Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-29 / 100. szám
A vasárnap sportja Vasárnapi sportmérleg Ismét a labdarúgókkal kell kéz-1 énünk. Ebben a sportágban igyanis most már megkezdődött különböző bajnokságok hajrája. íz egyre élesedő küzdelmekben a abdarúgás Íratlan — de örök — örvénye alapján ez alkalommal em hiányoztak a meglepetések, különösen a megyei labdarágó bajnokság I. osztályában született léhány egészen váratlan ered- nény. Ilyennek számít a tavaszi ordulóban még veretlen balaton- elleiek győzelme a listavezető Barcs ellen. Az NB III. kétségkívül legnagyobb meglepetését a sereghajtó IC. Textiles szolgáltatta, amely biztos győzelmet aratott az clbizakodott és szétesően játszó Nagyatád ellen. A csurgóiak is közel álltak a meglepetéshez. Az utolsó pillanatban azonban kiengedték kezükből a már-már biztosnak látszó egy bajnoki pontot. Győzött végre a K. Dózsa is. Az NB II-ben 50 százalékos sikert mutat a mérleg nyelve. A KMTE idehaza, ha nagy harc árán is, de kétvállra fektette a Délbudai Spartacust. Ha nem is volt meggyőző az MTE játéka, a győzelmei mégis megérdemelte a csapat. Kétségkívül figyelmet érdemel a KMTE-nek immár hetek óta tartó hatalmas erőfeszítése a kiesés elkerüléséért. Ha a folytatás is ilyen lesz, akkor az MTE helyzete nem reménytelen. A Kinizsitől valós körülmények között nem lehetett győzelmet várni Pesten. Azt azon-| ban reméltük, hogy a »székesfe- ♦ hérvári forma« elégséges lesz egy| döntetlen kiharcolásához. Nem X így történt. A Kinizsi nem tudja X megismételni a múlt őszi bravúr? jait. Idegenben különösen nagyon? gyengén szerepel. | A K. Dózsa ökölvívó csapata területi bajnokságban a vártnál | könnyebb győzelmet aratott, pe-1 dig Dőri - betegsége miatt - nem? is" állt a csapat rendelkezésére.? Most már biztosra vehető, hogy? tavaszi első lesz a K. Dózsa a dél-| nyugati NB II-ben. | Munkatársaink, tudósítóink az | alábbi jelentéseket küldték a va | sárnap sporteseményeiről: Budapesti tudósítónk jelentése: Pedig 65 percen át a Kinizsi irányított. Láng Gépgyár—Ä. Kinizsi 2:0 (1:0) Budapest, Rozsnyai út, 1500 néző. Vezette: Szkokán. Láng Gépgyár: Kiss - Mihalics, Mészáros, Juhos - Sári, Farkas - Bors, Bacsó, Sitkéi, Szirom, Molnár. Edző: Rudas Ferenc. K. Kinizsi: Rapp — Szigeti, Szili, Pálfal- vai — Gergely, Márkus — Ács, Szentgróti, Mózsi, Várvizi, Horváth. Edző: Záborszky Jenő. A mérkőzés kezdete előtt mindkét öltözőben az Oroszlány elleni mérkőzésről esett szó. A Láng gépgyáriaknál négy, a Kinizsinél egy (Stadler) játékos sínyli még ma is az oroszlányi kirándulást. Kellemes, bár kissé szeles időben, kitűnő talajú pályán rosszul kezdődött a kaposváriak számára a mérkőzés. Ä 2. percben Bors ugrott ki, beadását Szirom 12 méterről a bal kapufa mellett védhetetle- nül vágta a hálóba. 1:0. Hamarosan magához tért azonban a kaposvári csapat, s fokozatosan felülkerekedett. A széltől támogatott Kinizsi nagy fölénybe került. A 14. percben Szentgróti előtt vált szabaddá az út, de késlekedett, és a Láng gépgyáriak felszabadítottak. Ideges volt a játék. A 17. percben Márkus ívelt be szépen "gy szögletet, három kaposvári fej emelkedett a levegőbe, Kiss azonban kiöklözte a labdát. Nem sokkal később Horváth lőtt csúnván mellé, majd Ács gyámoltalanko- dott, s lett oda egy biztató helyzet. A Láng csak a 22. percben iött fel, ekkor is Pálfaivai hibájából került veszélybe á kaposvári, kapu. Baj azonban nem történt. Sok volt a rossz leadás és a pontatlan lövés. A 29. percben Horváth fordulásból küldött labdája került kapu mellé, majd ugyancsak a szélső gyenge fejese tévesztett célt. Ebben az időszakban Rappnak jóformán nem is akadt dolga. A 32. percben Farkas lövését védte könnyűszerrel Rapp, majd az utolsó tíz percben ismét nagy fölénybe került a Kinizsi, de a csatárok csak nem boldogultak. Szünet után átcsoportosította Záborszky edző a csapatot. Mózsinak ugyanis a 14. percben kiújult a sérülése, és a sérült játékos a jobbszélre állt. Ács, Szentgróti, Várvizi belsőhármassal kísérletezett a Kinizsi, de eredmény nélkül. A 4. percben Szentgrótitól pattant el hosszan a labda a Láng kapu előtt, ismét oda lett a helyzet. A 6. percben Horváth 22 méteres szabadrúgása szállt fölé. Ebben az időszakban csak úgy záporoztak a lövések, de ezeket mindmind könnyűszerrel hárította a pompás formában lévő Kiss. öt perccel később azonban már a kapus is verve volt. Ács hatalmas 18 méteres lövése ugyanis a jobb kapufa élére vágódott. Amit azonban nem tudott menteni a kapus, azt mentette a szerencse. A kapufa éléről a labda a gólvonalra vágódott, és majdhogynem végig a gólvonalon gurulva a másik kapufa mellett elhagyta a játékteret. Ez volt az első komoly egyenlítési alkalom. A 20. percben ismét Horváth rúgott szabadot. Kiss azonban ezt kivédte. Feltűnt, hogy mindkét csapat számozatlan mezben játszik, s a játékvezető ezt figyelmen kívül hagyta. Aztán fokozatosan az ellentámadások kerekedtek felül. Molnár futott el egy alkalommal a szélen, de hibázott. Nem sokkal később ismét Molnár maradt őrizetlenül és nyargalt végig a pályán, aztán Raopba vágta a labdát. A 27. percben Bors hagyta ki a mérkőzés legnagyobb helyzetét. A 31. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Szabadrúgás után egvik kanosvári védő fejéről Molnár elé pattant a labda. Molnár lövését Rapp nem oldalra, hanem a 16-os közepére öklözte, éppen Bacsó elé, akinek lapos lövése a lábak között utat, talált a hálóba. 2:0. A Kinizsi feladta, s az eredmény már nem változott. 65 percen át fölényben volt a kaposvári együttes, amely kétségkívül balszerencsével küzdött, hogy nagy fölénye ellenére sem tudta kiegyenlíteni a Láng gyáriak hamar megszerzett előnyét. A mezőnyben fölényben játszó kaposvári csapat Mózsi sérülése után is sok helyzetet (nem kifejezetten gólhelyzetet) dolgozott ki, de a támadósor tagjai nehézkesnek bizonyultak, ha sokat is, de pontatlanul lőttek. Aztán Kiss szinte a legbiztosabban gólnak látszó labdákat is hárítani tudta. A kaposváriak hosszú, meddő mezőnyfölénye után a Láng Gépgyár 25 percre magához ragadta a kezdeményezést, és ez idő alatt akár még további három-négy gólt is rúghattak volna a Láng-csatárok. A közepes iramú és színvonalú mérkőzést egyébként elég sok hiba jellemezte. Sok volt az átadási hi ba, és különösen a támadók hibáztak sokat. Az eredmény azért mondható igazságosnak, mert a Láng gyár lelkesebben és gólra- törőbben játszott. Egyébként a Láng gyári csapatban Kiss a mezőny legjobbjának bizonyult, rajta kívül Mészáros és Molnár játszott nagyon jól. A Kinizsiben Rapp jó labdafogásával és helyezkedésével tűnt ki, a második gól azonban helytelen öklö- zésének következménye. A hátvédhármasban Pálfaivai volt a legjobb. Szili gyors, de sokszor indokolatlanul előrehúzódik. Szigeti nem őrizte szélsőjét. A fedezetek közül Gergely játéka volt hasznosabb, Márkusé tetszetősebb. A támadósorban Acs jelentett lendületet, Szentgróti sokat dajkálta a labdát, Mózsi hamar megsérült, Várvizi és Horváth öregurasan játszottak. Mindkettőjük játéka darabos volt. Szkokán játékvezető mindkét, csapat terhére egy-két hibát vétett. A védelem szerzett két pontot KMTE—Délbudai Spartacus 1:0 (0:0) Kaposvár, Bózsa-pálya, 1500 néző. Vezette: Oláh (Csepel). KMTE: Kovács - Takács, Darvas, Szili - Pammer, Szvatli - Jutási, Papp, Egres, Morvái, Tisza- gáti. Edző: Zádori László dr. Dél- budai Spartacus: Verseczi — Neumann, Hajdúk, Demeter — Lukács, Vida — Szűcs, Huszár, Hoffmann, szántó, Sztancsek. Edző: Bolemá- otyi Károly. Mindkét csapat nagy akarással kezdett és ez meglátszott a hullámzó játékon is. A 3. percben egy szöglet után tömeg jelenet keletkezett a pesti kapu előtt, egy perc múlva már Kovácsnak kellett merész belevetődéssel levenni a labdát a kitörő Huszár lábáról. Enyhe mezonyíölényt harcolt ki a kaposvári csapat, de csatárai tologatása miatt a 16-os előtt elhalt minden támadás. Ezzel szemben a vendégek ritkább, de gyors, egy-két húzásból álló támadásai veszélyesebbek voltak. Szűcs sarokra tartó lövését védte Kovács, majd a hátul kalandozó KMTE-csatárok próbálkoztak felvinni a labdát, de oldalra és hátra való adogatásukkal nem értek el eredményt. A 35. percben Darvas önfeláldozó, nagyszerű alakításának tapsolt a kö# Hoffmann az ötösön tisztán 4tapta a labdát, de mielőtt lőhetett volna, Darvas magasra felugorva, hanyatt esve tisztázott a veszélyes helyzetben. Utána tarkójára esett, kitámogatták. de rövid ápolás után, a szurkolók lelkes üdvözlése közben visszatért. Az utolsó percekben inkább a Spartacus szorongatott és Szántó kapáslövését Kovács a kapufa tövében csípte el. A KMTE csatárai állva várták a labdát, tartani nem tudták, így a védelemre nehezedett nyomás. A második félidő elején a balszélre állt, és ott kitűnően játszó Papp bombája zúgott el a kapu mellett. A 4. percben Huszárt kézzel akasztották a KMTE-kaputól mintegy 18 méterre. Amíg a sorfal felállt és Kovács rendezgette őket, a váratlanul elvégzett szabadrúgás után a kapufán csattant a labda. A védők felől ez bizony gól lehetett volna. így azonban szögletre mentettek. A beívelt, csavart labdát a szél is nyomta és Kovács újra csak a kapufa segítségével tudott hárítani. Negyedóra után bontakozott ki az addig védekező hazai csapat, de Jutási nagy helyzetben gyengén a kapu mellé lőtt. Most már perceken át a pestiek 16-osán pattogott a labda, ebben az időben a KMTE kapujához szögezte ellenfelét. A 16. percben Egres a kapunak háttal állva lőni készült, amikor kiugrott mögüle Hajdúk, fejjel próbált menteni és a csatár a lehajoló hátvéd arcát találta el. A megsérült Hajdúk kiállt és nem is tért vissza. A baleset után keményebbé vált a játék és a »törleszteni« akaró Demeter csúnyán leterítette Egrest. A nyomás azonban nem szűnt rr eg és egy ízben a pestiek már csak a gólvonalról (vagy azon belül) tudtak menteni. Egres lövése porzott a kapufán, azután kezezés miatt az ötös sarkáról ítélt közvetett szabadrúgást a játékvezető, de ez a tömörülő védőkben elakadt. Az óriási nyomás a 25. percben végre meghozta a győztes gólt. Megint Papp vezetett támadást, beadását Neumann kézzel ütötte el a csatárok elől. Vitathatatlan 11-es, amit Egres helyezett a jobb alsó sarokba. i:0. A gól után a KMTE védelembe vonult a tíz emberrel játszó pestiekkel szemben, egy csatár sem maradt elől, és habár még húsz perc volt vissza, már csak időhúzásra és az eredmény tartására törekedtek. Ez persze majdnem megbosszulta magát, mert a Spartacus akadálytalanul vihette fel a labdát és szorította be a teret átengedő KMTE-t. Még egy próbálkozásuk volt a hazaiaknak, amikor Papp—Tisza gáti—Morvái támadás után Morvái ugrott ki, de az eléje vetődő kapusba lőtt. A hátralévő nercekben az elkeseredetten védekező kaposvári csapat meg tudta őrizni egvgólos előnyét. Nehéz mérkőzés volt ez a KMTE számára. Igaz, jókénessé<rű volt az ellenfél, melvnek jó a védelme és p-vors, veszélyes n tárna cl ósora. Szerencsére a hazai védelem is jól állt a lábán és így a nehezen szerzett egy gól is elég volt a gvő- zelemhcz. A csatársor — amellett, hoav nem ment neki a játék — gvakran holvteien felfogásban játszott. Rendszertelenül hol a labda köré tömöriiltefc, hol mind hátramentek védekezni, sokszor az ösz- szes csatár otthagyta helyét. Különösen szembetűnő volt ez a utáni, pánikszerű védekezés időszakában. Egyedül a gól előtti negyedóra volt az, amikor az akarás mellett a játék is ment. Egyénileg Kovács hosszabb szünet után jól mutatkozott be. Nem vétett hibát, több veszélyes helyzetben merész belevetődéssel tisztázott. A hátvédhármas minden tagja dicséretet érdemel, Darvas biztos játéka közülük is kimagaslott. A fedezetpár szürkén kezdett, szünet után különösen Pammer javult fel. A csatársorból egyedül Papp játéka dicsérhető, főleg miután helyet cserélt Tiszagátival. A többieknek nem ment a játék. A Spartacusból Verseczi, Hajdúk Demeter és Hoffmann játszott átlagon felül. Oláh határozott, jószemű játékvezetőnek bizonyult. Mayer Géza A Kinizsi 9.. a KMTE 12. a táblázaton Az NB II. nyugati csoportjában Győr tovább növelte előnyét. A győri csapat a sztálinvárosiak veszprémi pontvesztése után most már 6 ponttal é jobb gólaránnyal vezet. A bajnokságot már aligha lehet elvenni tőle. Egyre inkább elszakad a vezetőktől a K. Kinizsi. A KMTE viszont a sereghajtók mezőnyének élére tört. Igaz, hogy itt igen nagy a tömörülés. A 12. és 17. között mindössze 3 pont a különbség. Megpecsételtnek látszik a Zalaegerszegi Dózsa és a Szekszárdi SC sorsa. Ezek a csapatok már szinte nem kerülhetik el a kiesést. A táblázat állása: 1. Gyűr 27 21 5 1 88:21 47 2. Sztálinváros 27 18 5 4 81:28 41 3. Pécsi VSK 26 13 8 5 41:23 34 4. Láng Gcpgy. 26 12 9 5 43:29 .33 5. Budafok 26 15 3 8 39:25 33 6. Sz.-fehérvár 27 13 5 9 40:3Q 31 7. Zalaeg. TE 27 9 13 5 39:30 31 8. Magyaróvár 27 13 4 10 38:32 30 9. K. kinizsi n 12 4 11 51:44 23 10. Oroszlány 27 12 3 12 40:45 27 11. Délbudai Sp. 27 7 11 9 33:39 25 12. KMTE 26 10 2 14 49*60 22 13. Veszprém 26 8 5 13 40:43 21 14. Pécsöánvat.. 27 6 9 12 26:42 21 15. Szombathely 26 7 6 13 26:40 20 16. Sopron 26 8 3 15 52:57 19 17. Nagykanizsa 27 6 7 14 25:59 19 18. Zalaeg. Dózsa 26 4 4 18 22:58 12 19. Szekszárd 26 4 2 20 27:84 10 AZ NB lll-BÓL JELENTJÜK K. Textiles—Nagyatád 3:0 (1:0) Nagyatád, 800 néző. V: Völgyesi. Textiles: Kovács — Perreg, Máté, Szilvási — Simon, Műdig — Peresz- tegi, liadnai, Jusits, Végh, Nagyréti. Nagyatád: Horváth — Tálas, Dénes, Vucskics — Kicsáki, Tamás II. — Sárdi II., Selmeczi, Kanizsai, Szabó II., Posta. Az időnként szinte orkánszerö széltől támogatott hazai csapat kapujához szorította a védekezésre berendezkedett vendégeket. Gólt mégis a Textiles ért el. A 2G. percben Horváth hibájából közvetett szabadrúgáshoz jutott a nagyatádi kapu 16-osán belül a vendégcsapat. A közvetett szabadrúgást Peresztegi juttatta a hálóba. 1:0. Nagyatád rákapcsolt, de a támadások erőtlenek voltak. Szünet után széllel szemben is inkább Nagyatád volt a többet támadó. A 9. percben Selmeczinek Baja, 1500 néfcő. V: Fazekas. Baja: Körmendi — Barta I., Ihos I., Krisztorics - Horváth, Ihos II. - Albert, Barta II., Pet- resevics, Dujmov, Ágfalvi. Csurgó: Kepler — Németh, Jakoda, Hot- tó IL — Nagy I., Szanyi — Horváth, Raffa, Nagyvizeli, Hottó I., Nagy II. A tartalékosán felálló csurgói csapat nem kis meglepetésre jól kezdett. Mezőnyben teljesen egyenrangú volt a két csapat. Az első félidőben egyformán forgott veszélyben a két kapu, de a védők jól látták el mindkét oldalon dolgukat. Szünet után nagy fölénybe került a hazai együttes. Óriási nyomás nehezedett a csurgói védelemre, ez azonban Keplerrel az élén állta a rohamokat. Fél óra után szabadult fel valamennyire a csurgói kapu, és ekkor néhány formás támadásra is futotta a csurgóiak erejéből. Egy Nagy II.- Ilottó I. támadás után csak szöglet árán tudtak menteni a védők. Nagy II. beívelt szögletét Raffa nem jól találta el, s így a labda hajszállal jutott a kapu fölé. A 40. percben Hottó I. 18 méterről küldött labdája utat talált a háalkalma nyílt az egyenlítésre, de Kovács kiütötte a már-már gólba tartó labdát. Ismét a 26. percben esett a gól, amely végképp eldöntötte a mérkőzés sorsát. Jusits 20 méteres lövését Horváth elnézte. 2:0. A nagyatádi csapat feladta, s a 30. percben Nagyréti újabb gólt szerzett csapatának. 3:0. A mérkőzés sorsát az döntötte el, hogy a Textilesek együttese várakozáson felüli jó játékkal rukkolt elő. Aztán a váratlanul bekapott gól is megzavarta az atá- diak hadrendjét. Végeredményben a Textiles csapata teljesen megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. Egyénileg a Textiles csapatában Máté, Peresztegi és Nagyréti játéka emelhető ki. A nagyatádiaknál senkiről sem lehet dicsérő szót mondani. Horváth Miklós lóba. Korai volt azonban a csurgóiak öröme, mert a játékvezető Hottó I. helyzetét lesállásnak minősítette. Úgy látszott, hogy megszületik Baján a meglepetés. A 89. percet mutatta már a játékvezető órája, amikor Agfalvi ívelt az ötösre. Kepler csak érinteni tudta a labdát, amely Petresevicshez került, és Nagy II. kétségbeesetten kézzel ütötte ki a kapuba tartó labdát, nem látva azt, hogy mögötte Nagyvizeli esetleg szabályosan is feltartóztathatta volna azt. Vitathatatlan 11-es. Petresevics állt neki a büntetőnek, s ezt védhetet- lenül vágta a bal alsó sarokba. 1:0. Ezzel véget is ért a mérkőzés, amelyen a meglepetés 89 percen át a levegőben lógott. A csurgóiak lelkes játékukkal rá is szolgáltak volna az egyik bajnoki pontra. A csapat minden egyes tagja dicséretet érdemel önfeláldozó játékáért, de külön is kitűnt Kepler, Jakoda, Hottó II., Hottó I. és Németh. A hazaiak legjobbjai Horváth, Ihos II., Petresevics és Dujmov voltak. Bata Ferenc K. Dózsa— Szigetvár 4:2 (3:1) Kaposvár, Dózsa-pálya, 500 néző V: Vmdisch (Dombóvár). K. Dózsa: Molnár II. — Csima, Deák, Jankovits — Kutasi, Tacsi — Veverán II., Nagy Ä., Németh dr., Kecskeméti,' Veverán I. Szigetvár: Szulimán - Iloinpola II., Boronkai, Kovács — Sólyom, Hompola I. — Mohó, Soós, Tolnai, Bódis, Zsig- mond. Az első negyedórában szépen játszott Szigetvár és a vezetést is megszerezte. A 7. percben Soós lövése a kapufáról kipattant, a védők rosszul szabadítottak fel és Tolnai közelről a felső sarokba emelt. 0:1. A gól után a K. Dózsa vette át a játék irányítását és két nagy helyzet kihagyása után a 16. percben Németh ugrott ki lesgyanús helyzetből s egyenlített, majd a 28. percben Tacsi átadásából Veverán I. lőtte nehéz szögből a gyengén védő Szulimán hálójába a labdát. 2:1. A 34. percben Veverán I. beadását Hompola II. kézzel ütötte ki, a megítélt 11-est Nagy lőtte be. 3:1. Szünet után sem változott a játék képe, maradt a Dózsa-fölény, Szigetvár csak lefutásokkal kísérletezett. A 9. percben Veverán I. beadása átszállt a védők felett és Nagy éles szögből, kapásból megszerezte a negyedik gólt. 4:1. Ezután kissé ellaposodott a játék, egyik csapat sem erősítette a* iramot. Németh hibázott jó helyzetben. majd utána egy méterre a kaputól is lyukat rúgott. A beszorult szigetváriak a 36. percben egy lefutás után szépítettek. Csims a 16-oson belül elesett, kézzel érte a labdát, a játékvezető 11-est ítélt. Ezt HomDola I. értékesítette. 4:2. Jó kezdés után erősen visszaesett a szigetvári csapat és a mérkőzés folyamán már csak egy-két hosszú labdával próbálkozott. A Dózsa egyenletes teljesítményt nyújtva, a játékidő nagy részében fölényben volt és megérdemelten győzött. A Dózsa csapatában Deák volt a legjobb, de jól játszott Veverán I., Jankovits és Kutasi is. Kecskeméti erőltetett, szükségtelen cselezgetéseivel sokszor kerékkötője a támadásoknak. A szigetvári csapatból a két Hompola és Tolnai játéka volt elfogadható. M. G. Bajai Bácska—Csurgó 1:0 (0:0) A KMTE férfi asmii- teniszezök győzlek, a nők kikaptak az NB II. vasárnapi fordulójában Vasárnap két fronton küzdöttek a KMTE asztallteniszezői. A férfi csapat — igaz, hogy nagy küzdelem után - Molnár és Androsits nagyszerű játékával legyőzte a jó- képességl Pécsszabolcsi Bányászt. A nők balszerencsés versenyt vívtak és küzdelem után a hajrában alulmaradtak. Nagy hiba, hogy a KMTE női csapatának nincs negyedik embere, így aztán tisztes vereséggel kellett beérniük a Bp. Építőkkel szemben is. Eredmények: KMTE-Pccsszabolcsi Bányász 9:7. Kaposvárott a KMTE győzelmeit Molnár 4, Androsits 3 és Preller szerezték. Bp. Építők—KMTE 10:6 (női mérkőzés). A kaposvári győzelmek Ko- csisné 3, Bartusné 2 és Szereczné 1 nevéhez fűződnek. A megyei labdarúgó bajnokság vasárnapi fordulójának eredményei: Lengyeltóti-Somogyszob l :4 Zamárdi—Fonyód 0:0 Böhönye-Balatonboglár 0:1 Siófok-Gyékényes 4:0 Balatonlelle—Barcs 2:0 Marcali-Nagybajom 1:0 k. Kinizsi II.—Tab 3:2 Taszári Honv.-KH Vasutas 2:1 E mérkőzésekről tudósítóink részletes beszámolóját holnapi számunkban fogjuk közölni. EZ TÖRTÉNT MÉG AZ NB II-BEN: Veszprém—Sztálin város 0:0. Veszprémben a hazaiak szétrúgták a finomkodó Sztálinvárost. Schlögl Nagymáté lábát törte el. Sehlöglt kiállították. Sopron—Pécsbányatelep 5:0. Az egyre javuló Sopron könnyen győzött. Szombathelyi Pamut-Nagykanizsai Bányász 1:0. Egyenlő erők küzdelméből u szerencsésebb csapat került ki győztesként. Székesfehérvár—Zalaegerszegi TF, 1:1. Jóiramú mérkőzés s igazságos döntetlen. Pécsi VSK-Mosonmagyarövár 0:0. A lelkes Magyaróvár jól védekezett. Göncz lí-esét a 86. percben Horváth kivédte. Budafok-Oroszlány 1:0. Kiegyenlített volt a küzdelem. Győri vasas FTO-Zalaegerszegi Dózsa 1:0. Az első félidő után Győr lefékezett Sok hibával játszott készülődő. válogatottunk Magyar válogatott—Román B-liga válogatott 5:1 (3:0). A Népstadionban 25 000 néző előtt sok hibával játszott nagyválogatottunk, amelyből hiányzott Grosics, Bozsik és Sándor. Ä gólok közül Tichy hármat, Budai II. és Bundzsák egyet- egyet szerzett. A románok gó!lövője Leaheviel volt. NB III. EREDMÉNYEK: Mohács—Pécsi BTC 0:2 Tolna—Simontornya 3:0 Dombóvár—Pácsúj hegy 2:1 Bonyhád—Pécsi Vasas 0:0 Nk. Építők-Nk. VTE 0:0 nyereményesö A TOTÓN A totó 12 találatos szelvénye: xll2xlxlx21x. 12 találatot 169 pályázó ért el, ezek nyereménye 3341 forint, a 11 találatos szelvény 192,50 forintot, a 10 találatos pedig 35 forintot fizet. ___ T ÁRSASGÉPKOCSI INDUL Sztálinvárosba a május 4-i Sztá- linváros—KMTE NE 11-es labdarúgó mérkőzésre. A különjáratú Ikarusz gépkocsin néhány szurkolónak is biztosit helyet a KMTE vezetősége. Részvételi díj 60 forint. A külőnautóbusz vasárnap reggel 7 órakor indul Kaposvárról és előreláthatóan éjfél körül érkezik vissza. Jelentkezni lehet a KPVDSZ helyiségében (városi tanácsszékház), vagy a 11-69-es sz. telefonon. K. Dézsa-Bajai Építők 14:4 Kaposvár. Dózsa-sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Nagy István (Pécs), pontoztak: Kerti István (Dombóvár), Gebhardt József dr. (Kaposvár). A délnyugati területi ökölvívó bajnokságban a K. Dózsa újabb biztos győzelmet aratott, pedig Dőri és Füzesi nélkül, tartalékosán állt fel. A mérkőzés csonka volt, mert a bajaiak két súlycsoportban nem állítottak versenyzőt. Eredmények (elöl a kaposvári versenyzők): Légsúly: Nyári kiütéssel győz Nagy J. ellen. A technikásabb Nyári már az első menetben S-ig földre küldte ellenfelét. A harmadik menetben Nyári még erősíteni tudott és egy nagy ütése után Nagyot kiszámolták. 2:0. Harmatsúly: Nachladel győz Vásári ellen. A gyors kaposvári fiú a második menetben kétszer is »elfektette« a hosszúkorú Vásárit, akit csak a gong mentett meg a kiszámolástól. A harmadik menetet támolyogva bár, de kihúzta. 4:0. Pehelysúly: Tóbi ellen Puskás feladta, óvatos, tapogatózó két menet után Tóbi elkapta a bajaiak legjobb versenyzőjét, a gyors, kemény ütésű Puskást. Kétszer számoltak 8-at a roggyant bajai fiúra, amikor az edzője bedobta a törülközőt. 6:0. Igen örvendetes az egyébként kemény Tóbi technikai fejlődése. Könnyüsúly: Sülé feladta Mayer ellen. Az első percben Mayer szabálytalan mélyütéssel harcképtelenné tette Sülét, aki kiszámolás közben feladta a mérkőzést, így a bajai fiú kapta a két pontot. 622. Kisváltúsúly: Jakabot és Nagy Györgyöt két-két megintés után dulakódás miatt leléptette a vezetőbíró. Váltósúly: Dunajecz ellenfél nélkül győzött. 8:2. Nagyváltósúly: Hergcrt ellenfél nélkül győzött. 10:2. Középsúlyban: Mlklai döntő fölénnyel győzött Parittya Gy. ellen. Miklai tetszés szerint ütötte meg a kezdő bajai versenyzőt, akit az első menet végén a vezetőbíró leléptetett. 12:2. Félnehézsúly: Riba ellen Parittya J. feladta. Riba csak egyszer ütötte meg ellenfelét, mire az feladta a küzdelmet. 14:2. Nehézsúly: Dévai feladta Balatoni ellen. Az edzés nélkül kiálló Dévai csupán becsületből lépett a szorítóba. T4:4. M. G. * * * A délnyugati területi ökölvívó csapatbajnokság vasárnapi fordulójában még az alábbi eredmények születtek: Komlói Bányász- Dombóvári VSE 12:8. Szekszárdi SC-Pécsi VSK 10:8. Ez utóbbi különösen nagy meglepetés. A Pécsi Dózsa NB I-es labdarúgó csapata május 1-én Kaposvárott vendégszerepei Most már véglegessé vált Kaposvár május 1-i sportműsora. Az eredeti tervek szerint e napon a Bp. Vasas látogatott volna el Kaposvárra. Miután a Vasas nélkülözni kénytelen válogatott játékosait, így a magyar bajnokcsapat lemondta kaposvári szereplését. Tegnap viszont megállapodott a K. Kinizsi vezetősége a Pécsi Dózsa vezetőségével, hogy május 1-én a Pécsi Dózsa csapata Kaposvárott összeméri erejét a K. Kinizsivel. Eszerint Kaposvár május l-i sportműsora a következő lesz: délután fél 2-kor röplabda villámtorma, fél 3-kor Baja-K. Textiles NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés, fél 5-kor kerékpáros salakpályaverseny, 5-kor Pécsi Dózsa— K. Kinizsi barátságos labdarúgó mérkőzés. Valamennyi sportesemény színhelye a Dózsa-sporttelep lesz. Május 1-én bonyolítják le a március 23-án elmaradt NB III-as fordulót Annak idején havazás miatt elmaradt az NB in. negyedik fordulója. Most a Baranya megyei LASZ úgy határozott, hogy a március 23-i forduló mérkőzéseit május 1-én kell lejátszani. E napon a K. Textiles Baját, Csurgó a Pécsi BTC-t, Nagyatád pedig Simon- tornyát látja vendégül. A K. Dózsa Bonyhádon játszik.