Somogyi Néplap, 1958. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-26 / 98. szám

SOMOGYI NÉPLAP 5 Szombat, 1958. április 2G. ■a Elkészült a Balaton fejlesztésének REGIONÁLIS t A Balaton partja ma még kihalt. A stégek üresek, a partszegélyt egy év dudvája próbálta meghódítani, a szemnek oly kedves, sokszínű kép még csak ízelítőt adhat a nyár megragadó gazdagsá­gából, mint ahogy ízelítőt ad a majdani kiépülő magyar tengerről a nemrég elkészült regionally térkép, ügy szoba falát foglalja el az Építésügyi Mirwsztérmumbani ez a /hatal­mas térkép, mely több évre előre feltüntetni a Balaton üdülőhelyeinek tervszerű és igen szépnek ígérkező kiépí­tését. Kisléghy Nagy István, az É. M. balatonfejlesztési fő­előadója elmondta, hogy igen szé&eskörű kutató-felmérő munka eredményeképpen szü­letett meg ez a térkép, s szü­lettek meg az elhatározások, hogy az igényeknek és a terv­szerű fejlesztésnek megfelelő­en hol, mit építsenek. Eszerint a balatoni üdülő­helyeket négy típus szerint kategorizálták: 1. Víkend jel­legű üdülőhelyek nagy hétvégi forgalommal, mint például Siófok. 2. Igényesebb létesít­mények állandó nyaralással, mánt Balatoniöldvár, Füred, Keszthely. 3. Kirándulóhelyek: Tihany, Badacsony, ahol kü­lönösen az élelmezési létesít­ményeket kell fejleszteni. 4. Gyógyhelyek: Hévíz, Füred. E négy kategória valamelyi­kébe tartozás dönti el, hegy egy-egy helyet milyen irány­ban fejlesztenek. A térképről egyébként megtudjuk azt is, hogy Siófokon nagyszabású strandrendezést hajtanak vég­re. Az eddigi szabad strandot ugyanis adószerű kialakítással másfél kilométeres hosszúság­ban már a nyárra elkészítik, a korszerű strandkövetelmé­nyeknek megfelelő vet közök­kel együtt. Érdekes újdonságként je­lennek meg a Balaton part­ján a motelek, melyeknek lét­rehozását az évről évre sza­porodó motoros kirándulók tették szüloségessé. Mi a motel? A szó tulajdonképpen a motor és a hotel szavak ösz- szevonisából keletkezett, egyébként olyan építmény, ahol a kiránduló a motorke­rékpárjával együtt éjszakára fedél alá húzódhat. A terv szerint több ilyen motelt épí­tenek a Balaton partján az erre alkalmas területen, álta­lában két lakott hely között, így például Balatonboglar mellett, ezenkívül Zamárdi és Földvár között a révnél. A révnél, amely mellett ma még egy rozzant ház áll, melyről azt tartják, hogy in­Nycreségrészesedés a tahi téglagyárban Néhány napja osztották ki ünnepélyes keretek között a tabi téglagyár dolgozóinak az 1957. évi nyereségrészesedést A bensőséges ünnepélyen megjelent Kővágó Gyula elv­társ, a járási pártbizottság el­ső titkára, Fehér József elvtárs, a Somogy megyei Téglagyári Egyesülés igazgatója, Balogh Ferenc központi üb-elnök és Vermes György főkönyvelő. Fehér József igazgató rövid beszédében ismertette, hogy a tervteljesítés, valamint az önköltségcsökkentés eredmé­nyeként kapják a dolgozók a nyereségrészesedést, és to­vábbi jó munkára, még na­gyobb takarékosságra hívta fel figyelműiket. A járási párt- bizottság első titkára hozzá­szólásában kifejtette, hogy népgazdaságunknak igen sok téglára van szüksége, és hogy e munka jó megszervezésével tudunk csak több és olcsóbb téglát gyártaná. Ezután kiosztották a nyere­ségrészesedést. Csaknem száz­ezer forint került kiosztásra, melyből 77 dolgozó kapott. A régi dolgozók, az úgynevezett törzsgárda részesedése 1500— 2000 forint között van. Ezután ünnepség követke­zett, ahol megvendégelték a dolgozókat, nét idézgette Csokonai Vitéz Mihály Tihanynak riadó leá­nyát, a tavalyi kiránduló pe­dig az illetékes szerveket, amiért könnyelműen az idő­nek adták ezt az egykori csár­dát. Nos, a tervek már biztos jövőt szőttek a rozzant épü­letnek: csárda lesz belől2 is­mét, az átlcelőhely és a közel­ben húzódó műút megszomja­zó utasai számára. A tó fenséges panorámájá­nak áttekintésére több helyen is kilátókat létesítenek vagy építenek. így például a Földvár és Szárszó közötti út­szakasz legmagasabb pontjára autókilátót terveztek. Ugyan­ilyen lesz Földváron is, az­zal a különbséggel, hogy itt a kilátó mellett cukrászdát is építenek. De a legnagyobb igényű és impozáns kilátó Boglárhegyen épül. Ez a mo­dern, nyugat-európai stílusú kilátótorony az idén már él is készül. Szerkezete a kö­vetkező: a toronytestet egy vas cső alkotja, melyet húrok tartanak kifeszítvie. A cső te­tején helyezkedik el a kilátó, mely üvegből lesz. A Balaton szakemberei egyébként Bog­lárra mást is terveznek: azt \akarjSk, hogy öl félszigeten — a neki való remek környe­zetben — halászcsárda léte­süljön, ahol igazi, jó halász­levet elvessen a magyar ten­ger vendége. E felsorolt létesítmények persze, csak kis részét képe­zik a szebb Balaton-kömyék kiépítésének, mert vannak olyan dolgok is, amelyeket a A barcsi járási tanács sem akar lemaradni a tisztasági hó­nap sikeréért folyó versenyben, életrevaló ötletekkel, a hibák feltárásával és kijavításával akarja a községet tisztává, egészségessé tenni. Köztudomású, hogy Barcs környékén sok a cigánytelep. A tanács versenyt hirdetett a különböző telepek között. A barcsi és babócsai cigánytelep is versenyben van. Mindkét te­lep megtesz mindent, hogy övé legyen a pálma, no meg a szap­pan és egyéb piperecikk, amit a Vöröskereszt ajánlott fel a győztes telepinek. Eredményekről is beszámol­hatunk már. A lakócsa mellet­ti siópusztai cigánytelepen a tisztasági hónap tiszteleté­re és az ottani körzeti or­vos szorgalmazására va­kító fehérre meszelték ki az összes házat a telep lakói. Meg is csodálja mindenki, aki arra jár, hogy megszépült a telep. Rá se le­het ismerni. A tisztasági hónap idején a tanácstagok, a körzeti orvosok, KISZ-fiatalok és úttörők lel­kesen kutatták fel a még meg­lévő »piszoktel epeket«. Bar­cson a j árási egészsógház mel­let is rábukkantak egy épü­letre, melynek környéke igen elhanyagolt volt. Minden pi­szokkal, szeméttel és trágyával volt tele. A tanács azonnal in­tézkedett, az utolsó szemig el- hordatta a trágyát és a szeme­tet. Verseny indult a járás boltjai között is. A győztes zászlót kap. A legszebb bolt címre min­den üzlet pályázik, hogy aztán hova kerül a zász­ló az még titok. Nemcsak a boltokban, de az iskolában is fokozottabban ügyelnek a tisztaságra. Az is­kolák méltán versenyeznék az első helyért, hisz a jutalom egy mentőláda lesz. A járási tanács vezetői arra is gondoltak, hogy saját portá­jukon teremtsenek először ren­det és tisztaságot, nekik kell jó példával elöljárniuk. A köz- sézi tanácsokat is utasították, tegyenek meg mindent, hogy ERVE térkép nem tüntet fel, mint például azt, hogy', pz ! egész Balatonnál egységes elárusító bódékat építenek a sok apró, felemás bódé helyett. Ezeket a modern, igen tetszetős pavi­lonokat a fontosabb helyeken már az idén felépítik, ahol még nem, ott az egységes alu­mínium BELKER-bódékat al­kalmazzák. A víkendezők érdekében Megtudjuk az Építésügyi Mi­nisztériumban, hogy a felmé­rések és a tapasztalatok nyo­mán a szakemberek bizonyos átcsoportosítást is terveznek majd a jövőben. Éspedig a víkendezőknek akarnak köny- nyebbséget szerezni azzal, hogy Balatonkenesét, Balaton- ákaratíyát és Balatonáligát korszerű^ hétvégi pihenésre alkalmas üdülőhellyé építsék ki, mivel ez a három hely az, mel/j legközelebb van Budapesthez. Természetesen ez nem egy-két évtől, hanem több év igen sok forintjától függ majd... Egyelőre még csak a nagy térképen szerepelnek bekari­kázva, mint a többi balaton- menti helység. De talán éppen közülük valamelyikre figyd fel a Hegei nemzetközi lákás- és városrendezési kiállítás lá­togatója. Ugyanis a Balaton fejlesztésének regionális ter­veit ide is kiviszik. Ki tudja, talán éppen a szép tervek lát­tán határozza el magát vala­melyik belga, vagy más kül­földi, hogy ellátogasson a mi kék Balatonunkhoz. K. E. a tanácsház ragyogjon a tisztaságtól. A szuloki óvoda kútja szeny- nyezett, mivel istálló van. a kö­zelében. A tanács intézkedett, hogy az óvodában ne használják a szennyezett vizet. A Somogytarnócai Állami Gazdaság épületei körül 8—10 éves trágya halmozódott fel. A kút mellé meg egy WC-t. épnett a gazdaság. A »Tiszta Somogyért« mozgalom sikere céljából kijavítják az itt felfe­dezett hibákat is. Kálmáncsán a volt cseléd- házhoz nincs WC. A körzeti or­vos a tanács segítségével igyek­szik rávenni az itt lakókat, hogy építtessenek minél előbb saját egészségük megóvására illemhelyeké c. A KISZ-fiatalok lelkes rész­vételére szép példa a lad iák fo­gadalma. Mivel a MOKÉP el­hanyagolta az ottani mozit, most saját maguk hozzák rend­be. A földművesszövetkezet italboltjaival sajnos igen sok gondja-baja van a tanácsnak. A vb határozott utasítása elle­nére sem építettek WC-t az italbolthoz. Ezért Lajosházán már be is zár­ták a földművesszövetke­zet italboltját. Erre a sors­ra kerül a potonyi és a drávagárdonyi szövetkeze­ti italbolt is, ha nem tart­ja be a szövetkezet vezető­sége a legelemibb egészség­ügyi rendszabályokat sem. A szövetkezetnék megvan a pénze, csak hanyagságból fa­jult el odáig a dolog, hogy be kellett az italboltot zárni. Ez intő példa az elkövetkezendő időre is, hogy még a legeldu­gottabb községekben is köteles a földművesszövetkezet a ren­delkezéseket és határozatokat betartani. Buzsákon is szorgalmasan munkálkodik a községi tanács a tisztaság megteremtésén. Nagyszabású utcafásitást vé­geznek. A tanácsiház környékét, a futballpálvát teleültetik fá­val. Az egyéni gazdák is ültet­nek különböző fákat a ház ele­jére. A templom előtti teret pedig parkosítja a tanács. A TISZTASÁGI HÓXAP HÍREI Tisztasági versenyben A CIGÁNYOK SPORT fjjjáéledől?eii m Magyar Honvédelmi Sportszövetség munkája a fonyódi járásban Az ellenforadalom sportvonalon kétségkívül az MHS elődjének, a MÖHOSZ-nak a sportmunkájában okozott legnagyobb kárt. Pedig annak idején a MÖHOSZ volt a technikai sportágak gazdája, és ha voltak is kisebb-nagyobb zökke­nők a technikai sportok terén, ez a sjzerv jól látta el feladatát. Ahogyan sikerült begyógyíta­nunk az ellenforradalom okozta sebeket, úgy kelt életre ismét a Magyar Honvédelmi Sportszövet­ség, amelynek elölről kellett kez­deni a munkát. Ma már egyre erő­teljesebb léptekkel halad előre az MHS. Ezt bizonyítja, amit rövid látogatásunkkor a fonyódi MHS járási elnökségénél is tapasztal­tunk. Ismert nevű sportember az MHS fonyódi járási elnöke: Horváth Jó­zsef honvédszázados, akit annak idején a kaposvári labdarúgó pá­lyákon »Dodri« néven tartottak nyilván. Horváth József ma is te­vékeny részvevője a megyei lab­darúgásnak, hiszen ő a Fonyódi Petőfi Sportkör labdarúgó-edzője. Ez a munka azonban nem gátolja meg abban, hogy maradék nélkül töltse be hivatását a Magyar Hon­védelmi Sportszövetségnél. A járási elnök elkészítette prog­ramtervezetét az MHS járási mun­kájáról. Nem volt könnyű meg­kezdenie a munkát, mert bizony még az olyan nagy múlttal ren­delkező és országos viszonylatban számottevő lövészkor is, mint ami­lyen a Fonyódi Tőzegüzemnél volt, — feloszlott. Az első lépések azonban már megtörténtek, s talán hamarosan hallani fogunk újra a tőzegüzem lövészeinek pompás eredményei­ről. Kétségkívül legnépszerűbb fel­adat az MHS munkájában a moto­ros kör megszervezése. A fonyó- diaknál is mintegy 60 tagja van a motoros körnek. Érthető, mert hisz melyik fiatal nem akar meg­ismerkedni manapság a motorral? Horváth József elhárítja magá­tól az elismerést, amikor a járás jó munkájáért jókívánatainkat tol­mácsoljuk neki. — Nem az enyém az érdem, hanem a lelkes aktívá­ké, akik segítik munkámat - mondja. Néhánynak ezek közül feljegyeztük a nevét. Szemes László Somogy váron, Nyiradi Sán­dor Lengyeltótiban, Fiedler László Balatonbogláron, Perusza László Buzsákon, Fazekas János pedig Fonyódon nyújt hathatós segítsé­get az MHS-elnöknek ahhoz, hogy az újjáéledőberi lévő MHS-munka most már rohamosabb léptekkel haladjon előre a járásban. (Kovács} Javítanak-e labdarúgóink? Az elmúlt vasárnap a legnépsze­rűbb sportág somogyi híveinek bi­zony elég sok keserűség jutott osztályrészül. Most, hogy lassan a feledés fátyla borul az elmúlt »•fekete vasárnapra«, egyre több szó esik a jövőről, a vasárnapi bajnoki fordulóról. Vajon mit ígér ez a sok ezres szurkolótábornak? Ezzel a kérdéssel kukkantottunk be néhány sportkör házatájára. A K. KINIZSINÉL érthetően jó hangulat uralkodott egész héten ót. Nemcsak a két bajnoki pontnak örültek a cukor­gyáriak, amit Fehérvártól sikerült elrabolniuk, hanem légióként an­nak, hogy vasárnap jól játszott a csapat. Ha a védelem nem köny- nyelműsködik, bizony még szebb arányú győzelmet elérhetett volna a Kinizsi. Ml lesz a Láng Gépgyár ellen? — Határozottan bízom a csapat­ban. Úgy vélem, egyetértenek ve­lem abban, hogy a Kinizsiben több volt, mint amennyit a tavaszi for­duló gyenge szereplése sejtetni enged. Székesfehérvár ellen már megmutatkozott a csapat igazi tu­dása. Remélem, hogy a folytatás sem marad el. Én egy bajnoki pontra számítok a Láng Gépgyár elleni mérkőzésen — mondotta Zá- borszky Jenő edző. Egyébként szombaton a Kinizsi a következő 12 játékossal utazott el Budapestre: Rapp, Szigeti, Szili, Pálfalvai, Gergely, Márkus, Acs, Szentgróti, Mózsi, Várvizi, Hor­váth és Tóth. Tóth két hetet ki­hagyott, így formájában vissza­esett. Játékára valószínűleg csak végső szükség esetén kerül sor, mert a Kinizsi-vezetők nem mon­dották ki, de valahogy mégis ér­ződött szavukból, hogy érvényesül az elv: győztes csapaton ne vál­toztass! Újság még a Kinizsi házatáján, hogy nemcsak a Láng Gépgyár, hanem a Pécsi VSK ellen Is ké­szülődik a csapat. A május 11-i pécsi mérkőzésre külön autóbu­szokat szerveznek, s valószínűleg jó néhány szurkoló kíséri majd el a Kinizsit az év kétségkívül egyik legszebbnek ígérkező mérkőzésére Pécsre. A KMTE vezetőket nem törte le a győri 0:5. Androsits Imre, a KMTE elnö­ke ügy mondotta, hogy számítot­tak a csapat vereségére Győrben, számukra a meglepetés az volt, hogy az MTE a vártnál jobb já­tékkal rukkolt elő. Egy kis szeren­csével — úgy, ahogy azt a Somogyi Néplap mérkőzés-beszámolójában megírta - könnyen szoros ered­mény. esetleg vaskos meglepetés születhetett volna Győrben - mon­dotta. Most a soronkövetkező feladat­tal. a Délbúdal Spartacus elleni mérkőzéssel kapcsolatban kértük ki a KMTE-vezető véleményét, aki a következőket mondotta: — Tud luk, hegy a Délbudai Spar­tacus milyen jó képességű csapat. A kaposvári szurkolók meggyő­ződhettek erről, hisz a délbudaiak Kaposvárott is le tudták győzni a Kinizsit. Mi ennek ellenére nem vagyunk borúlátók. Már csak azért sem. mert bízunk csapatunkban, amely a Délbudai Spartacustól Bu­dapesten Is egy pontot el tudok venni. Játékosaink ereiét megsok­szorozza az a tudat, hogy ez a mérkőzés a kiesés szempontjából számunkra döntően fontos. A fiúk ettől az érzéstől fűtve nyilván tu­dósuk javát nyújtják. Akad azért persze gond Is a KMTE házatáián. Ilyen például a csapatösszeállítás. Boldog győri sérülése nem jött rendbe. így min­den bizonnyal Kovács véd. Ko­vácsban híznak a KMTE-nél. Nem látszhat Zsoldos sem. aki még mindig nincs egészségileg rend­ben. lev valószínűleg a _ Győrben szereplő csapat lép pálvára. azzal a különbséggel, hopv Boldog he- ’vert Óiból Kovács áll majd őrt a kapuban. AZ NB III-BAN kétségkívül a Csurgót Petőfinek íeereménvtelenebb a helyzete. Va- lahoey meg is torpant n csurgói csapat a tavaszi fordulóban. A Bajai Bácska viszont épp Nagy­atád biztos legyőzésével bizonyí­totta be, hogy nem érdemtelenül várományosa a bajnokságnak. A csurgóiaktól az is szép eredmény lesz, ha tisztes vereséggel térnek haza a bajai kirándulásról. Min­den más eredmény erős meglepe­tésnek számítana. A Nagyatád-K. Textiles mérkő­zésen az a legbiztosabb, hogy So­mogybán marad a két bajnoki pont. Azonban az is valószínűnek látszik, hogy a két pont tulajdo­nosa a Nagyatádi Kinizsi csapata lesz annál inkább, mert az N. Ki­nizsi jobban együtt van, mint a szétesőben lévő K. Textiles. A két támadósor közötti különbség is az atádiak javára billenti a mérleget. Ha totómeccs lenne, ml biztos 1-est írnánk. Már a döntetlen is meg­lepetésnek számítana. A K. Dózsa-Szigetvári Zrínyi mérkőzésen két gyenge formában lévő NB IlI-as csapat kerül szem­be egymással. Véleményünk sze­rint a kevésbé rossz K. Dózsa nyerhet, már csak azért Is, mert még a rossz Dózsa-csatársor Is jobbnak látszik, mint a szigetvári ötösfogat. Az NB ni. további mérkőzései: Mohács—PBTC, Tolna—Simontor­nya, Dombóvár—Pécsújhegy, Bony- hád-P. Vasas, Nk. Építők—NVTE. A MEGYEI I. OSZTÁLYBAN két igen érdekes mérkőzésre ke­rül sor. A bajnokság szempontjá­ból még van jelentősége a Taszar —K. Hunyadi Vasutas helyosztó rangadó mérkőzésnek. A vasútnál arra számítanak, hogy a formá­jában megtorpant taszári csapatot sikerül otthonában is legyőzni. A másik kiemelkedő találkozó a Ba- latonlelle—Barcs mérkőzés. Bala- tonlelle változatlanul pompásan szerepel a tavaszi idényben. A csapat döntetlent ért el a Taszári Honvéd és Tab ellenében is. Most valószínűleg sikerül megállítani a barcsi csapatot is győzelmi soro­zatában. Legalábbis a papírforma szerint a lelleiek otthonukban nem esélytelenk a bajnokesélyes Barcs- csal szemben sem. A többi mér­kőzés nem ígér különösebb meg­lepetést. Ölt ölvívó-gondok Úgy hihetné valaki, hogy a vi­dék egyik legszámottevőbb ököl­vívó szakosztályánál nem jelent különösebb gondot az olyan mér­kőzés, mint amilyen a vasárnapi Bajai Építők—K. Dózsa találkozó. Csakhogy ez korántsem így van. Szegfl edző nem kis gondban van a vasárnapi mérkőzés előtt. Nem illik egy ökölvívó CsB-találkozót megelőzően összeállítást kérni az edzőtől, de enélkül Is megtudtuk tőle, hogy bizony összeállítási gondjai vannak a Dózsa ökölvívó- edzöjének. Kétségkívül az a hely­zet, hogy ma a Dózsa csapata kö­zépütt igen erős. Az alsó és a fel­ső súlycsoportokban azonban van­nak már sebezhető pontok. Való­színűleg ezek miatt fő a feje a Dózsa edzőjének is. Szerintünk csak a légsúlyban és a félnehézsúlyban lehet súlyos o probléma. A többi súlycsoportok­ra megvannak a megfelelő ver­senyzők. Mi legnagyobb érdeklő­déssel a várható Dévai-Balatoni találkozót várjuk. Egyébként 13:7 arányú Dózsa-győzelmet remé­lünk a mérkőzéstől. Mi lesz veled, kaposvári kerékpáros sport? Joggal vetődött fel a múlt va­sárnapi háztömbkörüli kerékpáros verseny során mindazokban ez a gondolat, akiknek szívügye Ka­posvárott a kerékpározás. Az a tény, hogy Borbély, Vigh, Pusztai, Keczell sorban feladták a küzdel­met, mindennél ékesebben bizo­nyítja, hogy haj van. Mi a baj eredője? A látottak alapján alapvető hiba az, hogy a kaposvári versenyzőgárda csehül áil a felkészülés terén. Edzés-sze­gényeknek látszanak kerékpáro­saink és bizony jelen pillanatban messze elmaradtunk például a szomszédos pécsi kerékpárosoktól. Igen gyenge vigasz, hogy a nagy- kanizsaiak hozzánk hasonlóan gyengén szerepeltek. Mi lesz veled, kaposvári kerék­páros sport? Amely kétségkívül azért jutott ide, ahol most áll, mert a vezetőknek hosszú időn át történő torzsalkodása nem vonul­hatott el nyom nélkül. Most adjuk meg mindennek az árát. Elég drága ár. (-ács) A kaposvári háztömbkörűii kerékpárversenyen egyébként a kaposváriakon kívül öt sportkör versenyzői álltak rajt­hoz. Minden babért a Pécsi VSK versenyzői arattak le. Egyedüli ki­vétel az ifjúsági kaposvári őri, aki a vaskerekeseknél megszerez­te az elsőséget. Az ugyancsak if­júsági Pákozdi e számban 5., Szita pedig 6. lett. A Hl. osztályban Molnár szerepelt legjobban, aki szintén 5. helyezést ért el. Szombat-vasárnap sportműsorát SZOMBAT: Teke: Területi bajnokság: K. Dózsa— Dombóvári IMSK. Építö'k-pálya, 17.15 ó. VASÁRNAP: Asztalitenisz: Kaposvár város egyéni asztalite­nisz bajnoksága, Kaposvár, Dózsa- sportcsamok, 15 ó. A versenyen indulhatnak mindazon játékosok, akik a városi bajnokság csapat­bajnoki küzdelmeiben szerepel­tek. Az első négy helyezett sze­rez gondot a megyei egyéni baj­nokságon való indulásra. Teke: NB . I.: K. Építők-Bp. MÁVAG, Épitők-pálya, 8.30 ó. NB II.: KMTE-Bp. Hungária, Spartacus-pálya. 7.30 ó. A K. Spartacus csapata Buda­pesten kettős mérkőzést játszika Transzvill és a Beloiannisz csapa­tával. A megyei bajnokságban a kö­vetkező mérkőzések kerülnek sor­ra: Fáklya II.-K. Spartacus II., K. Petőfi II.—KMTE II., K. Útfenntar­tók—K. Építők IT., K. Spartacus III.-K. Dózsa II. Röplabda: Bajnokok tornája, Felsöbogát- K. Leánygimnázium, női röplab­damérkőzés Felsőbogáton. ökölvívás: . K. Dózsa-Bajai Építők, területi CsB, Dózsa-sportcsamok, 10.30 ó. Labdarúgás: NB II.: KMTE-Délbudai Spartacus, Ka­posvár, Dózsa-pálya, 16.30 ó. Jv: Oláh. Láng Gépgyár-K. Kinizsi, Bu­dapest, Rozsnyai út, 11 ó. Jv: Szko­kén. NB III.: Bajai Építők—Csurgói Petőfi, Ba­ja, 16.30 ó. Nagyatádi Kinizsi-K. Textiles, Nagyatád, 16.30 ó. K. Dózsa-Szigetvár, Kaposvár. Dózsa-pálya, 14.45 ó. Megyei I. osztály: Lengyeltóti-Somogyszob, Len­gyeltóti, 16.30 ó. Jv: Magyar. Za­márdi—Fonyód, Zamárdi. 16.30 ö. Jv: Szilágyi. Böhönye-Balatonbog- lár, Böhönye, 16.30 ó. Jv: Domb- rovszki. Siófok-Gyékényes, Sió­fok, 14.30 ó. Jv: Isztl. Balatonlelle —Barcs, Balatonlelle, 15 ó. Jv: Dobszai. Marcali—Nagybajom, Marcali, 16.30 ó. Jv: Kiszelák. K. Kinizsi II.—Tab, Kaposvár, II 6. Jv: Nagykanizsáról. Taszári Hon- véd-K. Hunyadi Vasutas, Taszár, 16.30 ó. Jv: Varga. Megyei II. osztály: Tapsony—Balatonszemes _ (Pim- pauer), öreglak—Kötcse (Gáspár), Balatonklliti—Kéthely (Antal), KMTE II.-Karád (Réezei), Táska -Somogyvár (Bíró), Nagyberek- Balatonszentgyörgy (Keszthelyről), Igal-’-Somodor (Bognár), Nagyber­ki— Somogysárd (Béres), Gázló-Fo- nó—Nagytoldi (Garbóczi), Felső- mocsolád—Ecseny (Nvári), Somogy- szil-Zics (Csurai), K. Téglagyár- Mezőcsofconya (Mohácsi), Kaposfü- red-K. Honvéd íKosarns), Lábod- Kadarkút (Végvári), Háromfa-Ba- bócsa (Bosnyák), Heresznye-Ka- posmérő (Varga), Nagyatád II.— Berzence (Juhász), Somogytarnőca —Csurgó II. (Vida).

Next

/
Thumbnails
Contents