Somogyi Néplap, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-26 / 227. szám

Péntek, 1958. szeptember 26. SOMOGYI NÉPLAP 6 Eredménnyel járt az elvonó kúra tevéiét hozott a posta a na­pokban N. János kaposvári lakostól. »■Igaz, sokat is ittam — írja N. János levelében —, meg hamar meg is ártott az ital. Ha pénzem volt, »jó barátok« mindig akadtak, akikkel egy­két pohár sörre betértünk egyik vagy másik kocsmába. Az egy-két pohár sört egy-két jröccs követte, majd néhány féldeci, s a vége legtöbbször az lett, hogy részegen, egy fil­lér nélkül kerültem haza. Nemcsak az egészségem rom­lott meg a sok ivástól, hanem a család is kárát látta, sok­szor szűkölködtünk, alig-álig iutott a legszükségesebbre. Többször fogadkoztam ma­gamban: ez nem mehet így tovább, de a következő alka­lommal megint csak úgy tör­tént, mint régebben annyiszor: berúgtam bizony alaposan, s otthon csak üres pénztárcá­mat kutatgatta az asszony. Az­tán egyszer valóban elhatároz­tam, tenni fogok valamit. Nemrégiben hallottam egy ba­rátomtól, aki szintén sokat és rendszeresen ivott azelőtt, hogy amióta részt vett a szesz­elvonó kúrán, egyáltalán nem iszik, s élete nyugodtábban, jobban folyik. Elmentem én is. Nem mon­dom, hogy valami gyönyörű­ség volt, de nem bántam meg, most már örülök, hogy el­mentem. Kaptam néhány sző­lőcukor injekciót, később tab­lettát szedtem, s nemsokára hazamehettem. Már az első prőbaíváskor, amikor félliter sört ittam meg, elment a kedvem a sörtől. Egy hét múlva — már dolgoztam f— mentem a második próba- óvásra. Négy deci bort ittam ekkor, s annyira rosszul let­tem tőle, hogy még mostaná­ban is, hacsak a szagát ér­zem a bornak, azt hiszem, a gyomrom kifordul. A mértéktelen ivástól meg­rongálódott egészségem is helyreállt. Köszönet és elismerés illeti Harsányi Tamás doktort, aki önfeláldozó munkájával, segí­tőkészségével nagyon sokat tett értem és többi betegtár­samért, életünk megjavításá­ért. Azt tanácsolom mindenki­nek, akinek életét megrontot­ta az alkohol, menjenek, ve­gyenek részt a szeszelvonó kúrán. Vegyenek részt a ma­guk, a családjuk és gyer­mekeik érdekében« — fejezi be levelét N. János. Lehetőségek és igények n vendem Sokszor emlegetett kérdés Kaposvár városképi fejleszté­se mostanság, az új beruházá­sok, építkezések mindig meg­mozgatják a közvéleményt. Kaposvár igazi fejlődése csu­pán az utóbbi évtizedekre szo­rítkozik, különösen a legutóbbi tíz évre, mellyel a városkép sok esetben nem bírt lépést tartani. Míg például a városon kívül modem gyár épült, a Május 1 utca arculata mit sem változott: divatjamúlt portá­lok, hivatalnak használt üz­lethelyiségek tarkítják, sőt csúfítják. A tapasztalat sze­rint a lassú átalakulás jól jár­ható út, mivel újat is hoz és olcsóbb is. Éppen ezért érdemes felfi­gyelni, ha ismét valami válto­zás készül. Az Útfenntartó Vállalat készülődik elköltözni új irodáiba, és üzlethelyisége felszabadul. Két pályázó je­lentkezik a helyiségre: a ven­déglátóipari vállalat »-Mézes Mackót« (lásd Budapest) sze­retne, az élelmiszerkiskereske­delmi tejboltot Mindkettőre szükség van, mindkét törek­vés csak helyeselhető, éppen azért meg kell találni a he­lyes, jó megoldást Hol legyen a tej csárda? A Dózsa György utca sar­kán lévő Corso cukrászda far­kasszemet néz az átellenben lé­vő Béke cukrászdával. A Cor- soban megy el a legtöbb fagy­lalt: a pultnál a közönségnek háttal áll a kiszolgáló, és te­jeskannákkal barikádozza el magát. A zsúfolt, sötét kis cukrászda fölött bizony eljárt az idő, elavult, kultúrálatlan hely. Szemben viszont a Béke szép, tágas helyiség, kelleme­sen kialakított belső térrel. Forgalma ellenben gyenge, csupán kisszámú törzsközönség látogatja. Még arra sem gon­doltak a nyáron, hogy a négy ajtó közül még egyet felnyis­sanak, s oda pultot állítva, utcára árusítsák a fagylaltot, pedig szépen emelte volna a bevételt. Példa épp elég talál­ható Budapesten és sok-sok ügyesebb vidéki városban. Tehát van egy csúf, de for­galmas és egy szép, de nem látogatott cukrászda. A követ­keztetés nyilvánvaló. A Corsot be kell zárni, s akkor meg­növekszik a Béke forgalma: a közönség és a vendéglátóipar is jól jár, az egész város nyer vele. A tejcsárda olyan kisven­déglő, ahol csak tejet és tej­termékeket fogyaszthat — mégpedig kényelmesen — a közönség. Ilyen eddig nem volt, tehát szükség van rá. De mégsem a főutca közepére va­ló. Az adott lehetőségek kö­zött legjobb megoldásnak lát­szik, ha a Corso helyén léte­sítenék A belső helyiség nagy­sága eleger ’" az ülőfogyasz­táshoz, és neonvilágítást alkalmazna:. mostam rossz fényű villanyégők helyett, kel­lemes hellyé alakítható. Ez a tejcsárda a főutcán lesz, de mégsem: helyzete jó forgalmat biztosítana számára, s minden valószínűség szerint elnyerné a helyiek és az átutazók tet­szését is. „Mézes Mackó4* és zenés cukrászda a Május 1 utcába való, álljon tehát az útfenntartók kiürült üzlethelyisége a vendéglátó­ipari vállalat rendelkezésére. A helyiség tágas, szépen be lehet rendezni, megfelel a cél­nak, és új színfoltja lenne vá­rosunknak. Akik a Corso megszüntetésé­vel fájlalják, hogy kevés cuk­rászda marad Kaposvárott, azok számára megnyugtató hír a Kossuth téri népbüfé meg­szűnése. Helyén zenés cukrász­da nyílik. Régóta lessük már, mikor tűnik el ez a csúf tal­ponálló, a belváros szégyene: most végre együtt a pénz, és ha későn is (nem a legcélsze­rűbb októberben kezdeni az átalakítást), teljesedik a kí­vánság. Nemcsak egy épület, szo­bor, virágos utca tartozik a városképhez, hanem a keres­kedelem, vendéglátóipar mun­kája is. Ezek keltik fel a kül­ső benyomások után leginkább az idegenek figyelmét, s ezek teszik kényelmessé, nyugodt- tá a város lakóinak minden­napi életét; Egy gazdag macska Pettersburgban (Florida) egy »Bébi« nevű perzsa macska el­hunyt asszonyától 23 000 dol­lárt örökölt. Alma Culbert, az örökhagyó a pénzt egy ügy­védnél helyezte letétbe. A végrendelet szerint Culbert asszony egyik barátnőjének be kell költöznie volt lakásába és a macska gondját kell visel­nie. Az örökség teljes egé­szében a macska szükségletei­re fordítandó. Hatol egy csapásra Az olaszországi Montemog- gioban élő Costa-család szep­tember 18-án óriási menyeg­zőt ünnepelt. Egy napon kö­tött