Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-10 / 264. szám
Vasárnap, 1957. november 10. SOMOGYI NÉPLAP > Néhány gondolat a jegyzetkészítésről A párt oktatási év megkezdődött, s vele együtt a vitatkozás a jegyzetelésről. Vammak, akik a »rövid, de velős« jegyzet mellett törnek pálcát. Mások a »részletesebb« jegyzeteket tartják jónak. Akadnak, akik nem eszköznek, -hanem célnak tekintik a jegyzetelést és emiatt a kelleténél nagyabb jelentőséget tulajdonítanak neki. Aztán megint mások — abból a helyes tételből kiindulva, hogy nem a jegyzetkészítés a célunk, hanem a tanultak jó megértése — tagadják az egyes' témákhoz megadott Irodalom jegyzetelésének szükségességét. Egyesek elvileg elismerik, hogy a jó jegyzet megkönnyíti a tanulást, a gyakorlatban — nos, a gyakorlatban »erre nincs idejük«. Szerintünk a legfontosabb az, hogy annak tekintsük a jegyzetet, ami: eszköznek a tanuláshoz! Aki csak azzal törődik, hogy »szép, mutatós« jegyzetei legyenek, hogy az irodalom minden részletkérdéséről vázlatot készítsen magának, nem sok hasznát veszi a jegyzetének. Ismerünk olyan elvtársat, aki igen szorgalmasan tanult. A tanulásra szánt idejének szánté minden percét jegyzeteléssel töltötte eL Jegyzetei alapos tanulmányozására azonban sohsem maradt ideje. Az év végén, az ismétlés során hosszadalmas jegyzetei elolvasása körülibeiül ugyanannyi időt vett igényibe, mintha újra olvasta volna az összes tanulmányozott irodalmat. Az ilyen terjengős részletes jegyzet, bármennyire is sok munkát öl bele készítője, nem hozza meg a kívánt hasznot. Ezért a jegyzetelésnél inkább arra törekedjünk, hogy az irodalomnak csak az adott témához kapcsolódó legfontosabb megállapításait vessük papírra. Gyakran előfordul az is, hogy egyesek az első olvasás alatt szinte kimásolják az irodalmat. Ez a módszer helytelen. Először a mű tartalmával ismerkedjünk meg. A másodszori olvasásnál arra kell törekedniük, hogy önállóan, a saját szavainkkal készítsünk vázlatot. Kétségtelen, hogy több figyelmet, nagyobb önállóságot és fáradságot követed egyes gondolatok önálló megfogalmazása, de mégis ezt kell tenni, mert ez a célravezető módszer. Aki gondolkodik azon, hogy saját szavaival fogalmazzon meg egy-egy tételt, az rákényszerül arra, hogy jól megértse az olvasottakat, töprengve és következtetéseket levonva tanuljon. Az a jó jegyzet, amelyik ferdítések és torzítások nélkül, a lehető legjobban visszaadja az irodalom szerzőjének gondolatait. Az irodalom feldolgozásakor arra kell törekednünk, hogy tartalmát teljes mértékben elsajátítsuk. A tartalom elsajátítása azonban a legkevésbé sem jelentheti azt, hogy kész meghatározásokat kell emlékezetünkbe vésni. »Magolásra nincs szükségünk, de minden egyes tanuló elméjét és emlékezetét az alapvető tények ismerete alapján kell fejlesztenünk és tökéletesítenünk, mert a kommunizmus tartalmatlanná, üressé, puszta cégérré változik, a kommunistából egyszerű szájhős lesz, ha tudatában nem dolgozza fel az összes szerzett ismereteket« — tanítja Lenin. (Lenin Válogatott Művek II. Szákra. 1949. 795—796. oldal.) Tehát nem a marxizmus—leninizmus betűit, hanem annak eleven, forradalmi lényegét kell elsajátítani. Nem követelmény a jegyzettel szemben, hogy más számára is minden részletében érthető legyen: De elengedhetetlenül fontos, hogy a jegyzet készítője, bármikor — évek múlva is — használni tudja, eligazodjon rajta. Vitatott kérdés a pártoktatásban résztvevők körében, hogy1 melyik a jobb jegyzet: a rövid vagy a hosszú. Általános sablont, receptet javasolni nem lehet. Az emberek különbözőek a tudás, az emlékezőtehetség terén is. Pl. az egyik többet tud megjegyezni »fejben«, mint a másik. Ki- ká saját maga dönti el, hogy részletes, vagy kevésbé részletes jegyzetet készítsen-e. Arra minden esetre vigyázzunk, hogy a jegyzet ne legyen túlságosan terjengős, mert akkor elveszik benne a lényeg. Az ilyen jegyzet az ismétlés során is csa' bosszúságot okoz. Ne legyem ke'... ::ob a jegyzetünk, mint ameny- nyi okvetlenül szükséges ahhoz, hogy az adott irodalom számunkra fontos megállapításait rögzítsük. A jó jegyzet egyik követelménye az áttekinthetőség. Ezt megkönnyíti a tagolt jegyzet, a sok bekezdés és aláhúzás. Az áttekinthetőséget elősegítheti az is, hogy ha a fő kérdéseket nagy nyomtatott betűkkel, az alkérdése- ket, kiemelendő szavakat kisebb nyomtatott betűkkel írjuk. Egyesek formai szempontból a géppel írt jegyzetet tartják a legjobbnak. A tintával írt és megfelelően tagolt jegyzet ugyanilyen áttekinthető lehet. Ceruzával nem ajánlatos jegyzetelni, mert a caruzaírás hamar lemosódik. Akadnak, akik füzetbe jegyzetelnek. Ez a módszer is hasznos. Azonban a füzetbe való jegyzetelés nem mindig megfelelő. Sokkal hasznosabba az. ha a pártoktatás részvevői külön kis papírlapokra jegyzetelik gondolataikat. A teleírt lapokat téma szerint kell csoportosítani. így mindig könnyen lehet hasznosítani az előkészített jegyzeteket és köny- nyen ki lehet egészíteni. Nem törekedtünk teljességre, csak néhány gondolatot vetettünk fel cikkünkben a jegyzetkészítésről. KÖZLEMÉNY a tanítói tanfolyam indításáról A kaposvári Állami Gárdonyi Géza Tanítóképző Igazgatósága felvételt hirdet tanítói tanfolyamra, olyan gimnáziumi érettségivel rendelkező fiúk és leányok részére, akik a pedagógiai pályára hivatást éreznek. Jelentkezni lehet a kaposvári Állami Gárdonyi Géza Tanítóképző Igazgatóságánál (Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 10—12. sz.) november hó 17-ig. A tanfolyam egyéves. (Magánosok részére kollégiumi elhelyezés szükség szerint biztosítva.) A tanfolyam sikeres elvégzése gyakorlóévre való kihelyezésre jogosít, a gyakorlóév után pedig tanítóképesítő vizsgát lehet tenni. Feltételeit: A tanfolyamra jelentkezhetne mindaz a gimnáziumi érettségivel rendelkező pályázó, aki a) legalább jórendű érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik; b) hivatást érez a tanítói pályára és arra alkalmas; c) 1958. június hó 1-ig nem tölti be a 25. életévét, A tanfolyam részvevői egésznapos órarend szerinti oktatásban részesülnek. Heti tanítási óraszám: 32. A tanfolyam november 20-án kezdődik. Bemutatjuk a népfront új megyei tanácstag-jelöl tjeit Porrogszentkirály körzetének jelöltje: Ritecz János Néhány hónappal ezelőtt a parrogszentkirá- lyi választó körzetiben megüresedett a megyei tanácstag helye. Alki eddig végezte az ezzel járó teendőket, másirányú elfoglaltságéra való hivatkozással lemondott tanácstagságáról. A körzethez tartozó községek rövidesen új megyei .tanácstagot választanak, hogy képviselje érdekeiket, szószólóik legyen. A Hazafias Népfront Ritecz Jánost az ÉM 1-es számú Kavicstermelő Vállalat gyékényesi üzemének vezetőjét javasolta új megyei tanácstagnak. Ritecz János jelölését elfogadták a választókörzetben. A jelölőgyűléseken megjelent emberek biztosították bizalmukról, hiszen közülük sokan ismerik a fiatal üzemvezetőt. Ritecz János gyékényest születésű, s 1950 óta munkásemberek között él, tevékenykedik. Élőszón' a Magasépítő Vállalatnál mint fizikai munkás dolgozott, később mint időmérő, időelemző, normairoda vezető, majd munkaügyi vezető működött. 1955 júniusában a fővárosba helyezték. Ez óv márciusáig ott dolgozott, de a tavaszon szívesen jött vissza a megyébe, hogy átvegye a kavicstermelő üzem vezetését. Az új tanácstag jelöli mindössze 29 éves és nagyon elfoglalt ember. Először irodájában kerestük, de csak üres szobát találtunk. Kinn a bánya területén, a műhelyek, raktárak között is sokáig kellett 'kérdezősködnünk, amíg végre előkerült. — Ne haragudjanak, — mondotta —, de jelenleg nagy munkában vagyunk. Évi tervünk teljesítéséhez már csali összesen háromezer köbméter kavics termelése hiányzik, s ezzel a legrövidebb idő alatt végezni akarunk. Elsősorban azonban nagy kotrógépünket Kell megjavítaná. A nem messze látható óriási fogaskereket kell üzemképessé tenni. Ezért nem találtuk hát hivatalában Ritecz Jánost. Néhány perce' azért mégis elraboltunk drága idejéből hogy ne mint üzemve zetővel, hanem mint tanácstag jelölttel válthassunk néhány szót. Szívesen beszélt az előtte álló új feladatokról. — Hogy egészen őszinte legyek — emlékezik vissza —, abban a pillanatban, amikor meghallottam, hogy a Hazafias Népfront a porrogszentkirályi körzetben engem akar je lölni megyei tanácstagnak, tiltakoztam. Nem akartam elfogadni. mert elég sok munkát feladatot jelent számomra az üzemvezetés megfelelő ellátása. Ilyenkor átlagosan 14(1 emberrel dolgozunk, s ez a szám tavaszra még emelkedni is szokott. Elég sok tehát a gond, megoldásra váró feladat. Később azonban elgondolkoztam és arra a meggyőződésre jutottam, ha az egyszerű dolgozó emberek megbíznak bennem, szívesen adják rám szavazatukat, el kell fogadnom a megyei tanácstagságot és megfelelően kell a továbbiakban képviselni mínd- annyiukat. Minden hónapban ki akarok menni választókörzetem leözségeibe, beszélgetni az emberekkel, megnézni hogyan élnek, dolgoznak, osztozni örömükben, bajaikban. Talán még egy kicsit korai beszélni róla, de mint megyei tanácstag ki akarom harcolni , a Porrogszentkirály—Gyékényes között húzódó ötkilométeres földút megjavítását. Évek óta kérik ezt már a környék lakói, mert rendkívül nagy időmegta- ■Karitást jelentenél az ezen való közlekedés. Esős, sáros időben ugyanis semmilyen járművel nem merészkednek az emberek erre az útra, annyira elromlik. Ha tehát valaki Porrogszentkirályról Gyékényesre akar valamit fuvarozni, végig ' kell szekereznie a 15—2d kilométerrel hosszabb, kerülő kövesúton. Elképzelése, terve tehát van Ritecz János megyei tanácstag jelöltnek. Az idejét is sikerül talán majd úgy beosztania, hogy az üzemvezetőséget is és a választók által ráruházott feladatot is megfelelően lássa el. Ideje azonban ez alkalommal, úgy látszik lejárt. Egyre sűrűbben nézegetett az állvánnyal körülvett óriás fogaskerék felé, amit több munkás javított az egyik műhely közelében. Elbúcsúztunk, hogy ne tartsuk fönn munkájában, s ő valóban gyorsan a munkásokhoz sietett valamit megbeszélni, a további teendők elvégzésében intézkedni... — Tudom. — Aztán, ha mi nem szántunk, nem vetünk, akkor mi lesz? Az a sok városi nép mit eszik? — Azért nem mindenki sütteti hasát a nappal. Amerre megyünk, gyönyörű a határ. Az egész járásban csak két falu bolondult úgy meg, mint maguk, de itt is, ott is, csak egynéhányon. Egyszóval nem hal éhen az ország. Ha kell, veszünk külföldről. — De mi akkor se vetünk, akkor se... — Akkor nem is aratnak, maguk látják kárát. — Azt akarják, hogy koldus legyen a falusi nép, mi? — Mi azt akarjuk, hogy jól éljen, jobban, mint eddig. De maga nem akarja, meg a többi hasonló, mert így a régi, meg úgy a régi, pedig nem egészen úgy áll a dolog, hogy ami régen jó volt, az ma is az. Nem, nem. Majd lássák a saját kárukon. Na, igyon meg velünk még egy kupicával, elvégre ezért még harag nincs közöttünk. TV em lehet ezekkel okosan be- ’ szólni. Eddig mindig tudták mondani, hogy ezt kell, meg azt kell, most meg hallgatnak, mint a süketek. Csak annyit mondanának legalább, hogy gondolja meg, János bátyám, mert törvény és rendelet is van a világon. Legalább ennyit. De nem mondják, nem kényszerítik. Pedig csak ez kéne, fenyegetnék meg hivatali szóval, hogy úgy lesz, meg amúgy lesz, akkor ráállna, mondhatná mindenkinek, hogy muszáj volt, szégyenszemre törvénybe ne vigyék, mint öt esztendeje Kiss Károlyt, a kulákot. De nem mondják, a köves- utat beszélik, hogy mennyire nyúzza, rázza az autót. Az nem jut eszükbe, hogy ha elkezdődik az őszi csöpögés, se hossza, se vége nem lesz annak, akkor aztán már semmit se lehet csinálni a földdel, meddőn fog heverni, s nem lesz azon tavaszra búza. Déleiéit a határt járta. Nem tudja maga sem miért, dolga miatt azonban biztosan nem. Csak úgy. Hej, így ősszel is szép tud lenni a határ, bár csupasz még a frissen vetett föld, fakult, nyűtt kendők a kukoricalevelek, ronda túrás a krumpli helye, de mégis szép. Nem, nem a mesgyék végén levélhullató fák sok meleg színe, nem az ég tompa kéksége, kárókon lebegő ökörnyál lengő, vékonyka, sok-sok zászlaja, nem, ez városi ember lelkét gyönyörködte» ti csupán. A határban ilyenkor a föld végtelen nyugalma szép, a magot, életet ölelő hatalmas nyújtózás, melyben benne van sok-sok emberi gond, veríték, aggodalom, szeretet és a messzilevő tavasz reménysége is. Kovács János leül földje végébe, alig látszik a felnyúló, száradó gaztól. Hét hold ez, szép így együtt látni. Valamikor ez volt a kántor földje, meg amarra az a darab még, egészen az akácás gyepűig. A hetes dűlő színe-java. Az övé, az igazi, három tagban volt, két hold a második dűlőben, három az irtáson, ismét kettő éppen a berjegi határban, a homokon. A fene egye meg! Markolja a földet, morzsolja ujjai között. Két holdba kellene búza. Itt igazán rangos lenne a bánkúti. Kukoricának két hold kellene, fél krumplinak. Ez összesen négy és fél. Fél hold lucernának, talán lehetne egy egész is. Aztán tavaszi árpa is kéne ... T^gy kutya ugatta fel álmodó terveztetéséből. — A rosseb essék beléd, a gazdádat ugasd. A csősz kutyája volt, borzas, lógó fülű akármilyen eb, mint amilyenből minden faluban akad egy sze- kérnyi. Bicegve jött a csősz is, Vörös Péter. Még az első háborúban fagyott el egyik lábafeje a Kárpátokban, azóta biceg, s azóta csősz. És azóta Biliegének hívják. — Látom, nézelődsz. — Ráérek. — A kántorföldet rádosztották. Talán várod, hogy megkapd az orgonát is, elvégre a kettő egybevág. — Csak bosszants te is. Könnyen beszélsz, semmi dolgod, semmi gondod, eszed az állam kenyerét. — Most eszem, de a két háború között csak a gazdák kegyelemkenyerét ehettem. Amit csak úgy odavágtak. Három év múlva nyugdíjba megyek, mint az urak. Akkor élek majd kegyesen. — Hát így van. Kinek fel a kerék, kinek le. Neked fel, nekünk le. El is kell pusztulnia ennek a világnak. Nyúzzák a szegényt, a parasztot legfőképpen. Biliege letelepedett Kovács János mellé. Cigarettát kotort elő. Kínálta a másikat is. — Emlékszel, amikor legények voltunk, éppen sorozás előtt, hatan szívtunk el egy cigarettát, a Meilin- ger kocsmája előtt. Ott szívtuk sorba, de nem mentünk be, mert ötünknek nem volt egy fél krajcárja. Pedig te gazdagyerek voltál, hét holdas, Vizi Miska, Horváth Vendel, Csere János is. Mi ketten Szűcs Palival napszámba jártunk az uradalomba. S barátom, hatan szívtunk egy cigarettát. — Régen volt. — Hála isten. — De akkor azért más volt, jobb volt. Végtére nem evés-ivás az élet. Apám földjéhez nem nyúlt hozzá senki, az urakban, az akkoriakban volt annyi tisztesség, de ezek... — És hatan szívtunk egy cigarettát. — Nem volt akkor az adón kívül semmi gond. Mcst meg, mit tudom én hány éven át a beszolgáltatás, a kölcsönök, az adó, meg ez, meg az, se vége, se hossza nem volt a paraszt sanyargatásának. Aztán gyerünk be a szövetkezetbe, mint birkák az akolba ... Most meg ez a föld. Nesze paraszt, ne panaszkodj, itt van, szakadj meg! De az apámét, az ősit a csoport használja, meg mit tudom én, hogy ki. — És hatan szívtunk egy cigarettát. — Mi a fenét akarsz azzal a cigarettával? — Csak úgy mondom. C sendben ültek most, a kutyát nézték, mint győzködik egy pucóktúrással. Hányja, kaparja a földet és csahol éktelenül. — Jó föld az, ahol a pucok túr. Kár érte. — Nem arról van szó, hogy jó-e vagy sem. El kell pusztulnia annak az országnak, melynek ilyen vezetői vannak, miniszterektől le egészen Fábián Antiig. Nem tudnak mást, mint nyúzni a népet. — Engem ugyan nem nyúz senki. Jól vágyóin, van mindennapi betevőm is, házam, az a kis szőlő. Aztán bárom év múltán nyugdíjba megyek. — Nem rólad van szó. — Én is a nép vagyok, vagy tán vicispán, he? — Téged az állam fizet. — Talán Keserű, vagy Magyar Flórián kétszáz, háromszáz holdja miatt keseregsz? — Rosseb. Biliege bakancsát húzogatta, mert összetakeredett a kapcája. — Nyomta a hüvelykemet... Festetics cselédei mind házat építettek, nem is akármilyent, téglából. Ha megnézed őket vasárnap, asszonyostul, lányostul olyan puccosak, mint a városiak. — Nem ezekről beszélek. Kaptak bontást ölöget, meg loptak is hozzá, mint a parancsolat. — Hát akkor nem tudom ... Sánta János fia orvos lett. Vizi Miska lányát mérnök vette el, Szalai Jóska két gyereke egyetemre jár, Vég Gyula minden ősszel Hévizre jár magát purgáltatni... úgy gondolom, ha én nem, de ezek mégis csak népek a faluból. — Eh, nem érted. Van itt baj bőven, nem hiába volt tavaly az a forrongás. Felgyűlt mindenkibe a sok keserűség. Nem is csoda. — Bennem éppen nem gyűlt fel semmi. Benned is csak a butaság. Amikor harmincháromban két tehenedet elárvereztette a főjegyző, nem kiabáltál. Emlékszem, még szegény anyád sublótját is elvitték. Egy szavad se volt. Persze, nem is lehetett, hiszen az a te, meg a népek javára ment. Az urak mindig a hasznodat akarták. Festeticsnek azért volt hatvan szobás kastélya, hogy egyikben a te, a másikban pedig az én gondomon, bajomon elmélkedjen. Szegénynek hány nyugtalan éjszakája lehetett. Fábián Tóni meg azért töpreng, hogy minél rosszabb legyen' a sorsuk, elvégre keresztfiad is. Kovács János felállt. Lábával egy bojtorján tövét rugdalta. A hét hold földet nézte, rajta a sárguló, fakuló százféle gazt. — A szövetkezet mi volt, azt mondd meg? Az én hasznomra csinálták, meg a többiére, mi? Meg a földekkel is ezt a svindlit? Gané az élet, a szegénynek pusztulnia kell. — Gyere, Sógor —• hívta Biliege a kutyáját. Szolgálat, az szolgálat, meg kell még járnunk a Malom utat is. Kovács János nem is igen hallotta, amikor a csősz elköszönt. A gond és a méreg kevergett benne. A föld miatt is, meg Biliege szavai miatt is. Aztán kiállt a föld szélére, s nyújtott léptekkel számolta, mérte hosz- szában, szélességében is. Akárhogy is számolja, nagyjából megvan. Ide jönne a búza, az meg maradna tavaszira — tervezte, számítgatta. —, Az éjjel udvaros volt a hold, a hét végére megjön az eső, _ — mondta, morogta félhangon. Hiába, számtani kell, vetni is, mert aztán később nem lehet. Krisztusát ennek a felemás világnak! A faluból idetetszett a déli harangszó. — Hát ha muszáj, akkor muszáj — biztatta, vigasztalta önmagát. P rdekcs, egész úton az járt fe- -Ci jében, hogy .legénykorában, amikor katonasorba érett, Meilinger kocsmája előtt hatan szívtak egy cigarettát.
