Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-05 / 81. szám
SOMOGYI NÉPLAP 5 Szombat, 1958. április 5. ÜNNEPI NAQYQYÜLÉS A CSIKY QERQELY SZÍNHÁZBAN HAZÁNK felszabadulása- nak 13. évfordulója alkalmából, csütörtökön este ünnepi nagygyűlésre siettek a kaposvári Csiky Gergely Színházba a város dolgozói; pártmunkások, üzemek, hivatalok, tömegszervezetek képinselői. A színpadot kék horizontban, jobb és bal oldalt, vörös- és nemzetiszínű zászlók szegélyezték, középen pedig a Szabadság-szobor díszelgett. Taps közepette foglalták el helyüket az elnökség tagjai. A harmincöt tagú elnökségben foglalt helyet Szirmai Jenő elvtárs, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, László István elvtárs, a megyei tanács elnöke. Mar- tics Pál ezredes, a Központi Bizottság póttagja, Sólyom Gábor őrnagy, a megyei rendőrkapitányság vezetője, Bogó László, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Csákvári János elvtárs, a városi pártbizottság első titkára, Szikszói László elvtárs, a járási pártbizottság első titkára, Szántó József, a Hazafias Népfront megyei titkára, Körtés Gábor, az SZMT elnöke, Orave'cz Ferenc, a munkásőrség megyei parancsnoka és a tömegszervezetek többi képviselői, régi munkásmozgalmi elvtársak. A magyar és szovjet himnusz elhangzása és László István elvtárs megnyitó szavai után Szirmai Jenő elv- társ, az MSZMP megyei bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi nagygyűlés részvevői táviratot küldtek a Magyartartózkodó szovjet kormányküldöttségországon párt- és nek. Ezután a honvédzenekar, a Közalkalmazottak Szakszervezete Szimfonikus Zenekara, a KISZ népi énekkara, a Somogy megyei Népi Együttes és a Csiky Gergely Színház művészei mutattak be értékes kultúrműsort az ünnepi nagygyűlés részvevőinek. (jÁaL^at Elemi a Magyarországon tartózkodó szovjet párt- és kormány- küldöttségnek, Budapest. Kedves Elvtársak! Engedjék meg, hogy Somogy megye kommunistái és dolgozói nevében forro szeretettel köszöntsük legnagyobb nemzeti ünnepünk, hazánk felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából a hazánkban tartózkodó szovjet párt- és kormányküldöttséget. Önökön keresztül köszönjük a szovjet népnek, hogy felszabadított bennünket a fasiszta tőkés földesúri elnyomás alól, és hogy a Szovjetunió önzetlen baráti segítsége révén népünk hozzákezdhetett egy magasabb rendű társadalom, a szocializmus építéséhez. 1956 tragikus emlékű októberében, amikor a belső és külső ellenforradalmi erők támadása folytán halálos veszedelem fenyegette népünk hatalmát, szocialista vívmányainkat, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére a Szovjetunió népe ismét segítségünkre sietett az ellenforradalom fegyveres leverésében, gazdasági életünk helyreállttá sában. Ezt az alkalmat egyben felhasználjuk arra is, hogy külön köszöntsük népünk nagy barátját, N. Sz. Hruscsov elvtársat abból az alkalomból, hogy a Legfelső Tanács a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökévé választotta. Éljen és erősödjön szocialista építésünk záloga: a megbonthatatlan magyar— szovjet barátság. Az ünnepi nagygyűlés részvevői. Ünnepi est Moszkvában Magyarország felszabadulása 13. évfordulójának előestéjén Moszkva (MTI). Az SZKP loszkvai városi pártbizottsá- a, a szovjet baráti társaságok s kultúrkapcsolati intézetek zövetsége, a Szovjetunió kul- irálás ügyeinek minisztériuma s a Szovjet Szakszervezetek 'anácsa Magyarország felsza- adulásának 13. évfordulója alkalmából csütörtökön este Moszkvában a minisztertanács klubjában ünnepséget rendezett. L. N. Szolovjev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökhelyettesének megnyitója után P. N. Fedo- szejev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, a Szovjet Magyar Baráti Társaság elnöke mondott ünnepi beszédet. Utána Bol- doczki János, a Magyar Népköztársaság moszkvai rendikívüli és meghatalmazott nagykövete mondott beszédet. TTftlTTnTfmTUIITfTmfmTmfTTTTfTIUTUTTmfnUTTnlUfríTTfnffTfUmTttl TTTTTTTTT Nem hőstett de — Nagyon hideg volt a március, még télen sem volt ilyen ítéletidő — mondogatták az emberek s havat kémlelőn néztek az égre. Igaz, a hó elolvadt, de a földekre még nem lehetett rámenni. Tsz-ek, állami gazdaságok, gépállomások, egyéni gazdák egyaránt várták a jó időt. Bogdán István, az Ibaros- íerényi Gépállomás csurgói üzemegységének traktorosa is teljes készenlétben tartotta gépét, hogy bármikor indul- i ásson a somogyudvarhelyi •\dy Tsz földjére. Március 31-én este hideg >zél kerekedett, olyan, hogy i vályúikban a víz kérgesedni .ezdett. — Baj lesz — gondolta a raktoras és nyomban kérte az üzemegységet, adjanak valami járművet, különben Ud- •arhelyen szétfagy a G—35-ös lengare, hengerfeje, ha a vi- •et nem ereszti le idejében. Kádióbeszélgeí és — Balatonkiliti, Balatonkili- jelentkezzen! Vétel! A gépállomás igazgatója ml a kagyló után: — Itt Balatonkiliti, itt Ba- t önkiiül! Vétel! — Egy GS traktor henger- je elromlott. A gép áll. Küld- nefc alkatrészt. Vétel! — Átadom a kagylót Foki úrnőknek. — Itt Kiliti, Foki mérnök szél. Mi a baj? — Egy GS hengerfeje lesza- iidt. Mit csináljunk? — Azonnal küldök egy újat. épkocsi viszi Az őszödi tsz ivarán várják. — Nem értem, ismételje. — Percek múlva indul a gép- >esi, küldöm az új hengerfe- t. — Rendben van, várjuk. Ez a rövid rádióbeszélgetés nagyszerű bizonyítóivá a Bakink) üti Gépállomás jómun- íjánafc. Pillanatok alatt tör- nik intézkedés a hiba kija- tására. »■Kiliti jelentkezzék, iliti jelentkezzék«, s a hitt állomás nemcsak jelentke- k, hanem intézkedik is. , ^ szép Ülkei Béla, az üzemegység vezetője megnyugtatta a traktorost, mondván, majd ő kimegy és megteszi a szükséges intézkedést. A géppark traktorait már nem kellett félteni. Az üzemegységvezető gondoskodott arról, hogy a gépekben ne találjon vizet a fagy. S az üzemeltetős vontatóval elindult Somogyudvar- helyre. Csak a reggeli órákban ért vissza s fázós-fárad- tan mondta: — Éppen idejében érkeztem, de egyúttal megnéztem a két Zetort is, nirvcs-e valami hiba. — Mekkora kárt Okozhatott volna a fagy? — Pénzben legalább 1600— dolog 1700 forintot. No meg a behú- zatás, a javításra fordított munka — éppen elég. — A többi gép? — Huszonnyolc van, mind üzemképes. — Sok munka vár ránk — szólt közbe Berkes István brigádvezető —, mert eddig tétlenségre kárhoztatott bennünket az idő. Most majd lesz mit megfogni, csak egyszer már tavaszodjon. A kollektíva jó, ha szorít a cipő, együttesen segítenek a bajokon, Németh István, Margye tkó József ültek már 24 óránál többet is a gépen egy műszakban. Nem hőstett ez sem, csak szép dolog és több, mint kötelesség. A minap jólsikerült munkavédelmi ankétet tartott a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Az ankétot Hegyi József, az SZMT titkára nyitotta meg. Ezt követően Suhajda János, az SZMT munkavédelmi felügyelője tartott beszámolót. A munkavédelmi ankét megtartását az tette szükségessé; hogy. az elmúlt időszakban rendkívül súlyos mértékben emelkedett az üzemi balesetek száma — mondta. A mezőgazdaságban például 1957-ben százzal több baleset és öttel több haláleset fordult elő, mint az azt megelőző évben. Az előadó ezután említette, hogy egyes vállalatoknál felelőtlenül kezelik, a valóság figyelmen kívül hagyásával végzik az okozott balesetért a felelősség megállapítását. lelőssé a mulasztásért. Még sajnálatosabb, 'hogy A Finommechanikai Vállalatnál egy gépről hiányzott a tárgybefogó satu. Emiatt baleset történt. Az illetékesek f azonban senkit sem tettek fe-*-------------- t , é a balesetek túlnyomó re- ' szét ki sem vizsgálják, csak utólag, a dolgozók elmondása alapján írnak róluk jegyzőkönyvet az irodákban. A biztonsági megbízott sem meri sok esetben kimondani, hoigv az egyes balesetekért melyik gazdasági vezető felelős, ehelyett inkább a dolgozókra hárítják a felelősséget. Hangsúlyozta az előadó, hogy a munkavédelem terén fennálló hibákat meg kell szüntetni, a dolgozók részére biztosítani kell a megfelelő, nyugodt, biztonságos munkafeltételeket Nagy gondot kell fordítani a balesetek megelőzésére. Ennek pedig egyik eszköze a rendsze-> rés havi biztonsági szemléken? megállapított hibák ki javító- ? sa. Kérte a megjelent vezető-? két, hogy a havi szemléket ne? adják ki »albérletbe«, hanem J vegyenek részt azokon, a rende- f let előírásainak megfelelően f az igazgatók, vagy helyetteseik, a biztonsági megbízottak, szakszervezeti bizottság munkavédelmi felelőse, az illetékes üzemrész vezetői. Minden vezető elemi kötelessége vigyázni a munkások egészségére, testi épségének megóvására, hogy minél több embert megmentsünk az esetleges haláltól, csonkulástól, s az ezekkel járó szenvedésektől, hogy egyre kevesebb családot érjen pótolhatatlan veszteség és szomorúság. Az előadást követő vitában t tízen szólaltak fel. A Kaposvá-f rí Cukorgyár biztonsági megbízottja a munkavédelmi propaganda jelentőségét hangoztatta. Javasolta az értekezlet részvevőinek, hogy szervezzenek közösen munkavédelmi kiállítást. Horváth István, a Kutasi Állami Gazdaság igazgatója elmondotta, nem egy esetben a dolgozók könnyelműsége az üzemi baleset forrása. Egyik dolgozójuk például nem érteti a vontató kezeléséhez, a vontatás beleegyezésiével mégis felült a gépre, s következmény az lett, hogy a gép felborult és vesztét okozta a könnyelmű embernek. Arról is szólt, hogy a felelősség megállapításánál nagy körültakin- _lésre van szükség, mert az ' igaztalan felelősségrevonós rosszul esik az embereknek. Pecze Lajos, a Gépállomások Megyei Igazgatóságának főmezőgazdásza felhívta a figyelmet a mértéktelen szeszfogyasztásból eredő üzemi balesetekre. A vitában felszólalt Praccs Vilmos, a SZOT munkatársa. Elmondotta, hogy mezőgazda- sági vonalon az országban előfordult összes halálos baleseteknek mintegy tíz százaléka Somogybán történt, s a balesetek negyvenkét százalékban olyan dolgozókat értek, akik egy évnél rövidebb idő óta dolgoztak. Ez is arra figyelmeztet, hogy javítani kell a dolgozók balesetvédelmi oktatását. A munkavédelem nagy felelősséget hárít a műszaki akra. Róth Sándor, a Felsőbagátí ÁG igazgatója kérte az SZMT munkavédelmi felügyelőit, hogy ellenőrzéseik során szakmailag segítsék az üzemek gazdasági vezetőit. A tanácskozás Hegyi Józsel elvtársnak, az SZMT titkárának zárszavával ért véget. AZ ÉN MEGBÍZATÁSOM Úristen, mi lesz most. Álmomban a hideg rázott, a fogam vacogott, arcomhoz kaptam és patakként csurgott róla a veríték Aztán azt álmodtam, hogy ablakom alatt suhant el a reggeli gőzös, jégcsapok lógtak eresztékén, fehér virágok cifrázták az ablakokat, a vonat robogott, én meg lekéstem. Még hallottam a mozdony huhogását, megszokott sípjelét, s ijedten ugrottam fel az ágyból. De jó, te jó ég, az öreg vekker hajnali három órát mutatott! Csak álmodtam. Még visszafekhetek a jó meleg ágyba. De csak álmodtam? Ijedten rezzentem össze. Még egy nap és itt a szombat. Bizakodtam, hogy majd tán még estig eszembe jut valami faliújságra való téma. Igen, igen, a megbízatásom. Megvan... A pontos hivatalkezdésről fogok írná. Mit, hogy nem éppen népszerű dolog? De hiszen nálunk nincs ilyen gond, reggel nyolc előtt öt perccel foglalt minden íróasztal, minden szék, ki sértődhetne meg, ha írok ennek a fontosságáról. Persze, hogy senki... Magam elé képzeltem, milyen falánk szemekkel olvassák majd kollégáim a faliújságot. Az álom ezután elkerülgetett, pedig szerettem volna aludni. Fáradtan szorítottam fejemet a vánkosra. Az öreg vekker fáradt berregése ébresztett fel. Odakünn csikorgóit a hó az utcai járókelők talpa alatt. A vonat már várt rám, gőzt fejlesztett, hogy tovább vigye az utazókkal teli kocsikat. Már csak a lépcsőn jutott hely. Nem hagytam magam: »Eresszenek be, az embernek a keze lefagy itt a vason« — esedeztem bebocsátásért. — Nincs már hely, hova menjünk? Hátul biztosan üresek a kocsik, miért nem ott utazik? — mondta egy bő- szoknyás asszony. Nagynehezen besrófoltam magam. A mozdony lassan indult. Nem lazultak ki a fékek. Egy lökés előre, egy hátra, a kocsik csak nem indultak. Most mi lesz? Végre tovább döcögtünk. A következő állomáson hallottam a könyörgő szavakat: »Eresszenek be, megfagyok itt kinn, mi is megfizettük a jegy árát«. Bosszúsan pislan- tottam órámra. A kicsiny mutató rohamosan igyekezett a nyolcas felé. Kinéztem az ablakon, a melegségtől felszakadt résen. Mint gömyedező fehér óriások maradtak mögöttünk a hóval, dérrel lepett fák. Mondanom sem kell, a jelző ismét megálljt jelzett a vonatnak. Haragom tovább gerjedt. Nyolc óra után öt perccel léptem be az iroda küszöbén. Körülnéztem, hogyan tekintenek rám a kollégák. Valaki megjegyezte: kellene faliújság cikket írni a későkről. Nem szóltam egy szót sem, halomra dőlt bennem minden elhatározás. Nem, nem írok cikket a faliújságra — határoztam és gyorsan nekiláttam a dolognak. O lt áll a kiskertajtóban, nekitámaszkodik a korhadó lécnek. Es csak néz, néz... Mellette az öreg zsúpos fedelű ház, mint a húségjs barát, roggyant inakkal nyújtózik, mintha már csak becsületből akarná kihúzni addig, ameddig a gazdája. Ajaj, öreg Porkoláb Pista bácsi, eljárt az idői Deres fejed olyan, mint az itt felejtett ősz. A szomszédban azt mondják a fiatalok, hogy a tavaszi szélnek, amely itt lobog Tab felett, és besurran a Mártírok "útjára, már csak szemlélője lehetsz. Nem, nem a tiéd. Pontosan ilyennek képzeltem, amikor felfelé lépegettem a Mártírok útjának gírbe-görbe, vízmosta útjain. Ilyennek rajzolták meg öt a ktsz-ben, volt munkatársai. Amikor beljebb kerülve beszélgetésbe fogunk, már teljes a portré: ül a széken, fején az elmaradhatatlan sportsapka, amely valami munkás külsőt kölcsönöz. Két nagy csizmája a fálu sártipró emberének viseleté. Szemüvege és az újság, amit csendes óráiban a kezében tart, a nyugdíjasok hagyományos gesztusa, hogy amíg az asszony az ebédet főzi, a hírek szárnyán kicsit kiröppenjenek ebbe a kerek ARANYKOR nagy világba. A sapkája alól kikandikáló, mosolygós piros arc Porkoláb mester ikiapadhatatlan, már falu- szerte ismert humorának szembetűnő bizonyítéka. Az igazat megvallva, furcsa a mi összetalálkozásunk oka. A szövetkezetben ugyanis azt mondták, hogy a megalakulás óta nem volt még egyetlen kilépő tagúk sem... azaz dehogynem: egyedül Porkoláb Pista bácsi, az öreg suszter távozott — nyugdíjba. Felütöttük a már beporosodott nyilvántartó könyvet és... Igen, így történt hát, hogy Porkoláb bácsi nevénél megelevenedtek a betűk, és most, íme, itt van ő teljes életnagyságban, hatvanöt évével és egy tova tűnt férfikor összes tapasztalatával. Az van! Bőven, Volt ő kifutó Pesten, földmunkás vidéken, újságárus, és erdőirtó, csak hm... hát igen, csak suszter, az volt a legkevesebbet. Pedig hát erre. a szakmára egy életen át készült. És megdobogott a szíve valahányszor egy női lábon egy remekbeszabott cipőt látott. Felkapta a fejét ilyenkor, mint a harci paripa, ha kürtöt Tx/ül, és elsziszegte — többnyire csak önmagának: »azért is, azért is suszter leszek!*> — Nem hal meg senki, míg nem érez egy kis boldogságot — tartja egy népi mondás. Körülbelül ezt gondolhatta PorkőláJ) bácsi is, amikor a háború idején egyszer alkalma nyílt megfogni a suszterkalapácsot. Az ám, csakhogy igen erőltetett boldogság volt ez: bedolgozója lett az egyik nagyvállalkozónak. ... — Nem volt abban köszönet semmi... — Ennyivel üti el most és orra alatt, fintorodra megrántja a szája szélét, miközben ennivalóén édes unokáját nézi anélkül, hogy elmosolyodna. Néz, de nem látja a körülötte lévőket, csak fülel, fülel, mintha régi idők, régi küzdelmei dörömbölnének a dobhártyáján. .. Hvvatásérzet, te szörnyű, te szép hivatásérzet, nem hagysz nyugtot annak, akinek egyszer megmarkoltad a szívét. Mert mit tesz a suszter is, aki azt érzi, hogy a kezében egyedül a cipő áü remekül? Áldozatokat vállal, ahogy az öreg Porkoláb. Pestet járja a felszabadulás után, mígnem egyszer egy ktsz-re lel, ahol mint a mesék vándorló legényét, megszeretik és befogadják. Ebből a korból való a sportsaplca, amelyet ha Tabra jött haza szabadságra, szépen a sifonérba tett, és feleségének, a törékeny kis parasztasszonynak, akinek u sározott tűzhely leörül égték el napjai, nagy üzemekről, óriás gyárakról beszélt és ha igazán nagyot, szépet akart mondani, akkor hozzátette, hogy ez a pesti ktsz is, valami hasonló nagyüzem, ahol »szériában folyik a gyártás." Csakhát ne lenne olyan messze — sóhajtottak ilyenkor és mm mondták, de az éjszakák után valami megoldást vártak a holnaptól. Az idő nem állt meg és a sóhajok nem szálltak el nyomtalanul: most, mint nyugdíjás a közben megalakult tahi Vegyesipari Ktsz-ben eltöltött, két igen boldog esztendőt vallhat magáénak. Ott volt az elsők között és az általa kijavított sok száz cipő közül sokban még ma is járják az utcát. Lehet, hogy egy napon majd ráismer valamelyikre. .. Mert a suszter szeme... Hanem a tragédia ott van, hogy mindent meghozott az idő, de neki egy kicsit későn. Most több mint 700 forintos nyugdíjából éldegél és még dolgozna, nagyon dolgozna. Ha a tanács valamiféle közös munkalehetőséget teremtene az öregek számára, szívesen részt venne benne. Azt pedig, ha néha bemehet dolgozni a szövetkezetbe, amikor ott túl zsúfolt a munka, az élet ajándékának veszi. Megsuhintani újra a kalapácsot és feltartani a cipőt, hogy kész...-rsrezte már valaki? MiJPj csoda érzés! Nemrég az egyik bájon, ahová ő is hivatalos volt, felkeltette a fehémép figyelmét. A vő tanúsága szerint az utcán utána kiabáltak az asz- szonyok, hogy no Pista bácsi, ahogy maga táncolt! Nahát! Persze a nyugdíjasok korára nem a virgoncság a jellemző. Csendes szemlélődésben telnek a napok. Azonkívül, hogy újságot olvas, elnézi, hogyan főz az asszony. Itt az öreg vekker árnyékában, amelyet úgy látszik, hiába fordítottak az oldalára a sifonér tetején, mert jár-jár, telnek az évek. Most már tagadhatatlan, hogy a Porkoláb család házába megérkezett az emberöltő utolsó szakasza. Senki meg ne zavarja. Ez már halk, tompa színeivel az élet aranykora. (Sz. N.)
