Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-01 / 256. szám
Péntek, 1957. november 1. SOMOGYI NÉPLAP 3 Qíit ízesük szárnyát a fiatat madárnak... A marcali művelődési otthon csak- mem egy évig haldoklóit. A kulturális élet betege ■ időnként fel-fel emelte fejét, s azután visszahanyat- k f, elkeseredetten várva a végső pusztulásit. Nehéz lenne most sorra venni e tétlenség okait, okozóit. Hivatkozni lehetett arra is, hogy a mozi gátolta rendezvényeiket, de az alapvető hiba mégiscsak ez volt: leülni az irodában, megvárni más szervek rendezvényeit, előadásait, s 1» szűkösen is, de megélni' a lecseppenő százalékokból. A kultúrháznak vem volt önálló rendezvénye, nem volt színjátszó csoportja, táncosai, énekkara, csak tervei, melyek túlnyomórészt a vidéki együttesek műsorára, szereplésére támaszkodtak. S az »eredmény« forintban kifejezve: 43 000 forint adósság a bevételi terv rovására... Szeptemberben új igazgató vette át a vezetést. Azaz, dehogy vette át, hisz nem volt, aki átadja. Csak közölték vele, ő lesz az igazgató: feladata a járás kulturális életének irányítása. Nos, van aki ennyivel is H tud indulni egy új munkaterületen, s Paáil László ilyen ember. De úgy érezzük, azért illett volna meglátogatni őt, segíteni, bevezetni a kultúráiét irányításának műhelytitkaiba. A megyei/ művelődésügyi osztály még nem jutott el azóta Marcaliba. (Pedig csak 5 járási kultúrház van a megyében.) E tények alapján nem csodálkozunk azon sem, hogy a kultúrotthonigaz- gató éppúgy nem tudja: hány kul- térház van a járásban, mint az egy hónapja Marcaliban székelő művelődésügyi előadó... Megjieigyzéseket nem fűzünk ehhez, még visszatérünk a kultúrház s vezetőjének magára hagyatottságára, mely — valljuk be — egy kicsit szégyene a megyének, de a járás vezetőin ok is... Marcaliban >e visszásságok ellenére is új van születőben, s ez az új nemcsak tervekben, tettekben jut, és jutott már eddig is kifejezésre. Az egyik legszembetűnőbb siker kétségkívül a különböző színjátszó csoportok erőinek ■ egyesítése volt. Börzsei András vezetésével csaknem három hete folynak a »Doktor úr« próbái. Olyan elgondolások születtek, hogy a jól sikerült előadások után — nem banketten és bormámorban, mint eddig — meg- ünneplik és honorálják a szereplők fáradozásait. A tervek szerint Budapestre viszik a színjátszókat, s ott néznek meg egy-két színházi előadást. Ez szakmai segítséget, kulturális élményt is jelenít, s egyben összeforrottabbá teszi a gárdát. Nemrégiben 22 tagú tánccsoport alakult Marcaliban, s megkezdődött az énekkar szervezése, melyet Kolozsvári B. István vezet majd. Kár, hogy az előbbi együttes nem kapital szalcképzatt vezetőt. De ugyanez a helyzet a zenei szakkörrel is. Sand- rik Mihálynak köszönettel tartozik a falu, amiért önzetlenül feláldozza estéit a zenét kedvelő íiatalck számára. De mennyivel sikeresebb lehetne e zeneoktatás, ha szakem- Ibar irányítaná, ha maga Sandrik Mihály is gyarapíthatná önképzéssel szerzett tudását. A zenei szakkört jövőre zeneiskolává szeretnék fejleszteni. De ahhoz pedagógusokra van szükség, akik esetleg — törvényben Váltott — magántanulóik rovására is vállalnák a zenei ismeretek terjesztését. És ha a zenénél tartunk, vádolnunk és kémünk is kell egyszerre. A kultúrháznak nincs zongorája, pontosabban olyan zongorája van, amit már nem lehelt megjavítani. Lehet beszélni zfemei nevelésről, énekkarról, zenei szakkörről, vagy zeneiskoláról hangszer nélkül? Nagyon nehéz. Pedig segíteni lehetne ezen, s éppen azok a vezetők tehetnék, akik oly távolról, s részvétlenül szemlélik a ikultúrház erőfeszítéseit. .. Működik már a foto- és képzőművészeti szakkör is Marcaliban, s ezek májusra terveznek közös kiállítást. A tervek között szerepel egy külön KISZ színjátszó csoport létrehozása is. Kár, hogy eddig még eredménytelenül kísérleteztek a vezetők. Az ismeretterjesztés tervében sok érdekes, tartalmas előadás szerepel, s amit megtartottak belőle, csak a diákoknak szólt, más alig hallgatta meg. Miért?? Az eddigi eredmények után éppen a »miért«-re szeretnénk választ adni. Az okokra és részvétlenségre utalunk, mely — nem kell túl érzékenynek lenni ahhoz, hogy kimondjuk — szárnyát szegi a fészkéből kirappenő,, fiatal életkedvvel, s akarással béli madárnak is... Szóltunk már a megyei művelődésügyi osztályról. Egy alkalommal járt kint valaki, s azt mondta az igazgatónak, másirányú munkája lévén: »Mo-ndd csak el. mi bajotok van, de én úgy sem tudok segíteni. ..« Nos, forduljon ezután egy fiatal kuitúrotthonigazgató tanácsért. segítségért fölsőbb szervéhez. . . Szeptemberben kulturális aktívát hívtak össze, hogy tervet készítsenek, s megválasszák a művelődési ház vezetőségét. Csak a meghívott kulMrmunkások jöttek el, a község és járás párt- és állami vezetői — szokásukhoz híven nem. Két héttel később zártkörű ismerkedési esten ismertették a kész tervet. A járás és község vezetőit ez sem érdekelte. Arany János estet rendeztek. Az utcákon plakátok hirdették az évfordulót, külön meghívó vitte a hírt a pántbizottság titkárának, a járási tanács elnökének, a művelődésügyi felügyelőnek, hívták a fenti intézmények dolgozóit, a vállalat- vezetőket és az iskolák tantestületeit. De nem is kell tovább foly- 'tatni, a népművelésben jártas emberek már úgyis kitalálták: senki sem vett részt az ünnepségen a meghívottak közül. Miért e közöny, miért mostoha- gyermek a kultúra Marcaliban? Miért van az, hogy a sok-sok pedagógusból csak egy-kettő hajlandó iskolán kívül- tevékenykedni, s a többi is tenné, ha jól megfizetnék? Több együttérzést, támogatást várunk a járási, községi vezetőktől, hivatásérzetet a pedagógusoktól és mindenekelőtt példamutatást. Művelődni, tanulni kell vezetőnek, s beosztott dolgozónak egyaránt, és megteremteni anyagilag is a művelődés lehetőségét. Ne szegjük szárnyait a fiatal madárnak!. .. JÁVORI BÉLA — A régi szegedi késes mesterek irányításával ismét megkezdik a szegedi halbicskák gyártását. A jövő évi szabadtéri játékok idejére már mintegy hatezer gyöngyháznyelű halbicskát készítenek. — A »40 év, amely a világot megváltoztatta« — (kiállítás Lipcsében. A nagy vásárcsarnok első emeletén készítik elő a NSZEP Központi Bizottságának kiállítását, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából rendeznek. A kiállítás bemutatja az 1905-ös forradalom, valamint a marxizmus fejlődését Oroszországban, majd az októberi forradalommal foglalkozik, bemutatja a szocialista építőmunkát a Szovjetunióban, végül a kommunizmus századát mutatja be, amelyért elsőként a Szovjetunió harcol. — Országos állatorvos napokat rendeznek november 14-én és 15-én Balatonfüreden. A nagyjelentőségű találkozón az ország különböző vidékeiről mintegy 300 állatorvos részvételére számítanak. — November 7. közeledtével egyre nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a Kossuth Kiadó könyvikiadmányai iránt. Többen rendelték meg a Nagy Október című tablósorozatot és sokan vásárolnak Lenin-jelvényeket. — A Balatoni Intéző Bizottsággal karöltve balatoni egészségügyi hetet rendez a jövő év elején Somogy és Veszprém megyében a Vöröskereszt. A program kidolgozásában részt vesz a Közegészség és Járványügyi Állomás is. — A Kaposvári Állami Gazdaságból 900 termő faegységnek megfelelő Húsvéti Rozmaring almát exportálnak Csehszlovákiába. — Állat- és kirakodóvásár lesz november 3-án, vasárnap Kaposvárott. — Halászlé konzerv készítését kezdik meg a Szegedi és a Duaa Konzervgyárban. A legkiválóbb recept szerint főzött ételkülönlegességekből próbaképpen néhány máasé- nyit az üzletekbe küldenek, s ha a vevőknek ízlik, növelik a termelést. — Hatvanhat alapszervezettel működik megyénkben a Vöröskereszt. Az ellenforradalom előtt 120 dolgozott. Az új munkaév keretében jó szervezéssel ismét megnövekszik a Vöröskereszt szervezetek száma. — Tizenhat kohó és gépipari üzem önállóan vesz részt a lipcsei vásáron. Csiky Gergely Színháza- Kálmán Imre: Marica grófnő. Este 7 órakor. Kisfaludy: Kérők. Tájelőadás. Somogyi Tücsök Bábszínház* Grimm—Szilágyi: Jancsi és Juliska. Tájelőadás. Vörös Csillag: Dani. 5, 7 és 9 órakor. Szabad Ifjúság: Aida. 5, 7 és 9 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Ös régészeti, várostörténeti, néprajzi, természettudományi kiállítások és a somogyi képzőművészek őszi tárlata. Nyitva 10—14 óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölceönaés és olvasótermi szolgálat 9—11-ig és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 óráig. IPAR VENDÉGLŐ szombaton este DISZNÓTOROS VACSORÁVAL MEGNYÍLIK. (Lenin utca 8.) ; Minden nap délután 5-től 12 óráig nyitva, ahol elsőrendű meleg ételek, különleges borok, szórakoztató zeae várja kedves vendégeinket. BÉKE SZÁLLÓ VEZETŐSÉGE ^OOQOOO0©GO<^OO0GKDO<-X3OOOOOOOOOGXi>©OOOOO©CX-)©<^ o e ó 1 % © § <3 Megállsz néha a rácskerítés előtt, elnézed a komor, hallghitag, zártnak tűnő sárga /házat, áiz intézetet, amelyből nem szűrődik hozzád gyermeki zsibongás ismert hangja. Az ablakokban feltűnik néha egy-egy törékeny szőke lányka, s lekukkant egy buksi lenyínt-bajú kisfiú. Néha, késő délután, mikor lefelé megy a nap korongja, furcsa, csendes kis csapatot figyelsz a Kossuth Lajos utca sarkán. Nem cseng, nem csilingel' a hangjuk, a levegőbe kalimpálnak vagy arcuk előtt kis kezük, s ha harsányan kiáltanak is, füleidnek az rekedt hörgésnek tűnik. Elszorul a szíved. Siketnémák. Hogy élhetnek ott a sárga házban, apa és anya nélkül, mindig rendben, mindig fegyelemben, kor,látok és zárt falak között? Sajnálod őket... Azt hiszed szigeten élnek, valahol a tengeren túl, más égtájon, más fogalmak között és talán örökké idegen marad számukra minden, aminek a világ e részén az egészségesek örülni tudnak. Én is így voltam ezzel az érzéssel, amíg meg nem ismertem életüket. Gyere velem, lépjünk be együtt közéjük. Gondold el, hogy éppen hat éves vagy, és már menthetetlenül néma. Otthon hányódtál eddig, nem játszottak veled kispajtásaid, s bármennyire is szerettek a szülők, láb alatt voltál. Idegenül éltél, egy számodra idegen társadalomban. Fejedben furcsa csend ül, nem érted miért mozognak az emberek ajkai. Az ok magával hozta az okozatot, a siketség némaságodat és társtalanságodait is. Ezért elvisznek a sárga házba, ahol tíz évig élni fogsz, mert ez az élet rendje, mert ez a te érdeked is, meg a társadalomé. Még nem tudod mi történik veled, értetlenül nézed síró szüléidét, a fehér köpenyes embereket, a magadforma kispajtásokat. Megmutatják kis ágyadat, szekrényeidet, egy nagyobb pajtásod elvezet egy csempés-fényes mosdóhoz, s amíg meg nem nősz és magad nem fogsz kézen egy másik kis érkezőt, ez a pajtás áll melletted, vigyáz rád, őriz és tanít. Két előkészítőt jársz, és először a hangokat tanulod. Hangod olyan, mint a kis fuvoláé, gyenge és ■erőtlen, hisz nem ellenőrizheted és nevetni sem tudsz, mert nem tudod mi az. S akkor előkerülnek a játékok, madár-tollat veszel a kezedbe és fújod felfelé, papír szeletet kapsz, azon tanulod a p-betűt mondani, az ú-t egy papírhengerbe dörmögéssel, a b-t azzal, hogy ütögeted a felfújt kis arcodat. Játsztok, melletted a Giziké, aki kétszer volt agyhártyagyulladásban, a selymesbőrű Tóth Józsika, aki 5 éves koráig beszélt, s most hallóidegsorvadása van. Órákon át egy szót gyakoroltok, »pá«, »papa«, »fa«, »te« kiáltja előre Soóky tanítónéni, meg a Bencze »papa«. Néha odaállnak melléd, a füledbe kiáltanak, megnyomják a kis melledet, mozgatják előtted! az ajkukat, s ha jól felélsz, azt mondják: »jó, jó, okos Giziké, jó«, s cukrot is adnak. Ök tanítanak A SÁRQA SZÍNŰ HAZBAN meg írni, 160 szót kimondani, elolvasni, megjegyezni húsz számot. S mikor átmész a második osztályba, Czinku Józsefné tanítónőmhez, már nevetsz, hangosabban beszólsz, ha kérdést tesznek fel, rögtön felelni tudsz, megmondod a neved, papád foglalkozását, bemutatod osztálytársaidat. A harmadikban már 600 szót beszélsz, 1 önnyen leolvasod a beszélő szájról mondanivalóját, egy szóból képes vagy mondatot alkotni. Gálos Ilonka, a szép, fiatal tanítónéni sok képet rajzol a papírtáb- lákra, a fal végig tele van velük. A hatodikban levelet írsz a szülőknek, meg testvérkéidnek, történelmet, földrajzot, növénytant tanulsz, a kis játékok és táblák helyét térképek, általatok készített kézimunkák foglalják el. % így érsz a nyolcadikig. Mír félnőtt fiatalember vagy, Horváth igazgatóhelyettes bácsinak nincs sók nehézsége veled. Értelmes vagy, öntudatos, érces hangon válaszolsz a kérdésekre. Tudsz örülni, lelkesedni, ismered a külvilágot, hisz újságot olvasol, tudod, hogy mit akarsz majd odakánn csinálni. Elbeszélgetsz a hűségesen visszatérő volt tanítványokkal, példaképednek tartod Kosztics Andrist, aki fogtechnikus és a gimnázium levelezőtagozat hallgatója, Sándor Lászlót, Csonka Gyulát és a többieket, akikből jó szakmunkásokat nyert az ország. Te is mesterember akarsz lenni, Sopronba, vagy Vácra jelentkezel asztalosnak, vagy varrónőnek, s már tudod, melyik üzem, vagy vállalat alkalmaz munkára. Erre az időre már kialakul jellemed is. Jóindulatú vagy, szenvedélyes és érzékeny. Az önzés nem tulajdonságod, inkább a segíteni akarás és a közösség szolgálata. Tíz évig tulajdonképpen a társadalom tartott el, hálás vagy érte, s eszedbe sem jut azt hinni, hogy munka nélkül valamiképpen meg is élhetsz. Fogékony vagy az iránt, amit szemeidKlel felfogni tudsz, moziba és színházba jársz, s kirándulni a természet csodálatosan beszédes tájaihoz. Izmos és ügyes vagy. Szereted a sportot, 'kivételesem mélyien merülsz el a sakk rejtelmeibe, s páratlanul gyorsan sajátítod el elemeit. Persze mindez nem megy magától. Neked mindenért meg kell küzdened. A délutánit a sportolás mellett kemény munkával töltőd. Négy órakor minden körülmények között asztalhoz kell ülnöd’, tanulni a napi anyagot, kézimunkázol, olvasol, vagy szakköri mimikán veszel részt. Megtanulod a varrástípusokat, tudsz hímezni, kötni, fűrészelsz, gyalulsz, fúrsz és faragsz, játékokat, ajándékokat készítesz a vendegüknek, az intézetnek s év végén kiállítják legjobb műveidet. A vacsora után rendet csinálsz környékeden, megveted ágyadat, cipőt, ruhát tisztítasz, megmosakodsz. Ha napos, esetleg örstag vagy, felügyelsz a tisztaságra, nendre, a hozzád 'beosztott kicsikre, amikor azok nyolckor elalusznak, még egy órácskáit tanulhatsz, s ha ügyes vagy, az ünnepélyeken a kultúrműsorban szerepelhetsz is. Bemész a tanári szobába, és búcsúzol. Most már nem könnyezel, mint kisebb korodban, mikor a vakáció következett. Tudod, hogy ez az élet rendje, ki kell lépned a sárga házból. Megköszönöd a gondoskodást, mert sejted, hogy veled ott nagyon szépen bántak. Igen, nagyon szépen. Nehéz élet ez, nagy küzdelem. Aki idejön nevelni, mindennel számolnia kell. Naponta százszor és ezerszer egy szót ismételni, kiáltani, mozdulatokat gyakoroltatni, és mindig ugyanazt és mindig ugyanúgy. Aki itt tanít, az délután fáradtan, kiszáradt torokkal megy haza. Ez hivatás, nem csak kenyér. Sejted ezt és köszönetét mondasz érte nekik. Pedig nem is tudod, mi lakik bennük. Neked nem mondta el Duráczky József igazgató, hogy huszonhat éve itt tanít és itt akar meghalná is. Nem ismered terveit — ameiyefchfe-z még most- kór mindenünnen segítséget —, egy kis óvodát is akar még építtetni a Dunántúlnak, egy tündórkertiet, amihez Erdélyi Zoltán fiatal mérnök ingyen készítette el a tervet, és mdm- dient odaálmodott a széles udvar mélyére: kis fürdőt, teraszt, tavacskát, homokozót. 'És minden illetékesnek elmondta már, hogy: »minden ország kultúrájának fokát az mutatja meg, hogyan oldotta meg a sü- ketmémák beiskolázását és helyét a társadalomiban. Nálunk ez tökéletesen, szépen, valóban szocialista szellemben sikerült. Törvények biztosítják ezt, tankönyveket írhattunk számukra. Csak ez az óvoda, még ezt kell létrehozni... Segítsetek.« És nem tudod azt sem róla, hogy Kosztics Andrásnak barátságból segít gimnáziumi nehézségeiben, és élete legemlékezetesebb élménye egy vak-süketnéma kislány tanítása, aki még szájába is nyúlt, hogy tapintással érzékelje a hangok kimondásának nehéz tudományát. így élnek ők. Állsz a sárga ház előtt, adófizető és dolgozó polgár. Már tudod!, hogy évi egy millió kétszázezer forintot adományoz társadalmad ennek az intézménynek, amely azelőtt kéregetésből tartotta el magát és Bcdi bácsi vendéglőjéből versenytárgyalás után, mint legolcsóbb ajánlkozótól szállították ide a kosztat. Azt is tudod, hogy régen trachomas gyermekek alkották a növendékek zömét, ma egy sincs közöttük, s az akkori 142 gyógypedagógiai tanár helyett ma ezer tanít az ország különböző részein. Nem sziget ez, nem is idegien föld. Itt formálják a társadalomhoz a másképp falán elvesző nagy emberi értékeket. Ez a sárga ház tíz éven át 160 gyermek boldog gyermekkora. Légy büszke, és elégedett. A te emberi társadalmadnak köszönhető ez. CSÁKVÁRI JÁNOS ©OOOOOOOGOGO©i)0GGO0OO0OOGGO0O0O0O0OGGG0OO00OGOGOOOOGO0Ge0GO000O0O0OCOO0©0OOOOOGOOGOOGOOOGOOOGOO0GGOOGGOO0OGOOOOOO0OO0O0O0O©o