Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-02 / 154. szám

SOMOGYI NÉPLAP

3

Szerda, 1938. JtWns 8.

A% önköltségről se feledkezzék meg

az üzemi tanács

Látszatni egoldás

A Tabi Gépállomás csendes. \ műhelyekben alig találni így-két gépet. Mind kinn vannak a munkahelyeken. A kombájnok, aratógépek várják, iogy rá lehessen menni az Bsőáztatta földekre, folytatni a nunkát, amit néhány napja megkezdték. Az égen még miniig egyre sűrűsödő esőfelhők azonban egyelőre mitsem tőrödnek azzal, hogy a gépállomás körzetében sókkal több aratni, csépelni való van, mint az eddig levágott 80 hold őszi árpa, s a 69 hold repce — az eső szinte megállás nélkül esik- így — ki tudja meddig — tétlenségre vannak ítélve a cséplőgépek is.;.

Pedig de szívesen olvasná már Ferencz József igazgató a jelentéseket, hogy minden cséplőgép teljes erővel dolgozik. Akkor

talán valóra válik a remény:

csökken az önköltség. A Tabi Gépállomás ugyanis jelen pillanatban arról híres az egész megyében, hogy Karád után itt a legnagyobb az egy holdra eső traktormunka önköltsége: 187 forint. A megyei átlag jóval alacsonyabb. Pontosan 150 forint. Az igazgató tehát úgy számított, hogy a sok tavaszi javítási munka után a csép- lés lesz az az időszak, amikor a magas önköltséget lényegesen tudják csökkenteni.

De vajon tudják-e és hogyan? Az erről megindult beszélgetés során ugyanis sok minden kiderült, ami bizony nem túlságosan bíztató.

— A pártszervezet tud-e a magas önköltségről? — kérdeztük.

— Tudnia kell — hangzott a válasz..:

— Hát az üzemi tanács?

— Annak is.

Tíz perccel később azonban egész más választ kaptunk a pártszervezet titkárától arra a kérdésre, hogy: .

— Tudjá az elvtárs,' mennyi jelenleg a gépállomás önköltsége?

— Nem tudom — felelte.

Mészáros János, az üzemi

tanács elnöke ugyancsak így válaszolt.

— Mi az oka ennek? A gépállomás, a pártszervezet, s az üzemi tanács vezetősége ezek szerint soha sem ül össze, megtárgyalni a feladatokat, értékelni a végzett munkát?

— Nem lehet itt mostanában összeszedni az embereket, ha megbeszélésről van szó. Fontosabb a munka.

Ez igaz. Fontos minden perc a gépállomásokon ilyenkor nyáron. A tennivalók megtárgyalására azonban — úgy hisszük — lehetne szakítani néha egy kis időt. A gépállomás vezetőségének fő a fejé a sok gondtól, bajtól, a magas önköltség miatt, s mindennel egymaga küszködik, ahelyett, hogy segítségül hívná a párt- szervezet kommunistáit, az üzemi tanács tagjait. így aztán nem is csodálatos, ha Mészáros János, az üzemi tanács elnöke arról számol be, hogy a vezetése alatt álló szerv eddig mindössze egyszer, a megalakulás után két héttel tartott ülést. A gépállomás munkáját pedig

még egyszer sem tárgyalták.

— Milyen munkát végzett hát eddig a tabi gépállomás üzemi tanácsa? Mészáros János készségesen válaszol:

— Legtöbbet a munkafegyelem megszilárdításáért, több dolgozónk jogos lakásigényének kielégítéséért, a szociális helyzet javításáért fáradoztunk — mondja.

— Az eredmény?

— Az utóbbi kettőről beszélek először. A lakásügyekben sajnos nem tudtunk mindig megfelelő eredményt elérni. Három lakásunkban jogtalanul laktak, mégis egy emberünknek azért kellett elmennie tőlünk, mert semmiképpen nem tudtunk lakást biztosítani számára. Szociális téren sokat jelent a fürdő megjavítása, amit hosszú idő óta sokan hiányoltak, mert nem volt használható. Most rendbetettük, s mondhatom, hogy az egész kollektíva örömére.

— Mutatkozik-e javulás a munkafegyelemben ?

— Igen. Mégpedig nagymérvű. Éppen úgy, mint a társadalmi tulajdon védelménél. Ezt a kettőt ugyanis — úgy gondolom —. nem lehet elválasztani egymástól, hiszen nagy mértékben a munkás fegyelmezettségén is áll, hogy rendesen bánik-e a rábízott géppel, vagy pedig »gyilkolja« azt. Itt van például Magyar János zetoros esete. Sohasem úgy indult el gépével, ahogy kellett volna, vagyis nem szabályosan, a fokozatok egymásutáni bekapcsolásával érte el a nagyobb sebességet, hanem már 3-as, vagy 4-es sebességgel indult:

hiába

figyelmeztettük.

Keszthelyi István, egyik traktoros társa, egy alkalommal megállította az úton is és szinte összeveszett vele, figyelmeztetvén, hogy nem szabad így rongálni a gépet. Ez sem használt. Végül — amint az várható volt — éppen akkor romlott el a Zetor, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. A kár, nem számítva a munkakiesést, három- négyszáz forintra tehető. Természetesen megfizettettük ezt a géprongálóval. Ha figyelmeztetés nem használt, talán ez a »külön kiadás« majd eredményre vezet a traktorosnál és megtanulja egyszer s mindenkorra, hogyan kell bánni a népvagyonnal. Ugyanígy kellett eljárni Sári Ferenccel is, aki elmulasztotta a kötelező karbantartást, aminek az lett az eredménye, hogy kiesett a vízlevezető csavarja, kifolyt a hűtővize, s a motor dugattyúi besültek. Nyolc holddal kevesebb földet tudott megmunkálni Sári ’ Ferenc emiatt és tetemes a pénzösszeg is, amibe a javítás került. Most hatszáz forint kártérítést fizet.

— Az ilyen kirívó eseteket 1 aztán közzé tesszük a falitáblán és elmondjuk a termelési értekezleteken is. Amint tapasztaljuk, van eredménye.

— Ebben aztán ki is merül az üzemi tanács minden tevékenysége?

— Nem. Részt kértünk magunknak a. nyári munkák gépelosztási tervének összeállításában is — mondja Mészáros János.

— Valóban — helyesel Ferencz József igazgató —, a gépelosztásnál sok segítséget adott az üzemi tanács.

— Ezenkívül gondoskodunk az újítások elbírálásáról, bevezetéséről — veszi át ismét a szót az üzemi tanács elnöke, aztán elaikad, mert megint csak odaértünk, hogy többre már nem futja, mert nincs idő..;

A 187 forintos önköltség azonban nagyon veszélyes szám. Meghökkentette a párt- szervezet titkárát és az üzemi tanács elnökét egyaránt. Mire gondoljanak? Arra, hogy a cséplés időszaka valóban hozhat lényeges csökkenést? Vagy arra, mi lesz ha ez mégsem sikerül? Mit szólnak a gépállomás dolgozói, ha az év végén nem kapnak nyereségrészesedést a 187 forint miatt?

Mind sürgős és

megoldásra váró kérdés.

A pártvezetőség eddig nem kérte számon az üzemi tanácstól, milyen munkát végzett megalakulása óta. Ezen is segíteni kell. De a legnagyobb feladat jelenleg az önköltség csökkentése. Segítsen ebben a munkában az üzemi tanács. A gazdasági vezetőkkel karöltve magyarázzák meg minden tanácstagnak, s azok a gépállomás összes dolgozójának: mit jelent az — különösen egy önállóan gazdálkodó üzemnél —, ha magasabb az önköltség a megengedettnél. Talán még nem késő. A nagy nyári mezőgazdasági munkák ezután indulnak meg igazán. S ha a gazdasági vezetés segítőre talál az üzemi tanácsban, őszre nem kell szégyenkezni Tabon a magas önköltség miatt.

Tavaly augusztus 7 -én cikk jelent meg a Somogyi Néplapban »Egyes vezetők spekulációjáról, amely korrupcióhoz vezet« címmel. A cikk a többek között feltárta Vörös Ferenc balatonszabadi tanácselnök üzelmeit. Megírtuk, hogy Vörös Ferenc 1956 nyarán potom pénzen, 5090 forintért vett egy államosított házat telekkel együtt annak ellenére, hogy a telek és rajta lévő sok fa — a ház nélkül — a vételár többszörösét megérte. Vörös Ferenc jól tudta, hogy nem csinált rossz boltot. Amikor vevő akadt erre az ingatlanra, nem ötezerért, hanem 32 ezer forintért adta el. Szépen keresett az üzleten az egész társadalom rovására, mégpedig azok segédletével, akik jóváhagyták az árkalkulációt.

A balatonszabadi tanácselnöknek jutott pénz — tízezer forintnyi — új motorkerékpár vásárlására is, pedig költséges vállalkozásba fogott: családi ház építését kezdte meg. Igaz, funkciója révén tudott takarékoskodni — az állam rovására. A balaton- parti telekért négyszögölenként a 8 forintos forgalmi ár helyett 4 forintot kellett fizetnie. Az építőanyag zöméhez is hozzájutott kapzsi módon. A községben lévő, egykori intézőlakás falait harmadmagával vette meg,

A tabi járásban mintegy kétezer hold növényeit tette tönkre a májusi rendkívül száraz időjárás. A járási tanács mezőgazdasági osztályának szakemberei sorra járták a termelőszövetkezeteket, az egyénileg dolgozó parasztok földjein pedig az ő útmutatásaik alapján a községi gazdasági felügyelők állapították meg, melyek azok a területek, ahol már semmi remény nincs arra, hogy legalább közepes termést takarítsanak be. A vizsgálat nyomán mindenütt

hét és féiezerért. Mit érdé- kelte őt, hogy erre a téglára szüksége lett volna a falu népének az iskola bővítéséhez.

Az új ház tető alá kerülte Bizonyos, ha elkészül, százezret is megér, hiszen két szoba, előszoba, konyha és éléskamra lesz benne.

Az itt leírtak nagy része —‘ ismétlés, mert tavalyi cikkünk — amely követelte Vö-. rös Ferenc felelősségrevoná- sát — a körmönfontoltságról lerántotta a leplet. Miért írunk most is róla? — kérdezheti az olvasó. Azért, mert munkatársunk nemrégiben érdeklődött a múlt évi cik-1 künk hatásáról a legérint'el- tebbtől, Vörös Ferenctől, akitől meglepő választ kapott. Idézzük szavait: — A cikk után felelősségre vontak a járásnál... Fegyelmit kaptam. .. Mást? Mást is. Egy alapos szidást, amiért eltoltam a dolgot; azt mondták: »■várhattam volna egy évet annak a háznak a továbbadásával. ..«

Mutassuk meg Vörös Ferencnek — és mindenkinek —■, hogy nem éri meg az állam becsapása. Ha ennek bebizonyításához nincs elég ereje a Siófoki Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának és annak vezetőjének; Nagy Lajos elvtársnak, akkor vegye más fórum, vagy más szerv a kezébe az ügyet!

gyorsan hozzáláttak a kiszántáshoz, a járási tanács pedig intézkedett, hogy siló- kukorica-, rövid tenyészidejű kukorica, és köles-magot biztosítsanak a közös gazdaságoknak és egyéni gazdálkodóknak a veszteség pótlására.

A termelőszövetkezetekbe már meg is érkeztek a vetőmagok és az egyéni parasztok is nemsokára megvásárolhatják azokat. Ez által az állatok takarmányozásában bizonyára nem lesz különösebb fennakadás a tabi járásban.

WEIDINGER LÁSZLÓ

2000 holdat

újra vetettek

Mostanában sokat olvasok és hallok sajtóban és púdióban az , iszákosság elleni küzdelemről. De vajon lesz-e ennek a mozgalomnak akkora átütő ereje, hogy érdemlegesen tegyen, vagy el is érjen valamit. Addig is állunk, és velünk együtt sokan mások az ilyen esetek előtt. Szép keresetét elivó, elállatiasodott férj, sok gyerek, hideg, rongy, és nyomor és egy asszony, aki em- bertelensegéért nem teljesen maga hibás és aki ebben a szörnyű küzdelemben teljesen kivetkőzik emberi mivoltából.

Peti hallgatott tovább. Biri már nem tudott sírni. A pénz pedig még mindig nem került elő.

Petiről azonban napok múl-- tóval egyre többet tudtam. Kiegészült még a köréje vont kor azzal is, hogy bizony Peti már sokat lopott életében. Jóformán minden nap. A mostoha mikor hozzájuk került, meg Peti is apró volt, de első perc tői fogva nem szívelte őket. Kora reggel elzavarta valamennyit hazulról, hogy ne lábatlankod janak körülötte. Különösen akkor tetéződött be a sorsuk, mikor megszülettek a saját gyerekei, minden évben egy. Nagyon sokszor reggeltől estig nem mertek hazamenni és az éhes gyomor nagyon hamar rászoktatta Petit is arra, hogy ennivalót szerezzen magának, reggelit, vagy ebédet, hol gyümölcsös kertben, hol tyúkólak környékén. Fia azután padlásra is sikerüli néha felsurrani, akkor meg is betegedett a sok minden jótól. Ha panasz ment rájuk, jött ■5 irgalmatlan verés. És mivel

nagyobb testvérei egyként szöktek meg az ország különböző tájai felé, Peti magára maradva járta az eddig megszokott utakat, hol itt, hol ott szerezve valamit éhsége csillapítására. A hírek jöttek, gyűltek onnan is, ahonnan idekerült a család.

Egy nap aztán, mivel sem szép szó, sem biztatás nem használt, és az ügyben már mégis kellett valamit tenni, azt mondtam neki órám végén, mikor utolsónak lépett ki előttem az osztály ajtaján:

— Peti, egy órakor gyere be hozzám.

* *

És egy órákor, mikor óra végeztével gyorsan letettem a naplóm az irodában és a folyosó kanyarban megálltam a lakásom ajtaja előtt, hogy most az otthoni munkának tegyek eleget, már el is felejtettem Petit. Szokott sorrendben megy itthon is minden. Gyors ruhacsere, kendő a fejre, hamu kiszedése, aprófa vágása és még gyorsabb ebéd, így minden nap.

Ma még ezeken kívül Rezi néni is bekukkantott hozzám. Szomszédaim ők az utca kanyarulatában. Jómódú, gyermektelen emberek. Nagyon jól vagyunk egymással. Figyelemmel kísérik az életem, a ruháimat, a zsíromat, a pénzemet. Kedves jó öregek, csak hát gyerek nincs. Tízpercekben is átjön néha és ilyenkor a gyerekeket nézi.

— Azt a kis fekete Kovács Marit is elfogadnám, ha adnák.

De a szíve óhaja csak fiú. Egy fiú valahonnan, már

majdnem a Babszem Jankóhoz hasonló könyörgésekkel tarkítva. Hát 6 jött át, Rezi mama.

Topogott körülöttem, kóstolót hozott. Nagy szál kolbászt, nagy karika hurkát, húst, még káposztás húst is, tudva mennyire szeretem. Pedig az este vacsorán is ott voltam és már akkor rám erőltetett egy darab sült húst tízóraira.

Most is nevettem rajta, mikor eszem én meg ezt a rengeteg ételt. Szeretett volna átcsalni ebédre, de ekkor jutott eszembe Peti. Igen, Peti. Félszemmel Rezi nénire sandítottam. Milyen jó lenne, ha ezt sikerülne nyélbeütni, hogy Petit örökbefogadná. Megvi- dámodott a szívem egy pillanatra, de hallgattam, még nem lehetett szólni. Ezt a százhúsz forintos ügyet kell előbb elintézni. És mikor már egy kis feledés is takarja, akkor összehozom őket. Milyen jó is lenne. Reziék is jól járnának, hát még Peti. Rezi néni szeretettel hátba ütögetett és ment.

— Üdvözlöm Rezi bácsit — kiáltottam utána. Azt nem volt szabad elfelejteni, az öreg számított rá, minden alkalommal.

örültem előre a mai gyors ebédnek, azonban csak a tűzhely ajtajáig értem el, mikor olyan halkan kopogtak az ajtómon, hogy kételkedtem: jól hallottam-e? A kopogás azonban megismétlődött és mikor ajtót nyitottam, Mándi Péter állt előttem lehajtott fejjel ügy éreztem, most zavarában valóban a cipőből kievickélö

nagy lábujját nézi. Először azt mondtam: »gyere be«. Egy darabig tanácstalanul néztem, nem tudva, hogy most már átvedlett mivoltomban mit is kezdjek vele. így másodszor meg azt mondtam: »Ülj le.«

Le is ült. A vászonzacskót térdén tartotta és lógatta a lábait. Én meg gyorsan tevékenykedtem tovább, hogy legalább meleg legyen, miközben egy ép gondolatom sem volt, hogy mit tegyek Petivel. Az volt az érzésem, hogy nagyon is éberen figyel. A csuda tudja, hogyan csinálta ezt lefelé nézve, de így kellett legyem Mindenesetre újság lehettem neki. A fejemen piros, babos kendő, kötény előttem és házicipő a ládámon. Talán nálam is ez okozta a különös hangulatot, hogy nem találtam föl magam. Féltérden a "tűzhely előtt szedtem a hamut óvatosan a rossz vederbe. De mégis szállt füstként a finom szürke hamu és egy-kettőre kormos lett a kezem.

Ekkor olyasvalami történt, hogy majd elejtettem a lapátot. öreges, mély hangon, csendesen megszólalt Peti, akinek még a hangját nem hallottam.

— Kiszedem én a hamut.

Nagy cipőben, kabátban, tarisznyában már ott is állt mellettem és megfogta a lapátot. Hagytam.

Mire kiezet mostam, már készen is volt. Az aprófa vágás körül tömör párbeszéd alakult ki köztünk.

— Tessék csak hagyni, felvágom én.

— Dehogy hagyom.

— Tudom én, hogy kell.

— Hogyne, hogy elvágd a kezed. Na, abból lenne ám haddelhadd.

— Nem vágom én — mondta szerényen —, én vágom a gyújtást otthon is.

Peti beszélt, Peti mondatokat mondott, ez olyan valami volt, hogy hagytam, vágja az aprófát. És most már, ha homályosan is, de valami tervféle kavargóit bennem. Hátha sikerül így közelebb jutni a gyerekhez. Mire bejött, már a krumplit hámoztam. Letette a gyújtást, és készíteni kezdte a tüzet, ügyesen, hozzáértéssel és gyorsan. Észrevette magától, merre a gyufa, már égett is a papír.

— Na, Peti, most már azután vetkőzz le. Tedd le azt a kabátot, moss kezet és ülj le. Egy-kettőre készen az ebéd. Van finom húsleves, csal: tésztát kell belefőzni, meg egy nagy darab sült hús, csak krumpli kell hozzá és már ehetünk is. Jó lesz, mi? Éhes vagy te is, igaz? Hát még én! Ha még egy órám lett volna, talán megettem volna egy gyereket.

Peti elnevette magát anélkül, hogy rám nézett volna. A szeme volt úgy látszik a legmakacsabb.

— Nem lesz belőle baj, ha később mégy haza? — Erre nem is gondoltam.

— Nem.

— Biztos?

— Biztos. Úgysem szoktam hazamenni sötétedés előtt.

— Hát hol jársz?

Egy darabig hallgatott.

— Sétálok — mondta azután igen csendesen és igen komolyan.

'— Miéri nem mégy haza?

Vjabb hallgatás. Es mikor már nem is vártam feleletet, megszólalt:

— Annál későbben vernek ei.

Nem volt kedvem folytatni, csak nagyot szívtam a .levegőből és hámoztam a krumplit.

Az ebédünk kitűnően sikerült. Csupa nyálcsordító illat volt a konyha. Égett a tűz, kint esett a hó, bent gőzölögtek az edények. Peti két tányérral derekasan evett, minden unszolás nélkül. Zsírosán fénylett a szája, az álla, az orra hegye is zsíros lett, homlokába hulló göndör haja

is, mert időnként kezeit gondosan odatörölte. Olyan megszokott mozdulattal, hogy nem mertem neki a papírszalvétát ajánlani. Megebédeltünk alaposan. Ittunk a gyöngyöző pohárból, elmosogattam, rend- betettem a konyhát, tettünk a tűzre, azután leültünk. Peti a földet nézte, én őt, és elnyugodva hallgattunk.

De kint erősen szürkült a világ és bent nekem illett volna cselekedni is valamit. Nagy elhatározással szóltam, érezve, hogy a gyerek is várja, hogy a tárgyra térjek. Nem kerülgettem.

— Peti..-, hol a pénz?

Csend. Csak ült tovább,

nézte... de vajon mit? És hallgatott. Nyeltem egyet.

— Peti, figyelj ide. Egyszer megkérdeztelek, még kétszer

^hajlandó leszek megkérdezni tőled az előbbit. Rád bízom, hogy mit csinálsz. Ha felelsz jó, ha nem, úgy is jó, több szavam nincs és elmehetsz haza. Tehát kezdem. Peti hol a pénz?

Váratlanul gyorsan válaszolt.

— Nincs nálam, én nem loptam el.

Néztem a fejét, jó lett volna a szemét látni, de így is éreztem, hogy hazudik és azt is, hogy nagyon figyel engem.

— Miért hazudsz nekem, Peti? Hiszen láttam nálad a pénzt.

Hallgatott és lába abbahagyta a harangozást.

— Tehát kérdem harmadszor. .. Peti, hol a pénz?

Egy pillanatnyi csend után megszólalt öreges hangján:

— En nem toptam.

— Hát... jól van Peti. -. s most, akkor el is mehetsz haza. Menj szépen, igyekezz, mert gyorsan sötétedik.

Magám szedte a kabátját, a táskát. Alig hallhatóan köszönt és lehajtott fejjel tür.t el az ajtóban.

(Folytatjuk.)

MIHÁLYI MABGVB