Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-02 / 52. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1958. március KIS KAPITALIZMUS? Még nincs nyár, az tény. Még. nem működik a íonyódi Rianás szállodarésze sem, és így aa utazó, legyen hivatalosan, tóküldött, vagy egyéb, kénytelen magánosoknál szállást keresni. Van, alá Fonyódon számít erre, s lakásának egy részéből szállodát csinál, így tesz Vida István is a piactéren. A hálószoba két ágyát és a sezlont, sőt »esúcs- ío»"alozn<< idején a veranda fekhelyét is kiadja. Egy éjszakára 15 forintért! Meggondolva, hogy a járási székhelyek állami szállodáiban egy napra 12—13 forint a bér, és számlát is adnak, valahogy soknak tűnik a fenti összeg, nagyon sóknak. Ha hetenként csak tíz vendég akad —eny- nyí bizonyos —, az heti 150 forintot jelent. Télen. Vajon nyáron, az üdülési idény alatt mennyi »szállodabért-« számít fel az ilyen alkalmi vendéglátó?! (f. k.) — Kawosvár anyakönyvi hírei: Születés: Németh Lajos fia tejes, Molnár Gyula fia Gyuva, Sárközi János leánya Mária, Pető László leánya Rózsa, ílerváth Lajos fia László, Nagy Ferenc leánya Kiéra, Sás András leánya Ágnes, Orsós Péter leánya Margit, Vatty József leánya Erzsébet, Pintér József fia I.ászló, Kalupár János fia Sándor, Milei Ferenc leánya Zsuzsannái. Halálozás: Bórra Vendel 67 éves, Harsá- nyi Józsefeié 60 éves, Jusztusz Henriimé 54 éves, Szabó József 43 éves. — A fiatal lányok hivatásválasztásának Elősegítésére a nemzetközi nőnap alkalmával az általános iskolák végző diáklányai meglátogatják az üzemeket, ahol bemutatják nekik a nádolgozók munkáját. — Tánczene est lesz ma este 8 órai kezdettel a légoltalmi parancsnokság és a vöröskereszt klubjában. A hanglemez mísor összekötő szövegét lévai Ferenc főhadnagy mondja. — Gábriella Zapolszka: Dulszka asszony erkölcse címe három felvonásos színművét már öt ízben adták elő a feSsetebézsenyi tözegűzem ki- szistái a szakszervezettel közösen. Két előadást Fonyódon, egyet-egyeí pedig Buzsákon, Ordacsehiben és Bélatelepen tartottak. — Gyermeklélektani és ideggondozó rendelés nyílt meg — vidéken elsőnek — Kaposvárott. Érzékeny idegrendszerű, fegyelmezetlen, nehezen nevelhető középiskolás, általános iskolás és óvodás gyermekek nyernek itt teljesen ingyenes, szakszerű ellátást, illetve kezelést. A rendelés hétfőn, szerdán és pénteken 3-tól 7 óráig lesz a kaposvári kórházban. — 3750 forint áru téglaje- gyet adtak el eddig a fóti gyermekváros javára a berzencei nőtanács asszonyai. — A MÉSZÖV felhívta az üzletek figyelmét, hogy a boltok kirakatait a nemze-Hköri nőnap alkalmából díszítsék ki. — Népművészeti kiállítást rendez április 4-i megnyitással a népfront fonyódi elnöksége a balatomboglári művelődési otthonban. A kiállításon népi faragások és hímzések szerepelnek. A falakon feste- gető pedagógusok és diákok képei láthatók majd. Idői árásj elentés Várható időjárás vasárnap estig: hideg, felhős idő. Több helyen havazás, hófúvások Élénk, helyienként még erős északi-északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap nulla—mínusz három fok között. ADÁS-VÉTEL Beköltözhetöséqqe! eladó kertes ház, vagy két házrész. Hegyi ________________________(10986) Éladó 12 db akác-rönk' 6—9 na-e®, tuskó és ágfa, 2 m tűzifa és egv szőlőprés. Kaposvár Iván fa-hegy 26. Nagy. C273> El^dó Ov. u. 24. sz. alatt 2 szoba, összkomfortos ház, vétel ecjot^n azonnal beköltözhető Érdeklődni lehet ugyanott du. 9 óláétól. Viasármap egész nap. (275) Két FTobri. konyha. mellékbe lyigégbő! ál’ő családi ház kerttel. beköltözhetően eladó. Hervalia n. 2, _______ (10973' E ladó 5 literes, gáz- és vll- tótoyftítéses kávéfőzőgép. 25 w-os hangerősítő, fotelek, kanapé. érdeklődés és megtekintés nz ÉDO*?? művelődési otthonban. (1) Eladó családi ház, szép fyü- mölc^ös. szőlő, 1010 négyszögö’ telekkel. Kecel-hegy 81. Vétel esetén beköltözhető. Érdektődn’ ugyanott. (10993N Jökarban lévő 100-as SacllF olcsón eladó. Cseri-hegy 82 ______________•____________(10993a'» E ladó 5—10 kilós hiteles csukott mérleg. Kaposvár, Mező n 36. sz Snáe^ek .lános. (2r0 ;• volt Sirálv-száüóval szemben, műit mellett, két utcára néző, közműves, 500 négyszögöles, 3 éves gyümölcsös telek eladó. Esetleg megosztva. Érdeklődni: N»agy Lajos, BaJTüonf.enwes r>ifi iós-villa._________(8036) B ajaton^zerr»e«fől 6 km-re. Teleki község ’meltelt 5 szobás villa. 1 hold' gyümölcsössel és 2 lakásos gazdasági épület, 800 négyszögöl belsőséggel, öntözéses kertévszetnek al kai más. eladó. Tárgval: Rakáts, Budapest. XI., Fadrusz u. 18._________(7584) F onyódon, yasi'itáílqmáshoz közel, tlégtáböT épült '‘cPaládi ház. szén gy.ü.mölcsöf-sel elarió, Beköltözhető. Ráhel József, Sándor u 46. ^_________________________(2H0 1 .darab . vikmdház. ír lakható; eladó. Megtekinthető a helvsztnen. Fonyódon. Boros P°7,96._____________ (264) 1 kát. kőid szőlő és gyümölcsös, 1 kát. hold ‘ szántó, rajta egy 2 szobás családi ház, beköltözhető, ' o'rééh’áz és pince, azonnal e^adö. Kanosvár. Lonka-hep'y 35^jÉrdeklőd ni u gvan ott (278) ~~ SOMOGYI NÉPLAP ' .Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiiadó: az MSZMP Megyel Végrehajtó Bizottsága: Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin út 14. — Telefon: 15-10. 15-11 Kiadóhivatal- Latinka S. u. 2/a Telefon: 15-16. Scunogv megyei Nyomdalp. Váll. !Typandáért felel: László Tibor. BekÖItözbetőséctgei és házhely- lyel eladó. Klapka u. 19. sz. ház. ______________________________(2476' Hohner tangóharmonika (prí ma. 80-as, váltós, fehér) eladó 2« (Opp> TSFFF Elcserélnénk kifegásáalan áMa- notba-n lévő. üzemképes 55 LE-s. lánctatns.s. Ho^herr gép olaj üzemű tV*aktorun.knt l db új Zetor traktorért. Ajánlat okait Pé^s I •"■oFtaffők 49. Beruházási osztály rímre, vagy telefonon- Pécs 25-95, Beruházási osztály cfmrr kérünk. Dél Humán túli Áram szagát tat ó V. Pécs. (27P) Elcserélném lengyeltóti szoba- konyhás iakásomiat kanos vári ért. esetleg egy főbérleti szobáért is Cím a Hirdetőben. (2483) ÁLL ÁS Gyakorlott hegesztőt, víz- ér t»őzc*7p.rfi|őt keres a Kaposvár ^extl1müv»k azonnali helévjéirr ^fzetés kollektív szerződés *!nt _________wmr. A VÖSZK nagvkanizsai kb-on- depcíége gyakorlattal rend»°,vprö cukrászt kere6? édesipari müve refő 1 állás betöltésére! Jelentkezel lehet személyesen vagv írásban: Nagykanizsa. Fomogvi Róla út 47. sz. alatti Irodánkban (27H BáHoaos és cserepes szaíkm’m- káaoknat helvbeli munkára felveszünk. Ingatlankezelő Vállaiot ______________________________(2481) Hártartásvezfdőt keres dolgozó házaspár. Kaposvártól nyolc kilométerre. Vízvezeték, fürdőszoba. mosógép van. Cím a H’rd^ő. ben. __________________niOOO) K prpoir'p^e'mi értékesíf óe; tp- vékenypégben jártas kereske^b mi technikumot végzett féri’ mninlpaerőfr keresünk. A j á,ndato'<t március 5-ig kérünk: P-apírórté kesfíő, Pécs Perczel u. 2 (24-°4 VEGYES Mindennemű nemes pyíimölc« fa prim« mjnűsésbeP. n-acy vő invztókhan kanh.ntó Tomxsovszlo Józsefné íllamilag ellenőrzőt1 GyCm^le^ai^Vel.fiában, Dehrp cen. Böszörményi fit 139. Í525Í' óriás gvíimölcsű, Szentendre-1 nemesített egres és nagy gyfi- mölcsü hollandi piros ribiszke tövek kapbniök, riam^o-nköpt r forintért. Otr.aotált fajtia.«zerosság! Iff. Toronyi János falskolá- !«. Békéscsaba, Sztraka u. 27 ______________________________(7476) K ukorica- és burgonyaföld esetleg kaszálö a Römn-hegyet' bérbeadö. Cím a Hirdetőbe(1094») — A fctKácstöryényből vizs- gráztai a nagyatádi járási ta- náes daÍi#0Bói. A vizsgázók tételeket h áztak, majd részletesen válaszoltak a feltett kérdé, sefcre. A bizottság elnöíke Sasvári Ferenc járási tanácselnök volt. — Egésaségügyi kiállítást nyit meg a Iköaeljövőben a népfront fonyódi szervezetének szociális és egészségügyi bizottsága. A kiállításon fénykénekkel dokumentálják az egészségügyi tanácsadások, a rendelők munkájának szükségszerűségét és hasznosságát, A felvételek elkészítését már megkezdték. Giorjtoidú^ Vasárnap Csiky Gergely Színház: Lehár: Víg özwgy'. Délelőtt 10 hrakor. Shakespeare: Vízkereszt. Este 7 órakor. Vörös Csillag: Csendes otthon. 3, 5, 7, 9 órakor. Szabad Ii.jnság: Világos ab- sk. 3, 5, 7, 9 órakor. Matiné: Eltűnt, kapitány. Fél 11 órakor. Ií lOSZ Béke-mozi március 1-án 4, 6, 8 órakor: Volt egyszer egy király. A Nagyatádi Járási Művelődési Ház filmszínházának műsor»: 5 Március 3-án: Mese a mozi-' j ban. Szovjet film. 3, 5. 7, 9 $ órakor. — Matiné: Mtihlen- ♦ berqi ördöq. Hippi-Rónai Múzeum: Ösré- ?észeti, várostörténetá, népraj- ii, természettudományi kiállítások és a Rippl-Rónai emlék- kiállítás. Nyitva 10—14 óráig. — Honnan ilyen naqy sebbel- iobbal? — Bizony messze jártam. Ugyanis elhatároztam, hogy a vívók nyomába szegődök. így jutottam el Szombathelyre. Masuk megírták, hogy milyen pompás győzelmet .mattak a kaposvári vivópalánták. Én azonban ennél többet is tudok. Azt, hogy vívóink szerények, (illedelmesek és tisztelettudók. De ha már róluk esik szó, akkor hadd mondjam el, hogy nem is volt olyan sima ez a győzelem. Amikor a K. Hunyadi Vasutas—Szombathelyi Haladás döntű mérkőzés 6:6 arányban döntetlenül végződött, az eredményhirdető gyorsan közölte, hogy e döntetlennel a szombathelyi csapat nyerte a t»rnát. Látta volna, milyen elkeseredett képet vágtak erre Oyócsi Jancsiék. Osváth edző azonban nem nyugodott bele a vereségbe, gyorsan számolni kezdett, s kiderült, hc.gy a szombathelyi találatszámlálók tévedtek. A kaposváriaknak jobb volt a találaf- arányuk és ezzel ők nyertek. Mit tehetett mást a versenyrendezőség. újra hirdette az eredményt.- Igaz, hogy ekkorra már csak néhány vívó tartózkodott a teremben, mert a szombathelyi szurkolók azzal a tudattal, hogy csapatuk győzött, eltávoztak. Képzelhetik, hogy milyen hangulattal fergatták az ő megyei lapjukat, a Vas Népét, amely természetesen a helyes eredményről számolt be. — Jól van, Laci, tévedni emberi doloq. Maqa még nem tévedett? — Dehogynem, talán nem is egyszer. Pej-szo, az a csurgói vezető ie tévedett, aki nekem a múlt héten eláztatfca Hottó Jóskát meg Szariyit. Most utólag arra kért, hogy rehabilitáljam őket Mert mindegyiküknek volt elfogadható érve, amivel igazolták a bázakerettyei lemaradást. Sti azonban úgy döntöttem, hogy vá rok a rehabilitációval, csak ek kor bocsátók meg Ilottóéknak, ha Dombóváron feledtetni tudják a házai kudarcot. — No-no, Laci, maga biztosan megijedt a csurgóiaktól — Ne higgyék. Én nem va.gywk olyan ijedős, mint a komlói if}ó- sá.el ökölvívók, akik legeit«*!: Szekszárdion az Ifjúsági bajnak Ságon úgy látszik megsokallták . kaposvári ifi ökölvívók bajnokságát. Meg aztán úgy vélekedtek, hogy jobb Bednaniosot meg Paj»p Bélát a szorítón kívülről né-arn mint a kötelek között állni tőé seiket. Ezért nem megy « Dózsa Ifi ökölvívó csapata jna Komlóra — Úgy látjuk, Laci, maga viszont menni akar. — Na hallják, maguk nem est teszik? Vagy nem megyfink ki talán m® az NB II. meg az NB Hí. rajtjára? Szünet után öt percre megingott a kaposvári védelem Pécsi Vasas—Kaposvári Dózsa 2:0 (0:0) Hétfő Vörös Csillag: Csendes otthon. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Őröli visszatérés. 4, ö, 8 órakor. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Csontkeményre fagyott a pálya és alig 300 néző várta az NB III. idénynyitását Pécsett. A dombóvári Völgyesi sípjelére az alábbi összeállításban lépett pályára a két csapat: Pécs: Szedeli, Egervári. Vecsei, Danajka — Halasi, Berki — Stelsommer, So- mogyvári, Szopka, Rákóczi, Janka. Kaposvár: Molnár II., — Csima, Deák, Németh — dr. Nagy Á., Kutasi — Veve- rán II., Kecskeméti, Tacsi, Ve- verán I.. Molnár III. Az első támadást a Dózsa vezette és Molnár III. rögtön kezdés után biztos gólhelyzetet hagyott ki. Aztán hullámzóvá vált a játék. Valamivel többet a pécsi csapat támadott. De Nagy Árpád lövései komoly gondot jelentettek a pécsi kapusnak is. A hideg és rossz talaj ellenére a mutatott játék alapján a döntetlen megfelelt a játék képének. Szünet után heves rohamo- zásba kezdett a Pécsi Vasas csapata. Már a harmadik percben egy baloldali támadás befejezéseként Rákóczi labdája megtalálta az utat a ■hálóba. 1:0. Még egy perc sem múlt el az újrakezdés után. amikor a kapkodó kaposvári védők mellett, a fiatal So- mogywári bombázott Molnár hálójába. 2:0. A vezetés birtokában a pécsiek játéka nyu- godtabb lett. Húsz percen át a kaposváriak térfelén folyt a játék, s csak ezután téri magához a Dózsa. Ekkor Molnár III. az üres kapuval szemben egyedül állva kihagyta a mérkőzés legnagyobb helyzetét. A későbbiek során már említésre méltó esemény nem történt. A látottak alapján azt kell mondani, hogy a valamivel lendületesebben játszó pécsi csapat rászolgált a győzelemre, ha a Dózsa rúgja az első- gólt, akikor a kaposvári csapat is megszerezhette volna akár a győzelmet is. Jók: Danka, Berki, Szopka, Rákóczi, illetve Molnár II., HuS tasi és Kecskeméti. Kovács A íonyódi járás is készül a nemzetközi nőnapra HcUfőn hátrányban, kedden Balatonberényben alakult meg a nőtanács, a fonyódi járás 28 községéből 19-ben működik már és március 8-ig még legalább négyöt helyen megalakul. A járás nőtanácsai közül az egyik Porszívó kézi 1160,—- Ft Porszívó guruló 1410,— Ft Kétlapos főző 420,— Ft Egylapos főző 59.Ft Háztartási vasalók 74-től 210.—- Ft-ig nagy választékban a villamossági boltban Kaposvár, Május 1 utca 20. Telefon: 22—39. Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat legjobban működő, a hala tonfenyvesi. Ott a Kis fs'.'-en- című egyfelvonásost adják elő az ünnepi nőgyűlés&n, melynek megyei előadója lesz,. Öreglakon a Lilíomfit játsszák, beszédet mond 'főik Mihály iskolaigazgató. Lén gyeltótiban Nemes János, » járási pártbizottság első titkára, Somogyváron Király Ferenc, a járási tanács elnöke, Balatonlellén Parti Ferenc, Balatonboglárcm Kovács Béla elvtárs tart ünnapi: beszédet. Minden községben műsorok, vidám m.ulatságok teszik emlékezetessé e napot Nehézség egyedül Somogyiéi - ron van, ahol még nem működik a nőtanács, s kérdéses, hogy az iskola biztosítani tudja-e az ünnepséget, valamint Buzsák községben. Külön fénypontot jelente nek a járásban a nemzetközi nőnap fonyódi eseményei. Itt a járási tanács énekkara és* a KISZ-szervezet ad műsort CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ ► 4 t SZŐLŐT, 5 jj csemege- ós borfajtákat, -a ► RÓZSÁT, ■* ► bokorrózsát, futórózsát a ► nagy fajválasztékban, elsft- J £ rendű minőségben, ssrc-lz- -e r szerű csomagolásban szállít f X Szálkái kertészet, Debrecen, j * Széchenyi u. 100. Tel: 48-57.' -« Kt-ALt LAALAAáiáái AlÁiÁáÁAAáAAáA.Kaposvár — Somogy megye Ma, vasárnap délelőtt 10 órakor (vége */4 2 órakor) LEHÁR: VÍ<G ÖZVEGY Nagyoperett Ma este 7 órakor és keddtől rnárc. 4-én délután 3 órakor ifjúsági máre. 4, 5, 6, és 9-én este 7 órakor rnárc. 9 én, vasárnap délután 3 órakor SHAKESPEARE: Vízkereszt, vagy amit akartak Vígjáték' 3 felvonásban. Jegyek előre válthatók, szelvények berálthatók: színházi jegyirodában. Telefon : ] 1-Ö3 HIRDETMÉNY A» egészségügyi miniszter, valamint a VKG mi-, niszter 8.200—5/1954. EiL M. számú együttes utasítása alapján a Keleti- és Nyugati-temetőben azon sírho-y- táblák, illetve sírhelyek, amelyekbe temetkezés 30 év óta nem történt, kiürítendők. Ezen rendelkezés alapján a Keleti-tcinetö X—XIII. szakaszában és a Nyugati-temet 5 régi IV. szakaszában (a ravatalozó előtti szakasz) az exhumálást 1958. VIII. 1-el megkezdjük. Az ez ideig meg nem hosszabí- tott sírok a vállalat tulajdonába mennek át. A Keleti- és Nyugati-temetőkben lévő összes lejárt szegélysírt (lejárat ideje 30 év) 1958. VIII. 1-ig meg kell hosszabbítani, mert ellenkező esetben az is a vállalat tulajdonába megy át. Kaposvár, 1958. február 26. SOMOGY MEGYEI TEMETKEZÉSI VÄLLALAT