Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-18 / 65. szám
A vasárnap sportja Vasárnapi labdarúgómérleg Nem sokat nyom a latban jelen pillanatban a Somogy megyei labdarúgás. Ezt tükrözi NB-s csapataink vasárnapi szereplése. A bat csapat mindössze három pontot gyűjtött. Ez a bárom pont is a vidékiek nevéhez tüzödik, mert mind a négy kaposvári NB-s együttes vereséget szenvedett, s mi több, a négj- csapat mindössze egy gélt tudott rúgni. Úgy véljük, ez az utóbbi körülmény egyúttal magyarázatul is szolgál csapataink gyenge szereplésére. A vészes gólszegénység mögött nemcsak a gyenge csatárteljesitmények húzódnak meg, hanem az a helytelen játékfeifogás is, mely csapatainknál úrrá lett. Jelen pillanatban változás megy végbe a magyar labdarúgásban. Egyre inkább rátérnek csapataink a kemény, nem egy esetben túl kemény játékmodorra. De rá is kell térni, mert nemcsak Dél-Ame- rikában, de Európában is ma már mindenütt az igen kemény, férfias küzdőmodor lett úrrá. Az NB rí. és NB III. tavaszi fordulóiban azt láttuk, hogy az eddigi ellenfelek bizony már szinte kivétel nélkül mind hadat üzentek a pepecselő, kisasszony stílusú labdarúgásnak. A mi együtteseinknek ez ellen egyelőre nincs ellenszerük. Az, hogy a gyenge erőnlétű, lagymatagon játszó csatárok egy-egy ösz- szecsapás után fogják a lábukat, semmiképp nem megoldás. Ezzel ma már vajmi keveset törődnek a játékvezetők. A kemény küzdömodor áldozata lett vasárnap a Kinizsi és a KMTE egyaránt. Meg kell mondani, ha ez ellen a csapatok nem tudják megtalálni a megfelelő ellenszert, akkor nincs mentség a kaposvári labdarúgás számára. Siránkozással, protestánssal nem lehet a helyzeten változtatni. Edzőinkre hárul a felelősség és a feladat, hogv megtalálják ez ellen a küzdőmodor ellen a megfelelő ellenszert. Mert különben nagyon nagy bajba juthat a Somogy megyei labdarúgás. GólJképíelen csatársorral nem lehet győzni! Mosonmagyaróvár-K. Kinizsi 1:0 (1:0) Kaposvár, 2o00 néző. Vezette Sarut fickód). ,T Kll Magyaróvár: Horváth II. - Kutsa, Horstes, Toth H. — Trapli, Guam - Nagy, Nemeth, Becze, Szítak, Katona. Edző: Kozári Imre. Kintzst: Kapp — Gergely, Szili, faltaival - azenigróti, Varvizí - tóm;, itiózsi, stamer, Acs, Horváti). läozo: ZáDorszky Jenő. A sérült Márkus és Szigeti nélkül felálló csapatnál, de a közönség körében Is bizakodó hangulat uralkodott a mérkőzés kezdetekor. A játék indulása ezt igazolta is. A sorozaté:; Kinizsi támadások nyomán már a 3. percben Mozsi erős, de nem helyezett .lövését védte Horváth II., három perc ■ núlva pedig Horváth csetlett-bot- lott Jó helyzetben, mikor mar csak a kapussal állt szemben. Már ekkor látni lehetett, hogy a magyar- óváiiak elsősorban a védekezésre gondolnak, tömörülve verték visz- a meg-megújuló rohamokat. Vár- vizi lövése suhant el a felső léc fölött, majd Tóth, Szentgróti bombázott mellé. A 19. percben Ács húzóit el a balszélen, labdáját Horváth egyből lőtte sarokra, de Horváth II. szögletre tudta nyomni. Utána Ács hagyott ki nagy helyzetet, mire mellével maga elé igazította a labdát, a védők köz- benyúltak. A magyarövár'iak csak alig-alig jutottak át a félpályán es csak a 21. percben lőttek először kapura, ekkor Németh váratlan lövését Rapp ütötte a léc mollől szögletre. Ettől kezdve a bizonytalankodó védelem, főleg Pállal vai pellett fel-feljöttek a vendegek is. A kemény játékba egyre iöbb durvaság csúszott be, ebben Toth II. és Trapli járt az élen. A játékvezető tétlenül szemlélte ezeket. az eseteket. A néha tíz emberrel védekező magyaróváriak a ifi-oson mindent romboltak, ennek ellenére Mózsi gólhelyzetbe került. de pár méterről csúnyán mellégurított. A 33. percben váratlanul eldőlt a mérkőzés sorsa. Egy előrevágott labdával Németh el- mejit Pálfalvai mellett, beadását Szili nem érte el és Nagy közelről a felső sarokba helyezte a labdát. 1:0. A gól után teljesen megzavarodott ' Kinizsi, a két-három előretolt ayors csatár rendre megkeverte a védelmet. Németh iövését ütötte lote Rapp, szöglet után Becze lőtt a halóba, de a játékvezető les címen nem adta meg a gólt. Ezeken a percekben a hazai csapat teljesen visszaesett, a vendégek :i Mnyitottak. A félidő utolsó per- •eben Horváthnak alkalma nyílott az egyenlítésre, de most ő lőtt hat méterről gyengén a kapu mellé. Szünetben a kapott gól ellenére ,s nyugodt volt a hangulat a Kinizsi öltözőjében. Záborszky edző loleg a csatárokat biztatta, hogy ne ijedjenek meg a kemény védőktől és ne hagylak magukat olyan könnven elválasztani a láb- datól. (Sajnos, nem fogadták m«j.i S: ünet után a 7. porcben Tóthot a ic-oson belül kézzel fogták le. n-e.s. a mngvaröváriak reklamállak, veszekedtek az erélytelen játékvezetővel, percekig állt a iáték, mire rendet tudott teremteni. Ars futott a labdának és a bal felső sarokba lőtte. Korai volt azonban az őröm, nic-j a íáték- vezető űira rúgást rendelt el, mivel nem adott telet s rőgás- ’’0. Fíittv után Ács rosszul helyezett labdáját Horváth n. kivédte. Ezután még jobban elfajult a mérkőzés. '-faragás-*, nem egyszer parázs tflmeoieienet zajlott a tehetetlen Sárdt orra előtt. A m ne váróvá risk egészen beszorullak, jóformán csak az ő térfelükön folyt a i’itzt- de n védők a kamt előtt mindent romboltak, vagv a kapus hárított:. Mózst szabadrúgása szállt kapu fölé. maid kavarodás után Tót1' TT. felelte ki az üres kapuból a labdát, a 27. percben Tóthot megint. kézzel fogták vissza a 16-oson belül, u-es! Dehogy — a játékvezető érthetetlenül a Kinizsi ellen ítélt szabadrúgást. Úgy tűnt, mintha több mngvaróvári játékos lett volna a pályán, minden labdán ketteu-hárman is ratta voltak. Fz az önfeláldozó védekezés meg Is hozta az eredményt, mert eseménytelen negyedóra telt el. mire Stadler lövéshez jutott. A 37. percben Tóth mintegy 6 méterre a kaputól lőni készült, amikor kirúgták alóla a lábalt. Sárdt játékvezető a szájához kapta a sípot, de aztán meggondolta magát és tovább engedte a játékot. Az utolsó negyedórában a magyaróvárlak már nem is mentek egy-egy kivágott labdára, a 16-oson tartóz- k°5°tt.az egész csaPat. A Kinizsi veden IS mintegy 35 méterre tartózkodtak az ellenfél kapujától. De ez az egy kapura játszás sem változtatott az eredményen, a vé- dők -el a kaputól- jelszóval fejjel, labbal mindent mentettek. Két szöglet és Várvlzi kapu fölött el- zugó kapáslövése keltett még reményt a szurkolókban, aztán vége lett a mérkőzésnek. Kellemetlen csalódást okozott vasárnapi játékával a Kinizsi, amely regen szerepelt ilyen gyengén, lélektelenüi. Az elkeseredett es hitüket vesztett szurkolók bizony már 20—25 perccel a mérkőzés befejezése előtt kezdtek el- szallingozni a pályáról. Különösen a csatárok tehetetlensége és erőtlensége aggasztó, akik már a második mérkőzésen nem tudtak gólt i úgni, kihagyva az esetleges nagy helyzeteket is. Nem mentség erre az elleniéi védelmének kemény iá- teaa, hisz ezen az alapon kevés csapat ellen várhatnánk győzelmet, mert a védelmek általában nem nézik tétlenül, hogy a csatárok osszetologassanak egy-egy gólhelyzetet. újra csak az a tanulság kffan?t<i n’ hogy Sikeresen szakítani kell a ~ kisasszony-í utbal- a. kemény, férfias játékra fo!v?nUS-íAÍCeU váIaszolni- Hiába fo.yt a játék a magyaróváriak térhe'n“ a. J.átékldö legnagyobb rőszé- “• bára vendégek eleve védelemre rendezkedtek be és nem is co?IsUték “ mez*nyfölény kihar- nöífeo - csatar°k óvatosan ke- Ik ,az összecsapásokat, a harTóth3 - t ért- Ez al<51 csupán Toth es Acs volt kivétel. A másik alapvető ok a kis létszámú játé- eltávozott tanaié *5-. h.áyaban az edző csak a ha -Űm'bí> keretből válogathat és . m,nt a Jelen esetben is — séhetösLVa,mak’ eZ a minimális le-íetosege ,s megszűnik, fgy aztán já<tékoesokat‘eljCSCa f0rmán kívüli níjtám ho, is SIerepeltetni, mert M u , , V'''n a Kinizsinek csa- Mindezek (alán mars! voreiz ff mentik a Kiniiohh ,P!ÍV semmivel sem jobb képességű, dn Iclkes kemC küzdeni tudó osanattöi VPn. "1ttakk Uifp-nő fÓle" ezekből vizs- > ak kttvnőre. Terhűkre írható c2?fn.p,,i.'‘í'kvezetó gyengeségét kl- keménven' n"V'ket «‘«kosuk nem lupfte» hanem durván harcolt. Németh1!?,])3 ™.ezöny legjobbja “ 'olt- aki fáradhatatlanul ...•.fhk!^t;Kun?ado,t- A kitűnő hátaié, ?’ kiemelkedett Borís v«Sik™ kapus Horváth II. es vés, elv es csatár volt Nagy jőf végezte"a eoaHP keV& doIgáí A hátvédMrmasból "íz?., vajV oíd?a °so,,Clí°sacihatót' Pálfala Pdt legjobb része. bár sfentgróa jItsrottViZ,AlS sz°kott formája flau Tó(h í.'i csa‘arsorból egyedül Tóth küzdött, nem félt. öt viszont nyaIottákmau-dlk féIidöbon’ elhabÍSárdl nVnn>i sem nJ °n ciha tói bárdi játékvezető igen gyengén halae™';nul működött. Nem"' a pá”án.Játék°SOk voitak az urak Mayer Géza EZ TÖRTÉNT MÉG A DÉLNYUGATI NB III-BAN Baja-Pécsi Bőrgyár 2-1 a nyugati NB irr. rangadóján a bas i3 ‘SdSu. fí_nagy IéP«st tett a bajnoki háSs 2?yerfS0híelá„ Ronykád—Mo- folvtanfó bonyhádiak tovább r?? ? nagyszerű tavaszi szereplésüket és sorrendben a harmadik mérkőzésüket is megnyerték. Nagykanizsai Vasút-Tolna 6:1. A kanizsai vasutasok kő— wtrprj "vöztek. Pécsi Vasas-Pécsűjhegy itó. A másik NB m-as rangadón nagy küzdelem után gvőzött a Vasas. A két csatársor közötti különbség döntőit! Veszprémi Haladás—Kaposvári MTE 3:1 (1:1) Tudosítéfiik jelentik az NB ill-bói: Nagykanizsai Építők—K. Dózsa 1:0 (1:0) Veszprém, 120L* néző. Vezette: Csioa. V. Haladás: Tardi - Kovács II., Börócz, vVuvcrger - Magasházi, Hogyeszi - Heil, Farkas, Palotás, Sctuógl, Nemes. Edző: Somlai Rezső. KMTE: Boldog - Takács, Darvas, Torok - Vajda, Pammer - Jutási, Morvái, Egres, Papp, Zsoldos. Edző: Zaúori László dr. A mérkőzés kezdete előtt kisebb hózápor vonult el Veszprém felett, de a kezdés időpontjára kisütött a nap is. Hűvös, de nem túl erős északnyugati szél átlós irányban fújt keresztül a pályán és a széltől támogatott kaposvári csapat a 3. percben érvénytelen gólt ért el. Jutási fejéről szállt a labda Tardi hálójába, a játékvezető azonbgji lesállis miatt már korábban közbefütyült. Egyre keményebbé vált a játék, amelyben különösen Magasházi »jeleskedett«. Az első időszakban a játékvezető még csak megtorolta a durvaságokat, sőt nem egy ízben beszéd miatt is megállította a játékot. A játékvezető azonban fokozatosan kiengedte kezéből a mérkőzést. Elég jó volt a játék irama és változatos is volt a küzdelem. A 9. percben Nemes lövése jelenteti veszélyt Boldog kapujára, majd egymásután két szögletet értek el a veszprémiek. Aztán felszabadult a kaposvári kapu. s a másik oldalon a 16. percben Papp lövését kellett védenie Tardtnak. A 30. perc meghozta a KMTE vezető gólját. A veszprémi védők a baloldalon kitörni készülő Morváit buktatták a 16-os magasságában, az oldalvonal táján. Pammer ívelte be a szabadrúgást, amely átszállt a védők és a kifutó kapus fölött. Éppen az ötös sarkán tartózkodó Jutási elé, aki azt a hálóba küldte. 0:1. Nem sokáig tartott azonbarf a maroknyi kis kaposvári szurkoló csoport öröme, mert a 32. percben már egyenlített is a veszprémi csapat, mégpedig Il-esböl. Egy heves veszprémi rohamot, melyet Heil vezetett, Torok próbált megállítani. Szerintünk teljesen szabályosan tartotta fel a kitörő csatárt, aki átesett a lábán, s a játékvezető nem kis meglepetésre 11-est ítélt. A büntetőt Schlögl értékesítette. 1:1. A gól után tovább fokozódott az Iram. Bár a pálya talaja sok helyütt mély volt, ennek ellenére néhány formás támadást vezettek a csapatok. A KMTE-nél Morvái indított rendszerint. A veszprémiek támadásainak kezdeményezője rendszerint Schlögl volt. A 38. percben Egres majdnem öngólt vétett. A 43. percben Jutási lőtt az ötösről mellé, majd a 45. percben Nemes hagyta ki a mérkőzés legnagyobb helyzetét, amikor az ötösről az üres kapu mellé fejelt. Szünet után nagy iramot diktált a veszprémi csapat. Tíz percig óriási nyomás nehezedett a KMTE kapujára, amely a 11. percben aztán góllá is érett. Nemes futott el a baloldalon, mire Pammer közbeavatkozott, átívelt a lesgyanús helyzetben álló Schlöglhöz, a balösszekötő a jobboldalról megszerezte csapatának a második gólt. 2:1. A KMTE lest reklamált, de eredmény nélkül. A bíró ekkorra már egyre inkább kiengedte a kezéből a mérkőzést és több téves ítélete volt, de főként abban hibázott; hogy a sokszor embertelenül kemény játékot is tovább engedte. A 18. percben egymásután két gyors szögletet ért el a most már kissé magáratalált KMTE. Egy baloldali szöglet után meleg helyzet teremtődött a veszprémi kapu előtt, Előbb Zsoldos fejese szállt szépen, de a későn vetődő kapus helyett a kapufa mentett. A visszapattanó labdát Egres rúghatta volna, de mire rászánta magát a lövésre, közbeléptek, Morvái lövése emberben akadt meg, míg végre aztán felszabadult a veszprémi kapu, s oda lett az egyenlítési alkalom. Két perccel később Morvái 30 méteres nagy lövését kellett védenie Tardlnak A kirúgott labdával elindult veszprémi támadás után aztán végképp eldőlt a mérkőzés sorsa. Schlögl tört ki a baloldalon, átívelt a védők felett és jó ütemben érkezett Hell, aki öt méterről védhetetlenül vágta a labdát a léc alá. 3:1. A KMTE érthetetlenül feladta, pedig a gól után lényegesen megváltozott a játék képe. Az eddig erőteljesen támadó veszprémieknek úgy látszik sok volt a maguk által diktált iram, s kifulladtak. Az MTE azonban nem tudott felülkerekedni. A 42. percben még megcsillant a szépítés reménye, ugyanis Egres felugorva a bolyból, a hálóba fejelt. A játékvezető azon a címen, hogy Egres támaszkodott, szabadrúgást ítélt. Az utolsó percekben aztán már nem változott sem a játék képe, sem az eredmény. Két ellentétes félidőt láthatott a veszprémi közönség ezen a mérkőzésen. Szünet előtt heves és jó- iramú játék folyt a küzdőtéren. Szünet után már sok volt a csapkodás. Különösen az utolsó 30 percben szlntelenedett el a játék, amelynek színvonala ebben az időszakban bizony nem ütötte meg az NB II. mértékét. Mindkét csapatnál ugyanis csak a védők játszottak, ezek aztán nagyszerűen romboltak. De nem is volt túlságosan nehéz dolguk, mert a támadósor mindkét oldalon elég gyenge lábon állt. A veszprémi őtösfogat valamivel lendületesebb volt, mint a KMTE hasonló sora és ez el is döntötte a mérkőzés sorsát. A látóitok alanián a döntetlen talán jobban megfelelt volna az igazságnak. De hozzá kell tenni azt is hogy férfiasabb, bátrabb küzdő- modorávai talán rá is szolgált a !í’?r* -Tr<* a veszprémi csapat. »»Mlettük szól az is, hogv azt a bősz nercet, amit az ö fötcovük jellemzett, gólokra tudták váltani. Az egyéni teliesítménveket vizsí,,» a veszorémi csanatból a Borocz által vezérelt közvetlen véS,TKHeiI - ««-pp A kaposvári csapatban a közvetlen védelmet nem érheti vád. Boldog hiba nélkül védett. Takács is jól rombolt, Darvas a mezőny leg- jobblának bizonyult. Torok a 11- esről nem tehetett, egyébként mindfobban játékba lendül. Jól játszott Pammer is, Vajda Is kielégített. Nem így a. 'támadósor. amelynek taglal közül Jutási és Morvái időnként nyúitott elfogadhatót. A többiek bátortalanul és igen gyengén játszottak. Csiba játékvezető az első húsz ncrahen bízta-óan vezette az eldurvulni készülő találkozót. Aztán kiengedte kezéből a mérkőzést,. A kemény bc-lemenések megítélésénél többször hibázott, s ami még döntőbb volt, a második veszprémi gólnál is tévedett. Kovács Sándor Nagykanizsa, 500 néző. V: Darázsi. Nk. Építők: Németh I. — Csík, Czotter, Vojnovics — Endrei, Király — Németh II., Miké, Kovács I., Boda, Kovács III. K. Dózsa: Molnár II. Csima, Deák, Illés - Kutasi, Tacsi - Veverán II., Veverán I., Nagy, Varga, Molnár UI. Elég jó játékkal indult a mérkőzés. Kiegyenlített volt a küzdelem, sőt a kaposváriak néhány veszélyes helyzetet is teremtettek Németh kapuja előtt. Varga, Veverán I. lövését, majd Nagy Árpád fejesét kellett védenie a nagy- kanizsai kapuvédőnek. Aztán Molnár III. előtt kínálkozott pompás lehetőség a gólszerzésre, ő azonban rosszul vette át a labdát és ezzel oda lett a helyzet. Szünet után a kaposvári csapat volt a többet támadó. Jelzi ezt, hogy Molnár II. mindössze három lövést kapott ebben az időszakban, de a harmadikból gól szüle- , tett. A 84. percben a kaputól mint- ! egy 25 méterre szabadrúgáshoz jutott a nagykanizsai csapat. Kovács I. lövésre szánta magát a 16-osról, a labda azonban lepcrdüU a lábáról, s már-már úgy látszott, bogy kigurul az alapvonalon, amikor az ötös sarkán ott termett a fiatal Boda és a meglepett kaposvári védők mellett megszerezte a mérkőzés egyetlen gólját, amely egyúttal a nagykanizsaiak győzelmét is jelentette. A látottak alapján az Építők csapata csak nagy szerencsével győzött, bár az volt a döntő, hogy a Dózsa támadősora teljesen meddő. Valóban, a gyenge kaposvári támadósor az oka annak, hogy azt a mérkőzést, ahol a játékidő nagyobbik szakaszában a kaposvári csapat döntő fölényben volt, a Dózsa együttese mégis elvesztette. Jók: Endrei, Mikó, Kovács I., Boda, ill. a hátvédhármas, Kutasi és Tacsi. Fényes István EZ TÖRTÉNT MÉG AZ NB n-BEN Láng Gépgyár-Győri ETO 1:1. A jól védekező Láng Gépgyár megérdemelten szerzett egy pontot. Oroszlány—Szombathelyi Pamut 3:0. A Kinizsi jövő vasárnapi ellenfele korszerű játékkal győzött Szombathelyen. Pécsbányatelep- Zalaegerszegl TE 3:2. Az elbizakodott ZTE ellen meglepő győzelmet aratott a péesbányatelepi csapat. Budafok—Szekszárd 3:0. A szekszárdiak lelkesedése kevés volt. Sztálinváros—Nagykanizsa 4:0. A Sztálinváros könnyen nyert. Szé- kesíehérvár—Dclbudai Spartacus 1:1. Igazságos döntetlen. Sopron— Zalaecerszegi Dózsa 5:0. Könnyű győzelem. JÓ NÉHÁNY MEGLEPETÉS SZÜLETETT AZ NB I-BEN Újpesti Dózsa—Szombathely 3:0, Bp. Honvéd-Szeged 5:3, Tatabánya-Vasas 1:0, Csepel-Komló 1:1, Dorog—MTK 3:2, Ferencváros— Pécs 4:0, Salgótarján—Diósgyőr 3:0. A bajnoki táblázat élére Ismét a Tatabányai Bányász csapata került, de azonos pontszámmal nyomában van a 2. helyezett MTK és a 3. helyezett Ferencváros. Szombathely, amely nemrégen még a listavezetők között tanyázott, ma a 10. helyen, a sereghajtók csoportjában található. Nagyatádi Kinizsi— Dombóvári VSE 2:2 (0:0) Nagyatád, 800 néző. V: Horváth, ' Nagyatád: Horváth - Tálas, Dénes, Vucslrics — Bicsáki, Szabó III. — Sárdi II., Selmeozi, Kanizsai, Posta, Szabó I. Dombóvár: Egyed — Kaposi, Halmosi I., Halmt&i II. — Forgács, Kalmár — Gerencsér, . G. Kiss. Gebhardt, Horváth, Si- j monfalvi. Dombóvári támadások vezették j | be a mérkőzést, s csak tíz perc ! után jöttek fel a hazaiak. Igaz* hogy ettől az időszaktól kezdve helyenként szinte nyomasztó volt a nagyatádi csapat fölénye, de a legfőbb helyzetek is kihasználatlanul maradtak. A 20. percben például Szabó I. az ötösről a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. Szfinet után is atádi támadások következtek, mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. Mégoe- dte? a 0. percben, amikor a dombóváriak szögletet íveltek be, amely Dénes lábáról vágódott a hálóba, öngól. 1:0. A gól után még élénkebb lett a játék, még nagyobb az iram. Ezután gyors egymásutánban, három perc alatt három gólt láthatott a közönség. A 34. percben ugyanis Gebhardt révén már 2:0-ra vezetett a dombóvári csapat, de a vendégek nem sokáig örülhettek, kétgólos elő- nvüknek, mert a 15. percben Sárdi H. 2:l-re szépített, majd a 1G. percben Szabó T. révén ki is eo-venlí+ett az atádi csapat. Hatalmas küzdelem indult meg a győz- físs mólért, de a kitűnő védelmek mindkét csatársort megakadályozták a pdi«37.erzésben. A mutatott iáték alapián a többet támadó nagyatádi csapat lobban rászolgált volna a győzelemre, de a balszerencsésen bekapott gól után örülnie kellett végül az egyenlítésnek is. Jók: Dénes. Bicsáki, a mezőny legiobbia, Vucs- kie«;. in. Egyed. Gebhardt, Horváth. Horváth Miklós Csurgói Petőfi—Szigetvári Zrínyi 2:0 (9:0) Csurgó, 500 néző. V: Berta. Csurgó: Kepler — Németh, Jako- üa. Nagy I. - Molnár, Szanyi - Horváth, Bata, Hottó I., Szabó, Nagy U. Szigetvár: Héjjas - Mohó, Somos, Balázs - Sólyom, Haragó - Sárközi, Tolnai, Sós, Bódis, Zsig- mond. Csurgó csapata kezdte a játékot, s a vendégek rögtön beszorultak. A 2. percben Szabó, majd az 5. percben Hottó I. labdája alig va- lan.'ivel kerülte el a kaput. Nagy csurgói fölény ellenére sem született meg a várva várt vezető gól. Pedig mintegy 25 lövés szállt a játékidő első szakaszában a szigetváriak kapuja felé. Igaz viszont az is. hogy a szigetvári kapus jól védett, s hogy a lövések nagy része elég pontatlan volt. Szünet után Batának egy 18 méterről küldött szabadrúgása keltett Izgalmat, az ellentámadás során viszont Bódis labdáját mentette csak üggyel-bajjal Kepler. A vendégek csak szórványos elfutásokkal kísérleteztek, de ők is eredmény nélkül. A mérkőzés 42. percében sajnálatos baleset történt. Héjjas vakmerő vetődéssel vetette magát Szabó lábára, a csatár lövésre lendült lába a kapus vállát találta el. A kapus válttörést szenvedett. Három percig állt a játék. Haragó állt a kapuba, s a meghosszabbítás három percében a kapus sérülése következtében feldúlt idegzetű szigetváriak két gél» kaptak. A 46. percben Nagy II., ■ 47. percben Data volt a gólszerző. A mutatott játék alapján a csurgói csapatnak nagyobb arányban kellett volna győznie, de támadó! vészes gólszegénységben szenvedtek. Ha nem jön közbe Héjjas sajnálatos sérülése, bizony aligha született -tolna e találkozón csurgói győzelem. Jók: Molnár, Szanyi, Horváth, ill. Sárközi, Bódis. Zsigmond. Vörös István Simontornyai BTC—S. Textiles 1:0 (1:0) Kaposvár, 400 néző. V: Székely. Simontomya: Ferenczi - Kara, Dobrádi, Smigura — Sebestyén, Pados - Takács, Barcsai, Csapó, Pénzes, Róth. Textiles: Kovács - Perreg, Máté, Szilvási — Simon, Műdig - Peresztegi, Marton, Végh, Kadnai, Nagyréti. A vendégcsapat lendületes támadásai vezették be a mérkőzést. Aztán fokozatosan a Textiles kerekedett felül. Hamarosan kitűnt, hogy mindkét oldalon kilűnően állnak lábukon a védők és gyengélkednek a támadósorok. A 25. percben a kitörő Csapót Máté becsúszó szereléssel próbálta elválasztani a labdától, a játékvezető a becsúszást szabálytalannak minősítette. 11-est ítélt, melyet Barcs'-- értékesített. 1:0. Az első félidőben más érdemleges esemény nem történt. Szünet után a Textiles nagy harcot indított az egyenlítésért. A 25. percben Peresztegi nagy lövéssel a kapufát találta el. A játék egyre keményebbé vált, s a 28. percben a játékvezető Karát, a simontornyai jobbhátvédet durva játékáért kiállította. A tíz főre olvadt simontornyai csapat beszorult. A tömörülő simontornyai védők azonban meg tudták akadályozni azt, hogy a Textilesek egyenlítsenek, pedig a 38. percben Nagyréti előtt ott volt az egyenlítési alkalom, de a csatár az ötösről csúnyán kapu fölé lőtt. Miként elöljáróban mondottuk, jó védelmek és tehetetlen támadósorok harcát hozta a mérkőzés. A simontornyai közvetlen védelem mellett Barcsai, továbbá Pados tűnt ki. A Textiles közvetlen védői mellett Simon és Peresztegi játéka érdemel dicséretet. Horváth Béla Szegfi László edző távbeszélő jelentése Budapestről: Nvofc ifjűsáqi öklözünk közül hat, Bereczki I., Papp, Bereczki L, Bwnaiecz, Bednanlcs és Kalmár már a legiohh négy közölt van Ismeretes, hogy kilenc ökölvívónk szerezte meg a jogot, hogy részt vegyen az országos Ifjúsági egyéni ökölvívó bajnokság versenyein, amely vasárnap délelőtt kezdődött, meg a csepeli sport- csarnokban. Miután 111 induló jelent meg a rajtnál, az első napon a küzdelmeket két szorítóban bonyolítottak le. Mi végül nyolcán érkeztünk meg a fővárosba, ugyanis Karádit betegsége meggátolta abban, hogy részt vegyen a versenyeken. Az első napi küzdelmek során versenyzőink a várakozásnak megfelelően jól szerepeltek. A sorsolás is kedvező volt, csupán a légsúlyú Makk Károly került össze rögtön a selejtezőben a Budopest-bajnokkal. s ő végül is rlulmaradt. Makkon kívül egyébként Csiszár szenvedett még vereséget, ö is Budapest-bajnokot kapott ellenfelül, és szoros küzdelemben bár. de alulmaradt. A többiek aránylag könnyen vették az első akadályokat és hal versenyzőnk bejutott már a középdöntőbe, azaz súlycsoportonként a lecíobb négv közé. Eddig a következő versenyeken vagyunk túl: Paolrsúlv: Bereczki I. pontozással legyőzte Fstinget, az Észak- kerület bajnokát. Bereczki szoros küzdelmet vívott, s megérdemelten övőzött. F—'szer erőnverö is volt ős így került be a legjobb négy közé. Itt azonban a sorsolás már nem kedvezett neki. ugvanis el- íw'plp n hétfő esli közéndöntőhen Jezerniezki. a válogatott rtanír- coiyii versenyző lesz. A fiatalabbik Bereczki 3. helyezésével szá•m olt-io+ »iii T.AcrvxuTz pontozásos vere«jóppt szevjv*y*of:t p.j-irvSnMf rBudo- A. fiú főbb volt. őrlett ugyancsak nontozásos crof.ns mérkőzésen VeKísváltósúlyban nagy volt. a "Amu. Pann p.óla. a selejtezőben «irthh c» 'Rpl^nvívaf Vorplt szembe o horpnr’-"- cetben, miután már többször VOtltlUPrif VzrstJ. -Pol - 1 met. Az újabb mérkőzését Papp á székesfehérvári Gyurícával vívta, ez a mérkőzés csak egy meneten át tartott, amikor a székesfehérvári versenyző feladta a számára kilátástalan küzdelmet. Papp a hétfő esti középdöntőben találkozik Baloghgal, Budapest bajnokával. A látottak alapján azonban győzelmet várok Papptól. S talán sikerül megszereznie a bajnoki címet is. váltősúlyban Dunajecz pontozással győzte le Borost, az Északkerület bajnokát. Ö is bejutott a legjobb négy közé. A középdöntőben ellenfele Kovács, Budapest bajnoka lesz. Az eddig látottak alapján szintén számitok Dunajecz döntőbe jutására, s esetleg bajnokságára is. Nagyváltósúlyban Bereczki László legyőzte Betűnyit, Budapest bajnokát. A középdöntőben egy kellemetlen küzdőmodorú szombathelyi fiú, Sülé lesz az ellenfele. Ez a találkozó igen nehéznek ígérkezik. Ha Bereczki győzni tudna, esélve lenne a bajnoki címre is. Félnehézsúlyban Bednanics Kertésszel, az Észak-kerület versenyzőjével került szembe. Bednanics lassan melegedett bele, kisebb sérülést is szenvedett, de rajthoz tud állni a középdöntőben Is. ahol ellenfele Bittér, Budapest bajnoka í?sz: Beónanicsnak jobban kellene öklöznie a középdöntőben, mint az elődöntő során, hogy tovább jusson. Nehézsűlvban Kalmár pontozásos győzelmet aratott Szabó Attila, Budapest hatpolra felett. Kalmár igen biztatóan öklözött. A középdöntőben Gecsővel, Nyugnt-Ma- eyarország bainokával taláBcozik. E merkőzéq sorsa teHesf*n nvűt Szegfi Lászlónak, a K. Dózsa ed- »oienek távbcszéló totontaao tehát a Várt irt híreket hozta számunkra. Remélőik, hogv a héffő esti lapzárta után kezdődő közőndönpm a v jfi öklöző! foWfntiak eddigi sikeres szerenté«?íikpt A7<an ton?anHon -j/jj MfVnr J-zt ec»,.,,,» bárom bainoki ovö- zelemről adhatunk majd a következőkben számot. T.-SWKÍ1V kedvet; olvasóinkká], hogv szerdán reggel megleten-s nvnkhar, részletes hp<Ir.(rnr),rtt adunk az ifhisági ökölvívók közép- döntő kíirfi^rDPiVAi