Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-13 / 111. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Kedd, 1958. május 13. Akarafuk szerinti holnapértJó néhány parasztember té- pelődik, bizonytalankodva áll a sok fronton még múlttal birkózó életünk forró áramlatában. Segítsünk nekik az útkeresésben, hisz a nagy lel- kitusákat vívók, a múlt marasztaló hangját, s a jövő üzenetéül egyformán hallók, kimondva vág}' kimondatlanul tanácsot, okos meggyőző érvet várnak. Közülük kerülnek ki a szövetkezeti mozgalom katonái, a mezőgazdaság szocializálását valló és egész szívvel igenlő emberek. Kényszer, előrelépést erőszakosan sürgető intézkedés nem hoz, nem hozhat eredményt — ez megbosszúlja magát. De erről nincs is szó. Helyettük erős és erősödő termelőszövetkezeteink, a közös gazdálkodás útját járók jobb élete legyen, s ez is mindennél nyilvánvalóan vonzóbb és megdönthetetlen érv. A tényekei az újtól való félelmében még a legjobban begombolkozott ember is kénytelen elismerni, persze, ha elébe tárjuk. Ez szükséges, mert sokan nem akarják önként tudomásul venni a körülöttük történő változást. Ahány ember, annyi világ. Sokakat érintő dolgokban egyik ember könnyebben és előbb dönt, mint a másik, de elhatározása mindenképpen hat azokra, akik még várakoznak. Tehát ösztönzésre, felvilágosító szóra szükség van, hogy minél gyorsabban fogyjon a közöstől irtózók, a »félszívűek« száma, velük egyidőben pedig gyarapodjék a mezőgazdaságot új alapokra helyezők tábora. Egyszer úgyis igent kell mondani, nemről nem lehet szó, legfeljebb arról, hogy előbb, vagy utóbb. — Mi igent mondtunk már 49-ben, de 56-ban visz- szaszívtuk, most újra kezdtük, de több visszakozz nem lesz — mondja Győrű Pál, 9 somogyaszalói Béke Tsz. elnöke. — Akkor — emlékezik vissza — voltak nem odavalók is, sokan nem szívesen jöttek közénk. 52-ben beléptek, a Nagy Imre-program után meg ki. 55-ben ismét be. Nem volt ez egészséges. 56- ban pedig teljesen feloszlott a Latinka szövetkezet. Jó páran sajnáltuk a közöst, de cserbenhagytuk mi is. Nem akartuk, hogy azt mondják: «a mi munkánk is gyarapította a szövetkezetei. most könnyen éltek.« Ezt vágták a fejünkhöz 53-ban is a kilépők. — Ez év márciusában alakítottuk a Békét. Már a Latinka Tsz felbomlásakor gondoltunk erre, csak* hát mit tagadjam, bennünk is felébredt az októberi kavarodásban a saját föld utáni vágy. És ami rossz volt a szövetkezetben, azt fölnagyft- va láttuk — ez taszított. A beszolgáltatás eltörlése, a magángazdálkodásra való újabb lehetőség meg vonzott bennünket. Oktalan volt ez a lépés. Két- és félmilliós vagyonunk volt már akkor. Ha a barcsi Vörös Csillag Tsz-t nem is kerültük volna el, de utolsók se volnánk. Szabó Károly, a szövetkezet könyvelője csak bólint. — Most az az előny megvan — folytatja az elnök —, hogy nincs közöttünk hátrahúzó, a 13 család egyformán és teljes szívvel dolgozik, mégis azt mondom, hogy kár volt 56-ban elsietni a dolgot. A beszolgáltatás megszüntetése, a 3004-es nyújtotta lehetőség egyszerre tág, szabad utat nyitott a megmaradt tsz-eknek. Hol tartanánk már, ha akkor nem vetjük el a sulykot. Százan és százan kiáltanak így föl, de még többen töprengenek. Igaza van Győrfi Pálnak, nem kellett volna felrúgni az egészet — megszabadulni a hibáktól, értő kézzel feloldani az előrehaladást gátló fékeket, szilárdan kitartani, mert ott, ahol 56-ban ezt tették, azokban a szövetkezetekben biztosított volt 57-re is, | most meg főleg biztosított a jövő. Előnyt szalaszt el, időt veszít, aki vár és tétováz: mindenütt és mindenki, aki földet művel és földből él. Somogy aszalón se lépnek a parasztok önharc és vívódás nélkül a szövetkezés útjára. Régi és 45-ös gazdák egyaránt számítgatnak, méregetik az esélyeket: hogyan lenne jobb? Szeretnék a holnapokat takaró fátylat félrehúzni" — vajon mi van, mi lesz mögötte? Ezt nem lehet, ez képtelenség. De ha tudjuk, értjük, mit miért, s ha hiszünk erőnkben, ha tudatosan és közösen, a köz érdekét is magunk ügyének tartva dolgozunk, akkor meg van oldva a kérdés: nemcsak látjuk, hanem el is érjük a célt, az akaratunk szerinti holnapot. Minden paraszt kezében ott az olló és a posztó. Az előrelátó gazda szép és kényelmes ruhát csinálhat magának..; (GÖBÖLÖS) Qlemwkára halár sietnieMost már van mit látni a mezőn. A szépet ígérő és a rossz is kiütközik. A határt járva képet kaphatunk egy- egy falu munkájáról. És az idő közeleg. Május 15—20-ig a megye mindem községében határszemlét tart egy bizottság, melynek tagjai: a tanács, a községi népfront-elnök, a termelési felelős, a földműVesszövetkezet agronómusa és a mező- gazdasági állandó bizottságok elnöke. Jó lenne, ha az iHető község párttitkára is csatlakozna a bizottsághoz. A feladat: számba venni a parlagon hagyott területet, melyik dűlőben és ki nem végezte el a tavaszi munkát, milyen a vetések fejlődési állapota, van-e még lábon álló kukoricaszár, biztosított-e a rovar- vagy egyéb kártevők elleni védekezés, s a növényápolási munka a tsz-ekben, van-e szükség pótszerződés kötésére az aratást illetően stb. Nem passzió ez. Minden gazda tudni akarja, mire számíthat, szép-e az ősszel földbe hintett mag. Az ország vezetősége is kíváncsi: mit várhatunk ettől az évtől, hol van hiba, mit mulasztottunk el, hol lehet még segíteni. A szemle-bizottságok »fel térképezik« a határt. Az a cél, hogy minden szántóföldi művelésre alkalmas terület hasznosítva legyen, s a növényápolást idejekorán megkezdhessék a termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák is. E műveletek jobb feltételének biztosításáért történik a határszemle. Gyorsabban érkezik segítség, ha tudják a felsőbb szervek, hova és mennyi gyógyszerre van szükség. JÜL Lel' z. h clő bjL NYOLCADIKOS DIÁK? Évente 100—110 ezer általános iskolás diák végzi el a nyolcadik osztályt. Százezernyi fiatal élet kerül az első útelágazáshoz, ahol döntenie kell: merre menjen. Egy résziük nem szakad el a tanulástól, középiskolákba kerül. Másik részük iparitanuló-inféze- teklben valamilyen szakmáit tanul. De mi lesz azokkal, akik egyik csoportba sem kerülnek? Ezeket a statisztika muntoake- resőként tartja nyilván*. De vajon találnak-e ezek a 14 éves gyerekek megfelelő foglalkozást? S ha nem? Az elfoglaltság nélküli gyerek az utcára jár — ez főiként a városiakra vonatkozik —, a kateintfke- resésben megtalálja a rossz társaságot, mely sok esetben a züllés útjára juttatja ezeket a fiatalokat. A VAROS VONZÓEREJE A lengyel nehézipar egyre több közszükségleti cikket gyárt A közszükségleti cikkek gyártásának arány-része a lengyel nehézipar termelésében az 1956. évi 5 százalékról tavaly 7 százalékra emelkedett,1 értéke pedig 3 milliárd zlotyról 4,7 milliárd zlotyra. Az idén a nehézipar 40 százalékkal több közszükségleti cikket termel, mint tavaly és e cikkek/ az össztermelés 8 százalékát teszik ki. A nehézipar legnépszerűbb gyártmányai a motorkerékpárok, amelyekből az idén 62 000. a kerékpár, amelyből 300 000, a hűtőgép, amelyből 20 000, a varrógép, amelyből 125 000, a mosógép, amelyből 150 000. a rádió- és televíziós készülék, amelyből 750 000, illetve 70 000 darab ( készül az idén a nehézipari üzemekben. Más a helyzet falun. Azaz más lenne, ha... És itt igen sok érvet és ellenérvet lehetne felsorakoztatni. Először- is országosan jelentkező tünet, hogy a falusi gyerekek közül na- gyon-nagyon kevesen akarnak otthon maradni, és főképpen a mezőgazdaságtól igyekszik mindenáron elszakadni a fiatalság. Az egyik általános iskolában például megkérdezték a VIII. osztály tanulóit, hogy mit akarnak csinálni az iskola után. A harminc diák közül mindössze egy akart a mező- gazdaságban maradni. A helyzet megítélésénél igen sok körülményt figyelembe kell venni, nem utolsó sorban azt, hogy néhány évvel ezelőtt boldogboldogtalant a városiba csábítottak, s az iskolákban a legragyogóbb színekben ábrázolták az iparitanuló-élet szépségeit. Most nem arról van szó, hogy véka alá rejtsük és lebecsüljük a különböző szakmákat, hanem fel kell ébrednünk, és látnunk kell, hogy a földet senki más nem fogja megművelni, mint a parasztgyerekek felnövő generációja. A nagyobb kulturális lehetőségek is a városba vonzzák a falusi fiatalokat. Pedig a falu még korántsem aknázta ki az összes kulturális lehetőségeket. Államunk igen sokat áldoz a falu kultúrájának emelésére. Az elért — kétségtelenül szép — eredmények növeléséért igen sokat tehetnének falusi pedagógusaink, akik így közvetlenül is hozzájárulhatnának, hogy a falusi fiatalság szívesen otthon maradjon falujában. Ezenkívül pedig meg keU szerettetni velük a földet, valamiképpen fél kell kelteni munkakedvüket a föld Iránt. A módszerek, amelyek segítenek ebben, még nem alakultak ki, de ehhez éppúgy hozzátartozik a pedagógusok igen nagy tapasztalata, mint a hivatalos rendeletek, határozatok, szóljanak bár azok az oktatás megreformálásáról vagy a legsürgősebb feladatok megjelöléséről. AZ ELHELYEZÉSI BIZOTTSÁGOK Jtldyik iskola környéke. Lesz a Légsűrítő Felhívás a város iskolaihoz, tanulóifjúságához Mi, a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola tanulói attól a gondolattól indíttatva, hogy szeretett városunk mindig ilyen szép, üde, tiszta és virágos legyen, mint most, elhatároztuk, hogy védnökséget vállalunk iskolánk környéke, nevetesen a Szabadság-park, a Sztálin utca és a Kossuth Lajos utca füvesítése, parkosítása, tisztasága és virágositása fölött. Ügyelni fogunk arra, hogy egyrészt^ mi magunk, másrészt a felnőttek ne tiporják le a járdaszegélyeket, ne lopják el a kiültetett virágokat, ne szemeteljenek, s őszre is lehetőleg olyan szépnek maradjon meg környékünk, mint most. Ezzel segítünk megőrizni városunk »virágos« jelzőjét:, jó hírnevét, és segítünk városunknak is, hogy ne kelljen minden évben sok tízezer forintot költenie füvesítésre. Ezzel a takarékosságot is elősegítjük, és ha kicsiben is, de hazánkat szolgáljuk. Szeretnénk, ha a többi iskola tanulói is hasonlóképpen vállalnának védnökséget iskolájuk környéke felett. Ezért mi versenyre hívunk ki minden iskolát: melyik iskola környéke marad meg a legszebbnek az őszre. Szeretnénk megkérni ezúton a felnőtteket is, segítsenek nekünk ebben a munkában, és ne haragudjanak, ha esetleg valakit szépen megkérünk, hogy ne lépjen a fűre, ne dobja el a szemetet. Kérjük a városi tanácsot is, alakítson egy{ bizottságot, amely majd az ősszel elbírálja versenyünket. Pajtások! Nagyobb fiatalok \ Fogjunk össze, és őrizzük meg városunkat szépnek, zöldnek, tisztának és virágosnak! A KAPOSVÁRI BERZSENYI DÁNIEL ÁLTALA NOS ISKOLA TANULÓI. Hódí£ a hibrid... Gondozni kell a parkot-, hogy szép legyen — Én nem láttam, nem tudom, milyen, meg drága is, nekem nem kell hibridkukorica. Kitartok a régi mellett, »lóío- gút« vetek a földibe — mondja az egyik paraszt. — Most is cseréltem, tavaly bevált. — A múlt éviben tapasztaltam, láttam a tsz kukoricatábláját; kifizetődő, idén én is vetek — hangzik más gazdák ajkáról az ellenvélemény. Mi hát az igazság? Akik termeltek már hibridkukoricát, azok tudják, nekik nincs már bizonyítékra szükség. Akik meg kételkednek az előnyében, azok — ha nem hisznek a valós számoknak — próbálják meg: legalább földjük egy kis csücskében vessenek »újfajta« kukoricáit, s csak aztán mondjanak véleményt: megéri-e az áttérés vagy sem. Nemcsak Magyarországon, az egész világon hódít a hibrid. Miás országokban a kuíkoricá’ Nevetett terület nagy -részén hibridkukorica díszük, urak még nem. Megyénkben csupán tíz százalékról beszélhetünk. Vannak faluk, ahol csak pár gazda cserélte ki tengerijét. Másutt meg utolsó szemig elvitték a termónyfoirgal- mi raktárakból (például Göl- lén). Gondolkodni és számítani •keli. Aki így cselekszik, az nyer. Cserébe egy mázsa óvári ötösért másfél mázsa kukoricát, vagy búzát kell adni. A marton vásári ötösért kettőt. Az arány tehát nem egy az egyhez. Sok paraszt itt számolja el maglát. Azt mondja: egy holdba elegendő martanvásáriért én bizony nem adok két katasztrá- lis holdra is elegendő kukoricát. De van a z éremnek másik oldala is. Egy holdon hibridkukoricából — az alsó határt vesszük — 15—20 százalékkal nagyobb a hozam. Nem követel több munkát, más éghajlati viszonyt, agrotechnikát stb. Nem ieén^esahb a másik kuigazi feladata az lenne, hogy i alaposan megvizsgálják a fa- j lusi elhelyezési lehetőségeket, hogy mennyi új munkáskézre van szükség a gépállomásokon, állami gazdaságokban, és nem utolsó sorban nagy figyelmet szenteljenek a falusi fiatalok munka- és bérviszonyaira. Ezeket a bizottságokat a Munkaügyi Minisztérium hozta létra a megyei tanácsok mellett; Tagjai: a nagyobb üzemek vezetői, a társadalmi szervek képviselői, a tanácsok ipari, munkaügyi, oktatási osztály- vezetői, az iskolák igazgatói; azért ilyen széles összetételben, hogy ezt az igen fontos munkát jól el tudják végezni; koricafajtánál, viszont a terméshozama mégis nagyobb. Tömegtakarmány és tápérték I szempontjából is előnyösebb a hibridkukorica, silótakarmány- I nak is. Tsz-ek és állami gazdaságok kivétel nélkül termelik. | Az egyéni gazdiák ideigenked- ’ nek csupán. Kezdetiben a mű- j trágyáról is így vélekedtek: fe- ; lesleges kiadás, minek az. Most | már más a vélemény. A hibridkukoricával sem történik más- ' ként. 13 .és fél vagonnal érkezett a megyébe. Túlzás lenne azt állítani, hogy úgy kapkodták, mint a cukrot — van még belőle, nem sok, pár tíz mázsa, de van. A múlt hét végén az arra illetékes megyei szervek szakemberei számba vették a készleteket és az igényeket is. Van j még kukoricát váró terület, lesz vagy akadt is már «azdá- ia a Terményforgailem Vállalat rafrtáraiiban péntekem mó-r cserére váró h.lb’-idkn.koTicár alt. Sőt ha nagyobb iaény mutatkozik arra is van mód, hegy más megyéből hozzanak Somogyiba. A lengyel élelmi*%er- ipar termékei a% öt eilégrésxhen Az elmúlt évben és ez év első negyedévében jelentősen megnövekedett a lengyel élelmiszeripar exportja. Tavaly több mint 114 millió dollár értékű élelmiszeripari terméket exportáltak a világ minden részébe, elsősorban héntesipari árukat, főleg szalonnát, sonkát és húskonzervet. Több éves szünet után ismét exportáltak 9600 tonna disznózsírt. A tojás és a baromfi az élei- I rrüszeripar másik fő kiviteli cikke. Tavaly 367 millió darab tojást szállítottak Nyugat-Németországiba, Svájcba, Olaszországba és Venezuelába. Újra megindult a vaiki vitel is. A PÁLYAVÁLASZTÁS Az iskolából kilépő ifjú ember életében nagyon nagy jelentősége van annak az elhatározásnak, hogy melyik pályára akar menni. Lehet, hogy az elhatározás reális, de lelhet, hogy csak a gyerekes ész szülötte. Minden esetre segíteni kell az iskoláját befejező diákot a helyes pályaválasztásiban is. Nem másról, mint tulajdonképpen magának a pályaválasztásnak a megkönnyítéséről van szó, s ez gyakorlatilag a pályaválasztási tanácsadók megszervezésére szorítkozik. Bár lassan vége lesz az iskolaévnek, néhány gyakorlati tapasztalatot nem árt megemlíteni. Az Országos Gyermekes Ifjúságvédelmi Tanácsban elmondták, hogy igen széleskörű tapesdolatck szerint a gyerekek pá’yavá’asztésánál a vártnál nagyobb szerepe van a véletlennek. A kialakulatlan jövő előtt álló gyereknek elég egy ötlet, s anélkül, hogy ismerné a »választott« szakmát, igen sok esetben »ha törül, ha szakad« módon kitart mellette. Vagy esetleg valamelyik pajtása invitálja egy bizonyos szakmára. így történik aztán, hogy mindössze két-három pályát tisztelnek meg túláradóan a gyerekek, egyesekről pedig nem is tudnak. Mint ahogyan, sajnos, a pedagógusok sem ismerik az összes lehetőségeket — de ezért nem hibáztatbatók, mert a felsőbb szervezés hibáiból sokkal inkább következik a zavar. Talán némiképp vigasztalásul szolgál a jövőre nézve, hogy a Munkaügyi Minisztérium októberre kiadja a magyarországi összes szakmák ismertetőjét. ES A LÁNYOK... Ha már minden problémát megoldottunk volna a 14 évesele elhelyezésénél, akkor még mindig lenne egy utolsó, megoldatlan, a lányoké. Mi is legyen velük? Eddig valahogy úgy volt, hogy a lányok elvégezték' az iskolát, s aztán azok, akik nem jutottak álláshoz, vagy nem dolgoztak otthon, a földben, magukra maradtak. Az idén már némileg igyekeztek ezen változtatni, éspedig egyes helyeken a Gazdasági Bizottság határozatára foglalkoztató üzemeket szerveztek. Itt a lányok tahári felügyelettel olyan szakmát sajátíthattak el, amelyből később is meg tudnak élni. Vagy ilyen volt a háztartási iskolák felállításáról szóló rendelet is. Érdemet levonni a tapasztalatot a téli, megyeszerte szervezett és megrendezett szabás-varrás- és főzőtanfolyamok óriási sikeréből. Ilyen nyomból kellene kiindulni, hogy valamiképpen segíthessük a 14 esztendős lányokat is az első lépések megtételében. összegezve; egy kicsit mérlegképpen is nézhetjük ezt az évet, s utalást találunk benne a jövőre vonatkozólag, amikor ismét megjelenik az újabb százezer gyerek, és helyet kór magának az életben. Remélhetőleg rendezettebb módon kap oda bebocsátást, mint eddig.- JK*Á