Somogyi Néplap, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-20 / 43. szám

Csütörtök, iá58, február 20. 3 SOMOGYI NÉPLAP Egy délután A KADARKUTI SZABADSÁG TSZ-BEN A nyáj mellett Február 17-e. A gyümölcsfák csupasz koronája a szélnek en­gedelmeskedve hajlong ide- oda. A korán jött, vagy a tél két szakasza közé beékelődött kikelet friss füvet sarjasztott. Legelészhet a birkanyáj. A kétszázegy gyapjas állat rá se hederített a levegő csípős fut- kározására. Megszokták a sza­bad természetet. Hóesésig, meg az ©Ívadás után a gyepen él­tek. Négy kocsi szénánál töb­bet nem ettek meg az akolban. Most Is zöldet csipegetnek. Patczai János őrizgeti őket. Könyvből nem tanulta ezt a mesterséget, másfél éve a gya­korlatban ismerkedik a szak­mával. Bántja, hogy a »gyap­júvállalat« elmarasztalóan vé­lekedik róla. Pedig szüntelenül azon fáradozik, hogy előde mu­lasztását pótolja. Ma is, mi­előtt kihajtott, gyógykezelte a sántákat. A sár beleszáradt a köremhasadékukba — a rez­gálic, meg a timsó hatására ta­lán csakhamar fürgébben mo­zognak. ....... , Egy enes, furkó nélküli, más- léi méternyi bot az egyetlen őrző-kelléke. No. meg a Csépi, ez a szolgálatkész, szemével fektében is a gazdája paran­csoló tekintetét kereső kutya. Akkorácska ez a segítőtárs, hogy lehajolás nélkül átbújhat bármelyik birka hasa alatt. E szabály alól egyetlen kivétel van: a három hetes, »gyerek­hangon« bégető bárányka, amely az egyik tavalyi, időben külön nem rekesztett növen­dék-kosban tisztelheti nemző­jét. Okos jószág ez a Csöpi. Ügyesen vágtázik az irányba, amerre a pásztorbot mutat. Megkerüli, visszafordítja a ti­losba igyekvő gyapjasokat. Csárikon ragadja — de meg nem harapja — a kószáló bir­kát. Csak legalább ugatna is, hogy egyszerre ráijesszen a külön útra térő csoport mind­egyik »tagjára«. Ha ezt meg­tenné, akkor ezer forintot is hiába ígérnének érte a gazdá­jának. Pillanatnyilag nincs ilyen magas a kutya árfolya­ma. A minap száz forintért kérték Csöpi t, de Patczai Já­nos nem adta oda. Egyéb nincs hátra! A piros bankó nem tud­ja megrendszabályozni a bir­kát. Botjára támaszkodik, ciga­rettára gyújt és előveszi tokba bújtatott zsebóráját a juhász. Háromnegyed három. Tizenöt perc van még hátra a betere- lésig. Agyon kell ütni valami­vel ezt a rövid időt is. Legug­gol és így szól: »Csöpi, vedd le a sapkámat«. A drótszőrű két- három sikertelen felugrás után már iszkol is a gazdája fejre- valójával. Nem rágja, nem té­pi, de vissza sem hozza. Ez az új lecke, amit még gyako­roltatni kell. Addig, amíg szó­fogadásra lehet nevelni Csöpit. — Eredj te, kerülj utána! — hangzik pontban háromkor Patczai János parancsa. És a »kis bojtár« futkos ásának eredményét bizonyítandó, meg­indul a hömpölygő gyapjúten­ger az akol felé. A borjúgondoxó gondjai Cseléd korában csirás volt Széles! János. Tavaly a Sza­badság Tsz tehenészetében dolgozott. Az osztalékra nincs panasza. Havi átlagban mint­egy 1400 forint érték jutott neki részesedésként, Ujjainak izmai belefáradtak a fejesbe. Esténként evés közben reszke­tett a kanál a kezében. — Oh, a villanyfejőgép, miért csak álmaimban létezel — sóhajtott mélyet ilyenkor. Az idén a növendék jószá­gok gondozását vállalta. Je- íenleg tizenhat neveltje van. Három csikó, a többi pedig borjú (mivelhogy ezek az ál­latok egy födél alatt élnek). Örömét lelné bennük, ha ... No, de előbb nézzünk szét birodalmában. Mindegyik hasí­tott körmü az új tehéntörzs »hajtása« már. A kilenc üszőt magú len fik nevelik. Szépek, ápoltak egytől egyig. Különö­sen a lovak szomszédságéban álló két majdani tehénke gyö­nyörködteti a szemét. A bikák közül három, idővel vágóhídra kerül, a negyedikkel még nem tudni, mi lesz. Valószínű, apa­állat kerekedik belőle. Bár csak dönthetnének már jövő­jéről! Most ha megfelel a te­nyésztési követelményeknek, akkor valamivel jobb kosztra kellene fogni. Itt az etetés ideje. Ezt nem­csak az mutatja, hogy elment már lefelé a személyvonat, ha­nem kérik a harapnivalót — a maguk nyelvén — a kis éhezők is. A csikók kalapálnak, for­golódnak, a borjak egymás után áilnak fel és torkuk sza­kadtából olyan »hangversenyt« csapnak, mintha el akarnák adni az istállót A fiatalabbak — az anyjuk alól szombaton idehozott tejesszájúak — vi­szik a prímet. Nem a répás keverék habzsolásának vágya fakasztja sírásra őket, hanem az, hogy még nem ment ki eszükből a csecsszopás idősza­kának boldog emléke. Itatásos nevelés mellett valamivel gyorsabban megszoknák az e/ést, főleg, ha szopós koruk­ban hosszabb idő óta kapná­nak takarmányt. így viszont most kell ráfanyalodniuk a tejtől elütő táplálék önálló fogyasztására. Csak legalább kifogástalan eledellel kedveskedhetne ne­kik gondozójuk. Tegnap zab- darás keveréket öntött eléjük. Nem nagyon törték magukat érte, pedig nekik való az. Sír­tak, ríttak az anyjuk után. Szélesi János nagyon sajnálta őket. Miután nekik adta a por­ciót, kiment az udvarra, hogy ne lássák, s akkor tán nem könyörögnek a tejért. Ma már feledkeztek egy kicsit életük eddigi szakaszáról. Jobb ét­vággyal is ennének, ha száraz darával hintették volna meg a jászlukba rakott pelyvát. Am a kukorica nedves volt, a dara összemelegedett és savanykás illatot áraszt magából. A szálastakarmánnyal is baj van, A kemény szarvaskere- pet nem tudják elropogtatni. A gyenge szálú, könnyen ehető borjú-széna lenne Ínyükre va­ló. Mivel ilyen nem termett, vehetne a szövetkezet. Hadd fejlődnének gyonsabban a jö­vő tehenei, az ittlévők is, meg majd az a hét kisborjú is, amelyik ma még az anyja tő- gyéből szívja magába a napi fejadagot. Az sincs rendjén, hogy az idehozott növendéke­ket nem mérik meg, hanem csak úgy, gondolomformán ír­nak be valamilyen számot a kezdő nevelési súly rovatába. A nyíró ollót is kár sajnálni a kócosoktól. Göhölyökért jön a sok forint A könyvelő iskolán van. Az iratokat az elnökasszony vet­te1; át, de ma ő sincs itthon: el­ment hízóba fogható marhá­kat vásárolni. Németh Ferenc brigádvezető az emlékezetére hagyatkozva ad felvilágosítást a szarvasjószágok tenyésztésé­ről, hizlalásáról. A régi, vegyes, selejtmentes állománnyal nem voltak meg­elégedve. Huszonkét hasas üszőből, tehénből álló törzsre tettek szert tavaly. Egy közü­lük később betegnek bizo­nyult, le kellett vágni borjával együtt. (Nagyobb figyelmet az átvételénél!) A többi bevált. A szénapazarló teheneken túlad­tak, leszármazottjuk, a négy üsző az istállóban gömbölvö- dik. Jó üzlet a hizlalás! No­vember elején tizenegy tinót vettek, mintegy negyvenkét­ezer forintért. Három hónapos darázás után több mint ki- lencvenezret kaptak értük. Ki­lónként tizenöt forintot fize­tett az Állatforgalmi Vállalat: tizenkét. forint egységár, két forint az extrém minőség ho­norálása és egy forint nagy­üzemi felár, mivel tíznél több egyforma osztályozású gőbölyt adtak el. (Utólag megnéztük a számlát a vállalatnál: az el­fo­adási ár pontosan 86 220 rint). A fejszámolás két és félezer forintos tiszta hasznot mutat darabonként. E sikereken annyira felbuz­dultak a kadarkúti Szabadság­ban, hogy átdolgozták a tervet. Eddig úgy számoltak, hogy há­rom istállónyl marhát hizlal­unk meg egymás után ebben a gazdasági évben. Most eggyel megemelték a turnusok szá­mát. Mihalusz Ferenc, az állatfor­galmi igazgatója nemrégiben azt mondta nekik: hizlaljanak sök marhát, akkor a zárszám­adáskor talicskán tolhatják haza a pénzt. A jótanács meg­tagadását nem azzal kezdték, hogy talicska után néztek, ha­nem azzal, hogy sovány ökrö­ket kerestek. Ma este hoznak tizenhatot. Nagy Géza magtáros haza felé menet benéz az istállóba. Szól a göbölyösnek: igazítsa el az almot, hogy a hosszú utazás után már az első éjszakán jól pihenhessenek a messze vett ökrök. ígéri, hogy vacsora után itt lesz, segít lerakni az autóról a szállítmányt. Kutas József A YD 454-ea tehergépkocsi vezetőjének figyelmébe ! Ne haragudjon, amiért az újság hasábjain keresztül for­dulok önhöz, s kérem arra, hogy sakkal nagyobb elővigyá­zatossággal vezesse gépkocsi­ját, mint eddig tette. Ugyanis a napokban tanúja voltam, amint éppen a Sztá­lin útról a Bajcsy-Zsilinszky utcára fordult be. Nem állítot­ta meg gépkocsiját, nem fi­gyelt előzőleg mindkét irány­ba, csak balra, így nem vette észre jobbról, a posta kányá­ból érkező motorkerékpárt. Csupán a 125-ös Csepel vezető­jének lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt baleset,, s hogy egy embert nem várt hi­ába haza a családja A járóke­lők bizony egy pillanatra meg­döbbentek, s bosszankodva for­dultak az ön kocsija után, amely kis híján, balesetet idé­zett elő. Ham hivatkozhat még a KRESZ-re sem, hiszen jobbra is és balra is ét van zárva á Kilátás a beforduló gépkocsive­zető előtt, így kénytelen meg­állni mindenki, hogy ne aka­dályozza az egyenes útvonalon előnyben haladó járműveket, hogy ne okozzon balesetet. Ezt persze ön nem tette meg. E pár sort ne vegye piszká­Tapassialatcsere a A vendéglátóipari országos szövetkezeti központ vezetősé­ge elhatározta, hogy a földmű­vesszövetkezetek nagyobb ven­déglátó egységeiből a legjobb szakácsokat tapasztalatcserére budapesti éttermekbe és szál­lodákba küldi. A földműves­szövetkezeti szakácsok első csoportja máris megérkezett a fővárosba. Február 22-ig lódásnak, s a jövőben, ha a Sztálin útról a Bajcsy-Zsilin- szky utcára fordul be, de má­sutt is, járjon el nagyobb elő­vigyázatossággal. Ne siessen, nehogy ez a nagy sietség egy ember életébe, Önnek pedig többévi börtönbüntetésébe ke­rüljön. Egy ismeretlen jóakarója vendéglátóiparban mintegy száz falusi szakács sajátítja el a gyakorlatban is a fővárosban már ismert étel- különlegességek Készítési mód­ját. Ezek a tapasztalatcserék hozzájárulnak majd a március elején valamennyi megyében megrendezendő földművesszö­vetkezeti szakácsversenyek si­keréhez, Marcalóniai utijegyzet A minap Marcalónia felé utaztam a Romikon fo­lyón. Útközben azon gondol­kodtam, hogyan fogom el­tölteni az időt másnap regge­lig, a busz indulásáig. Végül eszembe jutott, úgy ütöm agyon az időt, hogy szét­nézek e kisvárosban, de nem a szokásos módon. Hanem megpróbálok behatolni a falak, a kulisszák mögé, hogy ily módon képet alkothassak e terjedelmes kikötőváros vi­szonyairól, sajátosságairól, no és hibáiról. Reggel fél nyolckor léptem a szárazföldre. — Hová, merre? — tettem fel magamnak a kérdést. Hol is kezdjem a sétát? Minde­nekelőtt szálloda után kell néznem, hogy csomagjaimat lerakhassam. Nem kellett messzire men­nem, a kikötőtől jobbra az első házra »szálloda« fel­írás van festve. — Sajnos, nincs szoba — tárja szét sajnálkozva kezét a tulajdonos. Talán holnap — csillantja fel a reményt előttem. — Holnap. Hm. De addig még lesz egy éjszaka — pró­bálom megnyerni ügyemnek. — Végtelenül sajnálorrTT. De kérem, szombat lévén, éjjel 2-ig jól lehet szórakoz­ni a Tiszti Szórakozóban, sőt ha jó hangulat van, még tovább is. — Hm. Hangulat... Hát et­től függ, hogy fedél alatt leszek-e, vagy az égbolt lesz a sátorom... Na, mindegy, majd keresek valami jó tár­saságot, aztán majd csak reggel lesz. Poggyászomat mindeneset­re ott hagyva, kényelmesen nézegelődve haladtam a vá­ros belseje felé. Talpam egyenletes sima járdával érintkezik. Az egyik járóke­lőtől megtudtam, hogy ezen a soron végig, és még egy ut- cányit a múlt nyáron beto­nozták le a helyi vezetőség jóvoltából. No, ez derék do­log! Szorosan egymás mellé si­mult házak előtt sétálgatok tovább. Egy cukrászda, egy mohamedán imaház és egy TEÁK (Tüzelő- és Épület- anyagkereskedés) előtt vezet el útam. A mohamedán ima­ház sorsáról csak a tizenki­lencedik megkérdezett tu­dott felvilágosítást adni. (Azért érdekelt, mivel lát­szott a hatalmas épületen, hogy évek óta használatlan.) A kérdezett »bennszülött« elmondta, hogy a gyermek- szervezet otthonává akar­ják átalakítani, de a Moha­medán Felekezet Országos Szövetsége nem adja áí e rendkívüli hasznos célra. így pedig gondozatlanul egyre tovább romlik az épület ál­lapota, hiszen a szövetség nem fordít gondot rá. TEAK!... Az emberek ál­talában nem sok jót szoktak regélni erről a nélkülözhetet­len kereskedésről. Itt sem valami biztató a vélemény. A megkérdezettek többsége csak szájára tette mutató ujját és szó nélkül ment to­vább. Más része csak ennyit mondott: — Hogyne! Hogy a jövő télen fagyjak meg! Végre sikerült egy bátor asszonnyal találkozni. Meg­tudtam tőle, hogy az építke­zési anyagok elosztása — enyhén szólván — nem igaz­ságos. Hogy — azt mondja - már ötödször bolondították ide bennünket, hogy meg­érkezik a cserép, de hiába várakoztunk. Már a kikötő­ből széthordták. Mert, tud­ja, mikor előző este befutott az Uszály a cseréppel, a ke­reskedés vezetője motorra ült és értesítette a környék módosabb igénylőit. Mire mi fölocsudtunk, é\ lementünk a kikötőbe, csak az üres uszá­lyokat találtuk. — Bizony, igy volt ez, kérem. Aztán csak tessen megnézni a Ve­lence melletti csodaszép há­zunkat, ami tavaly lett kész. Azt hiszem, tátva marad a szája — és dühösen meghúz­za a beszéd közben megla­zult fejkendője csücskeit. Ez csak amolyan szóbeszéd- gondoltam, de azért a sok szájra tett ujj szöget ütött a fejembe. Ezután benéztem a Közmű- veies hajlékába. Sok fiatal 20 év körüli fiút találtam itt, bár délelőtt volt. Ez igen — gondoltam. — Itt szeretik a fiatalok a kultú­rát! — Aztán kiderült, hogy nem önszántukból verődtek itt össze: sorozás van. — És máskor? — kérdezem az igazgatótól. — Ha bál van Akkor 4— 500-an is eljönnek. De példá­ul színházba csak az idősebb korosztály jár, illetve annak igen kicsi töredéke. A színészek általában fél­házak előtt játszanak. Ennek egyik fő oka az emelkedést biztosító dobogó hiánya. Be­állítására megvan minden törekvésük. A Községi Ve­zetőség ígért is három nyár­fát, kivágására azonban csak akkor ad engedélyt a Kerü­leti IVezetőség mezőgazdasá­gi osztálya, ha a Marhatar­tást Szövetkezés megtrágyáz­za a legelőt. íme, így függ össze a szín­házlátogatás — a trágyázás­sal. Így déltájt lanyha a for­galom. A sarkon autóbuszra várnak, a ráérők a kiraltato- kat szemlélik. Ilyenkor nem sietnek az emberek, inkább a nyugodt emésztés a fő gondjuk. béd után először a He­lyi Vezetőség szép épületébe tértem be. Frissen festett ajtók, falak fogad­tak, csak éppen az elnök nem: délután érkezik majd haza a Vezetőségi Akadémi­áról. A délutánt főleg vá­rosnézéssel töltöttem el, mivel az üzemek, hivatalok — szombat lévén — már be­csukták kapuikat. Később a Kerületi Ifjúsági Vezetőség ablakából láttam kiszűrődni világosságot, ide tértem hát be. Szerencsém volt, itt ta­láltam a szervezet titkárát: a múlt héten érkezett ira­tokat iktatta, mivel az utób­bi hat napon alig volt itthon. Kérdésemre elmondja, hogy a kerület falvaiban még csak menne valahogyan az ifjú­sági szervelet munkája, ■ de Marcaloméban! ... — és le­mondóan legyint. A dolog kezd érdekelni, ezért bővebben elmagyaráz­za kézlegyintését. — Tudja, úgy van, minél nagyobb a település, annál nehezebben megy az ifjú­sági szervezet alakítása. Leg­jobban az egészen kicsi, né- hányszáz lakosú falvakban működik, legrosszabbul a kerület székhelyén, meg a két másik nagy községében. Marcalóniában még a terüle­ti szervezet vezetőségét sem lehet összehívni, hogy leg­alább megbeszélhetnénk a teendőket. Nem éppen dicséret ez az Öt vezetőségi tag számára. Estefelé járt az idő, gon­doltam, veszek magamhoz szilárd és cseppfolyós táp­anyagot. Elhatározásomat tett követte. Percek múlva újra déli asztalomnál ültem, , és nagy figyelemmel szemlél­tem a sarokban beszélgető zenészeket. (Ugyanis délben hallottam, hogy 45 kerület versenyéből kerültek ki győz­tesen.) A pincér várakozóan állt meg asztalomnál. — Valami harapnivalót ké­rek. .. Szendvicset, esetleg egész zsemlét vajjal és sza­lámival — kértem, miután közölte, hogy a vacsora csak egy óra múlva lesz kész. Nagyok lehettek az igé­nyeim, mert a pincér saj­nálkozva hajtotta félre a fe­jét. Végül szalámit kaptam ke­nyérrel és rá valami ecet­ízű bort. A teremben rajtam kívül még csak egy vendég tar­tózkodott a haitodik asztal­nál, no meg a zenészek. A fület nyugtató csendben a kenyér rágcsálása közben ráértem gondolkozni a bűvös körön: azért nem zenélnek-e a derék férfiúk, mert csak ketten vágytunk a teremben, vagy azért ülünk csak ketten, mert nem használják szer­számaikat. Néhány perc múl­va megunták a beszélgeti és unalmukat elűzendő r, ködésbe hozták szerszám kát, kicsalván belőlük a I nefelejcs... kezdetű bor gos gyászindulót. — Az u\ só akkordok után elégedet teszik le eszközeiket. Ve tőjük azonban nem pil le, hanem egyenesen fel tartva, tőlem kb. má: méternyire állította meg • táplált alakját. Itt is hág néhány percig, merően n ve asztalomat., Nem állh tam tekintetét és másJ néztem. Ö pedig megunt a játékot, a vendéglő má idegenénél próbált szerem — ezúttal nem eredményű nül. A páciens már a má dik percben szólt a pint nek, aki máris fürgén s; lította a »jól megérdemi fröccsöket a zenészek as; Iához. Tovább azonban r maradt, hanem ki. f ize számláját, eltávozott. (Bi nyára dolga volt...) IT esőbb a Tiszti Szóra zóban beszélgettem reprezentatív vendéglő »i ási« forgalmának okai akik elmondták, hogy fentieken kívül a vendé vezetője is oka a »felien lésnek«. Találóan jegyez meg, hogy ilyen pozíció jó modorú, nyájas, udvar szakmáját kifogástala értő, benne hosszú é gyakorlatával rendelk sőt talán intelligens ; fiúnak kellene lenni. Az i lített vezető azonban áll lag hiába tolakodott c jó tulajdonságok osztogt sónál — a pozíció elérésé azonban igyekezete r\em zonyult hiábavalónak, vélekednek a beosztot törzsvendégek, sőt még vállalat néhány vezetője — Hogy miért ragdszkod hozzá? Bizonyára okuk rá... A Tiszti Szórakozó egyébként igen vidám, í vetlen társaságba kever tem (az ilyenekre vadt tam), melynek tagjaitól éj folyamán még több er tésre méltó dolgot hallott amit érdemesnek tartok jegyezni. Elmondták töb között: ■.. hogy Marcalóniának nőszövetsége működik — < jól —, de a kettő hallani i akar a közös munkáról, Nemzetközi Asszonyhét < készítésének kivételével, egymást egy kanál víz megfojtanák... ... hogy a Kenyérüzem lé vezető út (Nagy tábor utca) oly nagy gödrökkel ■ tele, hogy sötétben bízom különösen, ha sár var, szinte életveszélyes a l lekedés... • ■ • hogy a Széchenyi cában a szennyvíz-akna t je oly magasan áll ki a ; da felszínétől, hogy a úisztikai adatok szerint ember botlott meg bér hosszában érintkezésbe rülve az áldott anyaföld Szerencsére, csak nyolc pon belül gyógyuló sérü szenvedtek... •.. hogy a társulati szövetség farsangi bálra szül, amit a Közmüvi Hajlékában akarnak elköi ni.' A megtartása azon még bizonytalan, mert a remmel kapcsolatos vitá a Szövetség vezetője istá nak nevezte a Hajlék tó termét. Most már attól hogy őket ezek után mi titulálják, ha mégis bevor nak a terembe ?... ■ ■. hogy a marcalóniai r iskola levelező tagozatára beiratkozottak mintegy . 30 százaléka jár foglalko; ra és van olyan tanuló aki már harmadszor íraí zott be a hetedik osztál — méghozzá a város ec illusztris vezetője —, de r egyetlen foglalkozáson r jelent meg. A ztán úgy elment az ' ^ hogy csak azt vet észre, újra látni a szí közti házak körvonalait, búcsúztam hát barátaim lementem poggyászomért szállodába és beálltam autóbuszra várakozók köz KÖRTES JOZl

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents