Somogyi Néplap, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-27 / 176. szám

SOMOGYI NÉPLAP 5 Vasárnap, 1958. július 27. 346 ezer forintos forgalom- TÉ VEN FEL ÜL Kenyeret ad tizennégy családnak — ez a bonnyai Búzakalász Tszcs legfőbb erénye (Tudósítónktól.) A Barcs és Vidéke Földműves­szövetkezet húsz kiskereske­delmi egysége 108,8 százalék« teljesítette második negyedévi áruforgalmi tervét. 5 milliós helyett 5 millió 348 ezer forin­tos forgalmat bonyolítottak le. — Ez a globális eredmény — mondja Horváth Károly igaz­gatósági elnök. — Az öt 100 százalékon alul teljesítő egy­ségnél (többek között a Fe- renc-telepi és a barcs-újtelepi boltnál, az 1. sz. dohánybolt­nál) ennek ofaa indokolt és el­fogadható. Általában azonban •— az eredmények ellenére — éppen a jól teljesítő egységek­nél van még tennivaló az ud­variasság és a vevőkkel való bánásmód terén. Erre felhív­tuk alkalmazottaink figyelmét. A nyári hónapokra ütemezett nagyobb központi készletek folytán JAVULT A HÚSELLÁTÁS. — A szövetkezet 63 sertést állított hízóba, ezek szeptem­bertől már levágásra kerülnek. 150 sertés hizlalását tervez­tük, azonban az Állatforgalmi Vállalat nem biztosította ré­szünkre még ezt a mennyisé­get — mondja Horváth elvtárs. — A hizlalás folyamatos, és ezáltal kívánjuk biztosítani a jövőben a lakosság állandó, zavartalan húsellátását. AZ ITALBOLTOK és azok fogyasztóközönsége itt is kitett magáért. 128,3 száza­lékos a tervteljesítésük. Ez fő­leg a drágább, de jobb minő­ségű és a kielégítő mennyiség­ben érkezett pilseni sörnek tudható be. — Mi lese azonban a már két hónapja ígérgetett romá­niai import borral — kérdezi az elnök. A válasz, vagy még inkább a bor bizonyára érdek­li a fröécs-pártiakat is... A BÚTORBOLT 341 ezer forinttal többet for­galmazott a tervezettnél. Ezen a téren az igényeket szinte ki sem lehét elégíteni. A boltve­zető füzetében sok előjegyzés szerepel. Sorban állnak a vá­sárlók, s napról napra lesik a bútorszállítmány érkezését. Az elmúlt hetekben új üzemággal bővült a barcsi földművesszövetkezet. Kissé lucaszék módjára ugyan (ob­KÉSŐN GONDOLTÁK MEG MAGUKAT \J AN EGY FALU A MARCALI JÁRÁSBAN, ahol a ' gazdák nem azért vetnek minden évben több takar­mányt, hogy eladják, hanem megetessék az állatokkal. És ez nagyon dicséretes. Szárnyasokat, szép fehér húsú sertést, jó! tejelő szarvasmarhákat, tenyészbikákat nevelnek, és ezeket, illetve ezek termékeit értékesítik. A közelmúltban például Szabó József, Rumi János és Tóth János 5—5 darab sertést adtak le. Rúzsa János ugyancsak a napokban 20 ezer forintot kapott tenyészbikáért. Házanként átlag három szarvasmarhát tartanak, és így mintegy 2000 forint havi jövedelemre tesz­nek szert tejhaszonból. A naponta eladásra kerülő tojás szin­tén megszámlálhatatlan. Jellemző még a falu életére — és éppen a fentiekből kö­vetkezik —, hogy csak igen nehezen tudták összeállítani a cséplőbrigádokat, nem is beszélve arról, hogy a módos, 18—20 holdas gazdák nem kaptak az idén aratókat. Még csak any- nyit, hogy az italbolt naponta csapol sört, amit tavaly csak vasárnap mert megtenni, mondván, Úgyis »-megdöglik-“. Nos, az idén ettől nem kell félnie. Persze, mindezek előrebocsátása után is könnyelműség lenne azt gondolni, hogy a falu lakói elégedettek sorsukkal. Dehogy! Nyakra-főre panaszkodnak, hogy »sok az adó, ezt nem lehet kibírni, agyonnyom bennünket« stb. Ezzel fogad­ják az érdeklődőket. Csak akkor csendesednek el, ha valaki bebizonyítja, hogy a csaknem 20 holdas parasztok, akik tud­valévő, hogy leginkább elégedetlenek, az évi adójukat a tej­pénz feléből kifizetik. N OS, A KÖZSÉG LAKÓI ELSZALASZTOTTAK A VILLANYT! Az ügy nagy port vert fel. Még máig is erről beszélnek a faluban, ahol úgy tervezték, hogy az ősz­szel nyugdíjba teszik a füstös lámpákat. Ki az oka, hogy a terv nem valósult meg, ki hogyan vélekedik? Az iskolaigazgató: — A tanács nem szavazta meg a fel­emelt hozzájárulást. Egy húszholdas gazda: — A tanácselnök tolta el a villanyt a faluból. A tanácselnök: — Amikor az ügyet tárgyaltuk, kint volt a járási tanács elnökhelyettese (azóta már nincs Marcaliban), és az embereket, de engem sem engedett kibeszélni, amikor az OTP-kölcsön felvételét magyaráztam. A tagok felhördül­tek, nem lelhetett velük beszélni. Mi a valóság? A tanácsülés tényleg nem szavazta meg a négyszázezer forintot, mert előzőleg kevesebb összegről volt szó. A járási tanácselnökhelyettes valóban nem járt el he­lyesen, mert rosszul, arrogáns hangon avatkozott be az ülés menetébe. Hibás a tanácselnök is, aki nem állt szenvedélye­sen a villany ügye mellé, hagyta, hogy a hangoskodók hely­telen irányba tereljék, befolyásuk alatt tartsák a józanul gondolkodókat is. Leginkább hibásak azonban maguk a tanácstagok, no és az egész falu lakossága: filléreskedtek, hallgattak a hangos­kodó köpönyegforgatókra, olyanokra, mint Skáfár István vb- tag, aki legjobban kiabált, és később azt mondta, hogy csak a többi után ment, holott inkább előtte; vagy Szabó József, aki annak ellenére, hogy a villany bevezetést kérő küldöttség tagja volt, most ellene foglalt állást. És hallgattak a többi ágálóra, akik jobb ügyhöz illő igyekezettel sodorták a töme­get a villanyellenesség táborába. Közrejátszott az a téves hír- magyarázat is, hogy az állam úgyis bevezeti minden faluba az áramot 1960-ra — mégpedig térítés nélkül! Meggondolatlanság, elhatározásuk mellett ki nem tartó hangoskodók felülkerekedése, a józan gondolkodás hiánya, a rossaul értelmezett paraszti öntudat feltörése — íme, ezek az okok, amelyek miatt Nagyszakácsiban ez év őszén nem gyullad ki a fény. Pedig enélkül az egész falu kulturálódá- sáról beszélni kissé furcsa volna. Persze, a történethez hozzátartozik az is, hogy a falu la­kóinak jelentős többsége megbánta elhamarkodott tettét. Csakhogy hiábavaló az utólagos feleszmélés. Hiába jöttek össze a vállalat embereinek távozása után már fél órával, hogy meggondolták, legyen mégis villainy, addigra a szomszé­dos falu megkötötte a szerződést ÍGY TEHÁT ABBAN A FALUBAN, amelyet okosan I gazdálkodó, nyugodtan állíthatom, hogy jómódú pa­rasztok laknak, továbbra is a petróleumlámpa szemet rontó félhomálya, kellemetlen szaga tölti be a lakásokat. Mindezt pedig azért írtam le, hogy a többi, hasonló fel­adat előtt álló falu népe legalább a szakácsiak kárából ta­nuljon. P, L. jektív akadályok miatt), de fel­épült, s már termel is A BARCSI JÉGGYÁR a központi nagyáruház telkén, a tej-begyűjtő szomszédságá­ban. A beruházási érték csak­nem 300 ezer forint. 86 ezer forint a gépi berendezés. Nyolc órás műszak alatt öt mázsa je­get termel. Saját üzemágaikat: a tej­gyűjtőt, az éttermet és ai ital­boltokat, a cukrászdákat, a hútboltakat látják el jéggel, élégítik ki a kofeületek (üzemi konyhák, kórház stb.) igényeit, de a lakosság szükségletét is. 16,80 forint a termelt jég má- zsánfcénti eladási ára, amit sa­ját kalkulációjuk alapján, fi­gyelembe véve más jéggyárak árait, maguk állapítottak meg, mivel kérésük ellenére hivata­los ármegállapítást nem közöl­tek velük. Szeretnék, ha ez az illetékes szervek részéről mi­előbb megtörténne. A bonnyai tanácstitkár, Bí­ró Györgyné azt mondja: ti­zenkettő család gazdálkodik a termelőcsoportban. — Hány holdjuk van? A válaszadás előtt keresgél a fiókban, majd megnéz vala­mi papírdarabot, és kissé bi­zonytalankodva felém fordul: ■—■ írhat százhatvan holdat. Nem kis töprengés árán a csoport neve is eszébe jut: Bú­zakalász. Az alakulás körül­ményeiről, időpontjáról, a me­zei munka végzésének mi­kéntjéről is ad felvilágosítást. Ö hozta meg úekik annak ide­jén a működési engedélyt Tab- ról. Közgyűlésükön uayan még nem vett részt, de tudja, hogy rendszeresen összeülnek közös dolgaik megbeszélése végett. Legutóbb — jó két hete lehet — a járási mezőgazdasági osz­tály munkatársa, Mihalecz Rudolf is megjelent a tanács­kozásukon. Megnevez néhány csoportbeli családot, s hozzá­teszi: — Ha bővebbet akar tudni róluk, keresse meg az ad­Kik vesznek részt szántóföldi növényekkel az Országos Mezőgazdasági Kiállításon? Megkezdődött a kiállításra jelentkezettek visszaigazolása. A szakemberek felülvizsgálták a termelési szinteket, a jelent­kezési lapon közölt eredmé­nyeket, s azoknak, akik mél­tónak bizonyultak a bemuta­tóra, megcímezték a visszaiga­zoló leveleket. Megyénkből a termelőszö­vetkezetek közül zöldség- és gyümölcsfélével a zamárdi Al­kotmány Tsz és a somogvcsi- csói kertészeti szövetkezet, gabona- és takar mányiéi ék közül, a kastólyosdombói Nép­akarat cukorrépával, az ec-e- nyi Előre rozzsal, a kercseli- géti Búzakalász búzával ős ku­koricával, a balatonkititi Dó­zsa és a tőrökkopnányi Rákóczi lucernamaggal, a so- mogyudvarhelyi Ady burgo­nyával, a bárzenééi Búza- kalász búzával, kukoricával, cukorrépával, burgonyával és zabbal, a szabási Győzelem kukoricával, valamint a csur­gói Zrínyi TsZ burgonyával, búzával és kukoricával vesz részt a kiállításon. Az egyéni parasztok közül Koller István lengyeltóti gaz­da búzájának, kukoricájának és burgonyájának, Fonai Imre fonói termelő kukoricájának, ifjú Balázs Gyula fonói egyéni gazda cukorrépájának, Kele­men Ferenc szabási para-ztem- ber pedig ugyancsak cukorré­pájának terméseredményeit mutathatja be a kiállítás láto­gatói előtt. A somogyi állami gazdasá­gok közül zöldség- és gyü- mö'csfélét a balatonnagybere- ki és balatonújhelyi gazdaság visz a kiállításra, s az első be­mutatja gyönyörű dohányát is. minisztrútorukat, Péter Já­nost. .. Irodájuk, a csoport nevét viselő táblával ellátott közös épületük nincs. Péter János a lakásán őriz­geti irataikat. Nem hivatalnok — hanem fiatal parasztember ő. Most is a mezőről jön, ga­bonás szekérrel. A szérű mel­lett telepszünk le egy fa alá beszélgetni. — Hallom, hogy a járástól Mihalecz elvtárs itt volt nem­régi béli á gyűlésükön. — ifi szén nem is tartottunk gyűlést, inert az aratással baj­lódtunk — vágja rá. Mással kellene előhozakod­nom, hogy megismerjem a Bú­zakalász Termelőszövetkezeti Csoport dolgait — gondolom magamban. — Úgy tudom, hogy tizenkét család van a százhatvan hold­hoz. .. — Nem egészen jól tudja. Tizennémi család, százharminc hold szántó és nyolc hold rét: ezek a csoport főbb adatai. De tíz felé osztozunk... _ •>■>? — Hat családnak van egész része. Egyenként tizenhárom hold szántó esik rájuk. A to­vábbi nyolc család pedig fél­fél részes, vagyis hat és fél— hat és fél hold földet művel. A munkaképes családtagok számát figyelembe véve, kö­zös megegyezéssel csináltuk ezt a felosztást. A föld az államé. Kishaszon- bérletbe kapták meg. Sajátjuk nincs, csak a ház körül egy kis kert, meg egyik-másik­nak valami kevés szőleje. Ta­valy kezdtek megbarátkozni ezzel a gazdálkodási formával. Egy részük korábban termelő- szövetkezetben dolgozott. Va­lahogy földhöz, megélhetéshez kellene jutni itthon — ez a vágy vezette el őket a csoport létrehozásáig. Az első esz­tendő nem volt mentes botla- dozásoktól. Pénzüket is ma­guk kezelték. Ennek a gazda­sági évnek már szervezetteb­ben vágtak néki. Géppel műveltetik földjüket. Vontató hordja a trágyát a tagok udvaráról a Ä nyomorék lány — Nem születtem én így. Nyolc éves koromig nem volt semmi bajom. Csak azon a télen, amikor betöltöttem, történt meg a baj. Testvére­im, játszótársaim vittek ma­gukkal. Akármilyen nagy hi­deg volt, szaladgáltunk az úton a hóban, csúszkáltunk a jégen. Egyik nap rosszul fu­tottam neki a lefagyott hó­nak és elestem. Valami fájt a csípőm tájékán, de mit szá­mított az, amikor olyan na­gyokat lehetett nevetni a gyerekekkel minden csúszás után. Újra megpróbáltam. Si­került. Aztán megint elestem, kétszer. Ugyanarra az olda­lamra. A vége az lett, hogy nem tudtam felállni. A csí­pőm jobb felében és a lábam­ban a csontok összevissza tör­tek. P. Erzsébet, e Balaton men­ti kisközség lakója, akinek barna arcára mindjárt kiül a fájdalom, mihelyt a régi dol­gokról kezd beszélni, elhall­gat. Két vékony karja moz­dulatlanul pihen ölében. Szin­te leri róla az elkeseredés, a lemondás. Rövidebb, vagy ahogy ö szokta mondani, »rossz« lábát most is a szék alá húzza. Mintha szégyelle- né testi hibáját. Sántaságát, ami már annyi keserűséget, annyi sírással eltöltött éjsza­kát okozott neki. Nem tudok szólni semmit ebben a kínos csöndben. Csak nézem megtört vonásait, hu­szonnégy évnél sokkal többet mutató, redős homlokát. Az­tán szemem a lábára téved. Észreveszi. — Ez az — mondja keserűn —, emiatt nem kellek én se­hol sem. Mert nem bírok ve­le rendesen dolgozni. Itthon sem, másutt sem. Anyámék nem mondják ugyan, de elég, ha érzem én. Már öregek. Se­gítségre szorulnának, de csak én vagyok itthon, a többiek miad kirepültek. Én meg...? Fejek, a ház körül teszek- veszek. Ez nem sok. Ezt még anyám is meg tudja csinálni. A földre azonban már nem mehet. S ott nekem sem ve­szik hasznomat. Minek va­gyok akkor? Minek pusztítom itthon a kenyeret, ha csak »kisasszonykodok«, ha csak azt teszem, ami könnyű ... — Ugyan, minek emészti így magát — igyekszem vi­gasztalni, de hangom nagyon hamisan cseng... —, csak képzeii. hogy nem látják itt­hon szívesen ... — Nem, ne higgye — int le egy kicsit indulatosan. — Ér­zem én ... Meg aztán miért is ne lennék úgy itthon, ahol igazán kellene a teljes érté­kű ember az öregek segítésé­re, amikor másutt sem látná­nak szívesen, másutt sem hajlandók foglalkozni velem. — Megint átfut egy sötét fel­hő az arcán. — Tudja, egy al­kalommal néhány barátnőm unszolására a sok kudarc után ismét megpróbáltam. Felmentem Pestre, egy textil­gyárba felvételre. Sikerült. Végre dolgoztam. Úgy örültem, hogy az szinte kimondhatat­lan. Megmutathatom, hogy hi­bám ellenére én is meg tudok élni a saját keresetemből. Be­bizonyíthatom, hogy ha a föl­dön nem is, de a szövőgép mellett teljes értékű ember vagyok. Tanultam éjjel-nap­pal, hogy szakmunkás lehes­sek... Egy szép napon aztán... Rossz még visszagondolni is rá ... Azt mondták: szépen előrehaladtam a tanulásban, elméletben és gyakorlatban egyaránt, de azért.,. azért azt tanácsolják, menjek el a gyárból, hagyjam ott a mun­kám, mert később úgysem fo­gom bírni... A lábam miatt... Mit tehettem mást? Vissza­jöttem a faluba. De nem tud­tam nyugodni. Hajtott vala­mi. Valami vágy, hogy dol­gozhassam. Azt, amit tudnék. Varrni akartam tanulni. Nem kellettem sehol. Megint csak a lábam miatt. Pedig az ülő­munka .., Elhallgat. Nagy, kék szeme sarkában valami fényes jele­nik meg. Egy könnycsepp. Sír. De már nem is törődik vele, úgy folytatja: — Hát tehetek én róla? Te­hetek arról, hogy amikor a baj történt, szüleim nincste­len cselédemberek voltak, és az orvosok nem operáltak meg rendesen, mert nem ad­hattunk pénzt? Pénz!... Sok­szor még egy tál ételre sem jutott a sok gyereknek ... Ezért kell nekem bűnhődnöm most, ezért kell minden cél, értelem nélkül élnem, tenget­nem életemet, mert szegény emberek voltunk, és én nyo­morékká lettem? Megint fásultság vesz erőt rajta. Szinte hang nélkül mo­tyogja: — Most meg már nem tud­nak semmit csinálni a lá­bammal. Azt mondták... Ma­radok hát nyomorék lány, aki csak él egyik napról a má­sikra, dologtalanul... ... Pedig de szeretne dol­gozni. Nem, nem azért, hogy új ruhákat, cipőket csináltas­son keresetéből minden hó­napban, hanem mert meg akarja mutatni: egész, teljes értékű ember ő is, aki meg­állja helyét a szövőgép, a var­rógép mellett éppúgy, mint akinek mindkét lába ép. De csak álmodik. Arról, hogy egyszer még ő is dolgoz­hat. Varrhat, vagy szövetet szőhet, vidáman, mosolyogva. Csak álmodik, mert nincs, aki segítsen rajta. Nincs, aki meglássa benne az óriási akaraterőt, ami még mindig élteti, bár százszor megtörték. Mindenki csak azt mondja, amikor meglátja: mit akar éz a szegény... nyomorék lány... Weidinger László táblára. Mind a tizennégy csa­lád köteles gondoskodni any- nyi szerves trágyáról, ameny- nyit a gondjaiba bízott közös föld meghatározott része éven­ként megkíván. A nyár végén például a jövő esztendő' ti­zenkét holdnyi krumpliföldje kap »talajerő utánpótlást«. Müller János udvaráról is ide hozzák mind a nyolc forduló­ra való trágyát. Mások — akik csak ólas jószágot tartanak — szalmáért szereznek istállótrá­gyát. — Hogyan fizetik a gépi SnUnlcák díját? — Átutalja a bank. Az idén ugyanis nyitottunk egyszámlát — mondja Péter János.— Von tizenöt hold szerződött növé­nyünk: tíz hold len, három hold borsó és két hold cukor­répa. A szerződést mint fede­zetigazolást átadtuk a ta­vasszal a bankfióknak. A ter­melési előlegből kikerült a traktorszántási és trágyahor­dási költség meg a harminc­két mázsa műtrágya ára. — Es az üzemviteli költsé­gek, kisebb kiadások? — Az ilyen dolgokra való pénzt összeadjuk. Ha az el­nöknek vagy nekem kell a csoport ügyében utaznom, ak­kor minden család ad néhány forintot. Utána elszámolunk a pénzzel. Táblásán gazdálkodnak Előre elkészített, éves vetés­terv alapján, a vetésforgó sza­bályai szerint keiül a földbe minden növény magja. Nem pedig összevissza, úgyhogy ezen a tizenhárom holdon van egy darab kalászos, mellette húsz sor kukorica, harminc rend krumpli. — Egy-egy helyen van a len, a borsó, a répa, a huszonegy hold kukorica, a hat hold ló­here meg a kilenc hold lu­cerna. A huszonhat hold bú­zánk is egy táblában termett. Arról már volt szó, hogy az alapvető talajmunkákat a gép végzi. A vetőmagot az egész, illetve a fél részek arányában adják össze. Ugyanilyen arányban viselik a közterheket is: pénzadó, földbérlet, adóga­bona. Az egyéb tennivalónak saját erejükkel tesznek ele­get (idegen munkáskezet nem foglalkoztatnak). A lent és a borsót közösen gondozták. A búzát is együtt vágták le (mert hol gyérebb, hol gazda- galáb termés ígérkezett), s a kepéket osztották el hat egész és nyolc fél részre. így csi­náltak a rét és a lucerna ter­mésével is: tíz kasza rendre terítette, húsz villa pedig meg­forgatta, petrencébe rakta o takarmányt. Egyszerű rend­szabály parancsolja e mun­kákra a tagokat: aki nem vett részt például a réti fű kaszá- I lásában, nem kapott szénát. — Az egybe vetett kapás- növényeket szétosztjuk tíz felé, vagyis tizennégy család­nak. Nem kell senkit figyel­meztetni, hon'’ sárgítja a, gyom a kukoricádat, vagy fel­verte a gaz a répádat, fogd te­hát a kapát, mert ki hogyan dolgozik, úgy veszi hasznát — sorolja az adminisztrátor, azaz a könyvelő. A jövedelem elosztása körül nincs vita. Lemérik pél­dául, hogy melyik család mennyi cukorrépát termelt, s annyi után kapja meg a já­randóságát. A közös len és a borsó, valamint az egy tagba vetett, de kúlön-külön ápolt két holdnyi napraforgó — amelyre értékesítési szerző­dést kötött a Búzakalász Tszcs — egy tételben megy az illetékes vállalatokhoz. A többi növényféleséget egyéni­leg takarítják be: amit ki-ki megtermelt, az az övé. Ha lesz fölöslegük, azt külön-kü­lön értékesítik. Ennyit a bonnyai Búzaka­lász Termelőszövetkezeti Cso­port működéséről. Ha a cséplés után összeül — a könyvelő szavával élve — a kisgyűlés, hogy kijelölje a következő gazdasági év fo­lyásának medrét, nyugodtan elmondhatják a dolgos embe­rek csoportjának tagjai: ösz- szefogással kenyeret teremtet­tek mind a tizennégy család asztalára. Hogy a kenyér mel­lé bőségesen jusson hús is, szalonna is — az csakis rajtuk áll... Kutas Jócsef

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents