Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-13 / 87. szám

Vasárnap, 1958. április 13. 3 SOMOGYI NfiPLAP HÁBORÚ VAQY BÉKE! /§ NEMZETKÖZI POLITIKA küzdőterén korunkban ** éles küzdelem folyik a háború és a béke erői között. A nyugatról kiinduló háborús politika fő célja a Szovjetunió és az egyre erősödő szocialista világrendszer egységének meg­bontása. E céltól vezérelve a nyugati politikai vezető körök az elmúlt évtizedben minden eszközt felhasználtak a fojtogató és kölcsönös bizalmatlanságot szülő hidegháború fokozásara. Legújabban atombombákkal felszerelt repülők keringenek a nyugati államok városai fölött. A NATO országai elvileg elhatározták, hol építelek atomrakéta-kilövő bázisokat. S mindezek szükségességét azzal magyarázzák, hogy a »■nyu­gati világot egy keletről jövő támadás veszélye fenyegeti«, önámítás volna azt hinni, hogy ez a hazug propaganda, ez a veszélyes és kétszínű politika nincs hatással az emberekre. A nemzetközi helyzetet más erők is befolyásolják, irá­nyítják. Nőttön nő a Szovjetunió és az egész szocialista tábor erkölcsi súlya és befolyása. Szélesedik és szilárdul a hala­dást és békét követelő emberek sokszáz milliós tömege. S hogy ez így van, az annak a felvilágosító munkának is kö­szönhető, amely türelemmel és értelemmel magyarázza az embereknek az események összefüggését, a nemzetközi hely­zet alakulásának mozgató rúgóit. Az egyes ember természe­tesen békét akar, de szeretné, ha egyéni törekvését a hiva­talos politika is kifejezné, támogatná. S ahol igazán demok­rácia van, ott a hivatalos kormánypolitika: békepolitika; ott törvényerőre emelkedik a békéért folyó harc, a népek ba- rátkozásának eszméje. így van ez a mi hazánkban is, ahol az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar nép békeakaratát. Nem nehéz észrevenni, hogy az emberiség nemzetközi színpadán új drámák próbája folyik. A hidrogénbambák kí­sérleti robbantásai háborús összeütközés nélkül is óriási ve­szedelmet jelentenek. Előttünk áll és megoldásra vár a há­ború vagy béke, a pusztítás vagy az építés kérdése. Nem két­séges, hogy a világ népei a békét, az építést választanák. Ha már felismerjük, hogy a társadalmi fejlődés jelen szakaszá­ban nem elkerülhetetlenek a háborúk, akkor határozott erő­feszítéseket kell tennünk, hogy megvédjük a békét. Kilátá­saink biztatóak. A békéért folyó küzdelemben új tényezők léptek porondra: a szputnyikok és a békekiáltvány. A szput- nyikok megjelenése zavart és csodálattal vegyes megdöbbe­nést váltott ki a Nyugat politikai köreiből. A nyugati köz­vélemény csodálkozással vette tudomásul, hoey az elmara­dottnak hitt Szovjetunió olyan tudományos felfedezéssel gaz­dagította a világot, amely természetszerűen közvetlenül is hat a nemzetközi erőviszonyok alakulására. A Szovjetunió ereje tudatában, nagyszerű sikerei ellenére sem változtatta meg hangját. Sőt! Kezdményező szerepe volt annak a béke- kiáltványnak a megalkotásában, amely a háború veszélyének elhárítására, a népek nemzetközi együttműködésére hívja fel a világ valamennyi jóakaraté emberét. A békekiá’tvány a háború és béke perdöntő okmánya. Feltárja a világ közvéle­ménye előtt a békét fenyegető jelenségeket és bemutatja a háborúra spekuláló erőket. Napjaink politikai életét nemzetközi síkon elsősorban a csúcstalálkozó gondolata foglalkoztatja. Eizonyos, hogy a nagyhatalmak vezetői a népek akaratának megfelelően tár­gyaló asztalhoz ülnek és megtalélják a kivezető utat a jelen megrekedt állapotából. A Béke-Világtanács a legfontosabb láncszemet ragadta meg azzal, hogy a leszerelésre és a nemzetközi együttműkö­désre összpontosítja a bókemozgalom erőit és a nyár folya­mán — július elején — világkongresszust hív össze. Az a hír, hogy a Béke-Világtanács, a népek békeakaratának nagyte­kintélyű nemzetközi testületé ismét kezdeményező és össze­fogó javaslattal lép a világ elé, nagy érdeklődést keltett ha­zánkban is. A béke hívei megyénkben is sokféleképpen adtaik kife­jezést bizakodásuknak. Békebizottságaink is erősítik népünk­ben a nemzetköziség eszméjét, annak a tudatát, hogy a népek nemzetközi összefogása és egységes fellépése formálni képes a világ sorsát. A népek békemczgalma a nemzetközi helyzet formálójaként szerepel a világ közvéleménye előtt. És való­ban, békemozgalmunk akkor lehet igazán erős, ha az egyes ember tudatosan és aktívan támogatja célkitűzéseinket. A világkongresszus előkészítése közben új színnel és tartalom­mal gazdagítjuk a magyar békemozgalmat. Az Országos Bé­ketanács kezdeményezésére ez év májusában megrendezzük hazánkban a »Népek Barátsága Hónapját«, melynek záró­aktusa az V. magyar békekongresszus lesz. A barátság hónapja és az V. magyar békekongresszus mintegy előhangja lesz a népek nagy találkozójának, a le­szerelési világkongresszusnak, és Európának ebben a részében számos nép képviselőjének jelenlétében teszünk hitet a lesze­relés és a nemzetközi együttműködés nagy eszméi mellett. Március 19-én megalakítottuk a Hazafias Népfront me­gyei békebizottságának akció bizottságát, amely már kidol­gozta a Népek Barátsági Hónapjának politikai és kulturális programját. A programban békegyűlések, barátsági estek, szovjet, lengyel, német, cseh, bolgár, kínai, olasz, jugoszláv élménybeszámolók, munkás-paraszt találkozók, kirándulások, valamint magyar—jugoszláv határtalálkozó, szovjet technikai hét, s a jugoszláv állami népi egvüttes megyénkbeni vendég- szereplése szerepel. Ezenkívül »Népek zenéje« címmel hang­verseny és irodalmi estek lesznek. Május 9-én, a fasizmus felett aratott győze'em napján ünnepi békenagygyűlést szer­vezünk a Népek Barátsági Hónapjának beindító lépéseként. Áprilisban megyénk minden községében küldöttválasztó béke­gyűléseket tartunk, ahol a legjobb aktivistákat megválaszt­ják a megyei békekonferenciára. Május 9-én a megyei béke- konferencián pedig a legjobb békeharcosok részvételével ta­nácskozzuk meg a békemozgalomban elért eredményeinket, tennivalóinkat és megválasztjuk Somogy megye küldötteit a békekongresszusra, amely június 7-én, 8-án ülésezik Buda­pesten. Tudjuk, hogy sok és nagy feladat vár a magyar béke­mozgalomra. Kérjük és várjuk megyénk valamennyi béke­harcosának segítségét feladataink megoldásához. A Népek Barátsági Hónapjának megrendezése, az V. magyar békekong­resszus előkészítése lehetőséget ad számunkra, hogy hirdes­sük és magyarázzuk a népek összefogásának szükségszerű­ségét, erősítsük békemozgalmunkat, öntsünk hitet a kétke­dőkbe, keltsünk reményt a csüggedőkben és szilárdítsuk meg az ingadozókat abban a meggyőződésben, hoggy a békéért folyó nemzetközi küzdelemben az élet fog győzedelmeskedni a pusztítás szelleme felett! ,1# I KIS ORSZÁG VAGYUNK, nem mi döntjük el a vi­lág sorsát — mondják sokan. Ez igaz. De ha a kis nepek egyesítik erőiket és összefognak a békeszerető nagy nemzetekkel, térdre kényszeríthetik a háború erőit. A nem­zetközi békemozgalom eddig is több nemzetközi konfliktus megoldásában játszott közre, eredményesen. Bizonyos, hogy a jövőbeni hatása a nemzetközi helyzet alakulására még in­tenzívebb lesz. Ehhez azonban a magyar békemozgalom ered­ményes munkája is szükséges. Kitartó békeharcunk, akara­tunk és építő munkásságunk meghozza eredményét, mert a mi erőnk is ott lesz a nemzetközi bókemozgalomban, mely léfogja majd a háborús uszítók kezét, megakadályozza a há­ború kirobbantását és kivívja az éltető békét a világnak. Nagy Lajosné i 0 ♦ 1 ♦ I t EREDMÉNYEK ÉS TERVEK ŐRTILOSON Nagy fába vágta a fejszét az őrtilasi if júság, amikor a Lu­das Matyit kezdte tanulni. A kéthónapos állandó munlca azonban meghozta a maga gyümölcsét. Húsvét vasárnap­ján este színre került a Mó­ricz Zsigmond által átdolgo­zott remekmű és osztatlan si­kert aratott a zsúfolt nézőtér előtt. Igaz, többen is megnéz­ték volna, de a tanterem ki­csinek bizonyult. Hisz a szín­pad is jelentős helyet foglalt el. Nehéz dolog egy kis faluban a színdarab rendezés. Különö­sen Öriiloson, ahol nincs kul­túrotthon, nincs rendes szín­pad, hiányzik a villany. Igaz, van lelkes kultúrgárda, amely­nek tagjai nem rettennek visz- sza a hiányosságok miatt. (A Ludas Matyiban pl. 30 szerep­lő (működött.) Az igények azonban növeltednek és szeret­ne ezzel őrtilos is lépést tar­tani. Így született meg Bánki István tanító fejében az az öt­let, hogy színpadot kellene építeni az egyik tanteremhez. Ez az átmeneti megoldás jó lenne a kultúrotthon létesíté­séig. A tervet még nem vitat­ták meg a község dolgozói, de egészen biztos, hogy min­denkinek tetszeni fog. Remél­hető, hogy az illetékes fóru­mait sem zárkóznak el a szín­padépítés elől és minden tá­mogatást megadnak. Itt kell megemlíteni, hogy Ortilos már régóta áhítja a villanyt. A bevezetés előtt azonban sok akadály van. Pe­dig egy kis jóakarattal meg lehetne oldani a problémákat, hiszen a Icét legszükségesebb megvan. Az egyik az, hogy az őrtllosi kertek alatt fut el a nagyfeszültségű vezeték, ahon­nan Zákány is az áramot kap­ja. A másik, ami szintén fon­tos: az akarás és áldozatkész­ség sem hiányzik a község lakóiból. Sz. 3. Az idei Budapesti Ipari Vásár minden eddigit meghaladó látogatottságra számít Az idén megrendezésre ke­rülő vásár már arányaiban is kifejezésre juttatja lényeges fejlődését a tavalyival szem­ben. A vásár területe csaknem kétszerese a tavalyinak, s eb­ből a kohó- és gépipari válla­latok 7000 négyzetméter fe­dett és 200 négyzetméter sza­bad területet igényeltek. A könnyűip>ari vállalatok mint­egy 1500 négyzetméterre tar­tanak igényt. Az Építésügyi Minisztérium vállalatai 4000 négyzetméter területen önálló pavilont építenek és lakásbe­mutatókat tartanak. Az élel­mezési vállalatok ugyanakkora területen konzervkiállítást ren­deznek, míg a nehézipar a szá­mára fenntartott hatalmas — 3300 négyzetméternyi — terü­leten nagyszabású kollektív ki­állítással vonul fel. A kisipari szövetkezeti moz­galom tízéves évfordulója al­kalmából az OKISZ irányítá­sával két külön pavilonban szerepelnek majd a szövetke­zeti cikkek, míg a hazai kis­ipar egy különálló tágas pa­vilonban mutatja be termé­keit. A budapesti állami helyi­ipar 2500 négyzetméternyi te­rületen állít ki. A vásár jelentőségét csak még inkább hangsúlyozza több baráti állam, úgy mint a Szov­jetunió, Kína, Lengyelország, az NDK és Románia részvé­tele. Hogy az üzemek dolgozói mi­nél kényelmesebben, hétközna­pokon is megtekinthessék a vásárt, a rendezőség úgy hatá­rozott, hoggy a vásárt ezúttal naponta délelőtt 10 órától egé­szen esti 10 óráig tartja nyit­va. A Fővárosi Elektromos­művek Budapesten még eddig nem alkalmazott különleges hatásvilágítással és újszerű fénytestekkel, látványosságnak is beillő nappali világítást biz­tosít az esti órákban. Tekintettel a várható nagy érdeklődésre, naponként hat divatbemutató is lesz a leg­újabb divatmodellekből. Az idén is megrendezik a számos értékes főnyereménnyel és egyéb nyereményekkel egybe­kötött tárgysorsjátékot. A vá­sár vidéki látogatói részére ez­úttal is biztosítják a jelentős utazási kedvezményeket. . vasárnapi tárca cénmmtájia átüált&zásxL Nahát, hogy ez az Anna­mária hogy megváltozott? Szinte nem akartam hinni a szememnek, fülemnek ... Pedig tizenhárom év alatt hozzászokhattam volna a meglepetésekhez, az emberek gondolkodásbeli változásaihoz, felemelkedéséhez vagy le­süllyedéséhez, attól függően, hogy honnan vétettek, mit cselekedtek, vagy éppen mennyire értették meg koru­kat és benne saját helyzetü­ket ... Dehát, hogy ez az Annamá­ria ... Még ő is változott? ... Nem, ezt nem hittem volna Persze meglepetésem való­színűleg azért volt nagyobb, mert a változásnak csak két pólusát ismertem: a kezdetét és a végét. A kezdet majd húsz évre nyúlik vissza, a vé­ge pedig egy nemrégi főváro­si látogatásommal kapcsolatos találkozáshoz. A közbeeső majd tizenöt év ismeretlen volt számomra, ületőleg An­namária adott most némi ma­gyarázatot róla. A dolog úgy esett, hogy egy gépalkatrészért felmentünk Pestre, s — mily kicsi a vi­lág — az a hely egyben régi munkahelyemmel esett össze. Szorongva mentem fel a ré­gi irodalépcsőkön, s emlékez­tem azokra az időkre, amikor a tisztviselők még különbnek tartották magukat a munká­soknál, mert azok piszkos kö­penyben jártak fel ide. Dehát hiába. Az úrhatnámság és fel­felé tekintés nagy divat volt akkoriban. Az alk atrészkiad ó-hely ép­pen a régi vezérigazgató szo­bájában volt, fafaragású mennyezet alatt és művészi, tapétás falak között. Itt is sok minden jutott eszembe, mert várni kellett valamennyit. Dehát erről majd máskor. Most csak azt aka­rom mondani, hogy egyszer- csak az embereken is végig- jártattam tekintetemet. És akkor, ott a félhomály­ban megláttam egy női ar­cot ... Dé hiszen ez Annamária ... Hát hogy kerül ő ide? Legelső munkahelyemről is­mertem őt, ahol tisztviselőnő­ként dolgozott, s ahonnan en­gem a pap-vezérigazgató po­litikája űzött el az infláció idején. Azt mondta ugyanis, hogy ő most már nem tud elég munkát adni, menjen, ki merre lát. Persze, sokan azért maradtak, mert hát tudták talán, miért van mindez... Én, meg néhány fiatal segéd fogtuk magunkat és önként odébbálltunk... Annamária is maradt... Miért is ne maradt volna, hisz olyan szent volt, mint a bib­lia, amelyek ott készültek ná­lunk akkoriban... Néztem, meredtem és gon­dolkodtam ... Hogy kerülhe­tett ide? Azt hiszem, meg­érezhette tekintetemet, mert egyszer csak odanézett és rámszólt: — Na, mit néz maga, mond­ja? Elpirultam. Nem voltam el­készülve erre a támadásra. Hogyan is lettem volna, hi­szen Annamária valamikor olyan csendes volt, mint egy tengerszem a zord hegyek között, és alázatos, mint az apácák általában és külszínre nézve. Azt hiszem, a hason­latban talán nem is lendül­tem olyan messzire a valóság­tól. Az a vállalat — stíluso­san rendeltetéséhez és vezér- igazgatójához — tele volt csupa minisztránsokkal, ke­gyes hölgyek pártfogoltjaával, Mária-lányokkal és öreg szív­gárdistákkal, imigyen is alá­támasztva és erősítve a vállal­kozás szentségét és elvi szi­lárdságát. Na, de nem a vállalat most a fontos, hanem Annamária, akire — ha nagyon ritkán is — mindig úgy emlékeztem, mint egy halk kis egérre, aki­nek egy szava sincs soha sen­kihez és úgy néz fel Baráthy úrra, a kis cégvezetőre, mint magára az atyaúristenre és úgy pattog Kingh igazgató úr szemrándítására, mint az a bizonyos ruhaéllatka a jó kö­vér szövetek között. Mondom, meg voltam döb­benve és torkomon akadt a szó. Hebegtem valamit, azt hiszem, hogy a tapétákra hi­vatkoztam, mire megnyugo­dott kartársain, meg Annamá­ria is, aki persze azért, hogy az utolsó szó az övé legyen, hozzátette még: — Na, azért.. Még talán kételkedtem vol­na is a személyazonosságon, de jobban megnézve, még egy­szer megállapítottam, csak ő lehet. Mert övé a konty, a gyapjas hajkoszorú, az arany­keretes szemüveg, a kiálló kapafogak — és még az a ki­csit kacsázó járás is, ahogyan jött most felém. Mert jött fel­tartóztathatatlanul és akkor én bátorkodtam megjegyezni: — Én tényleg ismerem ma­gát ... — Hahá... — emelte fel hangját diadalmasan. — Ugye mondtam, az én érzékem .. > De honnan, honnan kérem?... Hogy én nem ismerem meg... — Hát tetszik tudni, ott az Sz. utcában... Maga ott volt az irodában ... Én meg olyan kis inas, meg fiatal segéd, azért nem tetszett talán ész­revenni ... Megnézett még egyszer. A dioptriás szemüveg mögül négy szemet láttam hirtelen... — Szóval maga az, Jancsi? — Én, igen én vagyok... — Nahát, hogy ilyen vélet­len — mondta és elkezdődött az újraismerkedés, ahogyan ez lenni szökött. Illetőleg csak én ismerked­tem meg az új Annamáriával, mert csak ő beszélt és én nem jutottam szóhoz ... Azaz, hogy beszélt? ... Dehogy ... Ha­dart. Hirtelen az volt az ér­zésem, most mindent ki akar pótolni, amit csendes éveiben elmulasztott.». De mit, te szent Kleofás?... Hogy miket mondott?!... Ez volt a második meglepetése számomra, s úgy tetszik, ne­kem tartogatta. — Hát tudja, ezek ott? ... Ez a Baráthy, ez a kis mitug- rász, ő mondott fel nekem ... ö.., Most képzelje, ő, aki azért lépett be a pártba, hogy megmaradjon az állása .., Be­hivat engem az irodájába, azt mondja, adjam be önként fel­mondásomat, mert így jobb lesz. Persze tudtam én, őneki lesz jobb... Kevesebben tud­ják, hol minisztrált azelőtt, meg hogy hogyan csókolta a vezér kezeit... Ugyan, ne­kem mondhatnak, amit akar­nak ... Én belelátok minden­be . i. Az az egész egy sze- métláda ott... És mindenki­nek megvan a barátja oda­fenn, aki menti, mert neki is van takamivalója. — Azért csak van valaki becsületes is — próbálok köz­beszólni ... — Hah ... Mit gondol? A párttitkár miért párttitkár?... Azért, mert egy közönséges bolti kifutólegény volt és most szabadon járhat-kelhet... Haha... Az egész vállalat rö­högi, mert semmit sem ért a szakmához... Azt hiszi maga, hogy azok a párttagok mind párttagok? ,.. Maga nagyon téved ... A 'húsosfazék miatt van minden, érti? A húsosfa­zék miatt, kedvesem ... Megint tiltakozni próbálok, de nem hagyja magát.,. — Haha... Úgy látom, ma­ga is azok közé keveredett. De vegye tudomásul, minden a húsosfazókért történik ... Nem látja? Minden évszázad­nak megvan a maga eszméje. S mi van az eszme mögött?... Hogy odaüljenek a húsosfa­zék köré. Vagy azt gondolja, hogy október másért volt? ... Ugyan... Egy páran megun­ták, hogy mások telezabálták már magukat a tűz körül és most maguk akartak odamen­ni ... Tudja, kedvesem, min­den az érdek.,. Ez az én fi­lozófiám ... Hirtelen valami eszébe ju­tott. Odahajolt hozzám. — Most maga mit csinál?... Újságíró? I.. Na, ne mond­ja.., — De mondom..; — És mondja, szívből írja, amit ír?... Mert tudja, én azt mondom, a szocializmust nem lehet szívből szolgálni, 6 aki szolgálja, az érdekből te­szi. így az írást is. Védekeztem volna, de már búcsúzni készült, a munka­társa várta. így csak azt kér­deztem : — És mondja, maga olyan okosakat mondott, honnan ez a filozófiai, pedagógiai kész­ség? ... — Hja, kisfiam, én peda­gógiai, hitoktatói és könyve­lői diplomát szereztem a múltban., i Most megint rajtam volt a sor a pirulással. A »kisfiam« miatt is. — És tessék mondani, hon­nan ez a magabiztosság, ez az elevenség magában? Hisz ez­előtt ... Nyomban felelt. — Hja, kisfiam, férjhez mentem a hosszú Geletához, az asztaloshoz ... Hisz tudja, a munkásosztály nincs elzár­va más osztályoktól egé­szen ... — Kicsit felsikoltott. — De ugye nem írja ezt meg sehol? — Ugyan •— mondtam én —, hova gondol? Énre tovalibbent. Én meg a társammal kiszédültem az ajtón és az úton azon gondol­kodtam, hogy nálunk felsza­badult az emberek lelke és szája, de a szabad száj mö­gött a szolgalelkekben még ott él az a hit, hogy amott a régi világban jobb volt való­ban szolgának lenni Azt hi­szem, azt is hiszik, hogy min­denki hasonló hozzájuk. S így legalább megnyugszik vala­miben szolgalelkük... Csákvári János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents