Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-12 / 189. szám
Kedd, 1958. au Gesztus 12. 6 1 SOMOGYI NÉPLAP de sokaUűtii! i— Dzsungel van a Balaton partján — panaszkodnak nyaraló ismerőseim. Beül az ember valamelyik vendéglőbe egy pohár sörre, egy fröccsre, vagy fél decire, s mindenütt csak bosszankodik. Vagy az ital kevesebb, vagy többet számolnak. Valóban így van? Néni' akad olyan hely, ahol becsületesen dolgoznak? Azért indultunk ismét ellenőrző útra az Állami Kereskedelmi Felügyelőség dolgozóival, hogy meggyőződjünk: igazuk vem-e a panaszkodóknak. 'X „Engem nem tudnak elkapni . . J23ső megállónk a balaton- fcnyvesi Fűzfa vendéglő. A bérlő: Tóth Je nőné — tájékoztatnak a kereskedelmi ellenőrök — valahányszor itt jártunk, mindig azzal dicsekedett, hogy őt nem lehet szabálytalanságon fogni. Most az egyszer azonban nings szerencséje Tóthnénak. Előre megyek próbavásárlásra, mivel az ellenőröket már jól ismerik. Két féldeci rumot kérek. Amíg a kereskedelmi ellenőrök ideérnek, körülnézek a vendéglőben. Sok a vendég, annak ellenére, hogy kora reggel van. A vendéglő piszkos, rengeteg a légy... Megérkéznek az ellenőrök. A kimért italokat lemérjük. A két féldeci' 0,8 centtel kevesebb, tehát 72 fillérrel károsított meg a bérlő. De más hibát is találunk. A féldeci- tcet nem hitelesített poharakban méri, hanem áttölti. A poharakat nem folyó vízben mossák. Árulnak nápolyi szeletet is, de az dohos, élvezhetetlen. A hibákról jegyzőkönyv készül, s Tóth Jenőné megkapja majd megérdemelt büntetését Ahol mindig akad hiba Dani László balatonmáriai bérlő vendéglője előtt gyakran megállnak az ellenőrök, mert itt mindig találnak hibát. Pénzbüntetést is kapott már, de úgy látszik, nem használt. A próbaméréskor kért két féldeci 0,8 centtel volt kevesebb. A rövid italokat itt is hitelesítetlen poharakban mérik. A boron nincs árjegyzék. Amikor ezt kifogásoljuk, a bérlő azzal védekezik, hogy hiába figyelmezteti csaposát, az mindig elfeledkezik erről. A borból mintát veszünk. A pulton pálinkát találunk, s az üvegen felirat: 50 fok. Lemérjük, csak 46. Kérjük -a pálinka- számlát. Mutatja: 12 literről szól. De a dátum: 1956. április 28! Ej, de rossz üzlet lehet, ahol 1956 áprilisa óta nem tudtak 12 liter pálinkát eladni! A jegyzőkönyviben bizony itt is csak hibákat rögzíthetünk. Ellenőriztük az Árpád borozót is, melynek Átmos szünk, s a hibákat könyvben rögzítjük. jegyzo,Barátságos" fogadtatás, de érthető, hogy miért Simon Gyula bérli a balaton- fenyvesi Vigadó vendéglőt, öt sem hagyjuk ki, mert legutóbb a 40 fokos rumot 50 fokosként árulta. Vajon javult-e azóta a helyzet? Bizony nem. Egy fél- decit kérünk, s az 0,6 centtel kevesebb. Kétfajta bort mérnek; a fehér 22, a vörös 20 forint. Mindkettőből mintát veszünk. Ahogy a söntésiben foglalatoskodunk, meglát bennünket a bérlő felesége, s így kiált fel: »Hogy az isten nem szakítja le már az eget... Hát már megint itt vannak!'...« Nem valami kedves fogadtatás, de érthető. A söntésíben használt mérce lyukas, a bor nagy része visszafolyik, mire betöltik. Másodosztályú étterem is van a bérleményben. gäben nem leltek semmi hibát.] Szerettünk volna már jó pél- > dát is találni, s ezért utunkat, Balatonföldvár felé vettük. Éjfélre jár az idő, esik az j eső, amikor a Keringőbe ; érünk. Az udvar elhagyott, a j teraszon is csak nóhányan ül- < dögéinek. Az egyik ernyő alatt ( foglalunk helyet. Feketét kérünk. — Sajnos < nincs — közlik. (Első osztályú | zenés eszpresszó, még sincs fekete!) Limonádét rendelünk. ( Négyen vagyunk, a felszolgáló i négy pohárhoz egyetlen szál- ( maszálat hoz, mondván, hogy < több nincs, sorsoljuk ki egy-' más között. (Nevetségesen1 hangzik, de az még nevetsége- < sebb, hogy a raktárban több * száz ilyen szalmaszálat talál-1 tunk.) Nagyon esik az eső, be- * megyünk a belső helyiségbe,( előtte azonban fizetünk. A fi-' zető, Bauman Ferenc, bár öt-' forinton felül fogyasztottunk, nem ad számlát. Ráadásul töb- ' bet is számol, s a visszajáró' pénzt egyszerűen zsebre teszi. György a bérlője. Az egyik fél- alig várják a bérlet végét, deci 0,2 centtel, a másik 0,3 centtel kevesebb. Két fajta bort mért Álmos Görgy. A fehéret 22, a vöröset 15 forintért. Mindkettő savanyú, csaknem élvezhetetlen. Mintát vede étlap nincs. Késő délutánra "■Becsületére-« válik, hogy legjár az idő, megebédelünk. Kér- megköszönte. Benn konyakot kérünk, a gépkocsivezetőnek fagylaltot. Fizetünk, s a fizető, Gorza István a százalékot 5 forinttal magasabban állapítja meg. A konyakot lemérjük: az egyik 0,4 centtel, a másik 0,3 centtel kevesebb. A fagylalt 15 deka helyett 9,5 deka! Bizony, itt is találtunk hibát, elegendőt. Persze kifogás is van bőven, de csak azt lehet elfogadni, hogy gáz hiánya miatt nem főzhettek feketét. jük a bérlő feleségét, számoljon, mert fizetünk. »Ugyan, mit fizetnének? ... Ellenőriznek, és még fizessenek is?« Azonban ragaszkodunk a fizetéshez. Csak azon csodálkozunk, hogy Simonné, aki az ellenőrzéskor állandóan siránkozott, hogy ráfizetnek, s hogy Lakást keresek Tán ott kezdem, hogy hamarosan megházasodom. Igaz, ez mindenkinek a magánügye, és nem tartozik senki másra, de valahogyan el kell kezdenem. a történetet. Szóval házasodom, s elindultam én is, hogy fészket, illetve lakást keressek, ahova csicsergő kis páromat elvihetem. Megjegyzem még, hogy az első próbálkozások nagyon elvették a kedvemet. Nemcsak azért, mert nem kaptam lakást, hanem azért is, mert néhány helyen érdeklődésemre megkérdezték: — Házaspárnak? Talán a kedves papája nősül? — Dehogyis! Én! — feleltem. Csodálkozva néztek rám, mintha kételkednének abban, hogy képes vagyok erre. Otthon elkeseredetten néztem a tükörbe. Hát tehetek én arról, hogy nem ráncos keresztül-lcasul az arcom? Vagy várjak talán, míg hatvan éves leszek? Mindenesetre a szomorú tapasztalatok után egyelőre felhagytam a lakáskereséssel. Tudományos tervet dolgoztam ki, miképpen érjem el, hogy idősebbnek nézzenek. Először is elhatároztam, két hétig nem borotválkozom. Az eredmény nem is maradt el: szép, világosszőke, másfél centis pihék meredeztek előre államon. Ezzel azonban nem voltam megelégedve. Újabb tervem szerint, lefekvés előtt, kiizzadva három napon át le kellett volna mennem a pincébe, s ott fél órát kucorogva meginni két pohár jéghideg vizet. Második nap azonban tüdőgyulladást kaptam. Szerencsére nem volt nagyon veszélyes, hamar kihevertem. Nem is nagyon bántam a tüdőgyulladást, célomat elértem: a torkom bedagadt, s hangom olyan szép, mély férfibasszus lett, hogy Paul Robeson is megirigyelhette volna. Igaz, néhány rosszmájú barátom rekedt fazék hangjához hasonlította, de hát ezt csak irigységből mondták. így indultam még egyszer útnak, most már remélve, hogy elmaradnak a fejcsóválgatások. S valóban, ezúttal nem is volt eredménytelen a fáradozásom. — Igen, vám itt egy lakás — válaszolt érdeklődésemre egy valódi, nem mesterséges basszus. — Két szoba, konyha, fürdőszoba és egy éléskamra. Megfelel önöknek? Hogy megfelel-e? Álmodni sem mertem ilyenről! Legszívesebben a nyakába ugrottam, s összevissza ölelgettem volna. Aztán eszembe jutottak a jó tanácsok: »Sohasem szabad mutatnod, hogy tetszik a lakás, inkább keress mindig valami kifogásolhatót.« — Igen, azt hiszem megfelelve — mondtam, amennyire közömbösen csak télt tőlem. — S mikor lehetne nyélbe ütni az ügyet? — Alig tudtam megállni, hogy ne mondjak még vagy négy-öt kérdést. — Hát kérem a helyzet az, én vidéki vagyok, s egész váratlanul örököltem ezt a lakást. Nem is tudom, mit tegyek hirtelen. Nem vagyok járatos a városi lakásügyekben, előbb meg kéne kérdeznem ismerőseimet, milyen lehetőségek vannak, milyen módon csináljam. Legszívesebben már arról tárgyaltam volna. mikor költözhetünk, de be kellett érnem azzal, hogy eljövök néhány nap múlva, s akkor majd biztos választ kapok. Két nap múlva munka után még vacsorázni se mentem haza, egyenesen siettem remélt, jövendő lakásunkhoz. Derűs, mosolygó arccal várt az »ügyfelem«. — Minden rendben van — mondta még kézfogás közben, s én csak szorongattam a kezét örömömben. — Minden rendben van. Tizenkétezer. — Hogyan?... Micsoda?... — engedtem el ijedten a kezét. — Ebben benne van a konyhabútor is — kiáltotta utánam, mikor már az ajtóhoz értem. — Tartsa meg a százéves, kopott bútorát, meg a lakást is — dörmögtem magamban, amint jó napot kívántam, s betettem magam mögött az ajtót. Az utcára érve még egyszer visszanéztem. — No, ez hamar megtanulta a' városi szokásokat — legyintettem keserűen, aztán elővettem noteszemet:, és megnéztem a következő címet... mégis ingyen ebédet kínál fel nekünk. Vagy azt gondolta, hogy így kevesebbe kerül az ellenőrzés? A vendégnek ' semmi sem drága?! A Minőségvizsgáló Állomás véleménye Túri Bertalan bérlő balaton- széplaki vendéglőjében bort iszunk. Vesztünkre. De ki gondolta volna, hogy a »Helvéciái ezerjó«, melyet a söntésben 26, az étteremben pedig 32 forintért árul, ihatatlan. Egy de- | ci bort kérünk, kóstolgatjuk. ♦ Azaz csak kóstolgatnánk, mert a | savanyú, büdös, erősen noha | szagú bort még büntetésiből I sem bírnánk meginni. Nem is | bor az, csak valami 'közönsé♦ ges lőre. S ahogy nézzük, a j többi vendéget, látni rajtuk, ; hogy savanyú arccal, csupán ; azért isszák meg, mert már ki- I fizették. | Kérjük a bor számláját, s | kiderül, hogy Túri Bertalan az i általa 26 és 32 forintért adott | bort 7,50 forintért vette lite- ; reníként. Ez igen érdekes, sze- I retnénk mi is vásárolni attól ♦ az őstermelőtől, aki a »Helvé- » ciai ezerjót« 7,50 forintért ad♦ ja literenként. Mintát veszünk I a borból, Miajd a Minőségvizs♦ gáló Állomás kideríti, mit is ♦ tartalmaz. „A Keringőben nem találni hibát!" A Minőségvizsgáló Állomás rövid idő alatt megvizsgálta az összegyűjtött bormintákat. Az »eredmény« egyetlen bérlőre sem hízelgő. Ellenkezőleg! Dani László balatonmáriai bérlő 12,7 fokosként 25 forintért árusított bora csak 10,7 maligá- nos, és csak 15,50 forintért adhatta volna. Álmos György ugyancsak b-máriai bérlő 11 maligiá- nosmafc állított bora csak 9,7 fokos volt, s 22 forint helyett csak 13,50 forintért árusíthatta volna. 15 forintért mért szeli maligános vörös bora 10 fokos volt, s így nem adhatta volna, csak 11,50 forintért. Simon Gyula b-femyvesi bérlő 22 forintért árusított fehér borát csak 13 forintért, 20 forintért árusított vörös borát pedig 11,50 forintért adhatta volna. Túri Bertalan balaton- széplaiki bérlő »Helvéciái ezerjó« bora fogyasztásra alkalmatlan, közönséges noha. Több ezer liter bornál adócsalást is követett el Túri, s ezért 24 ezer forintot adókiegyenlítés címén fizettet be vele az HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Magának való ember hírében állt. Mindig pedáns külsejéből, mongolos szabású arcúnak zárt vonásaiból, szótlanságából, kimért mozdulataiból eredően ítélték meg így. S egy nyáresten arra döbbent rá az udvar, a lakótársak, hogy félreismerték Tóth urat, a munkájának élő könyvelőt, akinek szobája olyan volt, úgy nézett ki, mint valami tudós könyvmolyé, úgy telis-tele volt rakva könyvekkel. Csalódtak benne, aki előli pedig olyan egyetértésben szokták becsmérelni a rendszert. Hosszú évek teltek el, mire a mindenre csak hüm- mögető, bólogató ember egyszer kijött a béketűrésből. A nyáresteket majd minden lakó kint töltötte a rendezett udvaron, gondosan ügyelve arra, hogy esti üdüléseik alkalmával még véletlenül se helyezzék ülőalkalmatosságaikat a szomszéd ajtaja elé, ablaka alá. Halk összebeszélgetéssel űzték az időt, úgy tisztes távolságban egymástól. Csak akkor szűkült összébb a kör, amikor valamit vagy valakit szapulni kellett. Rögtönzött lakógyűléshez volt ilyenkor hasonlatos az udvar képe, pedig itt soha nem tartottak ilyesmit. Tóth úr meg a felesége azonban nem vett részt e beszélgetéseken. Azon az estén, amikor a lakók szívét néhány negyedórára ijedelem szorította össze, éppen a szomszéd házban lakó tízgyermekes család volt a terítéken, akikről mindenki tudta az utcában, hogy évek óta szoronganak egy szoba-konyhás lakásban, özvegy Farkasné vitte a szót, a háztulajdonos. — Hát hallják, micsoda rendetlenség van ott, az már direkte felháborító. Ez a Kissné semmit nem törődik a tisztasággal, olyan a lakásuk, mint valami zsib- árus raktára. — Pöcegödör — vetette közbe Agai lakatos. Felesége sem maradt mögötte: — Piszok Rózsi az a Kissné! —, s hogy így letette a garast, várta a jutalmat, hogy derüljenek bemondásán. De a többiek arcán a komolyság maradt otthonos, nekivadultan licitáltak egyre durvább és durvább jelzőkkel. Tóth úr éppen akkor lépett be az udvarba, amikor a sűrű gyermekáldásról esett szó, s tanácsokat mondtak Kissnének meg az urának éles és rekedt nevetések kíséretében. — Mi a fészkes fenének az a sok gyerek, talán egy futball-csapatot akarnak ezek a hülye prolik — har! Késő este van, mire Siófokra érünk. Találkozunk a többi ellenőrrel. Számtalan hason- ló csalásról, visszaélésiről tá♦ jékoztatnak bennünket. De ar♦ ra is felhívják figyelmünket, t hogy a balatanföldvári Kerin: "n Állami Kereskedelmi Felügye- f sogta teli szájjal röhögve lőség. Ezenkívül ügyészségi eljárás aló is vonják. A többi J bérlő munkáját is felülvizs- ♦ gálják, s ahol nagyobb össze-® gű csalást állapítanak meg, ott is ügyészségi eljárás lesz aj következmény. J Szalai László \ Agai. Tóth úr halk jóestétjére csend támadt. A háziasszony megállította: — Maga komoly úriember Tóth úr, maga mit szól ezekhez a Kissékhez?... Nahát, hogy milyen koszosak ÉRDEKESSÉGEK Furcsaságok ♦ELŐRE MEGÁLLAPÍTHATÓ ♦AZ ALKOHOLISTA l HAJLAM? Két dél-afrikai orvos azt ♦ állítja, hogy olyan módszert l fedezett fel, amelynek segít♦ ségóvel biztosan meg lehet állapítani az alkoholista haj♦ lamot. Szerintük az alkoho- | lizmus az esetek 60 százailé♦ kában öröklött betegség. Az { erre hajlamos egyének vére | már születéstől fogva egy sajátságos protein-anyagot tartalmaz, úgyhogy egyetlen vérvizsgálat elegendő az alkoholista hajlam megállapítására. í 78 KILOS METEOR f Poznan közelében nemrég í 78 kilós meteort találtak. A f meteort a varsói egyetem kő- f zettani laboratóriumába > szállították, ahol a tudósok ♦ alapos vizsgálat alá veszik. »JÁRVÁNYOS NEVETÉS« UJ-GUINEABAN Az orvosok érdeklődését felkeltette a 10 ezer lelket számláló Uj-Guniea-i Fori nevű törzs. Felfigyeltek ugyanis arra, hogy ennek a törzsnek tagjai gyakran esnek áldozatul egy eddig teljesen ismeretlen betegségnek, amelyet ők »kuru«-nak neveznek. Az ilyen betegek reszketnek, támolyognak, majd elvesztik uralmukat végtagjaikon, s végül sem állni, sem ülni nem tudnak. A »kunu«~betegek a legcsekélyebb okra is ellenállhatatlan nevetőgörcsbe esnek. NEM vicc: A londoni Victoria színházban az »Orvos a házban« című darab bemutatója volt. Az igazgató az előadás előtt kilépett a függöny elé, és megkérdezte a közönséget, van-e orvos a házban? Kérdését nevetéssel fogadták, és csak nagy nehezen akarták A megérteni, hogy valóban} szükség van orvosra, mert 4) valaki a színház területén ©!-<> törte a lábát VIGYÁZZ AZ ÉLETEDRE — ÉS A ZSEBEDRE! or- j fiazl Missouri állam egyik szágútján a következő gyelmeztető tábla inti autósokat fokozott elővigyá- zatra: »Vezess óvatosan! A legközelebbi kórház nem ■ tartozik a Kék Kereszt köte- 1 lékébe!« A Kék Kereszt ugyanis az Egysült Államok egyik tár-f sadalombiztositó szervezete, j amelynek igen sok tagja van. ezek a prolik odaát! För- telmesség még benézni is a lakásukba! Tóth megrökönyödve húzta magasra a szemöldökét, és szaporábban szedte o lélegzetet. Mindenki szeme rajta csüngött, azt várták, hogy Tóth úr mulatságos véleménye zárja majd le a . vitát, jól lehúzva a keresztvizet a szomszédban lakó söpredék népről. Mert nagyon tisztelték Tóth urat, annak ellenére is, hogy titokban kinevették furcsaságát; a feleségét meg — aki soha nem tette ki a lábát feleslegesen az udvarra, ha haza jött a hivatalból —, grófnőnek nevezték el, amiért soha nem vesz részt beszélgetéseikben. A könyvelő kihúzta ma- t gát, és egy lépést visszalépett a háziasszony elé. — Asszonyom, csodálkozom azon, amit mond és ahogy mondja, ön is sok- gyermekes családból származik, és ha visszaemlékezik, abban a cselédlakásban sem volt nagyobb a rend! Kissék becsületes munkásemberek, dolgozik az asz- szony is, az , ember is, és a gyenge, öreg nagymama nem bírja mindennap felsikálni a padlót! Különben pedig az a véleményem, hogy az ön háromszobás lakásában könnyebb rendet tartani, megteheti, hogy a tisztasággal kérkedjék. A lakók elhűlve hallgatták. De Tóth még nem fejezte be. Felemelte tenor hangját: — Itt a házban nincs senkinek gyermeke. Mi jogon bántalmaznak mérges nyel- # vükkel egy kitüntetett * anyát?! Az a felháborító, hogy nem tudnak megütközni azon, hogy Kissék még mindig itt laknak ebben a lyukban! Ez a felháborító, ez a disznóság! — fejezte be dühtől remegő hangon, és hátat fordított a megkövült lakótársaknak. Szinte ugrásszerű léptekkel érte el lakása ajtaját, s mint aki nem bizonyos abban, hogy megmondta a magáét, úgy becsapta az ajtót, hogy akkorát dörrent, mintha trillám csapott volna az udvarra. A határtalan meglepetéstől nem bírt szóhoz jutni senki. Néma fejcsóválgatás- sai, rossz szájízzel szedelőz- ködtek a lakók, fanyalogva hadarták el a »jó éjszakát« köszöntést. Csak odabent a négy fal között, a villanyfényben jött meg a szavuk. — No hát, hitted volna erről az alamusziról, hogy ez is kommunista? — Hja, lassú viz partot mos, jó lesz ezután vigyázni vele — sóhajtotta Ágai mester a villanyoltás után, és hátat fordított asszonyának, jelezve, hogy nem kíván beszélgetni tovább Tóth úrról. Tóth úr egy vipera, akit a keblükön melengettek, úrnak titulálták és még kiderül róla, hogy az elvtárs megszólításnak örült volna jobban! A könyveld pedig ezalatt nevetve ölelte át vacsorát tálaló felesége derekát. — Tudod, régóta készülök arra, hogy megmondom a magamét. Kapóra jött, hogy Kisséket kerítették ma napirendre, legalább alkalmam volt tudatni, hogy nem pen- dülök egy húron velük a »büdös prolizásban«! Veszett kispolgár banda! Elősdi le- vegőrontók! Felesége csodálkozva nézte a villával hadonászó embert. Neki is új volt, de tetszett, hogy Tóni végre »kiborult«. — Te, angyalom, holnap átvihetnéd Kisséknek azt a pár ruhadarabot, amit el akartál adni. De meg ne bántsd őket! Az asszony sugárzó arccal simogatta meg a jól megpaprikázott lecsótól verejtékező arcot. — Ahogy gondolod, Tónikám. Az ember mélázva tört egy falatot a kenyérből, s bólintott: — így gondolom. Már régóta így gondolom! LÁSZLÓ IBOLYA*