Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-15 / 192. szám
Péntek, 1958. augusztus 15. 6 SOMOGYI NÉPLAP „SZINTE HIHETETLEN, mit fejlődött a mi pusxtánk ...6Í ( LÁTOGATÁS GYÓTA-PUSZTÁN ) A HŰVÖS, JÖ ILLATŰ ERDŐBŐL KIÉRVE szinte fejbe vág a vakítóan perzselő nap. Az út két oldalán sötéten zöldellő kukorica, távoliban a csodálatos kékségben rezgő égbolt, előttem hatalmas gesztenyelombok, és égbetörő nyárfák alatt a puszta. Vagy mégise? Itt kell lennie, legalábbis 'hat” évvel ezelőtt, amikor “Utoljáira jártam erre, még ezen a helyen terpeszkedtek a nagy piros cselédházak, jobbról pedig a tornyos iskola. No, mindegy, közelebb megyek, hisz tudomásom szerint a puszta még létezik. Es valóban! Az iskola most is a régi helyén áll, de a lakóházakat nem látom. — No, majd a tanító felvilágosít •— gondoltam. Az iskola kerítése kapu nélkül várja a látogatókat. Az udvaron lustán kárálnak a tyúkok, hátul egy süldő élvezi az ideiglenes szabadságot egy duzzadt tőgyű kecske társaságában. Az ajtó nyikorgására a tanítónő jön elő álmosan, egy kicsit kócosán. — Hogy hol laknak a győ- taiak? — mosolyog a kérdésemre. — Hajoljon csak le, mert a gesztenyék koronái eltakarják az új házakat — mutat észak felé, ahol valóban ott sorakoznak a friss vakolásé, de többnyire még téglaszínű házak. Persze, innen nem látni jól, majd közelebbről is meg kell néznie. — No és a piros házak? — Itt voltak — int a fejével a közeli halmokra, amelyeket mér embenmagasságnyira benőtt a gyom. 1951-ben elbontották, és az anyag felhasználásával új házakat kezdtek építeni. Mégpedig nem is akármilyeneket! Várjon, rendbeszedem magam és elkísérem. Útközben beszélgettünk. Iskoláról, tanulókról, szülőkről, művelődésről. Hogy a gyerekek most is a mezőről jönnek az iskolába — gondolhatni, milyen tisztán —, és újra a mezőre mennek vissza. A szülők nem sokat törődnek velük. Akárhogyan elengedik őket a tanításra. — Hány tanterem van? — Egy. Ez aztán sokáig templom, bálhelyiség, gyűlés- terem is volt, amiig az asztalra nem csaptam. Mert képzelje csak el, hogyan festett az iskola és környéke egy tánc- mulatság- utáni reggelen. — És most hol gyűlnek 5sz- sze a fiatalok? — Hát... rossz időben a boltban, ilyenkor rrteg a házak előtt, az ároüíszélen. — Könyvtár? — Nincs. *— A kartásnő mit olvas? i— A Köznevelést. •— Szépirodalmat? — Nem is tudom, olvastam ám, de nem jut eszembe. Hiába, sok a gond a harminc gyerekkel, akiket egyrtől nyolcig tanítok. Elképzelheti. Bizony nem kell nagy fantázia hozzá. — Férfi tanerő kellene ide 1— folytatja. — Akadna is jelentkező, de senki nem hajlandó kosztra felfogadni eigy egyedül álló fiatalembert. Azt mondják, arra a három-négyszáz forintra nincsenek ráutalva. — Mozi? — Valamikor a télen járt itt utoljára. De szállítás közben valahogy elromlott a gép, és mivel egy parasztszekér hozta, a gyótaiakat okozták érte. A gépész kijelentette, hogy ide többet nem jön. Pedig nagy szükség lenne a mozira. Es mennyi nézője volt akikor is! f"|DAÉRÜNK AZ UJ TE- LEPÜLÉSHEZ. Nyílegyenes utcasor, szép nagy ablafcú házak, többön redőny, mindegyik előtt virágos kert, az első udvaron gyömölcsífák, szőlőlugas. Hátul, a legtöbb helyen külön rekesztve tágas gazdasági udvar. Férfiembert nemigen látni, itt-ott egy asz- szony tesz-vesz a ház körül. Az egyik körtefa hűvösében egyéves forma kisgyermek játszik a leterített pokrócon. Az utca másik végéről cséplőgép bugása hallatszik. — Bizony, negyvenkét új ház — mondja büszkén a tanítónő. — Ajkkor kezdték építeni, amikor idejöttem. No, de nekem vissza kell mennem, mert egyedül hagytam a kislányomat. Maga csak beszélgessen az emberekkel — búcsúzik. — Igen, de hol? ■— A boltban. Ott a központ. 1951 óta, mióta létesült. Gémeskút mellett visz arra az út. A kút körüli pocsolyában két maszatos gyerek pancsol. Nem találom a szövetkezeti bolt bejáratát Építkeziés, átalakítás folyik. — Fővárosi nagyáruház lesz a mienk — fogad nevetve Cso- bod György, a boltkezelő.. Tágas hely, újjávarázsolt berendezés, terasz. Ilyen lesz két hét múlva a mi kis boltunk. Egyelőre azonban kénytelenek vagyunk megelégedni ezzel a csöppnyi lyukkal — tessékel egy kis hűvös helyiségbe, amely zsúfolva van a legkülönbözőbb árukkal. Valóban miniatűr áruház. — Mi a legkelendőbb cikk? — Sör, málna, cukor. — Havi forgalom? — Harmincezer forint, de állandóan növekszik. A PUSZTA SZÓRAKOZÁSÄRA terelődik a szó. — Nyáron futball, amit még az öregasszonyok is szívesen megnéznek, félen beszélgetés. Sajnos, csak a boltban, mert más hely nincs, ez a kuitúr- ■központ Nyáron esténként, télen nappal is ide gyűlnek össze az emberek elbeszélgetni a világ dolgairól — ad felvilágosítást a boltos. Egy kisfiú jön, hat tojást hoz. Negyed kiló cukrot, egy doboz gyufát és egy zsákvarrótűt visz érte. Később egy néni, 6 már hatvan darab tojást ad át. Aztán férfiak jönnek, egy- egy üveg vízben állott sörrel hűtik magukat. Közben rágyújtanak, és minden biztatás nélkül megered a szó a puszta dolgairól. — Legjobban a telefonra lenne szükségünk, amiért akármennyi társadalmi munkára hajlandók volnánk. Miért nem ránk fordítják az általunk be( fizetett községfejlesztési össze- | get? Persze, mert az egyetlen i tanácstagunkat leszavazzák ; Marcaliban. Mi lesz a parlagon heverő tartalékföldekkel? Hát a vadkár megszüntetésével? Jó, hogy jött az elvtárs, mert már én akartam írni a szerkesztőségnek. Hat holdam van, mind az erdő mellett, három katasztrális holdon termett hatvan kereszt gabona. A többit lelegelték a vaddisznók meg a szarvasok — veszik át egymástól a szót, úgyhogy ceruzám aig tudja követni a panaszokat. — Miért nem lövöldözik a vadakat? — kérdem a beállott pillanatnyi csendet felhasználva. — Állami védett terület, nem lehet. Azt ajánlották, hogy világítsunk éjjel, akkor nem jönnek. Hát én kiakasztottam egy viharlámpát próbaképpen a kukoricásba, de másnap reggel csak az nem volt megrágva, amelyik mellett a lámpát tartó dúc állt — panaszolja Benedek József. — Mondja, mit lehetne tenni? Már felajánlottam az erdészetnek cserébe tartalékföldért, de azt mondták a tanácsban: azt nem lehet. Hát eddig lehetett? Pedig az erdészet hajlandó lenne átvenni. A vadkárt se fizetik meg, valahol mindig elakad a kérvény, és a becsüs soha nem érkezik meg. Hát jól van ez így? Bizony nem mondhatok igenlő választ. A TERMELÉSRŐL érdeklődöm. — Kukorica, burgonya, rozs, takarmánynövények. Családonként átlag két tehén, összesen kb. 20 ló, sok sertés, megszámlálhatatlan baromfi, házanként legalább száz. Még most is ültetnek az asszonyok. Piacra már nemigen járnak, a tinót, sertést, dohányt inkább leszerződik — sorolják. — A tavasszal alig tudtam a tojást tárolni. Hetenként még ötezret is hoztak — szól közbe a boltos. Bevetődik a nyolc tagú párt- szervezet titkára, Siszler elvtárs is. Beszélgetés közben önként adódik az összehasonlítás. — Rádiója csak az intézőnek volt, újságot is csak ő olvasott. Most 19 rádió szól, több mint harminc újság jár a faluba. 36 kerékpártulajdonos van, vagyis csaknem minden házra jut egy. KISZ? — Nincs helyiségük. A régi intézőlakásban volt, de azt is elbontották, újat meg nem építették. Most majd itt, ebben az épületben egy párbhelyisé- get meg egy kultúrtermet létesítünk. — Hogy állnak a csépléssel? — Nem jól, mert most valóban állunk — válaszol mérgesen egy szalmakalapos, kihúzott ingű parasztember, Izsák Vince, aki néhány perce érkezett. — No? — Most bírnánk jobban dolgozni, mikor már a bizeiek be- leakasztotték a horgot a napba, és nem most fogy el az olaj? Már másfél óra óta állunk, pedig de sokat kéne tenni a földeken is. — Mert ügye — veszi át a szót egy másik gazda —, nagyrészt úgy álltunk össze, mivel nem volt elég munkás. — Ez a fejlődés, kérem. Néhány évvel ezelőtt még szinte verekedték, hogy ki kerüljön be a bandába. Most meg így kell kínlódni — magyarázza a boltos. A bizeiek, úgy látszik, erősen belekapaszkodhattak a horog nyelébe, mert a nap már az erdő koronái mögött bujkál. Elbúcsúzom. A párttitkár még elkísér az erdő széléig. — Tudja, szinte hihetetlen, mit fejlődött a pusztánk. Hiszen láthatta. Csak sokszor az mérgesít fel, hogy akadjak emberek, persze jobbmód úak, akik az atyaistennek sem akarják beismerni, hogy jobb most a dolguk, mint régen. A guta kerülget ilyenkor. JGEN NEHÉZ, NAGYON NEHÉZ megváltoztatni az emberek véleményét, még akkor is, ha nem kell érvekért még a szomszéd faluba sem menni. Az anyagiakban szinte felmérhetetlen a haladás, de a felépítmény Gyótán is nagyon messze kullog az alap mögött. Hibásak azért az ott lakók, de bizonyos mértékig felelősek a felsőbb szervek is. Mert talán másképp sikerült volna riportom 1958 nyarán, ha kultúrtermük van a fiataloknak, könyvek között válogathatnak, kéthetenként egyszer legalább filmet vetítenének, ha egy fiatal férfi pédagógus személyében igazi vezetőre találnának, ha a puszta lakói több gondot fordítanának gyermekeik fejlődésére. — pl — ÉRDEKESSÉGEK f JURCSASÍGOK KINÉL VAN A TŰ? Az innsbrucki fül-, orr- és gégeklinikáról nyomtalanul eltűnt egy kétcentiméteres rádiumtü, amely súlyos károkat okozhat annak, aki magával vitte vagy megtalálta. A tiroli lakosságot a rádió és a sajtó figyelmeztette a rádiumtű eltűnésére. Geiger-számlálóval kutatták át a klinika összes helyiségét, de az elveszett tűnek még nem akadtak nyomára. NÉZD MEG AZ ASSZONYT, ALKALMAZD A FÉRJÉT R. E. Dumas Milner jack- soni (Mississippi) amerikai tőkés, egy tucat cég tulajdonosa azt állítja, hogy a legjobb minősítés, amelyet egy férfi állásában felmutathat, a felesége. »Egyre inkább attól függ, hogy alkalmaznak vagy előléptetnek-e egy férfit, hogy mi a főnök véleménye az illető feleségéről«. Milner szerint a férfi karrierjét tönkre is teheti a feleség, és öt nőtípust sorol fel, amely »alkalmas« erre: a mindig panaszkodó, az uralomvágyó, az anyagias, az a nő, aki a háztartáson kívül semmi iránt sem érdeklődik, továbbá az unatkozó nő, aki nem bírja hallgatni az üzleti vitákat. SZEGÉNY PÁRIZSI SZAL- MAÖZVEGYEK! A nyári szabadságolások óta rossz idők járnak szegény párizsi szalmaözvegyekre, akiknek felesége a tenger mellett vagy a h|gyek között nyaral. Az elhagyott férjek ugyanis a legnagyobb bosszúsággal kénytelenek tudomásul venni, hogy a mosodáknak több mint 90 százaléka, a pékségeknek pedig több miht 50 százaléka egészen szeptember elsejéig bezárt. A tejcsarnokok és a patikák is követték ezt a példát, és ajtajukon ugyancsak »Nyári szabadság miatt zárva« felirat függ. A borbélykérdés is nehezen meg- oldhatc^ tekintettel arra, hogy a párizsi figarók 60 százaléka ugyancsak »városon kívül« tartózkodik, BOLDOGTALAN SZERELMESEK, FIGYELEM! Egy Los-Angeles-i házasságközvetítő iroda a következő hirdetést tette közzé: »Ha komolyan, de reménytelenül beleszeretett egy filmsztárba, forduljon hozzánk, minden elképzelhető esetben gondoskodunk tökéletes hasonmásáról«, AKASZTÓFAHUMOR Egy alkalommal Mark Twain súlyosan megbetegedett, és szigorú diétára kényszerült. Amikor már két napja semmit sem evett, és pokoli éhséget érzett, valami ételt kért ápolónőjétől; Néhány perc múlva az ápolónő egy kanál tápszerrel tért vissza és kijelentette, hogy az írónak legfeljebb ezt szabad ennie. Amikor Mark 'Twain a fejedelmi »ebédet« elfogyasztotta, így szólt: »Most pedig szeretnék valamit olvasni. — Talán hozhatna egy bélyeget!« Siófoki színfoltok és hanyfáiíkck FAKULÓ DICSFÉNY E hét keddijének forró délelőttjén a városkában sétálsz társaddal. Száradt torkotokat hűsítő itallal szeretnétek . megnedvesítani. Beléptek a földművesszövetkezet sokat dicsért Balaton cukrászdájának kert-, helyiségébe. Pontosan tizenegykor> letelepedtek egy valaha tisztára mosott terítővei leterített asztal mellé, a kerthelyiségnek a fagylal- tozó felöli részén. Ha jó a szemed, az első pillantásra megállapítod: elődöd milyen cigarettát szívott, mert hamuját szétszórta az asztalon. Várod a felszolgálót — először türelmesen, majd türelmetlenül. — Feketét tessék, duplát — csattan a pincér hangja. A tálcán négy-öt pohárkában kávé. Úgy látszik, senki sem rendelte meg, mert tizenegy sorstársad egyikének sem szottyan kedve fe- ketézésre. — Egy kis málnát és egy limonádét kérek — fordulsz a melletted ellibbenő pincér után. — Hozom, kérem, hozom A felhőtlen kék ég káprázatos fényt küld alá. Vibráló táncot jár a napsugár a Balaton soha meg nem nyugvó tükrén. Gyűrűző habfodor susog a hajó után. Ha enyhe fuvallatot futtat át a túlsó part Siófokra, fehér vitorlások raja bukdácsol a zöldes v'ztarajon. Csónakot, gumimatracot, autó belső gumit ringatnak a lágy hullámok. Piros-sárga-kék, és ki tudná felsorolni, hányféle színű gö~ /eleiből összeállított gumilabda repül embertől emberig, ma/ csobbanva ráhuppan a felszínre. Gyerekek, felnőttek vidám serege lubickol a magyar tenger hűs vizében. Mások a parton vesznek száraz napfiirdöt: barna-pirosra nörköltetik testüket az aranyló augusztusi napsugárral. Az üdülés sokszínűsége tárulkozik itt hunyorgó szemed elé. Töltsd el pihenő időd egy részét ebben a fürdővárosban — meghallod Siófok életének zsongását, de zörejeit is. — szól vissza téged pillantására sem méltatva, és betér a fedett helyiségbe. Telik az idő szomjas várakozásban, és máris asztalodon a rendelt ital. Gyorsan kihörpinted, nehogy elhűljön a langyos málna és limonádé. — A világért sem szalasz- tanád el az alkalmat — ha már itt ez a jó ember, tüstént tudtára adod fizetési szándékodat. — öt negyven — vágja ki csak úgy fejből, írás nélkül. Ezzel zsebébe csúsztatja a hat forintot, és köszönés nélkül távozik. Te pedig bosszúsan kérded partneredtől: megért-e ez az »üdítő italozás« huszonöt percet és hatvan fillér felárat? ígér a papír-terv. De nem válik valósággá, mert N. F.- né — róla van ugyanis szó — a szervezéssel mitsem törődik. Azt hiszem, bajba jönne, ha megkérdezné tőle valaki: milyen látványosság fogadná az embert például az említett múzeumban? Július 31-ére táncos is_____________________________ merkedési estet tervezett a k ulturos, lévén ez a: nap a , , .. . . ,, , tnmusváltás napja. Ám zsmokat kellett kicserélnie, nészek nem jöttek... ahogy megérkezett a követ- Bízvást mondhatom: nem kező turnus. »Látogatás a sínyli meg az üdülő új Tab melletti Zichy-múzeum- ■ vendégserege az ilyen kaiban; Kirándulás_ Kőröshegy- túrfelelős hiányát, aki — fere» stb., ilyen és hasonló lettesei jóvoltából •— ma kulturális megmozdulást már nincs Siófokon. ALTATÓDAL HELYETT ELŐZÉKENYSÉG Ez jellemző a Budapest—■ Balaton étterem pincéreire, akikkel este hoz össze a sors. Fogadod a felszolgáló illedelmes köszöntését, miután helyet foglaltál a tisztaságtól ragyogó helyiségben. Felveszi rendelésedet, s mire teljesíthetné, máris hozzád lép a másik pincér: »Tessék parancsolni«. Elmarad a hovatovább szállóigévé váló mondás: »Kérem, nem az én asztalom». Igen, ezt a figyelmességet is illő észrevenned. Rázendít a cigányzenekar. Pattogó csárdás, majd mélabús hallgató sír a húrokon. A prímás tiszta csengésű tenorja tolmácsolja a dal szövegét. — Kár, hogy nem korábban akadtam rá erre a kellemes szórakozó helyre — sóhajtasz magadban —, amelyben a többi zenés mulató vad tombolása után szinte derűs nyugalom ömlik szét. A pályaudvar tőszomszédságában szakszervezeti és vállalati üdülők hosszú sora húzódik. Az ország bármely részéről idesereglett emberek a két hét elteltével »betéve« tudják a MÁV- menetrendet: ha megszólal a hangos bemondó, biztosra veszik, hogy például most a Helikon expressz érkezése várható. Annyi hasznuk van a technika e vívmányának (hangos bemondónak) működéséből, hogy hazautazásuk előtt nem kell informálódniuk vonatjuk indulásának időpontjáról. És ez rendben is van. De az már nem éppen lélekemelő, hogy éjszakánként különös koncertet kell hallgatniuk. Megannyiszor megesik, hogy az esti órákban szarvasmarhákkal megrakott tehervonat jár be az állomásra, s ott éjszakázik. A jámbor jószágok aztán olyan bús búgásba kezdenek (és azt szünet nélkül folytatják), mintha éreznék, hogy a vágóhídra viszik őket. Bizonyára nem csalódnak. Annál inkább a pihenni vágyó emberek, akik azt remélik, hogy múló pillanat műve ez az »állati« hangverseny, aminek a hajnal szokott véget vetni. Egyik üdülőtársam — gépész ember lévén — megjegyezte a minap: ha még egyszer lesz szerencsénk a marhavagonok közelségét észlelnünk, átlibben a kerítésen, s valamelyik árván hagyott pöfögő gőzössel el- húzatja a szerelvényt Za- márdiig. E szándéka keresztülvitelét csupán szabadságának lejárta hiúsította meg. SÄRGA irigység SZÜRKE UNALOM Megmintázhatnák róla a semmittevés szobrát. Nem tudja, mit kezdjen bőséges idejével. Sétálgat, napozik, alszik, és jól táplálkozik — pedig nem ezért kapja a fizetését. Egyik szakszervezeti üdülő Pestről küldött kul- túrfelelőse ő. Telefonközpontban dolgozott. Hathetes kulturos tanfolyamra vitték a tavasszal, hogy májustól szeptemberig gyümölcsözies- se frissen szerzett tudását. Uj munkaköre ellátására alkalmatlannak bizonyult a A pesti orvos-házaspár zöld Wartburgja csak étkezési időkben szokott az udvaron pihenni. Napközben autótúra örömeit élvezték a boldog gépkocsi-tulajdonosok. Ebéd és vacsora előtt pontosan öt perccel érkeztek vissza az üdülőbe. Egy este viszont korábban. Színházi előadás megtekintésére készültek. Az orvos neje fél hét körül az udvaron ségyakorlat vizsgáján. Az tálgatott. Ruhája: fekete üdülési idény kezdetén elké- nylon-alj, hosszanti irány- szített két hétre szóló prog- ban citromsárga, narancs- ramot; utána csak a dátu- sárga és barna lapos rombusz-alakzatokkal díszítve. — Mi az, nyakkendőket varrt a ruhájára ez a hölgy? — fordult csodálkozva a gondnok a vele társalgó egyik nőnemű üdülő-vendéghez. — Dehogy. Tarkabarka festés az — szólt amaz. — Csinos, de kissé feltűnő — így a gondnok. — Kell is neki, mert nélküle nagyon is szimpla lenne — buggyant ki a sárga irigység a leányzó száján..; KUTAS JÓZSEF<