Somogyi Néplap, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! \ \ÁU IN )'[/, CD AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS L A P 3 A XV. évfolyam, 51. szám. ARA 50 FILLÉR Szombat, 1958. március 1. Mai számnak tartalmából: Az SZK.P Központi Bizottsága plénumának határozata Baj van a munka fegyelemmel TUDOMÁNY-TECHNIKA „Fúrás“ vagy igazságkeresés? A KÖZÖMBÖSSÉG NEM A MI TALAJUNK Pártunkat, a kommunisták pártját a nép, a történelmi ha­ladás, a sokáig késő társadalmi igazságtevés óhaja rendelte immár több mint egy évtize­de az ország élére. Visszatekintve a megtett út­ra, szerénytelenség nélkül vall­hatjuk, óriásit alkottunk. Uj ország, új társadalom építésé­be kezdtünk. Uj gyárakat, vá­rosokat emeltünk. Emberré tettük a proletárt, az elnyo­mottat, megszüntettük, lerom­boltuk a régi társadalmi kor­látokat. A nép lett sorsának intézője, jövőjének alakítója, az ország ura. A magyar kommunistákat évtizedeken át ezer vihar súj­totta. Akasztottak, főbelőttek, bebörtönöztek soraink közül sokat, de a kommunistákat a legvadabb, legféktelenebb Horthy-terror sem tudta el­pusztítani. Népünk hőstetteikről, önfel­áldozásukról, szerénységükről ismerte és szerette meg a kom­munistákat. Pártunk számára nincs szentebb ügy a nép ügyé­nél. A kommunisták a nép hű­séges szolgái. Jogból bennünket sem illet meg több, mint az ország bár­mely tisztességes polgárát, csak a kötelességből, a teherből jut több a váilainkra. Forradalmi tűztél égő kommunistákra van nsa is szüksége a pártnak. Büszkék vagyunk rá, hogy pár­tunkat többségében olyan em­berek alkotják, akik saját' éle­tüket, sorsukat nm is aláren- dtelik a párt, a nép ügyének, akik szerények, áldozatkészek, s rettenthetetlenek. / Noha e jellemvonások raj­zolják meg a kommunisták többségének arcát, mégis szól­ni kell a másféle emberekről, a közömbösökről, akik nem örülnek erdménveinknek, akik elpuhultak, elkényelmesedtek, akik ajkbiggyesztéssel. kézle­gyintéssel vesznek tudomásul egy-egy eredményt. Vannak soraink között olyanok is, aki­ket nem háborít fel egy-egy nyilvánvaló igazságtalanság, közös népi vagyonunk rongá­lása, herdálása. Akikről, mint falról a borsó, úgy pattan le a bírálat. Akadnak, ha kevesen is — akik a szocializmusért való küzdelmet a maguk nyárs- polgári módján képzelik el, be­szédeikben gyakran előfordul ez a szó, de az életben még­sem aszerint élnek. Hogyan tud küzdeni az iszá- hosság ellen, a rendes erkölcsi életért az az N-i párttitkár elv­társ, aki maga is rendszeres látogatója a helybeli italbolt­nak — ami még nem lenne baj, de az már igen, hogy duhaj­kodásával, részegségével ma­ga ellen hívja a falu jóérzésű embereit. Küzdiink-e eléggé a családi életet megbontó társa­dalmi betegség ellen? Bizony keveset. Sokhelyütt magukkal szemben sem eléggé szigorúak a kommunisták. A korrupció hadállása ellen is a mi sorainkból kell a leg­erősebb tüzet zúdítani. Bizo­nyos, hogy olykor-olykor a kommunistákat is megkömyé- kezi a kapitalizmus mocsará- Jól itt maradi varázs. De aki szereti a pártját, a népet, aki gyűlöli a bűnt, az ellen tud ál- ni a varázsnak. Nem úgy, mint az egyik kis­ipari termelőszövetkezeti párt­titkár elvtárs, aki állami pén­zen, napidíjon ment üdülni. Emberek a kommunisták is, következésképpen ők sincse­nek beoltva hibatevéstől, fél­relépésektől megóvó szérum­mal. Tévedhetnek, de mégsem lehetünk közömbösek az ilyen elvtársakkal. A pártonkívüliek a kommunistákhoz igazodnak. Erkölcseinkkel, cselekedeteink­kel hatást kell gyakorolnunk rájuk, tanítani, szocialista gon­dolkodású emberekké kell ne­velnünk őket. Ez állandó és hosszantartó feladat. Óriási a kommunisták felelőssége. Társadalmi tömegmozgalom­má akarjuk fejleszteni a tár­sadalmi tulajdon védelméért, gyarapításáért folyó küzdel­met. Az csak természetes, hogy oroszlánrész ebben is a kom­munistáké. Nekünk kell legel­ső sorban azon munkálkodni, hogy az állampolgárok megért­sék — nem közömbös szá­runkra, milyen vagyonnal ren­delkezünk, gyarapodik-e a tár­sadalom, avagy egyesek ellop­kodják, elherdálják azt. A mi felelősségünk nagyobb az egy- zsrü állampolgárokénál, hi­szen vezető párt vagyunk, s nem mindegy számunkra: gaz­dag, jómódú-e államunk, jól él-e népünk. Uj erkölcsi szel­lemet, magasfokú öntudatot kell elültetnünk népünkben. Az egyik vállalatunk párt­titkára alig több, mint száz fo­rint értékű anyagot használt Tel saját céljára, de annál is ■'ítélendőbb, mert okot adott a gyanakvásra, a kommunisták iránti bizalmatlanságra. A felhozott példák ko­rántsem jellemzőek párttagsá­gunkra. Mégis szólni kell ró­luk, mert a kommunisták nem lehetnek közömbösek. Küzd- jünk hát a közömbösség ellen. A TTIT Irodalmi Színpada megkezdi működését A TTIT megyei szervezete állandóan keresi az utakat és módokat, hogy minél széle­sebb tömegekhez szóljon az ismeretterjesztés új, hatásos farméival. Bizonysága ennek az 1957-ben Kaposváron meg­indult Szabadegyetem, a nyelvtanfolyamok, a KISZ Ifjúsági Akadémiájának elő­adókkal való segítése, a falu­si mezőgazdasági tanfolya­mok. Most a TTIT megyei el­nöksége határozatot hozott Kaposváron Irodalmi Szín­pad létesítésére. Az a cé­lunk, hogy színművészek, ki­váló előadók közreműködésé­vel Kaposvár, majd később a megye dolgozóinak be­mutassuk irodalmunk leg­nagyobb értékeit, haladó és forradalmi hagyományait. Ar­ra törekszünk, hogy ezek az estek maradandó élményt, a színvonalas szórakozással egyidejűleg világnézet formá­lást is jelentsenek mindnyá­jaink száméra. Nem utolsó sorban összefogást jelent ez az Irodalmi Színpad váro­sunk. megyéink egyik legfon­tosabb kulturális tényezőjé­vel, a Csiky Gergely Szín­házzal. A TTIT Irodalmi Színpada első előadása már­cius 3-án este 7 órakor lesz a TTIT kaposvári klubjában (Bajcsy-Zsilinszky u. 19.) Szabó Lőrinc-est, melyen dr. Kanyar Józsefnek a költőró' szóló tanulmánya, Ruttkai Ottó, Horváth Sándor, Tallós Endre színművészek, a Csi­ky Gergely Színház igazgató­ja és tagjai szerepelnek Sza­bó Lőrinc verseivel. Szeretnénk, ha megyénk kulturális vezetói, művelődé­si munkásai és megyénk egész dolgozó népe megér­téssel, szeretettel fogadná ezt a kezdeményezésünket, amely új formával is a szocializ­mus építését kívánjuk szol­gálná a kiművelt emberfők sokaságával. Megkezdődött a Magyar Szakszervezetek HIX. kongresszusa Az építők Rózsa Ferenc művelődési házában pénteken reggel fél kilenc órakor megkezdődött a Magyar Szakszer­vezetek XIX. kongresszusa. A háromnapos tanácskozáson a kongresszusi küldöttek beszámolnak a XVIII. kongresz- szus óta végzett munkáról, összegezik a szakmai szakszer­vezetek kongresszusainak tapasztalatait és megjelölik a Magyar Szakszervezetek további feladatait. A kongresszuson megjelent dr. Münnich Ferenc, a for­radalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Marosán György államminiszter, Biszku Béla belügyminiszter, Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a párt poli­tikai bizottságának tagjai. Ott volt a kormány több tagja, a KISZ, a Hazafias Népfront, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Magyar Nők Országos Tanácsának vezetői. A kongresszuson részt vesz Louis Saillant, a Szakszer­vezeti Világszövetség főtitkára és a világszövetség három titkára, továbbá a szovjet, az arab, a francia, az olasz, az osztrák, a lengyel, a csehszlovák, a román, a német, a bolgár, az albán, a jugoszláv, a koreai és a vietnami szakszervezeteik, valamint a Vegyipari Dolgozók Szakszer­vezetei Nemzetközi Szövetségének küldöttei. A megnyitó beszédet Somogyi Miklós, a SZOT elnöke mondotta. Javaslatára a kongresszus részvevői egy perces néma tisztelgéssel adóztak az elmúlt kongresszus óta el hunyt magyar és külföldi szakszervezeti harcosok emléké­nek. , A kongresszus egyhangúlag elfogadta a napirendet, amely a következő: a Szakszervezetek Országos Tanácsá­nak beszámolója, a számvizsgáló bizottság beszámolója, a Magyar Szakszervezetek alapszabályainak módosítása, a vezető szervek megválasztása. Ezután megválasztották a különböző munkabizottságo­kat. majd Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára tartotta meg a Szaktanács beszámolóját. 'Gáspár Sándor elvtárs beszámolója Bevezetőjében a XIX. kon­gresszus jelentőségéről be­szélt, niajd a szakszervezetek szerepéről szólt és helyéről a szocializmust építő társadal- munkban. A szakszervezetekhez való tartozás végső fokon a mun­káshatalom elismerését jelen­ti. Ha a szakszervezetek jól dolgoznak, döntő tényezői le­hetnek — és kell, hogy le­gyenek! — társadalmi életünk­nek a szocializmus építéséért vívott harcban. A szakszervezeti tevékeny­ség egyik központi kérdé­se a társadalmi és egyéni érdek egybehangolása. Ez azt jelenti, hogy szünte­lenül rá kell irányítaniuk a dolgozók figyelmét a szocia­lizmus építésének távlataira, az abból adódó konkrét fel - adatokra, másrészt állandóan szem előtt kell tartaniuk a dolgozók élet- és munkakörül- 'Tuányeinek. állandó javítását. A beszámoló ezután rátért a szakszervezetek feladataira a munkáshatalom gazdasági erő­sítésében. Hangsúlyozta, a munkáshatalom erősítésének legfőbb kérdése ma az ellen­forradalmi támadás követ­kezményednek felszámolása, gazdasági nehézségeink le­küzdése, az elért életszínvonal biztos alapjainak megteremté­se. Az 1958. évi gazdasági terv és a most készülő hároméves terv célkitűzéseit határozza meg. 1958-ban a. dolgozó nép termelő munkáját megtes­tesítő nemzeti jövedelem 4,3 százalékkal, a munká­sok és alkalmazottak reál­bére 4,6 százalékkal emel­kedik a tervek szerint — jórészt az 1957-ben hozott intézkedések eredményekép­pen, részben az idén először szétosztásra kerülő nyereség- részesedéssel. A tervek számolnak azzal, hogy a -régebbinél gazdaságo­sabban, alacsonyabb önkölt­séggel dolgozunk, takarékos­kodunk az anyaggal, pontosan tervek szerint termelünk és a beruházások is a tőrveknek megfelelően alakulnak. Énei­kül nem juthatunk előbbre az életszínvonal alapjainak meg­erősítésében. Az 1958-as terv arra épül, hogy ebben az esztendőben lényegesen már saját erőnk­ből kell tovább szilárdítani gazdasági helyzetünket. A terv szerény. Teljesítése mégis sokkal fegyelmezettebb, jobb munkát követel. Le kell von­nunk a tavalyi gazdálkodás során elkövetett hibák tanul­ságait. Az 1958-as terv ered­ményes teljesítésének leg­fontosabb feltétele, hogy min­denütt a gazdaságossági szem­lélet jusson érvényre. Hangsúlyozta: elsősorban a termelési értekezletek azok a fórumok, ahol a munkások közvetlenül részt vehetnek a termelés, a gazdasági vezetés munkájában. Éppen ezért az eddiginél lényegesen jobban kell a tanácskozásokban rejlő óriási lehetőségeket felhasz­nálni. Az üzemi tanácsokról szólva hangsúlyozta az előadó, hogy azok az üzem valamennyi dol­gozójának fórumai, a szerve­zetlen dolgozóké is. Az üzemi demokráciának ez az új szer­ve az általános szakszervezeti célok megvalósításának és az egész szakszervezeti munka eredményességének is eszköze: A továbbiakban a bérezés­ről beszólt, bamgsűlvozvn hogy a béralapnak a régebbi­nél lényegesen önállóbb fe1 használása nagyobb lehetősé­get nyújt a vállalatoknak n helyes bérezési formák alkal­mazására. Továbbra is arra kell tö­rekedni, hogy a bérezés mindinkább segítse a gaz­daságosabb, termeléke­nyebb munkát. A nyereségrészesedés célja az egész társadalom érdekeit szolgáló termelés' gazdaságo­sabbá tétele, a munkások pe­dig közvetlenül is részesednek a gazdaságosabb termelés anyagi eredményeiből. A munkaversenyekről szól­va megállapította: az elmúlt években a szocialista versem értelmezése és gyakorlata sok vonatkozásban helytelen volt. A szocialista m unkaver­seny nem cél, hanem a gazdaságosabb termelés­nek, az önköltség csökken­tésének, az anyagtakaré­kosságnak és a minőség javításának eszköze. Másszóval: a verseny a szo­cializmus építéséinek kommu­nista módszere. A magyar munkásosztály büszke azokra, akik tehetsé­gükkel, szorgalmukkal, szak­tudásukkal kiemelkedően járul­tak szocialista építőmunkánk gyorsításához. Nem szabad többé megengednünk, hogy selejtgyártók, ügyeskedőik e nemes vetélkedés vámszedői legyenek. A szakszerevezetek- nek ügyelniük kell arra, hogy az anyagi és az erkölcsi meg­becsülés a termelés szerény, mindennapi hőseinek jusson, azoknak, akik az üzemi fel­adatok megvalósításából a legeredményesebben veszik ki részüket, akik takarékoskod­nak az anyaggal, a szerszám­mal, akik tanítják az új mun­kásokat, akik átadják tapasz­talataikat. Az előadó ezután megállapí­totta: a szakszervezetek fele­lősek a bérből és fizetésből élők életszínvonalának alaku­lásáért. De természetesen ezt nem lehet elvonatkoztatni az ország adott gazdasági fej­lettségétől. Sokan hasonlítják össze a magyar munkások élet- színvonalát nálunk jóval fej­lettebb, más törtóineImi körül­mények között kialakult tőké? országok dolgozóinak életvi­szonyaival. Reális képet azonban csak úgy kapunk, ha azt vetjük egybe, hogy a megtermelt új értékből — tehát a nemzeti jö­vedelemből — milyen arány­ban részesülnek a dolgozók, és ha ilyen összehasonlítást reszüníc, azonnal kiderül, hogy a magyar munkásosztályé ki­bírja az összehasonlítást a fej­lettebb tőkés országok dol­gozóinak életszínvonalával. Az életszínvonal alakulásá­ért kimondott felelősségünk a mai helyzetben mindenekelőtt azt jelenti, hogy a jelenlegi életszínvonalat védeni, bizto­sítani kell. Meg keli akadályozni minden olyan bürokratikus törekvést, amely a kiala­kult életszínvonalat csök­kentené, akár az árak, bur­kolt áremelés, vagy minő­ségrontás, akár a bérek, akár pedig a szocialista juttatások oldaláról. Ezután rátért a nyugdíjkér­désre. Szó sincs arról, hogy nyugdíjrendszerünk egészében rossz volna és alapjaiban ái kellene szervezni — mondot­ta, _ Kiállja az összehasonlí­tást valamennyi tőkés orszá­géval. De még nagy az arány­talanság a régi és az új ala­pon megállapított nyugdíjak között. Az aránytalanság a keresetek emelkedése miatt ál­landóan növekszik. Ez sérti a dolgozók igazságérzetét. Nyug­díjrendszerünk másik fogyaté­kossága, hogy nem veszi elég­gé számításba a munkában el­töltött éveket, ugyanakkor rö­vid a várományi idő. Jelenleg 600 000 nyugdíjas van. A rendezés hatalmas ösz- szegeket igényelne. Csak a leg­égetőbb problémák megoldá­sához több mint félmilliárd fo­rintra volna szükség. Helyes volna, ha a kongresszus úgy foglalna állást, hogy a három­éves tervben az élet- és mua- i.-akörülmények javítására ren­delkezésre álló alapokat min­denekelőtt erre a célra hasz­náljuk fel. Társadalmi össze­fogással a kérdés megoldását előbbre lehetne hozni. Ezt követően a lakáskérdés­ről beszélt Európában mintegy 30 millió lakásra volna szükség. Nálunk a lafeásépítkeaés gyorsabb ütemű fejlesztését elsősor­ban az anyaghiány gátolja. Az utóbbi kót-három évbe» sokkal több lakás épült, min) a megelőző években. Áz eddi­ginél sokkal behatóbban KeE foglalkoznunk iparfejlesztés: és ipartelepítési politikával- mert a súlyos lakáshelyzet részben az ezen a téren elkö­vetett korábbi hibákból » származik. A gyakori albérleti uzsorá­ról szólva elmondotta, ezt a kérdést csupán rendeletileg nehéz szabályozni. Olyan köz­véleményt keH kialakítanunk, amely gátat vet e zsarolásnak Az előadó ezután arról be­szélt, hogy ellenséges eleme® teljesíthetetlen követelések na­pirenden tartásával a mui> káshatalcm elleni bizalmatlan­ság felkeltésére, demagóg han­gulat kialakítására töreksze­nek. A szakszervezeteknek kö­telességük a legnyíltabban ét- legőszintébben feltárni, bőgj mire van lehetőség és mire nincs. Kijelentette Gáspár Sándor, hagy a törvénytelen eljárása# ló része a munkások és alkal­mazottak elbocsátásával kap­csolatos. Nem ritka az önké­nyeskodé«, a személyi bosszú; Ilyen eseteket nem szabad ét- tűrni, ez a szocialista tervé nyesség durva megsértése. A társadalmi tulajdon vé­delméről szólva elmondot­ta: az üzemi tolvajok túl­nyomó rész® a lmnpenpro- Ietár fe a deklasszált ele­mek soraiból kerül ki Az ügyészség csupán 1957 har­madik negyedében 130 millió forint kárt okozó ügyekben in­dított eljárást. Ebből ezemé több lakást lehetett volna ép*- teái. A szakszervezeteknek töre­kedniük kell arra, hogy a szer­vezett dolgozók egységesek le­gyenek a munkáshatalom meg­szilárdításé, a szocialista épí­tés fő eéljai, a béke védőim* és a nemzetközi munkásszoli- daritás alapvető kérdéseiben — hangsúlyozta, majd az ideo­lógiai nevelés jelentőségét ele­mezte. A főtitkár a magyar dolgo­zók nevében köszönetét mon­dott a külföldi munkástestvé­reknek, a baráti, szocialista or­szágok dolgozóinak — elsősor­ban a szovjet népnek, vala­mint a Szakszervezeti Világ- szövetségnek, akik mellénk áll­tak a megpróbáltatások súlyop óráiban és segítséget nyújtot­tak. Beszédének befejező részé­ben arról beszélt, hogyan lei­het jobba* kifejleszteni a szak­szervezeti munka mozgalmi jellegét. Hangsúlyozta, ha * nehézségek ellenére sok pozi­tív vonása van a szakszerve­zeti mozgalomnak, ez annak a» eredménye, hogy nagy oda­adással dolgoztak — és dol­goznák ma is — a bizalmiak, az üzemi szakszervezeti mun­kások tízearei. Szavait így fe­jezte be: Soha ren voltak olyan nagy lehetőségeink, mint ma, hogy, a magyar dolgozó nép szebb) boldogabb szocialista jövőjé­nek megteremtése érdekében, a békéért, a szocializmusért és a társadalmi haladásért műn-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents