is, hogy a vendéglátó üzemek esős időre megfelelő mennyiségű fedett területtel rendelkezzenek.