Somogyi Néplap, 1957. december (14. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-31 / 305. szám

ILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA r SZILVESZTER-ÉJI BESZÉLGBTl TUDOMÁNY — TECHNIKA f A II., III. ÉS IV. BÉKEKÖLCSÖf SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMA XIV. évfolyam, S05. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1957. december 31. 395 kislakás épült as idén állami kölcsönből Az Országos Takarékpénztár ré­vén az állam jelentős pénzösszegeket fordít évről évre arra, hogy a kisem­berek, fizetésből élő dolgozók kisla­kásokat építsenek maguknak. De­cember elejéig ebben az évben Sa- magyban 395 ház épült fel részben állami kölcsönből. Egyébként az épí­tési kölcsön képezi az OTP megyei fiókjának legnagyobb hitel állomá nyát. Mostanáig mintegy 4 j millió forintot adott az állam hitelként a megye házépítőinek, (iphe, ide is megy az adóforintokból,.) Épülhetett volna több lakás is, ha/az ipar tudott volna több építőanyagot adni. Fő­ként tetőfedő anyagban volt és van hiány megyénkben, is. Ez okozza az­tán, hogy számos lakás befejezése és ezzel együtt láb. 2 millió felhasz­nálatlan hitelünk áthúzódik a jövő j esztendőre. Sajnos, ezt a fel nem I használt összeget letudják jövő évi hitelösszegünkből. Pedig hány la- ! kásra lenne elegendő a két millió fo- | rint. Tanulni kell ebből, s éppen I ezért foglalta határozatába a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, hogy a jövő évben az építőanyagok elosz­tásánál a TÜZÉP-telepek kötelesek előnyben részesíteni az állami köl­csönnel építtetőket. Természetesen jobban kell ellenőrizni a TÜZEP-te- lepeket abból a szempontból is, hogy ne sógor-koma alapon osszák el a hiányos anyagot, mert bizony a mos­tani anyaghiányos helyzet módot ad erre egyes lelkiismeretlen kufárok- nak. Hogyan fejlődjön a vendéglátóipar? Az elkövetkező években tovább akarjuk bővíteni a vendéglátóipari hálózatúinkat, úgy mint azt Siófo­ton és Balatonbogláron is tettük, hol íz'lésesen, korszerűen felszerelt ikrás zda nyílt. Lehetőségeink sze­tt á talakítjuk és új berendezé- k. egészítjük ki meglévő üzle- et, kulturáltabbá tesszük a -ne .«"látást és közétkeztetést. Ezt ' .gálta az is, hogy Kaposvárott ■gszüntettük a Béke söntést és íyette eszpresszót nyitottunk. Kis- ndégi őrnek adtunk helyet a Lenin cában. Ám. aki itt él a városban, z tudja, hogy sok még a tennivaló. Izükségszerű volna, hogy a város- ián legyen még egy szálloda. Ezt a okát emlegetett gondot az Ady kol- égium visszaadásával meg lehetne oldani, a Belkereskedelmi Minisz­tériumtól például anyagi támogatást is kapnánk a berendezésekre. A donneri városrészen nagyon hiány­zik egy cukrászda és egy éttermes vendéglátó egység. Szeretnénk egy­két nyári kirándulóhelyet létesíteni, ahol a dolgozók kedvük szerint tölt­hetnék a szabadban hétvégi pihenő­napjukat. Ha majd ezeket a kisebb gondokat megoldjuk, akkor beszél­hetünk nagyobb létesítmények üzfembehélyezésérőL Addig is azon­ban úgy véljük, az udvarias, kultu­rált kiszolgálásra most is minden lényeges anyagi erő nélkül igényt tarthat közönségünk. Ezt még csak aláhúzza az a tény is, hogy az idén rendelődött a vendéglátóipari al­kalmazottak bérezése — írja Tolnai Gvörgyné, a megyei tanács előadója. Ötmillió firtatás költséggel 300 hold területet kapcsolnuk be as öntözésbe Q& időit haLacbtak Űjtípusú cipotalpvágó-gép prototípusát készítette el Futó Tibor, a Tahi Műszaki KTSZ elnöke. A kísérleti gép bevált, mert megkönnyíti az emberi munkát, s alkalmazásával mint­egy 5 százalék anyagot, 25 szá­zalék munkaidőt lehet megtaka­rítani. A földművesszövetkezetek irodái­ban most készülődnek az évvégi zá­ráshoz, a mérlegkészítéshez. Ren­dezik a számlákat, tisztázzák a vitás ügyeket, a könyvelés adatait. A Len­gyeltóti Földművesszövetkezetben már túl vannak az előkészítő mun­kálatokon. Megtörtént a számlaren­dezés, könyvelésük naprakész, csak A környék parasztjainak eddig Siófokra, vagy Balatonszemesre kel­lett elmenndük tüzelő- és építőanya­gért. A fogatosok mégcsak bírták, ám akiknek a fuvarost pénzért kel­lett fogadniuk, azoknak volt a leg­rosszabb. Sokszor többe kerül a fuvarköltség, mint' maga az elhozott áru érteke. Ezért kérték a lakók a földművesszövetkezetet, állítson fel Néhány hónapja alakult meg a felsőmocsoládi KISZ alapszervezet 22 taggal. Rövid idő alatt nagy nép­szerűséget és tekintélyt szerezitek a kiszisták a faluban. Igaz, ez nem volt könnyű, mert eleinte tartózkod­tak a fiatalok, de aztán egymás után töltötték ki a belépési nyilatkozato­kat,. ötven tagja van ma a felső­mocsoládi KISZ-szer vezetnek. neki k$U kezdeni majd a mérleg ké­szítésének. Az eddigi adatokból már­is kitűnik, hogy a lengyeltóti szövet­kezet vezetői nem gazdálkodtak rosszul, több mint félmillió forint az előrelátható nyereség. Nem kell búsulni tehát az itteni tagságnak, jut szépen visszatérítés vásárlási könyveikre. a szántódi vasútállomáson 'tüzelő- és építőanyagtelepet. Értesülésünk szerint ez a kérelmük a járási és a megyei tanácsnál van. Jogosnak találjuk a kőröshegyi és környékbeli gazdák kívánságát és a mi kérésünk is az a tanácsi szervekhez, hogy se­gítsenek a kőröshegyieken. DÉVAI ZOLTÁN Egy elhanyagolt épületet közös munkával, kellemes otthonná vará­zsoltak. Itt aztán minden esté moz­galmas élet folyik: Színdarab-próba. könyvkölcsönzés és olvasás az olvasó­szoljában, asztalitenisz, ökölvívó ed­zés és az elmaradhatatlan tánc. A tanácstól kaptak egy lemezjátszót, vettek hozzá lemezeket. Ifjúsági klubesteket tartanak, melyekre a szervezeten kívül álló fiatalokat is meghívják. A kiszisták nemcsak magukra gon- dóinak, hanem Balogh Klára peda­gógus, úttörővezető irányításával se­gítik az úttörőket is. A lányok kará­csonyra ajándék-csomagokat készí­tettek azrískolásoknak. Az eddigi jó munka Schmidt László KlSZ-titkár jó szervező és irányító képességének eredménye. De jó munkát végez Mózs Ilona kultúrfelelős, valamint Harangozó Gizella, Bállá Jenő ép Nyúl Sándor is. A fciszis.tákaak sokat segített Ür­ge Sándor párttitkár, Fráncsics László, Rákó Mihály. Illés’ Márta pedagógus, a tanács és a földműves- . szövetkezet is. A pártszervezet és valamennyi tömegszervezet azt hatá­rozta, segítik a fiatalokat, hogy azok jó úton tudjanak haladni, s meg­nyerjék a falu minden lakójának bi­zalmát, hogy ezzel tovább erősítse« a KISZ tekintélyét is. Olaszország is> termel - ' urániumot ? 1962-ben, amikor Őlaszórszggbab már töbh atommáglya termán _a villamosenergiát, körülbelül 35C kiló urániumot lehet majd bá­nyászni évente. 1962 • Végére Olasz­ország a különböző pontokon el­helyezett atommáglyák szükségleté­nek legalább S0 százalékát saját földjéből kaphatja meg. A 12 mil­liárd lira értékű uránium kitermelé­se és villamosenergiává alakítása több mint kétezer embernek ad majd munkát a bányákban, ©eXDOOÖ©OOOO©O0©eO0©Oe©00OGOOGOOOQOOOOOOOOOGGOOOOe Félmillió forint nyereség a Lengyeltóti Földművesszövetkezetben 120 ezer forintos nyereséggel sárt a negyedik negyedévben a Nagyatádi Konfekciós Szabó KTSZ. Ez a szövetkezet különösen kiválik tartós, szép minőségű készítményeivel. Nem is kell félniük attól, hogy a nagykereskedelem nem veszi át tő­lük az árut. Ennek pedig azt hisszük, a vásárlók örülnek a legjob­ban. Lesz Szántódon tüzelő- és építőanyagtelep? A Nagybereki Állami Gazdaság­ban mintegy 10 000 holdnyi területen ma már korszerű mezőgazdálkodást folytatnak. A hatalmas területet ön- tözőcsatoma hálózat szeli keresztül- kasul, hogy a nagyobb szárazságok idején a Balatonból odavezetett víz­zel olthassák a növények szomját. Buja, dús a kapolyi Petőfi Termelőszövetkezet ■ rszágútmenti tábláin. Anyira dús, 1 így a járókelők figyelmét és cso- ilkozását is magára vonja. Minket gyancsak becsalt a szép gabona a lábiára, amelynek lejtőjén itt ba- ancsszárig ér a növényzet — akad­unk rá Pintér Bélánéra, a szövet­A meglévő csatorna-hálózat össz- hosszúsága 180 kilométer, ami a gazdaság és Budapest közötti távol­ságnak felel meg. Az öntözéses gaz­dálkodást jövőre továbbfejlesztik, 5 200 000 forintos beruházással újabb 500 hold földet tesznek öntözhetővé. o rozsvefés kezet tagjára. Körülötte tíz fehér süldőkoca legelészett. Pintémé a vigyázőjuk. így próbálják megelőz­ni, nehogy megdőljön a rozs, s ne hozzon termést. A gyérszámú ser­tésnyáj az alapja a bővülő, soka­sodó, gazdagodó termelőszövetkezet­nek. A Román Nagy Nemzetgyűlés nyilatkozata Bukarest (TASZSZ). A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlé­se a szombat délutáni ülésen nyilat­kozatot fogadott el, amely többek között rámutat: A Román- Népköztársaság a béke és minden országgal való együttmű­ködés politikáját folytatja és hatá­rozottan híve a vitás kérdések tár­gyalásokkal való megoldásának, a ’egyverkezósi hajsza megszüntetésé­jek s az atomfegyver eltiltásának. A elenlegd nemzetközi helyzetben a -.ovjetunió Legfelső Tanácsának Ihívása az egész világ békeszere- 5 népeihez, kiáltvány a béke vá­ciméért. az államok közötti bizalom s együttműködés megszilárdításá- rt vívott küzdelemben. A Legfelső Tanács felhívásában szereplő elvek és javaslatok pontosan kifejezik azokat az elveket, amelyeket a Ró­nán Népköztársaság alakulása óta ~ -t és következetesen megvalósít. irányzat megfelel a román nép ""loVeinek. A Román Nagy Nem- 51és mindenben csatlakozik a yel Népköztársaság. a Német kratikus Köztársaság és a ’ovák Köztársaság Legfelsőbb 'éti szerve elnökségének kö- s kozatához is. A nyilatkozat végül hangsúlyozza, hogy a román nép továbbra is fo­kozódd erőfeszítéseket fog tenni, hogy tevékenyen elősegítse a világ­béke megvalósulását. Ä kairói értekezlet Kairó (TASZSZ). Az ázsiai és af­rikai országok szolidaritási értekez­letének szombati ülésén U Hla Cső (Burma) kijelentette, hogy Burma, India, Kína és más országok kor­mánya sikeresen oldja meg a határ- problémákat, amelyek a gyarmato­sítás örökségei. Rámutatott, hogy Ázsiában, Afrikában és másutt lehe­tetlen a béke, amíg nem vetnek vé­get minden külföldi beavatkozásnak Ázsia és Afrika ügyeibe. Alagijavamna (Ceylon) rámutatott, hogy Ceylon nem engedi meg egyet­len imperialista hatalomnak sem, hogy bármely ország népei ellen felhasználja támaszpontjait. Lule Teszfaje asszony (Etiópia) hangsúlyozta, hogy az ázsiai és az afrikai népeknek mindent meg kell tenmiök a nemzetközi feszültség eny­hítéséért. „Minket az élet tanított meg a szövetkezésre5 _AZ AJTÓ FÖLÖTTI TÁBLÁN ez a felirat olvas­ható: November 7 Termelőszövetkezet irodája. Mészá­ros Arhbrus ísz-elnök betessékel bennünket a »hűtött« szobába. Itt még nem teljes a rend, hiszen annyi min­den tennivaló volt az alakulástól idáig, nemcsoda hát, ha nem az iroda csinosítását tekintették elsőrendű fel­adatnak. Mikor kézhez kapták a működési engedélyt, már szerte a megyében vetettek és sok helyen zöldellt már a búza. — Hozzáfogtunk mi is és igazi forradal­mat csináltunk a mezőn. Mozgott, dübörgőit a határ. Jöttek a Karádi Gépállomás traktorai, s túlharsogták, elnyomták a kétkedés hangját. A pártbizottságtól er­kölcsi, a mezőgazdasági osztálytól anyagi támogatást kaptunk. 40 mázsa kölcsön-vetőmag érkezett. Minél hamarabb földbe a búzát — ezen fáradoztunk vala­mennyien a szoros napok idején. Sikerült! 13 holdra kézzel szórtuk a magot, a dűlőn álldogáló vetőgépet nem lehetett rávinnd a földre, annyira puha volt a ta­laj. Ha kicsit késve is, de 36 holdat bevetettünk búzá­val és ez biztosíték arra, hogy jövőre nem kell részes aratást vállalni a tagoknak — mondja az elnök. A November 7 Tsz-ben volt nincstelenek & agrár- proletároik dolgoznak. Mészáros Ambrus szavait idéz­zük: — »Minket az élet tanított meg a szövetkezésre, saját kárunkon^ tanultunk«. Hogy ne kelljen többé har­mados kukoricát kapálni, s részéből aratni, hogy éle­tük, sorsuk ne másoktól függjön — ezért szövőkertek. A faluban sokan örülnének annak, ha a November 7 az egykori Béke Tsz sorsára jutna. Pedig jó pár, jelen­leg egyénileg dolgozó paraszt igazán gazdag aratásnak mondhatja áz ideit — a felbomlott Béke Termelőszö­vetkezet jóvoltából. Például Kovács István 15 holdas kívülálló, a tsz-vetette gabonából 78 mázsát takarított be, s csupán a termény árából ki tudta volna fizetni tartozásait. A községben az a vélemény, hogy a 8 család 15 tagja nem bír a 124 holddal. Azt is mondják, hogy a nemrég alakult tsz elvette a szegényemberek földjét. Ez nem igaz, mert a nincstelenek az államét igényel­ték ki az idei kényszerhasznosításra kimért 'területből. A somogydöröcskei November 7 nem hullik szét, meg tud állni a maga lábán. Tévednek azok, akik ar­ra számítanak, hogy lemond a földről. Inkább még igényel, mert új belépőkre számítanak. Vajon nem biztonságosabb-e a szövetkezet Cseh Istvánnak? S ha elfogyott a havi pénzecske, mihez nyúlt régen? Most a szövetkezetben két keze munkája nyomán meg tud élni. ftácz János apósa földjét részesként művelte, s még ezen kívül másoknak is dolgozott. Részes aratást, cséplést is vállalt de a négy tagú családjának mégsem tudta előteremteni a szükséges kenyérgabonát. Schmidt Imre, Fábián Jenő, Mészáros Ambrus, Czimmerman Albert mint alapító tagok, de Rácz János, Szőke Lajos, Ambrusics János és a többiek is bíznak abban, hogy megtalálják számításukat. Nemrég csatlakozott hozzá­juk Kovács Imre község párttitkár, Kuti Ferenc és Schmidt Jenő. Nem köanyfi a kezdet, de a külön-külön, más földjén való robotolásnak vége. Sorsuk, jövőjük saját kezükben van letéve, s válaszolni tudnak a »mi lesz holnap«-ra. Ambrusics bácsi felesége egy 15 hofldan parasztnál dolgozott ebben az évben. Feles dohány) termelt, harmados répát és kukoricát kapált. A 400 öl répa (egyelés, kapálás, szedés, stb.) biztosan megköve­telt 10 munkanapot. 30 kg cukrot kapott a 90-bőL Kifi­zetődő, megérte a fáradozást? Tudják a fogok, hogy nem tehet bőre ereszteni még a nadrágszíjat, de napról napra gyarapszik a közös vagyon, a holnap biztosítéka. Az akarat, az egész szív — mint a szövetkezés egyik legfontosabb feltétele — nem hiányzik. Készülnek a tervek, miket a szorgalom és munka vált majd valóra. Tavasziak alá 64 holdat felszántottak a Karádi Gépállomás ekéi. (17 holdon rajta van még a kukoricaszár. A föld volt használói elfelejtették levágni.) 20 holdat szuperfoszfáttal és káli- sóyal szórtak meg len és burgonya alá. Les» némi módosítás,' 20 helyett 40 hold kukoricát vetnek majd, ha lent nem engednek termelni. Ugyanis erre a nö­vényre a járásban nincs már »keret«. Az illetékesek segíthetnének. Ahol az előirányzott területre nincs élég szerződő, ott csökkenthetnék a tervszámot a No­vember 7 Tsz javára. Nincs még közös állata a szövet­kezetnek, s hiányzók a vetőmag — mi lesz tavasszal? Mit mond az elnök? — Talán mégsem kell minden ve­tőmagot kölcsön útján beszereznünk. Amennyi kukori­cára szükségük lesz, annyit a fogok hoznak, esetleg a 18 holdba elegendő árpát is elő tudjuk teremteni. — Milyen könnyű 6—7 év munkáját egy nap elher­dálni, de új alapot 2—3 év alatt is nehéz rakni — töp­reng Mészáros Ambrus. — De azért megleszünk. A burgonya szerződéses, itt nincs különösebb probléma, A tavasszal vásárolunk 20 anyakocát. A daráló vám­keresete biztosítja az eleséget Szarvasmarhákat csaik a nyáron veszünk, mikor már lesz zöldfokarmány. Öv hold lucernát akarunk és az árpára felülvetéskénl szintén ezt a fajta pillangóst. Nem baj, ha kezdetben nem is lesz több a hasznunk, mint a részéből dolgozó kívülállóiknak, csak az alapot tudjuk lerakni, akkca mér nincs ok aggódásra. NYILVÁNVALÓ, hogy most még rendszeres mun­kaegység-előleget nem várhatnak a tagok, de ezt meg is értik. A Béke Tsz-től hitelátvállalással ’ a November 7 Tsz átvett egy ötven férőhelyes, félbemaradt tehén- istállót. Hiányzik róla a fedőanyag. Meg volt ugyan a pala, csak nem került a tetőre, hanem egyénieknek adták el. Most ott áll az épület, korhad a faanyag. Sürgősen segíteni kell ezen. Cserepet nem lehet rá rakni, mert a tető nem bírja el. Palára van szükség) Ezt pedig többszöri próbálkozás után sem sikerült ed­dig beszerezni. Segítsen hát, akire tartozik, hiszen egy« egy probléma megoldása egy lépést jelent előre, egy görönggyel kevesebb lesz azon az úton, amelyet a N«^ vember 7 Tsz agrárproletárjai járnak. t (Gőbötöej

Next

/
Thumbnails
Contents