Somogyi Néplap, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-11 / 110. szám

SOMOGYI NTPPT.AP 3 Vasárnap ,0!:« máfus 11. zorgalmas munkával EMBERI MÓDON ÉLNEK A S3 éves Szöllősi József, egykori igáskocsis megelégedetten mosolyog a tavaszi napsütésben. Minden út Répáspusztára vezet Szinte így lehetne mó­dosítani a régi Rómára vonat­kozó mondást, látva a Kapos­vár felől szaladó kövesútból kiágazó keskeny vagy már szélesebbre járt keréknyomo­kat, amelyek mind egyfelé hú­zódnak kisebb-nagyobb kanya­rokkal: a távolból jól látszó emeletes, fehérre meszelt mag­tár irányába. A nagy épülettől nem mesz- sze található az Első ötéves Terv Tsz irodája. Előkertjé- ben idősebb férfi dolgozik, ala­csony, friss fájó, messziről sár­gálló léckerítést állít fel. Hiá­ba, tavasz van, mindenütt csi­nosítják a házakat, kerteket. Áz örökké megújuló élet kis virágai, a tsz-tagek óvodás gyerekei is azért hamcúroznak most egy néni felügyelete alatt az iroda előterében, mert kis szobácskáiikat, óvodájuk épüle­tét tatarozzák, szépítik a kő- műves-brigád tagjai. Szöllősi Ferenc tsz-elnököt hiába kerestük az irodában. »A mezőre indult néhány per­ce« — igazítottak útba, s nem volt mit tenni, utána kellett iramodni, mert ha egy közös gazdaság vezetője egyszer ki­veszi magát a földekre, benn ugyancsak jó ideig várhatják a közben érkezett látogatók. Most láthatóan nem szívesen veszi a marasztalást. Fonto­sabb minden beszédnél a mun­ka ilyenkor tavasszal — ezt le­het leolvasni arcáról. Érthető. Az itt élő, dolgozó 102 tsz-tag az elnökkel együtt az Első öt­éves Terv megalakulása óta először művel több száz hold ! földet úgy, hogy azt a magáéi­nak is mondhatja. Azelőtt? Nos igen. Alig tizenhárom évvel ez- j előtt nagyrészük ugyanilyen,! tavasszal szépen viruló szántó- 1 kon gömyedezett nap nap után. sok évtized minden erőt kisaj­toló munkájában szerzett sok­féle baj, betegség, alig tud lábraállni. Ilyenkor azért, a fák virágbaiborulásánaik ide­jén, amikor a földekről is va­lami különös, de nagyon jó il­latot hoz be a szél, elfelejt min­dent, s ideje nagy részét a ház körül, apró munkákkal tölti. Hányszor hallotta már vissza­emlékezéseit az itt lakók közül talán mindenki! Mégis, soha­sem érdektelen meghallgatni, amit ő mond, hiszen arról be­szél, amit soha senki nem kí­ván vissza a tsz-tagok közül, mert továbbra is úgy akarnak élni, ahogy most: emberi mód­ra. Szöllősi bácsi pedig, éppen úgy, mint nagyon sok szegény parasztember, ezzel nem dicse­kedhetett egész fiatalsága során. Még alig töltötte be a 14. esz­tendőt, amikor dolgozni kez­dett. Nem a sajátjukban, az nem volt, hanem egy színész birto­kán. Aztán Szalay Imre kép­viselő úrnál kocsiskodobt, aki úgy «képviselte« az egyszerű embereik érdekeit, hogy a lehe­tő legalacsonyabb bért adta a szántóin verejtékezőknek. Ki­nek lehetett ez jó? Szöllősi Jó­zsefnek nem. Továbbáll! hát, de mit érhetett el vele? Csö­börből vödörbe, Szalaytól Jan- kovich grófhoz vezetett az út­ja. 1920-ban aztán itt, Répás­Ugyanígy volt köteles tenni a távozáskor is.; s — No, de velünk ilyesmi azért sohasem esett meg — folytatja egy kis szünet után —, mert minket a herceg nem is látott. Amikor ő látogatóba érkezett, a magamfajtákat gondosan eldugták. Az istál­lókban maradt egy ügyeletes a lovaknál, a többi meg tűnjön erre-arra. Csak nem gondolhat­ta valaki, hogy őhercegsége kí­váncsi az igáskocsisokra? Szöllősi József, egykori igás­kocsis nyolcvanhárom évével most megelégedetten mosolyog a tavaszi napsütésben. Arra gondol, hogy legalább fiainak, lányainak nem az jutott osz­tályrészül, ami valamikor ne­ki. Itt van például ez a Feri gyerek. Ki hitte volna valami­kor róla, amikor a nagy csa­ládban még oly szűkén jutott kenyér az örökké éhes apró­ságnak, hogy egyszer, egy ter­melőszövetkezet elnöke lesz. Ráadásul még nem is rossz. Érti a dolgát. — Nagy tervekkel indultunk ennek a gazdasági évnek — mondja az elnök-fiú az irodá­ban, az egyik papírokkal teli asztalra dőlve. — A tsz összes vagyona már meghaladta a négymillió forintot, ezt tovább akarjuk gyarapítani, de a zár­böző zöldségféléket a városiak számára, öt holdon most ül­tettünk el francia barack­csemetéket, 4 holdon pedig ri- bizlit és egrest telepítettünk. Az iroda egyik falán kis, csi­nos házak rajzait fedezzük fel. — Tizenöt ilyen házat sze­retnénk építeni ebben az év­ben — mutat rájuk az elnök. — Az építkezni akarók a költsé­gek egy részét készpénzzel ki­fizetik, a többire pedig hosz- szulejáratú hitelt kapnak. — Sok építeni valónk lesz a jövőben, s az bizony sok visz. Egy pénzt élj ií méter felmenő fal építésének a költsége például 28 forint 60 fillér. Egy magán kisiparos vi­szont 112,80-at számít érte. Hát azért mi sem vagyunk ellensé­gei a saját pénzünknek! Építé­si brigádot szerveztünk. Tizen­két kőművesből és négy ácsból áll. Mérnök a vezetőjük. Mun­kaegység szerint díjazzuk őket. így mi is jól járunk, meg ők is. Ha kell, másutt is segítenek, így például a pusztakovácsi Uj Erő és a karádi Búzakalász tagsága kért már minket, hogy adjuk kölcsön őket..: Az állattenyésztésre terelő­dik a szó. Az irodában azonban ezt nem lehet folytatni, meg kell kérdeni a legilletékeseb­bek, a velük foglalkozók véle­Az elnök rövid megbeszéli se a gépállomás dolgozóival. Nagy tervekkel indultunk ennek a gazdasági évnek ... de a termés, a kenyérnek való csak morzsákban jutott az asz­talára. Él itt Répáspusztán egy öreg­ember: Szöllősi József. 83 esz­tendős, a ha néha alőfogja a Az én nevemet Írták be először a tagok listájára ... pusztán telepedett meg csa­ládjával. Herceg Eszterházy in­tézője nagy «ranggal« ruházta fel: igáskocsis lehetett egy ilyen excellencies úr birtoká­nak apró darabkáján! — Bizony, »szegény ember« volt ám a mi hercegi urunk — mosolyog ravaszkásan az idős ember —, alig volt neki 275 00C hold földecskéje... Azért azt meg kell adni, minket minden esztendőben egyszer megláto­gatott. Akkor végigjárta a pusztát, de nem ám akárho­gyan, mert ugye, a rang köte­lez. ö elől ment az intézővel, s utánuk jó nagy távolságban a kíséret nagy csoportja. Ha ezek egyikétől valamit meg akart kérdezni, magához intet­te, s a hívottnak, közelébe ér-. ve, hatszor kellett bókolva | me^hnjctlju tiűS!teÍ£Í6 jfhéi 11, számadáskor több pénzt is sze­retnénk adni egy munkaegy­ségre. 1957-ben 50 forintot osz­tottunk, most úgy kell dolgoz­ni, hogy sikerüljön a tervezett 52. S ezt mind pénzben kapják a tagok. Terményt csak annyit, amennyi az életfenntartáshoz szükséges. A felesleget aztán közösen értékesítjük, hogy a januári közgyűlés határozata értelmében megszűnhessek a piacozás, ami csak elvonja a közös munkától az embert, a fogatot egyaránt. Az iroda előtt húzódó utcá­ról szekérzörgés hallatszik be. Egy kétlovas fogat a mező fe­lé igyekszik trágyával megra- kottan. Szöllősi Ferenc most a remélhetőleg bő termést adó földekről kezd beszélni: — összesen ötszázhatvan hold földünk van. Ebből 440 szántó. Százharminc holdon búzát, 103-on őszi árpát, 40-en zabot, 10-en tavaszi árpát ve­tettünk. Lesz húsz hold diny- nyésünk is. A tervezett öt hold helyett 13-on termelünk kulön­ményét is. Útközben azonban “még elújságolja az elnök: t — Az idén már egy új jö­vedelmi forrásunk is lesz. A dombóvári halgazdaságtól át­vettünk egy harminchárom holdas tavat. Ök elhanyagol­ták, nekünk meg jól jön. Már hoztunk bele tíz mázsa nyolc­van kiló ivadékot és rövidesen megérkezik a törzsállomány is. Reméljük, jól hoz a konyhára a baromfitenyésztés is. Kétezer előnevelt kacsát és ezer puly­kát szeretnénk értékesíteni. A meglévő 224 magyar parlagi tyúkhoz újabb hatszázat vásá­rolunk ... Az ugyancsak terven felül létesített virágkertészet üveg­tetős melegágya közelében kis falka sertés legelészik. Rövid beskecses, pödört bajuszú em­ber vigyáz rájuk. Ö Halasi András, a sertéstenyésztés fe­lelőse. Az elnök hangjában kÍ6 büszkeség érződik, amikor azt mondja: — 1955-ben Munka Érdem­renddel tüntette ki Halasi bá­Szöitósi László Kossuth.díjas tehenész Oajkával, csit a kormány. Kitűnő eöeté- si eredményt ért el sí? — Régen foglalkozom ón már sertésekkel — indokolja a jó teljesítményt az 59 éves férfi —, miért ne legyen a tapasz­talataimból haszna a szövetke­zetnek is, amikor nekem szin­tén többét jelent a több ter­mény, több jószág. Halasi András 1950-ben, a megalakuláskor lépett az Első ötéves Terv Tsz-be. — Méghozzá az én nevemet írták be először a tagok listá­jára — teszi hozzá büszkén, amikor az ólak felé megyünk, hogy megmutassa az állo­mányt. Hát ezek valóban gyönyörű jószágok! Az egyik fedett rész­ben 53 négyhónapos malac ug­rándozik, játszik nagy vidá­man. Mind olyan jól fejlett, hogy választani nem is lehetne közülük. A nyitott részen meg hetven nyolchónapos bacon süldő fogadja gondozóját, s majd megölik egymást, amikor a vályúikba kerül a »tízóraira« felszolgált fölözött tej. Érthe­tő, hogy ezekre a jószágokra büszke Halasi András és az egész tsz tagsága. De van ám még egy állat­tenyésztéssel foglalkozó büsz­ke ember a közös gazdaságban! Hát erre mert-e gondolni valaha édesapja? Nem nagyon. S ma büszkeség töltheti el, ha maga előtt látja ezt az élet­vidám, erős, 42 éves férfit, Kossuth-díjas fiát. De nemcsak ilyenkor csillognak örömtől mosolygóén Józsi bácsi sze­mei, amikor ők hárman, az apa, az elnök Ferenc meg a te­henész László együtt vannak; Elfelejti a régmúlt minden ba­ját, kínlódásait akkor is, ha lányaira, Szántó Jánosnéra, Csik Györgynére, Kovács Fe- rencnére pillant, akik szintén a tsz tagjai. Vagy itt van Szöl­lősi István és fia, a Pista gye­rek, akik a nemrégen vásárolt okos kis géppel, az Agrostroj- jal a gyümölcsös fáit permete­zik éppen Mindannyian nagyon kedve­sek számára. Nemcsak azok, akikkel rokoni szálak fűzik össze, hanem az »idegenek« is; Az ő szájából hallva, ismerve gondolkodását, csak idézőjellel használható ez a szó, hiszen végeredményben mindannyian egy tőről származnak az Első ötéves Terv Tsz tagjai; Az alig egy évtizeddel ezelőtt még nincstelen, kisemmizett, nyomorgó parasztemberek so­rából. Ezek az emberek most végre úgy kezdenek élni, ahogy sze­Egy Ms igazítás az Agrostrojon és folytatódhat a permetezés. Szöllősi bácsi másik fia: Lász­ló. Mikor megtaláljuk a tehén­istállóban, valamiért éppen mérgelődik, de a szigorú rán­cok hamarosan elsimulnak, amikor kérjük, mutassa meg a legjobb tehenet. — A legjobban tejelő a Daj­ka —lép az istálló végében ál­ló jószághoz. — Harmincegy liter tejet ad naponta. De azért a többi sem rossz. Az Olga, Bözsi, Sári, Nusi mind nagyon jól tejelő tehenek.;: Szöllősi László, a tehenészet vezetője szintén kitüntetett. Mégpedig az egyik legnagyobb kitüntetés birtokosa: Kossuth­díílftüiAI rettek volna. Emberi módon, nyugodt, szorgalmas munkával, a maguk boldogulására. Vég­re! Tisztelet és megbecsülés jár érte nekik. Az idős ember ré­széről pedig még nagy-nagy szeretet, mert amíg Szöllősi Ferenc, Szöllősi László, a há­rom leánytestvér, Halasi And­rás és a többiek mind ilyen jó egyetértésben, eredményesen dolgoznak, itt nem lesz úr még egyszer a herceg, s a termé­keny föld javai ezeké az em­bereké maradnak Répáspusz­tán. Irta: Weidinger László Fényképezte: firábnar Gyufr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents