Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-22 / 69. szám

Szombat, 1058, március HA. 3 SOMOGYI NÉPLAP A GÉP — A MAQY ELLENSÉG! A PÁRT AGRÁRPOLITIKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSA KÖZBEN A falusi helyset megvitatásához A gyárkémények füstje nem igen nyomja el ugyan a friss föld szagát, de ha szeles idő járja, érezni, hogy jelen van néhány óriás kémény. Föléje magasodik a kis parasztháaak "füstplpáiiiak« és ilyenkor né­ha-néha orron csapja az em­bert a gyárkémények széngá- zas füstjének maró szaga. A keszkenős, mag kucsmás falu­siak között fel-felbukkan né­hány pufajkás munkás. Bár­mennyire is falusi a hangulat egy ilyen koratavaszi napon Nagyatádon, nem lehet tagad­ni, hogy ebbe a kis mezővá­ros-félébe betört a gép. Még ha egyelőre csak három gyár­ban is, de itt vannak a eépek és beleszólnak a termelésbe. A régieket kiselejtezik közülük, s helyükbe újak, korszerűbbek kerülnek. Mert ez a fejlődés természetes törvénye. A konzervgyár igazgatója, aki lelkiismeretességével és nagy szorgalmával lopta be magát azok szívébe, akik ismerik és akiknek műszaki gárdájával együtt minden vágyuk az, hogy ez az ódon élelmiszer­üzem, amelyben a kézierő még ma is döntő munkamódszer­nek számít, egyre inkább kor­szerűsödjék, népesedjék, kissé züáltan, vagy inkább sértő­dötten lép az.irodába, ahol ép­pen várakozunk rá. Papírlapo­kat, s töltőtollat szorongat a kezében, amelyeken szinte az összes számtani művelet fel­lelhető. Mi történt? Miért le­hangolt ...? Három napja tart már itt a küzdelem. A harc középpont­jában az alig varrógép nagyságú címkézőgép ál J A Német Demokratikus Köztársaság gyártmánya. Azért szerezte be az üzem, hogyf gépesítsék a címkézést, ami azt jelentené, hogy meg­gyorsítsák, tisztábbá és köny- nyetobé tegyék ezt a műveletet. Amikor a tetszetős külsejű kis gép megérkezett, a címkéző- t ben pánik támadt. Suttogás és rosszalló fejcsóválás harapód­zott el a nyolctagú női brigád között, akik eddig kézzel vé­gezték el ezt a munkát. Egyik óráról a másikra vált ellenség­gé a címkéző-masLna. A nyolc lány és asszony, egyik sem fogalmazta meg pontosan, ŐRTILOS után az úton járva, egy-két kanyar után kerekre nyílik az ember szeme, ha balra néz. Gyö­nyörű a kilátás innen a Drá­vára, a szomszédos Jugoszlá­viára. Egy domb tetejéről el­látni egészen Légrádig, a határhoz legközelebb álló ju­goszláv faluig is. Szép, sze­met gyönyörködtető nézni a hosszan húzódó nyugalmas, csendes tájat, amelyben ezüstösen kanyarog a termé­szetes határvonal, a Dráva. Aki erre a képre akar vísz- szaemlékezni még otthon is, vigyázzon: ne forduljon jobb felé, ne tekintsen az út mellől magasba törő domb­oldalra, mert szívéből az örömöt egy pillanat alatt száműzi a szomorúság, amit a másik látvány okoz. Hosszan, ameddig a szem ellát, és még azon túl is, ezen a domboldalon valami­kor egészséges, jól gondozott szőlőket láthatott az utazó. Most kiszáradt tőkéket, gaz­tól elsorvadt, szűkén, vagy egyáltalán nem termő vesz- szőket mutat mindenütt a hegy. Miért? Egy pincénél három férfi szorgoskodik egy szekér kö­rül. Hordókat raknak fel rá. Legidősebbjük fáradtan, szomorúan hordozza körül te­kintetét a tájon. így be­szél: — Bizony nagy kár, hogy pusztulnak ezek a szőlők. Nem csodálnám, ha a gazdá­ja szíve megszakadna, ha valamelyiket meglátná. Ezek­nek tj szőlőknek tulajdono­sat ugyanis nem Itt élnek, mégis mindegyik kész volt az elhatározással, hogy márpedig ők ezt a fránya gépet egy­kettőre megbuktatják. Mi kell ehhez? — Bebizonyítani azt, hogy kézzel több címkét ragasztanak fel, mint géppel. Az első nap rajtjánál természetes akadálynak szá­mított az is, hogy géppel még nem végezték ezt a műveletet. Bár igen egyszerű munkafo­lyamatról volt szó, mégis fi­gyelembe vehető az új ref­lex-mozdulatok kialakulat­lansága. Néhány óra múlva aztán hangot kapott a gép iránti belső bizalmatlanság is. Azt hajtogatták a munkave­zetőnek, hogy nem jó ez a gép és kézzel többet lehet tenni. És a napi teljesítmény óránként mintegy nyolcszáz üveg felcímkézése lett. Más­nap bevezetésre sem került a masina és kézzel látott mun­kához a nyolctagú brigád. De még milyen munkához! Pil­lanatnyi megállás nélkül, tel­jes erővel dolgoztak mind­annyian. Hihetetlen nagy aka­rással, óránként mintegy 1342 darab címke felragasztásával «■legyőzték« a gépet... Most, a harmadik nap második órájában itt va­gyok közöttük. A gép megint egyenletesen kattogva dol­gozik. Csupán egyetlen «-moz­dulatába« kerül és biztosan ragasztott címke virít az uborkásüvegek oldalán. A női brigád sürögve statisztál ne­ki. Nem csinálnak egyebet, mint rakják az üvegeket úgy, hogy ebbe a munkába közbe­iktatják a kis masinát. Mind­annyian parasztasszonyoknak és lányoknak látszanak. Mint kidéiül, egy-két idősebb volt már közöttük gyárban, többségüket azonban jól ítél­tem meg: foglalkozásukra nézve munkások, de gondol­kodásmódjukban még sok maradt a mező emberének észjárásából. Megállás nélküli, állandó egyenletes munkára kénysze­ríti őket az új gép. Ha teljes erőkihasználással dolgoznak. óránként elérhetik a 2000 darabos teljesítményt. A mai első munkaóra ered­hanem odaát Jugoszláviá­ban, legfőképp Légrádon. Mióta nem járhatnak át a határon, lassan kiveszik itt a sok szőlő. Először egy-két évig nem művelték őket, utá­na meg, mikor a tanács ki­adta kishaszonbérletbe az őrtilosi gazdáknak azt, ame­lyik darabot akarták, a bér­lők sem fordítottak túlságo­san nagy gondot rendben tar­tásukra. Az örtilosiak nagy részének ugyanis van saját szőlője, meg más földje is és így gondolkodnak: elő­ször a sajátjukat ápolják, kezelik megfelelően, s csak utána következhet a másik. Arra meg már nem mindig jut idő. Van, aki azt mond­ja: igaz, bérbe vettem egy darab szőlőt, de minek mű­veljem?, Ki tudja azt biz­tosan megmondani, hogy az én szántómat, ami odaát van — mert ahogy sok leg- rádi gazdának itt szőlőhegye, sok őrtilosi parasztembernek jugoszláv területen meg szántója van —, gondozza-e valaki... Még egyszer szétnéz a sző­lője szomszédságában lévő elpusztult kultúrákon. Ponto­san meg tudja mondani, me­lyik darab kié volt. Czipót Antal, a községi tanács vb elnöke még több felvilágosí­tással szolgál. Megdöbbentő, ahogy mondja: — 210 hold szőlőtermő te­rület, ami már szinte telje­sen használhatatlan a falu határában, csak azért, mert tulajdonosaik Jugoszláviában laknak és nem jöhetnek át, hogy rendesen gondozzák­ménye már túlhaladta 1374 darabjával az előző két nap óránkénti teljesítményét. Többen közülük még mindig oda-odavetik munka közben — bár alig Jut idejük erre —, hogy »nem jó ez a gép. Visz- sza kéne csak állítani a kézi ragasztást...« Ahogy elnézem őket, nem nehéz megállapítani, hogy a nyolc főből néhány napi be­gyakorlás után legalább két- három ember feleslegessé vá­lik ebben a munkában és másutt dolgozgat. Hiszen lám csak. az az asszony, aki az asztalfőnél rakosgatja a? üvegeket, hanyagul ül és csak egyik kezével dolgozik. Mi­helyt a másik kezét is hasz­nálja, mellette nyomban fe­leslegessé válik valaki. Meg­kérdezem, hogy melyik gaz­daságosabb a gyárnak, nyolc fővel 1300—1400 darab cím­két felragasztani, jóval több ragasztóanyagot elpocsékolva, vagy ugyanannyi idő alatt 5— fővei kétezer darabos ered­ményt felmutatni. Most már csak hallgatás a válasz. A gép kattog. Megállíthatatlanul. Ebben a hallgatásban itt ér­zem azt a szélmalom harcot, amely a történelem folyamán a gépekkel szemben megnyil­vánult, amelyek sokhelyütt tették feleslegessé az emberi, a kézierőt, amelyek egyenle­tes munkára szorították azo­kat, akik együtt akartak vele dolgozni. És mindig a gép győzött Mert gyorsabb, köny- nyebb és sokkal, de sokkal tökéletesebb volt a bizonyta­lankodó emberi kéznél, amely egykor létrehozta. Ez a harc úgy látszik, mindig megismét­lődik, valahányszor csak sut­ba dobjuk a régi módszert és újat, jobbat teremtünk he­lyette. De ennek a küzdelem­nek a kimenetele nem lehet kétséges. A nagyatádi cím­kézőben is csak néhány napig folyhat a harc ember és gép között. És nem kell soká bi­zonyító számadataival minde­nütt ott lenni az üzem igaz­gatójának, ahol rosszalló fej­csóválás közt szóba kerül a kattogó masina. Mert meg­győzi majd munkatársait és megszeretteti önmagát, ragyo­gó bizonyítékaival — mint már annyiszor az évszázadok fo­lyamán — a gép. SZŐLŐ Elhallgat, gondolkodik né­hány pillanatig, s csak az­után folytatja: — Most járnak le a bérle­ti szerződések. Nem tudom, mi lesz. Senki nem akar tovább szőlőgondozást vál­lalni. Minden embernek kü­lön kell könyörögni, hogy újítsa meg a bérletet, de még így is talán az egész terület 25 százalékára tu­dunk mindössze ismét szer­ződéseket kötni... Olyan mozdulatot tesz - c kezével, mintha egy örökké előtolakodó, erőszakos gon dolatot akarna elhessegetni Nem hírfa, hát kimondja: — ÉVEK ÖT A húzódik már ez ff szőlőügy. Jó lenne végre tisztázni. Talán úgy, hogy elcserélni a tulajdonjo­got a jugoszláviai magyar szántókért. Vagy valami más módon. Itt azért sok ember számol ezekre a sző­lőkre. Szeútmihályhegyen például 17 gazda összefogott, méhészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetet szeret­nének alakítani. Kérték tő­lünk a gazdátlan szőlőfölde­ket is. Megjavítanák, újra telepítenék, teljesen rendbe- hozv.ák, hiszen értenek hozzá. Hiába. Nem tudunk mit ten­ni, pedig így továbbra is csak pusztul, pusztul 210 hold szőlő örtiloson.., IGAZ, ŐK HELYBEN töb­bet nem tudnak tenni annál, hogy haszonbérbe adják a szőlőket. A jelenlegi állapo­tot megszüntető lehetősége­ken azonban jó lenne, ha másutt is elgondolkodnának.- ger ­A proletárdiktatúra alap­ja a munkás-paraszt szövetség. Államunk erősítése e sajátos, a munkásosztály vezette szövetség mindenna­pos szilárdítását követeli meg. Ez csakis a párt elvi politiká­jának talaján mehet végbe. Mindenféle torzítás, a politi­kai irányvonaltól való akár ilyen, akár olyan előjelű el­térés megengedhetetlen. A helyes célkitűzések gyakorlati valóra váltásához nélkülözhe­tetlen az elvi kérdések egy­értelmű megismerése, elfoga­dása. Sajnos, az a tapaszta­latunk, hogy egyes elvtársa­ink az agrárpolitika bizonyos kérdéseiben nem látnak tisz­tán, vagy a pártéval ellenté­tes véleményen vannak. Az egyik téves nézet a kis­paraszti gazdaságok erősödé­sének túlértékeléséiben nyil­vánul meg. Egyesek szerint, ha az egyéni parasztgazdasá­gok a továbbiakban is úgy erősödnek, mint a múlt év­ben, akkor a mezőgazdaságot sohasem lehet az önkéntesség alapján átvezetni a szocializ­mus vágányaira. Ezért nyíltan hangoztatják, hogy erőszakra van szükség. Nézetük alátámasztására ér­veket is sorakoztatnak föl. »■Baj van a falun, elkuláko- sodik a közért paraszt. Roha­mosan erősödik a kapitaliz­mus. Falun olyan méretekben nőtt az életszínvonal és to­vábbra is olyan emelkedés van kialakulóiban., hogy az egyénileg dolgozó parasztok sohsem fognak belépni a ter­melőszövetkezetbe« — mond­ják. Vizsgáljuk meg a valóságos helyzetet. Nézzük, hogy ezek az álláspontok kibírják-e a kritikát, Valóban jelentőser. nőtt tavaly a falusi életszín­vonal. A Statisztikai Hivatal jelentése szerint 1957-ben 1955-höz viszonyítva 9,4 szá­zalékkal emelkedett a falusi dolgozók életszínvonala. Baj-e ez? Egyáltalán nem, sőt na­gyon is üdvös dolog, hiszen a oárt és kormány alapvető fel­adatának tekinti a dolgozók 'l<ü körülményeinek állandó javítását, így a dolgozó pa­rasztság életszínvonalának növelését is. Kádár elvtárs barcsi beszédében rámutatott- ni akartuk, hogy jobban él­jen a nép, hogy jobban éljen a dolgozó parasztság is. Félrevezetnénk magunkat, ha a dolgozó parasztság élet­színvonalának emelkedését csak általában néznénk. Nem lehet arról beszélni, hogy fa­lun minden családnak az élet­színvonala 9,4 százalékkal emelkedett. Van olyan parasz­ti réteg, amelynek nagy részé­nél aligha beszélhetnénk az életszínvonal emelkedéséről. Sőt, csökkent az életszínvona­la az olyan szegényparasztok nagy részének, akik az ellen- forradalom nyomására jól mű­ködő termelőszövetkezetből ki­léptek. Az élet bizonyította be, hogy a szegényparasztság szá­mára az életszínvonal jelenté­keny javulását csak a terme­lőszövetkezet biztosíthatja. Látni kell azt is, hogy a kö­zépparasztság bizonyos rétege­sek, az úgynevezett jól álló kö­zépparasztnak az életszínvona­la emelődött elsősorban és je­lentősen. Nőtt emellett a ku- lákság életszínvonala is. A be­szolgáltatás eltörlése elsősor­ban ezeknek a rétegeknek a jö­Március 3-án kezdődött ün­nepélyesen a középiskolákban a magyar—szovjet barátsági diákhét, amely megmozgatta a középiskolák valamennyi ta­nárát és növendékét egy­aránt. A középiskolákban ün­nepi önképzőkört üléseket tar­tottak, élménybeszámolókat, melyeken szovjet komszomo- listák is rcszi- vettek. Ezek a találkozók hozzájárultak ah­hoz, hogy a középiskolák ta­nulói, tanárai még jobban megismerjék a szovjet embe­reket, megszeressék őket. A barátsági diákhét már­cius 19-én ünnepélyes gyűlés­sel zárult. Szokolszk' István, védelmét gyarapította. Az utóbbi időben igein sok jelzés adja tudtul, hogy az elmúlt egy esztendő alatt a kulákság gyor­san lábra állt. Mit mutat ez? Azt, hogy alapos volt az a fel­tevésünk, hogy a kulákság anyagi erőinek jelentős részét »átmentette«. Rokonoktól,, má­sok istállóiból gyorsan előke­rültek az ellenforradalom után az addig ott eldugdosott jószá­gok. Ezért számolnunk kell a kulákság növekvő gazdasági erejével. LJogyan áll a kérdés rná­1 ‘ sik oldala: belép-e a dolgozó paraszt ilyen viszo­nyok között a termelőszövet­kezetbe, vajon valóban olyan nagyfokú-e falun a kapitalizá- lódási veszély? Mielőtt e kér­désre feleletet adnánk, ve­gyünk figyelembe néhány más és nem kevésbé fontos dolgot. Először is azt, hogy nemcsak az egyéni gazdáknak, de á ter­melőszövetkezeti tagságnak is emelkedett a jövedelme, sőt az országos átlagnál nagyobb mértékben. Pl. Somogy megyé­ben 1955-höz viszonyítva 1957- ben 29 százalékkal magasabb volt az egy munkaegységre eső osztalék. Nyilvánvaló, hogy en­nek hatása lesz az egyénileg dolgozó parasztokra is. Arra sem árt emlékeztetni, hogy a felszabadulás óta tavaly takaríthattuk be a legnagyobb terméstömeget a mezőgazda­ságban. Lényegesen több lett a termés a tervezettnél. A pa­rasztságnak ebből mintegy 3,4 milliárd forint olyan több­letjövedelme származott, ame­lyet nem várt. Ám az elmúlt év igen kedvező időjárását nem lehet évről évre állandó­an megismétlődő tényezőnek tekinteni. Szóljunk arról is, hogy az 1956—57-as gazdasági év bizo­nyos szempontból kísérlet volt. Az ország mezőgazdasági áru- szükségletét kereskedelmi úton kellett biztosítani. Nem voltak e téren elegendő tapasztalata­ink. így fordulhatott elő, hogy néhány termék árát a szüksé­gesnél magasabban állapítottuk meg, ami ugyancsak növelte a parasztság jövedelmét. A parasztság jövedelme bi­zonyos más csatornákból is táplálkozott. Ilyen volt pl. az ellenforradalom utáni időszak mezőgazdasági konjunktúrája. Az ellenforradalom alatt és utána a megijedt emberek igyekeztek szert tenni a mező­gazdasági áruféleségekből álló olyan készletekre, amelyekkel hosszú időre biztosítani tudjak családjuk ellátását. Ez a piaci árak jelentékeny emelkedését eredményezte. Az árut eladni tudó parasztság ezt a lehető­séget jól kihasználta. A másik csatorna a tarta­lékterületek körüli anarchia. Csak Somogy megyében több ezer kát. hold olyan szántóte­rület van, amelynek nincs gazdája, amelyről valaki a ter­mést leszedi, csak adót. nem fi­zet utána. A különböző állami tartalékterületeken alakult spekulatív jellegű szakcsopor­tok minden különösebb ter­melőberuházás, trágyázás nél­kül egyszerűen »levágták« a ülrrtt és sok ezer forint jöve­delemhez jutottak. Ezeket a csatornákat már az idén job­ban tudjuk szabályozni. Az állam kezében igen erős gazdasági emeltyűk vannak. Pl. a nemzeti jövedelem elosz­tásénak a meghatározásával, a megfelelő 'arányok kialakítiá­a Központi Pedagógus To­vábbképző Intézet igazgatója tartott beszédet Makarenko életéről, munkásságáról Ka­posvár pedagógusainak. Szo- kolszki- István hosszabb időt töltött a Szovjetunióban, ta­nulmányozta Makarenko ne­velési módszereit, beszélgetett Makarenko özvegyével, s a szerzett tapasztalatokat el­mondotta a váro3 pedagógu­sainak. A pedagógusok gyűlését műsor zárta be, melyen a tanítóképző növendékei, Le- hotai Dezső, a színház kon­certmestere, s dr Benkö Gé­zádé működtél? közre. sával az állam komoly mér­tékben hatni tud a falun ke­letkező felhalmozásra. 1938- ban a dolgozó parasztság jö­vedelme, ha termelését nem fokozza, a tavalyi szinten fog mozogni, s csak akkor emel­kedhet, ha a falu többet ter­mel. Ha tehát a helyzet elemzése során figyelembe vesszük az itt elmondottakat is, akikor ki­világlik, hogy a falu, a közép- parasztok kapitializálódásáról szóló nézetek nem eléggé meg­alapozottak, vagyis hibásak. Két dologra határozottan fel kell hívnunk azoknak az elv­társaknak a figyelmét, akik a falusi helyzet megítélésében az említett helytelen nézeteket vallják. Ä a egyik az, hogy ez a fajta szemléié1 nem segíti üő a párt agrárpolitikájának he- lyes megvalósítását. Nem segí­ti elő, mert nem veszi figye­lembe megfelelően az agrár­programnak azt az alapvető megállapítását, hogy a mező- gazdaságban a fő feladat a termelés növelése, s ennek fő eszköze a nagyüzemi szocia­lista gazdaságra való áttérés. Úgy vélik a tévedek, hogy az egyik. a mezőgazdasági ter­melés emelése — kizárja a másikat, a mezőgazdaság szo­cialista átszervezését. Ezek az elvtársak — bárhogy is állít­ják az ellenkezőjét — nem hisznek a nagyüzemi gazda­ság fölényében, s a kisparaszti gazdasággal való versenytől féltik a szövetkezetek fejlesz­tésének jövőjét. A termelőszö­vetkezetek és az egyéni pa­rasztgazdaság között van ver­seny. De ebben a versenyben a termelőszövetkezet — éppen azért, mert nagyüzem — elke­rülhetetlenül további fölényt fog kiharcolni, mely a tagok jövedelmében is lemérhetővé válik. Éppen ezért nincs iga­zuk azoknak az elvtársaink- iak, akik ádminisztratív úton, az egyéni parasztok jövedel­mének radikális megnyirbálá­sával ^ akarnak olyan helyzetet előállítani, hogy az egyénileg dolgozó paraszt a termelőszö­vetkezetbe belépjen. Ezek az elvtársaink nem ve­szik számításba azt, hogy a pártnak és a kormánynak a fő célkitűzése a dolgáé nép életszínvonalának állandó eme­lése. Ahhoz, hogy többet fo­gyaszthassunk, többet kell ter­melni, A mezőgazdasági ter­melés állandó emelését csak a szocialista nagyüzemi gazdál­kodás megteremtése oldja meg végérvényesen. De addig, amíg ezt elérjük, az ország reális helyzetével kell számolni. Az- zal, hogy a mezőgazdaság túl­nyomó része jelenleg az egyé­ni parasztgazdaságokból tevő­dik össze. Nálunk az egyéni parasztgazdaságokban vannak még jelentős, bár korlátozott termelési lehetőségek. Nekünk ezeket a lehetőségeket ki kell használni, ha többet akarunk termelni, ha növelni akarjuk a nép életszínvonalát, már­pedig mi növelni akarjuk. Nem állja meg a helyét az a nézet, mely a falun lévő ku- lákosodási, kapitalizálódási ve­szélyt eltúlozza. Ha ezt a fel­fogást a falusi munkánk alap­jává tennénk, ennek olyan kö­vetkezményei lennének, hogy a mezőgazdasági termelés nö­velésére irányuló célkitűzé­seinket nem tudnánk megvaló­sítani. Sőt, meglazítanánk a dolgozó .parasztsággal, ezen belül különösen a középpa­rasztsággal való szövetségün­ket is. A másik, amit ezzel kap­” csolatban meg kell mondani, hogy ártanak a párt politikájának azok az elvtár­saik, akik a dolgok felszíni je­lenségeinek megítélése alap­ján a párt politikájával szem­ben álló, elhamarkodott követ­keztetéseket levonva, türel­metlenül, Idegenkedve, sőt atom egyszer ellenségesen szem­lélik azt a folyamatot, amely jelenleg a falun folyik. Nincs igazuk nekik, amikor a »pré­sek«, szoromgatások politikáé ját követelik. Mi ezt a múlt­ban már kipróbáltuk, s tud­juk, hogy nem célravezető. Tanulhatunk ezen a téren is a Központi Bizottság és a kor­mány higgadt, megfontolt, a valóságra alapozott politikájá­ból. Takács István SZEGEDI NÁNDOR PUSZTUL 210 HOLD Előadással zárult a magyar—szovjet barátsági diákhét

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents