Somogyi Néplap, 1957. november (14. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-30 / 281. szám

BO MO OY l NÉPLAP Szombat, 1957. november 5*. A MÉRKŐZÉS FÉLBESZAKADT... Hangosán vitatkozó, 9—10 éves fiúkból álló kis csapat haladt vé­gig vasárnap délelőtt Marcali egyik utcá­ján. . — A Sanyi lesz a kapus! r- kiabált,, égy szőke, csapzott hajú kisfiú.-r Hogyne! Majd én! — visított méltatlan­kodva egy sovány, zöldkabátos sportoló. Kíváncsi voltam a vita befejezésére, no, meg a kis csapat cél­jára és a nyomukba szegődtem. Útjuk a sportpályá­ra vezetett. Beszédbe elegyedtem velük. Megtudtam tőlük, hogy a Marcalitól hét kilo­méterre lévő Kéthely- ről jöttek futballozni — gyalog! Negyedik osztályosok és az itte­ni negyedikesekkel akarják összemérni erejüket a zöld gye­pen. Két óra után néhány perccel meg is kezdő­dött volna a mérkő­zés. Igen ám, de a marcaliak csak (kilen­cen verődtek össze, a kétheíyiek pedig komplett csapattal jöttek. Sőt, még egy tartalékot is hoztak magukkal. Most mi lesz? — A vendégcsa­patból senki sem akart kimaradni. (Igaz is: hét kan-í gyalogoltak, és még labdába se rúgjanak?) Viszont abba meg nem egyez­tek tele, hogy á mar­cali csapatot két hato­dikossal egészítik ki. Szó szót követett, si- valkodás, kiabálás töl­tötte be a pályát. Vég­re megegyeztek: egyik hatodikas játszhatott a helyi csapatban. Megkezdődött a nagy összecsapás. Hatal­mas iramban kezdett a két csapat: mind a tizenkilenc mezőnyjá­HÍREK tékos arra szaladt, amerre a labda gu­rult. Egymás lábát többször rúgták, mint a labdát, amely a lá­bak közül csak nehe­zen tudott kikevered­ni. Nem csoda, hogy ilyenformán nem tud­ták bevenni egymás kapuját. Az ádáz küzdelem azonban nem sokáig tartott: egy Vélt ti­zenegyesen összevesz­tek, de most már vég­érvényesen. A mér­kőzés félbeszakadt. Az eredmény 0:0 arányú eldöntetlen. A kéthelyi fiúk pe­dig csapzottan, méreg­től kipirulva, vitatkoz­va indultak haza a novemberi délutánon. Előttük hét km, mö­göttük egy olyan mér­kőzés, amilyennel az igazi futballisták is »■szórakoztatnák-« a közönséget, — ha nem lenne játékvezető.- A ZENEPEDAGÓGUS MUNKA- CSOPORT Kodály Zoltán tiszteleté­re rendezendő növendék hangverse­nyét december 4-e helyett december 8-én, vasárnap este 6 órakor tartja az Állami Zeneiskola Bartók termé­ben.- KUKORICÁBÓL is teljesítette szabad felvásárlási tervét a megye. Az előirányzottnál is több zsírosító abrakot vásárolt fel a balatonszent­györgyi, nagyatádi, Somogy fai szí és magyaratádi TV telepe. Újabban a morzsolt kukoricát is megveszik a termelőktől.- BUKOVICS SÁNDOR 51 éves földműves kötött házasságot a napok­ban a babócsai anyakönyvvezető előtt. Házastársa Gyöngyi Julianna, ugyancsak nem fiatal már, 47. élet­évét tapossa.- TANMŰHELYEKET szervezett az ipari tanulók szakmai képzésének elősegítésére a kaposvári Asztalos­ipari KTSZ.- 9831 PÁR CIPŐT adtak a keres­kedelemnek a harmadik negyedév­ben a megye szövetkezetbe tömörült cipész kisiparosai.- HÁROMMILLIÓ palack bort honnak forgalomba karácsonyra és Szilveszterre.- 32 FORINT értékű terményt és pénzt osztanak minden munkaegy­ségre az iparból visszajött földmun­kások alakította fülecsi Uj Élet-ben. Orbán Lajos feleségével együtt egy bőrönddel jött vissza a tavasszal, s most 50 mázsa terményt és 8700 fo­rint készpénzt kapott munkájáért.- A KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTA­ÜGYI MINISZTER által jóváhagyott Magyar Vasúti Személydíjszabás szerint a célállomáson a lejárt me­netjegyet le kell adni, a továbbutazás­ra érvényeset pedig fel kell mutatni.- NINCS CITROMHIÄNY - kap­tuk a kellemes hírt az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalattól. A kész­let el sem fogyott, máris újabb 30 mázsás szállítmány került tegnap a boltokba. — A FÜSZÉRT gondoskodott ar­ról, hogy minden családba jusson karácsonyfa. Nagykanizsáról. Nagy­atádról 7500 folyóméter fenyőfát rendeltek, külföldről pedig 2000 fo­lyóméter érkezik. December 10|—12 körül már árusítják is. — HÁROM új egészségügyi isme­retterjesztő filmet készített a Me­dicina. Egy a hévízi gyógyfürdőről, egy a mezőgazdasági munkák egész­ségvédelmét?. egv pedig élelmezés- egészségügyről szól.- ÁOASKUKORICA termesztésé­ről kiállítást szerveztek az Egri Pe­dagógiai Főiskola botanikus hallga­tói ötéves kísérleteikről. 200 helyről kaptak abnormális kukoricacsövek- ről magot és már elültetésüktől szá­mos olyan egyedat kaptak, amelyen az ágasodás mellett a nagycsövűség, soksorúság, sőt a sokcsövűségi tu­lajdonságok is öröklődtek. — Rövidesen az üzletekbe kerül a régóta nem gyártott romadour-sajt. Az új terméket Lajta néven hoezák forgalomba. A Kaposvári Gépállomás elvállalja a kivetkező javítási munkákat: gépko­csik és motorkerékpárok futó- és ge- ueráljavítás. autóvillamossági javítások, dinamók, önindítók, relék javítása és beszabályozása. A fenti javításokat gyorsan és szakszerűen végezzük. ' ____________________________________(11953) G yár u. 48. sz. ház eladó. Ugyanott egy elsőrendű anyedisznó is eladó. _______________(11954) T anyásűirtok 18 hold földdel Mike községben, .a falutól 800 m-re. köveeüt mellett, kisebb parcellákban is eladó, érdeklődni lehet Szilvási Andornál. Mi­ke._________________________________(1Í989) B eköltözhető, kétszobás, kérdés ház­rész eladó. Cím: Rét u. 2. Bauer János. ____________________________________(11970) E ladó kis szekrény, kovácsolt satu. bergmancsövek. Kaposvár, Temesvári u. 5. sz.______________________________(11974) 1 20 basszusos Weltmeister tangóhar­monika eladó. Lenin u. 20. sz. Ú1975) Családi ház életjáradékra eladó, de nem beköltözhető. Cím a Hirdetőben _________________________________(11970) E gyszobás villa Béla telepen eladó. Cim a Hirdetőben.________________(11983) T örzskönyvezett, simaszőrü, amiről fexterrier-kr'ykek kaphatóle. Dr. Pe- töcz Zsigmond, Bőszénfa. (11977) 100 -as Csepel 1500 forintért eladó. Papp, Virág u. 54/a._______________(1091) 3 szobás, mellékhelyiséges. kertes családi ház eladó, vagy elcserélhető 1 szoba, mellékhelyiséges, kertes házért, megogyezéssel. Petőfi u. 57, (1096) Szigetvári u. 131. sz. ház eladó, be­kcltíizhetöséggel.____________________(1101) 3 darab hízott sertés eladó. 180 — 1 ló kg-ljj. Mező u. III. Kisgáti dűlő, Balogh József.______________________________(1103) E lcserél lém szoba, konyhás lakáso­mat kerttel, barom fi tart ássál, vasúttól két por-nyíre, 2 szobásra. Címeiket a Kiadóba.____________________________(1104) F . hó 27-én 18.30-1'or szovjet gyárt­mányú (alvázszám: 956322) kerékpárom eltűnt az Aranybika vendéglő elől. Nyomravezetőt komoly jutalomban ré­szesítem. Cím a Kiadóban. (1105) Motor nélkül. 12 kalapácsos, új Hofherr-daráló azonnal eladó. Benedek József. Ráksi.______________________(11967) Szentqáloskéri gazdaság Jól főzó sza­kácsnőt felvesz, jelentkezni lehet az irodában.__________________________(11943) E lvesztettem egy szemüveget fekete tokban. Kérem leadni Május 1 u. 33.. festőhöz. Nagy._____________________(1102) M egismerkednék házasság céljából 50—60 év közötti asszonnyal. Kanizsai u. 12. Meiszterics János nyugdíjas. ____________(1087) S zőlőoltványok! Gyökeres Othello, De- lawári. azonnali rendelésre, termelőnél. Kiss Bertalan, Abasár. (1076) Az É. M. Áll. Somogy megyei Építőipari Vállalat állandó üvegező szakmunkásokat felvesz Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 57. Konyhabútort kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest, üllői üt 5. (Kálvin térnél.)_____________________(8774) 200 kg-on felüli zsírdisznó eladó. Szent István u. 35. (Rokkant-telep.) (11949) Somogyi Néplap Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottsága. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14 Telefon: 15-10, 15-11. Kiadóhivatal: Latlnka Sánder u. 2/a. Telefon: 15-16. Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat Nyomdáért felel: László Tlbw. Győzni akarunk Mosonmagyaróvár ellen — mondotta Hornyok Mihály, a KMTE labdarúgó szakosztályának új vezetője Érdekes labdarúgó hír röppent fel « minap Kaposvárott. Zádori László dr., a KMTE labdarúgó szakosztályának ve­zetője lemondott e tisztéről. A KMTH elnöksége elfogadta Zádori dr. lemon­dását s felkérte szakosztályvezetőnek Homyák Mihályt, a K. Kinizsi, majd leg­utóbb a K. Dózsa volt játékosát. Hor- nyák elfogadta a megbízatást. Hornyák Mihály erről munkatársunk­nak a következőket mondotta: — Hosszú gondolkodás után mondtam Igent a KMTE-nek. Annak ellenére, hogy egész idáig tagja voltam a K. Kinizsi vezetőségének. Hogy egyeztethető ez a kettő össze? Engedjék meg, hogy egy korábbi példával válaszollak. Annak idején már a fél forduló befejezésé előtt nyilvánvaló volt, hogy a K. Vasas ki­esik az NB !l-ből. Kértük az illetékesek segítségét, de mindhiába. Most szerin­tem a KMTE-t fenyeqeti ez a veszély, s ha idejében össze tudjuk fogni a sport­köröket, az illetékes szerveket, talán megmenthetjük az újonc kaposvári NB l!-es csapatot. Ez szerintem a megye sportérdekeit is szolgálja, s ha én tudok ehhez segítséget nyújtani, mint szak­osztályvezető, higgyék el, minden tő­lem telhetetőt megteszek. Éppen az a tény, hogy én a szívem szerint klni- zsista vagyok, garancia arra, hogy a két sportkör között a jövőben — mint már a legutóbbi időkben sem volt — nem lesz semmiféle ellentét. Az egyéb feltételeket majd igyekszem, mint szak­osztályvezető, megteremteni. Úgy lát­tam, a KMTE-nél nemcsak a vezetők, a fiúk is szívesen foqadtak. Sok eszten­dős aktív labdarúqói működésem alatt szerzett tapasztalataimat igyekszem majd felhasználni. Ami a vasárnapi mérkőzést illeti, én derűlátó vagyok. Ennek az oka rész­ben az, hogy a Délbudai Spartacus el­len, mint hallottam, helyenként bizta­tóan játszott a csapat. Aztán a hazai pálya és a hazai közönség, beleértve a gyért és sztálinvérosi meccseken ne­künk szurkoló Kinizsi-tábort is, azt hi­szem, olyan előnyt jelentenek, amely elégséges lehet a győzelemhez. Ucy ve­lem, hogy a szurkolótábornak jelentős szerepe lesz abban, hogy a cseppet sem lebecsülendő ellenfelünkkel szemben miként szerepel a csapat. Én azonban bízok a szurkolókban éppúgy, mint ahogy bízok a fiúkban is, akik nekem megígérték, hogy szívvel és lélekkel focrnak küzdeni a vasárnapi találkozón. Ezért várok KMTE-győzelmet — fejezte be nyilatkozatát az új szakosztályve­zető. Úgy véljük, hogy nem lehetetlen az, hogy a KMTE legyőzze a jó képességű mosonmagyaróvári együttest. S a köz­vélemény ezt Is várja velünk együtt a KMTE csapatától. Sok a sérült és a gond a Kinizsinél Sopronban A K. Kinizsi csapata csütörtökön este Szombathelyről Sopronba utazott. Ki­küldött munkatársunk beszélgetett Zá- borszky Jenő edzővel a soproni mérkő­zésről, aki bizony borúlátással tekintett a soproni találkozó elé. — Való igaz — mondotta Záborszky edző —, hogy a szombathelyi mérkőzé­sünkön a játékidő ieqnagyobbik ré­szében jól játszott a csapa. Helyesnek bizonyult a taktikánk, az, hogv Mózsi elsősorban a védekezésben segített. A jobb erőn létü Szentqróti, aki fedezetnek volt beállítva, egyúttal betöltötte az összekötő szerepkörét is. Biztató volt számomra, hogy Tóth végre — ha csak az első félidőben is — azt nyújtotta, amit valóiában tud. Egyúttal gondot is okoz az, hogy Tóthot szerintem a Játék­vezető elhamarkodottan kiállította. Köz­bejött Ács sérülése is és bizony Igen nagy gondban vagyok a soproni mér­kőzés előtt. Engedjék meg, hogy a vár­ható eredményről ne nyilatkozzam. Azt azonban higgyék el szurkolóink Ka­posvárott, hogy mi Sopronban sem is­merünk majd lehetetlent, s ha tartalé­kosán leszünk kénytelenek kiállni, mindent megteszünk a sikeres szerep­lés érdekében. Idáig a nyilatkozat, s ennél többet olyan izgalmakkal teli mérkőzés után. amikor szinte perceken belül már útra is kelt Sopron felé a csapat, nem :s várhatunk az edzőtől. Mi is ügy lát­tuk. ahogyan az edző. Szombathelyen helye« taktikát alkalmazott az együttes. 9 ha 3:0 után lefékezett is, ez megma­gyarázható. A fiúk előtt már ott lebe­gett a vasárnapi, cseppet sem könnyű mérkőzés. Aztán a második gólt el is kerülhette volna a csapat, ha Rapp nem fut ki feleslegesen a kapujából. A sok sérülés és a balszerencsés ki­állítás ellenébe i9 mi valami olyan csak- azértis hangulatot láttunk a Kinizsi já­tékosai körében, ahol újság, hogy Ger­gely a csapat után utazott ma reggel Sopronba. Tehát, ha szükség van rá, ak­kor rendelkezésre áll. A csapat össze­állítása azonban bizonytalan. Minden attól függ, hogy eltiltják-e Tóthot, vagy sem. Ács lábán sérült meg (nem Igaz a Kaposvárott elterjedt hír, hogy még pénteken is eszméletlen volt), ö nem játszhat. Rajta kívül még többen síny- lik a szombathelyi mérkőzés nyomait. Így összeállítás csak közvetlenül a mérkőzés előtt lesz. A fáradtai pályára lépő Kinizsi már akkor is nagy telje­sítményt nyújtana szerintünk, ha az egyik pontot elhozná Sopronból. Az egy pont megszerzésében mi bízunk is. Egy hellyel feljebb rukkolt, s 9. a Kinizsi a bajnoki táblázaton, amely 14 ját­szott mérkőzésből 15 pontot szerzett. Sajnos azonban még mindig passzív (27:29) a Kinizsi gólaránya. A teke NB I. állása : 1. Bp. Előre 13 51 — 27 102 2. Pécs: Szikra 13 44 1 33 89 3. Pápai Vasas 13 44 — 34 88 4. MaVAG 12 43 2 27 88 5. Cs. Papír 13 41 4 33 86 C. Sz. Építők 13 40 2 36 82 7. Győri Textil 13 39 2 37 80 8. Gyöiri ETO 13 39 1 38 70 9. Csepel 13 38 1 39 77 10. Tervnivatal 13 38 1 39 77 11. Sz. Haladás 13 36 — 42 72 12. Kaposvári Építők 13 34 2 42 70 13. Ikarusz* 13 33 1 44 66 14. Gy. MÄV DAC 13 30 1 47 61 15. MOM* 13 30 — 48 59 16. Soproni Építők 12 29 — 43 58 * Büntetőpont levonva. A vasárnap labdarúgó műsora: NB II.: Kaposvári MTE—Mosonmagyaróvári TE, Kaposvár, Dózsa-pálya, 13 ó. Jv.: Solymosi. Soproni VSE—K. Kinizsi, Sopron, 13.30 ó. Jv.: Pásztor. NB Ili.: K. Dózsa — Naqyatádi Kinizsi, Kapos­vár. Dózsa-pálya. 11.15 ó. Pécsi Vasas — K. Textiles, Pécs, 11 ó. Pécsújhegyi Bányász —Csurgó, Pécsül-, hegy, 13 ó. Megyei I. osztály: Marcali —Barcs, Marcali. 13 ó. Jv: Gadányi. Zamárdi —Taszári Honvéd, Za- márdi, 13 ó. Jv.: Horváth Z. Lengyeltóti »-Tab, Lengyeltóti, 13 ó. Jv.: Horváth II. L. K. Hunyadi Vasutas — Böhönye, Kaposvár. Cseri-pálya, 10 ó. Jv.: Isztl. Somoqyszob—Siófok, Somogyszob, 13 ó. Jv.: Bognár. Fonyód—Gyékényes, Fo­nyód, 13 ó. Jv.: Nyári J. Balatonlelle — K. Kinizsi II., Balatonlelle, 13 ó Jv.: Csűrni. Nagybajom — Salatonboglár, Nagybajom, 13 ó. Jv.: Varga. Megyei II. osztály: Nagyberek—Balatcnszemes, Táska—* Balatonszentgyörgy. KMTE II.—Somogy- vár, Buzsák—Karád, öreglak—Kéthely. Tapsceny—Kötcse, K. Téglagyár—Somö- flor, Somogyszil—Mezöcsokonya, Felső- mocsolád—Zics, Gázló—Ecseny, Kapos- f üred — Nagytoldipuszta, Igái—Somogy - sárd, Somogytiarnöca—Berzence, He- reaznye—Csurgó. Háromfa—Kaposmé- rő, Lábod—Babócsa, Felsőbogát—Ka­darkút. LEGÚJABB! Tóthot 2 hétre eltiltották, de játszhat Sopronban, mert büntetését 6 hónapi próbaidőre felfüggesztették — kaptuk a hírt az MLSZ-től, pénteken este lap­zártakor. * * * A K. Téglagyár — Somodor megyei II osztályú mérkőzés vasárnap de 10 óra­kor lesz a Tüskevári-pályán. Az utolsó fordulóra kerül sor az NB Ill-ban és a megyei bajnokság I. osztályában December 1-én hivatalosan befejező­dik a labdarúgó bajnokság Ő9zi idé­nnyé az NB III-ban és a megyei labda- frűgó bajnokság I. osztályában. Az ) utolsó fordulóban csak egy Somogy me- >gyei csapat játszik otthonában, a K. Dó- . zsa, amely a Nagyatádi Kinizsit látja 'vendégül. A dózsásoknak nehéz dolguk Gesz a feljavult Nagyatáddal szemben, )s úgy véljük, hogy a döntetlen i9 már .szép eredménynek számítana. annak [ellenére, hogy a lila-fehérek tudják. ) hogy nekik vasárnap győzni kell ahhoz, ► ha el akarják kerülni a kiesést. A Csurgói Petőfi és a Kaposvári Tex­tiles Pécsett szerepel. A Textilesek a i S PORTLE VELEZÖNK ÍRJA: Csiky Gergely Színház: Ériestley: Váratlan vendég. Este 7 órakor. Szirmai Albert: Mágnás Miska. Tájelőadás Balatonbogláron. Vörös Csillag: örök visszatérés. 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság: Mert szegény vagy, hamarabb kell meghalnod. 5, 7, 9 órakor. Rippl-RÓnai Múzeum: Várostörté- \ Történetünk október 16-ra nyűlik neti, ősrégészeti, néprajzi, természet- \vissza, amikor expressz ajánlott levél- tudományi kiállítások és a Rippl- J. Baranya megyei Rónai emlékkiállítás. Nyitva 15—19 Pécsi Vasassal, a csurgóiak pedig a Pécsújhegyi Bányásszal játszanak. | Az egy bajnoki pontra csak a legoptimis­tább somogyi szurkolók számítanak a kulturáltabb futballt játszó pécsi csapa­tokkal szemben. A megyei bajnokság I. osztályában .a legérdekesebb mérkőzésnek a Marcali — Barcs és a K. Hunyadi Vasutas—Bö­hönye találkozó ígérkezik. E »rangadó ízű« mérkőzéseken az elöl álló csapa­tok az esélyesek, a további találkozó­kon a két bajnoki pont a Taszári Hon­véd. Tab. Siófok, Fonyód, Nagybajom és Balatonlelle csapata felé kacsingat. Miért nem a pályán, miért a zöld asztalnál ? óráig. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsön-1 zés és olvasótermi szolgálat 13—19 ( óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsön­zés 13—18 óráig. Helyőrségi Tiszti táncest. 19 órakor. Klub: Labdarúgó Alszövetségnek, hogy NB III-os csapatunk influenzás megbetege­dések miatt nem tud kiállni a Pécsi BTC ellen. Ugyanekkor fenti okra hi­vatkozva lemondottuk második csapa­tunknak a megyei II, osztályú mérkő­zését is. a Kaposvárott székelő Somogy megyei Alszövet9égnél. Pécsről október 17-én távirati nyugtázást kaptunk a mérkőzés elhalasztásáról. Kaposvárró! viszont nem érkezett válasz. Igaz ugyan, „, . .»hogy a kiküldött játékvezetőt az alszö­rietvegl) vétség lemondta, de a felsőbogáti sport­éi kör a mérkőzés napján megérkezett és ^■fnlndenképpen játszani akart. § Ebből kifolyáiag hosszú huzavona ke­letkezett e mérkőzés körül. Október János főtitkár közölte, hogy tnak 150 forintot kell fizet- i , „„ . , , . \ t viliim költségtérítésként. Mi vétlennek November 30-an es december 1-én: f jjreztük magunkat, s megfellebbeztük Kapitány es hose. Nyugatnémet film. ^ \ ez^ ,.t döntést. A fellebbviteli bizottság 7, »fazonban az I. fokü döntésnél is tovább \ f ment, s ő nemcsak a költség megfizet'é- j)9ére kötelezett bennünket, hanem a 4 mérkőzés két pontját is, játék nélkül, a vfelsőbogátiaknalc adta. a bogát! spert- — DECEMBER 2-ÁN délután 3 \ kör azon megkeresése elapján, hogy a órakor ifjúságvédelmi problémákról j tanácskozik a Me.zvei és Városi Tfiú- \ t-st/sirncnnL- iruznlmt .;,z » Előadások kezdető: hétköznap I » vasárnap 3, 5, 7 órakor. »jai ságvédelmi Tanács. Az értekezlet \ alszövetségnek színhelye: Megyei Tanács kisterme. *,vánnya)' \ Furcsának és igazságtalannak talál­TriT TVTfTTeAdC hrnktrvrns sznk-fiuk az ószövetség fellebbviteli bizatt- JUL 1V_ U KUDU traktoros szak [j gigának ezt, az országban szinte egye­csoport van Kiszomboron. A vásá- / dűl . álló határozatát. Hadd adjuk elő, „.„’hogy mind a KMTE-nek, mind pedig a rolt G. 35-os traktor 34 tagnak 2o0 í k. Kinizsinek le kellett játszani az el­hoJA faidiét c7ÍT,t(p Valamcnnvien í maradt influenzás mérkőzéseiket. Vagy hald földjét szántja. Valamennyien például a Pécs_Salgótarján mérközés­megtanulták a traktorvezetést, s így»re a salgótarjáni csapat már megérke­v eett Pecstre es a sial go torj árnak 19 fcalál- 50—80 forintba kerül egy hold földutak Pécsett tizenegy egészséges labda­szántási díja. A gép 25 ezer forintos«bók RÄ'mlgbfü?£ "kel" tisztiorvosi bizonyít­vékelára már megtérült a szakcso-yett játszani. Ezek után, ugyebár, igaz ? állításunk, hogy az alszovetség fegyel- portnak. ‘mi bizottsága, illetve fellebbviteli bi­zottsága bennünket sújt Igazságtalan ítéletével, s az ilyen határozatok sem­miképpen nem szolgálják a szocialista sport ügyét, hanem gátolják annak fej­lődését. Hegyi Ferenc, a Nagyatádi Kinizsi II. intézője. A fenti üggyel kapcsolatban maqke- restüka megyei labdarúgó alszovetség elnökségét, ahonnan a következő értel­mű választ kaptuk. Az alszovetség fe­gyelmi bizottsága megállapította, hogy miután a naqyatáriiakrak csak tizen- eay(!?> játékosa volt beteg, így az első, második 6s ifiúsáoi csapatukból össze tudtak volna hozni egy olyan együt­test, amely kiállhatott volna Felsőbogát ellen. Ezért mondotta ki vétkesnek a fegyelmi bizottság, ilietvo fellebbviteli bizottság Nagyatád csapatát és ítélte oda Felsőbogátnak a két bajnoki pon­tot. Piter János főtitkár válaszában megjegyezte, hogy Nagyatád újabb fel­lebbezése a szabályok értelmében nem tartozik az alszovetség hatáskörébe, fgy az elnökség a fellebbviteli bizottság döntését nem változtathatja meg, vi­szont Nagyatádnak jogában áll az ügy­ben panasz formájában az MLSZ Orszá­gos Feilebbviteli Bizottságához fordulni. A magunk részéről nem értünk egyet az MLSZ Somogy megyei Aiszövetségé- nek fenti állásfoglalásával. Szerintünk Nagyatádot nem lehetett kötelezni a mérkőzés lejátszására, mert mit szól­tak volna például a felsöbogátiak ah­hoz, ha Nagyatád I. csapatának egész­séges öt-hat tagja »beszáll« a Nagyatád II-be s mondjuk Felsöbogát kétszámje­gyű vereséggel tér haza Nagyatádról. A sportszerűség érdekében arm sem le­het kötelezni Nagyatádot, hogy felnőtt csapata helyett az ifjúsági együttesét szerepeltesse, vagy csapatát az ifjúsá­giakból egészítse ki. Ha Nagyatád vét­kes azért, mert Felscbogátot nem érte­sítette, úgy a költséget fizesse meg. A mérkőzések sorsa azonban a zöld gye­pen és ne a zöld asztalnál dőljön el.

Next

/
Thumbnails
Contents