Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-12 / 189. szám

Kedd, 1958. au Gesztus 12. 6 1 SOMOGYI NÉPLAP de sokaUűtii! i— Dzsungel van a Bala­ton partján — panaszkod­nak nyaraló ismerőseim. Be­ül az ember valamelyik vendéglőbe egy pohár sörre, egy fröccsre, vagy fél decire, s mindenütt csak bosszankodik. Vagy az ital kevesebb, vagy többet szá­molnak. Valóban így van? Néni' akad olyan hely, ahol becsületesen dolgoznak? Azért indultunk ismét ellen­őrző útra az Állami Ke­reskedelmi Felügyelőség dol­gozóival, hogy meggyőződ­jünk: igazuk vem-e a pa­naszkodóknak. 'X „Engem nem tudnak elkapni . . J23ső megállónk a balaton- fcnyvesi Fűzfa vendéglő. A bérlő: Tóth Je nőné — tájékoz­tatnak a kereskedelmi ellen­őrök — valahányszor itt jár­tunk, mindig azzal dicsekedett, hogy őt nem lehet szabályta­lanságon fogni. Most az egy­szer azonban nings szerencsé­je Tóthnénak. Előre megyek próbavásárlásra, mivel az el­lenőröket már jól ismerik. Két féldeci rumot kérek. Amíg a kereskedelmi ellenőrök ide­érnek, körülnézek a vendéglő­ben. Sok a vendég, annak elle­nére, hogy kora reggel van. A vendéglő piszkos, rengeteg a légy... Megérkéznek az ellenőrök. A kimért italokat lemérjük. A két féldeci' 0,8 centtel keve­sebb, tehát 72 fillérrel károsí­tott meg a bérlő. De más hi­bát is találunk. A féldeci- tcet nem hitelesített poharak­ban méri, hanem áttölti. A po­harakat nem folyó vízben mos­sák. Árulnak nápolyi szeletet is, de az dohos, élvezhetetlen. A hibákról jegyzőkönyv ké­szül, s Tóth Jenőné megkap­ja majd megérdemelt bünteté­sét Ahol mindig akad hiba Dani László balatonmáriai bérlő vendéglője előtt gyakran megállnak az ellenőrök, mert itt mindig találnak hibát. Pénz­büntetést is kapott már, de úgy látszik, nem használt. A próbaméréskor kért két félde­ci 0,8 centtel volt kevesebb. A rövid italokat itt is hitelesítet­len poharakban mérik. A bo­ron nincs árjegyzék. Amikor ezt kifogásoljuk, a bérlő az­zal védekezik, hogy hiába fi­gyelmezteti csaposát, az min­dig elfeledkezik erről. A bor­ból mintát veszünk. A pulton pálinkát találunk, s az üve­gen felirat: 50 fok. Lemérjük, csak 46. Kérjük -a pálinka- számlát. Mutatja: 12 literről szól. De a dátum: 1956. április 28! Ej, de rossz üzlet lehet, ahol 1956 áprilisa óta nem tud­tak 12 liter pálinkát eladni! A jegyzőkönyviben bizony itt is csak hibákat rögzíthetünk. Ellenőriztük az Árpád bo­rozót is, melynek Átmos szünk, s a hibákat könyvben rögzítjük. jegyzo­,Barátságos" fogad­tatás, de érthető, hogy miért Simon Gyula bérli a balaton- fenyvesi Vigadó vendéglőt, öt sem hagyjuk ki, mert legutóbb a 40 fokos rumot 50 fokosként árulta. Vajon javult-e azóta a helyzet? Bizony nem. Egy fél- decit kérünk, s az 0,6 centtel kevesebb. Kétfajta bort mér­nek; a fehér 22, a vörös 20 fo­rint. Mindkettőből mintát ve­szünk. Ahogy a söntésiben fog­lalatoskodunk, meglát ben­nünket a bérlő felesége, s így kiált fel: »Hogy az isten nem szakítja le már az eget... Hát már megint itt vannak!'...« Nem valami kedves fogadta­tás, de érthető. A söntésíben használt mérce lyukas, a bor nagy része visszafolyik, mire betöltik. Másodosztályú étte­rem is van a bérleményben. gäben nem leltek semmi hibát.] Szerettünk volna már jó pél- > dát is találni, s ezért utunkat, Balatonföldvár felé vettük. Éjfélre jár az idő, esik az j eső, amikor a Keringőbe ; érünk. Az udvar elhagyott, a j teraszon is csak nóhányan ül- < dögéinek. Az egyik ernyő alatt ( foglalunk helyet. Feketét kérünk. — Sajnos < nincs — közlik. (Első osztályú | zenés eszpresszó, még sincs fe­kete!) Limonádét rendelünk. ( Négyen vagyunk, a felszolgáló i négy pohárhoz egyetlen szál- ( maszálat hoz, mondván, hogy < több nincs, sorsoljuk ki egy-' más között. (Nevetségesen1 hangzik, de az még nevetsége- < sebb, hogy a raktárban több * száz ilyen szalmaszálat talál-1 tunk.) Nagyon esik az eső, be- * megyünk a belső helyiségbe,( előtte azonban fizetünk. A fi-' zető, Bauman Ferenc, bár öt-' forinton felül fogyasztottunk, nem ad számlát. Ráadásul töb- ' bet is számol, s a visszajáró' pénzt egyszerűen zsebre teszi. György a bérlője. Az egyik fél- alig várják a bérlet végét, deci 0,2 centtel, a másik 0,3 centtel kevesebb. Két fajta bort mért Álmos Görgy. A fe­héret 22, a vöröset 15 forin­tért. Mindkettő savanyú, csak­nem élvezhetetlen. Mintát ve­de étlap nincs. Késő délutánra "■Becsületére-« válik, hogy leg­jár az idő, megebédelünk. Kér- megköszönte. Benn konyakot kérünk, a gépkocsivezetőnek fagylaltot. Fizetünk, s a fizető, Gorza Ist­ván a százalékot 5 forinttal magasabban állapítja meg. A konyakot lemérjük: az egyik 0,4 centtel, a másik 0,3 centtel kevesebb. A fagylalt 15 deka helyett 9,5 deka! Bizony, itt is találtunk hibát, elegendőt. Per­sze kifogás is van bőven, de csak azt lehet elfogadni, hogy gáz hiánya miatt nem főzhet­tek feketét. jük a bérlő feleségét, számol­jon, mert fizetünk. »Ugyan, mit fizetnének? ... Ellenőriz­nek, és még fizessenek is?« Azonban ragaszkodunk a fize­téshez. Csak azon csodálko­zunk, hogy Simonné, aki az ellenőrzéskor állandóan sirán­kozott, hogy ráfizetnek, s hogy Lakást keresek Tán ott kezdem, hogy hamarosan megházasodom. Igaz, ez mindenkinek a magánügye, és nem tartozik senki másra, de valahogyan el kell kezdenem. a történetet. Szóval házasodom, s elindultam én is, hogy fészket, illetve lakást keressek, ahova csicsergő kis páromat elvi­hetem. Megjegyzem még, hogy az első próbálkozások nagyon elvették a kedvemet. Nemcsak azért, mert nem kaptam la­kást, hanem azért is, mert néhány helyen érdeklődésemre megkérdezték: — Házaspárnak? Talán a kedves papája nősül? — Dehogyis! Én! — feleltem. Csodálkozva néztek rám, mintha kételkednének abban, hogy képes vagyok erre. Otthon elkeseredetten néztem a tükörbe. Hát tehetek én arról, hogy nem ráncos keresztül-lcasul az arcom? Vagy várjak talán, míg hatvan éves leszek? Mindenesetre a szomorú tapasztalatok után egyelőre felhagytam a lakáskereséssel. Tudományos tervet dolgoztam ki, miképpen érjem el, hogy idősebbnek nézzenek. Először is elhatároztam, két hétig nem borotválkozom. Az ered­mény nem is maradt el: szép, világosszőke, másfél centis pihék meredeztek előre államon. Ezzel azonban nem voltam megelégedve. Újabb tervem szerint, lefekvés előtt, kiizzadva három napon át le kellett volna mennem a pincébe, s ott fél órát kucorogva meginni két pohár jéghideg vizet. Má­sodik nap azonban tüdőgyulladást kaptam. Szerencsére nem volt nagyon veszélyes, hamar kihevertem. Nem is nagyon bántam a tüdőgyulladást, célomat elértem: a torkom beda­gadt, s hangom olyan szép, mély férfibasszus lett, hogy Paul Robeson is megirigyelhette volna. Igaz, néhány rossz­májú barátom rekedt fazék hangjához hasonlította, de hát ezt csak irigységből mondták. így indultam még egyszer útnak, most már remélve, hogy elmaradnak a fejcsóválgatások. S valóban, ezúttal nem is volt eredménytelen a fára­dozásom. — Igen, vám itt egy lakás — válaszolt érdeklődésemre egy valódi, nem mesterséges basszus. — Két szoba, konyha, fürdőszoba és egy éléskamra. Megfelel önöknek? Hogy megfelel-e? Álmodni sem mertem ilyenről! Leg­szívesebben a nyakába ugrottam, s összevissza ölelgettem volna. Aztán eszembe jutottak a jó tanácsok: »Sohasem szabad mutatnod, hogy tetszik a lakás, inkább keress mindig valami kifogásolhatót.« — Igen, azt hiszem megfelelve — mondtam, amennyire közömbösen csak télt tőlem. — S mikor lehetne nyélbe ütni az ügyet? — Alig tudtam megállni, hogy ne mondjak még vagy négy-öt kérdést. — Hát kérem a helyzet az, én vidéki vagyok, s egész váratlanul örököltem ezt a lakást. Nem is tudom, mit te­gyek hirtelen. Nem vagyok járatos a városi lakásügyekben, előbb meg kéne kérdeznem ismerőseimet, milyen lehetősé­gek vannak, milyen módon csináljam. Legszívesebben már arról tárgyaltam volna. mikor költözhetünk, de be kellett érnem azzal, hogy eljövök né­hány nap múlva, s akkor majd biztos választ kapok. Két nap múlva munka után még vacsorázni se mentem haza, egyenesen siettem remélt, jövendő lakásunkhoz. De­rűs, mosolygó arccal várt az »ügyfelem«. — Minden rendben van — mondta még kézfogás köz­ben, s én csak szorongattam a kezét örömömben. — Minden rendben van. Tizenkétezer. — Hogyan?... Micsoda?... — engedtem el ijedten a kezét. — Ebben benne van a konyhabútor is — kiáltotta utá­nam, mikor már az ajtóhoz értem. — Tartsa meg a százéves, kopott bútorát, meg a lakást is — dörmögtem magamban, amint jó napot kívántam, s betettem magam mögött az ajtót. Az utcára érve még egyszer visszanéztem. — No, ez hamar megtanulta a' városi szokásokat — le­gyintettem keserűen, aztán elővettem noteszemet:, és meg­néztem a következő címet... mégis ingyen ebédet kínál fel nekünk. Vagy azt gondolta, hogy így kevesebbe kerül az ellenőrzés? A vendégnek ' semmi sem drága?! A Minőségvizsgáló Állomás véleménye Túri Bertalan bérlő balaton- széplaki vendéglőjében bort iszunk. Vesztünkre. De ki gon­dolta volna, hogy a »Helvéciái ezerjó«, melyet a söntésben 26, az étteremben pedig 32 fo­rintért árul, ihatatlan. Egy de- | ci bort kérünk, kóstolgatjuk. ♦ Azaz csak kóstolgatnánk, mert a | savanyú, büdös, erősen noha | szagú bort még büntetésiből I sem bírnánk meginni. Nem is | bor az, csak valami 'közönsé­♦ ges lőre. S ahogy nézzük, a j többi vendéget, látni rajtuk, ; hogy savanyú arccal, csupán ; azért isszák meg, mert már ki- I fizették. | Kérjük a bor számláját, s | kiderül, hogy Túri Bertalan az i általa 26 és 32 forintért adott | bort 7,50 forintért vette lite- ; reníként. Ez igen érdekes, sze- I retnénk mi is vásárolni attól ♦ az őstermelőtől, aki a »Helvé- » ciai ezerjót« 7,50 forintért ad­♦ ja literenként. Mintát veszünk I a borból, Miajd a Minőségvizs­♦ gáló Állomás kideríti, mit is ♦ tartalmaz. „A Keringőben nem találni hibát!" A Minőségvizsgáló Állomás rövid idő alatt megvizsgálta az összegyűjtött bormintákat. Az »eredmény« egyetlen bérlőre sem hízelgő. Ellenkezőleg! Da­ni László balatonmáriai bérlő 12,7 fokosként 25 forintért áru­sított bora csak 10,7 maligá- nos, és csak 15,50 forintért ad­hatta volna. Álmos György ugyancsak b-máriai bérlő 11 maligiá- nosmafc állított bora csak 9,7 fokos volt, s 22 forint helyett csak 13,50 forintért árusíthat­ta volna. 15 forintért mért sze­li maligános vörös bora 10 fokos volt, s így nem adhatta volna, csak 11,50 fo­rintért. Simon Gyula b-femyvesi bérlő 22 forintért árusított fe­hér borát csak 13 forintért, 20 forintért árusított vörös borát pedig 11,50 forintért adhatta volna. Túri Bertalan balaton- széplaiki bérlő »Helvéciái ezer­jó« bora fogyasztásra alkal­matlan, közönséges noha. Több ezer liter bornál adócsa­lást is követett el Túri, s ezért 24 ezer forintot adókiegyenlí­tés címén fizettet be vele az HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Magának való ember hí­rében állt. Mindig pedáns külsejéből, mongolos szabá­sú arcúnak zárt vonásaiból, szótlanságából, kimért moz­dulataiból eredően ítélték meg így. S egy nyáresten arra döbbent rá az udvar, a lakótársak, hogy félreismer­ték Tóth urat, a munkájá­nak élő könyvelőt, akinek szobája olyan volt, úgy né­zett ki, mint valami tudós könyvmolyé, úgy telis-tele volt rakva könyvekkel. Csa­lódtak benne, aki előli pe­dig olyan egyetértésben szokták becsmérelni a rend­szert. Hosszú évek teltek el, mire a mindenre csak hüm- mögető, bólogató ember egy­szer kijött a béketűrésből. A nyáresteket majd min­den lakó kint töltötte a ren­dezett udvaron, gondosan ügyelve arra, hogy esti üdü­léseik alkalmával még vé­letlenül se helyezzék ülő­alkalmatosságaikat a szom­széd ajtaja elé, ablaka alá. Halk összebeszélgetéssel űz­ték az időt, úgy tisztes tá­volságban egymástól. Csak akkor szűkült összébb a kör, amikor valamit vagy valakit szapulni kellett. Rögtönzött lakógyűléshez volt ilyenkor hasonlatos az udvar képe, pedig itt soha nem tartottak ilyesmit. Tóth úr meg a felesége azonban nem vett részt e beszélgeté­seken. Azon az estén, amikor a lakók szívét néhány negyed­órára ijedelem szorította össze, éppen a szomszéd házban lakó tízgyermekes család volt a terítéken, akik­ről mindenki tudta az ut­cában, hogy évek óta szo­ronganak egy szoba-konyhás lakásban, özvegy Farkasné vitte a szót, a háztulajdonos. — Hát hallják, micsoda rendetlenség van ott, az már direkte felháborító. Ez a Kissné semmit nem törődik a tisztasággal, olyan a la­kásuk, mint valami zsib- árus raktára. — Pöcegödör — vetette közbe Agai lakatos. Fele­sége sem maradt mögötte: — Piszok Rózsi az a Kiss­né! —, s hogy így letette a garast, várta a jutalmat, hogy derüljenek bemondá­sán. De a többiek arcán a ko­molyság maradt otthonos, nekivadultan licitáltak egy­re durvább és durvább jel­zőkkel. Tóth úr éppen akkor lé­pett be az udvarba, amikor a sűrű gyermekáldásról esett szó, s tanácsokat mondtak Kissnének meg az urának éles és rekedt nevetések kí­séretében. — Mi a fészkes fenének az a sok gyerek, talán egy futball-csapatot akarnak ezek a hülye prolik — har­! Késő este van, mire Siófok­ra érünk. Találkozunk a töb­bi ellenőrrel. Számtalan hason- ló csalásról, visszaélésiről tá­♦ jékoztatnak bennünket. De ar­♦ ra is felhívják figyelmünket, t hogy a balatanföldvári Kerin­: "n Állami Kereskedelmi Felügye- f sogta teli szájjal röhögve lőség. Ezenkívül ügyészségi el­járás aló is vonják. A többi J bérlő munkáját is felülvizs- ♦ gálják, s ahol nagyobb össze-® gű csalást állapítanak meg, ott is ügyészségi eljárás lesz aj következmény. J Szalai László \ Agai. Tóth úr halk jóestétjére csend támadt. A háziasszony megállította: — Maga komoly úriember Tóth úr, maga mit szól ezekhez a Kissékhez?... Na­hát, hogy milyen koszosak ÉRDEKESSÉGEK Furcsaságok ♦ELŐRE MEGÁLLAPÍTHATÓ ♦AZ ALKOHOLISTA l HAJLAM? Két dél-afrikai orvos azt ♦ állítja, hogy olyan módszert l fedezett fel, amelynek segít­♦ ségóvel biztosan meg lehet állapítani az alkoholista haj­♦ lamot. Szerintük az alkoho- | lizmus az esetek 60 százailé­♦ kában öröklött betegség. Az { erre hajlamos egyének vére | már születéstől fogva egy sajátságos protein-anyagot tartalmaz, úgyhogy egyet­len vérvizsgálat elegendő az alkoholista hajlam megálla­pítására. í 78 KILOS METEOR f Poznan közelében nemrég í 78 kilós meteort találtak. A f meteort a varsói egyetem kő- f zettani laboratóriumába > szállították, ahol a tudósok ♦ alapos vizsgálat alá veszik. »JÁRVÁNYOS NEVETÉS« UJ-GUINEABAN Az orvosok érdeklődését felkeltette a 10 ezer lelket számláló Uj-Guniea-i Fori nevű törzs. Felfigyeltek ugyanis arra, hogy ennek a törzsnek tagjai gyakran es­nek áldozatul egy eddig tel­jesen ismeretlen betegség­nek, amelyet ők »kuru«-nak neveznek. Az ilyen betegek reszketnek, támolyognak, majd elvesztik uralmukat végtagjaikon, s végül sem állni, sem ülni nem tudnak. A »kunu«~betegek a legcse­kélyebb okra is ellenállha­tatlan nevetőgörcsbe esnek. NEM vicc: A londoni Victoria szín­házban az »Orvos a házban« című darab bemutatója volt. Az igazgató az előadás előtt kilépett a függöny elé, és megkérdezte a közönséget, van-e orvos a házban? Kérdé­sét nevetéssel fogadták, és csak nagy nehezen akarták A megérteni, hogy valóban} szükség van orvosra, mert 4) valaki a színház területén ©!-<> törte a lábát VIGYÁZZ AZ ÉLETEDRE — ÉS A ZSEBEDRE! or- j fi­azl Missouri állam egyik szágútján a következő gyelmeztető tábla inti autósokat fokozott elővigyá- zatra: »Vezess óvatosan! A legközelebbi kórház nem ■ tartozik a Kék Kereszt köte- 1 lékébe!« A Kék Kereszt ugyanis az Egysült Államok egyik tár-f sadalombiztositó szervezete, j amelynek igen sok tagja van. ezek a prolik odaát! För- telmesség még benézni is a lakásukba! Tóth megrökönyödve húz­ta magasra a szemöldökét, és szaporábban szedte o lé­legzetet. Mindenki szeme rajta csüngött, azt várták, hogy Tóth úr mulatságos véleménye zárja majd le a . vitát, jól lehúzva a kereszt­vizet a szomszédban lakó söpredék népről. Mert na­gyon tisztelték Tóth urat, annak ellenére is, hogy ti­tokban kinevették furcsasá­gát; a feleségét meg — aki soha nem tette ki a lábát feleslegesen az udvarra, ha haza jött a hivatalból —, grófnőnek nevezték el, amiért soha nem vesz részt beszélgetéseikben. A könyvelő kihúzta ma- t gát, és egy lépést visszalé­pett a háziasszony elé. — Asszonyom, csodálko­zom azon, amit mond és ahogy mondja, ön is sok- gyermekes családból szár­mazik, és ha visszaemléke­zik, abban a cselédlakásban sem volt nagyobb a rend! Kissék becsületes munkás­emberek, dolgozik az asz- szony is, az , ember is, és a gyenge, öreg nagymama nem bírja mindennap felsikálni a padlót! Különben pedig az a véleményem, hogy az ön háromszobás lakásában könnyebb rendet tartani, megteheti, hogy a tisztaság­gal kérkedjék. A lakók elhűlve hallgat­ták. De Tóth még nem fe­jezte be. Felemelte tenor hangját: — Itt a házban nincs sen­kinek gyermeke. Mi jogon bántalmaznak mérges nyel- # vükkel egy kitüntetett * anyát?! Az a felháborító, hogy nem tudnak megütköz­ni azon, hogy Kissék még mindig itt laknak ebben a lyukban! Ez a felháborító, ez a disznóság! — fejezte be dühtől remegő hangon, és hátat fordított a megkövült lakótársaknak. Szinte ug­rásszerű léptekkel érte el la­kása ajtaját, s mint aki nem bizonyos abban, hogy meg­mondta a magáét, úgy be­csapta az ajtót, hogy akko­rát dörrent, mintha trillám csapott volna az udvarra. A határtalan meglepetés­től nem bírt szóhoz jutni senki. Néma fejcsóválgatás- sai, rossz szájízzel szedelőz- ködtek a lakók, fanyalogva hadarták el a »jó éjszakát« köszöntést. Csak odabent a négy fal között, a villany­fényben jött meg a szavuk. — No hát, hitted volna erről az alamusziról, hogy ez is kommunista? — Hja, lassú viz partot mos, jó lesz ezután vigyázni vele — sóhajtotta Ágai mes­ter a villanyoltás után, és hátat fordított asszonyának, jelezve, hogy nem kíván be­szélgetni tovább Tóth úr­ról. Tóth úr egy vipera, akit a keblükön melengettek, úr­nak titulálták és még kide­rül róla, hogy az elvtárs megszólításnak örült volna jobban! A könyveld pedig ezalatt nevetve ölelte át vacsorát tálaló felesége derekát. — Tudod, régóta készülök arra, hogy megmondom a magamét. Kapóra jött, hogy Kisséket kerítették ma na­pirendre, legalább alkalmam volt tudatni, hogy nem pen- dülök egy húron velük a »büdös prolizásban«! Veszett kispolgár banda! Elősdi le- vegőrontók! Felesége csodálkozva néz­te a villával hadonászó em­bert. Neki is új volt, de tetszett, hogy Tóni végre »kiborult«. — Te, angyalom, holnap átvihetnéd Kisséknek azt a pár ruhadarabot, amit el akartál adni. De meg ne bántsd őket! Az asszony sugárzó arc­cal simogatta meg a jól megpaprikázott lecsótól ve­rejtékező arcot. — Ahogy gondolod, Tó­nikám. Az ember mélázva tört egy falatot a kenyérből, s bólintott: — így gondolom. Már régóta így gondolom! LÁSZLÓ IBOLYA*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents