Somogyi Néplap, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-20 / 196. szám

SOMOGYI NÉPLAP 7 Szerda, 1958. augusztus 20. »A Magyar Népköztársaság biztosítja a dolgozóknak a pi­henéshez és üdüléshez való jo­gát-. A Magyar Népköztársa­ság Alkotmánya: 5. fejezet, 46. szakasz, 1. bekezdés. * A hús víz után kellemes a napon üldögélni a Textilmü­vek balatonújhelyi strandján... * «.és ha megéhezik az ember fürdés közben, kicsinek, nagy­nak jólesik az uzsonna. Nincs kint a figyelmeztető tábla, de lassan köztudomású lesz Barcson, hogy a Széche­nyi utcai volt patika épületén kívül a Bajcsy-Zsilinszky ut­ca 163. számú lakóépület mel­lett sem lesz tanácsos — kü­lönösen szeles időben — el­menni ... 8000 forintos OTP-fknlcsön- nel megkezdték ugyan az utóbbi épület felújítását, de félbemaradt a munka, az el­bontott tűzfal helyén lyukasan ásít az utcára a homlokzat, mint valami odvas fogú száj, mert menetközben kiderült, hogy az egész utoafrontot le kellene bontani és alapjaitól újra felépíteni. A kisemberek megtakarított pénzét erkölcs­telen dolog rosszul felhasznál­ni, az állami pénzt meg külö­nösen nem szabad légvárépí­tésre (jelen esetben ingatag alapzaté tűzfalépítésre) fordí­tani, nem akad ilyesmire kő­műves Barcson sem. Ezért áll fél éve a járda szélén a tég­larakás, áll az éoítfcezés. Ép-' pen csak az idő nem áll, kö­nyörtelenül emészti a már fel­vett előleg kamatait, és feltar­tóztathatatlanul közeleg a vég­ső dátum, szeptember 30; ha addig sem kerül sor a hitel igényibevételére, elvész a to-1 vábbi kölcsön, s elveszik a ka­mat. Mert a mi államunk jót akar, kölcsönt nyújt a kisem­berek építkezéséhez, épület­felújításához is a jobb kezével, s ugyan mi szükség van arra a hamis látszatra, hogy ugyan­akkor a bal kezével pedig visz-' sza veszi? UDVARIASSÁG Négy-öt javakorabeli férfi és no áU a Honvéd utca Jár­dáján. Öltözködésükről ítélve tehetős polgárcsalád tagjai le­hetnek. Beszélgetnek* válasz­tékosán és finomkodva, azzal a kicsit unott, kicsit Közöm­bös arccal, amit annyi hasonló típusú emberen megfigyelhet- i tem már. i Poros ruhában, kopott cipő- 1 ben öregedd munkás ember 2 lépeget előttem. Kezében el­nyűtt, régi bőrtáskát lóbál, el­ér a járdán beszélgetőkig. — Kérlek szépen ... — Kérlek tisztelettel... — Tudod, drágám ... — Igen, kedvesem ... Csak beszélgetnek, a mun- kásrubás bácsi fáradt, lassú léptekkel lemegy az úttestre. Kikerült őket, kezében lassan leng elore-hátra a táska.- vp ­Gyerekszáj ! (Mese-íróknak megfontolandó) ; ► Feleségem este mesét olvas f gyerekeknek. E Egys2cr csak megáll« elolvassa < p még egyszer a mondatot: — No, ] \ ezt én sem értem — mondja. [ A gyerekek hallgatnak egy « [ Ideig, aztán a hatéves Feri meg- ] > szólal: l - Miért? Nem magyarul írták? „Vigyázat, életveszélyes!“ A mi tanácsunk építésügyi szerve jogosnak és halasztha­tatlannak állapította meg a felújítást, mert elöl-hátul ki- dőléssel fenyegetett a tűzfal az alapfallal együtt. A mi taná­csunk javaslata alapján kap­ta meg a tulajdonos az álla­mi kölcsönt. Az épület belső felén a munka elkészült, de az utcafronton már nem lehet el­végezni a munkát, mert egy magányos asszonynak abban van a bérleti lakása (egy szo­ba-konyha, kamra), bár a ta­vasz óta vidéken tartózkodik, ajtók, ablakok zárva (csak az elszaporodott egereik és patká­nyok viháncolnak benne), s az asszony rá sem hederít a .ta­nács intézkedésére. Miért is hederítene rá, amikor a »tizen­kilenc egy híján húsz« elve alapján erre is, arra is billen a jánuszi mérleg nyelve. Egy lakásrendelet kimondja, hogy a lakót kitenni nem lehet — fel is világosították őt erről, ami helyes, mert törvénysér­tésre szükség nincs; de az éremnek van egy másik olda­la: ezen a címen szakadjon rá a ház? Vagy egy déli szélvi­har esetén utcai járókelőket avagy iskolába menő gyereke­ket csapjon agyon a nyitott te­tőről lezuhanó cserép?!... Ami a »tizenkilenc egy hí­ján húsz« elvet illeti: a tulaj­donos a járási vb. rehabilitáló határozata alapján települt vissza a községbe, azóta a Bar­csi Fűrészüzem munkása, s az ő munkája is benne van ab­ban, hogy az üzem ismét él­üzem lett. Az ügyben szereplő lakó (a magányos asszony), háztulajdonos volt, s ehhez a régi világ törvényei alapján szabályosan, de mai felfogás szerint elítélendő módon ju­tott. A házát államosították, s kezelésben van jelen- Sleg is — helyesen! (Mellesleg SZÉP HIVATÁS AZ ÁPOLÓNŐI októberi napokban s. k. táp­ólálta a tüzet a tanács udvarán A tanév végén sok szó esett alatt elsajátíthatják a mester-j— még egy világvevő rádióval ^érettségizett diákok és sorsú- ségbeli tudást, de oly módon,jjjis...) tot egyengető felnőttek részéről hogy még fizetést-is kapnak-^ sümma summárum: törvé­érte, havi 850 forintot, és a r.a - Gj p.ycs egyéb szempontok le­pi étkezés 'npm kerül többe, ahetöve teszik, hogy a mind ve- mint 4 forint. A délelőtti mun-^s2élyesebbé váló félbemaradt ka mellett, melyben megtanul-ffrnunkák befejeződjenek. En- ják, mint segédápolónők a.Vnek útja: kitenni a lakót (nem gyakorlatot, heti háromszor 4 ©az utcára, összeférhetetlensége órás elméleti oktatásban vesz-9és viselt dolgai ellenére sem!, nek majd részt, s a tanfolyamai hanem egy másik lakásba), végén okleveles ápolónőként 3 fi Mert az állami »jobb kéz« —400 forinttal is emelkedik a.Sszeptember 30-ig tartja fenn a fizetésük. Műtősnő, laborató-ggOOO forintos hí lelt,’s miért ne riumi asszisztens, röntgen-asz-seggen hozzá »mindkét kéz« iegyaránt, hogy ki hol tanul to- ivább, ki milyen pályára indul, “hogyan helyezkedik el az élet­ében. A számtalan lehetőség (közül az elhivatottak igyekez­etek maguknak megtalálni a ^legmegfelelőbb helyet, s most iújabb módja nyílt a lányok (számára az egyik legszebb hi­vatás elérésére: az ápolónői ^képesítés megszerzésére. Azok az érettségizett lánydk, akik kedvet és hivatást érez- szisztens, rendelőintézeti asz-jt ahnoz hogy azt rendeltetéssze­rűen felhasználják a tulajdo­nos javára, a járókelők testi épsége és a barcsi fő utca szép­sége érdekében is ... V — s ínek az ápolónői munkához, Vaugusztus 25-dg jelentkezhet­ni nek a kaposvári kórházban, f.ahol az ősszel tanfolyam nyí­rük. A két évi tanulmányi idő szisztens, gondozónő lehet azs — ki melyikhez érez nagyobb! kedvet —, aki eredményesen: elvégzi az ápolónőképző tan--} folyamot. 'i dig egyre többre értékelték kivételes papjukat. Szövetsé­güket, melyet terített asztal mellett, poharazás közben erő­síthettek, nem bontotta meg semmi esemény, még ha olyan nagy hangon is nevezték ezt botrányosnak. Legfeljebb csak csóválgatták a fejüket, aztán tréfára fogták a dolgot, istent bosszantó, úr pukkasztó tréfá­nak. Egy hold szőlő leve nem elég egy szüntelenül égő to­roknak. Bizony a Plébinek sem volt elég. Ha kiürült a pincéje, beszokott a kocsmába meg a parasztházakhoz. Egy alkalommal azonban a kocsmázáshoz üres volt az öb­lös reverenda-zseb. — Adok én bort, tisztelendő úr, csak a csuhát adja ide ér­te! — kötődött vele a kocsmá- ros. A Plébi ráállt az üzletre. Néhány istentelen biztatására a későbbiek során azután sor került az oltárteritöre rneg egyebekre. No. nem komolyan. A bort megitták, és a holmik mind visszakerültek a plébá­niára. Úgymond, az angyalok visszavitték. A z évek múlása a Plébi délceg alakját is meg- roggyantotta. Pocakja az ivó­cimborák tréfáinak legkedvel­tebb céltáblája lett. Borvirá­gos orra nem különben. De nem csökkent, inkább nőtt a Plébi befogadó képessége. Kis híján országos botrány kerekedett abból, hogy a vala­melyik Árpád-házi király épí­tette templom legféltettebb kincsét, az ébenfából faragott Mária-szobrot elcserélte bor­ért. Az üzletfél nem volt más, mint a minden hájjal megkent Futurás, kinek foga régen vá­sott már a több száz éves mű­kincsre. Nem vásott hiába! Köszönhette pedig annak, hogy a Plébi mindig olyan szomjas volt, mint aszálykor a mezők. Mihelyt arcára kiült a szomjúhozás golgotájának minden szánakozásra, könyö- rületre számot tartó kínja, azonnal akadt, aki megváltá­sára jelentkezett. Érdemes is volt, mert a Plébi nem ivott ■magában soha. Legfeljebb misemondáskor, azt is áten­gedte volna bárkinek, de a hi­vatal, az mégiscsak hivatal! Szóval, minél több ősz szál vegyült fekete hajába, minél jobban virított az orra, annál több bor fért meg a bendőjé- ben, annál jobban kedvelte a könnyű vidámságot. Annál többször üdvözítette borissza- ságot csillogó szemekkel az egek urának legfölségesebb adományát, a szőlőt. Be gyö­nyörűségesen sok példabeszé­det is tudott erről, az ezen a vidéken különös becsben tar­tott növényről! Valóságos gaz­dagyűlést csapott időnként, ha rájött. Tehette. Az öregek el­bóbiskoltak a szentbeszédek alatt. A fiatalabbak meg úgy itták a szavait, mintha leg­alábbis óbort kóstolgatnának. JMondom, szerették a bá­'" rányai a fura pásztort. Még azzal is megfenyegetőz­tek, hogy mind átkeresztel- kednek a református hitre, ha elviszik a papjukat. így az­után a püspöki hivatal urai beletörődte1’, hogy a .............-i p lébánosból nem avat sem szentet, sem boldogot az egy­ház. Bánta is a plébános úr! Ű azt tartotta, hogy többet ér a földi boldogság, mint az égi dicsőség. Boldog itt ebben a kicsiny faluban, s vegyék tu­domásul, hogy megbűnhődik ő még a püspöki hivatal urainak bűneiért is, ha üres a pince, nem kotyog csalogató dalocs­kákat a pókhasú demizson. Nyers modoráért nem szí­velte a kastély sem. Ott az urak csak »bolond« papnak titulálták. Tudta. Nem is ka­paszkodott az urak asztalába. Itthon Plébikém, tisztelendő uram volt a neve, mert leült poharazni az útkaparóval is, mindenkivel, aki a vidámsá­got jobban kedvelte, mitit a bűbánatoskodást, sápitozást. Volt a faluban vagy negyven keresztfia-lánya. Családba tar­tozott, akármikor jött vagy ment. Szerették. Sokan nem tudták, miért... de úgy érez­ték, szeretni kell elrontott éle­téért, hiszen a vak is látta, hogy nem papnak való. Mikor már vén volt és ne­hezen mozgó, akkor is kedvel­ték a fehérnépek. Ne gondol­jon senki rosszat! Erőtelen volt már ő a viszontkedvelés- re. De azért meg-megcsípkedte a lányokat, asszonyokat, in­cselkedett velük, kiszedte leg­féltettebb titkaikat. A férfiak nevették, mert esküdtek rá, hogy fogatlan már az orosz­lán, s becsületére legyen mond­va, csak három gyereke van. Azok is a környező pusztákon láttak napvilágot! Nyaranta különben eljöttek hozzá a gye­rekek. S amikor emberré cse­peredtek, és tudták, hogy kit tisztelhetnek a tisztelendő úr­ban, nevetségig menően gyen­géd házigazdájukban, akkor is csők bácsinak szólitgatták. Szálltak az évek... 1945 után úgy tűnt, de csak kis idő­re, hogy kihűlt a pap meg a falu barátsága. Az újgazdák hideg kalapemeléssel köszönt- gették, mígnem egy vasárnapi misén ki nem robbant a Plébi haragja. így még soha nem mennydörgőit, mióta itt volt. Behúzott nyakkal hallgatták, aztán hazatértek fellélegezve. — No, mégsem csalódtunk benne. Azt mondja ő is: azé a föld, aki megműveli! Ha így van, akkor maradjon így. Öregségére is egymásután kapta a megrovásokat, dorgá­lásokat. Persze elmozdítani nem merték. Úgy tartották nyílván, mint elveszett em­bert, akit még a szocializmus is »megfertőzött«. Mint vélekednek róla a fa­lujában most, hogy már nincs? Becézgetik az emlékét. Art mondják, ő legalább úgy élt, ahogy azt a legegyszerűbb emberi törvények diktálták. Undorodva vetette el magától paptársainak életelvét, azt, hogy nem »vétkezik, ki titkon vétkezik«. T/étkezett bizony ő! De bi­' zonyos vagyok benne, hogy ha van isten, nem harag­szik erre a szolgájára. Sőt, jobbjára ülteti a mennyország borpincéjében, s gondoskodik arról, hogy a legszemrevalóbb angyalok közül kettőnek min­dig az legyen a dolga, hogy az előtte álló kancsóból soha ne fogyjon ki a bor! László Ibolya A kiművelt’ emberfők sokaságáért­48. §: A Magyar Népköz- társaság biztosítja a dolgo­zóknak a művelődéshez való jogát. Hogyan valósult meg alkotmányunk e pontja az oktatás területén? A felszabadulás után lénye­gesen megváltozott a magyar oktatási rendszer. Megmutat­kozott ez a tanulók számának, szociális összetételének alakú-1 lásában és az iskolarendszer; reformjában egyaránt. Míg j 1945 előtt a 6—12 éves gyer-l mekek voltak iskolakötelesek, a felszabadulás óta 14 éves ko­rig kötelező az általános isko­lai oktatás. Ugyanakkor meg­szűnt iskolarendszerünk koráb- I bi széttagoltsága, az alsó, a I közép és a felső fokú oktatás szervesen épül egymásra. Ezen túl a dolgozók iskoláiban a fel­nőtteknek is módjuk nyílik arra, hogy esti vagy levelező tanfolyamokon szerezzék meg azt a tudást, amelyet a régi rendszer megtagadott tőlük. ÖVOPAK I Az utóbbi tíz évben sok új, | korszerűen felszerelt óvoda nyílt, ahol szakképzett óvónők foglalkoznak a gyermekekkel. A háború előtt nagyobbrészt csak délelőtt voltak nyitva az óvodák, ma az egész napos foglalkozás megkönnyíti a dol­gozó szülök munkáját. A fej­lődésre jellemző, hogy míg 1938-ban 1140 óvodában 112 000 gyermek számára volt hely, ma már több mint két és félezer óvodában hatezernél több óvó­nő foglalkozik mintegy 170 000 gyermekkel. ALTALANOS ISKOLÁK | Alsó fokú iskoláink mind számukban, mind tananyaguk­ban lényegesen többet adnak a gyermekeknek, mint a fel­szabadulás előtt. Az 1937— 38-as tanévben kereken 1 100 000 gyermek járt az ak­kori elemi iskolákba, 1956—57- ben az általános iskolai diákok száma megközelítette az 1 260 000-et. Nem csekély je­lentőségű az sem, hogy míg a háború előtti utolsó békeév­ben az iskolakötelesek 79 szá­zaléka járt csak elemibe, 1956 —57-ben a gyermekek 98 szá­zaléka részt vett az oktatás­ban. KÖZÉPISKOLÁK Jelentősen kiszélesedett kö­zépiskolai hálózatunk is. A háború előtt az ország 285 kö­zépiskolájába 52 000 diák irat­kozott be, míg az 1956—57-es tanévben 456 gimnáziumban, technikumban és más közép­iskolában 125 000 diák tanult. Ez másképp kifejezve azt je­lenti, hogy a háború előtt en­nek a korosztálynak csak 7,4 százaléka, az említett tanévben pedig már 21,2 százaléka járt középiskolába. Ezenkívül az esti és a levelező tanfolyamo­kon 30 000-nél több felnőttet oktatnak. A népi demokrácia vezette be az egy-egy munka- terület szakembereit képző technikumok rendszerét, mű­ködik az országban nyolc kü­lönféle művészeti gimnázium is, mintegy 1200 diákkal. FELSŐ OKTATÄS A háború előtt 11 700 hall­gatója volt egyetemeinknek és főiskoláinknak. 1956—57-ben, amikor hazánkban már 31 fel­ső oktatási intézmény műkö­dött 53 karral, a hallgatók szá­ma megközelítette a 41 000-et. A számszerű emelkedésnél is jelentősebb, hogy nagymérték­ben megváltozott a diákság összetétele. A Horthy-rendszer- ben a hallgatóknak mindössze 3,5 százaléka volt munkás vagy szegényparaszt származá­sú, ma az egyetemistáknak több mint fele kerül ki ezek­ből á társadalmi osztályokbŐl. Az állam ezen a területen is igen nagy összegeket fordít az új nemzedék nevelésére. A rendszeres beruházásokon kí­vül 1956-—57-ben például az egyetemi hallgatók 91 százalé­ka részesült ösztöndíjban. A legjobbak — ezernél többen — ugyancsak államunk segítségé­vel külföldi egyetemeken foly­tatják tanulmányaikat. SZÓRAKOZÁS Rendkívül nagymértékű a fejlődés a könyvkiadásban. Míg 1938-ban több mint 17 millió könyv jelent meg ha­zánkban, 1956-ban már össze­sen jóval több mint 43 millió példányban adtak ki könyve­ket. A legnagyobb példány­számban szépirodalmi és ifjú­sági alkotások láttak napvilá­got, nagyobbrészt mai magyar szerzőktől. A külföld irodalmi alkotásainak megbecsülésére jellemző, hogy például az el­múlt évben Balzac, Dumas és Thomas Mann négy-négy mű­vét 130 000, 111 000, illetve 49 000 példányban bocsátották közre. Kiadói politikánk nem­zetközi viszonylatban is ki­emelkedő sikereket ért el az Olcsó Könyvek megjelentetésé­ben: 3—4 forintért a hazai és a világirodalom műveihez száz­ezres példányszámokban jut­nak hozzá az olvasók. Nem kisebb szerepe van a művelődésben mind jobban szélesedő könyvtárhálózatunk­nak. Az ország legnagyobb könyvtárai milliós állo­mánnyal rendelkeznek, ugyanakkor elérte már a négy és félezret a területi könyvtárak száma, ahol 4,2 millió kötet között vá­logathatnak az olvasók. Ehhez járul még a vállalatok és hi­vatalok üzemi könyvtárainak hat és félezres hálózata, ahol a könyvállomány megközelíti a négymilliót. Szép sikereket értünk el a sajtó fejlesztésében is. Több mint négy és félszáz időszaki sajtótermék — köztük 21 napilap és 175 havi folyóirat — jelenik meg hazánkban, ezenkívül a legkülönbözőbb tu­dományos és szakfolyóiratok adnak tájékoztatást egy-egy tu­domány vagy iparág területé­ről. A magyar színházkultúra ugyancsak kivívta már a nem­zetközi elismerést. Huszonhat állandó főváro­si és vidéki színházunkban az elmúlt évben 11 000-nél több előadást tartottak, és a nézők száma nem sokkal maradt el a 6 milliótól. Az állandó színházakon kívül vándortársulatok járják a vi­déket — nézőik száma egy év alatt eléri az egymilliót. Meg­nőtt a filmszínházak száma is, különösen a vidéki, elsősorban a falusi hálózat fejlődött je­lentősen. A múlt esztendőben 115 új játékfilmet mutattak be hazánkban, a statisztika szerint Ma­gyarország egy lakosa évente átlagosan 13—14 al­kalommal jár moziba. Hazai filmgyártásunk fejlődé­sére jellemző, hogy míg 1949- ben 6, 1957-ben már 16 játék­film készült. Ugrásszerűen gyarapodik a rádiózók tábora: a múlt év vé­gén már csaknem 1,8 millió rádióelőfizetőt tartottak nyil­ván, azaz hazánk csaknem minden ötödik lakosának van rá­diója. Fokozatosan gyarapodik a te­levízió előfizetőinek tábora is. A tömegek kulturális színvo­nalának emelésében nagy sze­repet tölt be a mintegy 2000 területi és csaknem 300 üzemi művelődési otthon. Építésük­re, felszerelésükre államunk igen jelentős összegeket fordít. Világhírű a magyar múzeumi kultúra. Országunkban ma 82 múzeum terjeszti az ismerete­ket, ezenkívül sok időszaki és vándorkiállítás járja az orszá­got,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents