Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-10 / 264. szám

Vasárnap, 1957. november 10. SOMOGYI NÉPLAP NAGY GONDOLATOK... AMnak gyermdkei varrnak, az tudja, hogy az anyai szívre jel­lemző bizonyos állan­dó készenléti állapot. Hiszen soha sem lehet előre látni, hogy a kö­vetkező pillanatban mi log történni valame­lyik gyéreikkel, mikor szálkád el kabátja, mi­ikor lesz kátrányos a nadrágja, vagy mikor kell a napi munkaren­det felborítani egy vá­ratlanul kitűzött mér­kőzés miatt! Még a tá­vollévő gyerekek is jönnek sürgős levélbeli kérésekkel — azonnal kell egy itthonmaradt füzet vagy nyakkendő, azután fogytán a zseb­pénz, kell egy kis pót­lás, gyenge a menzai koszt, kell sütni gyor­san egy adag pogácsát, és sorolhatnám még tovább... Az anya szíve ilyen­kor nagyot dobban s az anya keze minden mást félretéve, foltoz, fisz tót, süt és csomagol... Én is furcsa dobbanás! éreztem a napokban, mikor egyik fiam azt írta, hogy az egyetemi hangos bemondó iro­dalmi szerkesztője lett. Már hízni kezdtem a büszkeségtől, hogy leg­alább egyik fiamból tör ki némi irodalmi lángolás, de — oh, jaj! — a következő sorok­ban az állt, hogy: ma­ma ' ne haragudj, ha majd tőled is fogok öt­leteket kérni, de tudod, nekem fontos. hogy bejáratos legyeik a stú­dióba, mert ott »klassz« lemezeket lehet hall­gatni, stb... Jól nézünk ki! ■— gondoltam magamban, mint újonnan felkért egyetemi segédszerkesz­tő — s még hálás vol­tam fiamnak, hogy nem kért postafordul­tával aktuális cikket vagy ódát a diákerá- nyek dicsőítésére. Egy újabb levél hoz­ta aztán az első rende­lést: — Légy szíves Ma­ma, írj össze nagy em­berekről nagy gondola­tokat! — Szerencsére határidő nem volt je­lezve. — Kissé furcsa... — méláztam el a meg­felélő szívdobbanássa1, j— ma inkább kis em­berek kis gondolatai vamnák divatban, de ha ott éppen nagy embe­rekre van szükség, ám legyen! — így aztán meg lesz a délutáni szórakozásom. Azt hi­szem Sokraitesszel fo­gom kezdeni, azután jönnék majd a többiek sorjában. Mert hát ez komoly dolog! Még fon­tosabb, mint egy ben­zines folttisztítás! Hi­szen a fiam irodalmi szerkesztő és »klassz« lemezeket akar hall­gatni a stúdióban! Azért lehet, hogy sü­tök neki egy kis diós- patlkót is a gondolatok mellé. Szabó Ibolya. KODÁLY-DÍSZHANGVERSENY LESZ KAPOSVÁROTT Megyénk kulturális vezetői és muzsikusaink már az éi> elején el­határozták, hogy Kodály Zoltán születéséneik 75. évfordulója al­kalmából ünnepi díszhangversenyt rendeznek Kaposvárott. Ezen kí­vül meghirdetik a Kodály-évet is, melynek során számos zenei él­ményben lesz része a város és me­gye lakóinak. Az elmúlt héten — hosszas huza­vona után — megszületett a Ko- áály-est részletes programterveze­te. A december 9-i hangverseny bevezetőjeként a Liszt Ferenc if­júsági kórus szerepel a Nagysza­lontai Köszöntő, Két cseremisz népdal, és a Túrót eszik a cigány művekkel. Utána ismét ifjúsági kórus, a Május 1 utcai általános iskola énekkarának műsora kö­vetkezik. Az előbbit Nyakas Jó­zsef, I az utóbbit Arató József né rtfezényli. is, A megyei Pedagógus Férfikar Merényi György vezetésével, népi együttes Kállai kettőse után a részvevő kórusok egyesítéséből alakult négyszáz tagú énekkar ad­ja elő befejezésként Kodály: Ma­gyarokhoz című művét, Bárdos Lajos vezényletével. Mint a fentiekből látható, rend­kívül tartalmas és művészi igény­nyel összeállított műsort hallhat majd december 9-én a hangver­seny látogató közönség. A hírek szerint délután ifjúsági hangver­seny keretében is bemutatják a legszebb Kodály műveket. Az ünnepi díszhangversenyre már megkezdődtek az előkészüle­tek, folynak a próbák. A Kodály év szervező bizottsága elhatároz­ta: rövidesen kidolgozza az 1957/58-as Kodály év részletes zenei programját is. LÉQY KEDVESEBB HOZZAM Légy kedvesebb hozzám, úgy szeress. Nézd, a fákon, sárgul már a levél és veres, alig él, s mégis lágyan simítja ráncait a déli napsugár, s ha rajta lejti őszi táncait vibrálva a fény, csak beragyogja végig s a kelő szél íelcibálja égig. Légy kedvesebb hozzám, becézz sokat, szólj, mint anya fiának szólogat ha végigtipeg a járóka szélén. Kislány, amit súg izzó május éjén, ha különös ütemre dobban a szíve. Mint részeg ember a féldecire: sóvárog, vigyáz, minden csepp drága kincse, óvja, nézi, szét ne hintse. Vámpír körme, mikor karmol, véres nyomában a csók tán kétszer édes, s míg búgva ad a sebre bűvös gyógyírt elkábíthat, de mérge nem gyógyít. I.égy kedvesebb hozzám, úgy szeress. Ősz van: sárga a falevél és veres, nem tartja más, csupán egy pókszál, mely fölött a szellő elkószál. De ha ismét levegőbe kavar egy levéllel dúsabb lesz az avar. Légy kedvesebb hozzám, ma még lehet, az idő holnapra mindent betemet: a lankadó nap szétszórt melegén sütkérezik a tegnapi legény. Vén csontja görbéd a ligeti padra, féldecikre gondol és májusi dalra, s míg a széttört pohár cserepét ragasztja, sikoltva menekül melléből az asztma. Légy kedvesebb hozzám, nagyon szeress. A fákon sárgul már a levél és veres. Ne vágjon húsba köröm: a csók tizet ér ha nem serken előbb ki a vér! Ne több, a gyenge pókszál legyél, melyen még elring szélfútta levél, úgyis ha ismét a légbe kavar, szakad a pókszál s elfed az avar. Csak addig légy kedves, úgy szeress, mint őszi tájat a vándor énekes. FEHÉR KÁLMÁN ©0OOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO0OO0OOOO00OOO0OOOOOOO0OOOO0OOOGXDOOOOOOG Örömmel üdvözöljük az újjáalakuló Kaposvári Szimfonikus Zenekart rFiZ ÉVVEL EZELŐTT izgatot- -®- tan ültem a pécsi Nemzeti Színház gazdagon aranyozott, bíbor­bársonyos nézőterén, amelyet zsúfo­lásig megtöltött a mecsekaljai város közönsége. Fokozott izgalommal vár­tam a hangverseny kezdetét azért is, mivel a közreműködő zenekar szü- iővárósomnak, Kaposvárnak java­részben amatőrökből álló együttese volt. Kissé féltettem a nagyrészben régi jóbarátaimból álló együttest, hogyan fog megbirkózni a zeneileg rendkívül fejlett Ízlésű, mondhatnám elkényeztetett pécsi közönség előtt a hirdetett Beethoven-est hatalmas, művészi feladatával. Az 50 tagú kaposvári zenekart udvarias, érdeklődő és úgy éreztem — bátorító taps fogadta. Majd olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. És Szilárd György karmesteri pálcája nyomán, a hivatásos zenekarok biz­tonságával és telt zengésével — tem­pókban, íhangszínben és dinamiká­ban egyaránt — remekül kidolgozot- tan hangzott fel az Egmont-nyitány. A következő műsorszám a Hege­dűverseny volt, amelyet Síró Piovo- san, az akkoriban már világhírű fia­tal olasz hegedűművész, a pécsi kon­zervatórium tanára, a budapesti nemzetközi Bartók Zenei Verseny győztese szólaltatott meg. Aki mu­zsikus, az tudja mit jelent tökéletes illeszkedéssel »lekísémi« egy olyan — szinte féktelenül — temperamentu­mos művészt, mint amilyen Piovo- san. A kaposvári zenekar azonban itt is fényesen megállta a heíyét, sőt a hangverseny befejező száma, a III. (Eroica) szimfónia után hosszú per­cekig tartó viharos taps nem engedte le a színpadról a zenekart és hívta vissza vagy ötször is Szilárd György karmestert. Büszke voltam a kaposvári muzsi­kusok produkciójára, annál is in­kább, mivel akkoriban az egykor híres, nagymúltú Pécsi Filharmoni­kusok Zenekara — főleg a karmes­teri pálcáért való esztelen civódások, intrikák miatt már hosszú idő óta nem működött. Elmondhatjuk azt is, hogy az azóta naggyá fejlődött Pé­csi Szimfonikusok talpraállásában nagy szerepe van a kaposvári mu­zsikusok tíz év előtti példamutató, kitűnő szereplésének. De nézzük csak, hogy mi történt ezután? Inkább csak hallásból érte­sültem arról, hogy a kitűnő kapos­vári együttes nemsokára szétszéledt. Nyilván komoly züllesztő erőnek kel­lett hatnia, hogyha ezt a csupaszív muzsikusokból álló, áldozatkész együttest egy olyan erős, céltudatos '/fezeiét YYYYYYVYYYYYYY YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY MOST JELÉNT MEG Két zongoramü választja ketté az énekkarok műsorát. A váro­sunkban jól ismert zongoramű­vész, Váczi Gyula adja elő Ko­dály: Esik a városban és Székely keserves című művét. ' Az Óvónőképző Intézet és a Hámén Kató iskola énekkarának szereplése után a Somogy megyei Népi Együttes énekkara énekel Kanyar József vezetésével, majd ismét zongoramű következik: La­ky György, a Kaposvári Zeneisko­la tanára Kodály Zoltán: Maros­széki táncok című művét adja elő. A műsor első részének befejezése­ként elhangzik majd Bárdos— Weöres: Kodály köszöntése a Né­pi Együttes előadásában. Az ősbe­mutatót a szerző, Bárdos Lajos, Kossuth-díjas érdemes művész vezényli. Szünet után a Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekarának előadá­sában hallhatjuk a Háry-szvitet, majd Kodály: Adagio-ját. Hege­dűn Lehota Rezső működik közre, a zenakart Kósa Sándor vezényli. Ezen az ünnepi esten mutatko­zik be színvonalas műsorával a A Május 1 utcai álta­lános iskola udvarának füves térségben, lomb­vesztett fák alatt külö­nös versenyre készülnek a nyolcadikos úttörő­lányok. Négy őrs készül, negyven kislány az 1957'58-a.s iskolaév egyik legfurcsább és egyúttal legtöbb örömet ígérő ve­télkedésére. Három óra­kor kezdődik a főzési verseny, aminek ’ azok lesznek a győztesei, a főzési próbát azok te­szik le dicsérendő si­kerrel, akik szabadtű­zön a leghamarabb megfőzik a legízletesabb paprilkáskrumplit. Egymástól tisztes tá­volságban, már »rajtá­ra kész állapotban vá­rakoznak a tüzelő, a bográcstartó ágasok, tég­lák, kéznél a krumpli, zsír, hagyma, só, meg a paprika. Egyszóval min­den együtt van ahhoz, hogy a szőke hajú, kék szemű kis csapattitkár. Merő Nóra indítására: — vigyázz, kész, tűz, rajt!-ra felcsapjon a tűz a takaros bográcsok alatt, felsisteregjen a zsír és ízes illatokkal kevert csípős füsttel ját­szadozhasson a napfé­nyes őszi délután su- hanc fia, a szél. A térség közepén túl, az Elefánt-őrs tíz tagja sürgölődik, a verseny­zők kezében ég a mun­ka, de a tűzük bizony nem sok szándékot mu­tat hasonlóra. Magas, őszülő hajú férfi térde­pel le a tűzfújástól, sietségtől kipirult kis­lányok közé, igazgatja a gallyakat, míg meg nem szólal mögötte egy mél­tatlankodó hang a szom­szédos őrsből: — Igazán nem járja, hogy az igazgató bácsi segít! Az igazgató bácsi hát­ranéz, talán leintené az irigykedőt, de meggon­dolja. Hiszen, lámesak, fellobbant a tűz, meg­nyugodva és segítségre készen lép tovább a Tréfa-őrshöz, akik a fal tövében a Gyöngyvirág- őrsék tűzszamszédságá- ban szorgoskodnak. Az ő tűzhelyük igazi tűz­hely, téglából íákolták össze, tágas tüzelő és füstnyílással. A begyúj­tás után, most, hogy há- mozottan várakozik, a szép burgonya, csak a hagyma pirulá­sára kell ügyelni, van idő elszaladni, megnéz­ni, hogy állnak a szom­szédok. Van izgalom! Úgylát­szik a Mákvirág-őrs nejohiáiba választotta magának ezt a vidám nevet. Elevenek, találé­konyak. Éppen azon ta­nakodnak a d’insztelő- dő krumpli felett, hogy mivel lehetne az elsőbb­séget magukénak hódí­tani. — Gyerekek, kolbász kellene! Az igazgató bácsi (a bírálóbizottság legfőbb tagja) biztosan csak a kolbászos papri- káskrumlit szereti! — suttogja titokzatosan egy barnacopfos. Sza­vára összebújnak az őrs tagjai és nemsokára a kapu felé porzik két siető láb. A »versenypályán« persze semmi sem ma­radhat titok. Egy szip­pantás a levegőből és a jószimatú úttörő »máris tudja, hogy valahol kol­bász is fő a krumpli kö­zé rejtve. Tíz perc sem telik bele és a Tréfa- őrs konyhája felől fel­hangzik a faikanalasok boldog leltoendezése: I- Nekünk is van kol­bászunk! Mi is úgy főz­zük! Jó tűzön hamar fő az étel. Egyre több kíván­csi vendéget vonzzanak az ínycsiklandó illatok. Itt 'lábatlankodnak a fiúk is, akik magánszor­galomból jöttek el, no meg azért, hogy bosz- szantsák egy kicsit a lá­nyokat. — Nem úgy kell azt, Ica, nem mer abból sen­ki enni, amit te kavar- gaitsz. Még szerencse, hogy a verseny nem tűr felesleges tercierét, kü­lönben lenne dolguk a fakanalaknak a kéret­len kukták, kritikusok fejebufoján! Háromnegyed négykor a Tréfa-őrs jelenti har­sogva, hogy elkészült. Ejnye, ennek fele sem tréfa! — száll száj­ról szájra, míg az Ele­fánt-őrs is tányérokat, kanalakat csörgetve zár­kózik fel az első után másodiknak. Harmadik a Mákvirág-őrs. Gyöngyvirágéknafc a tűzzel gyűlt' meg a ba­juk, de nincsenek kétség­beesve. Ha később is készülnek el, de hátha jobb ízű lesz a főztjük. Most a kéttagú bíráló­bizottságon a sor. Csa- jághy igazgató és a csa­pattitkár szakértőén íz- lllelgetik a paprikás- krumlit. De bizony az igazgató bácsi megszö­kik a harmadik tányér elfogyasztása után. Hiá­ba keresi a Gyöngy­virág-őrs, hogy az ő éte­lüket nem is kóstolta meg, nincs sehol. Bez­zeg a fiúk szívesen vál­lalkoznak a kóstolgatás­ra, még azt is derűsen tűrik, hogy a gazdaasz- szonyók konyhamalac névvel látják el őket. Megéri, nem utolsó étek uzsonnára a szabadtű­zön főtt paprikás! Négy órakor sorakoz­nak az őrsök, eredmény- hirdetésre. — A főzési verseny el­ső helyezettje a Tréfa- őrs, az ő bográcsukban főtt a legízletesebb pap- riskásfcrumpli — hirdeti ki Mierő Nóra. Megható az a fegye­lem, ahogy fogadják a lányok. Nem méltatlan­kodik senki. Hiszen ailaipjában véve mind a négy őrs nyert. Először egy vidám, hasznos dél­utánt, másodszor gya­korlatot, miként is kell egy óra alatt nemcsak a szabadtűzön való főzés feladatával megbirkóz­ni sikeresen, hanem el is költeni a jó falatokat. A kellemesen * töltött óra alatt letettek egy fontos úttörő próbát, s milyen nagy hasznát veszik majd a nyári tú­rázások alkalmával! Még nem zárult le a verseny. Ismét rajtolnak a lányok. De ez az ügyességi próba már döntetlent ígér; el kell mosogatni, el kell tün­tetni a tábori kopyha nyomait az őszi gyepről.. Itt már nem kétséges a helyezés: — győz mind a négy őrs! — LI — művészkéz sem tudta összefogni, együtt tartami, mint Szilárd Györgyé. Egy biztos! A kaposvári közönség szerette zenekarát, amely felejthe­tetlen estéket szerzett a hallgatóság­nak és éveken át sajnálattal nélkü­lözte hangversenyeit. jVEMRÉG KERÜLTEM VISSZA T * a megyébe és elsők között is a zenekar után érdeklődtem. — Még nincs, de rövidesen újra meglesz — újságolta Jaczkó Gyula barátom, a zeneiskola csellót&nára —, sőt a hi­vatalos szervek támogatásával félhi­vatásos zenekart szervezünk Kapos­várott. Ugyanezt erősítette meg Vár- konyi Sándor, a színház fiatal kar­mesterével folytatott beszélgetésem, valamint a Somogyi Néplap egyik minap megjelent cikke is. Örömmel üdvözöljük az újjászü­lető kaposvári szimfonikusokat. Azonban — az újjászületés előtt — engedjék meg, hogy mind a magam, mind pedig a város, sőt a megye zene- és művészetkedvelő közönsége nevében néhány gondolattal, ]ó\&- náccsal szolgáljak a zenekart újjá­szervező és vezető illetékesekhez: Ne engedjenek lehetőséget az esetle­ges torzsalkodásoknak, személyeske­déseknek, mert ennek kárát csak a zenekar és a közönség látja. Az együttes előtt — véleményem szerint sóik kezdeti nehézség áll. Ezt a ze­nekart szeretettel kell formálni. Tü­relemmel és szakértelemmel. Nevel­ni kell, hogy elérhesse a régi igé­nyes teljesítményeket. Feltétlenül biztosítani ikell a régi nyugodt, vagy még annál is jobb feltételeket a zenekar működéséhez. Elsősorban is állandó nevelő karmesterre van szükség, akinek karmesteri készsé­gein kívül kellő energiája, türelme és szíve van a kezdeti nehézségek legyőzésére. Olyan embert, akit tisz­telnek és szeretnek a muzsikusok. Biztos vagyak abban, hogy találnak megfelelő dirigenst. Ezen felül pedig a megszülető ze­nekar legyen valóban a kaposvári közönségé, az egész megye zenekara. Vigye el a komoly zenét nemcsak a város, hanem az egész megye üze­meibe, a dolgozók legszélesebb tö­megeihez (természetesen megfelelő ismeretterjesztő munka után). Vigye el a klasszikus és modern haladó zene ismeretét a falura, a kultúrott- honok'cj, az igazi művészettől eddig elzárt, de fogékony és kiéhezett kö­zönség elé. CZÖLALJON MEG a szimfoni­‘D kus zenekarunk nyáron a Ba­latonpart hatalmas és korszerű sza­badtéri színpadain, ahol végre ne csak a könnyű műfaj legyen az egyeduralkodó. Biztos vagyok abban, hogy a magyar tenger mellett üdülő dolgozók tíz és tízezrei szeretettel fogadnák őket, nem beszélve arról, hegy az itt nyaraló külföldiek előtt képviselnék a magyar zenekultúrát, amelynek terjesztése és megismerte­tése pedig elsőrendű feladatunk. Örömmel és nagy-nagy szeretettel köszöntőm minden zenét és szépet szerető Somogy megyei dolgozó ne­vében az újjáalakuló Kaposvári Szimfonikus Zenekart. Az illetéke­seknek pedig — amennyiben való­ban igazak a bemutatkozó hangver­sennyel kapcsolatos hírek és műsor­problémáik vannak — engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánlhassam a tíz óv előtti, kirobbanó sikerű pé­csi Beethoven hangversenyünket. Hock János, a b-boglári művelődési ház mb. igazgatója, a TTIT tagja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents