Somogyi Néplap, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-02 / 28. szám
'Vásárnál), 1958. február 2. 7 SOMOGYI NÉPLAP Kemény Erzsébet: BÉKÉT AKAROK Férfiak ülnek repülőgépben, express vonatokban, férfiak, diplomaták. Országában mind nagy úrnak tudja magát. Büszkén lépik át az idegen határt, a Ház készen várja őket. •■"Elindítsuk-e a bombavetőket...?« a csúcsértekezlet anyaga ez. Rettenetes kérdés férfiak, emberek! Előttem falvak rémlenek lángbaborulva. A háború az ezerkezű hídra védtelen városainkra tüzet hajít Egész nemzetek átkozódó fiait hajtja halálba. Erről határoz a »-Nagy Találka«: a Tanácskozás Házában ezt vitatják meg. De emberek én nem akarom a háborút! Négy gyermekem van, akiket úgy féltek, mint tyúk a csibét, mint tigris a kölykét, fiait az ember. fi IEILIET JCaizőíita kd tjeit Éneklő és néma iskolák Uj rovatot indítunk zenei élet címen. Uj rovatot, mely- lyel megyénk zenéi életének fellendülését, a legcsodálatosabb művészet megismerését, megszerettetését szeretnénk elősegíteni. Az utóbbi időben kevesen tartják a komoly zene ismeretét az általános műveltség szoros tartozékának. Becsmérlő szólamokat hallunk az értetlenség következményeként, s ezek nyomán népünk többsége a kiszolgálózene, jazz-őrület ízlésromboló, igénytelen képviselőinek hódol, háttérbe szorítván az igaz művészetet. Szeretnénk e rovat írásaival felnyitni az emberek szemét. írásaink, melyekben művészeti, esztétikai és zenei általános gondokról olvashatunk majd, követni fogják a fejlődés útját. Mert a tespe- désből, zenei analfabétizmusból meg kell találnunk végre a kivezető utat. Ez kulturális fejlődésünk egyik fő követelménye. Azt akarjuk, hogy olvasóink szerkesszék, írják e rovatot. Hogy megszólaljanak a zenei szakemberek, tanárok, karmesterek, muzsikusok, s a zenéhez nem értő ember, kiben már felcsillant a megismerés vágyának lángja. Indítsunk szakmai vitákat, győzzük meg az olvasót a muzsika óriási értékéről, szépségéről. írjunk a kóruskultúra fejlődéséről és , gátjairól, a szaktanárképzés hiányáról, a komoly zene terjedésének fellelhető gátjairól, a zenei ismeretterjesztés tapasztalatairól s mindenről, ami zenei életünk fejlődését elősegítheti. Reméljük, hogy olvasóink örömmel fogadják új rova- tunlcat, s hozzájárulnak, hogy elérje magasrendű célját. »Nem sokat ér, ha magunknak daiolun«, széko, ha neuen összeomolnak, aztán mind röooen, százan, ezren, míg meq-izólal a nagy Harmónia, meiyoen egyek lehetünk.« Kodály szavai ezek, melyekből életprogramjának javarésze csendül. Városunk és megyénk iskolái közül néhányan a Mester jelezte úton haladnak, az óvónőképző, a Május 1 úti, a Hámán Kató általános iskolák, vidéken Marcali és Siófok, öröm hallgatni próbáikat, hol szakképzett tanárok avatott kézzel vezetik be őket a műsorra tűzött művek szépségeibe, titkaiba. Felemelő látni -s hallgatni kórusainkat a pódiumon, jóleső tűz járja át az embert: gyermekeink művészien, lói muzsikálnak a Kodály áital megálmodott úton járva, melv kivezető ösvény a zenei analfabétizmus sötétségéből. Ez a zeneileg gondosan nevelt if’éság merrkaoía a ló zene Iránti közvetlen megérzés élményét, akár rk—rnnoi. akár m-azenei vonatkozásban és nem fe'e'ti hogy eov-egy maovar nóodal és egy-egy Beethoven trma egymáshoz méltó testvérek. Fz a ler-fonékonyabb korban nyert élménydöntő a továbbiakra. Nem hiszem, hogy ezek a gyerekek boldog felnőjek lesznek művészet nélkül. Nekik, a nemesebb zene nem lesz majd feltörő, megkö- zolp'-etetlen kérdés, nem mond'ák ma'd egész életükön át. mint annv| sokan: nem értem a komoly zenét. (De ugyanakkor egy lépést sent tesznek feléje.) A muzsikán nevelkedett ifjúság nem tartja majd a.boxbaj- nokot, a híres futballistát az emberiség tetejének. Nála a nagytávlatú és általános, átfogó műveltség megszerzésében olyan konstruktív erők lesznek elsődlegesek, melyeket éppen a zene plántált bele és teljesített ki benne. Éppen ezért kulturális kár, hogy sok iskolában még mindig Hamupipőke az énektanítás, a karéneklés. A kórus- kultúra terén például kitűnő hagyománya van a fiúgimniP ziumnak, a fiú és leánygimnázium egyesített kórusának. Néhány évvel ezelőtt a város egyik legjobb énekkara volt ez. Csak »iskolai használatra« muzsikál a Szabadságparki, Petőfi utcai, Vöröshadsereg úti általános iskola gye mekkara, s a megyében a többség néma ... Pedig a muzsika — így az egy üttének lés is — műveltségünkben előbb vagy utóbb megkapja a maga jól megérdemelt helyét. »Őérte jön el a királyfi, a cipő csak az ő lábára Illik.« Ének és néma iskolák vezetői, szakemberei, ifjúságai Ragadjuk meg a Kodály-év nagyerejű művészeti energiáját: változzanak éneklőkká a néma iskolák. Tárjuk fel zenei nevelésünk problémáit e hasábokon, segítsük egymást vitán keresztül Is, tegyünk elhatározó lépcist, hogy keressük és megtaláljuk a nagy Harmóniát. NYAKAS JÓZSEF És velünk szemben öreg parasztasszony lakik: őt is féltem én. A többi szomszédaimat is, az idegent az utcán. A szerelmeseket, emberek gyanútlan tőmegét. Féltem magamat, téged, az egész magyar népet, oroszt, kínait, németet, franciát, Európát, Ázsiát, Afrikát, néger testvéreimet és az indusokat is. Halakat, madarakat, az építészet remekeit, a szelíd hullámokat a folyó«*. Üdvözöljük a Még a múlt év novemberében a Rádió egyik vasárnap délelőtti »-Uj zenei újság« közvetítésében hallottuk a hírt, hogy rövidesen nívós, tartalmas és a legkomolyabb igényeket is kielégíteni liivatott magyar zenei havilap indul »Muzsika« néven. Valóban, decemberben már meg is jelent a Muzsika. Ez az első szám mind kivitelezésben, mind belső tartalmában egyaránt igényes és megnyerő, ötven oldalnyi hófehér, fénylő papíron 54 cikk E bolygón nincs oly parányi léay, amit én meg ne siratnék. Ti urak, ne döntsetek még* Engem meghallgassato k: Én békét akarok! (Pályázat) prTYTYY'rrT'rYYTY VYTTYYTTYTT7YTTTYYYTT ÍYYYTYYYTYVVTYYYYYYYTYYT nyújtja a mondani, közölni, jelenteni, meg beszélni valót. A cikkek tartalmuk szerint túlnyomó részben a jubiláló mester, Kodály Zoltán életéből, másrészt a szovjet zenei hét eseményeiből merítik tárgyukat A többi cikk magyar . szerzők és előadóművészek rVV7T*»TV»VT»TVVTVTVTV»TTT»V»»T»» fejszével, kocsisok is összecsődültek, sokan és -egymást bátorítva, noszogatva megközelítették lakásunkat. De az ólhoz közel senki nem mert menni. Lassan azonban mindig többen lettek, megérkezett az ispán úr is, vadászpuskával, és így végre a kovácssegéd, egy atléta termetű leszerelt katona az ólhoz ment egy kézilámpával, és egy kis üveg szenteltvízzel felszerelve bebújt az ólba. De biz az üres volt, se hízó, se szörnyeteg. Mikor anyám ezt meghallotta, hogy nincs hízó, a két kezét a fejére kapcsolta és jajgatva, feí-alá rohangálva csak azt sírta: — Szeplőtlen szép Szűz Mária, édősanyám, hát mivel bántottalak meg, hogy ilyen csapást mértél le ránk? De mögmond’tam én ennek a pogány embömek, hogy karácsony büttyin nem jó disznót vágni, azért bűt a bűt, hogy meg köll tartani. Most aztán megvan a baj. Az Isten nem felejt, nem siet, de nem is késik. Lassan virradni kezdett, az asszonyok nem mertek a szobákból kimozdulni. A tehenek pedig már bőgtek az istállóban. Ilyenkor már ki is szoktak fejni máskor. Az intéző úr is tudomást szerzett a dologról és megparancsolta a kocsisának, hogy azonnal fogjon be és menjen a csendőrökért. Igen ám, de az a huncut kocsis, 3d az őszszel szerelt le, mint huszár szakaszvezető, csak fele útig ment el, visszajött csendőrök né'kúL, törött féderrel, de azt csak ő és a kovácssegéd tudta, hogy miért tört el a féder. Közben teljesen megvirradt, a napnak csak fele látszott még a dombtól, úgy nézett ki a fák között, mint egy izzó félkorong. Az a kis hó, ami tegnap szállingózott, imitt-amott látszott a fagyos földön, az égbolt teljesen tiszta volt, egy kicsi felhő sem látszott sehol. A mindenes felesége bátorságot vett magának, mert az ő szénáskóterje ellenkező irányban volt, mint a mi disznóólunk, ment szénáért, hogy megetesse kis tehénkéjét, de amint kinyitja a kóter ajtaját, elsikítja magát. És fut, ahogy csak bírja az ötvenéves, megviselt lábakkal és nagy lármát csap, akár- -csak a tojóstyúk. Valósággal úgy esett be hozzánk a nagykonyhába. Borcsa néni össze- -csapja a kesét: — Az isten szerelmére, Kati néni, hát Látta? — Kati néni a nagy futástól nem szólt, csak a két kezét a szivére szorítja és bólogat. Az emberek összeverődtek újra és már- már meggyújtják a kótert, amikor valaki a félig nyitott ajtón keresztül meglátta, hogy a ml hízónk van benn, s nyugodtan piheni az idáig való gyaloglás fáradalmait Természetesen hazakísérték és készültek az ítélet végrehajtására. Csakhogy sem apám, sem Borcsa néni nem engedték, mert azt mondták, hogy az ördög szállottja és ők be nem engednek még egy picurkát sem belőle a szobába. Addig nem is tágítottak, amíg meg nem találták és össze nem szedték az ólban és kerítésben az elhullott papírfoszlányokat és megmutatták nekik, így aztán elhi+.ték, hogy valaki megviccelte őket. Akkor aztán válogatott átkok és káromlások között, no meg aztán véget nem érő röhejjel mégiscsak leölték, nekünk, gyerekeknek legnagyobb örömünkre. Fenn a dombon a juhász is felébredt amint az akol felé tekint, látja ám, hoyv valaki az akolkapunál valami tarka ronggyal integet az erdő felé, arra gondolt, hogy a kolompárcigányok lopják n birkákat visszasie- tett a házba és a tizenöt éves fiát küldte a pusztára, jelentést tenni és segítséget kérni, ő pedig feleségével és leányával és egy nisztoly- lyal a ház mellől lesték, hogy mi lesz. A gyerek az dsnérmal találkozott és megmondja: — Ispán úr kérőm, azt üzeni édösapám, hogy azonnal gyűjjenek, mart lopják a birkákat — Hát még mi a rosseb nem lösz máma. az úristenit neki! — mondja az ispán. De azért összeparancsolta a férfi cselédeket és vasvillákkal felfegyverkezve mentek a dombra gyorsan. Ezalatt a bojtár is felébredt aki az akol- bnn aludt és amint nyitja 3d az akol kapuját, látja ám, hogy a Naca szamár ott áll, s várja, hogy bemehessen a jó meleg akolija, be is eresztette és gyorsan kezdte leszedni a rákötözött köteleket és papírszalagokat Ezalatt felértek a cselédek a dombra. Körülfogták az akolt mert a juhász azt mondta, hogy nemrég ment be a cigány asszony az akolba, aki integetett. Az eLsőbéres az akol kapuját állta el és bekiáltott nagy han^ml: — Aki belül van, ae gyűjjön ki, vagy ággyá mög magát! Köröskörül mindenki kiabált. A juhász- bojtár azt hitte, hogy juhászoknál van valami baj, fogja gyorsan a kisfejszéjét, és rohan kifelé. Szerencséje, hogy megismerte az első- béres, mert majdnem beleszórta a vasvillát de így csak ráordított a bojtárra: — Hányán vannak, hé?! — A rosseb tuggya, én is most győvök — feleli a bojtár. Hát bizony allgság tudtak rájönni arra, I hogy valaki lóvátette őket Az elsőbéres meg Is jegyezte: — ölég ostoba, aid elhiszi, hogy vannak j kísértetök, úgv láccik, a gyerökök már sok-1 Ital többet tudnak. ZENESZERZŐI ARCKÉPEK PALESTRINA „Muzsika“-t külföldi sikereiről, külföldi zenei eseményekről és zenei vonatkozású hírekről, problémákról adnak számot. örömmel üdvözöljük a magyar zenei élet e régen nélkülözött orgánumát. Nagy szükség volt erre a nívós és igényesen szerkesztett sajtótermékre, mert a zenekedvelők és hivatásos előadóművészek érdeklődő tömegein kívül megkívánja ezt a világiviszonylatban is impozáns helyen álló magyar zeneművészet teljessége. Úgy érezzük, hogy a Muzsika további számai friss vérkeringést eredményeznek majd, magasnívójú kül- és belföldi szakcikkek, tanulmányok és tudósítások, nemke- vésbé pedig hivatott szakemberek szakszerű és állandó jellegű kritikai működése folytán. Zenei meséskönyv Amilyen gazdag hazánkban a gyermek-zeneirodalom mind énekes, mind hangszeres területen, olyan ritka a gyermekeknek való zenei olvasmány. Csak örömmel és lelkesedéssel fogadhatjuk R. Chitz Klára közelmúltban megjelent Muzsikus Péter hangszeronszág- ban című könyvét. A könyv alapgondolata az a nagy pillanat, mely mindenkinél bekövetkezik valamikor: egy meghallott, nagyon szép dallam rabul ejti az. embert és nem tud tőle szabadulni, benne és vele éi. Igen ám, de a dallam tünékeny és mi történik, ha elfelejtjük? Erre válaszol a könyv. A kis okos Muzsikus Péterrel a mese színes szárnyán Hangszerországba vezeti az olvasót, hogy megkeresse a dallamot. A zenetörténet egyik legkiválóbb alakját, Pales trim olasz zeneszerzőt mutatjul be olvasóinknak. Palestrim 1525 vagy 1526-ban születet' s Rómában folytatta tanul mányait. Zenéje az a capella-stílus (kíséret nélküli kórusművek stílusa), a régi, tisztán vokális (énekes) irodalom legmagasabb csúcspontját jelenti. Palestrina zseniálisan forrasztotta eggyé a németalföldi mesterek tradícióit, a madrigálművészet (világi, énekes műfaj) új lendületével gazdagodott olasz zene szellemé« vei, színpompájával és virulót ritmikai gazdaságával. Ezt a' I új stílust, melyet legtökélete | sebben ő művelt, Palestrina- stílusnak nevezték el. A körülötte kialakult »római iskola« mesterei mellett e klasszikus stílus tradícióját őrizték Orlando di Lasso és a régebbi velencei, spanyol és németalföldi mesterek egész sora. Palestrina kedvelte és széleskörűen alkalmazta művészetében a németalföldi mesterek kánon-művészetének technikáját. Általában — mint a zenetörténet legtöbb nagy géniusza — nem stílus- kereső újító volt, hanem inkább betetőző, összefoglaló jelenség. Madrigáljai színnel, temperamentummal, melodikus o bájjal, közvetlenséggel teli, gazdag kompozíciók. Palestrinát 69 éves korában ragadta el a halál, s az egész Róma elkísérte utolsó útjára. Életműve 93 misével, 179 motettával (egyházzenei műfaj), 45 négyszólamú himnusszal, 12 litániával, 35 Magnificaittal, 68 offertórium- mal, zsoltárral és madrigállal, 8 orgonaművei ajándékozta meg a világot. Jelentősebb alkotásai a hatszólamú Missa Papae Marceüi, az Ecce sa- cerdos, Canticum Cantico- rum (Énekek éneke — 29 mo- tettből álló ciklus) és az A» sumpta est Marta (hátszél»- mű mise). A ZENE MEQISMERHETO »Nem értem, a komoly zenét« — mondják sokan, szinte már gondolkozás nélkül. Sajnos, egyik ember eltanulta a másiktól ezt a »csodálatos«, látszólag minden további kérdést lokalizáló varázskifejezést, mely után a végső konklúzió következik: nem értem, tehát nem is hallgatom. Ez első hallásra talán iól hangzó érvelés óriási szellemi és esztétikai károsodást rejteget. A nagy tömegek k“zéMl kivette a zene Shakespeare-jeinek és Michel- angeloinak megszerettetését, igénylését és megértésének kulcsát. Egy irodalmi mű, kép, szobor, színdarab, dim. vagy akár táncművészed alkotás aligha hagy bennünk kétséget afelől, hogy a látott, olvasott, vagy hallott mű valamilyen módon kaocsolatban áll a valósággal. Hiszen a felsorolt művészeti ágak alkotásaiban elmondva, vagy leírva, megjelenítve képein, színpadon vagy szobonalalkban ugyanolyan emberekkel, eseményekkel találkozunk, mint amilyenek napi életünkben körülvesznek. A zenében egészen másként áll a dolog. A zene nem állít elénk a mindenki által használt nyelv leírásában látható, cselekvő, élő alakban olyan eseményeket és embereket, amilyenekkel naponta találkozunk. A zene bizonyos renckzerben egymáshoz illeszkedő hangja mögött, s abban a valóság bármiféle fogalmi jegyeikkel meghatározható részletét, alakját, eseményét hiába keresnék. Ez a körülmény eredményezte, hogy a zenében kihangsúlyozott »tiszta« és »megismerhetetlen* elmélet elburjánzott. A zene a köztudatban öncélú játékká, sokak számára — azt hiszik — megismerhetetlenné vált. A fenti elmélet hatására megteremtődött a szakadék a magas művészet és a tömegek szórakozása között. A téves ideológia hatású rá a tömegigény ilyen helytelen értelmezése talán sehol sem okozott akkora károkat mint zenei életünkben. Az esztrád őrület, a mozgékony vállalkozók útján terjesztett zenei ponyva nagyarányú felburjánzása olyan köntösben jelentkezik, mint népünk »szórakozási igénye«. Vele együtt az »úgy sem értem a komoly zenét« elmélet nagymértékben visszavetette a tömegek helyes zenei nevelését. Tegyünk lépéseket a zene megismeréséhez, mert megismerhető. Találjuk meg azokat a jellegzetes eszközöket, mellyel a zesne megszólaltatja a valóság képét. A jó zene jön, árad felénk, mindennapi életünkben kikerülhetetlen. Csak helyesen kell megválasztani saját szellemi — zenei táplálékunkat. MERÉNYI GYÖRGY
