Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-13 / 190. szám

SOMOGYI NÉPLAP

3

Szerda, 1958. augusztus 13.

Az Állami Biztosító

Nemesdéd, 1958

a gazdák szolgálatában

Nem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, hogy akár Somogybán, akár az ország más részeiben is jó emlékekkel gondolnak az emberek a felszabadulás előtti biztosító társaságok munkájára. Érthető is, hiszen ezeknek nem az volt a céljuk, miképpen segíthetnének a bajba jutott, kárt szenvedett embereken, hanem azt nézték, hogyan bújhatnának ki leggyorsabban, legügyesebben fizetési kötelezettségeik alól. Legtöbbször találtak is kifogást, és a becsapott, megtévesztett emberek sehol nem kaptak igazukra orvoslást, nem kaptak bajukban segítséget.

Nehéz az előítéleteket leküzdeni

s ezért nem könnyű az Állami Biztosító munkája. Nem akadt különösebb probléma addig, amíg a tűz-, jég- és a különböző biztosítások kötelezőek voltak. Bár akkor is elhangzott nemegyszer az a vélemény, hogy nincs szükség biztosításra. És amikor bevezették az önkéntes biztosítást, felszínre kerültek az Állami Biztosítóval szemben a régebbi előítéletek is.

Azonban napról napra nő azoknak a száma, akik látják, maguk is tapasztalják, hogy az Állami Biztosító nem azt nézi, mint valamikor a tőkés biztosító társaságok, hogy ti. jó üzleteket kössön, hanem arra törekszik, hogy minél rövidebb idő alatt segítsen a kárt szenvedett embereken,

27000 biztosított, 440 tűzkár

A megyében mintegy 90 ezer olyan gazdaság van, melyet tűzkár ellen lehet biztosítani. Most a vihar által, a villámcsapások következtében keletkezett tűzkárokat. is figyelembe veszik, s a kárt megtérítik a biztosított gazdáknak. Érdemes tehát biztosítást kötni! Nem lehet előre megállapítani, hogy a villám melyik házba, melyik gazda istállójába, szérűs- kertjébe csap bele és gyújtja fel. Sok helyütt előfordul az is, hogy gyermekek játszanak a tűzzel, s a lángok martalékává válik nemcsak szüleik háza, hanem a mellettük levő épület is.

Az Állami Biztosító statisztikája azt bizonyítja, hogy egyre többen ébrednek rá maguk, családjuk és a közösség iránti felelősségre, s kötnek tűzkár ellen biztosítást. Idén 26 948 tűzbiztosítási szerződést kötöttek, öt és fél ezerrel többet, mint 1957-ben'. Be még ez az eredmény sem kielégítő. Ezt bizonyítja a tűzkárok nagy száma. 1958-ban 440 tűz- és viharkárról érkezett jelentés az Állami Biztosítóhoz. Ebben a számban nem szerepelnek azok a károk, amelyek ellen nem kötöttek biztosítást.

A bejelentett tűzkárokat az Állami Biztosító dolgozói a leggyorsabban kivizsgálják, s a kártérítést a szabályok szerint 60 napon belül kifizetik. A balatonmáriai fmsz 17 000, a felsömocsoládi Petőfi Tsz 3000, Csete István bolhási lakos 3500, Lubics Géza gamási lakos 1284 forintot kapott nemrég. Az Állami Biztosító dolgozói arra törekednek, hogy a tűzés egyéb kárt a valóságnak megfelelően állapítsák meg, és a bajiba jutottak az elszenvedett kárnak megfelelően kapjanak segítséget. Fehér Sándor (Somodor) 49 980, Bíró András (Kéthely) 23 060, Hainics István (Lábod-Ujte- lep) 38 650, Farkas Imréné (Somodor) 19 530, Pozsgai György (Marcali) 14 809, Kovács József (Somodor) 14 800 forintot kapott kézhez.

Szeszélyes a jégverés is,

nem tudni, merre veri el a határt, a termést. Sok megindító jelenetnek voltunk tanúi: a gazdák, amikor vége lett a jégverésnek, s meglátták a tönkrevert gabonát, szőlőt, gyümölcsöst, égre emelt karokkal szitkozódtak vagy imádkoztak, mintha fentről vártak' volna segítséget. Pedig onnan hiába várnak. De azok a gazdák, akik gondolkodtak, akik az Állami Biztosítótól vártak segítséget, s biztosítottak jégverés ellen, nem csalódtak. 1957- ben 2000, 1958-ban 4300 gazda kötött biztosítást jégkár ellen a megyében. Áhhoz képest, hogy ebben az évben 53 község határát verte el a jég, ez a szám nem nagy. Különösen súlyos jégkár keletkezett Látrány, Nágocs és Iharosberény környékén. A látrányi Alkotmány Tsz 84 840, a nágocsi Uj Hajnal Tsz 59 575, a karádi Búzakalász 56 379, a miklósi Vörös Csillag 43 301, Siposs István andocsi gazda 2126, Keszthelyi Mihály karádi gazda 2268, Béndek Imre ugyancsak karádi gazda 2520 forintot kapott a biztosítótól.

Az Állami Biztosító arra is ügyel, hogy mely vidékeken pusztít nagyobb erővel a jégverés, s eszerint látja el tanácsokkal az ott lakó gazdákat. De azt is figyeli, hogy milyen időszakban várható a jégverés. 1955—56—57 tapasztalatai alapján arra figyelmezteti a gazdáikat, hogy augusztus második, szeptember első felében is kell még számítani jégkárokra.

Helyi megbízottak

segítik az Állami Biztosító munkáját. A megyében mintegy 300 helyi megbízott dolgozik, látja el tanácsokkal a gazdákat, kötik meg velük a biztosítást. Várdán Máté István, Fel- sőmocsoládon Szalai Károly, Buzsákon Misefa László, Kapolyon Kapolyi György, Hencsén Thurzó Ibolya, Kaposfőn Wéber János, Ga- máson Szpanics István helyi megbízott végez igen jó munkát, ami a biztosítások számának növekedésében is megmutatkozik.

A tanácsoknak segíteniük kell ezt a munkát. Beszéljenek ők is a gazdákkal, hívják fel figyelmüket az esetleges tűz- és viharkárokra, j jégverésekre. Tavaly Vörsön adományt gyűjtöttek egy olyan gazdának, akinek leégett a< háza. Ilyesmire nincs ma szükség. Mindenki-1 nek módjában áll, hogy éljen az állam nyúj-( tóttá biztosítási. lehetőségekkel. Ezért ne a jószívű emberektől, hanem mindenki saját magától, illetve az Állami Biztosítótól várja baj esetén a segítséget. S hogy ezt meg is kapja, nem kell mást tennie, mint biztosítást kötni.

(Szalai)

1TGY SZOKÁS, hogy az ^ ember a mához méri a tegnapot, tegnapelőttöt, a '>van«-hoz a »voilt«-ot. Amit tegnap, tegnapelőtt még nagynak, bámulatosnak, sőt tón el- i érhetetlenül messzevalónak láttunk, azt ma, miután meg- i fogtuk és megvalósult, készeik 1 vagyunk egy szájvonással, egy kézlegyintéssel elintézni: »-Ez nem is olyan nagy dolog«. 'Hajlamosak vagyunk felejte- 1 ni. Szeretjük termesze tesnek

’ tartani a tegnap és a tegmap* előtt harcainak mai gyümöl- 'cséit. A negyvenes éveik elején 'még csak vágyálomként élhetett a földosztás hazánk millió[ nyj zsellér-cselédjének, kisföl- dű parasztjának szívében. Az évtized közepén valósággá vált [ az egykor ettőrhetetüenmek tűnt álom. S ma, ki tudja, hányán mondják el hajdan nyomorgó (em'berek közül családjuk köbben, hogy saját földjükön,

(saját magúiknak dolgozhatnak;

, ez pedig egyáltalán nem ég- i bői pottyant jótétemény. Hogy I ezért százaik és ezrek, magya- i rok és más internacionalisták áldozták a legdrágábbat, az életüket, mert a kezünket, lábunkat megbénító, a nyomorúsághoz kötő béklyó kemény volt és nehezen szétszakítható.

Ahogy a mához mérjük a múltat, a mához kell mérnünk a jövőt is. A mát, a mai bonyolult életet elemezve szabhatunk helyes irányt arra a i mindenkit foglalkoztató kérdésre is: hogyan tovább.

JYEMESDÉD, 1958. Ez az 1 * évszám a ma. Ennek

* tükrében akarom megmutatni, hol áll ez a község, a szocializmus építésének hányadik lét- 'rafofcán; hogyan látja a csú- 1 csőt: a legfelsőbb fokot; érti-e,

hogy oda fel kell jutni, ha el akarja érni, meg akarja találni a célt: a boldogabb életet.

Két esztendővel ezelőtt, 1956 tavaszán és nyarán több ízben jártam a községben, s betekinthettem a dédiefc akkoriban még fiatal új világába.

Naphosszat jártam mezőiket,

| s emlékszem, milyen büszkeséggel mutogatták a tiszta vetéstől, kiváló gondozástól pompázó búza- és rozstáblákat, az újonnan ültetett gyümölcsöst, a dinnyeföldet. Táruló szívvel mutatták az akkoriban épített sertésszállást, a szép malacokat. Minden azt sejtette akkor hogy a szocializmus zsenge vetése, ha gondosan ápolják, meg fog erősödni, és hamarosan olyan gyümölcsöt terem, amely gazdaggá teszi az itt élő földműves népet. De jött az egész országot megrázkódtató, szörnyű októberi vihar, s ledöntötte lábáról a növekedésnek indult vetést, az erős, elhatározott embereket éppúgy, mint a gyengéket. A Nemesdéd lakosságát és birtokát felölelő három termelőszövetkezet nem állta ki az ellenség dühödt és fájdalmas csapásait. A fa kidőlt, de nem gyökerestül. Gyökerei eléggé megkapaszkodtak az emberekben. Gonosz kezeik ugyan igyekeztek kitépni a szocializmus dédi történelmének lapjait, felhasogatták a frissen egybeolvasztott táblákat is, de az idő, a fejlődés, a dédi emberek tovább írták a fejezeteket e könyvben.

Mi történt az azóta eltelt majdnem két év alatt, hogyan élnek és gondolkodnak a szocializmus élő testéből kitépett földparcelláikon az egykori termelőszövetkezeti község lakói? Miről beszól Nemesdéd *>má«-ja?

A KI SZÉJJELNÉZ A DÉDI HATÄRBAN, az nemcsak a sűrűn váltakozó barázdaerdőt veszi észre. Ezek a parcellák dolgos, kötelességtudó gazdáik földsziexetetéről is beszélnek. Könnyelműen akár olyanfajta következtetést is levonhatnánk ebből, hogy Nemes- déden — azonkívül, hogy a tsz-ék széjjelmentek — lényeges változás nem történt. Ezt azonban csak azok állíthatják, akik mint a tűztől, úgy irtóznak hánmilyen újtól, és csak az tetszik neki.k, ami az apjuknak is tetszett. Múlt és jelen együtt birkózik itt a md egünk alatt.

Nézzünk csak szét jobban. Az országúton erre is futnak a technika diadalát hirdető személykocsik. Csiak le kell szállni az emberek kényelmet nyújtó alkalmatosságáról, s pár méterrel beljebb lépegetve az út mellett szántogató Cselke Im- réélkhez, úgy érzi magát az ember, mintha félszáz évvel visszafelé fordult volna vele a történelem kérőké. A 25—30 év körüli ifjabb Cseke Imre ma ugyanazzal a munkaeszközzel dolgozik, épp olyan költséggel termel, semmivel sem többet, sem kevesebbet, mint ahogy a hatvan évnél is idősebb Csáké annak idején apjától látta, tanulta. Egy tehén mellé járomba fogott gyenge

üsző vonja a ki tudja, melyik időből származó fatalyigáihoz kapcsolt feszarvú eikét. A jobb sorsra, hivatásra méltó barmok lassan és nehezen cammognak, mintha gazdáik egy helyben topogását testesítenék meg; veszítenek tejélőképessé- gükből. A forrósáig miatt a kora délelőtti óráikban így is a'bba kell hagyni a szántást, ha nem akarják kifullasetand a két szegény jószágot. S ráadásul vezető nélkül nem is jutna velük semmire, ezért az öreg Cseke duplán járja a barázdát a marhák előtt, míg a fia az ekeszarvalkat irányítja. Ilyen módon eltelik két nap is, míg egy hold tarlót lebuktatnak, vagyis az embereket számítva ez négy napi elfoglaltságot jelent

K ISZÄMITOTTÄK-E VAJON, hogy ha csak az ifjább Cseke vállalna napszámot, öreg édesapja pedig addig otthon pihenne, kétnapi keresete sem kellene egészen, a traktort megfizetni, a tehenek meg addig az istállóban termelhetnék a tejet és az istállótrágyát, amiből amúgy is elég szűkösen állnak. De nem gondolkoztak ők ezen, s azon sem, hogy mennyibe kerül egy mázsa rozs megtermelése. Pedig tőlük pár kilométerre a tsz birtokán traktor szántja szaporán a barázdákat, s ahhoz egyetlen ember elegendő, mégis ti- zanhatszor annyi a napi teljesítménye, mint nekik kettőjüknek.

Ha csak az utóbbin gondolkoztak volna Csekéók, akkor bizonyára nem akarnák tartóssá tenni az egyéni gazdaságformát, ahol térdig kopik a fogat után ballagó parasztnak a lába. Csak a gép szaibadít- natja meg a parasztot végtelen robotjától, adhat néki szabad időt a pihenésre, művelődésre. De meg lehet-e ezt valósítani Nemesdéden, amíg vannak emberek, akik múlthoz való ragaszkodásukkal szeretnék

megrekeszteni az időt, a fejlődést, s bár elégedetlenek a jövedelemmel, sorsukon mégsem afcam<ak változtatni.

Mit is mondott Cseke Imre?

— Nem kötöm az ebet a karóhoz, de amíg nem kénysze-' rítenek, nem megyünk a közösbe.

WIl A FALU JÖVÖJE, hogyan gondolkodik a parasztság józan többsége? A következőkben azt fogjuk megvizsgálni. Varga József

14.

— Kész vagyok teljesíteni minden parancsot! — kiáltotta lelkesen és átszellemülten a kapitány.

— Minden rendben van a múzeumban?

— Már csak a címeket kell a ládákra felírni.

— Vegyen magához néhány katonát, azok majd megcsinálják. A cím, a következő:

Melch átnyújtott Gyemen- tyevnek egy összehajtogatott papírlapot, amelyen ez állt: »Hamburg, Elisabethstrasse 7. Grünwald.K

— Remélem, sejti, hogy ez fedőcím. A szállítmány azonban jó kezekbe kerül.

— A kikötőben kinek adjam át a ládákat? — kérdezte Gyementyev, s izgatottan várta a választ, amitől nagyon sok függött.

— 11-es számú raktár. Brandt Gestapo-tiszt. Kap majd egy elismervényt, hogy ennyi és ennyi ládát átvettem. 4zt elhozza nekem.

w— Nem lenne jobb, ha magam raknám a ládákat hajóra? Sokkal biztosabb.

— Maga akkor még nem tudja, ki az a Brandt! — — Melch elmosolyodott. — Azért ilyen bizalmatlan vele szemben teljesen indokolatlanul. Hajtsa végre megbízatását a parancs szerint.

Gyementyev távozott. Bekövetkezett, amitől leginkább remegett. Melch a hajó és ő közé beiktatta ezt a Brandtot, akiben talán jobban megbízik, hogy ezzel is minél zavarosabbá, áttekinthetetlenebbé tegye a manipulációit. Vagy az is lehet, hogy azért van szüksége Melchnek ilyen láncra, hogy minden nyom eltűnjön? Talán még Brandton kívül is van ilyen láncszem? Azonban ördög vigye az egészet! Legnagyobb baj, hogy teljesen elvágták a kikötőtől. A 11-es raktár jó néhány kilométerre van a külső kikötőtől...

Gyementyev izgalma csak fokozódott, amikor az utcára érve megpillantotta a kikötő felé hömpölygő szürkészöld tömeget. A múzeumnál olyan érzés lepte meg, hogy épp most, a harc pillanatában elszállt minden ereje...

Beletelt egy órába, mire a ládák címzése elkészült. Melch valóban nagyszerű szervező volt, alig fejezték be a munkát, befutott egy teherautó katonákkal megrakva. A rakodás ellenőrzése közben is az járt fejében, hogyan jut el a

kikötőbe. Tíz lépésre tőle magas, testes tiszt állt. Rangjelzés nélküli bőrzekét viselt, csak a sapkája árulta el, hogy tiszt, ö is a rakodást figyelte. Állandóan csavargatta nyakát, mintha szűk volna a gallérja. A rakodás befejezése után odament Gyementyevhez.

— ön Ruckert kapitány? — s a választ be sem várva folytatta: — Brandt vagyok. Jöjjön. ..

Kis Opel állt a sarkon túl. Beült a volán mellé, kinyitotta a hátsó ajtót, s hellyel kínálta Gyementyevet. Benzin- és kölniszag terjengett a kocsiban.

— He -i láda van?

— Hetvenkilenc.

Brandt az ülés alól egy noteszt húzott elő, kitépett egy lapot, s lendületesen ráírta: *■Hetvenkilenc láda speciális szállítmányt átvettem.«

— Elfelejtette aláírni — mondta Gyementyev szigorúan, amikor elolvasta az írást.

Brandt mereven bámulta a kapitányt.

— Adja csak át Melchnek, el van intézve. — Végeztem.

— Nem szükséges a kikötőbe mennem ?

— Nem. — Brandt becsapta az ajtót. — Viszontlátásra.

Gyementyev még ki sem 'zállt a kocsiból, amikor a ' is Opel már elindult. Mögötte a ládákkal megrakott teherautók berregtek..,

Legnagyobb bosszúságára Sandel őrnagyba ütközött az osztály folyosóján. Gyementyev legszívesebben őt okolta volna azért, amiért nem sikerült eljutnia eddig a kikötőbe.

— No mi van Ruckert? — kérdezte sebesen, körülnézett, majd a fülébe súgta: — Mint jó barátja csak azt tanácsolhatom, gondoskodjék arról, hogy a ládákkal együtt maga is behajózzon.

— Nem értem — mondta Gyementyev nyersen.

— Pedig elég érthetően mondtam. — Sandel meghajolt, s továbbsétált a folyosón.

Gyementyev bement az irodába. Melch elolvasta Brandt elismervényét, meggyújtott egy szál gyufát, odalépett az asztalhoz, s elégette a papírt a hamutartóban, elővette zsebkönyvét, kihúzott benne valamit. Aztán nézett csak fel az előtte álló Gyementyevre.

— Akar még valamit mondani?

— Nem. Csak annyit, hogy ez a Brandt udvariasabb is lehetne.

Melch mosolygott.

— A Gestapo embere. Náluk ismeretlen fogalom az udvariasság. Különben Brandi akart utána nézni, ki maga, amikor idejött hozzánk, kedves kapitány!

— Én tehát csak azért felelek, hogy gépkocsira rakják az árut?

— Igen.

— Ezt, úgy gondolom, elvégezhette volna egy közkatona is.

— Hogy? — Melch felállt, és emelkedett hangon szónokolt. — Maga is csak közkatona a birodalom katonai gépezetében, Ruckert kapitány!

— Félreért engem. Én csak azt szeretném, ha minél több hasznomat vennék. — Gyementyev kiegyenesedett. Erezte, hogy kissé túllőtt a célon, s most igyekezett helyesbíteni.

— Így már egészen más — jelentette ki Melch béküléke- nyen. — Beül a kocsimba, s azonnal elmegy erre a címre. Lemke kapitányt keresse. Már délben jelentést kellett volna tenni a parancs végrehajtásról, most pedig 14 óra 20 van. Vonja felelősségre a késedelemért. Ha úgy látja, hogy Lemke képtelen megbirkózni a feladattal, akkor haladéktalanul vegye át a parancsnokságot, őt pedig azonnal küldje hozzám.

— Értettem. — Gyementyev megfordult, s gyorsan távozott az irodából.

Lemke kapitányt bízták meg a könyvtár állományának ládába rakásával. Neki kellett rmlna a kikötőbe eljuttatni ezt a szállítmányt, azonban szervezett ellenállásba ütközött munkája. A könyvtárosok éjjel bezárkóztak a pincébe, és senkit se voltak hajlandók beengedni.

Amikor Gyementyev odaérkezett, Lemke kapitány ott állt a vastag páncélajtó előtt. s szórakozottan bámulta. A katonák puskatussal verték az ajtót.

Gyementyev pillanat alatt tájékozódott, s már eldöntötte, mit csinál.

— ön Lemke kapitány? Melch parancsa, hogy

azonnal térjen vissza az ősz- tályra. Vigye magával az embereit is. Mindjárt jönnek az én katonáim, azok értik a dolgukat. Hát ezek milyen ládák itt?

— Ennyit tudtunk megrakni és kihordani — hebegte ijedten Lemke.

— Jó, akkor induljon. A kapuban találja Melch kocsiját, azzal menjen.

Lemke elindult, de azonnal visszafordult.

— Elfelejtettem közölni, hogy Brandt fél óra múlva itt lesz a szállítmányért!

— Ez már nem a maga dolga, kapitány! — kiáltotta Gyementyev nagyképűen.

Lemke elment, s magával , vitte katonáit is. Gyementyev egyedül maradt az udvaron. A páncélajtó mögött néma csend. Leült a lépcsőre, s átgondolta, miként menthetné meg a könyvtárt. »Ha a fő feladatom nem is tudom teljesíteni, legalább ezt próbáljam végrehajtani« — gondolta. — Az a fontos, hogy Brandt ne ellenőrizhesse a könyvtár pincéjét.

— Gyementyev végigjárta a ládákat az udvaron, s megszámolta, hány van. Harminc- kettőt olvasott meg. A címzés ezeken is: Hamburg... Grün- u>ald.

Nemsokára befutott Brandt Opelje és egy teherautó. A katonák szótlanul rakták fel a ládákat. Brandt odalépett Gyementyevhez.

— Mi történt itt? Lemke miért nem telefonált?

— Ilyen tehetetlen és lomha alakra nem lehet rábízni fontos feladatokat! — válaszolt durván a kapitány.

— Igaza van — helyeselt Brandt. Lemke csak ahhoz ért, hogyan kell a bokát csattogtatni a parketten. Az emberei hová lettek?

(Folytatjuk.)