Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-30 / 25. szám
Csütörtök, 1958. január M. 5 SOMOGYI NCPLAP Ülést tartott a Hazafias Népfront-bizottság megyei elnöksége A Hazafias Népfront tevékenységének az elmúlt negyedévi igen komoly eredményeiről és következő időszak feladatairól tárgyalt a megyei elnökség minapi ülésén. Szántó József, a megyei iroda titkára ismertette a jogi, mezőgazdasági, népművelési bizottságok, az írócsoport alakulását és ezek aktivitásának növekedését. Jelenleg tizenkilenc olvasó- és gazdakör dolgozik a megyében. Kifejtette, hogy a békevédelem is jó utakon halad, a különböző gyűléseken, előadásokon, beszámolókon több ezer békeharcos és hallgató tesz hitet a béke ügye mellett. Megemlítette, hogy a Hazafias Népfront mezőgazdasággal kapcsolatos agStatív és szervező tevékenysége is sikereket könyvelhet el magának. A Kaposvölgye állat- tenyésztési hónap szervezése mellett segítséget nyújtott 40 ezüstkalászos, 2 aranyka- lászos gazdatanfolyam, 150 mezőgazdasági előadás megrendezésében. Ugyancsak eredményes volt a megyében a részlege tanácsválasztások lebonyolítása. A - Hazafias Népfront bizottságok jelöltjeit mindenütt megválasztották. A beszámoló után az elnökség beható vitában értékelte a helyzetet és minden részletében elfogadta az elnökségi Virágzó és termékeny a babócsai művészeti í na akkor munkája Ragyogó arccal lelkesedik Vízi Mihály orosz szakos ta- § nár, valahányszor a babócsai művészeti szakkör szóba kerül, A — Tudják-e, milyen öröm ilyen emberek között lenni, minden héten pénteken este? Mily boldogság látni, hogy a £ távoli faluban 7—8 munkásember, öreg és fiatal mélyed el q egyre jobban a festészet és rajz birodalmának /titkaiban, ön- ö magát szórakoztatva, de fel is emelve? Nem, nincs ennél $ jobb érzés a világon... Ezt nem pótolhatja semmi... ^ Ez az öröm a hallgatót sem hagyhatja közömbösen, kü- ö, Kmösen, ha tudja, hogy a kis csoport már pár éve kitartóan q és szívósan tör célja felé és mélységesen alázatos, fegyelme- £■ zett, tudja, hogy a tudásért meg kell küzdeni. Ma már ott tartunk — folytatja Vizi Mihály —, hogy a ^ közös feladatot megbeszélve magam is meglepődöm, milyen $ fantázia-dúsan és érdekes felfogásban mondják el elképze- $ icselket a szakkör tagjai... VVizi tanárnak, a szakkör agilis és áldozatkész vezetőié- g nek csak egy óha ja van. Szeretne a megyei központtól több g útmutatást, irányítást, figyelmet kapni. Most készülnek a kompozíciók a nyári tárlatukra. Remélik, hogy a tavalyihoz képest többen látogatják meg őket a megyétől is. Mi bízunk ebben. Megérdemli a kis babócsai művészgárda, Papp Sándor asztalos, Radics Mihály munkás, Arató Béla boltvezető, Merde József gyógyszerész, Vezér Dezső n iskolaigazgató, Milpvecz István asztalos és Rátkai György A tanuló, hogy minél nagyobb művészi és erkölcsi támogatás- 7, ban részesítsék őket. j munkatervet, mely szerint komoly tervek és feladatok fogják előreláthatóan Dovább pezsdíteni a népfront munkáját. Nyári Pál ,ref. esperes, püspökhelyettes arról beszélt, hogy ma már széles tömegek látják a párt és a munkásparaszt kormány politikájának helyességét,. »Egyházi ember vagyok — mondotta — s bizonyíthatom, hogy az egyházmegyében mind többen kapcsolódtak be a népfront munkába, sőt a Barcs- vidéki lelkészek engem kértek fel, tartsak előadást nekik a mozgalom munkájába való bekapcsolódásról. Megemlítette még, hogy az előadásokom kívül sok négy- szemközti beszélgetést is folytatni kell, mert ez is a meggyőzés egyik fontos eszköze.- Walter Imre, a ráksi tsz elnöke szintén a meggyőzésről szólott, amely a mező- gazdaság szocialista átszervezésének fontos eszköze. »Egyszer engem is meggyőztek a tsz helyességéről és a két év minden nehézsége ellenére mondom, nekem nem volt okom csalódni a meggyőző szóban. Ezért hirdetem én is szüntelenül a kollektiv gazdálkodás szükségességét mindenütt.- Zeke Ferenc nyimi tanító, Endródi Lajos, Horváth Sűndorné, a megyei nőtanács elnöke a tö- megszervezetek és az elnökség együttműködésének helyességéről beszéltek, majd Szőke Pál elvtárs, a Megyei Párt VB. munkatársa értékelte igen pozitívnak a Hazafias Népfront-bizottságok eddigi munkáját és hasznos észrevételeket tett a továoofejlődés elősegítése érdekében. Az elnökség ezután elfogadta a munkatervet, a Megyei Iroda előterjesztését a Megyei Népfront-bizottság eltávozott tagjai helyetti kiegészítéséről és három új taggal való kibővítéséről. 2 CIKK LEVÉL I VAL ASZ Január 16-án »Emberségesebb bánásmódot«, 17-én »Szunnyadó falu« címmel írtam cikket egy büssüi mozigépész, illetve a falu kulturális helyzetének ügyében. Célomat elértem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a mozigépész azóta állás pan van, s a kulturális vezetők bejöttek Kaposvárra színdarabot .kérni, amivel megkezdhetik a munkát. Tehát mindkét cikk igazat szólt. Hogy mégis nagy a felháborodás, ezt kéf levél és még néhány variáció igazolja. A büssüi MSZMP szervezettől a következő levél érkezett: »Kedves Elvtársak! A lapban megjelent két cikk, ami községünkét és a .helyi vezetőséget is érinti. S egyben a vezetőség tekintélyének rontására irányul. De csak azért, mert a kiküldött cikkíró nem kérdezte meg a helybeli párt és tanács vezetőit, hanem olyan emberektől érdeklődött, akik nem megfelelő választ adtak. Az »Emberségesebb bánásmódot- c. cikkben van a legtöbb igazságtalanság, ami nem fedi a valóságot. Kérjük, ha kijönnek, keressék fel a helyi pártvezetőséget. Ifj. Decsi •János párttitkár.« A másik levelet ugyancsak a pártalapszervezet titkára írta a Moziüzemi Vállalat címére azzal, hogy küldje el a Területi Egyeztető Bizottsághoz. Ezt a levelet hosz- szú lenne idézni, ezért csak részleteket közlök. A levélíró bevezetőjében arról ír, hogy a nem megfelelő adatokat kívánja megcáfolni. Aztán elmondja, hogy az újságból értesült a TEB határozatáról (!) s a döntést a helyi vezetőség nem tartja megfelelőnek. ■ Később leírja, hogy Bállá József politikai magatartása nem megfelelő és most is kijelenti, hogy semmiféle szervezetbe nem hajlandó belépni. Továbbá a nevezett azért akart Büssüben maradni, hogy kántorlzálhas- son, s ez nem összeegyeztethető a .szocialista kulturális neveléssel. Hol itt a nem megfelelő adatok cáfolata? A Moziüzemi Vállalat igazgatója vett annyi fáradságot magának, hogy ez utoDhi levél másolatát az alábbi sorok kíséretében elküldje a lap szerkesztőbizottsága vezetőjének: »Mellékelten megküldjük ifj. Decsi János büssüi párttitkár levelének másolatát, melyből beglepődve vettük tudomásul, hogy Jávori elvtárs kintjárta alkalmával nem kereste meg a helyi szerveket •véleményklkérés céljából. Ná- nási Imréné s. k. igazgató (Aláírás nélkül!) Nos, a két lévé! után válaszolnom kell, bevallom azért, mert e sorokból nem ügybuzgóságot, kizárólag rosszindulatot és pisz- kálódást látok. Elmondom, hogy miért. Az első levél — mely hozzánk érkezett — igazságtalansággal, valótlan adatokkal vádol, de még véletlenül sem mondja meg, hogy mák ezek. Különben sem tudom, miért irányult a helyi vezetőség tekintélyének rontására ez a cikk. Balia József munkaügyi .panaszával fordult hozzám (kötelességem meghallgatni). Ügyét a Moziüzami Vállalatnál, a Megyei Tanács illetékes osztályán kivizsgáltam és véglegesen papírra fektetett dokumentumok győztek meg igazáról. Ebben az ügyben teljesen felesleges meghallgatnom a helyi vezetőséget. (Mint a levélből kitűnik, nem is ismerték a tényeket.) A kulturális cikkel kapcsolatban hasonló a helyzet. Kulturális vezetőkkel, tanítókkal beszéltem és alig hiszem, hogy akadna érv, ami megcáiolhatná állításaimat. A Moziüzemi Vállalathoz írott levélre — minekután nem nekünk szólt — csak any- nyiban válaszolok, hogy Bállá politikai magatartását nem ismerem, a helyi vezetőknek ez ügyben nem joguk, kötelességük intézkedni, természetesen nem egy munkaügyi vitával kapcsolatban. Ha Bállá visel- . kedése kifogásolható, attól még törvénytelen úton fosztották meg állásától, s ezt figyelembe kell venni. Különben — elnézést érte —, de ha valaki nem akar semmiféle szervezet tagja lenni, azért még lehet jó mozigépész! A Moziüzemi Vállalat eljárása viszont egyenesen bosszantó. Félreértés ne essék, nem azért, mert levelet írt nekünk. Egyszerűen azért, mert cselekedetével beismert igazunkat (Ballát elhelyezték) most kerülő úton, s olyan elvtelen módon kívánja cáfolni, ami már-már a nevetségesség határán mozog. Miért? Vajon mi köze van Bállá József munkaügyi vitájához a jogtalanul elküldött mellékletnek. A tényeket nem változtatja meg, a jegyzőkönyvek hitelességét nem rontja, a vállalat saját intézkedésének is ellentmond, végezetül »nesze neked, kontra«-íze van, mely rossz- indulat, semmi egyéb. Amikor tudomásomra jutott. hogy Bállá Józsefet elhelyezték, meg akartam írni, a vállalat kért, ne tegyem, mert nem a cikk nyomán került állásba. Megtettem. Pedig tudtam, hogy ez is a hibák ta- kargatásá. Hozzánk küldött levelük úgyszintén Szeretném, ha vége lenne a vitának, hisz minden elintéződött, mindkét ügy helyes kerékvágásba jutott. S végső következtetésként csak annyit írnék ide: sakkal szebb, ildomosabb, becsületesebb és talán könnyebb is beismerni egy hibát, mint kerülő utakon, különböző módszerekhez folyamodván bizonygatni vélt igazunkat... Jávori Béla FÉLIDŐBEN... A várinál gyengébben szerepelt a K. Dózsa A tavaszi idényre készülődő K. Dózsa csapata. Áiló sor (balról Jobbra): Hanga jános edző, Hajdú, Güth, eltakarva Miska bácsi, főszurkoló, Tacsi. Síit. Kecském éti, Csima, Veverán, Kutasi, Csendes fhdgy. szakosztályvezető, Fényes István edző. Guqqoló sor: Bódis, Molnár II., Nagy A., Molnár l„ Molnár III. Amikor hozzáfogunk a kaposvári lila-fehérek mérlegének elkészítéséhez. kissé vissza kell pergelni ez Idő kerekét. Vessünk ogy pillantást .a tavaszi osztályozok idejére, ahol a Dóz&a két- ségldvül a legnagyobb bravúrt hajtotta végre azzal, hogy bejutott az Nli 111-ba, A korábbi csapni teljesen szétesett. Csupa fiatal, eddig ismeretlen nevű játékos került' e csapatba, azok mellé ü skartba tett öregek mellé, ,viKt. un iák idején, amikor katonákra épült fel a csapat, bizony számba sem vettek. Nos, Tacsi, fekete, Zombai, Molnár III. meg a többiek bebizonyílottók, hogy lehet rájuk számítani. Az 1957 — 58. évi labdarúqó bajnokság rajtja előtt mind a Dózsa-vezetők körében, mind a kaposvári lila-fehórek lelkes szurkolótábora körében bizakodó volt a hangulat. Hogyisne. Mindenki azt hajtogatta, hogy jól sikerült az erősítés. Ismeretes, hogy Tóth Tibor átengedéséért a Dózaa hat játékost kapott a Kinizsitől. Horny ákot. Molnár II-t. Nómethet, Csimát, Nagy Tibort és Susztert. Ha ezekhez hozzávesz- szük a tavaszi csapatot, meg az időközben leigazolt Veverári-fiú- kat és Nagy Árpádot, akkor ugyebár jogosnak tűnik a derűlátás. Rögtön a rajt után kiderült azonban, hogy nem mind arany, ami fénylik. Hiába voltak a Dózsánál a nagynevű játékosok, ahhoz, hoqy a régiek és az újak össze kovácso lód jarak, sok edzésre és sok munkára lett volna szükséq. Hornyákék azonban csak szórványosén jutottak el egy- egy edzésre, a csapat tagjai Jórészt csak a pályán találkoztok. Ilyen körülmények között nem várható eredmény. A játékosok egy részének nemtörődömsége aztán kedvét szegte Záborszky edzőnek, aki nem sokkal a bajnoki rajt után elvállalta a Kinizsi edzésének vezetését. A csapat egysége tovább bomlott. Csoda-e, ha ezek után egymás után hullatta pontjait a Dózsa. Pedig Hanqa János cs Fényes István személyeben üqycs és tehetséges fiatal. edzők vett-k át a csapat szakmai Irányítását. Csakhát amit korábban elmulasztottak a játékosok — mármint a rendszeres edzéseket — azt máról holnapra pótolni nem lehetett. Nem volt a csapatnak erőnléte, ezért rendszerint csalt £0—70 percig tudta magát tartani. Az utolsó tíz percben azonban három-négy mérkőzést is elveszített a Dózsa, olyat, amoly már-már a kezében volt (Pécsi Vasas). Csak az idény második felében kristályosodott ki úgy /ahogy a Dózsa csapata, amelyben feltétlenül több van. mint amennyit a 3 győzelem, 4 döntetlen. 8 vereség és a megszerzett 10 pont mutat. A játéko'sanyaga nem rossz.. Miután bebizonyosodott, hogy kiöregedett játékosokra könnyelműség építeni (pláne, ha azok idegen csapatból jötték), akkor máris adva van a Dózsánál az egyedül helyes és követendő út, a fiatalítás. Igen. a fiatal gárdából lehet és kell is összekovácsolnia Dózsának azt aa állandó gáról és Fényesről rr.nr elmond tűk véleményünket. Jól képzeli játékosok voltak, s mindkettőjüknek megvan edzői erényük Is. Most, amikor az alapozásná kezdhetik, biztos, hogy olyan alapot is készítenek, amelyre a tavasszal lehet majd építeni. Mindennek ellenére nagy bátorság volna' azt mondani, hogy a Dózsa biztosan elkerüli a kiesést. Ez jórészt attól is függ, hogy hány csapat esik majd k; az NE Iil-ból inégy biztos, de esetleg öt, sőt előfordulhat az, hogy hat). Na már most, ha szemre vesszük a vetélytársakat, akkor b.zony kitűnik, hogy nem lesz könnyű elkerülni a kiesést. A tolnai csapatoknak elég jó a sorsolásuk.. A hírek szerint a Nagykanizsai Vasútnál is igen nagy a fogadkozás. Véleményünk szerint a nagy kiesés elleni harcban -a vetélyiársak ereje is megsokszorozódik majd, s ha ehhez hozzávesszük, hogy becsúszhat egy-két j bunda« mérkőzés la. okkor kitűnik állításunk igaza. Persze, sok igazság van a Dó z9a-vezetők érvelésében is. A lila-fehéreknek is jó a sorsolása, s azt tartják, a jelenleqi tíz pont mellé szereznek 18 — 20-at és akkor .,. Ez esetben valóban benn tud maradni a Dózsa az NB Ill-ban, csak hát az;t a 18—20 pontot szerezzék is meg a lila-fehérek. A csapat játékosait egyenként vizsgálva kitűnik,, hogy valóban jó a gárda. Kikre számíthatóak a tavasszal? A két Molnárra a kapuban. Molnár II. rutinosabb, de Molnár I. is megbízható. A hátvédsorban Dékány az é«z. Deák a2 erő, Csima a lendület. Güth,szürke, de hasznos játékos. Aztán ott van Silt is. Fedezet is akad bőven. Kutasi, Naqy Árpád, Illés és Tacsi közül bármikor ki választható a kettős. Bármelyikük rzámbájöhet a támadósorban is. Talán még a csatársor az. amelyik gyöngélkedik. Valahogy hiányzik az olütő erő ebből b sörből. Itt lenne szükség a nall-et, mely visszaszerzi a csajjal béc.sületét. amelyet őszi igen gyenge szereplésével bizony eléggé elkótyavetyéltek a illa-fehérek. Ha valaki manapság a Dózsánál a labdarúgó csapat jövőjéről érdeklődik, akkor olyan csak- azértis hanqulatokkal találja ma- qát szemben, ami önkéntelenül is bizakodóvá teszi az érdeklődőt. Igen. minden bizonnyal agy szellemében megűjhodoit Dézsát fogunk látni a tavasszal. Erre biztosíték a sportkör vezetőségében beállott , jelentős változás. A csapat edzöpárosáról. Hongyobb tapasztalatra is. mert a veverán-fiuk egyelőre csak ígéretek. Éppúgy, mint Molnár III., akit szerintünk nem szabad számításon kívül hagyni, a tavasz- szál is 6 volt a legeredményesebb Csatár. Kecskemet! kéjieissé- gei iémertók. persze hibái is. az, hogy sokat dajkálja a labdát, s addig cselez, amíg végül is ráfizet. özátnolni kell az örökifjú Németh szereplésével is, akinek határozottan vannak csatár erényei. Nem tudni, hogy Naqy Tibortól mit tehet várni a tavaszi idényben. összegezzük: még nem késő! Még leli öt javítani, s ezt a jobb szereplést ei is várja a belügyiek csapatától Sompgyoam mindenki. Elvárjuk azt. hogy a kaposvári lila-feherek nem herdálják el Somogy megyének éppen a K. Dózsa" lelkes csapata által kiharcolt NB Ill-as jogál. Kovács Sándor líéprh as Országos Labdarúgó Értehesletról A városliqeti Gundel-étterem felé haladva, sok ismerős labdarúqó vezetőt láttunk. Köztük volt Baréll Lajos, a szövetségi kapitány Is. Csatlakoztunk hozzá, s kértük, mondjon valamit a válogatott felkészülésének helyzetéről. A kapitány készségesen válaszolt. — A válogatott keret taqjai nagyon átérzik a feladat fontosságát. A viláqbajnoksáq előtt kondíciójuk felerősítését tartjuk szükségesnek, mélyhez a megfelelő technikát párosítva, sikerrel vehetjük fel a harcot Stockholmban. A fhik különben mindenben végrehajtják az előírásokat, edzéseik vidám kedvvel folynak. Máris látható a kondíciójuk gyarapodása. Aztán szó kerül a Vasasról is. Tekintve, hoqy nem is oly régen még ott volt edző Bárót! Lajos, mondjuk neki, hoqy az előjelek szerint a Vasas az esélyese az Ajax elleni EK-mérkő- zé«nek. Barótl erélyesen tiltakozik. — önök tévednek. Igen nagy harcra lehet számítani. Áz Ajax egészen jó együttes, Já- tíkmotíora teljesen elütő a mienktől. Nagyon erőteljesen játszanak, hatalmas ambícióval, erőnléttel rendelkeznek. Persze azért én is bízom a fiúkban, akik, úgy tudom, szintén jó erőoen vannak. De a mérkőzés nyílt. Nincs ok az elbizakodottságra. Ha már a szövetségi kapitánynál tartunk, meg kell írnunk, hogy a vitában is felszólalt ős a legtöbbször emlegetett nevelés kérdésében nagyon határozottan foglalt állást a szocialista gondolkodású sportemberek k iné velősével kapcsolatban. — Elvem — mondta — elsősorban a szocialista ember kialakításának. szolgálata, a hazaflság nem nacionalista értelemben vett elmélyítése, a munka és a sport összeegyeztetése, a lelkesedés, bátorság, önfeláldozás erényeinek kifejlesztése, a haza szolgálata és nem kihasználása gondolatának elter esztése. Barótl Lajos nagy tapsot kapott is a felszólalók többször is hivatkoztak rá, bizalmukról biztosították. Joggal! Követendő edzői magatartás és példa az övé. * * * öröm volt a küldöttek között járnl-kelni. Ott volt szinte az egész labdarúgás vezető gárdája. Keresztmetszete volt a gyűlés a labdarúgás változásának is. A régi *• labdarúgókat Schlosser Imre, Rudas Ferenc, Keszthelyi Mihály. Szojka Ferenc, Csanádi Árpád képviselték. Az edzők közül Szabó Pál, Ádém József, Sebes Gusztáv, Jávor Pál és mások ültek a széksorokban. Sok régi mun- kásegyesülec sportolóját most mint vezetőt láttuk viszont, igen, a munkáshatalom a sportban is érezteti hatását és mindenkit bevon a testkultúra fejlesztésébe, akinek fontos az ország nem kis jelentőségű gondja, baja, jövője. * » * Ez a gondolat egyébként ki- csendült néhány felszólalónál Is, amikor a két neves edzőnek, Bukovl Mártonnak és Sebes Gusztávnak nevét említették. A beszámolóban Barcs Sándor figyelmet keltőén mondta el, hogy Sebes Gusztávnak vitathatatlan érdemei vannak a magyar , labdarúgás fejődésében, így bizonyos fokú mellőzése eléggé helytelen volt, Bukovl Márton és az MLSZ viszonyának bizonyos fokú romlásában viszont az utóbbi szerv is követett el hibát, melyet közös erővel kell kijavítani. E határozott és tárgyilagos értékelés' a felszólalók egy részénél örömteljes visszhangra talált, így valószínűnek látszik, hogy legjobb edzőink körében is a szövetség között kialakulhat majd az egyetértés, .Iminek a magyar sport látja majd hasznát. Egyábkégt, sajnos, Bukovi Márton nem volt jelen az értekezleten, pedig meghívót kapott... * * * Egy kis statisztika. Az ősz- szes labdarúgó sportkörök 52 százaléka falusi. A vldé/ki felszólalók beszédéből, de a beszámolóból is kitűnik, hogy e szám sokat mutat. Többek között azt is, hogy többet kell törődni e nagy tömegekkel országos, megyei és járási Szinten is. Ez szintén az általános színvonal emelkedéséhez kell hOCIV iárullon « nem t.b-il-vn sorban az egészségesebb, tett- rekészebb nemzedékek kialakulásához, a város és falu további közeledéséhez. * * * Sajnos, Somogy megye és Kaposvár háromszor szerepéit az értekezleten. Azért sajnos, mert mindháromszor negatív értékelésben és nem mindig Jogosan. A beszámolóban például megemlítettek, hogy az alszö- vetséq helyiséqhiánnyal küszködik. A fegyelmi helyzetnél a Kaposvári MTE-t mint elrettentő példát emlitették az őszi idényben legtöbb kiállított játékosa miatt. Végül Varga Jenő, az ország JT vezetője — tévesen — a Kinizsit jelölte meg, mint amely visszalépett a bajnokságból és fuzionálni akart a Honvéddel. Később a szünet után a Kinizsi képviselőjének tiltakozására helyesbítettek a dolgot, s közölték, hogy a Textiles a visszalépni szándékozó csapat. A negatív értékelés sajnos ettől nem túlságosan változott meg. Jó lett volna, ha a megye jelenlévő képviselői egy kicsit más megvilágításban hozzászóltak volna a kérdéshez. Me't azért nem oly rossz nálunk a helyzet hogy osup’i neqadvumot kellene tudomásul vennie egy ilyen nagy értekezletnek. Egyébként az országos értekezlet küldöttei éreztek valami űrt a megbeszélés véqén, amelyet néhány felszólaló Is érintett. Több kérdésben ■*» Így a bajnoki rendszerben ts — döntést vártak, tekintve azonban, hogy az csak tanácskozási Jellegű volt, csupán közölhettek elképzeléseiket, mely egyébkont egyöntetűen az NB I. B. felállítása, az NB III. fennmaradása melletti állásfoglalást jelentette. A labdarúgás felső vezetői mindebből és más problémáik felvetéséből Is láthatták, hogy szükség van az egész m.aqyar labdarúgást átfogó távlati terv elkészítésire, annalk megvitatásara, azután következetes végrehajtására. Egyébként csak toldozgatás, foldozgatas és egyhelyben topogás fogja jellemezni a naqyhírü magyar’ labdarúgást.