Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-29 / 177. szám

Kedd, 1958. július 29. 6 SOMOGYI NÉPLAP Könyvismertetés ...életművemet adom az olvasó kezébe Várnai Zseni : így égtem, énekeltem Várnai Zseni »■így égtem, énekeltem, daloltam önfeledten, s egészen elfeledtem, hogy nem szerelmi líra, amit írtam, és sírtam, egész világgal vívtam, de hát így volt felőlem a csillagokba írva.-« Ebben a verseskönyvemben életművemet adoon az olvasó kezébe. Ez a mű 1911-ben kez­dődött, amikor első versemnek ezt a címet adtam: Anyaság, 1912-ben már ezt a verseimet is leírtam: Katonafiamnak, versgyűjteményeim 1958-ban zárul. Közben viláigháborúk dúltak, forradalmak ziúgtak, élet-halál harcát vívta a dol­gozó nép kenyérért, emberi jo­gokért, békéért, szabadságért E versgyűjtemény végén egy eddig még meg nem jelent hosszabb lélegzetű költemény- nyel találkozik az olvasó. Cí­me: Varga Eszter föltámadá­sa. Ebben a versemben írom meg az 1944-es év szörnyű megpróbáltatásait és a felsza­badulás új életet jelentő első napjait. Hadd idézzem itt költemény zárósorait: »-Mi célja lenne most már életednek, ha nem a dal, hogy némák helyett zengjed, porló szívek szavát lángolja ajkad, s a győzedelmes békét énekeljed!« Megfejteni az ellentmondást.. Kardos Pál: Nagy Lajos élete és művei Kardos Pál Nagy Lajossal furcsán is­merkedtem meg. Kamaszos iz­galommal olvastunk — gimna­zista fiúk — egy címlapját vesztett füzetet. Csak hosszú idő múlva jöttem rá, hogy Nagy Lajos »-Egy leány, több férfi« című elbeszélése volt. A nevére 1918-ban figyeltem föl először. Szeretni, becsülni i— mind jobban és mind több­re — a húszas években kezd­tem. A Nyugatban és egyebütt olvasott írásai megragadtak művészien finom, sebzőn éles iróniájukkal, harcos indula­tukkal a kor gőgös basái és buta gazdagjai ellen, bátor, heves kiállásukkal a kor el­nyomottjai és üldözöttjei párt­ján. Végül a harmincas évek ele­jén személyesen is megismer­kedtünk, Néhány napos deb­receni tartózkodása idején szo­cialista irodalomszemléletre tanított, s rádöbbentett a bur- zsoá sajtó sanda célzatosságá­ra. Hogy könyvet írjak róla, er­re 1951-ben gondoltam először, 1919 május című kötetét ol­vasva. A címadó novellában izzó, példátlan gyűlölet az el­lenforradalmi úri bitangság ellen, a kötet valamennyi da­rabjának — négy évtized ter­mésének — tántoríthatatlan elvi szilárdsága végképp Nagy Lajos lelkes hívévé tett. Mun­kámhoz mégis csak 1954-ben foghattam. A szétszórt, roppant anyag áttekintésén, elfeledett írások fölkutatásán kívül főként há rom nehéz feladat meredt elém. Megfejteni az ellentmon­dást Nagy Lajos rendithetetlep szocialista eszmeisége s Szovjetunióban tett 1934-es lá­togatásáról szóló kedvetlen be­számolója közt. Megmagya­rázni lelki sebekké mélyült súrlódásait 1949 utáni iroda­lompolitikánkkal. Végül: ki­elemezni prózája sokat dicsért egyszerűségének rejtett érté­keit, alig meghatározható mű­vészi eszközeit. A két első kérdésre a XX. kongresszus szabadító lehelete, majd az 1956-os ellenforrada­lom komor tanulságai segítet­tek felelni, a harmadikra nagy­részt a magam útján kerestem megoldást. Találtam-e, köny­vem olvasói, bírálói ítélhetik meg, Mit kell tudni a legújabb fertőző betegségről, a dán influenzáról? A közelmúltban igen sokan panaszkodtak egy többféle fájdalmat okozó lázas beteg­ségre, melyről különféle hí­resztelések és téves elképzelé­sek kaptak szárnyra, legtöbb esetben a szóbeszéd és a bi­zonytalanság alaptalanságával kísérten. A félreértés és az ebből származó, a betegség be­álltakor kezdődő indokolatlan ijedelem elkerülése végett megkérdeztük dr. Marton Sándor belgyógyász szakor­vost, mi a valóság a közönsé­gesen dán influenzaként is­mert járvánnyal kapcsolatban. A következőket mondotta: — Ilyen járvány valóban létezik, ha az orvostudomány nem is dán influenza, ha­nem my algia epidemica vagy Bornholm néven nevezi. A betegséget úgy nevezett C-ví- rusok okozzák, amelyeket két orvos 1947-ben mutatott ki először, s az új vírusok nevű két Coxsackie amerikai vá­rostól kapták. Ezek a vírusok különféle betegségeket tudnak okozni, így többek között az említett betegséget, a my al­gia epidemicát. Az eddigi ta­pasztalatok szerint is a beteg­ség bizonytalan tünetekkel kezdődhet: elesettséggel, ét­vágytalansággal, majd lázzal. De még gyakrabban fordul elő, hogy a kór magas, 38—39 fok körüli lázzal lép fel, és rögtön jelentkezik jellemző tünete is, az igen erős mell­kasi fájdalom. Ez a heves, még a légzést is akadályozó fájdalom lehet egyoldalú, két­oldalú, gyakran szegycsont mögötti. De emellett szinte minden betegnél megtalálható a gyomorgödör fájdalma. Gyakori kísérő tünet a fejfá­jás és az izomfájdalom. A láz néhány nap alatt megszű­nik, de az esetek többségében betegség kéthullámú lefo­lyást mutat, és egy-két napi láztalanság után újabb lázas nap következik. Általában egy hét alatt lezajlik, és csak rit­kán marad vissza egy ideig még a fájdalom. A felnőttek közt egyébként sok könnyű esetre van példánk. A mielőbbi gyógyulás cél­jából fontos, hogy a beteg ágyban tartózkodjék, és a lá­zas, izzadó betegnek sok fo­lyadékot adjunk (teát, tejet, gyümölcsleveket és főleg sós leveseket, mivel az izzadás folytán a szervezet igen sok sót veszít.) Magas láz esetén pedig frissítő, lázcsökkentő bo­rogatásokkal kell ellátni. Saj­nos, a lázas betegségek is­mert gyógyszere, a penicillin és az ultraseptyl — valamint ezekhez hasonló készít­mények — nem «---—dtják ezt kórt. Az orvosok épp ezért csak komplikációk esetén ad­nak ilyen gyógyszert. Viszont szüksége van a betegnek eré­lyes láz- és fájdalomcsillapí­tókra. A legjobb gyógyítás azon­ban a megelőzés. A beteg evő­eszközeit forrázzuk le, minden gyümölcsöt alaposan mossunk; meg, és mivel a betegség fer­tőzés útján emberi ürülékről történik, s mint számos más betegségnél, itt is nagy ter­jesztő szerepet játszanak a le­gyek, ezért ezeket minden erővel irtani kell. A dán influenzaként emle­getett járványos betegség megelőzésében tehát a legfőbb szerep a tisztaságnak jut — fejezte be nyilatkozatát Mar­ton Sándor dr. K. E. ÉS KÍVÁNSÁGOK Tikkasztó júliusi délután van. A kemény kőburkolat, mint tűz­hely tüzes teteje, veri fölfelé a meleget. Az erős napsugarak sziporkázva táncolnak a kiraka­tok ablaküvegein. Az emberek szinte menekülnek az izzasztó meleg elől az árnyékba. Legtöb­ben ilyenkor kellemes szórako­zásként bemennek egy hús cuk­rászdába, s elfogyasztanak egy pohár fagylaltot. Én is a város­ban járok, s hogy enyhítsem a kora délutáni bágyasztó hőséget, a cukrászdába megyek. Az egyik sarokasztalnál csinos fiatal pár ül. A szép kis barna nőn könnyű selyemruha, a férfin (valószínű­leg a férje — gondolom — vilá­gosszürke nadrásr. fehér csipke ing. Halkan beszélgetnek. Csend van, s bár hallgatózni nem való, de most akaratlanul is meghal­lom beszédeiket. »Nem. szivecs­kém, az asztal nem lehet közé­pen. Az úgv nem lesz ,ió« - mondja a férfi. Tehát már el- dfPt. Fiatal nér. s arról vitatkoz­nak, hop-v hogyan rendezzék e! lakásukat. aOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOGOOOGOCCOOGOOT 4£abatia h babana Somodorban szállt ki a vonatból, addig egyfolytá­ban beszélt. Hangja kicsit rikácsoló volt, de csak annyira, hogy szavainak túlvilági aláfestést adjon. Ruházata fa­lusi volt, amilyet sokat lehet látni errefelé: keverék. Nylon harisnya és bő, ráncos szoknya, kardigán és fej­kendő. — ügy hallottam, a Juliska néni mesélte. Azt mond­ta, hogy még a rádió is bemondta a dolgot. Szóval, már nem emlékszem a falu nevére, ahol történt, de Juliska néni azt is mondta, tehát biztosan megtörtént. Az erdő­ben ment egy ember, s egyszer csak szembe találkozott egy férfivel, aki anyaszűz meztelen volt. Előbb el akart szaladni, de az utánakiáltott, hát csak megállt. Mondja azután a meztelen ember, hogy menne be a faluba, s hozna neki ruhát, amibe felöltözhetne, de feketét. Jó. Vissza is ment a faluba, szerzett fekete ruhát, de szólt a rendőröknek is. Vele ment három rendőr. A meztelen ember már messziről kiáltotta: minek jöttetek, nem bán­tak én senkit. De azért megbilincselték, és kísérték volna be a rendőrőrsre. Igen ám, de háromszor kellett megbi­lincselni, mert mindig leesett kezéről a vas. — És nem mondott semmit? — érdeklődött az egyik hallgató, aki szemmel láthatóan nagy figyelemmel kísérte az elbeszélést. Még a szája is kinyílott az érdekesebb ré­szeknél. — Mondott bizony. Azt mondta, hogy hiába takarít­juk be a termést, nem lesz abban köszönet, amiért ilyen csúful bántak vele. S mire odanézhettek volna, az erdő szélén egyszerre lehullott róla megint a bilincs, de még a fekete ruha is. És eltűnt. Nem találták még nyomát sem. Hát így volt, Juliska néni pedig nem szokott a vi­lágba beszélni. Ezek voltak utolsó szavai, mert azután összeszede­gette a kosarakat és a nylon szatyrot, és leszálláshoz készülődött. — Vajon ki lehetett az a férfi? — morfondírozott hangosan az előbbi érdeklődő. Egy cigányasszony szólalt meg. — Mese az egész, nem hiszek belőle egy szót sem. Biztosan valami öreg nagysága találta ki, aki visszaál­modja a régi világot. Úgy látszik, fájt neki, hogy jó a termés, és lesz kenyere a népnek. . Elhallgatott, és nem szólalt meg jó darabig senki sem. Mintha harcolt volna a fejekben a gabona és a ba­bona: az anyagi világ valósága és a szellemi butaság rém­látásai. És elég világosan kifejtve az előbbi győzött. A babonás történet odaadó hallgatójának szeme kitévedt az ablakon át a földekre, s egyszerre megszólalt: — Ni, milyen szép kukorica! Nem is igen láttam ilyet mostanában. Erről azután beszélgetni kezdtek. (Fehér) Hirtelen széthúzódik a nagy melegben ajtóul szolgáló füg­göny, egy kissé molett nő vi­harzik be, s leül ismeretlen is­merőseim mellé. Hangosan kö­szönti őket, s megkérdezi: »Hát a darabbal hogy álltok, gyere­kek? Nem sajnáljátok ezt a pár drága hetet, még ilyenkor is gyerekekkel vesződtök?«. Most már megvilágosodik előttem minden. Fiatal tanító házaspár, akik vidéken színdarabot taníta­nak. A molett nő ismét kérde­zősködik. »Mi a legnagyobb kí­vánságotok most? Ugye az, hogy nagyobb íakást kapjatok?« A fia­talok minden gondolkodás nél­kül szinte egyszerre felelik: »Most az a legfőbb vágyunk, hogy ügyesen megrendezzük, be­tanítsuk a darabot, s hogy az előadás jól sikerüljön ... « Fapados vonatkocsiban ülök. Nincsenek sokan, de fullasztó meleg van. Az ablakok mindkét oldalon lehúzva, a kocsi utasai mind ott állnak, hogy friss le­vegőt szívhassanak. Kint is rek- kenő a hőség. Az emberek ar­cára izzadságcseppeket csal az égető napsugár. A vonat robog. Csak a kere­kek egyenletes csattogása hal­latszik. Éles füttyszó szeli át a forró levegőt. Állomás követ­kezik. A vasóriás lassan fékez, s megáll egy repkénnyel befut­tatott kis falusi állomás előtt. Az ablakon kinézve meglátom a mozdonyt, s eszembe jut: mi­lyen forróság lehet most ott, a kazán mellett. A mozdonyveze­tőnek biztosan nagyon jól esne egy pohár hideg hűsítő ital. Hir­telen, szinte akaratom ellenére leszállók, s odamegyek a moz­donyvezetőhöz, hogy megbizo­nyosodjam gondolatom igazáról, ugyanis most azt gondolom, hogy ilyenkor a legnagyobb kí­vánság egy pohár hideg ital le­het. Csalódtam. Felteszem a kér­dést, s a kormos, izzadt arcú ember elmosolyodik és ezt fe­leli: »A legnagyobb kívánságom, hogy minden baj nélkül, ponto­san ériünk a célba . . . Felelős­ségteljes a mi munkánk, sok ember élete van ránk bízva, s nem szeretnénk, ha a mi hi­bánkból valakinek baja történ­ne ... « m. ...tiltakozni önmagunk megcsúfnlása ellen Gerencsér Miklós: Hátsóváros YYYYYYVYY TY7VYYVYYYYYYYYYTYY7YYYTYVTTYYYT7TTTYYYTTTfYrYYYTTYYYYY7YYYTYY YYYYYYYYYYYY1v BŰNÜGY - JOG NOBLESSE OBLIGE! Kellemes, meleg reggel van. Az utcákat munkába siető fér­fiak, nők, piacra, üzletbe menő asszonyok népesítik be. Most még mindenki frissen siet célja felé. Vannak olyanok is, akik az SZTK rendelőjébe mennek. Ezek közé tartozom én is. Ebbe az épületbe mindenki égy kis szorongással, egy pici félelem­mel megy. Amíg rám kerül a sor, leülök s gondolkodom. Milyen rossz is a betegség? — és mennyi ember beteg. Hányán megfordulnak itt naponta, s mennyien köszönhe­tik újból visszakapott egészségü­ket az itt lévő orvosoknak .. Felpattan a szép tiszta, fehérre festett ajtó, s egy elég idős, őszes hajú, barna munkásember lép ki és leül. Mennyire meglátszik raj­ta a betegség. Sápadt, fáradt az arca. Biztosan nagyon beteg le­het. A néniké kérdezgeti: »Még meddig jár kezelésre, milyen or­vosságot szed?« A férfi felel. Egyszer csak elhangzik az en­gem érdeklő kérdés is. »Mi a legnagyobb kívánsága? Ugye az, hogy mielőbb meggyógyuljon, és újra dolgozhasson?« A bácsi egy pillanatig gondolkodik, s felel: »Azt is nagyon szeretném, hogy hamarosan meggyógyuljak, de azt szeretném a legjobban, ha minél több ilyen ügyes, ember­séges orvos volna, mint aki en­gem is kezel . . . KISS ZITA Gerencsér Miklós A regényről nem tudok so­kat mondani, hiszen amit akar­tam, benne mondtam el. Hogy mennyire sikerült szándéko­mat kifejezni, azok dönthetik el, akik megajándékoznak az- zaí> hogy .első könyvemet a szól a regényem, amely egy kezükbe veszik, s ha türelmük vidéki város munkásterületé- lesz, végigolvassák. írás közben nek a háború utolsó hónapjai- az volt a szándékom, mint ban zajló életét próbálja, fel- mindannyiunknak: tiltakozni idézni, önmagunk megcsúfolása, a há­ború ellen. Hőseim a gyermekkori isme­rősök, akikkel közös volt s kö­zös ma is a sorsom, akik a be­tűvetéssel együtt tanulták meg a pusztulás fogalmát, s a pri­mitív számtanpéldák mellé re­pülőgépeket és bambákat raj­zoltak. Azt akartam elmondani, hogy a gyermekek számára mit jelent a háború. Ez a ko­mor szó azóta is naponta el­hangzik valamennyiünk szájá­ból, nem tudva, hogy a ret­tegést mikor igazolja ismét a valóság. A háború mindenki számára szörnyű, egyaránt szenvednek a bűnösök és az ártatlanok, de a legtöbbet a legártatlanabbak, a gyermekek szenvednek. Elsősorban erről ►►Kék véremmel felvásáro­lom az egész General Mo­torst« — jelentette ki Giu­seppe Nocci, alias Comte de Lauriot, alias Freiherr von Kropsburg, alias Pierre Com­te de Bailleieux az egyik New York-i vizsgálóbíró előtt. A jogász megértőén bólintott. Nem hitte ugyan, hogy a vád­lott ilyen könnyen hozzájut­hat a nagy automobilgyárhoz, de tudta, hogy szinte minden amerikai bedől az európai ne­mesi címnek. Ezt a milánói Giuseppe is tudta, és szinte utánozhatatlan módon kifosz­totta amerikai ►►barátait«. ►►COMTE DE LAURIOT« ISMERKEDIK A történet, mint a legtöbb Bzéi.hámostörténet, egyszerűen kezdődött. Nocci 1949-ben kivándorolt az Egyesült Álla­mokba. A csinos és ügyes olasz először becsületesen, tisztessé­gesen dolgozott és kereste meg a dollárokat, amelyekre megélhetéséhez az új világban szüksége volt. De rövidesen rájött, hogy az amerikaiak egyik különösen gyenge olda­lának kihasználásával sokkal több pénzt lehet keresni. Noc- cit, aki anyanyelvén kívül fo­lyékonyan beszél németül, an­golul és franciául, a véletlen egy tekintélyes ügyvéd fele­ségével hozta össze, aki előtt francia grófnak adta kj ma­gát. Comte de Lauriot, a szegény Európából származó szegény nemes hamarosan megnyerte az ügyvédnő szívét, aki gon­dolkodás nélkül nagyobb ösz- szegeket kölcsönzött, majd ajándékozott neki. A hölgy akkor sem vált bizalmatlanná, amikor az élelmes Giuseppe egy szép napon viszonyt kez­dett folytatni lányával, noha őt magát is bizalmas kapcsola­tok fűzték a grófhoz. A leány iránti »-szerelme« — ezt Nocci jól tudta — kezére juttatja annak az örökségnek oroszlán­részét, amelyet a leány egyik nagynénjétől vár. Az anya ma bevallja, hogy egy későbbi há­zasságra számított, mert ipar­mágnást, gazdag orvost, te­kintélyes kereskedőt vagy is­mert ügyvédet egy csinos leány — aki a tetejébe még vagyonnal is rendelkezik — az amerikai kontinensen könnyen találhat, de európai j grófot.;. NEVEK VÉGTELEN JEGYZÉKE A vizsgálóbíró a nevek vég­telen sorát tárja a vádlott elé. Azoknak az amerikai nőknek a jegyzékét, akiknek a szíve »a comte«-tal vagy a »Frei- herr«-rel való .találkozás pil­lanatában azon nyomban lángra lobbant. Az ügyvédnő ismerősei körében Nocci szám­talan fizetőképes áldozatot ta­lált. Ezek valamennyien meg­nyitották pénztárcájukat, és kiállították csekkjeiket, amint megszimatolták a nemesi cí­mert. Később Giuseppe New York-i vadászterületéről át­tette székhelyét: Los Ange­lesbe költözött, itt mint Frei­herr von Kropsburg élt. A csendes-óceáni partokról Phi­ladelphiába, majd Chicagóba vándorolt. Most a Pierre com- te de Baillieux nevet vette fel. Unalmas volna felsorolni, milyen módszereket alkalma­zott a polgári Nocci, hogy a nemesi álnevekből csengő tal­lérokat kovácsoljon. EGYSZER MÉGIS RAJTAVESZTETT Egy alkalommal New York- b*». ahot legalább ismét mint Freiherr von Kropsburg szerepelt, egy búzakereskedőt pumpált meg, és váltót írt alá. Ez hiba volt. Lejáratkor a kereskedő követelte a pénzt, Giuseppe nem tudott fizetni, és az igazságszolgáltatás gé­pezete mozgásba jött Most kiderült, hogy a meg­károsítottak között egy se volt, aki szemrehányást tehe­tett volna a jó Giuseppenek: soha egyetlen hölgynek se ígért házasságot, sohasem írt alá egyetlen olyan okmányt, amelyen álneve sze­repelt, sohasem írt alá vál­tót — kivéve ezt az egyet, amin rajtavesztett. A HAPPY END A bíró véleménye szerint Noccinak nem került fárad­ságába a hölgyeket megnyer­ni. Ezt európai nemesi cí­mének köszönhette, amely garmadával, hódította meg a női szíveket..: Ha az olasz szélhámos meg tudta volna fizetni adósságát, ügyei soha sem kerültek volna nyilvános­ságra. A bíró és a közönség azonban akkor csodálkozott igazán, amikor a tárgyalás ►►filmszerű« fordulatot vett: Giuseppe kamatostul, sőt ka­matos kamatostul kifizette adósságát, megtérítette a per­költséget és hazamehetett. A pénzt egyik imádóiától kapta! (A Basler Nachrichtenbőy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents