Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-02 / 181. szám

SOMOGYI NÉPLAP

3

Szombat, 1958. augusztus 2.

Merre keressék, A |/|| ITAT" O

hol találják meg r\ l\IU I A I \

Sovány, erősen savanyú földek?* futóhomok, elenyészően csekély állatállomány (400 parasztgazdaságra 96 ló, 201 tehén jut), 6—7 mázsás búzaát- egyéniekénél, lag — ezek a főbb jellemzői a sége csak az 2113 lakosú Nemesdédnek.

Mindezek ismeretében nem csodálkozhatunk, hogy a kilenc holdon gazdálkodó egyéni paraszt 24 870, egy húsz holdas gazda 34 340 forint értékű árut termel harmad- és negyedmagával, amiből adót kell fizetni, vetőmagot beszerezni és eltartani, a négy-öt tagú családját. És ebből kellene beruházni gazdaságába, hogy a jövő évben legalább ennyit termelhessen, mint az idén.

De miből?

Ez a jelen.

És a jövő?

bírja az összehasonlítást a legmódosabb gazdák eredményeivel is. Pedig talajviszonyai még rosszabbak voltak az Földjeik minőötödik osztálynál kezdődik, és zöme hatodik és hetedik osztályú.

Hívjuk csak segítségül a hidegen tárgyilagos számokat: egy holdra eső műtrágya fel- használásuk 120 kg, az egyéniek átlaga mindössze tíz kg. Az utóbbiak egyáltalán nem végeztek zöldtrágyázást, a tsz 16 holdon vetett másodnövényként keserű csillagfürtöt erre a célra. Kocájuk 32 darab, ugyanannyi, mint az egyénieké összesen. Búzaátlaguk 9,12 mázsa, ezzel szemben a legjobban gazdálkodó egyéni paraszté sem haladja meg a hét mápul véve, egy három keresővel rendelkező családnak 30 ezer forint tiszta jövede’met jelent. És mindez az alig fél éves szövetkezetben, de ez csak a jelen. A jövő?

A tsz 130 holdon halastó építését kezdi meg még az idén állami hitellel. Dohány, burgonya termesztésére, sertés- és szarvasmarha-tenyésztésre rendezkedik be, és jövőre 50 forintot tervez osztani munkaegységenként.

A község parasztsága látja ezeket a letagadhatatlan té

nyékét. Töpreng, gondolkodik,' egyelőbe vár. A másikra. ■ Hogyha majd Fodor Lajos, < Gulyás, Nagy, Horváth Géza * meg a többi belépett, akkor én * is utánuk megyek — mondo-1 gatják. Csak a sort nehéz meg- ' kezdeni, folytatni már sokkal könnyebb. A járási pártbizottság és a járási tanács türelmes, okos, körültekintő, őszin- ; te szavú, főképpen a helyi tsz adatait felhasználó felvilágosí-! tó munkája, a nemesdédi párt- . szervezet és tanács, a gépál-, lomás dolgozóinak szavai nyomán a falu parasztsága bizto- j san megteszi a döntő lépést sa- , ját életének jobbulása felé.

p. l. ;

Megkezdődött a cukorrépa termelési szerződések kötése

A savanyú talajt meszezés- zsát. Egy munkaegység legke1 lroll ____. . ■ i , - ___

s

ei meg kell javítani, a futóhomokot megkötni, takarmánynövények vetése szükségeltetik, és elengedhetetlen az állatállomány növelése, Mindezek megvalósítása a falu létkérdése. Mert a föld fáradt , felfrissítése istálló- és műtrágyával történik. De honnan. vegyék a szervestrágyát, amikor a faluban mindössze 526 számosállat van? És mi fedezné a műtrágyázás költségeit? Az a gazdaság, amelyben egy, esetleg kettő, de igen sok helyen egyetlen szarvas- marha sincs, ló meg minden negyedik házra jut egy?

Szóval a bűvös kör zárva van: trágyázás, több takarmány,, állatállomány szaporodása, több trágya. Egyik a másikból következik. Más megoldás nincs, a bűvös körből valahol ki kell törni, mert különben marad az egy helyben topogás. Ez pedig egyenlő a lemaradással, mert a világ fejlődése könyörtelen. De bárhol tör is ki a falu, akár az állatállományt kezdi szaporítani, akár földjei javításához fog hozzá, mindegyikhez anyagi fedezet szükséges. De megint a kérdés: miből?

A felelet: a kisparaszti gazdaság ezeket a kérdéseket nem képes megnyugtatóan megoldani, annak ellenére, hogy az állam támogatja az egyéni pa rasztokat is. E támogatás fel- használásával ugyanis legfeljebb megszilárdíthatjuk a jelenlegi állapotot, de az olyan rossz talajviszonyú községben, mint Nemesdéd, földjeinek jelentős megjavítása nélkül tartós eredmény nem érhető el.

Hol hát a kiút?

Ezt próbálja megmutatni a tavasszal alakult, jelenleg 24 taggal dolgozó Petőfi Termelő- szövetkezet. Bár alig fél év óta működik, árutermelése, parasztjainak keresete máris kivesebb 40 forintot ér majd, ami 250 fejenkénti átlagot alaAz elkövetkező hetekben megyénk földművesszövetkezetei 7000 katasztrális hold cukorrépa termelésére szándé1

év II fafuni holtban

— Kedves Hetzer bácsi! Kérek egy kenyeret, két deka élesztőt, öt kiló lisztet — hangzik nap mint nap az istvándi földművesszövetkezet boltjaiban, s az alacsony termetű, mindig mosolygós arcú, villámgyorsan dolgozó boltos már adja is a kért áruféléket.

így megy ez huszonhárom év óta. Látogatásunkkor a forgalom már csökkent, mert a nagy mezőgazdasági munkák idején az istvándiak vagy hajnalban jönnek vásárolni, vagy késő este látogatnak el a boltba. Van hát idő beszélgetni, s a téma oly érdekes: részben Hetzer bácsi, részben a bolt élettörténete.

Sorra karul minden. Hogy mikor kezdte a boltvezető tanulni a kereskedelmi szakmát, mikor került az istvándi fogyasztási szövetkezethez. 1935-ben, amikor itt munkába állt, a bolt haldoklóiéiban volt. Az ő szaktudása, udvariassága segített a bajon. Az istvándiak mind sűrűbben nyitottak rá az üzletajtót. ,

— A felszabadulás után újra kellett kezdeni — mondja Hetzer Gyula elmerengve. — Sokszor hátizsákban, kerékpáron hoztam az árut Barcsról, Kaposvárról, hogy segítsek a falu népén.

Később élharcosa volt a földművesszövetkezeti átszervezésnek is. Szavai nyomán az istvándiak hamar megértették a földművesszövetkezet megalakításának lényegét, s a boltvezető mellé álltak. Ez nyitotta meg a fejlődés lehetőségének újabb útját a bolt előtt. Míg 1949-ben csak 80 ezer forint volt a Hetzer bácsi vezette üzlet raktárkészlete, addig jelenleg már 400 ezer forint értékű áru várja a vásárlókat.

Hetzer Gyula jó munkát végzett. Erre vall az is, hogy a faluban tanácstagnak választották meg. Ma már hatvan esztendős. Tisztességben őszült meg. Kevés olyan kereskedelmi dolgozó van a megyében, aki huszonhárom év óta ugyanazon a helyen végzi becsülettel munkáját. Csaknem ötiven leltárt vettek fel hosszú működése alatt az istvándi boltban, de ő mindig nyugodtan várta az elszámolást: tudta, hiánya nem lehet.

Csak néhány istvándi lakost, a bolt állandó vásárlóit kérdeztük meg a házaspár munkájáról, de Nagy Lajosné, Mogyorósi Ferencné, Kovács Imrémé, Vukó János nem tudtak mást mondani, csak jót. Véleményük szerint nagyon becsülendő Gyula bácsi huszonhárom éves istvándi munkássága, s ha majd kívánsága szerint két esztendő múlva nyugdíjba megy, nyugodt, hosszan tartó öregséget kívánnak neki. Megérdemli, megdolgozott érte.

Dévai Zoltán

koznak szerződést kötni az egyénileg gazdálkodókkal, szakcsoportokkal és mezőgazdasági társulásokkal. A szerződések nyomtatványai már a falvakban vannak, megkezdődtek a szerződéskötések is, hogy a termelők időiben elvégezhessék a mélyszántást, a trágyázást.

A szerződéses cukorrépatermelés feltételei a tavalyihoz képest nem változtak, mégis jó újra meg újra megismerni előnyeit. A termelők mélyszántási utalványt igényelhetnek, ha géppel akarják felszántani a leszerződött területet. A gépi szántás díját a földművesszövetkezet kamatmentesen előlegezi a termelőnek. Kamatmentesen kap a termelő hitelbe vetőmagot és műtrágyát is. Az említett kedvezményeken kívül művelési előleget is kap a termelő. Szerződésikötés után a földművesszövetkezet 800, egyelés után pedig 320 forint művelési előleget fizet a termelőnek katasztrális holdanként. A cukorrépa mázsáját 10 forintért veszik át, ezen kívül mázsánként 3 kiló cukrot, valamint 65 kiló nyersszeletet és fél kiló melaszt kap a termelő, amit takarmányozásra kiválóan felhasználhat. A földművesszövetkezet mezőgazdásza hasznos tanácsokkal is ellátja a szerződéses termelőket.

Szakcsoportok és mezőgaz- < dasági társulások nagyüzemi < felárat is kapnak, ha 'közösen! kötik a szerződést, közösen < szántanak, vetnek, közösen ta-! karitják be a termést. A szak-! csoport vagy társulás szerző-! déses cukorrépa vetése 3 tag-! nál több nem tehet. Mázsán-! ként 3 forint nagyüzemi fel-“ árat kapnak, ha a 3 tagról leg- ^ alább 10 vagon cukorrépát elszállítanak.

A szerződéskötést mindenütt j a földművesszövetkezet bcinyd- lítja le.

AMIRE AZ ERDŐ

emlékeziet,

!■

íí)

A Hazafias Népfront Somogy megyei Békebizottsága július bő 29-én, kedden délután kirándulást rendezett az 1919-ben mártírhalált halt kommunisták emlékművéhez a Nádasdi-erdö- be.

Megilletődötten, csendben haladunk a Nádasdi-erdőbe vezető úton, melyen 39 esztendővel ezelőtt Latinka Sándort és elvtársait hurcolták utolsó útjukra, a részeg, őrjöngő fehér terroristák.

Lehajtott fejjel, némán álljuk körül a kis márvány emlékművet, melyet 1955. március 21-én emeltek. Csend van, sötétedik. A lehanyatló nap sugarait elfogják a magasban összehaj- ló fák: tanúi a 39 esztendővel ezelőtt történt borzalomnak ... Az emlékművön felirat: »E helyen szenvedtek mártírhalált 1919. szeptember 18-án a proletárdiktatúra Somogy megyei vezetői: Latinka Sándor, Szalma István, Farkas János, Lewin Samu, Tóth Lajos«.

Hogyan történt, miként haltak meg, nem tudni. Szemtanú, aki látta volna, s most elmondaná, nincsen. A fehérterroristák, akik ide hajtották az elfogott kommunistákat, azt akarták, hogy soha ne találják nyomukat. Azért ide hozták őket, hogy a mártírok vádló kiáltásai, melyek gyilkosaik felé szálltak, ne juthassanak soha a város lakóinak fülébe. Csak az erdő maradt itt tanúnak. A fák mintegy védelmet nyújtva borulnak az emlékmű fölé. S emlékeztetnek. Szinte halljuk:

»Ez itt az erdő, mely ha jár a szél,

Megborzad és borzalmakat

regél;

Ez Itt az erdő, melynek ága mind.

Ha megvágod, vércseppet

sírva hint; Az erdő, melyben hogyha rezg levél,

Nem harmat hull, de vér,

de vér, de vér; Az erdő, mely már nem lesz soha friss,

Mert iszonyodik önmagától

is ... «

Állunk az emlékmű körül, hallgatjuk az erdő fáinak suttogását. Ha beszélni tudnának, elmondanák öt kommunista bátor, hősies halálát. Elmondanák, miként haltak meg az eszméért, a a népért...

Kortársak, elvtársak emlékeznek a mártírokra ...

Balogh Béla, a Hazafias Népfront Somogy megyei

• »»

Békebizottságának elnöke arról szólt, hogyan ismerkedett meg Latinka Sándorral fiatal pedagógus korában.

— Nagyszerű ember, képzett marxista, kiváló szónok volt — emlékezik.

Bizvurm Antal, a tanács- köztársaság vöröskatcmája is emlékeit idézi:

— Börtönbe voltunk zárva a tanácsköztársaság megdöntése után, amikor hozzánk jött a hír, hogy kivégezték őket... Akkor megfogadtuk, hogy amíg élünk, harcolni fogunk azért az eszméért, melyért ők életüket áldozták. De megfogadtuk azt is, hogy soha nem feledjük el Latinka Sándor és elvtársainak mártírhalálát.*

Nem felejtettük és nem feledjük soha a mártírhalált halt kommunisták nagyszerű, hősies példáját, azt, hogy életüket értünk áldozták. Az emlékművön is olvasható: »Örök dicsőség a tanácsköztársaság vértanúinak, akik életüket áldozták a magyar nép szabadságáért. Emléküket hálás szívvel őrzi a felszabadult ország dolgozó népe...«

A mártírok holtteste eltűnt, nem találták meg soha. A fehérterroristák elrejtették, gondolták, hogy a sötét éjszaka rémtette nem derül ki soha. Féltek, hogy a meggyilkoltak holtteste emlékezteti majd a város lakóit a mártírok halálára és a tanácsköztársaságra. Azonban hiába. Csak azt érték el, hogy Kaposvár, de az ország egész népe még jobban meggyűlölte a gyilkosokat, akik még a holttestet is elrejtették, hogy hozzátartozóik, elvtársaik ne temethessék el őket emberi módon.

A vaskerítéssel körülvett emlékmű környékét szerető kezek virágokkal ültették tele. A kirándulók vörös szegfűcsokrot helyeznek az emlékmű lábához, az emlékezés hálavirágait.

Hazafelé indulunk. Szivünkben magunkkal hoztuk azokat az érzéseket, melyeket a kirándulás keltett bennünk. S újból megfogadjuk, hogy a mártírok emlékét örökké megőrizzük. S megfogadjuk azt is: nem engedjük, hogy a fehérterror még egyszer kommunistákat, egyszerű munkásokat gyilkolhasson le, mint tette 1919- ben és 1956-ban.

(Szalai László)

5.

— Köszönöm. — Gyemen- tyev nehézkesen felállt, jó éjszakái kívánt az őrmesternek, s távozott.

4.

Nagyszerű. Akkor is van már hol tölteni az éjszakát, ha a rejtekhellyel baj van.

.. .A csengő nem működött az összekötő lakásának ajtaján. Gyementyev jó néhányszor megnyomta már, de süket csend volt a válasz. Erre erélyesen és határozottan kopogtatni kezdett. Az ajtó mögött léptek hangzottak fel, s egy idősebb ember óvatos hangja érdeklődött:

«- Ki az?

— Nyissa ki — parancsolta Gyementyev.

Az ajtó egy kicsit kinyílt, de a kapitány mégse tudta kivenni a sötétség miatt ki van ott.

— Itt -ukik, kérem, Nelke katonaorvos ?

— Nem, itt Grimm lakik.

Gyementyev megdermedt. A

válasz első felével nem volt baj, de a vége nem stimmelt. A félig nyitott ajtóban egy ősz fej jelent meg, de a kapitánynak nem sikerült még most sem az arcvonásokat kivennie.

— Holnap a postán találkozunk 14 órakor — suttogta az öreg.

Az ajtó bevágódott. Gyementyev egy darabig még tétovázott a lépcsőházban. A végén mégis kénytelen volt a szállodába elindulni. ..

A Bristol-szálló bejárata előtt rengeteg gépkocsi zsúfolódott össze. Az autók között egy könnyű harckocsi állt, s ami igen nevetséges volt, a tér másik végén is hallani lehetett a vezető horkolását, aki az első ülésen aludt, kilógatva csizmás lábát a figyelőnyíláson.

Amikor Gyementyev a forgóajtónál bement az előcsarnokba, egyenesen a portásfülkének tartott. De ott senki sem tartózkodott.

Van itt valaki?

Borzas fiatalember bújt elő a függöny mögül. Egykedvűen végigmérte tetőtől talpig Gye- mentyevet, s felcsapta a hatalmas vendégkönyvet.

— Ruppert kapitány?

— R uckert — javította mérgesen Gyementyev.

— Bocsánat. Harmadik emelet, 35-ös szoba. A lift, sajnos nem működik. Sandel őrnagy már alszik, kérem, nagyon csöndesen menjen be a szobába.

Gyementyev, amint felfelé lépkedett a lépcsőn, azt forgatta fejében, milyen veszélyt rejteget ránézve Sandel őrnagy jelenléte.

Az őrnagy valóban aludt már, mégpedig tá.tott szájjal. 4 kapitány nem gyújtott villanyt, sötétben vetkőzött le. Zubbonyát úgy helyezte el a széken, hogy a vaskereszt gomblyukába tűzött szalagja jól látszódjon. Figyelmesen körülnézett a szobában, bebújt az ágyba, s rögtön elaludt.

Szomszédja reggel nyolckor ébredt. Gyementyev arccal a fal felé fordult, és a takarót

fejére húzta. Sandel őrnagy mezítláb csoszogott ki a fürdőszobába, ahol sokáig pacs- kolta a vizet a zuhany alatt.

Amikor visszatért a szobába, krákogva tornászni kezdett. Egész öltözködése alatt morgott valamit. Végre hangosan is kifakadt.

— Kolléga, végigalussza a. háborút?

Gyementyev lustán a hátára fordult, lassan lehúzta fejéről a takarót, s olyan csodálkozva nézett körül, ahogy csak azok szokta.k, akik új helyen töltik az éjszakát.

— Jó reggelt — mosolygott rá az őrnagyra, s az vissza- mosolygott.

— A reggel valóban jó, de az éjszaka egyenesen borzalmas volt. Többször megremegett a szálloda is. Nem vettem észre, mikor jött be.

— Reggel felé érkeztem. — Gyementyev felült az ágyon, s kényelmesen öltözködni kezdett. Arra számított, csak elmegy az őrnagy. De az nem mozdult, kényelmesen elterpeszkedett a fotelben, kinyújtotta sovány lábát, melyen elegáns lakkcsizma volt. »Tiszti csizma« — jegyezte meg Gyementyev magában.

Mosakodás után felhúzta

zubbonyát, s az őrnagyhoz lépett.

— Ismerkedjünk meg, Ruckert kapitány vagyok.

— Sandel őrnagy — Tápász- kodott fel szomszédja a fotelből.

Megszorították egymás kezét.

— Ruckert, Ruckert — merengett az őrnagy tenyerében tartva a kapitány kezét —, valahonnan olyan ismerős a neve...

— A végén még elbízom magam — mosolygott Gyementyev —, s pimaszul a nem is létező hírnevemre és népszerűségemre gondolok.

Az őrnagy elengedte a kapitány kezét, arca szomorú, de ugyanakkor komor kifejezést öltött. Szótlanul megnézte óráját.

— Gyerünk, kapitány, reggelizni!

Az étteremben a tükörsima kirakati ablak mellett foglaltak helyet.

A pincér felvette a rendelést, s ellibegett a konyhába.

— Kedves kapitány, előbb a nemlétező hírnévről beszélt — az őrnagy nagyot sóhajtott, kibámult a függöny résén a néptelen térre, majd így folytatta: — Nem is olyan rég mindnyájunknak volt hírnevünk. Igazi, nagy, magának is, hisz a vaskeresztet csak a legbátrabbak kapták...

Az őrnagy elhallgatott. Gyementyev azon töprengett, milyen álláspontra helyezkedjék, mivel kitalálta, mire gondolhat szomszédja.

— Egy katonai zseni megjósolta, hogy a háború az ösz- szes tervvel ellentétben el fog húzódni. Hát ezt mi most a

saját bőrünkön érezzük. így van, kapitány?

Gyementyev már döntött, hogy viselje magát, azonban szerette volna először teljesen megismerni az őrnagy hangulatát. Kényelmetlen hallgatás ülte meg az asztalt, mivel Gyementyev sokáig nem válaszolt az őrnagy kérdésére.

— A nyíltságot nem jó elhamarkodni — suttogta Gyementyev. Azonnal kiegészítette azonban, amit mondott, amikor észrevette, milyen rémülten meredt rá az őrnagy. — Még most éltem át a nyolcadik hadosztály tragédiáját.

\

— Ott szolgált? Hogyan maradt akkor életben, hiez úgy hallottam, teljesen megsemmisítették ezt a hadosztályt.

— Nem éppen — mondta szomorúan a kapitány —, ellentámadásba mentünk át, azonban olyan csapnivalóan tervezték meg a hadműveletet, hogy hiába küzdöttek a katonák, mint az oroszlánok, tömegével és értelmetlenül elpusztultak. Erdőkön és mocsarakon vágtam át, hogy ide eljussak. Amint látja, itt vagyok, mégpedig kimondottan azért, hogy beszámoljak hadosztályom tönkreveréséről a parancsnokságon. Azonkívül el kellene intéznem az előléptetésem. Nem tudom, mennyire ismeri a helyzetet, de megkérdezném, adnak ma előléptetést? Ha jól értesültem, az ilyen csapat nélkül maradt tisztekből több van, mint kellene.

(Folytatjuk.)