házasságot a négy Costa- fivér, a 33 éves Domenico, a 31 éves Davide, valamint Gio­vanni és Lorenzo, a 29 éves ikrek; két húguk, a 29 éves Anna és a 21 éves Rosa is ugyanezen a napon ment férj­hez. CSENDES DON Mihail Solöhov, Gorkij után a szovjet próza legnagyobb képviselője Csendes Don című regényét Szergej Gergszimov rendező vitte filmre. Regényében Solohov rend­kívüli teljességgel mutatta meg a íkozákság forradalom előtti és utáni életét, sajátos életmódját, a soraiban dúló osztályharcot, azt a nehéz, ke­serves utat, amelyen a ko- zákság a forradalomig eljutott. A regény középpontjában Grigorij Melehov áll. Solohov annak az embernek a sorsát mutatja meg benne, aki el­szakad a néptől, s ezzel tönk­retette saját életét, nem hasz­nálta fel saját képességeit, melyekkel meg volt áldva. A Csendes Don, a szovjet irodalom e kiemelkedő alkotá­sa állandóan foglalkoztatta a szovjei alkotóművészeket. Az operaszínpadra és drámai szín­padra történt eddigi átdolgo­zása azonban minden eset­ben leszűkítette a regény sok­rétű anyagát. E kudarcok el­lenére vállalkozott Geraszi- mov rendező a Csendes Don megfilmesítésére, és meg kell vallani, sikerrel. Nagyszerűen érvényesül filmvásznon a ki­váló regény, a forgatókönyv sűríti a regény döntő esemé­nyeit és összefüggéseit, még Buncsuk sorsát is, igaz, hogy rövidített formában. A Mele­hov-, Korsunov-, Asztahov- és Msztnyickij-családok törté­nete teljes mértékben érvé­nyesül a filmben. A film átfogó, tárgyilagos képet fest a cári Oroszország­ról, a forradalom előtti ese­ményekről. Semmit nem egy­szerűsít le, semmit nem szé- pítget annak a bonyolult, né­ha tragikus küzdelemnek az ábrázolásában, amit a nép leg­jobb fiai folytattak az aljas­ság, a népbutítás, a cárizmus, ellen. A Csendes Don sikere a; művészi elképzelés széles ská­lájából, alkotók tárgyilagossá-j gából, az életből merített, anyag tökéletes ismeretéből és szenvedélyes állásfoglalásából, ered. Játssza a Vörös Csillag film­színház. Kaposvár üzleteivel, a kis­kereskedelmi vállalat munká­jával nincsen különösebb baj, a vendéglátóipari vállalat is igyekszik minél többet, jobbat nyújtani a dolgozóknak, még­sem mondhatjuk, hogy min­dennel meg vagyunk elégedve, hogy elegendő törekvést lá­tunk a kulturált, városi szín­vonalú vendéglátás, szórakoz­tatás kialakítására. Több ízben felvetettük a Szabadság parki kertvendéglő hiányosságait. Ezekhez legfel­jebb még javaslatként hozzá­fűzhetjük, hogy nem ártana jövőre énekest szerződtetni, és estére kelve az utcai söntést bezárni. Valószínűtlen a be­vétel csökkenése, viszont a színvonal ugrásszerűen emel­kedni fog. Éjfél után a Grillben A téli időszak egyetlen tán­cos szórakozóhelye a Béke- grilL Neve igazi éjszak n mu­latóra utal, ahol hajnalig tán­colhatnak, szórakozhatnak a vendégek. Valljuk be, hogy a grill nem olcsó mulatság, ép­pen ezért jogos igényekkel le­het fellépni vele kapcsolatban. Az első: sok a részeg ember, tenni kellene ellenük valamit. A második tavalyi tapasztalat is: éjfél után nem grill a grill, (hanem (bocsánat a hasonla­tért) sokszor: »disznócsárda«. A hangulat néhány asztalnál oly magasra csap, hogy elfe­ledkezvén a hely jellegéről, hangos ordítozás, nótázás kez­dődik. A legnagyobb baj, hogy ez nem kizárólag a vendégek hibája. Ilyenkor ugyanis a ze­nekar felhagy a tánczenével, s az illuminált mulatók pártjára áll: fülükbe húzza kedves da­laikat (valószínűleg nem csu­pán az önzetlenség jegyében). Ez ellen sem tesz semmit a vendéglátóipari vállalat, ho­lott tudja, mi a helyzet úgy éjfél után egy, két órától egé­szen hajnalig. Nem bolondság a belépődíj. Persze nem tíz forintra gon­dolunk: háromra vagy ötre. A borissza ember nem hajlandó kifizetni, inkább még egy-két fröccsöt, ptíhár sört fogyaszt el helyette másutt. Ha tehát a grillben vagy a kertvendéglő­ben bevezetnék rendszerét, et­től már egymagában kirostá­lódna a rendbontó, a szórako­zást zavaró elemek többsége. A belépődíj összege pedig nem olyan nagy, hogy a nyugodt, kellemes szórakozást igénylő dolgozó ember ne bírná kifi­zetni. Természetesen ezért a pénzért adni is kell valamit: rövid műsort, énekszámokat. De ha ezt meg tudja tenni a közeli Pécs és még egy sor más vidéki város, Kaposvár miért maradna le? Most, amikor lehetőség adódhat a közönség jobb ki­szolgálására, a város dolgozói számára megfelelőbb, kultu­ráltabb szórakozás nyújtására, nagy kár volna a lehetősége­ket kihasználatlanul hagyni. Kell a tejvendéglő, a »Mézes Mackó«, a zenés cukrászda, nemcsak mert újdonságok lesz­nek, hanem kétségtelenül igény van rájuk, és szükséges a meg­lévő helyek átszervezése, mert nem kevésbé igényli ezt is a Kaposvár városképének meg­változtatásáról beszélő közvé­lemény. Fehér Kálmán Szép őszi vasárnap van, korzóznak a ságvári lányok, még azt se bánják, ha egy-egy elsurranó gépkocsi porral hinti meg a szépen kimosott, kiva­salt ünneplő ruhát. Nem újítás: PÉNZPOCSÉKOLAS Lehet, hogy a Belkereskedel­mi Minisztérium TÜZÉP Fő- igazgatóságánál még mindig úgy vélik, hogy ötletgazdag el­képzeléseikkel évenként lepik meg a Somogy megyei Gépja­vító Vállalatot. Pedig az itte­ni szakemberek már régóta tudják, hogy amit a TÜZÉP Főigazgatóság a CSRB és a TRB eümevezésű vasvázas te­tőszerkezetekkel művel, az nem más, mint — enyhén szól­va — lassú, de biztos pénzpo- csékolás. Nagyon is elég volt az olyan heiyrefuseráló munkákból, mint amilyeneket a CSRB te­tőszerkezeteken a már egysze­ri elszállítás után ismét végez­nie kell a Somogy megyei Gép­javító Vállalatnak azért, mert a TÜZÉP Főigazgatóság nem hangolta kellőiképpen össze a méreteket a Pécsett és Komlón készülő bányászlak ások tető- szerkezetének teherbíró képes­ségével és nagyságával. Visz- szaszállítás, újrakészítési mun­kadíj, megint elszállítás, ron­gálódás! Tessék kiszámítani, mennyibe kerül! No de ez csu­pán a CSRB tetőszerkezet egy részének a sorsa. Egy másik tömeg ott fekszik a TÜZÉP- telepeken, helyesebben elfek­szik régóta, és nem tudni meddig, mert olyan súlyúak és méretűek, hogy a lakosságnak sem kell. A meglévő. CSRB- készletek harmadik része, egész pontosan 2600 db most került megint vissza a gépja­vító udvarára egy kis helyre- fuserálás céljából. A TÜZÉP Főigazgatósága ugyanis úgy véli, hogy a gépjavító vállalat­tal már korábban 4,25-ös mé­retre elkészíttetett vasszerke­zetet most szétveretik és 5,25- ösre gyártatja, megoldódik a probléma. Pedig hát semmivel sem fogy el több CSRB a TÜZÉP-teiepeken 5,25-ös mé­ret óta sem, de mert minden egyes vasszerkezet átalakítása 59 forintba kerül, a 2600 darab már egyszer elkészített CSRB- re így több, mint 150 000 forin­tot költenek. De mi vár a 270 ezer forint értékű TRB nevű 6,60-as tetőszerkezetre, ame­lyet megint csak a TÜZÉP gyártatott, de ennél többet sem tett érdekében, mert a gépjavító udvarán csupán a rozsda és eső gondoskodik biz-\ tos pusztulásáról. Egyáltalán nem elintézési mód, s nem megnyugtató az (nem az eLső hasonló eset), hogy a TÜZÉP Főigazgatósá­gon »újítás« címén a 32 kg-os TRB tetőszerkezet súlyát vala­mivel csökkentették. Ez nem­csak újításnak nem nevezhető, de még a TRB kelendőségét sem növelte meg, hiszen a TÜZÉP egy darabot sem haj­landó átvenni belőle. Most már csak arra lennénk kíván­csiak, hogy a jövőben a TÜZÉP Főigazgatóság — mint meg­rendelő — milyen »újítással« rukkol ki megint, és kik ve­szik fel az újítási díjakat? Re­méljük azonban, hogy a TÜZÉP-nél sem gondolják ko­molyan újításnak mindezt, és a kidobott százezrek után nem kívánnak újítási dotációt. Tud­nánk a TÜZÉP számára egy, a már elmondottakból követ­kező »újítást«. Szüntessék meg ezt a furcsa és drága játékot! Tervezzék meg a CSRB-t is, meg a TRB-t is úgy, és annyit belőle, hogy az mindenképpen megnyerje az építkezők tetszé­sét és elfogyjon. Ez nemcsak ésszerűbb, de — gazdaságosabb is. (Szegedi) 3Cét (jijerekra jz A Kovács Sebestyén utca téglajárdájának szélén há­rom négyéves kisfiú játsza­dozik. Fiatal, tizennyolc— húsz év körüli lány jön fe­léjük, kezében táskát szo­rongat. Amint elér a gyere­kekhez. az egyik kis legény felemelkedik a játékok mel­lől, s kicsit selypítve meg­szólal: — Kislány, kiesett a rúzs a Táskájából, A »kislány«, aki csak­nem mamájuk lehetne a csöpp gézengúzoknak, za­vartan nézeget jobbra-balra a földön, persze nem lát semmit, hiszen nem is esett ki semmi a táskájából. Za­vartan, kicsit elvörösödve továbbmegy, a gyerekek pe­dig boldogan nevetnek, hogy ilyen nagyszerűen si­került a tréfájuk, s még utána kiabálnak a távolodó lánynak: — Meg a zsebleendője i leesett... * * * A Jókai liget játszóterén, a hinták, a homokozó és a forgó körül kisebb-nagyobb gyerekek, fiúk és lányok játszadoznak pillanatnyilag a legnagyobb békességben és egyetértésben. Nyurga, tizenhét—tizen­nyolc évesnek látszó fiúk érkeznek kicsit szeríelen- kedve, kicsit nagyképűsköd- ve és kicsit megjátszva a nagyfiút, mint az ilyen ko­rú fiatalok általában visel­kedni szoktak. Az egyik, fél­relökve a kicsiket, a hintára kapaszködik, s fütyörészve kezdi hintáztatni magát, A többieknek is szemlátomást tetszik a dolog, egymás után kapaszkodnak a deszkára, s röpítik magasra magukat. A kicsik sírnak egy ide­ig, aztán á kamaszok, amint öttek, továbbállnak, s ők megbékélve veszik birto­kukba jogos tulajdonukat, a játszóteret.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents