Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-11 / 110. szám
ca SOMOGYI NÉPLAP 7 Vasárnap, 1958. május 11. Az orvosok nyilatkozata Ml, a kapuvári kórház, rendelőintézet orvosai megelégedéssel vettük tudomásul a Minisztertanácsnak az Orvosi Rendtartás kiadására vonatkozó határozatát. Örömmel üdvözöljük az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet Orvosi Szakosztályának állásfoglalását az orvosetikai kérdésekben, és azt teljes egészében magunkévá tesszük. Valljuk, hogy orvosi hivatásunk szakmai és erkölcsi követelménye: fáradságot és időt nem kímélő, minden tudásunkat igénybevevő m?n*ká- val a hozzánk bizalommal forduld betegek életének megmentése, egészségének helyreállítása. Meggyőződésünk, hogy kórházunk orvosai munkájukat ebben a szellemben végzik. Lehetséges azonban — mint arról hírlapi közlések számot adnak —, hogy nemcsak országosan, hanem helyileg 1« egyesek orvos-erkölcsi kötelezettségeikről megfeledkezve, hivatásukkal és esküjükkel összeférhetetlen magatartást tanúsítottak. Ezek a személyek az általános síkon mozgó és valószínűleg túlzásokba bocsátkozó közlések szerint a betegek gyógykezeléséért megengedhetetlen anyagi juttatást követeltek, vagy különféle kapcsolatok alapján egyeseknek indokolatlan előnyt biztosítottak, s így a betegség súlyosságán és természetén kívül más megkülönböztetést is alkalmaztak. Az orvos erkölcsi magatartásával összeférhetetlennek véljük, ha a betegek gyógykezelésében a szakmai indítékon és a szociálisán egészségügy elvi szempontjain kívül bárminemű megkülönböztetés érvényesül. Elítélendő eljárás az, amelynél az orvosi beavatkozások, műtétek szükségét vagy a gyógyító orvos személyét nem a betegség formája és súlyossága, hanem akár valamiféle anyagi juttatás vagy annak reménye, akár személyi szempontok határozzák meg. Mind A szerkesztőség megjegyzése A szerkesztőség örömmel veszi tudomásul a Somogy megyei Tanács Kórháza és Rendelőintézete orvosi karának nyilatkozatát, amelyben megelégedéssel üdvözlik és helyeslik az orvos-etikai bizottságok felállításáról szóló minisztertanácsi határozatot, .örömünket még csak teljesebbé teszi az, hogy a kaposvári orvosi kar is azellen emeli fel eréllyei és határozottan szavát, amit április 27-i szerkesztőségi cikkünkben mi is kifogásoltunk, ami ellen mi is tiltakoztunk: »-Elítélendő eljárás az, amelynél az orvosi beavatkozások, műtétek szükségét vagy a gyógyító orvos személyét nem a betegség formája és súlyossága, hanem akár valamiféle anyagi juttatás vagy annak reménye, akár személyi szempontok határozzák meg*. Ezt vallja a kaposvári orvosi kar, s mi olvasóinkkal együtt hisszük, aszerint élnek és cselekszenek azok a cikkben említett névtelenek is. akik mostanáig másféle erkölcsöt, szemléletet is megtűrtek. Említett cikkünkben is a többséget alkotó, hivatását és az embert egyformán szerető orvosi gárdára apelláltunk. Az orvosi kar válaszolt is, s mi ezt a választ örömmel fogadjuk. Támogatjuk az orvosok jogos kívánságainak teljesítését, egyúttal mindjárt szükségesnek tartjuk kijelenteni: a közvélemény előtt helyeslésre talált cikkünk nem az orvosok ellen irányult, hanem az ellen az egy-két orvos ellen, akik visszaéltek hivatásukkal. Negyem jól tudjuk, mily elengedhetetlen kelléke az orvosi munkának, hogy fenntartás nélküli bizalom legyen a beteg és orvosa között. A betegek bizalommal fordulhatnak a kaposvári kórház és rendelőintézet és a Somogy megyei orvosokhoz, mert túlnyomó többségük kiváló szakember, és becsülettel végzi nemes hivatását, mindent megtesz a betegek gyógyulásáért. Ezúttal is kérjük orvosainkat és betegeinket egyaránt, ápolják a bizalmat, ami elősegíti a gyógyulást. Egyesek — félreértve a cikket — az örvösek elleni támadásnak vették, és igyekeztek ezt kihasználni a maguk módján. Durván beszéltek az orvossal, gyanúsíthatták, igyekeztek olyan hangulatot teremteni, mintha az összes orvos visszaélne hivatásával. Pedig mi a cikkünkben világosan leszögeztük, hogy csak egyes orvosok ilyenek. Megjegyzésünket azzal a gondolattal fejezzük be, hogy a szerkesztőség a maga tekintélyével és '.szerény eszközeivel mindig kiáll a hivatása magaslatán álló orvosok mellett, s ahol kell, alvói szükséges, megvédi a Wertes orvosi munkát az indokolatlan támadásokkal szemben. a magángyakorlat, mind a hivatali működés területén elítélünk minden olyan ténykedést, magatartást és véleményadást, amely a betegek érdekeivel, az orvosi hivatás erkölcsi és rendi szabályaival vagy a tárgyi igazsággal ellenkezik. Ezek az esetek, melyek ma még biztosan nem nagy számban fordulnak elő, élesen szemben állnak az orvosetika követelményeivel, társadalmunk szocialista rendjével, és alkalmasak arra, hogy a gyógyítás egyik elengedhetetlen követelményét: a beteg és orvos közti bizalmat súlyosan megrendítsék. Ezért egyetértünk az orvosi rendtartás kiadásával és az etika-bizottságok megalakulásával , és munkánkkal elősegítünk minden olyan törekvést, amely a gyógyítás korszerű, rendeseit, nyugodt légkörét és a tiszta erkölcsű orvosi munkát biztosítja. Meggyőződésünk, hogy a rendtartás alapján működő etikai bizottságok alkalmasak lesznek arra is, hogy a tisztes orvosi munkát a* indokolatlan támadásokkal szemben megvédjék. Ugyanakkor, amikor eme elvi álláspontunkat leszögezzük, egyben azt reméljük, hogy azok a régi jogos kívánságok, amelyek mind az orvosok helyzete, anyagi ellátottsága, mind munkaterületük szükségletei tekintetében még rendezetlenek, rövidesen kielégítő megoldást nyernek. Kaposvár, 1958. májas 8-án. A Somogy megyei Tanács Kórháza és a Rendelő- Intézet orvosai. SPORT Visszakapták a somogyszobiak elvett két pontjukat Ismeretes, hogy a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága annak idején határozatot hozott, s két büntetőpontot levont a Somogyszobi Vasutas SK- tól, mert a somogyszobi Ifi csapat nem utazott el tíalatonlellére. A fegyelmi bizottságot * az az elv vezérelte, hogy végre rendet kell teremteni az ifjúsági mérkőzések frontján. Való igaz ugyanis, hogy egyre inkább kezdett elharapózni az a szokás, hogy a csapatok nem vitték magukkal ifjúsági együttesüket. Az ifi bajnokság — amelynek pedig oly nagy szerepe van utánpótlásunk nevelése szempontjából — kezdett komolytalanná válni. A somogyszobiak ellen alkalmazott szankció elérte célját. Azóta egyetlen ifi mérkőzés sem maradt el. A somogyszobiak bizonyítani próbálták vétlenségüket az elmaradt ifi mérko'zéssel kapcsolatban, s panasszal éltek a fegyelmi határozat ellen a SLASZ elnökségénél. A benyújtott hivatalos okmányok alátámasztották a somogyszobiak által felhozott mentőkörülményeket, s ezért az elnökség legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy megsemmisíti a fegyelmi bizottság korábbi határozatát, s visszaadja a somogyszobiaknak a pályán megszerzett két bajnoki pontjukat. Az elnöki határozat egyúttal kötelezte Somogyszob ifjúsági csapatát, hogy az elmaradt balaton- lellei mérkőzését játssza le. A mérkőzés új időpontját illetően később történik döntés a két fél megegyezése alapján. Útmutató a Nemzetközi Rendkívüli Fogadóshoz El kell találni annak a hat versenyzőnek a rajtszámát, aki a verseny 12. szakaszán az első hat között ér a célba. 1-től 128-tg terjednek a rajtszámok, de 25-ös, 2S-OS, 27-es, 28-as, 28-es és 36-as rajtszámmal senki sem indult, így ezeket a számokat a tlppeléskor figyelmen kívül kell hagyni. A versenyből már többen kiestek, s ezek a következő számokat viselték: 6, 12, 24, 41, 47, 09, 71, 196, KW, 113, 116. így ezeket: a számokat se Írjuk be. Á verseny I—VI, szakaszán a következők végeztek az : -6, helyen (elöl a versengő rajtszáma): 1. Brittain (angol), 2. Blower (angol), 3. Bradley (angol), 15. Hermans (belga), 16. Joosen (belga), 17. Van der Veken (belga), 22. Koeev (bolgár). 38. "ingsborg (dán), 55. Damen (haltend), 5«. Van der Ruit (holland), «2. Levacsics (tuKoszláv), 73 Adler (NDK), 74. Grünwald (NDK), 7«. Hennlg (NDK), 77. Schur (NDK), 85. BorAZ ÚJSÁGOLVASÓ nalczyk (lengyel), 89. Królak (lengyel), 90. Pancek (lengyel), 98. Molceanu (román), 118. Venturelli (olasz), 121. Bebenyin (szovjet), 122. Kapitonov (szovjet), 123. Klev- cov (szovjet), 125. Kolumbet (szovjet). Kiket tippeljünk az utolsó szakasz első hat helyezettjének? Elsősorban a szovjet versenyzőket (121—126), főleg azért, mert a csapatversenyben a Szovjetunió a legesélyesebb. Továbbá: a fent felsoroltak közül az NDK, a holland (itt az 56-os, 57-es és az 58-as is számításba veendő), a lengyel (a 89-es mellett a 85-őst, a 86-ost és a 88-ast vegyük figyelembe) és az angol versenyzőkre gondoljunk másodsorban. A franciák közül a 49-es és az 51-es végezhet jól az utolsó szakaszban, viszont az olaszokkal (118-120) csak akkor kell komolyabban számolni, ha melegebb időben kerül sorra a verseny. Ifibajnolcsóg állása Megyei csoport: 1. Siófok 16 12 1 3 69:29 25 2. Barcs 15 123 89:17 24 3. Marcali 15 11 2 2 44:26 24 4. Lengyeltóti 16 ii5 65:45 22 5. Tat) 14 10 1 3 41:20 21 6. B.-lefle 16 106 69:34 20 7. Somogyszob 16 9 1 6 44:29 19 8. Fonyód 16 5 3 8 26:22 13 9. B.-boglár 16 3 1 11 26:52 7 IO. Böhönye 16 3 1 12 19:63 7 11. Zamárdi 16 1 2 13 21:83 4 12. Gyékényes 1515 8:98 “ NB-s csoport: 4 1. Csurgó 16 9 137:8 19 2. K. Kinizsi 11 9 1 1 44:10 19 3. KMTE 9 4 2 3 22:10 10 4. Nagyatád H 4 2 5 17:26 10 5. K. Dózsa 11 4 1 6 29:23 9 6. K. Textiles 11 3 3 5 18:19 9 7. KH Vasutas 11 2 4 5 20:30 8 8. Nagybajom 14)10 7:68Átépítik a karádi sporttelepet A sorsolás szeszélye folytán most háromhetes szünet lesz a karádi sportpályán. A karádi sportvezetők igyekeznek kihasználni ezt az időt, s átépítik sportpályájukat. A karádi községi tanács vezetői: Sehíforu Antal tanácselnök, Ladiszlai Emil tanácstitkár, no és a sportkör vezetősége kidolgozták a pálya rendbého- zásának, átépítésének tervét. Teljes egészében társadalmi munkával, útgyalu segítségével rendbehozzák a pálya talaját. Nemcsak labdarúgópálya lesz majd a gyönyörű fekvésű Szabadság parkban, hmem itt készül el a tabi járás első atlétikai pályája is. A falusi spartakiádra készülő karádi sportolók tehát most már megfelelő pályán készülhetnek fel versenyeikre. Elkészült az öltöző átépítésének terve is. Ehhez egy kis anyagi támogatásra is szüksége lenne a sportkörnek. Ezt a segítséget elsősorban a megyei sporttanácstól várjuk mi, karádiak. Mészer János Botvinnik visszahódította a sakkvilágbajnoki címet Izgalmas küzdelem után befejeződött a Botvinnik—Sz-miszlov sakk világbajnoki döntő mérkőzés. A 28. játszmában Botvinnik döntetlent harcolt ki, ezzel 12,5:10,5 arányban megnyerte a páros mérkőzést. Botvinnik ezzel a győzelmével vissza-hódítptta attól a Szmiszlovtól a világbajnokságot, aki legutóbb tőle szerezte azt meg. jött ki a számítás. Végül is azzal biztatott, hagyjam csak, annyit ö is íealkuszik a piacén. Különben is hoi»»eeu »ég marad a vasárnapi ételbűi, egy napot megspórolunk, s fev cssfc kedden kell majd bevásároljon. Ezzel elintéztük hát a hároraszáznyelcvaH lej dolgát, s megsiywgoóít&tíimB;. Utána, hiába nem akarództam, sétálnom kellett egyet, míg az új asszony rendbeszedi magát, hogy délután meglátogassuk anyár^éKat. Egy lavórból áHoét akkor is a fürdőszobájuk. |7 g-y félórái ámbolygás utón hazamentem, hadd lám, *1 elkészült-e. Hát elkészülni elkészült, csak éepen , nem jöhetett. Bent ült nálunk a vetünk egy udvaron Iáké szőnyegár»* asszony, egy bé-rams-sékl eigánynesiurny, s úgy dicsérte a feleségem szépségét és fiatalságát, nem győzött pirulni belé. — Gyönyörű pár! — mondta, hogy én is beléptem. — Jaj, őrizse meg a szerencséjét! Ez a legszebb idő — bizonygatta. — Várjon, vessem ki a boldogságát — húzta elé a már agyonforgatott kártyáját. És ott Stt a nyakunkon, és vetette a kártyát éneklő hangon. Kétségbeesetten iparkodtam elfogni a feleségem tekintetét: — Mi lesz már, küldje el vafethogy! -De í szegény eiwk ült elgyávultan, s erőltette magára a kedvességet. Ahogy kesébb bevallotta, mind azon rettegett, nehogy én valahogy megsértsem a vendéget. S két bugyuta fiatéi, megmeeeanni sem mertünk, ö meg a kártyavetés után Is ott ült, s beszélt, öiesért egyfolytában. Megdicsérte a siíonunkat, a térítőnkét, s bevégezte azzal, hogy majd, ha sok pénzünk lesz, vegyünk tőle egy szép szősyeget, s altkor jöhet hozzánk bárki, nem maradunk szégyenben... — De várjanak csak! — ugrott tél hirtelen, és kisietett az ajtón. — Hadd el, kedves, mindjárt elmegy — próbáltam vigasztalni, Többet nem is mondhattam, mert már jött vissza az asszony, s egy SsszegüngyMt szőnyeget cipelt az, ötében. Egy szót sem szólott, csak félrerakta az asztalt, elterítette a szőnyeget a ózdién, visszatérté az asztalt, ehrenéerte ügyesen. Aztán diadalmasan nézett ránk. — Na, hogy mutat? — kérdezte. Valóban, mutatott az a fene szőnyeg, egész barátságossá vált. tőle a szeba. De mi csak néztük gyámoltalanul. Végül is. bc»y valamit szól kink, mezké-dertem tőle: — Vajon menynyibe kerül egy ilyen szőnyeg? ’Begyintett. — Tiszte ajándék. De most még n*"*» v*W maguknak, drága — mondta. — Majd... — « a—«» *-!•**« lassan össtegöngyöfíteri. rte azt n megfest csak visszasírni- tóttá a padlóra, s elgondolkozva nézte. — Mennyit tudnának adni érte? — kérdezők rém blr- teieu. — Előbb mondja meg a* áoát — igyekezett rajtam segíteni a feles«©»», de bizony ő is elpirult, mikor arra gondolt: pénz nélkül, né, máris alkuszik a szőnyegre. A * asszony tette magát, hogy gondoUioatk, majd ránk ‘ - nézett, s mondani kezdte nagy őszintén: mivel olyan kedv seek és fiatalok vagyunk, már azt se bánja, ha kárával is marad: nekünk adja a srtrayeget 1208 lejért. — Látják, irályén bolond vagyok — tette utána —, ha az ura®» megtudja, agyonüt. — Jaj, Istenem, honnan lenne nekünk annyi pénzünk? — nevetett kínos zavarában a feleségem. S utána csend lett egy darabig. — Hét mennyi pénzük van? — kérdezte meg tőlem az asszony. — Hát annyi nines, hogy szőnyeget is vehessünk belőle — próbáltam kivédem a kényes kérdést. Az asseony lehajolt, hogy összehajtogassa a szőnyeget, aztán csak legyintett. — Maradjon még itt holnapig — mondta — maguk nem piszkeijük össze. — Avval elköszönt. Mi is el tőle örömmel. Igen, de a* ajtóból “még visszafordult: — Tudják mű, ezerszáz lejért legyen a maguké — mondta, s nézett ránk jóságosán. Már döhösített, hagy annyira mézes keil legyek akkor, amikor legszívesebben kidobtam volna azt a szőnyeget. — Hiába, nénikém. nincs annyi pénzünk — iparkodtam kíméletese« visszautasítani. Megnézett komoran. — Mennyit tud adni érte? — kérdezte kurtán. Na várj csak, gondoltam, mindjárt kimész te! — ötszáz lejt! — mondtam ki határozottan. Igaz, előbb négyszázai akartam mondani, de azt már nsagam is restelltem. Flsafmyüüködve legyintett, s azzal csakugyan kiment. Kacagva néztem a feleségemre, s egy kicsit büszkén, hogy milyen jól edntéztens. — Ez sem jön ide többet szőnyeget áru-bit! — dicsekedtem. ff'' sakhát kár volt előre dicsekedni. ABg jöttünk vissza 'J anyáméktél, már újra bent volt nálunk az asszony. — Megfőztem ám az öreget! — újságolta örömmel. — Ezer lejre lehagyta maguknak a szőaj’eget — mondta. Mi pedig se rá, de se egymásra nem mertünk nézni. Végül Inkább nyekeregtem, mint msmdtzm: — Hiába, nénikém, ötszáz lejnél nem tudunk többet adni, nincs több pénzünk. — És akármit és mennyit beszélt, csökönyösen megmaradtam az ötszáz lejnél. Gondolkozott egy darabig, aztán rettentő ijedtségemre leengedte a szőnyeg árút küenesaáz lejre. Ez az utolsó szava — mondta. — Nem, adósságot nem csinálok — mondtam. — Nyolcszáz lejért kell? — kérdezte kurtán, s már szinte haragosan. — Te jó Isten! — rémültem meg most már teljesen. — Éz még ötszáz lejért is ide fogja adni! — gondoltam. És hogy a feleségem is erre gondolhatott, azt onnan láttán, hogy nagy barna szemei sainte könnyesen könyörögtek felém: mentsem meg a háromszáznyolcvan lejünket. — Nem kell se nyolcszázért, se hatért, nines annyi pénzünk — lettem erélyesebb. Erre kiment, de a szőnyeget otthagyta nálunk. Mór vacsorázni sem tudtunk. — Meglátod, ide fogja adni ötszázért te! — járkáltam izgatottan a szobában. — Csak lesse, hogy szőnyeget vegyek tőle! — fogadkoz- tam mérgesen. S akkor csak kopogtattak. A z asszony jött vissza, de nem egyedül. Hozta az urát is. Elöl jött az ember, ő csak a háta mögött integetett nekünk biztatóan, — Látod? Hát nem gyönyörűek? Mint két gerle. Hadd. el, legyen szerencséjük. Kiveszed majd máson, akinek van ... S kénytelen voltam belátni, hogy tényleg jót akar tenni velünk ez az asszony. S amitől féltünk, bekövetkezett. Nekünk hagyták a szőnyeget ötszáz lejért. At kellett szaladjak bátyámékhoz, a sógoromhoz, s pénzt kérjek tőlük kölcsön, hogy kipótolhassuk azt a háromszáznyolcvanat. S ez idáig még a vidámabbik része a szőnyegügynek, a szomorú azután következett. Másnap még voK, ahogy volt, ettük a vasárnapi maradékot, de azután két napig a feleségem egyetlen nászajándékát, a dívány- párnát ettük, amit az ószeren kellett eladjon egy félnap! ácsorgóé után. Csütörtökön pedig csalánt ettünk kölessel. És pénteken délután, a mézeshetünk hatodik napján, bármennyire is iparkodott tartani magát a feleségem, meg kellett bizony fogózkod.jon a lógólábú asztalba. — Mi van veled? — ugrottam hozzá ijedten. — Nem tudom, csak szédülök... — mosolygott sápadtan. Egy kis szünet után megszólalt: — Én nem bánom, de csalánt többet nem főzök! — Ezt még kacagva mondta, de aztán elfordult tőlem, s hiába törölgette a szemét, s igyekezett titkolni, láttam, hogy sír, ha akarja, ha nem. H át ez a mi szőnyegünk története. De a feleségem akkori könnyei is abba az edénybe hulle+tek. amelyből aztán az én írói Memléleteua kicsordult.
