Somogyi Néplap, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 22. szám

▼awóraop, tKI. Jaaaár ee. 7 SOMOGYI NÉPLAP „Társadalmi" tolvaj Szeretnék május éjszakákon letépni minden orgonát és vacsorára hazavinni a gazdaságnak jó borát. Vagy egy-két orsót zsebre­tenai, ha cérnagyárban működöm, s pár alkatrészt a szerszám- gyárból a portán át a működön. És levél papírt, borítékot mit adhat mást a hivatal — vagy marhahúst a húsüzemből (de csakis úgy, ha fiatal). Az erdészetben van fa bőven, s egy-két kis rönk még nem hiány és villanydrót is elkel otthon, a házam meg téglát kíván. Zenét szerezni sosem tudtam, így nem lehet csodálni hát, ha úgy szerzek a dohány­gyárban balkézzel sok Symphoniáit. S vinnék a szabó ktsz-ből. pár méter könnyű anyagot és propellert a hajógyárból, s agyagbányából agyagot. A társadalmi tulajdonból •ly jól jön minden mennyiség, s bármit viszek, otthon nagy érték, míg itt a gyárban semmiség. Hiába mondom, hogy bűn ezzel becsületemhez nem tapad, azt válaszolják: kedves szaktárs, minden hiába, nem szabad!... Szeretnék mindent elfeledni, amit feledni oly nehéz: hogy lopás közben szívem reszket s tekintetem már nem merész, mert figyelnek a munkatársak, üldöz a sajtó, rádió ... Hogyan lesz most már lopott húsból és lopott borral dáridó? Hogy hint inagára »sibolt« kölnit lányom, nejem, vejem, húgom, s hogy épül fel családi házam ingyen téglából? Nem tudom. Magánostól még sosem loptam, becsületem hát fenn ragyog, mit elherdálok, köztulajdon: ezért tolvaj tán nem vagyok? Szerény kis mellékjövedelmem s a könnyű élet jó dolog, de most belül a szívem reszket, ha bús jövőmre gondolok: kié a gyár, üzem s a bánya, a vállalat, szövetkezet, ha már saját igazgatóm is üldöz s nem nyújt segéd­kezet! .. Kisded játékom véget ér hát nem lesz több luxus, kényelem, (a Tisztelt Ház is jobban tenné • mással törődne, s nem velem). Én folytatnám még, ámde itt van a zordon kormányrendelet, hát szomorúan Így sóhajtok: minden hiába, nem lehet!... Balog Gyula SzbihÁZLUik. Mérleget készíteni egy szín- magyarázatot, hogy a közön- ház féléves munkájáról, ne- ségízlés ismeretének hiánya héz, felelősségteljes feladat miatt választották ezt a mű- Nehéz, mert — minden hí- vet. Hozzátehetjük: a darab resztelés ellenére — lelkese- sem olyan, hogy vonzhatná a VÁROSSZÉLI ALKONY Zengenek a városszélen szél zaklatott vizek, hullámra hullám, hangra hang borul. Zenél a vidám szemfödél, a békanyál zenél. Sokat járok íme erre, mint aki megtalálta, mit elhagyott sok év előtt. Fria# gyermekségem lábnyomára vezettek nyugtalan idők. A felelősség bátyúit leoldva itt elheverhet gyermekiként a felnőtt, nádsípon muzsikálva a gondot, vagy elbámulni mint futnak a felhők. i.. cserepek, obsitos fazekak sorakoznak és hódol a vidék. Zöld tükrű vízen a kácsák, mint megannyi fehér hajók, oly mindegy, hogy kiék, itt minden az enyém! Mert innen az alkony! nap •óriás tüzes labda az ég ssürkülő meredélyén. Ugranák érte, el is érném, de hagyom ott, elfáradhatott, mire végiggurult az égen s megállt a városszélen engem köszönteni. Nyomában jő az alkony, a tintakék madár, ■szárnyára csillagokat ültet, s harangszavára száll a lágysötétű est tájaira. Csak száll, csak száll és egyre több a fény, ezernyi-ezer csillagtallér hullik markomba: — én lennék szegény?! Hisz végtelenség ölel engem, magasra tart, hogy messze lássak! Jó itt nekem a városszélen nádmuzsiíkájú csendben merülni el, és felmerülni frissen szilaj remények terhivel, hogy tán az ördög nem viszel, hogy tán a Holnap, holnap más leszen, sem másokért, sem magamért nem pöröt úgy velem, mint a nehéz jelen! Jó itt a városszélen, a mai bajt itt eldobálom, enyésszen el az öreg fazekak közt. mint esővert rög szertemálljon. csak üsse szél, ölje eső, míg a Remény új szárnyat ad. s mint titkos rendjel felizzik a szivem­—• szólj dolgainkhoz, kenyér a szavad! László Ibolya dünk színházunkért. Aggódva, ■■zeretrttel és reménykedéssel figyeljük fejlődésének útját, s ilyen érzések között hajlamos az ember arra, hogy sutba dobja a tárgyilagosságot, az ítélőképességet. Felelősségtel­jes feladat, mert a színház to­vábbi munkájáról van szó Ezért több színházi szakember, kulturális vezető és kívülálló (a közönség) véleményét vei iük össze, és igazságra, őszin­teségre törekszünk, a vélemé­nyek jószándékáról biztosítván a színház művészeit. Kétségkívül nem könnyű körülmények között indított a színház. Az ellenforradalom színházakat érintő hatása, mely a művészi igénytelen­ségre, megalkuvásra, a közön­ség ízlésének helytelen ala­kítására befolyásolta a szín­ház vezetését, tevékenységét egyaránt. Hatott az elmúlt színházi évad túltengő operett- politikája is az idei műsorra, s nem kevésbé gazdasági ne­hézségeink. Ha a már vitathatatlanul rossz indítás okait kutatjuk, szólni kell a Csiky Gergely Színháznál immár hagyomá­nyossá vált színész-vándorlás­ról, az új vezetésről. Félreér­tés ne essék: nem kifogásol­juk a vezetésben történt vá1- tozásdkat, ellenkezőleg, örö­münkre szolgál. De későn kapcsoltaik- az illetékesek, 6 Ruttkai Ottó akkor kapta meg a kinevezést, amikor a többi színház már kialakította gár­dáját. Nehéz volt az indítás, mert a közönség egy része tar­tózkodóan, helyenként ellen ségesen fogadta a vezetésben és művészgárdában beállt vál­tozásokat. Kaposvárnak vol­tak kedvencei, akikhez ra caszkodott volna a közönség. Félévi munka után azonban — ha erőfeszítésekbe került is — a társulat legyőzte a »kedveneek« hiányát: a felfe­lé ívelő műsor, a színvonal javulása feloldotta a tartóz­kodást, s művészeink bebizo­nyították: az együttes semmi­vel sem rosszabb az elmúlt évinél. Igazolásként a szinház ’átogatottságának emelkedést mutató statisztikákat lehetne felsorolni. Mindeme nehézségek és gá­tak ellenére is el kell marasz­talni a színházat, amiért Csi- ky Gergely: Mákvirágok című művével kezdte az évadot. Nem lehet elfogadni azt a közönséget, mellyel hitelt le­hetett volna szerezni az új gárdának. Rossz ~sakkhúzás- volt, s ez még jobban megne­hezítette a színház munkáját. Beszéljünk A ZENÉS MŰFAJRÓL. Az operett a múlt évihez hasonlóan — idén is felülke­rekedett a prózán — s helyen­ként mélypontra juttatta a színházat műsorpolitika és színvonal szempontjából is. Scserbacsov az operett és dal­játék határán mozgó Dohá­nyon vett kapitány újat adott nekünk. S ha közönségsikere nem is érte el a Csárdáskirály­nőét, vagy a Luxemburg gróf­jáét, ez az előadás magasan kiemelkedett a többi közül. Jogosan büszkélkedhet vele a Csiky Gergely Színház. Általában úgy érezzük nem volt szerencsés az ope­rettek kiválasztása. Legszem­betűnőbb példa erre a Mágnás Miska, melynek bemutatása — még ha anyagi meggondolás késztette ia erre színházunkat a műsorpolitika engedélye­zett!!) csődje volt. Közönség­sikerrel dicsekedhetett ugyan, de műsorválasztás szempont­jából csak alig többre értékel­hető a Luxemburg grófja. A múlt évben bemutatott operet­tek felújítását (Mosoly orszá­ga, Marica grófnő) sem fogad­hatjuk ovációval. Ha másért nem, hát azért, mert ezek a felújítások — sajnos sziiwo na'ban és kiállításban is a múlt évi előadások alatt ma­radtak. Különösen nincs ér­telme állandóan visszatérni egy-egy agyoncsépelt operett­hez, még »kasszasiker« szem­pontjából sem, hisz ebben a műfajban is találnánk értéke­sebb, s Kaposvárott még nem, vagy alig ismert operetteket. (Nem értjük, miért idegen­kednek Strauss-tól, miért nem próbálkoznak Offenbach, Sup- pé, Míl'öcker, Miljutyin, Du- najevszkij, vagy a magyar operettszerzők egy-egy igénye­sebb operettjével. Lehet, hogy egyik másik tartalmilag nem sokban különbözik a bemuta­tottaktól. de ha már operettet játszunk, legalább a Márnás Miskéénál igényesebb, kielé­gítőbb zenére törekedhet­nénk!) ÉNEKESEK ÉS TÁNCOSOK hiányával küzdött, pedig ezek a szereplők e mű­faj éltető elemei. Tudjuk, a késői igazgatóváltozás okozta, hogy nincs szubrettünk, tán- coékomikusunk, de bonvivá- nokkal sem dicsekedhettünk. A vezetők jól látták a hibá­kat, mégis indoko'atlan kap­kodásra ragadtatták magu­kat, amely káros volt mind a művészekre, mind a produk­ciókra. Szükség volt évközben az átszervezésre, s reméljük, hatása érződni fog a második félévben. Elnézést a kifejezésekért, de harmat-gyenge a statiszté­ria. Mintha gépesített fabá­bukat látnánk a színpadon. Erről csak annyit: a kar mu­zikális, színészi és nem utol­sósorban számbeli fejleszté­sére kellene törekedni. Tánco­sok nélkül pedig nem lehet operettet rendezni. A zenekar ’étszámban sokat fejlődött, ze- nei intelligencia szempontjá­ból aha. Jó kezekben íey is elfogadhatót tud nyújtani. Reméljük, hoay a szimfoni­kus zenekari próbák, a hang­versenyek majd fejlesztik a muzsikusok egyéni képessé­geit. A PRÓZAI EGYÜTTES szövetkezeti (központunk kul­turális fesztivált rendezett az elmúlt nyáron az egyik b&la- tonparti kultúrotthonban. A műsor zömét — a kitűnő me­gyei népi együttesünkön kí­vül — Somogy belső falvainak kultúrcsopartjai adták. Ez al­kalommal sbkunkat, balaton- mentieket, megdöbbentett jó néhány műsorszám kapcsán az, hogy milyen elevenen él Somogybán a magyar népi kul­túra öröksége dalban, táncban, népi hangszeres zenében stb. Elsősorban annak az okain kellett elgondolíkoznunk, hogy a balatonmenti kulturális ren­dezvényeken éveken keresztül miért nem láthattuk legalább az árulkodó nyomait a népi kultúránk tiszta ősforrásának, amely a Balatontól néhány ki­lométernyire már oly frissítőén éltet... A szórakoztató ipar tehát nemcsak a művészi színvonal iránti igényt tompítja, ciniz­musával nemcsak a mélyebb •emberi mondanivalót kompro­mittálja, hanem termékeinek dömpsagjéve! eltorlaszolja a népi kultúránk ősforrásait is. * * * MILYEN TEENDŐK követ­keznek mindabból? Belenyugodhatunk-« abba, hogy a balatonpart kultúréle- te továbbra is töretlen folyta­tása legyen minden évben an- aak a nyári szellemnek, mely­nek uralkodó vonása a heje- huja? Semmiképpen sem. Ellenke­zőleg! ízt az egyoldalú nyári határt figyelembe véve éppen arra kell törekedni ök a bal* Fél év távlatából is sajnálat­tal kell megállapítani: operett- gárdánk gyenge volt, tonmentl kulturális vezetők­nek, hogy a lehető maximális mértékben ellensúlyozzák a túl nagy adag nyári vigalmat mélyebb embert mondaniva­lóikkal, a túl sok giccset, igény­nevelő művészi színvonallal, s a töméntelen kozmopolita és cinikus szellemű műsorszámot népi magyar forrásból merítő kultúr kinccsel. Az igaz, hogy ez nem köny- nyű feladat! Sőt, kifejezetten nehéz küz­delem, mert a kultúra tudatos apostola itt mind a munkatár­sainak, mind pedig a közönsé­gének »nyári« beidegzettségé- vel találja magát szemben új­ra és újra, s az ebből adódó ütközeteknél nem elegendő az, hogy győzelemmel végződje­nek. Olymódom ke1! lefoly- niok, hogy a legyőzött ellenfe­lek kultúra teremtő kedve le­hetőleg semmit se csappanjon. Ez bizony elég nehéz misz- szió! KÜLÖNÖSEN nehéz akkor, ha nem választjuk a köny- nyebb, de itt jóval soványabb eredményt ígérő utat, amely szerint teljesen mellőznünk kellene a polgári kultúrával átitatott rétegeket, mint aktív közreműködőket, s kizárólag az itt gyérebb paraszti réte­gekből (vagy kizárólag az if­júságból) akarnánk az aktí­váinkat toborozni. Nehéz a feladat, ha — helyesen — a kétkezi dolgozók s az ifjúság ’ehető legnagyobbfokú bevo­nása me1 lett vállalni merjük a polgári kultúra neveltjei fogé­konyabb részének továbbveze­tését is a haladóbb szellemű, sőt szocialista irányzatú érté­kesebb kultúrkincsek megbe- csültetése felé, ahelyett, hogy oktalan mellőzésükkel bizal­matlanságukat fokoznánk, sőt a szocializmus makacs ellen­ségei közé vadítanánk őket. Nehéz feladat, ha rövidlátás­ból, vagy gyávaságból nem mondunk le hamar arról, hogy rendezvényeink a fellelhető legjobb erőkkel, az elérhető legmagasabb színvonalon ke­rüljenek a közönségünk elé ... E nehéz feladat sikeres meg­oldásához három követelmény vezet. A balatonpart művelő­dési ügyeinek gondozói előtt részleteiben is tudatosítani kell e különleges körülményeket és feladatokat, amelyekről a fen­tiekben vázlatosan szóltunk. A balatonpart művelődés- ügyének irányítói legyenek kellően járatosak a művészi színvonalú, a mélyebb monda­nivalót tartalmazó klasszikus és korszerű, valamint a sajá­tosan magyar népi szellemű kultúrkincsek világában ß mindezeket jobban szeressék, mint a csak kacagtató műsor­számokat. És a balatonpart művelődé­si vezetőinek legyen kellő »diplomáciai« és pedagógiai érzékük ahhoz, hogy a munka­társaik igényességét, művelt­ségét is állandóan emelni tud­ják, s a selejtes műsorszámok áradatát úgy tudják elháríta­ni — helyettük az értékeseket úgy tudják elfogadtatni —, hogy közben lehetőleg egyet­len sértődés, egyetlen elked- vetlenedés se álljon keresztbe az egyébként mindenütt ta­pasztalható kultúra-teremtő ösztön érvényesülésének útjá­ban. E HÁROM követelmény bármelyikét lealkudni annyi! jelent, mint eleve lemondani a kívánatos eredményről. Befejezésül még egy lénye­ges probléma. Dicsérni való az, hogy illetékeseink a bala­tonpart kulturális vezetőit úgy kívánják kivá1 asztam, hogy a bizonyára fellendülő idegen­forgalom kívánalmait is figye­lembe veszik. Az azonban már erősen vitatható, hogy ez a ki vánalom elsősorban e kulturá lis vezetők nyelvtudása irá­nyában támaszt-e igényeket A hozzánk látogató idegenek ezrei közül a kultúránk iránt érdeklődők bizonyára nem a kulturális vezetőink nyelvtu dására lesznek kíváncsiak, ha nem a kultúrának arra a má sik nyelvére, amely a színpad jainkról, dobogóinkról szó hozzájuk. Ha a mi kultúránk iránt érdek’ődő idegenek i színpadjainkon nem gyönyör ködhetnek a mi sajátosan ma­gyar talajunkon termett régi és mai művészetünk java ter­mésében, ha ehelyett a polgári kultúra legsúlytalanabb ter­mékeit, vagy legjobb esetben a saját hazájukban is bármi kor hozzáférhető k’asszikuso- kat tudjuk csak n“kik bemu­tatni a balatonparton, jogos szemrehányásaikra a jogos szemrehányásaikra sem tudnak mentegető szava kát találni, ha történetesen tíz idegen nyelven tudnak fo lyékonyan beszélni. Bogiári Békés István összeforrottabb, jobb. Talán így is jellemezhetnénk: a Vá­ratlan vendég bemutatásával várakozáson felülit nyújtott. Prózában a műsorválasztás is kielégítőbb, mint az elmúlt évi. Látszik, hogy a szinház erőfeszítéseket tesz, s olyan darabokat választ, amivel a prózai műfajoknak igyekszik meghódítani a nagyon is ope­retten nevelkedett kaposvári közönséget. Ezek az előadá­sok -— ha különösebb, mai em­berhez szóló eszmei mondani­való nélkül is — de vonzzák a közönséget, s felfedik a pró­za óriási értékét. Úgy éreztük a Váratlan vendég bemutató­ja után, melyben kiváló mű vészi alakításokat láttunk, Kezdődött az igazi színházi évad. Különösebb értékelést nem kell adná a darabról. Annyit azon Dán ideirnatunk: a Csiky Gergely Színház mű­vészei ezzel az előadással nyerték meg a közönséget, ez­zel igazolták művészi igényü­ket, képességeiket. Örömünket fokozta a Ruy Bias előadása, de mindenek- lőtt a vállalkozás, hogy a vi­déki színpadon először »meré­szelték« bemutatni Victor Hu­gó nagyszerű verses drámáját. !a kísérlet elismerést érdemlő, ja produkció úgyszintén. A Ruy Bias hibái ellenére is a legjobb előadás volt, mit az 'évad első felében bemutattak. Nem kifogásoljuk mi e mű­vek előadását, ellenkezőleg. De... Igaz, hogy a Várat’an endég-ből, a Ruy Blas-ból is levonhatja a ma embere a 'darab tanulságait, igaz, hogy ‘az előbbi kapitalista társada- om leleplezését állítja elénk. Mégis úgy érezzük, jobban cellene törődni az emberek világnézeti nevelóséveL A irózák között egyetlen egy larab sem szerepel, melynek akár két mondatnyi világaéze- i mondanivalója lenne. Ezt kifogásoljuk. Nem kívánjuk, hogy gyenge, művészi értéket nélkülöző darabot hozzanak. De találják meg az utat Gor­ki j-hoz, Brecht-hez, Visnyev- szkijhez, a magyar tehetsé- ;ekhez. Az eddigi előadások­tól érezzük az igyekezetét, a 'fokozatosságot, a pedagógiai törekvést. L>e a fenti írók s a többiek műveinek bemutatá­sa értékesebbé, elfogadhatóbbá tenné a színház műsorpoliti- Káját és ugyanúgy módot nyújtana magasfokú művéért teljesítményekre. Az évad első felébe» 217 TÁ ’ELŐADÁST TARTOTT a színház. Ha ezekre gondo­lunk, álláspontunk egyezik a fentiekkel. Azokon túl egy kifogást emelhetnénk: a Kérők tájelőadását. Legalább is úgy, érintetlenül, ahogy bemutat­ták. Nyelvezetét közelebb kel­lett volna hozni az emberek­hez, közérthetőbbé tenni, mert így nem túlságosan sok öröm rejlett benne, s a vidéki ember joggal kifogásolta. A tájelőadások száma ma­gasan felülemelkedett az elő­ző évekén. S ha bíráltunk, nem szabad fukarkodni a di­csérettel sem, amit művé­szeink megérdemelnek és jog­gal várhatnak tőlünk a fá­rasztó vidéki utazás, a vele járó mostoha körülmények közötti játék elismeréseként. Úgy érezzük: a Csiky Ger­gely Szinház művészei vidé­ken is közelebb kerültek a2 emberekhez, s ha a műsorvá­lasztás, a vidéki utak esetle­ges tervszerűtlensége hagy is kívánnivalót maga után, általában elégedettek lehetünk vidéki szereplésükkel. Egy-egy bemutató után so­kan megjegyezték: szegény e- sek A DÍSZLETEK, kevés gondot fordítottak * külsőségekre, a darab kiállí­tására. Amellett, hogy min­debben nem azonosítjuk ma­gunkat az ilyen vélemények­kel, itt is hozzá kell fűznünk az okot. Figyelembe kell ven­ni — s a színházat nem sza­bad ezért elmarasztalni —, hogy anyagi nehézségekkel küzd. Színházunk gazdaságosságra törekszik. Bár az egy előadás­ra eső bevétel átlaga alacso­nyabb a múlt évinél, mégis megállapíthatjuk: a színhá» erofeszitéseKet tesz s kielégít* az igényeket, amennyire «sak erejéből futja. Végezetül hadd mondjuk elí az eiso félév műsora értéke­sebb, jobb a tavalyinál. Szín­házunk művészei és vezetői a Kezdeti gátak ellenére is át­törték a -frontot«, megismer­tették, megszerettették színhá­zunkat, önmagukat a köaön- séggel. A fejlődés útja • lel év folyamán felfelé ívelt, * ha tovább emelkedik az elő­adások színvonala, elégedet­tek lehetünk az év végére összekovácsolódó, jóképessega gárdánkkal. Szeretnénk még több igényességet, több mű­vészi elmélyülést kérni, hi­szen fejlődik a közönség, de sohasem szabad utolérnie a színházat. Jó lenne, ha művészeink nemcsak a színpadon találkoz­nának a közönséggel. Egy-egy bemutató után rendezhetnének találkozókat az üzemek dol­gozóival, s ott beszél getaé nek a darabról. Jobban megismer­nék a közönség igényeit, 8 formálnék, alakítanák azt. A jó kapcsolat mellett ez a közön­ségszervezés egyik legjobb módja, melyet gyakorolni kell, hisz a szervezés úgy­szólván az egész színház fel­adata. De minden szervezési módszernél többet ér a jó előadás, melynek hallatán örömmel megy a közönség szellemi táplálékot nyerni művészeinek alakítása nyomán. Hiszünk a mi színházunkban, oízunk művészeiben és a jó- izándékban, hogy szépet, iga­zat, művészit akarunk nyúj­tani a meghódított közönség­nek. Jávori Béla,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents